...avagy hogyan lehet kis energia-befektetéssel oktatni az egyetemen
(Vendégszerzőnk írása)
Természetesen úgy, hogy nem készülünk fel az órákra, sőt, ha lehet, meg sem tartjuk azokat, hanem rásózzuk a tanszéki rabszolgákra, de itt csak a kezdők állnak meg. Ennél sokkal kifinomultabb módszerek léteznek az oktatói kar tehermentesítésére, és a szerencsésebbek anyagi körülményeinek kisebb vagy nagyobb mértékű javítására (magyarul: a lopásra).
A felsőoktatás korszerű finanszírozásában járatlanok kedvéért elmondom: ma Magyarországon úgynevezett normatív támogatási rendszer működik, azaz az egyetemeknek juttatott állami finanszírozás nagyjából arányos a hallgatói létszámmal, egészen kis súllyal veszik csak figyelembe, hogy az egyes képzések költsége nagyon eltérő.
Egy orvostan-hallgató például sokkal többe kerül, mint egy filozófus, egyszerűen azért, mert az elfogyasztott vegyszert, hullát, kísérleti eszközt nem lehet használat után visszatenni a könyvtárba, mint a kiolvasott könyvet. Valamint bizonyos gyakorlatokat csak sokkal kisebb csoportban lehet elvégezni, hiszen egy hullának ideális esetben egy mája van (gyakorlat után ez persze már nem biztos), tehát nem lehet rajta hetven diáknak gyakorolni.
A finanszírozás erre nincs tekintettel, így az egyetemeknek megéri olcsó képzéseket indítani a drágábbak helyett. Nem kellenek sok kísérleti munkával, laborgyakorlattal, terepgyakorlattal, hasonló luxussal ellátott szakok, mint például mérnök, orvos, természetkutató, és hasonlók. A cél: minél kevesebb oktatói és anyagi erőforrással minél több hallgatónak minél több órát megtartani.
Lássuk, hogyan igyekeznek ennek a követelménynek megfelelni a karok, tanszékek, oktatók. Az itt felsorolt módszerek szinte mindegyik hazai egyetemen megtalálhatóak valamilyen változatban, alkalmazásuk ugyan hivatalosan nincs előírva, de implicite szinte kötelező. Sok oktató van egyébként, aki a külső kényszerrel csak takarózik, és valójában tökéletesen megfelel neki ez a szisztéma, ugyanis nemcsak pénzt, de bőséges felkészülési időt is meg lehet spórolni némi ügyességgel.
Az első és legegyszerűbb megoldás, ha az órákat nem az egyetem saját oktatói tartják meg: azonos keretösszegből sokkal több óra tartható meg, ha nem állandó alkalmazottat foglalkoztatunk belőle, hanem jelképes óradíjért és az egyetem adta presztízsért dolgozó külsősök tanítanak, akiknek különben jól fizető állásuk van másutt.
Akár egy másik egyetemen is, ahonnan hetente pár alkalommal járnak át oktatni, így született az InterCity-professzor intézménye. Ők jobb nevű egyetemek oktatói, akik hetente egy-két alkalommal eljárnak órát tartani más városok egyetemeire, főiskoláira. Ezzel, meg a vendégoktatással önmagában semmi baj nem volna, sőt, csak itt nem a kiemelkedő oktatók tapasztalatcseréjéről vagy ilyesmiről van szó, hanem egyszerű költségoptimalizálásról.
Az IC-professzorok tehát elkezdtek órákat adni másutt, de utazni kellemetlen, meg fárasztó, meg sok időt vesz el. A megoldás viszonylag egyszerű: a fogadó egyetem sokszor órarendjének teljes felborogatása árán ugyan, de biztosítja, hogy az IC-professzor összes órája a hét azonos napján, egymás után következzék. Amikor már ez sem elég, akkor kezdődik a következő fázis, az adminisztratív időszaporítás csodája.
Ez egyszerűen annyit tesz: papíron több tárgy több óráját valójában azonos időpontban és helyen kell megtartani. Tehát mondjuk a „Falleológiai bevezetés bölcsészeknek”, ill. a „Falleológia alapjai falleológusoknak” tárgyak letanítását össze lehet vonni. Ezzel máris felezik a tanításra fordított időt, az óradíj viszont megmarad. Kellő kisgazda virtussal elutazni sem kell egyébként, fel kell venni, ahogy felolvassuk saját könyvünket, majd a technikus beteszi a videót a diákoknak.
Ha a rendszer beválik, be lehet vezetni az IC-prof anyaintézményében is. Bátrabbak akár az egymásra épülő tárgyakat is oktathatják egyszerre, és összevonhatók a többszintű képzés fokozatainak anyagai is. Vagyis a „Falleológia I. - falleológus alapszak számára”, „Falleológia II. - 5 éves falleológus-képzés számára”, és a „Falleológia III. - falleológia mesterszak számára” mind tanítható egyszerre, papíron természetesen három tárgyként.
A hallgatók egy tanszéken hallgatott óráinak száma (így az utánuk kapott támogatás) tovább növelhető, ha ugyanezt az anyagot még több tárgyra bontva lehet megtanulni, vagyis a plusz tárgyak felvétele nem opcionális a több tudásra vágyóknak, hanem szükséges a diplomához. Az egy kurzusban elférő „Falleológia” helyett lehet „Elméleti falleológia”, „Alkalmazott falleológia”, „Falleológiai technikák a gyakorlatban”, „Stratégiai kérdések a falleológiai kutatásokban” címmel tárgyakat indítani.
Az óraszaporítást rendkívül jól támogatja a PowerPoint alapú oktatás, hiszen elegendő egy vetítést elkészíteni (elkészíttetni), az alkalmazható bárhol, illetve a módosítások miatt nem kell újraírni teljes fóliákat, mint az írásvetítőnél, hanem elegendő a mentés másképp gomb használata. Így egyébként egyszerűen készíthető „Falleológia, mint közismereti tárgy” előadás is.
Ha még így sincs elég hallgató, és már tényleg nincs mit oktatni a tanszék által gondozott képzések anyagából, akkor nyugodtan lehet emberkereskedelembe fogni. Ez a tanszékek és karok közti, soha sehol le nem írt, de mindenki által tiszteletben tartott megállapodásokon alapszik. A lényeg: mindegyik kar kreál valami komolytalan tárgyat a másik hallgatói számára, akiknek ezt anyatanszékük kötelezővé teszi, így mindenki jól jár.
Ha ez még mindig nem volna elég, rá lehet csapni a külső forrásból érkező pénzekre (pályázatok, szerződéses munkák, szerződéses munkának álcázott támogatások), de arra már nincsenek egyetem-specifikus, csak általános korrupciós technológiák.
Kapcsolódó írások:
Kóklerek