Kicsoda a Senki?

Konzervatorium I 2008.11.26. 08:03

Vendégszezőnk, Szendi Nóra írása

„Mindazzá, ami vagytok, általam lettetek, és mindazzá, ami vagyok, csakis általatok lettem.”- e szavakat Hitler intézte a tömeghez, 1936-ban. Kicsoda volt ez a Tömeg? És vajon mennyiben különbözik – ha egyáltalán különbözik – a mai Tömegtől?

Hamvas Béla szerint a Senki a második világháborút követően jelent meg. Azelőtt polgár volt, a húszas években már csak Akárki – jellegtelen, felcserélhető, de mégiscsak arccal rendelkező lény. A Senki puszta statisztikai adat. „Nem középszerű, nem önérzettelen, (…) nem link, nem komolytalan, hanem senki, aki nem számít, nem azért, mert semmibe se veszik, hanem mert önmaga nem veszi magát semmibe.” (221.) 

Hamvas jellemzése találó – de a Senki megjelenését sokkal korábbra datálnám, körülbelül a reformáció és a kapitalizmus kezdeteinek idejére. A Senkiség ugyanis paradox módon éppen egyidős az individualizmussal, az egyén egyediségének kifejlődésével.

A középkori ember a szükségszerűségek világában élt: paraméterei úgy váltak eggyé vele, mint változtathatatlan fizikai tulajdonságai. A középkori ember nem lehetett Senki: Paraszt, Nemes, Kereskedő, egyszóval Valaki volt, beleszületett identitásába, így fel sem merülhetett benne a „ki vagyok én?” kérdése.

A tőke felhalmozódásával, a piaci folyamatok kiszámíthatatlanná válásával az egyén többé nem születhetett bele saját életébe: magának kellett létrehoznia azt. Felemelkedhetett, de tönkre is mehetett. Igazán szorongatóvá azoknak a helyzete vált, akiknek volt vesztenivalójuk, ám nem tartoztak az arisztokrácia szűk kasztjához. A reformáció tanai elsősorban hozzájuk, a középrétegekhez szóltak – Luthert magát is felháborította a monopóliumok gátlástalan prédálása.

A középkori Isten tulajdonképpen elnéző volt a bűnösökhöz. A búcsúcédulákat cukorkaként osztogató Egyház hajlandó volt szemet hunyni a gyönge és gyarló ember botlásai felett. Ezt a nyájasságot szigorú és engesztelhetetlen belső kontroll váltotta fel: ha nem sújtod magad a porba, ha nem teszed magad jelentéktelen Senkivé előttem, nem foglak szeretni, mondja az új, haragos szemű Isten. („Ez fölöttébb hasonlít ahhoz a megoldáshoz, amikor az egyén teljes mértékben az államnak vagy a >>vezérnek<< veti alá magát.” [65.]- írja Erich Fromm német analitikus, filozófus 1941-ben, nyolc évvel azután, hogy hazájából menekülni kényszerült.)

Az ember hálásan menekült a Senkiségbe, messzire hajítva magától az újonnan felmerülő lehetőségek okozta zavart és bizonytalanságot; de ezzel önmagának, mint a megismerés tárgyának is hátat fordított. „Nincs állandóbb és gyötrőbb gondja az embernek, mint az, hogy – ha szabad maradt – minél előbb keressen valakit, aki előtt meghajolhat.”- írja Dosztojevszkij „A Karamazov testvérek” című regényében.  

A Senki pályafutása tehát a Valakivé válás lehetőségével vette kezdetét. Az, hogy vészterhesebb időkben ordasabb eszmékkel, békében pedig a fogyasztó jámbor engedelmességével béleli ki önmagát, egyre megy. A kritikai érzék hiánya összekapcsolja a korok Senkijeit.

„Mindazzá, ami vagytok, általam lettetek…” Automatákat látunk, amelyek arra várnak, hogy üzemanyaggal töltsék fel őket. Hogy ki lesz az a személy, aki beléjük önti önmagát, mindegy is – ebből a szempontból a diktátor is csak egy funkció, a Senkinek olyan típusa, melynek arcot és hatalmat adtak a körülmények. Az automaták egyetlen igénye, hogy valami kotyogjon a belsejükben. Az eszme nem erőszakkal hatol beléjük: mivel üresek, és beépített szűrőberendezéssel sem rendelkeznek, a körülöttük zajló világ akadálytalanul hódít bennük teret.

Erich Fromm pszeudoénnek nevezi azt az instant identitást, mely az utcán kapható, s némi öntudattal csomómentesen elkeverve már kész is a „valahová tartozó egyéniség”. Azt mondani: „én gondolom” és közben gondolni is valamire nem egészen ugyanaz. A Senki véleménye Mindenki véleménye: esetlegesen felkapott szólam, melynek hangoztatása biztonságot nyújt. „Ha mindenki így gondolja, én sem gondolhatom rosszul…”- telepszik konform hősünk a senki által végig nem gondolt gondolat tábortüze mellé, összebújni a többiekkel, és melegedni.

A Senki a szabadsággal együtt hódított teret. A valamitől való szabadság ugyanis, véli Fromm, önmagában még csak negatív fogalom. Bizonyos eleve adott, megkérdőjelezhetetlen kötöttségek megszűnését jelenti: ekkor az ember egyedül marad. A magánytól való menekülés egyik útja az önfeladás, a másik út pedig a spontán tevékenység. Az egyénnek meg kell kérdeznie önmagától: mit jelent számára a valamire való szabadság?

A spontán élet során az egyén választások, Vagy-Vagy-ok elé kerül, és tudja, ha kitér a választás elől, úgy önmaga elől tér ki. A szilárd alapokkal rendelkező embert nem zavarja meg, ha többféle, egymásnak ellentmondó vélemény kerül a látóterébe. 

Demokráciánk szépségei közé tartozik, hogy Bárki leírhat és elmondhat bármit. Bárki ezt meg is teszi, Senki pedig a fejét kapkodja, és efféle szólamok hagyják el a száját: „Kinek higgyen manapság az ember? Tegnap ezt mondták a tévében, holnap meg már azt fogják mondani!” A Senki számára valamennyi hírnek azonos az értéke. „A kritikai gondolkodás képességét bénítja (…) a strukturált világkép minden módon való szétzúzása. Ily módon a tények elveszítik azt a sajátszerű minőségüket, amelyet csak egy egész részeként hordoznak, és csak absztrakt, mennyiségi jelentésük marad meg. (…) A >>szabadság<< nevében az életből kivész mindenféle rend, apró darabokból áll össze…”- írja Fromm a fogyasztói társadalomról. (174.) Más szóval: ha egy kedvesen mosolygó műsorvezető jóreggelt kívánva közli velünk, hogy ötvenen életüket vesztették egy buszbalesetben, továbbá egy ellenzéki politikus tegnap részegen a kormányt szidta, amit felvételek is bizonyítanak – itt következnek a felvételek – akkor vagy minden hírt halálosan komolyan veszünk, és egyképpen méltatlankodunk időjáráson és tömegmészárláson, vagy el sem jut a tudatunkig, amit hallottunk.

A Senki felfogásában ez nagyjából mindegy. „A senki az, aki életét elvicceli.”- írja Hamvas. (218.) Nagyszabású és bagatell egymás mellett gunnyasztanak a Senki fejében. „Most mondták a tévébe’ hogy egy tizennégy éves lány megnyúzta a nagyanyját. Hát mondom is magamnak, a piacon állva a sorba’, hogy állatok az emberek, egy vadállatok. Egyébként mi legyen az ebéd?”

Nem gondolom, hogy korunk borzasztóbb és elátkozottabb, mint a múltnak bármely szelete. A tájékozott és felvilágosult értelmiségi örvendezik, ha a magasabb szellemiség nevében a száját tépkedheti, és úton-útfélen bomlásról, romlásról, balkanizálódásról siránkozhat a megértően bólogató riporternek (aki csakhamar a valóvilág büszke győztesével fog beszélgetni).

A káosz biztosan nagyobb, de siránkozással nem sokra megyünk. Az ember egyedül a saját Valakiségéért vállalhat felelősséget, ahelyett, hogy az önzőség romboló hatásairól papolna. Az önzőség ugyanis éppen akkor keletkezik, ha kifelé irányuló lázas tevés-vevésünkkel oltjuk ki magunkban az önvizsgálat igényét. „Értetek güriztem, és így háláljátok meg!” típusú életprogram helyett magunkat gyúrjuk olyan emberré, akivel lehet, és jó dolog együtt élni, akinek adnak a véleményére, és főleg: aki egyedül, önmaga társaságában is jól érzi magát. Ez esetben hírműsorok nélkül is tudni fogjuk, mint zajlik körülöttünk a világ.

 

Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől. Napvilág Kiadó, Budapest, 2002.

Hamvas Béla: A senki. In: Uő.: Patmosz II. Életünk Könyvek, Szombathely, 1992.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr73756755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.26. 16:20:47

Érdekes írás. Kicsoda a Szendi Nóra? Mindenesetre Lelkylola posztja máris „elavult”.
reakcio.blog.hu/2008/11/25/de_hol_vannak_a_lanyok

Amellett Hannah Arendt kisasszonnyal már találkoztunk e lapokon, főleg Gabrilo jóvoltából ;>

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.27. 00:09:32

Javítjuk az arányokat, Loxonom:]
Természetesen Arendt kisasszony megtiszteltetés volt - és említette, hogy neki is kellemes időtöltés volt a szalonunkban társalogni! (Küldött nekem levelet)

phaidros 2008.11.27. 00:14:48

Jó kis poszt, élvezettel olvastam. :)

Quicksilver 2008.11.27. 12:40:18

Tétován mondanám, hogy én örömmel vagyok a magam erejéből valaki, és annyira nem zavar a senki senkisége sem. Csak ezzel nem adok hozzá értéket a poszthoz, igaz nem is akarok, csak reagálni rá. Jó poszt, sok ilyent még.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.11.27. 15:27:50

Nem kritika, csak szerény észrevétel: Hamvas, Dosztojevszkij és Fromm nem ugyanarról a jelenségről beszél. És egyikük sem arról, amit (konklúzióként) a szerző az utolsó bekezdésekben levon. Érdemes volna ezeket a kérdéseket egyenként is megvizsgálni. Szép, izgalmas és tanulságos feladat...

ü
bbjnick

Szendi Nóra 2008.11.29. 23:16:40

loxon: egy mezei harmadéves magyarszakos vagyok.
bbjnick: Hamvas, Dosztojevszkij és Fromm tényleg nem beszélhetett egészen azonos jelenségről, bár én inkább azt mondanám, hogy ugyanannak a nagyon tág jelenségnek más aspektusait ragadták meg. a jó szerzők végülis attól olyan jók, hogy ha nem is egymásra reflektáltak, azért mégis ütköztethetők a szövegeik, és egymás mellé állításuk árnyaltabb, sokrétűbb választ adhat egy kérdésre. persze, egy ekkora cikkben valóban nem lehet kimerítően tárgyalni egy ekkora témát, de hát attól esszé az esszé - már ha ez annak számít - hogy nem is akar több lenni, mint töredék...
a dícséreteket pedig köszönöm:)

Szendi Nóra 2008.11.29. 23:27:30

ja és most láttam lelkylola cikkét; örülök, ha velem is javulnak az arányok, bár mint bájosan politizáló honleány nem feltétlen állnám meg a helyemet...a szorosan vett politikát valóban meghagynám a férfiembereknek.

Rodostó 2008.11.30. 02:57:43

Kedves Nóra!
Hogy őszinte legyek, nem értem. Az általad idézett szerzők figyelmébe ajánlanám a Gilgames eposzt, a Mahabharatát, a Szentírást, vagy az Egyiptomi Halottaskönyvet, de akár azt a több százezer pecséthengert is, amikkel a régészek annyit foglalkoznak.
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nincs új a Nap alatt. Csak nem keverném össze a média - legalábbis félig tudatos - személyiségrombolását az "eltömegesedés" általános erkölcsi dilemmájával, amivel Stanislaw Lem több "parabolában" szembesít minket (ez jó kis képzavar). Hány emberrel tudunk szollidárisak lenni? Tízzel, százzal, százeerrel? És akkor még csak a ma élő emberek töredékéig jutottunk, nem beszélve a következő évtizedek, talán évszázadok embereiről. Ez valóban az erkölcs rövidzárlata. Nem tudom, kitől származik az ijesztő "gondolat kísérlet", hogy az ősember anya megfojtja a barlangban a síró csecsemőt,amikor jön az "ellenség", különben őt fojtják meg. Az viszont történelmi tény, hogy az ostromlott városban egy(?) anya megsütötte a kisbabáját, majd miután megvacsorázott, öngyilkos lett. Vagy a kislányt megerőszakoló férfi, amikor hallotta, hogy emberek jönnek, egy romos sírkő fedlapja alá tuszkolta a gyereket, aki ott aztán idővel megfulladt. Vagy az apuka, aki a tizedik emeletről ledobta kisfiait, de már utánuk ugrani nem volt ereje, ahogy eredetileg eltervezte.
Amikor a sajtó (pl. Josephus Flavius) jóvoltából egy-egy ilyen szörny esetről olvasunk, felrobban bennünk az ember. De ha tudnánk, hogy hány millió, vagy annál is több ilyen, és még elmondhatatlanabb dolog történt, történik és történni fog körülöttünk (ez vicces, körülöttem legalább már nem sokáig), azzal képtelenek vagyunk bármit kezdeni, elméletekbe menekülünk. Nekem könnyű, én kiválasztottam Valakit, majd ő csinálja helyettem, én úgyse tudnám. De egyet nem teszek (ami kettő): nem hiszek a tömegben, és nem félek a tömegtől. Számomra nem létezik.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.11.30. 09:31:26

Szerintem mindig is Senkik voltunk. Annak, aki beleszületik a szerepébe ugyanúgy nincs szüksége semmilyen kritikai érzékre. Az ő élete még rosszabb, ha úgy vesszük, mert még a Valakivé válás igénye is hiányzik.
Az egyetlen változás, hogy a Senkiknek felkínáltuk a változás és a véleménynyilvánítás lehetőségét, magyarán elvárjuk tőlük, hogy Valakik legyenek. Ennek egy részük meg tud felelni és Valakivé válik, más részük Senki marad. (ez így nagyon gonoszul hangzik)

Én viszont félek a Tömegtől. Nem csak azért, mert elég pszichológiai kísérletben bizonyították, hogy az ember mire képes, hanem mert gyerekkoromban volt "szerencsém" a Csőcselék céltáblájává válni egy rosszindulatúan értelmezett tévedés okán.
Egyébként a középkori nyilvános büntetéseknek talán nem tudatos célja volt az is, hogy a Tömeg levezethesse saját kegyetlenségét valami szerencsétlenen.

Rodostó 2008.11.30. 12:42:53

Hát jó.
A "tömeget" én sem szeretem, 30 éve nem voltam meccsen se, (azóta a foci se érdekel). Amit mondani akartam, csak annyi, hogy a bűnöket nem a tömeg, "hanem egyes emberek" követik el. A katyni mészárlásban max. 100 ember vett részt, nem a tömeg, amit alig néhány százezer emberrel megfélemlítettek egy 100 milliós birodalomban. A zsidók kiirtását sem a "német tömeg" végezte, ezt már Koestler hangsúlyozta közvetlenül a háború után. Amikor felszállok a 6-os villamosra, akkor se a tömegtől félek, hanem néhány zsebtolvajtól.
De a lényegre visszatérve: a mai "senkik" nem senkik. Nem is akarnak senkik lenni, mindenkinek ott van a fejében az illúzió, hogy "ő másképp ugyanolyan". Erről szól a divat, a disznóvágás, a politikai vélemény, a "zenei ízlés" (most ezt nem a zenére értem), és millió más. Amikor a középkorban, ókorban, őskorban (ami sztem nem volt) az emberek istenekről, félistenekről és hősökről szóló történeteket meséltek egymásnak, pontosan ugyanazt érezték, mint mi, vagy bárki, aki szembesül az élet "értelmetlenségével" (ez is külön téma, de mindegy). Átélték Utnapistim, vagy Hari életét, ahogy mi (hm) átéljük Terminátor életét. Pont azért, mert nem senkik vagyunk, de nem vagyunk "valakik" sem. A legtöbb ember, ha megkérdezzük, őszintén mondja meg, szívesen cserélne-e Napóleonnal? - nem azért mondana nemet, mert senki akar lenni, hanem mert az jutna eszébe, hogy nem is olyan nagy dicsőség többszázezer embert hülye háborúkban leöletni. Persze csak azokról mondom ezt, akik nemmel válaszolnának, akik igent mondanának, azok eleve nem akarnak senkik lenni.
Na, nem bonyolítom tovább, bocs.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.11.30. 13:57:41

Persze, szó nincs kollektív bűnösségről.
A villamoson utazó tömeg, nem egészen ugyanaz, amit én nagybetűvel jelölt Tömegként értek. A villamoson csupán emberek halmaza van, egy közös céllal: utazni. Nem úgy a nagy betűs Tömeg, az csorda. Legfőbb motivációja az egymás vélt vagy valós elvárásainak való megfelelés.
A Tömegben, az egyén olyat is megtesz, amit mint egyén nem tenne (ld. deindividualizáció). Igazából nincsenek is benne egyének.

Az a baj, hogy a senki nagyon pejoratív jelző. Talán helyesebb lenne öntudatos, ambiciózus és kevéssé öntudatos állampolgárokról beszélni. (Pfúj, ez PC, igaz? :) )
Wannabe-k vagyunk? :)

Szendi Nóra 2008.11.30. 15:02:55

rodostó: a média csak azokat rombolja - félig vagy teljesen tudatosan - akik ez ellen nincsenek felvértezve, akik nem tudnak minőségi különbségeket tenni, valódi értékítéleteket hozni. valakinek lenni ma tényleg éberséget és folytonos reflektálást jelent.
amit leírtál, az lényegében azt jelenti, hogy minden ember felelős minden emberért, ami nincs ellentmondásban azzal, hogy a tömegekről beszélünk. ettől még a tömeg valamennyi tagja felelős azért, amit a tömeg együttesen csinált.
valdez: persze ez a "senki" - "valaki" ellentétpár tényleg egy kis erős és sarkos, senki helyett lehetne jedermann, vagy vmi hasonló - még azt se mondhatom, hogy felcserélhetőséget jelent, végülis az emberek tényleg nem x-ek egy egyenletben. de szerintem azért az "öntudatos" és "kevéssé öntudatos" sem eléggé kifejező.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása