Politikus civilek, vagy civil politikusok?

phaidros I 2008.10.02. 07:03

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az, hogy a miniszterelnök ki akarja sajátítani azokat a civil kezdeményezésű és szervezésű rendezvényeket, amelyek meglátása szerint politikai hasznot hoznak neki, abban a Hollán Ernő utcai események után nincsen semmi meglepő.

Bevallom, számomra sokkal meglepőbbek voltak a szervezők reakciói, és ismételten, de magától értetődően s rendkívül lekezelő módon figyelmen kívül hagyott kérései.

Úgy tűnik, a civilek is kezdik belátni, hogy területüket a politika (jó ideje egyszemélyben Gyurcsány Ferenc) igyekszik ellenőrzése alatt tartani, s a társadalom jobbítására törekvő mozgalmakat a neki tetsző irányba terelni. A többi pártvezető diszkréciójának háttere előtt élesen rajzolódik ki Gyurcsány Ferenc mindenen átlépő, átható arroganciája.

Ferencet jól ismerjük, tudjuk, ki ő, és mire képes céljai elérése érdekében. Sokkal érdekesebb most számunkra az, hogy mit lépnek a szervezők s a civilek, a rendezvény résztvevői. Képesek-e képviselni érdekeiket a kényelmetlenül rájuk telepedő, őket hülyének néző, őket manipuláló, és ez esetben a sajtón át közvetlenül a szemükbe hazudó miniszterelnökkel szemben is?

Ugyanolyan könnyen tudja őket majd kezelni a manipulálás kétségtelenül feketeöves nagymestere, mint az SZDSZ-es politikusokat? Felismerik-e vajon, hogy ha Gyurcsány Ferenc a történtek után megjelenik, és békében tüntethet velük, akkor ezzel a tüntetés szimpla politikai show-vá degradálódik? Vajon képesek lesznek ott helyben érzékeltetni a kullancsszerűen rájuk akaszkodó politikussal, hogy nemkívánatos személy, úgy, hogy ez utólag átmenjen a sajtón?

Képesek lesznek-e erre oly módon, hogy közben a tüntetés eredeti célkitűzéseit is tudják követni? Véleményem szerint nem is tehetnek mást; mert ha nem történik semmi, ha elfogadják a helyzetet, akkor az eredeti céljuk - ahogy mondták, civil, nem politikavezérelt összefogás a kirekesztés ellen - már most Gyurcsány Ferenc sokadik politikai nagyelőadásává silányult.

Afelől ne legyen senkinek sem kétsége, hogy akármi is lesz, Gyurcsány Ferenc megmagyarázza majd. Minden politikus mindent megmagyaráz, Ferenc ebben meg különösen jó. A kérdés az, hogy ki hisz neki. Ferenc ebben is különösen jó...

Most a civileknél a labda. Hosszú idő óta először ebben az országban.

 

/Kép: NÉGYmadár /


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr25691387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molaris 2008.10.02. 07:46:46

1,- Ferenc nem tudta, hogy csöndben kellett volna maradnia
2,- Ferenc nem tudta, hogy Viktor már rég aláírt
3,- Ferenc "csakazértis" elmegy
Nem kéne végre jól elmagyarázni, hogy megértse- nem mindenütt kívánatos a jelenléte. Mi a fenének dobnak ki ennyi pénzt tanácsadókra, ha semmi eredménye?
4,- a civilek meg szépen behódolnak.

doktorur 2008.10.02. 08:22:28

Sajnos a "civilek" nem tudnak mit tenni. El fog menni, rajta lesz a médiafigyelem, talán még vegzálni is fogják, ami most neki kettőt ér. Thats it, nothing to do...

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.10.02. 09:08:36

na ez most tényleg :(
én nem szoktam annyira durván kiritikus hangot megütni kedvenc miniszterelnökünkkel szemben, de ez most tényleg öngól.
Milyen hatása lenne annak, ha bejelentené, hogy nem megy és tényleg nem is menne?
Vagy ha csak bejelentés nélkül nem menne?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.10.02. 10:26:19

kis kiegészítés: ami közélet, az politika. a különbség, hogy hivatásos politikus csinálja-e, vagy nem.

Carlos77 2008.10.02. 10:49:55

Phadriosz
Nem kéne megint csinálni egy pólót most a saját szánk íze szerint? Aztán megkeresni a szag után menve, a „Paklincsot” ha kijön...
konzervatorium.blog.hu/2008/04/11/tuntetes_szubjektiv_breking

Legutóbb nagyon jól sikerült, de mondjuk elég nagy média cenzúrát kaptunk mindenhonnan kivágták azt a felmutatós jelenetet a szerkesztők, pedig hogy kattogtak a gépek :(

Én most Loxonnal értek egyet, „magyar tarka marha” LOL, de se időm se kedvem kimenni.

phaidros 2008.10.02. 11:39:28

Carlos,

szerintem Gyurcsannyal most mar nem kell foglalkozni, elole menekulni kell, utana meg takaritani a romokat. :)
Pont az emlitett cenzura miatt irtam ezt a cikket is...

bs395,

asszem a partpolitikus a megfelelo szo erre, illetve a nem-partpolitikus.

CrL 2008.10.02. 11:39:50

bőven elég lett volna ha a felesége megy el Ferinek, dehát helyzet van jól jön neki minden oxigén vagy balhé. A főszervező hölgy tegnap estében már visszakozott, szerinte az Amnesty International a saját véleményét publikálta GYF-el kapcsolatban. Ennyire talán nem kéne megijedni egy miniszterelnöktől, mégha az a vízenjárást is elhiszi magáról.

medve2 2008.10.02. 16:08:53

Köszönöm az írást, valéaki összefoglalta, ami bennem is lezajlik.

józan' 2008.10.02. 16:26:13

Már bocsánat, de aki _beszopja_ azt, hogy most véletlenül csak úgy hirtelen összefogtak a civilek, szinte az összes nagyobb mozgalom, MER kirekesztés van, azé, ferink pedig teljes lelki nyugodalommal lesz ÚJFENT a zászlóvivője ennek a tüntetésnek is, nos hát annak úgy kell.
Ne legyenek illúzióink, ha ez egy valódi civil kezdeményezés lenne, még a 10 órási hírekbe is alig került volna be.

tarkamagyar.blog.hu/

Jobb oldalt, az "eddig csatlakozott"-nál feltűnik a homályból a Konzervatórium, de legalábbis Gabrilo kedvenc személyének fanklubja is:)

_Marx Károly Társaság_

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.10.02. 17:02:13

Józan

Szvsz a dolog bőven túl van spilázva, hisztizve (kinek mi) a civileknél, bár a csatlakozott szervezetek listáját elnézve nem csodálkozom. My opinion: rendet tartsa fenn az állam.

Mindenesetre a Fleto nyomulására adott reakciókból ítélve, ez akár tisztán civil cucc is lehet. Úgyhogy nézd a pozítív oldalát. Ha a cigány szervezetekkel, jogvédőkkel és homokos szakszervezetekkel is sikerül megutáltatnia magát, akkor maradnak neki a nyugdíjasok és csak velük nehéz lesz választást nyerni. Még 20 évig legalább.

tevevanegypupu 2008.10.02. 19:03:15

Abban igaza van Ferinek, ha nem akarjak, hogy politikusok elmenjenek, akkor miert irattak ala veluk a tiltakozast? Civil szervezetek nemigen szoktak belekeverni egyik partot sem a kezdemenyezeseikbe. Ettol fuggetlenul viszont nagyon neveletlennek kell lenni ahhoz, hogy valaki a keres ellenere is megjelenjen. Dehat ezt ugyis tudta elore mindenki, csodalkozni felesleges es kicsit megjatszosnak is tunik. Feltetelezem a foszervezonek tetszett az otlet, hogy sikerult mindenkit ravenni az alairasra..Es most megijedt, hogy kicsit tul nagy vihart aratott.

"Horthy-fasiszta" 2008.10.02. 20:17:14

Elképesztő mázli, hogy egy rohadt kirekesztő állat vagyok, így egy percig sem kell vacillálnom, hogy akkor vonulok e Ferivel...:-)

"Horthy-fasiszta" 2008.10.02. 20:31:22

Egyébként ez a tarkamagyarnyilatkozatot egybites hippik fogalmazhatták. Mégis mit kell érteni azon, hogy a kirekesztés "minden" formája ellen tiltakoznak?

Tegyük fel, hogy van a faluban (pöstiek kedvéért egy tömbházban) egy a vagyonát közismerten besurranótolvajként halmozó (opcionálisan: trágár/agresszív/nyilvánosan meztelenkedő) figura, és ezt a helyi közösség kiveti magából - értsd kirekeszti -, akkor majd válaszul megjelennek a tarkák és elítélik őket? Netán ki is rekesztik?:)

"Horthy-fasiszta" 2008.10.02. 20:39:31

"Magyarországi Meleg Apák Csoportja"

ez most jó?

Elnézve, hogy milyen szervezetek jelezték részvételüket, ha egy konzi el is megy bohóckodni, a társalgás még a legbátrabbaknak sem ajánlott!:))

józan' 2008.10.02. 21:36:05

Szerintem a háttérből lettek összebuherálva ezek a szervezetek. Egyszerűen életképtelennek tartom a magyar cilvil kurázsit ahhoz, hogy egy ilyet "csak úgy" megszervezzen. A melegfelvonulás alkalmával hol voltak ezek a szervezetek? Hol volt a Marx Károly társaság és a Meleg Apák Csoportja?!
A (nem létező) kirekesztés ellen egyszercsak előjönnek ezek az izék, blogot indítva, szervezetten, a Magyar Chartához kísértetiesen hasonló motivációval.

Persze nem állítom, hogy az egész egy titkos pártpolitikai akció lenne, de hogy a "megfelelő helyekről" indult ki a szervezés, Gyurcsány Ferenc által pedig egy újabb színjátéknak lehetünk tanúi, abban biztos vagyok. :

phaidros 2008.10.02. 21:40:45

A rendezvény mondanivalójáról és az antifáról általában megvan a külön véleményem, az a poszt is meg van már írva. :)

Ezt most direkt egy távolabbi nézőpontból néztem.

Kopiás Attila Steve 2008.10.03. 01:57:44

phaidros: mail ment.

józan: kösz, bóknak veszem, ezek szerint életképesebbek vagyunk, mint amit el tudsz képzelni... :+) Mondjuk a jelek szerint ezt nem nehéz, ha szerinted az Összefogás - ami hamarabb indult, mint a Charta - "hasonlít" a Chartához, és a mondatban szereplő időrendi probléma nem zavarja a képzeleted...Az meg, hogy szerinted Gyurcsány szervezte meg, hogy lehessen egy demonstráció, ahonnan úgy elhajtják a civilek, hogy a fél ország arról cikkez, hgy mekkora égés, majd amikor mégis eljön, akkor mindenki totál ki van akadva tőle... Hát, ez egy roppantul zseniális húzás lenne tőle... :+)

józan' 2008.10.03. 04:12:30

Milyen időrendi problémáról beszélsz? :+)

Nem azt mondtam, hogy ő szervezi, hanem, hogy köze van hozzá. Amit pedig előad, az egy színjáték.
Ezt így meg tudod érteni? :+)

"majd amikor mégis eljön, akkor mindenki totál ki van akadva tőle... Hát, ez egy roppantul zseniális húzás lenne tőle..."

Nem láttunk még erre peéldaát !!!!??? :O:O:O

zoli27 2008.10.03. 08:49:37

Egyetértek a demonstráció célkitűzéseivel, de szerintem eltúlozza a probléma nagyságát.
A szélsőjobboldali csoportok és eszmék többek között éppen azért terjednek az országban, mert azok a médiumok és véleményformálók, akik a leghangosabban kiabálnak, a hangoskodásukkal a figyelem középpontjába állítják ezt a törpekisebbséget.

Egyik kedvenc példám, amikor a Magyar Charta előtti napokban a Napkeltében Apáti-Tóth Kata élő adásban elmondta, hogy a kuruc.info-n kik, mikorra és hova szerveznek ellendemostrációt. Így azok az erőszakra hajlamos emberek is tudomást szerezhettek a szélsőjobbos megmozdulásról, akiknek pl nincs internete, és nem olvasgatja a kuruc.info-t.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.10.03. 15:12:19

Maximálisan egyertek azzal, hogy egy politikus se próbáljon hazsnot húzni (=megjelenni) a rendezvényből, főleg meg a Gyurcsány se.
Amit viszont nem értek, az a szervezők törleszkedése egy aláírás erejéig, Erre semmi szükség nem volt, ez meg az ő haszonhúzási próbálkozásuk a megvetett politikusokból, ami szerintem tök gáz, főleg hogy utána meg húzzák a szájukat, hogy a feri ne menjen már oda.
azbeszt.blog.hu/2008/10/01/maraggya_ma_seggeden

phaidros 2008.10.03. 15:15:32

Azért pontosítsunk - nem azért húzzák a szájukat, hogy ne menjen oda, hanem azért, hogy tartsa be a megállapodást, főleg miután ők is betartották amit Ferenc kért - a Charta utáni akciózást - mint ahogy Ferencen kívül az összes pártvezetőben is volt elég becsület.

_andris 2008.10.03. 19:43:41

Szerintem itt arról van szó, hogy a civilszféra is polarizált, lásd a Védegylet szétszakadását magyarországi értelemben vett jobb-bal árok mentén. Legalább is innen (kellő távolságból) így tűnik. Ezek itt most a baloldali "civil" szervezetek.
Persze a civilség és a politizálás nem egymást kizáró dolgok, a párt is csak egy civil szervezet végső soron.

Egyébként szerintem vicces ez a "kirekesztés és erőszak minden formája" elleni tiltakozás, és főleg az, amikor ezzel indokolják Gyurcsány ottlétének elfogadását: még őt sem lehet kirekeszteni. Anything goes egyfelől, de persze -kilóg a lóláb- másfelől csak az jöhet, aki nagyon elhatárolódik a fidesztől, ami összeér a jobbikkal etc. Ugyanaz, mikor a toleranciabajnokok zérótoleranciáról beszélnek. Valamiért határa csak egyik oldal felé van a toleranciának. Az erőszak minden formáját elítélik: az állami erőszakot is (lásd bűnüldözés, rendőrség)? A bokszmeccseket is, meg az erőszakos számítógépes játékokat is? lol

És mindez nem is tudom milyen világképi alapon. Úgy ítélik el mondjuk a cigányokat gyűlölőket, mint valami óriási erkölcsteleneket. Vagy ha nem erkölcsi elítélésről van szó, akkor milyenről? Szerintem sok erkölcstelenebb dolog van annál, ha valaki nem szereti, kerüli, esetleg magától távol próbálja tartani emberek egyes, önkényesen kiválasztott csoportjait. A tojásdobálás, beszólogatás meg tiszta hülyeség, de hogy akkora bűn lenne, és veszélyes?
Azt sem tudom, hogy az emberi jogok mikor lettek szentté avatva..., de nem folytatom.

CrL 2008.10.03. 20:15:23

a kirekesztés szerintem épp az elszegényedés, leszakadás, kitörési esélyek, digitális szakadék stb mentén folyik. erre itt tarkabarkáznak, persze az is kell kétségtelen de ez megint ugyanaz mint a digitális tábla az omló vakulatú suliba,

CrL 2008.10.03. 20:16:22

, azaz épp pótcselekszünk miközben a valós szakadékok és problémák megoldását tartanánk primőrnek.

józan' 2008.10.03. 21:01:55

"phaidros · konzervatorium.blog.hu 2008.10.03. 15:15:32
Azért pontosítsunk - nem azért húzzák a szájukat, hogy ne menjen oda, hanem azért, hogy tartsa be a megállapodást, főleg miután ők is betartották amit Ferenc kért - a Charta utáni akciózást - mint ahogy Ferencen kívül az összes pártvezetőben is volt elég becsület."

Meg azért tegyük hozzá, hogy az összes többi pártvezetőnek(included Fodor) nem áll érdekében ez a bohóckodás, kivéve a mi drága porondmesterünket.

morpho 2008.10.04. 09:14:38

"Ferencen kívül az összes pártvezetőben is volt elég becsület"
Muhaha!!!!!!! A pártvezető meg a becsület.Aha.Értékelem az idealizmusodat,de azért ez mégis túlzás.
Ez is jó" az összes többi pártvezetőnek(included Fodor) nem áll érdekében ez a bohóckodás, kivéve a mi drága porondmesterünket"

Konkrétan melyik is nem bohóckodik?Hírtelen nem ugrik be a hazájáért mélységesen elkötelezett komoly pártvezér figurája a honi politikában.Egyébként a külhoniban sem.

zoli27 2008.10.04. 09:52:06

Állítólag a Tarka Magyar első sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy magánemberként a politikusok is részt vehetnek a tüntetésen, viszont arra megkérték őket, hogy ne kommentálják az eseményt, illetve az aláírási szándékukat se hozzák nyilvánosságra, mondván, hogy ezt majd megteszik a szervezők, miután az összes pártelnök aláírta.
Az, hogy Gyurcsány ne vegyen részt a demonstráción, tudomásom szerint az Amnesty International magánvéleménye volt, amit azután hoztak nyilvánosságra, hogy GyF elkezdett pártpolitikai nyilatkozatokat tenni.

Ezzel együtt a miniszterelnök viselkedése alulmúl mindent, különösen, hogy az Amnesty közleménye után ki akarta oktatni a szervezőket.
Azt pedig nehéz elképzelni, hogy Gyurcsánynak nem volt tudomása arról, hogy miről szólt az eredeti megállapodás.

___________________________ (törölt) 2008.10.04. 19:03:04

"magánemberként a politikusok is részt vehetnek"

Meg a faszom. Már bocsánat. Ez úgy működik, hogy én pl. hivatásom szerint programozó vagyok, itt meg blogger. De ha a prog.hu-ra írnák - mondjuk nem szoktam, csak a fórumra - akkor mint programozó tehetem csak azt, hogy a fenébe tehetném "magánemberként"? Hogyan tudnám félretenni a szakmai tapasztalatot, azt, amit csinálok, azzal együtt azt, amit a szakmában a többiek gondolnak rólam és így tovább? Hogy a rossebbe mehetne el pl. Ablonczy Balázs egy történészfórumra "magánemberként"? Hogyan mehet be egy pap egy templomba "magánemberként"? Ne hülyéskedjünk má'.

Politikus mehet magánemberként maratont futni. De politikus _politikai_ _rendezvényen_ "magánemberként"?!

Mekkora hülyeség már ez, kéremalássan?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.10.05. 03:40:47

Jajj, urak, minek olvassátok azt a sok rossz sci-fi-t, ha nem fog rajtatok?!

Amikor a mi jó Ferencünk megjelent a politikai porondon, akkor elég hosszú ideig törtem a fejem, hogy: honnét is ismerős számomra? Először valami KISZ-vezetőképző táborra gyanakodtam (megfordult ilyen helyeken ő is, én is), majd rájöttem:

Bakkerkacsa, pinkiló, hát ez a fazon az Öszvér Asimov Alapítvány-trilógiájából!!! És tényleg! Ahogy a pártját, úgy manipulálja most a civileket is. És, mint a mellékelt ábra mutatja, keni-vágja. Ezt az embert csak elutasítani lehet, úgy ahogy van, egyezkedni vele képtelenség. ha engedsz neki, megront. Kiköpött Öszvér...

ü
bbjnick

_andris 2008.10.08. 01:51:04

Gondolom a kutyát se érdekli/ nem emlékszik rá, de a fenti kommentemet kiegészíteném annyival, hogy nem örülök a bal-jobb logika megnyilvánulásainak, sőt egy időben próbáltam nem hinni benne. De rá kellet jönnöm, hogy bizony gyakran tényleg működésbe lép, és sok minden jól magyarázható vele, tehát nem igazán nélkülözhető a fogalompár.
Továbbá, aki tisztességes szándékkal, jót akar, az természetesen megérdemli a jóindulatú megközelítést, mégha szerintem éppenséggel a pokolba vezető autópálya-útelágazódást aszfaltozza is.
Item, egy kicsit elragadtattam magam, ez azért van, mert amikor kommentelek, akkor általában hirtelen felindulásból teszem. Amikor eszemnél vagyok, akkor egyszerűen nem ragadtatom magam kommentelésre, csak mikor elgurul a gyógyszer:).
üdv.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása