Tüntetés szubjektív

phaidros I 2008.04.11. 19:08

Háromnegyed négy körül értem ki, benéztem a Hollán Ernő utca körút felöli végén, majd a Jászai Mari térre mentem, Tomcaték gyülekezőhelyére. Kb. akkora tömeget láttam, mint amekkora az előző tüntetésen az ellentüntetők oldalán összegyűlt. Továbbmentem, de két utcával odébb tudtam csak bejutni a tüntetés számunkra kijelölt szakaszára, mert a Duna felől a leágazások zárva voltak.

A rendőri jelenlét lényegesen nagyobb volt, és most már rendes rohamfelszerelésben voltak. Négy óra után pár perccel találkoztam néhány kollegával, megkaptam a Reakciós pólómat, miközben megtudtam, hogy kisebb balhé volt Tomcat boltjánál (ezt majd ők elmesélik).

Felhívtuk Shadaiékat, jelezték, hogy elöl vannak. Benyomultunk a tömegbe, egészen a keresztutcáig, majd a virágosnál beszorulva az üvöltő hangszóró mellett hallgattuk a verseket. Közben Carlos észrevette Shadaiékat, és nyomulni kezdett feléjük, mi meg utána, így szerencsésen hozzájutottunk a sütiadagunkhoz. :) Amúgy mozdulni sem lehetett, szardínia effektus volt. A tömegben láttam Imre Macskát is. :)

Shadai épp hogy megkapta a maga Reakciós pólóját, amikor szórványos taps tört ki. Körbenéztem, kb. minden harmadik ember tapsolt a környékünkön. Az Úr
megérkezett. :)

Eleinte tudott még haladni, de a kordon és a színpad miatt nálunk már egy forintot sem lehetett  volna leejteni. Ekkor megéreztük, hogy a testőrök mekkora nyomást tudnak kifejteni, majdnem egy métert kellett hirtelen hátralépnem a sűrű tömegben - gondolom a tolakodó riportereknek is köszönhetően.

Közben már Carlossal felvettük a pólót, de a sűrű tömegben felmerült bennünk, hogy nem fog sok látszani belőle - a környezetünkben az érdeklődök leolvasták, gyanakodva, majd mosolyogva. Az egyik hölgy mondta is, hogy akik rá vannak írva, azok mind itt vannak. Tudom, válaszoltam, ez a cél. :)

Közben Gyurcsányék jöttek, egyenesen felénk, Dobrev Klára pont előttünk haladt el, az ő oldalára nem jutott testőr. Meglátta Carloson a pólót, elkezdte olvasni, de közben vonultak előre, így rajtam fejezte be, a hasamon szétsimítva a pólót. :o :D Aztán felnézett, nem volt barátságtalan a pillantása, biggyesztett egyet, olyan "aha"-szerűen. :) Úgyhogy, azt hiszem, a Reakció üzenete elérte a célpontot.

Hallgattuk a verseket, fényképeztünk, meghallgattuk a szónoklatot, közben Gyurcsány kedélyesen köszönt a Macskának ("szevasz Imre") aztán elkezdtünk Gyurcsányék háta mögött Shadaiék felé nyomulni.

A szituáció így hirtelen adta magát - Gyurcsány háta mögött voltunk, szemben a színpadon a kamerák Gyurcsányt vették. Carlos levette a pólóját, felemelte, és ahogy láttam, a kamerák rámozdultak. Később én is felemeltem - remélem, a sajtó felé is elment az üzenet, majd kiderül, kb. 5 embernyire voltunk Gyurcsány és Dobrev Klára mögött. Egy párszor még felmutattam, meg a körülöttünk lévő emberek is alaposan megnézték, aztán úgy döntöttünk, megnézzük a másik oldalt is.

Körbementünk, közben szembetalálkoztunk a Tomcat boltjától jövő Reakciós csapattal - majd besétáltunk a fekete árpádsávos tömegbe. Elöl láttuk a hatalmas árpád-sávos/magyar színes lobogót. A tömeg közepe táján láttuk azt a nagy termetű gárdistát, kürttel és hangszóróval, akit a rendőrök a múltkor igazoltattak. Amikor mellette voltunk, üvöltött egy sort éppen, mire a mellette lévő nénike beszólt neki. A válasza hasonló hangnemű, bár kicsit visszafogottabb volt, mint amit a mikrofonba üvöltött - az egyik rendező szólt rá, nyugtatva, "ez a rendezvény nem erről szól, ember".

Továbbnyomultunk, szerettem volna egy képet csinálni a rendőrökről a kordonnál. Közben láttam egy kézzel gányolt ovális narancs színű Fidesz transzparenst, egy csíkos öltönyös srác tartotta. Megcsináltam a képeket, majd elindultunk visszafelé, amikor dobpergést hallottunk - megérkezett a kisdobos. :)

Róla is csináltam pár képet, meg egy videót, de azzal nem győztem kivárni, hogy megint doboljon, úgyhogy visszamentünk a túloldalra.

Mire visszaértünk, az antináci oldalon már megritkult a tömeg. Mentünk volna, amikor hátulról megérkeztek Budaházyék, akikről a rendőrök nem hitték el hogy sima járókelők, ennek megfelelően kezelték őket. :)

Ami számomra érdekes volt, hogy az itt kialakult rendőrsorfal már nem zárt szorosan - minket átengedtek előre, és a másik oldalról is bejutott egy úr, aki aztán viccelődött egy sort. Nem sokkal később a sorfal teljesen feloszlott - "elküldtem őket" - kiabálta a kakukktojás, aki egyébként kedélyesen elbeszélgetett a rendőrökkel - csak amikor kiderült, hogy ő a másik oldalról van, akkor az addig mosolygó rendőr érdekesen nézett rá. :)

Itt aztán érdekes beszélgetések kezdődtek Tomcat hívei és az antináci tüntetők között, egy középkorú úr és egy nagybajszos hungarista beszélgetését felvettem, amíg a gépemen volt hely. 

A létszám? Tomcaték sűrűje a Hollán Ernő utca Teréz körút és Budai Nagy Antal utca közötti szakaszának kb. egy harmadában-felében tömörült össze úgy, hogy furakodni kellett, elszórva a Teréz körútig töltötték be az utca maradékát, köztük sok nézelődővel, akik a Körútról jöttek be. Az ellentüntetők a Katona József utcától kb. a Radnóti Miklós utcáig félúton töltötték meg tömören a térséget, és kilógtak a Katona József utca keleti oldalába kb. egyharmad útszakasznyira. Számoljon aki akar. :)


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr29421650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.11. 19:55:11

Polpetting Dobrev Klárával? És én nem lehettem ott!!!!! :))

Ennél többet nem lehetett elérni. Óriási!

crix 2008.04.11. 20:57:58

én nem tudtam ott lenni, sajnálom inkább termeltem a hasznot egy szemét népelnyomó multinak... és holnapra is ez a tervem :(
ügyesek vagytok

limonade joe 2008.04.11. 22:56:21

Már ott nem stimmel, hogy az ellentüntetők annyian voltak, ahányan Tomcat-ék, a póló üzenete pedig egyszerűen csúsztatás.
Én a Nagymező utcában laktam, ahol a békés tüntetők Molotov-koktélokat dobáltak a rendőrökre, láttam, úgyhogy nekem ne gyertek ezzel a gumilövedékes maszlaggal. Saját magatokat csapjátok be, ez a konstrukció egyszerűen elferdült lelkiismeretek terméke, hamis mitológia.

phaidros 2008.04.11. 23:11:35

picasaweb.google.com/egyiketsem/Hollan2/photo#5188041883619708050

Ezen a képen lehet látni, mennyien voltak Tomcaték, amikor átmentünk - a Teréz körútról fényképezve. A sűrűje kb. a sárga festésű épület után kezdődött, amikor már könyökölnünk kellett.

Számszerűen nem tudom megmondani, mennyien lehettek - az biztos, az ellentétes oldalon sokkal nehezebb volt haladni. A címen van a többi kép is, döntsd el magad.

De egyébként lényeges? 11.000 SMS-t küldött szét, ha jól emlékszem. Annyian tutti nem voltak. De nincs jelentősége... onnantól, hogy Gyurcsány kijött, már nem civil ügy volt.

Limonade,

Elferdült lelkiismeret, na persze, kérdezd Angel Mendoza-t és a Kruchina fivéreket, meg a többieket, akiket összerugdostak.

Azért érdekes, hogy a baloldalnak semmi sem jó, széljobbról meg KonZServatórium vagyunk.

BékésMárton 2008.04.11. 23:41:52

phaidros fenti legutolsó megjegyzését nagyon adom. Pontosan arról lenne szó, hogy semmiképpen nem kell megfelelni a balliberális oldalnak, az összeesküvéselméleteket és a zsidó világbirodalom marhaságát meg el kellene végre felejteni.

mr. pharmacist 2008.04.11. 23:44:35

nem a balliberális oldalnak feleltünk meg, hanem a balliberális oldal akart megfelelni nekünk. nálam nem sok sikerrel.

józan' 2008.04.11. 23:47:15

"Azért érdekes, hogy a baloldalnak semmi sem jó, széljobbról meg KonZServatórium vagyunk."

Látod ezért felesleges lepacsizni idiótákkal bármelyik oldaról is.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.12. 00:02:00

OFF,

BM,

nézed azt a levelesládát amivel ide regeltél?

ON

Carlos77 2008.04.12. 01:11:38

Ez így volt... majd késöbb(ma/holnap) kifejtem

Ave

abandi 2008.04.12. 02:30:45

Nem lesz ennek jó vége...basszuk meg!!!

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.12. 02:38:23

Azért az lett volna az igazi Phaidros, ha Veres János is megjelenik és lefejeli a fényképezőt.

abandi 2008.04.12. 02:50:22

Bocs!
Tudom, hogy rasszista vagyok és antiszemita is...
Csak: elgondolkodtak-e a szemiták, cigányok stb., itt nálunk...meg ajrópában..., hogy miért is a netovább???
A politika nem érdekel már!
A közgarázdálkodás sem...!!!

Alfonzhal 2008.04.12. 03:01:41

vérgáz, gyurcsinak szereztetek plusz 2 %-ot. grat.

abandi 2008.04.12. 03:02:37

Kimaradt:
Roppant kevés náci-fasisztoid-hungarista állt szemben kábé. ugyanannyi zsidó-cigány-kormánypártival átellenben...
Közben az ország kétharmada cigányozik/zsidózik...
Meg kell tanítani a népnek, hogy ne ...
Törvénybe foglaltatva!
Picsábamán...

abandi 2008.04.12. 03:10:32

Meg még:
Sőt!
Meg kell értetni a pór néppel, hogy a világgazdasági (esedékes) vállság törvényszerű, mint a jégkorszak! (meg a felmelegedés...)...megafaszom....

Pipas 2008.04.12. 09:08:25

A kispálya mikroszkópikus kis szegletében szaroztok és közben atom módon elcseszitek az ország maradék kis jó hírét is. A Furcsány meg partner benne, annyira szánalmas már, hogy én égek. El is határoztam, hogy ezentúl ha valamelyik töketlen azt mondja, hogy Bulgáriából jöttem, akkor nem javítom ki, mint eddig.

Pipas 2008.04.12. 09:09:18

Ja, amúgy egyetértek != egyet értek.

phaidros 2008.04.12. 09:50:49

Betettem pár linket ami kimaradt, pl. póló eset, póló kép...

BékésMárton 2008.04.12. 10:22:11

reactionary,

Nem egészen vágom, hogy mit írsz: "OFF,BM, nézed azt a levelesládát amivel ide regeltél? ON", de ha levelet akarsz írni, vagy esetleg valaki zaklatni akar, akkor itt megteheti: marci161@gmail.com.

Carlos77 2008.04.12. 10:39:33

Ide irom nem teszem külön postba vagylegyen?

Az úgy volt, hogy a kis csapatunka reakciós hepajon gyülekezett, érdeklődve szemlélgettük egymást és hamarosan megérkeztek a pólók. Ekkor a TC-hátvédei megpróbálták átvenni a kezdeményezéseket és beböfögni pár mondatott... Sajnos itt hagytam ki az első ziccert:
-R”Mi nem akarjuk semmiféle módon megtorolni a boltban ért sérelmeinket nem fogunk dobálózni”
A fene mégiscsak elő kellett volna készíteni a konflettit és a szerpentit, amit a nagykörüt összes papírboltjában kajtattam a délután. A jelszó az volt légy happy!
Aztán szépen kértem mosolyogva egy XXL-es pólót és csodák-csodájára kaptam.

-Az Újlipótváros megérkezésünk és gyors terepszemle (Jász Mari tér, majd körbe az összes utcán) után világossá vált hogy jobban sikerült a mozgósítás mindkét oldalnak, mint hétfőn. Bár ekkora médiafelhajtáshoz képest, édeskevés volt érződött a politika unalom a civilekben.

A találkozó szimpatizáló tüntetésünk magja már benn volt a Katona Hollán utca sarkán a „színpad előtt” Na mondom „go go go” tapasztalt szigeti tömegvájó közlekedéssel törtem az utat és lassan haladtunk befelé. Teljesen vegyes kép,minden fajta korosztály és náció. A mosolygásomra vissza mosolyogtak,de a hangulaton érezhető volt a feszültség, viszont azt remekül feloldotta a költészet napja alkalmából betett Cd-é Mécs Károly és társai állttal felolvasott versek.

A tömegben lassan sikerült eljutni Shaidáékhoz és remek sütitt is kaptunk, ekkor akartam dobálgatni és szélnek ereszteni pár lufit de valahogy nem ment a hangulathoz és miután kidurrant az első már nem volt olyan jó ötlet...

Szórványos taps onnan ahonnan számítoltunk a valaki közeledik én Sólyomra vártam de ő reggel lefutotta a tisztelet körét, hamar kiszúrtam Ferit, na mondom jött pacsizni. Phadriosszal összenéztünk na melyikünk megy a közelébe, de nem kellet sehova mennünk, mert nagy félkörben közeledtek felénk a színpadtól 5 méterre volt a csoportunk azt pont ketté vágták. Pattanásig feszült hangulatot Feri halk de határozott „Nyugi-Nyugi” és szívélyes „Szevasztokkal” köszöngetett. Na mondom csak ez kell nekünk nyugodt vagyok én.... Olyannyira hogy az NBH-s srácok a engem is felhasználtak takarásnak és a mellkasom előtt vezeték el őket, így este visszagondolva amikor az Assassin's Creed-del nyomulok mostanság hát elég egyszerű mozdulat lett volna...

De arra ocsúdok, hogy egy kedves hang olvassa a pólómat. És amíg a kérdésére csak Öööööö-zök mint egy bukott Greenpech-es a kamerába.

-Klárika „Mi is van ide írva Itt vagyunk hogy senkit se bántsanak származása miatt. Itt voltunk...”
És mivel kíváncsi lett így Phadrioson fejezte be az olvasgatást... nagy pillanat volt jót röhögtünk utána.

Kb másfél méterre álltak meg melletünk a csapatunkat szétválasztotta a Feri sleppje (szóvivőstül testőröstül, médiástul)

Shlöder beszéde alatt már a második mondat nem kötött le, így figyelgettem a testőröket hát nem volt egy könnyű napjuk az NBH-srácoknak izzadtak rendesen egyfolytában sasolták a teraszokat meg mindenkit. Majd elkezdtünk visszamenni Shaidáék felé így a színpad Feriék vonal mögött voltunk pont. A hatás szünetekben nagyban dolgozott a média. A fene egye meg valamit kéne csinálni...

Csak úgy jött az ötlet és levettem a reakciós pólót (volt alatta másik:) és jó magasan a tömeg fölé emeltem kifeszítve na mondom ez ütős lesz, közben énekeltem Eric Cartman hangján „Benne leszek a Tv-ben...„ Nagy érdeklődés támadt körülöttünk, „Ide is hadd lássuk”
Na mondom a fene nagy ötleteimbe miért nem készültünk saját transzparenssel, 360'-fokban mutogatom közben mondogatjuk, hogy konzervatívok vagyunk és nem balosok a csodálkozó kérdésekre „de hát itt vannak?” Nem csak mostaniról van szó...

Miután lenyugodtak a kedélyek fogtuk magunkat és ideje átmenni a másik oldalra is, pont akkor kezdtek bele egy-két rigmusba...

Folyt-köv...

limonade joe 2008.04.12. 11:15:39

phaidros: Szerintem, ha tömegoszlató rendőrökkel szembe meg valaki, ne csodálkozzon, ha összerúgdossák.
A másik: sokkal jobbanörülök annak, ha egy oldalon találkozunk egy antifasiszta tüntetésen.
Szerintem egy antifasiszta tüntetésen ott kell lennie mndenkinek, aki az. Így Gyurcsánynak is, MSZP-nek is, a Fidesznek is, hadd ne soroljam.

Carlos77 2008.04.12. 12:28:31

Nem teszem külön mert ide tartozik, subjektiv beszámolóként(Más is ide irja meg) minek duplázzunk meg rontja a profilom:D


A másik oldal

Körbementünk a Nagykörúton külön kis érdeklődő tömeg kukucskál befelé két villamos közt kivárnak kicsit és szemlélődnek majd mennek haza a munka után, majd megnézem a Tv-ben miről is szólt ez...

A tömeg jóval szellősebb de itt simán be tudtunk menni a kordonig, lassan megyünk beljebb, vegyülünk a jó ismert arcokkal. Az egyik csoport mögött eldurrantok egy Szürke lufit(amit eregetni akkartam), na bazz minden szem rám mered... ez se volt jó ötlet ekkor egy kisebb csoportból egy srác lekezel velem. Hát te ki vagy majd a pocsék arcmemóriámnak hála beugrik, hogy jó pár éve egy Lan-klubba jártunk...
-Srác” Hali”
-Én”Üdv! Mi újság? Hogy érzitek magatok?
-Srác: „Kösz jól kinéztünk ide a kocsmából, olvastuk a Kurucon, hogy kell jönni...
-Én: „Aha és a többi xy sráccal mi van? (láttam az iwiw-en az ő és társainak kis eltévelyedéseiket képgaléria: „Tigristank Rulez”)
- Srác: Valószínű itt vannak valahol, egyébként semmi különös, (közben beszáll egykét rigmusba) elvagyunk néha kell egy kis szórakozás a munka mellet.
-Én „ Oké! De legyetek jók! Csaó!
- Srác „ Azok leszünk... (kaján vigyorral)

Szivárgunk befelé elmegyünk a 100 millió áldoztatott gyászoló kommunista uralom ellen tiltakozó asszonykör mellett. (Most akkor annak van joga/igaza aki több áldozatot sirat? Szerintem mindkettő , ebben nem lehet dönteni és nem ér versenyezni mert az gusztustalan kinek a kije hogyan halt meg...)
Viszonylag könnyen de óvatosan bejutunk a kordonig Budaházi meg Torockai mögé, Ezek is az első sorban nyomulnak... Itt valahogy érezhetően szomorúbb a hangulat kézzel fogható az elkeseredés de mégis van egyfajta értetlenség van az arcokon. Vajon mindenki tudja miért kell itt lenniük? Egy megmondónak van egy megafonja abba szövegel bele néha, mellé állunk de pont a fülembe nyomja, a fene ez se volt jó ötlet... Hamar jönnek a gárdisták és leszólják nyugi haver ez most nem erről szól.

Kifelé a hang alapján megtaláljuk Elődkét a lelkes kisdobost, élőben is szánalmas jelenség...

Közben megkapjuk a pajkos Kázmér általi fémjelzet további napi rendi pontokat, Kossuth tér, Erzsébet híd a szokásos... (Persze ezt TC vezette gulya így nem mentek az Erzsébet hidra mert az Budaházi híd lesz ha egyszer megtörténik a hatalomátvétel, így TC az általa oly nagyon szeretett Lánchídra vezette a nyáját este... )

Ismét körbementünk a Jász Mari felé az antik már lassan oszoltak ,de a „majdnem balhé” is kialakult amikor Budaházi különítménye megjelent a hátunk mögött Hollán utcából, rendőrök szépen felsorakoztak és igazoltakat mindenkit, az oszlató csapat oldalt volt a Katona utcában profi módon nem mentek ki eléjük pajzzsal, hogy ne ingereljék őket („Pajzs akkor ütheted mert nem fáj”).Ezekkel sokáig elbíbelődtek a rendőrök meg a tüntetők is...

Kicsivel később átmentünk a Kossuth tére. Ahol éppen rögtönzött történelem órát tartottak, az európai fasiszta rendszerekről (Olasz, Spanyol, Német, Magyar... szánalmas összefüggések feltárása folyt) Kicsit itt is kavartam a tömegben közösen imádkoztunk egyet majd megtaláltam TC-is épp mellettem ment fel a színpadra (Ez már egy ilyen nap, megvolt a másik blogger is élőben..)
A színpadon viszont nem tudom kinek a paródiáját adta elő TC, és ezt hogyan fogja majd magyarázni pár év múlva de úgy nézett ki, mint aki nagyon lelkesen keresi a gyógyszerét...
PL: Pantomim figurázta a mellette lévő öreg 56 éves „Kossuth-téri tüntetőt” 573 napja... Majd közölte a kettős mérce állttal most szabadon játszadozhat egész este a zsarukkal így folytatjuk a tüntetést! Bár megint nem tudtuk meg mi ellen... Irány a Szovjet emlékmű... (Jó bontsátok le megint...)

Na itt adtam fel, mert ekkor már nagyon szomjas voltam egy sörre ilyen nap után így ittunk egyet és kielemeztük az eseménydús napot és mentünk haza...

valahogy így volt...

Ave

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása