Bejegyzésemet szeretettel ajánlom a KDNP-nek, Hock Zoltánnak és az MDF-nek, valamint a jobboldalinak nevezett pártsajtónak - a melegfelvonulás kapcsán. Továbbá az összes, az abszolút erkölcsiség mércéjével hadonászó, magát "konzervatívnak" tartó úriembernek és úrihölgynek, akik szerint a homoszexuálisok erkölcstelenek, de legalábbis valahogyan erkölcsileg defektesek, satöbbi - a melegek minősítgetése kapcsán. Egy kis utazásra invitálom őket a világ körül, és minden kedves olvasót, aki azt hiszi valamiért, hogy a konzervativizmus, jobboldaliság szükségszerűen együtt jár a homoszexuálisokkal szembeni, fogalmazzunk úgy, távolságtartással, idegenkedéssel, mely esetenként az utálatig is elmegy. Nem, ez nincs így.
***
"You feel the deal is real,
You're in New York city"
(Pet Shop Boys: New York City Boy)
Itt van mindjárt New York, és volt republikánus polgármestere, Rudy Giuliani: 2001-ben az év embere, 9/11 hőse, aki regnálása alatt gyönyörűen helyrepofozta a várost, keményen fellépett a bűnözőkkel szemben - amiért a liberálisok a mai napig szívesen lefasisztázzák.
Hogy, hogy nem, a gonosz fasiszta rengeteget tett a homoszexuálisokért polgármesterként, és elnökjelölti kampányában is bátran vállalta a republikánus párton belül a kérdésben nem éppen népszerű álláspontját...
Életének egy nehéz szakaszában pedig barátainál húzta meg magát, és élt velük együtt - ők történetesen egy meleg pár voltak... Ráadásul, amint a képeken és több videón is látható, van Rudynak egy érdekes hobbija...
De nem csak a homoszexuálisokkal szimpatizálók, hanem maguk a homoszexuálisok is lehetnek erkölcsös, jobboldali, jó amerikai hazafiak.
Szerintem ezt nem olyan nehéz belátni...
***
Maradva az angolszász világban és a polgármestereknél, itt van London és új ura, Boris Johnson.
Az idei melegfelvonulást ő vezette, rózsaszín kalapban, ahogy arról az index is beszámolt. Korábban ugyan beszólt a melegeknek, de igencsak árnyalja a képet, hogy gyakorlatilag nem volt olyan társadalmi csoport, amire ne tett volna bumfordi vagy bunkó megjegyzéseket...
Egyébként már polgármesteri kapmányában is felszólalt a homofóbia ellen... Igen, lehet ezt konzervatívként így is csinálni.
Mi van akkor, ha nem Boris lett volna a toryk polgármesterjelöltje? Hát, ott lett volna helyette mondjuk Nick Boles, aki történetesen konzervatív is és meleg is. A konzervatívok vezetője, David Cameron ugyanis nem fél előtérbe tolni pártja homoszexuális tagjait. És nem fél megszólítani a homoszexuális közösséget.
Így mennek a dolgok a jópár évszázados konzervatív hagyománnyal rendelkező szigetországban.
***
Az MDF és Hock erről valahogy lemaradt (bizonyára mindenki nyaral a Political Capitalnél), reméljük, a píárosok hamar pótolják hiányosságukat egy melegbarát sebtapasszal az európai értelemben vett konzervatív párt múmiaarcán. A KDNP valószínűleg menthetetlen, nem is érdemes foglalkozni velük. A Fideszben, úgy tűnik, vannak, akik figyelnek a változó konzervatívokra - csak éppen túl kevesen, vagy nem eléggé...