A Hang természete, viszonya eszközeinkkel, emberi kvalitásainkkal. Cikkem a színházakban, koncerttermekben megszólaltatott hangok, zenék, zörejek és az azokat megszólaltató technika kevéssé tárgyalt kreatív, néha spirituális, azaz szellemi elemeire fókuszál. A technika médiumi, közvetítői szerepével is foglalkozik, de elsősorban mint hangszereket, mint érzékeny médiumokat tárgyalja, melyek alkalmassá válnak művészi értékek közvetítésére.
A hangok birodalma igen fontos, primer szerepet kap az emberi kultúrák mindegyikében. Helyes megértés nem létezik helyes figyelem, odaadó hallgatás nélkül. Miután képessé válik a hallgató a megfelelően összpontosított és elmélyült figyelemre, lesz képes megérteni a közvetíteni szándékozott mondandót, történetet, drámát. Az emberi érzékelés ezen módja tanulható, fejleszthető, és gyakorlás után képessé válhatunk kezdetben bonyolultnak tűnő zenék, hanghatások befogadására, megértésére is.
Nézzünk mindjárt egy egyszerű példát: az emberek, a színházba járók, a zenehallgatók egy része nemigen tudja megkülönböztetni egy megszólaltatott zenemű különböző hangszereit. Leginkább a hangzás összképe kelt érzeteket benne, nem vizualizálja a különböző hangszereket, hangszeres előadókat. Korunk popzenéi például főleg vokális zenei kompozíciók, a szöveg az egyetlen egzakt pont, ami valóban leköti a hallgató figyelmét, illetve annak dallama, hiszen – érzelmi, esztétikai kötődés esetén – könnyen megjegyzi azt.
Figyeljük csak meg azt a hallgatót, aki rendszeresen látogat el zenekari előadásokra, koncertekre. Benne a hallott anyag képi elemekkel társul, így vizuális információk is beépülnek az élmény befogadásakor. Számára az otthoni zenehallgatást jelentősen megkönnyíti ez a fajta tapasztalás, elképzeli maga előtt, szinte látja a megszólaló hangszereket és azok helyét a térben. Ha ez a fajta érzékenység zenei tudással párosul, létrejöhet a zene legmélyebb tartalmainak feltárása, követni képes a szólamokat, s nem csak érti, de érzi is a zene „ízét”.
Természetesen ehhez a ponthoz hosszú út vezet, de az út járható bárki számára, elég, ha csak változatosan állítja össze napi betevőjét, több zenei stílusból is falatozik, és rendszeresen látogat élő megszólalásokat, koncerteket, hangszínházakat. Mi, akik elhivatottságunknál fogva behatóbban foglalkozunk zenékkel, hangokkal, kötelező érvényűnek tekintjük saját magunkra vonatkoztatni az említett folyamatokat. Hiszen hogyan is válhatnánk képessé arra, hogy egy dalon vagy hangmontázson keresztül érzéseket, tudást adjunk át hallgatóinknak, ha mi magunk érzéketlenek vagyunk. Aki helyesen hall, az helyes dolgokat képes hallatni. A hangok, hanghatások nemcsak a szemlélővel, hallgatóval kerülnek viszonyba, de egymáshoz képest is viszonyrendszer áll fel a kompozíción belül.
Megfelelő harmónia kialakítása szükséges mindjárt a kiválasztásra kerülő hangszerek között, miután a dal és annak harmonizációs közege megszületett. A hangszerelés fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, a későbbiekben meghatározó lesz a dal, a zenemű élete során. Ha csak a hangkeverést nézzük, mint hangtechnikai folyamatot, máris láthatjuk a hangmérnök csúfos vagy éppen örömteli arckifejezését, amikor először hallja egyben a felvett művet.
Ázsiai tartózkodásom során kikristályosodott bennem az a felismerés, hogy a hangszerek megválasztása és elhelyezése egy dalban mennyire a helyi kultúra következménye. Alig találkoztam Indiában olyan zeneszerzővel, aki ne hangszerelte volna túl a műveit, ezzel igencsak megnehezítve a keverőmérnök és persze a hallgatóság dolgát. Itthon, Európában már sokkal inkább fellelhetők olyan kompozíciók, melyek ízlésesen, érthetően kerültek hangszerelésre, ezzel befogadhatóbbá téve a műveket. Mi, zenei producerek, akik a dalszerzők és a hangmérnökök is vagyunk egyben, óriási vesződségektől óvhatjuk meg magunkat a helyes hangszerválasztással, hiszen tudjuk, hogy nem ildomos egymást fedő, maszkoló hangszereket tömegesen megszólaltatni egy időben. Saját jól felfogott érdekünk úgy előkészíteni kompozícióinkat, hogy azok hangszeres tartalmai ideálisan egészítsék ki egymást, harmóniában álljanak egymással nemcsak zeneileg, de hangtanilag is.
Nagyon fontos a dalfüzér, a szerkesztés, a koncert vagy előadás tartalmi felépítése. A befogadást jelentősen megkönnyíti a drámai ív követhetősége. A művek nem véletlenszerűen követik egymást, kifinomult érzékkel szükséges elhelyezni annak elemeit az előadás során. A mondanivaló így hatványozottan képes működésbe lépni, érthetővé válnak a dalok egymás viszonyrendszerében, kirajzolódik a dráma. A megfelelő hangképek kialakítása során fontos a megfelelő technikai eszközök kiválasztása is.
Itt szögezném le, hogy a technika nem létezik kreatív használat nélkül, csak a jól „belelkesített” technika fogja elvégezni a nekünk szükséges feladatokat. Minden feladathoz meg kell találnunk a megfelelő eszközt, különben többszörös kacskaringókkal találjuk csak meg a célt, időt és energiát pazarolva. A megfelelő lelkiállapot talán még az említetteknél is fontosabb. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy nem megfelelő idegi állapotban mi minden kacifántos dolgot képesek az eszközeink művelni, látszólag (látszólag!!) tőlünk függetlenül.
Ott van mindjárt a számítógép. Néha a legádázabb ellenségünk a stúdióban, pedig ha tudnánk, hogy a bajt többnyire magunknak köszönhetjük. Kisimult gondolatokkal, stabil lelkiállapotban a stúdió- vagy koncertmunka is gördülékenyebben működik. Gyakran említem tanítványaimnak, hogy a technikát úgy kezeljék, mint egy hangszert. Mondjuk úgy, mint egy hegedűt. Megfelelő érzékenységgel megfelelő mélységű dolgokat lehetünk képesek tolmácsolni a technika segítségével.
Kezdő hangosítóként elég volt előadás közben egy rossz gondolat, egy röpke elbambulás és máris gerjedezni kezdett a rendszer a kezem alatt. Aki helyes figyelemmel dolgozik, ismeri önmaga és az eszközei határait azzal ez nem fordul elő. Gyakran dolgozom bejátszásokkal CD-ről, MD-ről. Egyszerűnek tűnhet egy ilyen feladat, hiszen elég a megfelelő pillanatban elindítani a bejátszót. Pedig mennyire nem így van! A bejátszás ugyanis illeszkedik az előadás dramaturgiájához, így annak hangereje az adott pillanatban megfoghatja vagy ki is zökkentheti a nézőt, hallgatót.
Éppen ilyen fontos, hogy a megszólaltatott felvételek egymáshoz képest nem csak zeneileg, de hangerőben is milyen ívet írnak le a darab elejétől a végéig. Gondoljunk bele a hallgatóság állapotába, befogadóképességére a mű elején és végén. Frissen az utcáról beérkező néző ingerküszöbe jóval alacsonyabb, mint az előadás végéhez közeledve. Ez indokolja a bejátszások reaktualizálását a darab előrehaladtával. Ami a koncert kezdetén bántóan hangosnak tűnik, igencsak szükséges lehet az előadás utolsó szakaszában.
Akkor vagyunk képesek zenei harmóniát teremteni munkánkban, ha önmagunk is harmóniában létezünk, élünk. A helyes életvitel, helyes gondolatok sohasem függetlenek napi gyakorlatainktól, legyen az stúdiómunka, bármilyen zenei feladat, vagy egyéb munkáink életünk során.
A cikkíró Mester-Lovas András zenei producer, a Magyar Állami Népi Együttes hangosítója, az I MEDIA International zenei producer kurzusának vezetője.
