Nemrég már szó volt róla, de akár P. Sz. kolléga
írásához is kapcsolódhat. Van egy rossz hírem. Az
ezígy nem csak a politikában van. Az
ezígy köztünk van. Mi vagyunk. Ott van a mindennapi életünkben, a
miért csináljuk jól, ha rosszul is lehet hozzáállásban, ami megjelenik cégnél, alapítványnál, hivatalnál. Ott van Pató Pál ismételt felbukkanásaiban, és ott van bennünk is.
Az
amúgy nem politikai változás.
Amúgy, ha rendesen elvégzed a munkádat.
Amúgy, ha betartod a szabályokat, ha nem félsz kimondani a böszmeségre, hogy böszemség, ha fel mersz tenni kínos kérdéseket.
Amúgy, az igazság szabaddá tesz titeket.
kiegészítve kicsit később
Elégedetlenek vagyunk az elitünkkel, és ez érthető. A baj csak az, hogy már nem csak fejétől bűzlik a hal. amire itt célozgattam, arról anekdotázhatnék eleget. De mindenkinek vannak hasonló tapasztalatai. Ki az, aki nem látott még némi előrelátás hiányában elbukott fejlesztéseket, drága pénzen, nagy nekibuzdulással elkezdett, de később fel nem használt fejlesztést, kontraszelektált vezetőt, szolgalelkű beosztottat? És mi erre a reakció? Elég a puszta cinizmus - ez úgyis hülye, csak éljük túl?
És akkor friss mese. Jön az ukáz, hogy menjek projektbe tagnak. Elolvasom az előkészítő anyagokat, elborzadok, de alaposan. Keresgélek tovább, és kiderül, hogy az alap egy magasabb rendű utasítás, azt is elolvasom, tovább borzadok (nem csak kis reakciós lelkemnek fáj amit leírnak, de még értelmetlen is). De nincs mit tenni, el kell menni a megbeszélésre. Érdeklődöm, hogy mágis ezt így most hogy, de maga a kérdés is kötözködés számba megy. Majd elismerik ugyan, hogy igazam van, de hát a feladat az feladat, ezt kell végrehajtani, még ha mindenki előtt világos is, hogy értelmetlen és nem lehet jól elkészíteni. De azért csináljuk. Utána egy kolléga mondja, hogy teljesen egyetért velem, de azért szólni akart, hogy ne tegyek fel kellemetlen kérdéseket, mert minek.
Most elvonulok szélmalomharcot folytatni az ezíggyel.