dobray
I 2012.01.21. 07:01
Frappáns beszédet mondott Orbán Viktor az EP-ben, a Magyarországot kritizáló képviselők többsége pedig láthatóan felületesen tájékozódott az általa nehezményezett törvényekkel, megoldásokkal kapcsolatban. Azonban hiába igaz, hogy a külföldi aggodalmak jelentős része túlzó, ha egyszer más tekintetben a Fidesz mégis ráerősít ezekre. Hogyan is?
Boci szemekkel néz a kormány, hogy az külföldi média megtámadja az alkotmányt, megtámadja a médiatörvényt, az egyházügyi törvényt, a bankadót, az ombudsmani hivatal átalakítását, az MNB monetáris tanácsának átalakítását, a jegybanktörvényt, a választási törvényt, és megnyirbálja az alkotmánybíróság jogköreit. Diktatúra épül Magyarországon, nemeurópai, antidemokratikus hatalombebetonozás zajlik, hallgatjuk a jobboldali kormányok idején megszokott lemezt a dinnyekedvelőktől.
És valóban bántó a hangnem, bántó a tájékozatlan kiabálás, és bántó, hogy erőteljes csúsztatásokkal hisztizik a média Európa gazdagabbik felén. Igaza van Orbán Viktornak, amikor kifejti, hogy tudja ugyan, hogy az általa képviselt értékrend kisebbségben van Európában, de ettől még a nemzet, a család, a házasság a munka és a kereszténység, keresztény erkölcs és kultúra európai érték. És nem mutat jó képet az EP képviselőinek zagyvasága az európai politikai kultúráról.
Tényleg
toleranciadiktatúra az, amikor az európai baloldal politikai és médiaszárnya antidemokratikusnak és európaiatlannak titulálja a házasság férfi-női életszövetségként való deklarálását, a magzati élet (egyébként sajnos csak szimbolikus) védelmét, Istennek (a himnusz első sora által való, tehát nehezen kifogásolható) és a kereszténységnek az emlegetését az alkotmányban. Főleg úgy, hogy egy
rakat európai alkotmányban szerepel Isten, sokszor nem is olyan visszafogottan, mint a miénkben. Tényleg kettős mérce, amikor vallási közösségek rangsorolását kifogásolják az egyházügyi törvény kapcsán, holott hét európai országban államegyház van, a többiben meg (kivéve Franciaországot)
rangsorolják az egyházakat. És az is bántó, amikor
olyasmiket kritizálnak a médiatörvényben, amit a korábbiból vett át a mostani szabályozás (kiegyensúlyozottság, például). (az európai párhuzamokat
kiválóan foglalta össze Szmöre a Mandineren.) A kettős állampolgárságnak meg semmi köze a nacionalizmushoz és fasizmushoz, ahogy a
Trianon-emléknapnak sem sok.
Vajon demokrácia-e az abszolút többségi elvű választási rendszert alkalmazó Nagy-Britannia, ahol államegyház van és kétkamarás parlament, nincs alkotmány és alkotmánybíróság? Igen, az. Tudom, ilyenkor jön a válasz, hogy ott „ennek kultúrája van”. Valóban más utat jártunk be. Másolni sem feltétlen nyerő. De ettől még az ország ott van, és a demokrácia, a parlamentarizmus egyik mintája.
Ezek alapján a kritikák alapján csak az az európai, amit a baloldal annak nyilvánít. Ez nonszensz. Mondhatnám: európai baloldali gőzhenger. Igen ám, de Európa baloldalától nem is vártunk mást. Nevetséges, amikor
egykori szélsőbalosok hasonlítgatják Orbánt Castróhoz meg Észak-Koreához, és nyilvánvalóan fogalmuk sincs arról, hogy mit beszélnek. Előre tudni lehetett, hogy fognak reagálni, és hogy az egykori SZDSZ maradéka újra hisztizve rohangál majd a kapcsolataihoz nyávogni és demokráciát félteni. Húsz év alatt meg lehetett volna tanulni kezelni mindezt. Ez a kommunikációs probléma, és felesleges viktimizálni magunkat miatta.
Aztán van egy időzítési probléma is: ha sok érdeket sértesz, ne egyszerre sértsd meg őket, ne nyiss sok frontvonalat, kellenek szövetségesek is – lehetőleg olyanok, akik számítanak. És nem túl nyerő követelni olyanoktól, akiktől pénzt kérünk, ráadásul úgy, hogy előtte ekéztük őket: IMF, EU.
Aki kölcsön ad, az diktál, lehet próbálkozni alkudozni, de pattogni nem érdemes.
De a lényeg nem is ez. Hanem az, hogy a kétharmados többség és a kormány tényleg ráerősít azon félelmekre, miszerint antidemokratikus izé épülget itten. Nem az alkotmány antidemokratikus, nem az egyházügyi törvény vagy a médiatörvény, bár mindegyikkel vannak problémák. Ami aggodalomra ad okot, az a Fidesz cinikus, pozitivista jogértelmezése és
voluntarista erőpolitikája. Büszkék rá, hogy mennyi törvényt fogadtak el, és tényleg szép teljesítménynek lehetne nevezni, de milyen áron? Arról panaszkodik mindenki, hogy a kormány nem egyeztet, nem hallgatja meg az érintetteket. Én
nem hiszek a konszenzus mindenható voltában, de egyeztetni, meghallgatni nem kerül pénzbe. Baj, ha fél évvel később lép életbe emiatt egy törvény? Szerintem nem.
Nem járul hozzá a törvények színvonalához az államapparátus megkerülése. Értem én, hogy nehézkes dolog átnyomni a törvényeket az államapparátuson, és hogy korábban meggyűlt a baja a blokkolóként működő bürokráciával Orbánéknak, de mégiscsak jó, ha egy tervezet számos szűrőn átmegy, és joggal kritizálható, sőt alkotmányellenes, ha egy törvényt az utolsó pillanatban módosító indítványokkal bombáznak szét. Meg egyáltalán, hogy mindent képviselői indítványként nyújtanak be. Ezért lesz
egyenetlen szövegű az új alkotmány például. Nem is beszélve a visszamenő hatállyal meghozott törvényekről. Olyat aztán pedig végképp nem
nyilatkozunk, hogy „most nincs itt a fékek és ellensúlyok ideje”, akármit is gondolunk a fékekről és ellensúlyokról.
Aztán itt vannak a kormányzati erőpolitika olyan cinikus és a szocialisták nyolc évére emlékeztető akciói, mint a
kormányzati területfoglalás: a kormány a fél pesti belvárost lefoglalta évekre előre a tüntetések elől. Vajon ha a szocik ilyet tettek volna, mennyire háborodott volna fel a Fidesz? Elnyomásról, kommunista tempóról értekezett volna. Meg
kitiltják az Indexet a parlamentből. A reggeli Kossuth rádiós híradó szövege száz százalékban megegyezik az előző esti fél nyolcas m1-es híradó szövegével. Estéről reggelre nem gyakran lesznek új hírek, de az egész hírblokk pont ugyanaz, szóról szóra. Unalmas. És még sorolhatnánk az egész pályás letámadás régi fideszes taktikájának példáit, ami azonban kétharmaddal nem értem, mire jó. Sosem látott többséggel védekező taktika? Ne már!
Megint csak azt tudom mondani, amit már korábban: a kétharmad lehetőséget adna a nagyvonalúságra és eleganciára, de úgy tűnik, inkább a nagyképűség és kicsinyesség kerekedett felül. Kár, mert ez a hozzáállás oda vezet, hogy még azt is nehezebb megvédeni, amit meg lehetne, meg kellene.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
