„Tudja a hatalomban az a csodálatos eminenciás uram, hogy amit az ember olyan könnyű kézzel odaad, azt ugyanolyan könnyen vissza is veheti.”
II. Izabella kincstárnoka, 1492 – A Paradicsom meghódítása
A posztkommunista országok közül nem csak Magyarország esett a visszamenőleges adóztatás, a különadók kivetésének valamint az alkotmány ad hoc átgyúrásának kisértésébe. Csehországban jelenleg két különadó súrolhatja az alkotmányosság határát, valamint a tavalyi alkotmányossági válság mutat némi hasonlóságot a mai magyarországi eseményekkel. Lengyelországban a törvényhozók helyett az ottani alkotmánybíróság dolgozta ki a visszamenőleges adóztatás alkotmányos tilalmát. Olyan messzire viszont ezidáig egyik ország politikusai sem mentek, hogy az alkotmánybíróság kalapácsa alól kivegyék az olyan alapvető állam–egyén-kapcsolatokat, mint az adózás.
Melecske Ákos írása
A csehek hamarosan jelentős megszorítási intézkedéseket vezetnek be – a spórolásra erős mandátumot kapott jobboldali kormány feltálalta a savanyú levest a közszférának. A nagy nadrágszíjösszehúzás mellett lesz áfaemelés, valamint kivetnek néhány különadót is, melyek elsősorban olyan piaci torzulásokat hivatottak orvosolni, melyeket maga az (eredetileg jó szándék vezérelte) állami politika hozott létre.
Az első különadó azt a jelentős áremelkedést hivatott mérsékelni, melyet a zöld energiaforrásokba történő beruházásokat okoznak. A cseh állam ugyanis 15 évre garantálta a naperőművek által termelt elektomos áram felvásárlási árát, valamint adókedvezményeket biztosított a zöld erőműveket működtető magánvállalkozásoknak. A mesterségesen megteremtett kedvező befektetési körülmények folyamodványaként az elmúlt két évben komoly számú új naperőmű készült el és kapcsolódik rá a villamos hálózatra. Ennek következtében a villamosenergia kis- és nagyfogyasztói árai legalább 10 százalékkal ugranának meg, ami szociálisan nagyon érzékeny lenne. Erre reagált a cseh kormány egy olyan intézkedéscsomaggal, mely a fotocellaipar képviselői szerint selyemzsinór az iparág számára. Többek között kiterjesztik az ajándékozási adót az ingyen kiosztott emissziós engedélyekre, valamint 26 százalékos forrásadót vetnek ki a tavaly és idei évben üzembehelyezett naperőművek árbevételére. Az intézkedésekből 11,7 milliárd korona (1 korona = 10 forint) bevétellel számol az állam, a számítások szerint ennyire van ugyanis szüksége, hogy 2011-ben az áram árának növekedése ne lépje túl a „kompromisszumos” 5,5 százalékot.
A Hospodářské Noviny szerint a cseh bankok körülbelül százmilliárd koronát hiteleztek ki a „zöld iparnak”, ahol az eddig garantált körülmények mellett 11-15 éves a megtérülési időszak. Nem is meglepő, hogy elsőször a bankok kiáltottak farkast, miszerint a drasztikus forrásadó épp a visszamenőlegessége miatt alkotmányellenes. Ez az állítás vita tárgya, de feltételezhető, hogy hamarosan alkotmányossági panasz lesz belőle. Viszont egy lehetséges alkotmánybírósági elmeszelésnél sokkal nagyobb dollárjeles kockázatot jelenthetnek a cseh állam számára azok az arbitrázsok, melyek a befektetések védelmét biztosító nemzetközi szerződések megsértéséből következnek. Tekintettel az előző precedensekre, a kudarc szinte garantált: a cseh állam a múltban már nem egyszer megsértette az ilyenkor mérvadó tisztességes és méltányos bánásmód elvét azzal, hogy nem biztosított kiszámítható beruházási hátteret, intézkedései ellentétesek voltak a külföldi befektetők jogos elvárásaival és a korábban vállalt állami kötelezettségekkel.
A másik különadó a cseh lakosság legnépszerűbb (és egyik legmegtérülőbb) befektetési termékét, a lakástakarékot érinti. Az állam egyszeri, 50 százalékos forrásadót vet ki a lakástakarék-pénztáraknak fizetendő idei (szintén nagyvonalú) állami támogatás összegére. A sarc az összes, már megkötött lakástakarék-szerződésre vonatkozik. Továbbá megszűnik az ebből járó kamatjövedelem adómentessége is. A következő években az állami hozzájárulás már a felére csökken – kirántva (legalábbis a pénztárak szerint) a szőnyeget az iparág alól. Jogászok szerint nem egyértelmű az adó alkotmányellenessége, mindenestre az ellenzékben lévő szocdemek már készítik a beadványukat.
Következtetések magyar különadókra
A fentiek érdekes kérdéseket vetnek fel: mekkora politikai kockázattal kell számolni egy államilag támogatott üzletben, magánbefektetésnél? Milyenek azok a jogi fékek, mely az esetleges állami visszatáncolást korlátozzák? Mennyire szent a magántulajdon, ha az állami (adófizetői) pénzből keletkezik? Mekkora az egész társadalom tranzakciós költsége az egészből (pl. lobbizás)? Az állami szerepvállalással létrejövő tevékenységek erősen függenek magának a államnak a jóindulatától: amit az egyszer nagyvonalúan odaad, azt ugyanúgy vissza is veheti, hacsak nincs olyan jogi környezet, amely megvédje az egyének és cégek vagyonát – legyenek azok cseh fotocellások befektetései vagy akár a magyar magánnyugdíjszámlák. Megjegyzem: a cseh kormány éppen most készül a régóta halogatott nyugdíjrefromra, melynek átállási költségeit Kalousek pénzügyminiszter az áfa alacsonyabb kulcsának eltörléséből finanszírozná.
Hasonló dilemmák merülnek fel az állami hátszél nélküli üzletágakban is, az üzletláncokat, távközlési vállalatokat érintő és bankokra már kivetett adók esetében. Ezek a különadók rövidtávon gazdasági hasznot hoznak, és talán nemzetközi arbitrázsok sem fenyegetnek vagy az alkotmánybírók is kizárhatók belőle. Mégis, az egész adózási környezetetre kifejtett hatásuk miatt visszafelé sülhet el gyakorlásuk. Melyik iparág vagy foglakozás űzője tudhatja ezentúl biztosan, hogy nem az ő jövedelme lesz az üresen tátongó államkassza következő áldozata? A hagyomány már megvan: a teszkóadó és társai egyenes ági leszármazottai az előző kormányzat szerencsétlen konstrukciójú (de már megszüntetett) szolidaritási adójának. Ellentétben a fenti cseh különadókkal, melyek a piaci torzulásokat próbálják (a kritikák szerint rosszul) oldani, a magyar különadók paragrafusait elsősorban Robin Hood diktálta.
Magyarországon sokat várnak a jövőre bevezetendő egyenadótól – a jövedelmek kifehérítését, az munkaterhek csökkenését, a munka nagyobb megbecsülését remélik. A potenciális adócsökkentés fedezeteként szolgáló különadók vagy nyugdíjállamosítás ugyanakkor rossz vért szülhet: minél erősebb a prés és minél kiszámíthatatlanabb az adózási környezet, annál nagyobb a kísértés adóelkerülésre és adócsalásra, vagy a befektetések elhalasztására. Most, hogy a különadóktól hangos a média, a magasabb jövedelműek (akik sok adót fizetnek) nagyon is tisztában vannak vele, hogy számukra mint jelenthet az adózási kérdésekben az Alkotmánybíróság kasztrálása vagy a magánnyugdíj-spórolásaik államosítása. Az egykulcsos adót sikeresen alkalmazó és sokszor követendő példaként bemutatott Szlovákiában sem demoralizálták különadókkal és alkotmányossági fékek feloldásával az adófizetőket. Épp ellenkezőleg – megszüntettek egy rakat különadót, egyszerűsödött a rendszer. Persze, ez akkoriban könnyű volt, még javában dübörgött a világgazdaság s az országba dőltek a zöldmezős befektetések.
Ahogyan mi fütyülünk
Nem csak a magyar politikusokat zavarja, ha a bírók beleszólnak a dolgaikba. Cseh kollégiáik tavaly nem riadtak vissza attól, hogy a pragmatizmus nevében az ottani alkotmányba beletúrjanak. Fő hangadó huszárjuk pedig nem más, mint maga a köztársasági elnök, a mindenben Miszter Különvélemény Václav Klaus, aki egyenesen bírokráciának („soudokracie”) nevezi a jelenlegi cseh demokráciát. Ennek a hozzáállásnak kirívó példája a tavalyi cseh alkotmányossági válság, amikor is a politikusok úgy döntöttek, megkerülik a nekik keresztbe tevő alkotmánybírákat. A történet röviden: 2009 márciusának végén egy bizalmi szavazáson megbukott a Mirek Topolánek vezette jobbközép koalíciós kabinet. A következő rendes választás 2010 júniusában lett volna esedékes. Ellenzék és kormánypártok hirtelen egymás nyakába borulva törvényt fogadtak el az alsóház saját megbízatási idejének lerövidítéséről. Klaus rögtön kiírta az előrehozott választások időpontját, melyet viszont az alkotmánybíróság az ominózus alsóházi önfeloszlatási törvénnyel együtt egy képviselői panasz nyomán semmissé nyilvánított. A pártok erre megegyeztek egy olyan alkotmánymódosításban, amely lehetővé tette az önfeloszlatást, és így még az ősszel urnához lehetett volna hívni a jónépet. A dologból végül nem lett semmi, mert az utolsó pillanatban a szocdemek (különböző poltikai megfontolások miatt) visszatáncoltak tőle, és így a választások a rendes, 2010-es időpontban lettek megtartva.
A lengyel példa
Lengyelországban volt néhány eset visszamenőleges adóztatásra, melyeket az ottani alkotmánybíróság azonnal elmeszelt, épp a saját döntéseiben már kialakított gyakorlat alapján. A lengyel akotmányban ugyanis nem szerepel konrétan a lex retro non agit elve, de az ottani Ab szerint a törvények visszamenőleges hatálya a lengyel alkotmány második paragrafusában lefektetett demokratikus jogállam elvével ellentétes. Adózási szempontból pedig a visszamenőlegesség csak akkor elfogadott (noha nem indokolt), ha az az adófizető számára jár előnnyel. Továbbá érvényes egy olyan törvény is, mely a mindenkori törvényhozói hatalmat arra kötelezi, hogy a következő évre vonatkozó adótörvény-változásokat legkésőbb november 30-ig meghozza, elegendő időt adva így az adófizetőnek a felkészülésre. Már volt eset, hogy egy határidő után elfogadott adóváltozást az ottani alkotmánybíróság ezért semmisített meg. Persze, nem volt senkinek kétharmadja, hogy a talárosokba fojtsák a szót.
Mégis, mire jó az alkotmány? Stabil horgony vagy egy darab papír, amit az aktuális politikai akarat és pragmatizmus nevében át-átírnak azokon a tájakon, ahol még mindig az emberek és nem a törvények uralkodnak. Egy alkotmány fő feladata éppen a szabad polgárok (és vagyonuk) védelme a mindenkori állami hatalommal szemben. Az adórendszer meg nem csak az állam materiális létezését hivatott biztosítani, hanem elsősorban az állam, mint intézmény egy fontos legitimációs próbája is egyben. Ezért az adóztatás, mind koncepciójában és gyakorlatában átlátható, kiszámítható és méltányos kell, hogy legyen. Ellenkező esetben ezt a legitimációs szerepét az adórendszer nem tudja teljesíteni és legvégül magának az államnak a jelentőségét és funkcióját vonja kétségbe. Ki merné ezt a kockázatot felvállalni?
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
