Álmok és egy rekviem

Király Rák I 2009.10.28. 13:18

Új kampányfilmmel rukkolt elő a legnagyobb parlamenten kívüli párt, a Jobbik. Önmagában a film nem érdemel túl sok szót, a szokásos erős képi-, és szövegvilággal operáló videót kaptunk. Láttunk már sokkal hatásosabbat is a párttól, most egy kicsit túlzásba vitték a propagandisták a szájbarágást és az érzelmeskedést. A videót csupán egy hajszálnyi választja el attól, hogy önmaga paródiájává váljon, a túlzottan patetikus hangú Csabai Jánostól a komor vágásokon át a szájbarágós mi-ők párhuzamig minden erre utal. A saját választóik azonban elhiszik ezt a filmet. Ők a célcsoport, rájuk hat, őket fanatizálja.

A kampányfilm aláfestő zenéjét a radikális párt a Rekviem egy álomért című, (a Trainspotting után talán legismertebb) drogos témájú kultuszfilmből lopta. (Illetve, dehogy lopta, nyilván megvásárolta a szerzői jogokat a forgalmazó Artisantól…) A Rekviem egy álomért kemény film. Gyomor kell hozzá. A tartalmát nehéz röviden összefoglalni, ám a cím mindent kifejez: a függő reménytelen álmokat kerget, a bukás biztos. A függőség pedig nem kizárólag a drogosokra vonatkozik, a fogalom tartalma a lehető legtágabb.

A film zenéje pedig halotti gyászzene. Gyászolja az álmokat. A drogok, a tévé, a hamis remények áldozatait. Ahogy a zene egyre erősödik, egyre durvábbá válik, úgy buknak el az álmok hamis kergetői is, miközben a néző csak tehetetlen dühöt érez, esetleg fájdalmat a jobb sorsra érdemes szereplőkért. Nincs katarzis, nincs feloldozás, nincs happy end. Ezek helyett csak a húsba markoló valóság marad.

Az az igazság, hogy ahogy a radikális párt erősödik, ahogy készül a hatalomra, amilyen irányba változik az elmúlt pár hónapban, egyre inkább igazzá válik rá a filmbéli párhuzam. Más értelemben persze, mint ahogy a készítők gondolják.

Azok az emberek ugyanis, akik a Jobbik erejét adják, szintén függenek és szintén erősen fanatizáltak. Elméjüket viszont nem a drog és nem a tévé igyekszik megfertőzni, hanem a mozgalom. Álmaik pedig szintén a gazdaságról, az ismertségről, a jobb életről, a sikerességről szólnak. Nem elítélendő vágyak ezek, a humánumból fakadnak. Ezért képesek embertársaink a Jobbikért mindenüket feláldozni: ingyen dolgozni, munkájukról, karrierjükről lemondani a pártért, szélsőséges esetben emberi kapcsolataikat ideológiai szempontból felülvizsgálni, elszigetelődni, radikalizálódni, tehetségüket mások céljainak szolgálatába állítani, a családjukkal való időtöltés helyett gárdista-társaikkal „cigányfertőzött” falvakban masírozni, elfelejtve fontos dolgokat.

Például azt, hogy a politika jellegéből adódóan nem az igazság-hamisság, fekete-fehér párhuzamrendszerben értelmezhető fogalom. Azt, hogy a világ nem olyan egyszerű, amilyennek sokszor szívesen látná az ember. Azt, hogy a Tesco Turul üzletlánccá való átnevezésével, a Tv2 és az RTL Klub betiltásával, a rendőrség mellett egy más nevű szervezet (csendőrség) felállításával az ország alapvető gondjai nem oldódnak meg. Azt, hogy a Jobbik parlamentbe kerülése választói szempontból nem cél, legfeljebb eszköz. Azt, hogy saját áldozataikból rövid távon mindenképpen mások fognak profitálni. Azt, hogy politikai pártokért az ember nem hoz önzetlen áldozatot. Országért, hazáért, nemzetért, elvekért, környezetért, embertársakért igen, de politikai pártért nem.

Rossz látni a szép álmokért rossz módszerekkel űzőket. Rossz érzés látni, ahogy jó, ámde naiv emberek rossz társaságba keverednek. És, hogy mi, ezzel szemben tehetetlenek vagyunk.

Update: A fanatizmusra egy kitűnő példa a Youtube videó kommentjeiből:

A Jobbik-nak kormányzati pozícióba KELL kerülnie, koalíciós kényszer nélkül. A kényszer szülte koalíció ugyanis felhígítaná a radikális párt kiváló programját.
A Jobbik legkésőbb 2014-ben abszolút többséget fog szerezni az Országgyűlésben, átveszi az ország kormányzását és felemeli Magyarországot.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr961481209

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az erő velük? 2009.11.13. 08:23:02

Hozzám is eljutott végre a Jobbik kampányfilmje, és teljesen a hatása alá kerültem. Igaz, eleinte azt hittem a Star Wars jelentkezik újabb résszel. Az egész videó szerkesztése, a zenei aláfestés (Clint Mansell forog a sírjában), még csak egy izgalmasna...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pozsi83 2009.10.28. 14:07:04

Az utolsó bekezdés túlzottan patetikus, pontosan mint a videó vagy maga a zene. De lényegében igaz :)

Guild 2009.10.28. 14:27:45

Ez az MSZP-SZDSZ rajongótábornak már valóság.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2009.10.28. 14:42:47

Nekem az volt a megjegyzésem a videóhoz tegnap a Vastagbőrön és a YT-n is, hogy a Rekviem egy álomért rendezője (nem a zeneszerző, mert az Clint Mansell, de az egész film alkotója, és nekem speciel ő az első, aki eszembe jut már a zene hallatán is) Darren Aronofsky, ami számomra kicsit ironikusnak tűnik a Jobbik retorikai fordulatait ismerve. A V'bőrön egy kommentelő így válaszolt arra a felvetésemre, hogy ez vajon öngól-e: "És? Csak egy elhanyagolhatóan kicsiny, tök hülye minoritást érdekel a származás. A többit a viselkedés érdekli."

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.28. 14:49:54

@Mr. Pither: végülis, ha nagyon megerőltetem magam, el tudom képzelni, hogy miért ezt a zenét választották, de így kifejezőbb lett az egész, mint ahogy gondolták...

Az Aronofsky vonal, meg hogy a karakterek neve Goldfarb végülis tényleg elég ironikus. A jogokat kezelő ügyvédi iroda pedig a Weissmann, Wolff, Berman, Coleman, & Silverman üv.-i iroda. Just for the record információ ez, hogy tudjuk (összekacsint).

Ács Ferenc 2009.10.28. 15:05:56

Amikor hallottam, csak ismerős volt a zene, de nem lep meg, hogy lopták. Meg hát ezek a hollywoodi effektusok elég viccesek egy ilyen szájmagyar, nemzetiszocialusta bagázstól.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.28. 15:15:26

"A videót csupán egy hajszálnyi választja el attól, hogy önmaga paródiájává váljon"

Nem, annyi se. Ez valóban egy paródia lenne, ha a támogatottsági adatok nem azt mutatnák, hogy véresen komoly.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.28. 15:39:56

@Fedor: Caracalla már egész komoly Gyűrűk urás imidzset talált ki a videó kapcsán. MrPharmacist már a Szürke (még liberális jogvédő) Krisztina Fehér Krisztinává válásának tanulságos történetén dolgozik.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.10.28. 15:43:33

"a sötét erők uralma végtelennek tűnik"
én komolyan vártam az egy gyűrűt :-)
a vége nagyon kemény: "2010-től a parlamentben"
az aréna plázában meg 3d-ben adják majd.
p2p-n már letölthető a jobbik, v8/a6, embedded orosz felirattal, telesynch-el.

Avatar 2009.10.28. 16:53:14

"Illetve, dehogy lopta, nyilván megvásárolta a szerzői jogokat a forgalmazó Artisantól…"

:) Arra emlékszünk, hogy a széljobb hogy ugrott az szdsz plakát miatt, hogy a ketrecharcos Tito Ortiz engedélye nélkül használták fel a képét a mocskos tolvaj libsik... Aztán kiderült, hogy az nem is az ő képe.
De ha a széljobbosok lopnak a zsidóktól, az nem bűn, ugye? Az ilyen mentalitásért, meg a lopásért csak a cigányokat kell utálni...

Avatar 2009.10.28. 16:56:56

@Fedor:
Két székely koma megy az erdőben. Az egyik egyszer csak fogja a baltáját, és egy határozott mozdulattal belevágja a másik hátába. A másik megfordul, és megkérdezi:
- Te, ezt most viccnek szántad, vagy komolyan gondoltad?
- Komolyan gondoltam.
- Akkor jó, mert viccnek kissé durva...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.10.28. 18:11:55

@Mr. Pither: A vastagbőr már teljesen jobbikos droidok terepévé változott sajnos. Indulatos posztjaikkal jól fogják szolgálni majd, akaratlanul is, az MSZP mocskos lejárató kampányát:)

Ácsi Feri, csak itt kommentelsz az elit konziblogon? Védeni kéne otthon a házat, Oli bá' egyedül viaskodik a csürhével.

Bell & Sebastian 2009.10.28. 18:14:36

1., Hol a Jobbik vidi, vagy legalább a címét elárulhattad volna! (nincs bekötve)
2., Ebben a zenében nagyon mélyhegedülnek.
3., Mi miért nem inkább gordonkázunk, ha már...?
4., Kontraproduktív lesz ez így nagyon, konkrétumok (politikai válasz) nélkül!
5., Hacsak nem az a valódi cél (burkolt támogatás) - úgy még bejöhet. :)
6., Az emberek _tartós_ hülyének nézése, ('96 -os választás mű-elbukása), valóban hülyévé teszi őket, amint látni véljük?

(Jut eszembe, Hídépítős poszt nem lesz? Mert nagyon lopnak-csalnak - és most, a komcsi érában teszik! De akkor mi lesz jövőre?
Vagy legalább a burkolt gyalázásukig mikor jutunk el végre? Jaaa, hogy az Fidesz - így már értem.)

És nem ellendrukker vagyok, csak realista. :(

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.10.28. 19:29:14

"Azt, hogy politikai pártokért az ember nem hoz önzetlen áldozatot. Országért, hazáért, nemzetért, elvekért, környezetért, embertársakért igen, de politikai pártért nem."

Ezt a megkülönböztetést egyszerűen nem értem. A politikai párt elvileg nem pont embereket meg elveket képvisel (egyebek mellett)? Ha e kettőért meg érdemes áldozatot hozni, akkor pártokért mért ne lehetne ugyanúgy?

Bell & Sebastian 2009.10.28. 19:40:54

@Bell & Sebastian:
Persze a 2006 -os parlamenti választásokra gondoltam, csak Mikola megidézése (im Kopf) már végképp kihozott a sodromból.

Silcon 2009.10.28. 20:42:09

A videót leszedték, de nem az Artisantra, hanem a Warner Music Group-ra hivatkoznak.

n0kedli 2009.10.28. 21:33:19

Kis adalék: én emlékszem, hogy a Rekviem zenéje annak idején ment valamelyik Gyűrűk ura-rész mozielőzetese alatt is. Gondolom, inkább ez ihlethette meg őket.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2009.10.28. 21:47:29

@ronnierocket: a Két toronynak turbózták fel egy kicsit a Lux Aeternát, a szám címe Requiem for a Tower lett. De ha onnan is vették, egy guglizással utána lehet ám járni, hogy mi is az.

Amúgy már mindegy, a videót leszedték a gonosz jogvédők. A Jobbik mostmár egy kategóriába tartozik a Pirate Bay-jel, nincs mit tenni. Lehet, hogy megváltoztatják a nevüket Jobbik Kalóz Szövetségre, ha van egy ki eszük, és észreveszik a piaci rést. És akkor Krisztike átülhetne Christian Engström mellé a The Greens–European Free Alliance frakcióba. Mondjuk nem szavaznék rájuk, bármennyire szimpatikus volna is az új irány :D

Tényleg, ha már zenét lopnak kampánycélra, szerintem nemsokára már drogot fognak árulni óvodák környékén.

Ács Ferenc 2009.10.28. 23:53:29

@Mr. Pither: Majd azt is megmagyarázzák.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.29. 01:54:39

@Übermayer: Köszi, ezt a videót linkeltem most be. Úgy néz ki, mégsem vették meg a zenét, ki hitte volna...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.29. 02:09:46

@Bell & Sebastian: Leszedték a videót, most újra elérhető a ,,videó" szóra kattintva.

@francesco lorenzo: Számomra a politikai pártok hatalomra törekvő erők, amelyek bizonyos (többé-kevésbé rokon) világnézetek alapján szerveződnek. Az ember pedig azt a politikai pártot választja, amelyik a világnézetéhez legközelebb áll.

@Mr. Pither: Mókás, hogy ún. kalóz pártot mégsem a Jobbik, hanem a másik parlamentbe igyekvő erő, az LMP alapított.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.10.29. 05:58:06

Fostok, mi?!
Nagyon helyesen teszitek!
Fosok én is.
De azért, miközben itt adjátok az okostojást, jusson eszetekbe az is, hogy ezt az egészet mi idéztük elő azzal, hogy amikor kellett volna, akkor nem bizonyultunk elég állhatatosnak a hazugságokkal szemben. (Oké, a felelősség mértéke személyenként különböző. Gy*rcsány például egyértelműen felelősebb, mint Ács Feri nick:-))
Perzse, most is jobbára csak az arcoskodás megy és nem a gondolkodás:-(

ü
bbjnick

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.10.29. 07:29:53

Nagyon jó kis film. Persze koncentrált elmebaj, de legalább megtudtam, hogy bár sötét korban élünk, ám semmi vész, mert a Fényhozó már köztünk él :) (kíváncsi vagyok, hány embernek esik le?)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.10.29. 09:26:44

@bbjnick: mitől vagy ennyire biztos hogy az ominózus Ács Feri nicket nem pont Gyurcsány használja?
@Király Rák: persze, hatalmi érdekek is vannak, de ettől még ha nem lennének lelkes emberek (akik adott esetben önzetlenül is cselekednek), akkor a politikai rendszer végképp lefagyna. szóval a baj elég egyértelműen nem pont ezzel van...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.10.29. 09:47:20

Ez a céltalan beszariság sehova nem vezet. Válaszokat kéne adni a jelenségre és nem szétfosni magatokat.
Persze előbb nézzetek magatokba, nézzünk magunkba, hogy valójában miért vagyunk benne a córeszba, minek is köszönhető a jobbik-jelenség.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.10.29. 10:05:35

@bs395:
A jó öreg Warcraft :), de nem egészen. Ez egy vallási utalás akart lenni.

Bladecatcher 2009.10.29. 10:51:40

Nem kell fosni az erős Jobbiktól. Sőt. A legjobb az lenne, ha 20-25 százalékkal jutnának be 2010-ben. Ugyanis így is csak az alja marad a kádereknek - gondoljunk bele: ha a Fideszben is van egy Arnóth, meg egy Oszi, akkor mi jut Vonáéknak? Lásd a csornai vitézüket.

Szóval 2010-ben szerintem olyan félnótás söpredékkel járatják majd le magukat, hogy garantáltan nem jutnak majd be 2014-ben. Egy nyári csoda lesz ez.

Aki persze a fasizálódástól tart meg antidemokráciától annak úgyis más baja van. Forduljon kezelőorvosához.

Ács Ferenc 2009.10.29. 11:32:08

@bbjnick: Te most sem bizonyulsz eléggé állhatatosnak a hazugságokkal szemben, lévén folyton beszopod őket a szélsőjobbról.
Francesco akármi: Sőt, lehet, hogy te is Gyurcsány nickje vagy! Sőt, nemcsak lehet, de igen valószínű! Szándékosan hülyének tetteti magát általad és közben jókat röhög az uszómedencéjében.
Gasper: Nem beszarni kell, hanem betartatni a törvényeket és a bírósági ítéleteket. Valamint jól is alkalmazni őket: egy aktuális példa: a náci erőszak nem rongálás, ezért botrányos azt csupán így minősíteni:
index.hu/bulvar/2009/10/29/heccbol_rongaltak_meg_a_forabbi_emlektablajat/

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.10.29. 11:39:15

@Ács Akárki: látom Te is a Gyurcsányozást fogod fel könnyebben, nem az elméleti velületét a kérdésnek: egy nick mögött bárki megbújhat ;)

Ács Ferenc 2009.10.29. 11:48:03

És még annyit a makói esethez - meg a battonyai és még ki tudja hány, a Jobbik/Gárda tudatos gyűlöletkeltése és kútmérgezése folytán elszaporodott gyalázatos támadáshoz - hogy most a helyi (és országos) Fidesznek és a magukat jobboldalinak valló embereknek kellene a leghangosabban tiltakozni az ilyen penetráns náculás ellen, hiszen pontosan tudjuk, hogy amikor Pozsonyban menetrendszerűen, rituálisan meggyalázzák a Petőfi-szobrot, az nem rongálás, miként ha Kolozsváron vagy Szabadkán megvernek egy kokárdás fiatalt, az nem kocsmai verekedés, továbbá, ha megrongálják a vereckei emlékművet, az sem street art.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.10.29. 12:04:00

@Lord_Valdez:

Luciferkó, a Fényhozó a Kezdetek óta velünk van:-(
Hogy én hogy útálom azt a disznót!:-( Egy angyal - akinem nem szokott fájni a foga, nem kínozza a kanosság, nem kap hasmenést a nátrium-glutamátos szemétkajáktól - arra fordítja az energiáját, hogy permanensen kavarja a sz*rt:-( Moggyon le! Hülye Sátány!

ü
bbjnick

Iustizmord 2009.10.29. 12:43:43

mint az Akarat Diadala

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.10.29. 12:48:31

@Ács Feri:

Bár fentebb, mint egy, a széljobb csecsén lógó gyagyást állítottál be, azért annyira nem vagyok gyagya, hogy ne tudnálak megérteni. Amit írsz, az teljesen igaz. Csakhogy, ami teljesen igaz, az még nem a teljes igazság. És itt a bibi! Ami ezt a mai sz*rhelyzetet előidézte az éppen az, hogy akik az elmúlt húsz évben a politika hatalmat gyakorolták, a "szellemi" vezetőpozíciókat betöltötték (akik "megmondták") részigazságokat úgy kezeltek, mintha azok a valóság egészére érvényes, mindent lefedő igazságok volnának. Nem csoda, hogy "Minden egész eltörött/Minden láng csak részekben lobban/Minden szerelem darabokban".

Ami itt az elmúlt hetven évben a hatalomgyakorlás alapja volt, az nem más, mint a vegytiszta ideológiai terror. Ezzel lett nyakonöntve minden, ettől bűzlik, ragad minden, legyen az jogos vagy vélt igény vagy sérelem, ésszerű vagy ésszerűtlen elvárás. Csoda, hogy itt tartunk?!

Az okot kell megszüntetni és megszűnik az okozat!

ü
bbjnick

Avatar 2009.10.29. 12:50:11

@Ács Feri:
pl:
1, Zsidó gyereket drogra szoktatni nem bűn.
2, Csak azért, hogy ne a zsidó dealerekhez kerüljön a gyerkőcök pénze.
3, Valójában csak ellenmérget adtak, mert a zsidók drogokkal fertőzik az ovi ivóvizét.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.10.29. 13:40:43

@francesco lorenzo:

Gy. F. szószátyárabb és szentimentálisabb volna. Legalább annyira, mint bbjnick :-D

ü
bbjnick

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.29. 14:55:56

@Őrnagy Őrnagy:

Hulljon csak a férgese, akár MSZP-s, akár Fideszes. Az SZDSZ-ről hál'Istennek már levan a gond. :)

rosta 2009.10.29. 15:53:58

Azér érdemes abba belegondolni, hogy milyen nagy bajban vagyunk, ha a klip és a többi hasonlóan depressziós reklámanyag valóban megérint emberi közösségeket. Hogyha az emberek egy ilyen klipre azt mondják, hogy nekem a jobbikra kell szavaznom! Márpedig ez a realitás.

A Gallup kutatása szerint 120 vizsgált országból a 117. ország vagyunk abból a szempontból, hogy mennyire tartjuk jobbnak az életünket öt év múlva. Csak Haiti, meg valami afrikai ország van még utánunk, ha jól emlékszem pesszimizmusban, depresszióban. Lehet mondani, hogy nyakig vagyunk sz*rban, lelkileg mindenképpen. A megkérdezettek kb 34 %-a gondolja úgy, hogy süllyedni fog. Az élmezőny, az optimisták 0,2 % körül, 1 % alatt vannak

Ilyen értelemben lehet, hogy tényleg telitalálat a jobbik részéről a társadalom jövőkép nélküli részének ilyen módon történő megszólítása. Merthogy ők így látják a világot, ilyen sötéten és ennyire kilátástalannak.

A legérdekesebb, hogy szinte semmit sem ígérnek a jobbik vezetők az eddigieken felül, amelyeket csak jelképesen mutatnak meg. „Felemeljük a fejünket és visszavesszük az országunkat!” mondja a Krisztina ugyanúgy, mint a fidesz és vannak, akik neki hisznek.

Na innen jó kérdés, hogy a fidesznek érdemes-e ilyen gárdai, csendőri rendcsináló erőként versenyre kelni a jobbikkal, és ezzel az alvó szoci tábort az urnához fogja üldözni, vagy hagyni szépen a jobbikot a maga kis területén és hozni az okos lépéseket a fidesz saját területén. Lásd három csapás törvény fix beigérése, bűnöző politikusok törvényes börtönbe zárása és hasonlók…

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.29. 16:02:18

@rosta: Amennyire látom, a magyarság egy jelentős része nem is annyira a hitelekből való élettől és a közműszámláktól van (csak) elkeseredve, hanem megnyomorítva érzi magát azon a vonalon is, hogy a saját országában mucsainak van (még mindig) nevezve, illetve egy kinemmondjukanevét okból közbiztonságilag fenyegetve. Ilyen szempontból pszichológiailag is fontos, hogy megerősödjön a magyarságtudat. A Jobbik EP-felszólalásai pl. e tekintetben példásak (pl. a Benes-dektrétumok ellen). Az EP-ben is képviselni a magyar érdekeket: meglehetősen harcos kiállást kíván, főként az ilyen esetekben.

Másrészt amit most a kormány csinál, hogy a nemlétező hadseregből mindenhová katonákat meg egyebeket küld, ahelyett, hogy a belső helyzetet felügyelné (erre ugyan képes, csak éppen az ellene tüntetők ellen...), az egész egyszerűen megkívánja az önvédelmet.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.10.29. 16:11:38

@Loxon:
még talán panyi szabolcs írta (ha nem ő, akkor bocs) úgy egy fél éve, hogy a nagy pártok egyik bűne, hogy hagyták, hogy a nyilvánvaló (és a pártok piszkos háttéralkuinak következtében kialakult) visszásságokat a jobbik tűzze a zászlajára.
ilyen pl. a kopogtatócédulázás is.

rosta 2009.10.29. 17:55:13

@Loxon: Szerintem nem a magyarságtudat elsődlegessége kell az országnak, hanem az amit említettél, hogy ne legyenek az emberek a saját hazájukban másodosztályú állampolgárok. Hogy legyen munkájuk, jövőképük, a gyerekeiknek lehetősége az életre, egyáltalán tudjanak gyereket vállalni a fiatalok és a többi. Hogy az ember önbizalommal, a dolgozó ember magabiztonságával tudja kezelni a dolgokat. Hogy ne a kurvák és latrok legyenek az elit mondjuk a napi bulvárban, hanem a munkájuk, képességük által megbecsülhető ember.

Ahogy nagybátyám fogalmazott, feljött a seprü, annak le kell ülepedni megint az aljára.

Az, hogy az értelmiségi elit volt olyan balfék, hogy hagyta magát a neoliberálisok által megvezettetni magát, meg az országot, hát ez külön szégyen, és az emberek joggal dühösek a saját értelmiségükre. Itt írt a Beleznay, akinek abban tökéletesen igaza van, hogy a nemzeti oldal értelmiségi elitje olyan mulyán hagyta megvezetni magát, hogy az borzasztó. Minden tekintetben. De ezt ne kenjük csak a mostaniakra, ez már sokkalta régebb óta működik.

Most olvasom, hogy Keynes 35-ös könyvét, amelyre a világháború utáni nyugati gazdasági fellendülés épült 1965-ben fordította az Erdős Péter. Az un. haladó értelmiségi napra készen tudta tehát, hogy miről is szól az a nyugati kapitalizmus, miközben a népnek a marxista faforgácsot nyomták le a torkán, az egész ország ezt a baromságot szenvedte. Már 65-ben képben volt az un. haladó értelmiségi, miközben nekünk nyomatták a baromságaikat és az értelmiségünk hajlandó volt a nyilvánvaló őrület ellenére a marxista baromságok alapján meghatározni az életünket.

Hát ez hazugság vonal teszi tönkre az életünket 56 óta folyamatosan. Hát ez az, amivel már végképp tele van a hócipője a szerencsétlen embereknek.

Itt még a kutyának is több joga és lehetősége van, mint egy szerencsétlen munkanélküli, képzetlen embernek, aki tisztességes munkából szeretne megélni mondjuk vidéken. És azt sugallják neki, hogy ő a bűnös egyedül amiatt, hogy nem boldogul, nem pedig az az értelmiségi társulat, akik folyamatosan hülyítették a szerencsétlen embereket egy életen keresztül, miközben ők és a kölykeik teljességgel tisztában voltak azzal, hogyan működik a világ. Hogyan lehet abban a kádári korban érvényesülni. Utána meg hova kell a jelentkezést, az önéletrajzot küldeni. Miközben ezeket a nyomorult embereket megfosztották az életlehetőségektől, elprivatizálják még a levegőjüket is.

Lassan a hazugságokat kellene felszámolni. A lassan évszázados hazugságokat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.10.29. 19:22:30

@rosta:
"hagyta magát a neoliberálisok által megvezettetni magát" :)

"Lassan a hazugságokat kellene felszámolni. "
Megpróbálták, de a nép újra, meg újra inkább a hazugságot választja.
Mondjuk, ha a hazugságot akarod felszámolni akkor Keynesnél igen rossz helyen kezded, bár Marxhoz képest komoly előrelépés lesz.

Bell & Sebastian 2009.10.29. 19:38:10

@rosta:

Ha lenne olyan opció, amivel a hozzászólásodat mindig utolsónak rendelhetném, -hogy a lustábbak orra előtt is ottlegyen- , - megtenném!
Vagy a postba integrálnám.

A filmről: bárki is csinálta, nagyon értette a dolgát, ahhoz kétség nem férhet!
Végignyomkodta az összes piros gombot. Amik tulajdonképpen kékek.
Most éppen Orbán mit nyom? A focit. Lelke rajta!

Azért egy Fidesz-próbálkozást is megnéznék szívesen! :)))

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.10.29. 19:56:07

kik azok a neoliberálisok? gyurcsány ferenc vagy ronald raegen?

Bell & Sebastian 2009.10.29. 20:22:55

@bs395:

Az újra-liberális alatt vulgárkomcsi kiszfiúkat kell érteni minálunk.
Gyurcsány és klónjai a teljes SZDSZ -szel, meg a fél MSZMP/MSZP maroknyi fideszessel, kart egymás zsebébe öltve.

kelta 2009.10.29. 20:42:51

Kurva jó lett a poszt, grat. A videó meg kurva gáz, ez már tényleg önmaga paródiája, az meg külön vicc hogy a zenét is lopták.

Bell & Sebastian 2009.10.29. 20:53:10

@kelta:

Dunának, Oltnak kettő a hangja?

Szerinted a Magyarország! -című alkalmazott fidesznóta nem lopás? Dehogynem, a kanadai űrhajósé a jog. (Alleghria)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.29. 23:29:55

@kelta: köszönöm

@Bell & Sebastian: Gondolom az Ébredj, Magyarország!-ra (Kitörő örömre lelj.. címen is futott) gondolsz. Annak a dalnak volt saját zeneszerzője, szövege is, más ügy. Persze szar volt az is, de talán a kampánydal műfajilag ilyen. Berlusconi legutóbbi újraválasztási kampánydala viszont zseniális.

@osborne: Az az érdekes, hogy a Jobbik most azt kommunikálja, nem hivatalos, ,,fan-video" volt a kampány. Nem értem, miért hátráltak ki belőle...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.29. 23:30:01

@kelta: köszönöm

@Bell & Sebastian: Gondolom az Ébredj, Magyarország!-ra (Kitörő örömre lelj.. címen is futott) gondolsz. Annak a dalnak volt saját zeneszerzője, szövege is, más ügy. Persze szar volt az is, de talán a kampánydal műfajilag ilyen. Berlusconi legutóbbi újraválasztási kampánydala viszont zseniális.

@osborne: Az az érdekes, hogy a Jobbik most azt kommunikálja, nem hivatalos, ,,fan-video" volt a kampány. Nem értem, miért hátráltak ki belőle...

.szali 2009.10.29. 23:30:53

Ez a videó annyira bugyután demagóg volt, hogy már én szégyelltem magam.

Bell & Sebastian 2009.10.29. 23:51:26

"Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!"

Valaki vágja már hátba ezt egy péklapáttal, hátha kiköpi a besnye!

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.30. 00:06:37

@Bell & Sebastian: Öhh, ezt egy kicsit benézted. Ezt a dalt tényleg ,,ellopták" (inkább csak átírták), de nem a Fidesz, hanem Geszti Péter. A dalt pedig Oláh Ibolya énekelte el. SEMMI köze nincs a fideszhez.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.30. 00:09:56

@Király Rák: Sőt, egyik párt sem használta kampányban.

alert 2009.10.30. 01:28:36

okádok.

szédületesen pozitív és hiteles cselekedet _ennyire_ a gyűlöletre kampányt építeni. undorodom ezektől a dilettáns, elvakult hülyegyerekektől. menjen legovárat építeni a babaszobájába... "visszavesszük" - az én tulajdonomat remélem, békén hagyják. vagy félnem kell, mint 48-ban? beköltöztetnek pár árpádzászlós hajléktalant a rend kedvéért a nappalimba... fegyveres, unatkozó, iskolázatlan félkatonák igazoltatnak minden utcasarkon, nézegetik, kilógok-e a sorból...

okádok.

Bell & Sebastian 2009.10.30. 02:48:24

@Király Rák:

Jogos a bőgés, oroszlán, ezt bizony csúnyán benéztem, ismét felültem a gonosz liberális ártánynak!
(bújdosás>Bakony>makkra harapás) :)

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.10.30. 08:35:59

atyaeg:DDD
ezen jot rohogtem. ugy laccik, nem vagyok celkozonseg.

rosta 2009.10.30. 11:06:17

@bs395: Itt van példának egy tipikus neoliberális, balliberális magyar értelmiségi, a Kertész Ákos, a tipikus magyar elit, aki kb. egy hónapja a Hetekben írt cikkében Marx alapján bírálja a globalizmust és még megoldást is ad a globalizmus problémájára. Teszi azt, amit ez az elit szokott tenni. Ha a változást nem tudja megakadályozni, hát az élére akar állni a változásnak.

Hasonlóképpen kritizál Kertész, mint ahogy a Soros is teszi manapság, és hasonló konklúziót von le követve a főnököt. A globalitás igazságtalan volta miatt a piac globális szabályzásának szükségességét feszegeti. Egy a világot átfogó, minden pénzügyi tranzakciót felügyelő pártatlan, szakmai, erkölcsös és természetesen maximálisan elfogulatlan vezetőség által. Miközben leszögezi, hogy az igazi döntések nem itthon fognak eldőlni.

A Kertész Ákos féléknek érdekes tudása van. Egyszercsak mintegy varázsütésre rájönnek, hogy amit eddig hittek az módosítandó és rögtön tudják is a saját kútfejükből a megoldást.

www.hetek.hu/fokusz/200009/ujbolsevizmus_vagy_a_globalizacio_reformja

Noname Watanabe 2009.10.30. 15:01:01

Egyébként bájos látni, ahogy a cigánygyűlölő mszp-s vérnyugdíjasok először megzavarodtak Gyurcsány Feri chartázásától, aztán megpróbálták összeegyeztetni a saját kis rasszizmusukat a szocik egyenlősdi-tűzijátékával, majd szép csendben átpártoltak a jobbikhoz, a 80-as IQ-jú "a Zorbán a cigány!"-kretének mellé.

Valódi fejlődésregény, na.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.10.30. 15:05:16

@Bell & Sebastian:
fura gyurcsányékat neoliberálisnak állítani, tekintve hogy van ugyan olyan neoliberális reformokat végrehajtott állam, ahol a magar újraelosztásnál is nagyobb az állam szerepe, csak ott ténylegesen kapnak is az álompolgárok vlaamit a pénzükért, nem úgy, mint itt, ugye, kivéve, ha mondjuk az ember a tednernyertes konzorcium tualaj ÉS a beszállítójának az alvállalkozója is egyben, mert akkor ő speciel az emberek pénzét kapja meg.

@rosta:
a globalizmust nem, lehet megállítani, csak használni, alakítani saját céljaink elérésére. ehhez tényleg elit kéne. a neolibség nem az ördögtől való, de amíg kormányzataink csak arra képesek használni, hogy a közvagyonból saját magányvagyont csináljanak, addig tök mindegy, hogy minek hívjuk.

wikipedia: a neoliberalizmus a köznyelvben szitokszó mindazon dolgokra, maik nem tetszenek nekünk, akár közük van a liberalizmushoz, neoliberalizmushoz, globalizmushoz, kapitalizmushoz és egyebekhez, akár nem. lásd dósa ex-főkapitány kirohanását, amikor egy bizonyos széchenyit egy kalap alá vett az mszp-stzdsz tandemmel.

Bell & Sebastian 2009.10.30. 15:54:52

@bs395:

Igazából fogalmam sincs, Gyurcsány és kónja mitől MSZP -s, amikor mindketten az SZDSZ delegált ügynökei.

Két fej - egy kígyón.
Az átvert százezrek meg az újabb projektbe vezettettek át, mivel a két szélsőség alul összeér, egyetlen tyúklépés és Hitler újra Sztálinná változhat!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.10.30. 16:44:48

@Bell & Sebastian:
2006-ban azt találtam kérdezni szdsz-es ismerősömtől, hogy gyurcsány az miért nem szdsz-es? mert tök úgy beszél és néz ki. nem tudta. lehet előlük is titkolják?

Levi71 2009.10.30. 20:54:41

A videó láttán először röhögni kezdtem, majd megrémültem: ezek tényleg ilyen ökrök. Sok hülyeség elfér egy országban, de ijesztő látni, milyen torz képük van a szélsőjobboldaliaknak a világról és magukról. Egy kommunista barátom jutott róla eszembe, ő tényleg azt hiszi, hogy a szélsőjobbot Orbán mozgatja a háttérből. Nagy az Isten állatkertje.

___________________________ (törölt) 2009.10.30. 21:51:39

@Loxon:

Van egy fura kettősség bennem mostanában a radik, jobbikosok kapcsán, megpróbálom valahogy kifejteni.

Vegyük példának a sót. Sót enni önmagában, nagykanállal nem szoktunk, mert túl sós ízű, de ételekbe teszünk sót. Tehát a só 100%-os koncentrátumban nem jó, de mondjuk 0,01%-osban kimondottan jó, kell, stb.

A radik, jobbikosok nekem olyan embereknek tűnnek, akik meg akarnának etetni sóval nagykanállal. De ez nem fog sikerülni, hanem az elkövetkezendő években 6-7% körüli "félperiféria" maradnak, kulturális befolyásuk is hasonló marad: a gárda, nemzeti rock stb. szubkultúra marad, igaz, kimondottan nagy szubkultúra, de szubkultúra. És ha a Fidesz nagyon el nem bassza a dolgokat, akkor egyszerűen az ő népszerűségüket tápláló felháborodás, harag fokozatos okafogyottá válásával 5-6 éven belül visszamennek minimális szubkultúrába, kb. mint a punkok.

Ami azt jelenti, hogy optimális esetben a befolyásuk a magyar társadalom lelkiállapotára minimális marad, a só párhuzamával élve nem fog a magyar társadalom nagykanállal radikális sót enni, hanem annyi fog történni, hogy egy kicsit sósabb lesz.

Na, a dilemma a következő.

Egyfelől az, ha a magyar társadalom egy _kicsit_ sósabbá válik általuk, az kimondottan jó dolog szerintem, mai állapotunkban kell egy kicsit több büszkeség, vagányság, romantika, közösség, fegyelem, és bizalom. Ezek nem abszolút értékek, ezek olyan dolgok, amelyekre mértékkel van szükség, jelenleg a mérték alatt vagyunk, kell ezekből egy kicsit több. Ezért ha a fenti modell jön be, a tevékenységük összességében pozitív lesz.

Másfelől viszont meg mégis ők azok az őrült emberek, akik megetetnének nagykanállal sóval! Nyilván nem ezt sem támogatni, sem dícsérni nem tudom.

Szóval a dilemma az, hogy mi van akkor, ha egy csapat ember olyan, mint az ételbe való só, vagy a teába való citromlé, vagy a kávéba való Completta, vagy ilyesmi: olyasmit kínálnak, ami abban a töménységben, ahogy ők kínálnák, egyértelműen rossz lenne (nagykanállal sót vagy Complettát enni, pohárszámra citromlevet inni), ugyanakkor mivel úgysem ez lesz, hanem ez el fog vegyülni a társadalom nagy levesében, és abban a nagyon felhigított változatban kimondottan jó, az pedig szerintem jó lesz, akkor mit kezdjek velük? Ekézzem őket azért, mert tömény sót vagy citromlevet erőltetnek, és ez őrültség, vagy támogassam őket, mert tudom, hogy úgysem az lesz, amit akarnak, hanem annak a tizede vagy annyi sem fog megvalósulni, de annyi meg kell is? Vagy hagyjam a francba az egész témát, mondván, majd meglátjuk? Leginkább ehhez volna kedvem.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2009.10.30. 22:22:19

@Shenpen: a só stimmel, pont Loxon templomos élményei kapcsán jutott eszembe, amit a Reakción írt. Én Hegedűs egyik templomi pártgyűlésére mentem el, és helyből felismerhető volt 3 típusa a perifériára szorultaknak (öreg, lapátkezű melós, akit látványosan gyűrt az élet, egyedülálló anya gyerekével, mitugrász 30-as, aki a templomban is surranóba és terepruhában közlekedik ) akiket aztán lehet vadítani, mint a harci kutyákat De a sót ott arra használják tudatosan, hogy a mélyen fekvő sebekbe szórják, hogy még jobban fájon, hogy majd igazán erős legyen az a magyar düh a la Vona. Istentelen egy élmény volt :(

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.30. 22:59:19

@Shenpen: Már-már válaszoltam, de erőspista elvette a lelkesedésemet. :>

Sidewinder 2009.10.31. 00:25:34

Hatásvadász egy film,az biztos. "Ingyen dolgozik valaki a pártért hú de rossz"?Ismerek embereket,akik ingyen osztogatják a Fidesz kiadványait,a legutóbb múlt héten szórtak ki jó párat ami a bajnai csomag "áldásait" mutatja be az olvasóknak. Az egyik illető ráadásul közülük az osztálytársam is volt. Nem kapnak érte pénzt tudtommal,mégis kiosztják,ahelyett,hogy a családjukkal lennének. Az nem baj? Ja persze a Fidesznek csinálják,hát akkor jó hogy nem baj,csak ha a "köcsög" jobbiknak,aakor aztán fúúj... Szóval ez a pártért ingyen dolgozni megjegyzés igen álszent. Az emberek akik ezt csinálják,minden oldalon a SAJÁT elhatározásukból teszik.Senkit nem kap el az utcán Vona Gábor USMC egyenruhába öltözve,hogy: "most pedig kisfiam,itt vannak a szórólapok,és mész osztani,ha szépen csinálod a jutalmad egy sorszámozott gárda egyenruha,sőt később csendőr is lehetsz, ha meg nem akkor irány Guantanamo"
Ahogy látom a Fidesz vagy a holdudvara elkezdett félni a Jobbiktól,pedig egy oldalon áll a két párt,attól függetlenül hogy vannak különbségek. A "cigányfertőzött" falvak témájáról annyit,hogy a cigányok közt is természetesen vannak rendes tisztességes emberek.DE! Ha egy magyar elkövet egy bűncselekményt egy cigány ellen,akkor "szemét magyar rasszista fajgyűlöletből" csinált ezt vagy azt... Ha egy cigány elkövet egy magyar kárára bűnt,akkor megpróbálják elhallgatni hogy az illető cigány volt,vagy elkezdik mentegetni,hogy olyan hátrányos helyzetben volt és csak azért tette,ez a mai fősodrú média tálalása. sarkítva,ha gy magyart átver egy cigány akkor az semmi "hát így jártál",de ha egy magyar ver át cigányt,az rasszizmus. Egyszerűen egyenlő mércére lenne szükség.

Ezekiel 25,17 2009.10.31. 10:54:49

@Bladecatcher:

Ennek elég nagy a valószínűsége, sok nyugat-európai párttal megtörtént már, sőt a Miép is eljátszotta ezt (pl. Hegedűs ügy, bár neki nem értelmi színvonalával van baj, hanem hülye). Kapnak egy kis nyilvánosságot, és addigi hülyeségüket nagyobb körben terítik, aztán az egész párt égő lesz.

De ne feledkezzünk meg a mai képviselőkről sem. Az átlagos Fideszes, Mszp-s stb. képviselők nagy része tud valahogy nyilatkozni, és beszélni a semmiről egy riporternek, és elfogadható szinten el tudja adni magát, de ennyi, és semmi több. Félművelt, alacsony viselkedési kultúrájú, a mai fontos nemzetközi eseményeket szinte egyáltalán nem figyelő alakok teszik ki a mezei képvisől zömét (legalábbis saját tapasztalatom szerint, nem sokat, de párat ismerek személyesen).

Véleményem szerint nem csak abban kellene különböznie egy européer és egy radikális jobboldali jelöltnek, hogy egyik PC a másik pedig nem PC módon kampányol, hanem emberi minőségben is, de sajnos abban sokszor nem nagy különbséget látok. Ez pedig hosszú távon nem lesz jó.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.31. 14:50:24

@Shenpen: Ha már mindenképpen a hasonlatnál kell maradni: szívesebben eszem sós ételt, mint íztelent. Tömény sót már csak azért sem szeretnék, mert az élet nem csak ún. politikából áll.

De előbb eszek elsózott ételt is, mint romlottat vagy penészest.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.10.31. 17:02:40

@Shenpen:

Só vagy nem só, tudod, Shenpen, talán egy-másfél éve, amikor egyszer idekommenteltem, hogy "ha nekünk nem szalonképes Illyés, Németh meg az effélék hangja, akkor majd hallgathatjuk a bakancsok dübörgését" úgy ki lettem moderálva, mint annak a rendje. Jött az emil is, hogy miket beszélek itten! Nem utólag kellene mindig okosnak lenni:-(

Kilencven óta itt már minden századrangú amerikai közgazdász és politológus is megistenült, itt már az utolsó vólsztríti tőzsdeűzér is hivatkozási alap volt - ott is tartunk, ahol -, de mindenki fincsorogni és idegesen rángatózni kezd, ha szóba kerül, hogy milyen szellemi vagyon halmozódott itt fel a XX. század első felében. Ja, hogy annak a erjedésnek volt egy népi és szociális indíttatása. Bartók nem volt elég ejrópéjer?! Ha neki nem volt büdös a saját fajtája, nekünk miért is az?

No, hát most a jónyalóka visszanyal, b*sszus! Jön a csiszlikvilág, lehet majd aggódni meg fancsalogni:-(

És: "mai állapotunkban kell egy kicsit több büszkeség, vagányság, romantika, közösség, fegyelem, és bizalom. Ezek nem abszolút értékek" --- ha a közösség, fegyelem és bizalom nem abszolút értékek, akkor mik azok?

ü
bbjnick

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.31. 18:00:50

@ASH-25: Való igaz, nem voltam pontos. A plakátragasztónál egyel (kettővel, hárommal) magasabb szintre gondoltam.

@Tom Sawyer: Teljesen igazad van. A helyi szinten mindenhol vannak hülyék

___________________________ (törölt) 2009.10.31. 18:33:13

@bbjnick: sajnálom, de Németh és Illyés tényleg nem lehet, ha nem is nem szalonképes (ez elég rossz kifejezés), de nem példakép. Nézd meg, mit írt Babits Némethről: www.elib.hu/05200/05258/html/04.htm#90 vagy Márai Illyésről: www.forrasfolyoirat.hu/0211/lorinczy.html

Nem valami ejróperségről van szó, hanem alapvető jellemkérdésekről.

"ha a közösség, fegyelem és bizalom nem abszolút értékek, akkor mik azok?" - pl. az Aranyszabály, ami azért abszolút, mert nem lehet túl sok belőle. Ezekből azért lehet túl sok, el tudunk képzelni olyat szerintem, amikor túl sok. Igaz, most éppen nem az van, hanem az, hogy túl kevés.

___________________________ (törölt) 2009.10.31. 18:36:50

@Shenpen: másrészt meg nehogy már irodalmi alapon próbáljunk meg politikát csinálni. Valahol úgy érzem, hogy ezek, mint a fentebb említett (Babits-Németh) stb. irodalmi meccsek valahol a politika pótcselekvései voltak, valamilyen bizarr módon az irodalom nem egy művészeti ág volt a sok közül, hanem mintha egy terepasztal lett volna, amin le kell játszani a társadalom meccseit, mintha nem tudnánk kitalálni, hogy mi legyen a polgársággal és a parasztsággal addig, amíg a polgárság irodalma, kultúrája és a parasztságé le nem játszották a maguk költészeti meccseiket. Szerintem ez az irodalom abszurd túlértékelése volt, és komolyan nem értem, hogy miért csinálták, miért gondolta bárki is, hogy ez ennyire fontos.

[Brn] · http://46os.blog.hu 2009.10.31. 20:18:00

A Rekviem hihetetlen film.

De ez a nyúlás még mindig jobb, mint amikor a HVIM a Batman: Dark Knight zenére szervez vonulást. Vesd össze:

vimeo.com/4913803?pg=embed&sec=
(HVIM)
ÉS
www.youtube.com/watch?v=6AwAMCQut0s
(Batman)

rosta 2009.10.31. 20:25:54

@Shenpen: Azért a mai magyar irodalomban is ott vannak a hasonló ütközetek, meccsek. Ha a bulvár nem lenne, akkor most erről beszélne az egész ország. Mivel a bulvár mindent visz, így ezeket az eliteket jótékonyan fedi el a feledés. :

www.youtube.com/watch?v=yracl0VDG-8

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.11.01. 07:48:34

@Shenpen:

Tudom, miket (is) írt Márai Illyésről és Babits Némethről és viszont:-) No, de Shenpen, ha az alapján próbálnánk megírni a magyar irodalom történetét, amit ezek a jóemberek összeírkáltak egymásról, akkor az az irodalomtörténet nyomban megnyerné a világ legrövidebb könyvei versenyt:-D A művészek - tisztelet a kivételnek - hiú, egoista zombik:-D Etika, logika, esztétika és személyes szimpátiák, sértettségek, érzékenységek és rögeszmék egyaránt kavarodnak ezekben az adok-kapokokban (amit irodalmi életnek hívunk):-) A lényeg nem ebben van.

Leírtam sokszor, leírom hát mégegyszer: a két háború közötti magyar népi irodalom nem azért fontos és érdekes, mert népi, hanem azért, mert az utolsó szellemi mozgalom (mozgás) volt Magyarországon, aminek élesztője/erjesztője a (társadalmi szintű) szocialitás volt. Minden, ami utána történt ideologikus/terrorisztikus környezetben történt. Illyés (a "sunyi paraszt") nem azért érdekes, mert paraszt származék volt és nem is azért, mert jó vagy rossz író-költő volt, hanem mert ennek a szellemi mozgalomnak (mozgásnak) utolsó jelentékeny és hiteles képviselője ő volt. Ott lehet felvenni a fonalat, ahol ő és kortársai letették. Nem véletlen, hogy 1990-ben ez után a tradíció után kaptak, akik kaptak és nem véletlen, hogy olyan vehemenciával támadták, akik támadták. (Azon, ugye, nincs közöttünk vita, hogy az exkommunista garnitúra és az úgynevezett liberálisok összefekvését pontosan ettől a szocialitás-eszmétől való félelem motiválta; ez ellen születtek a fasisztaveszély, náciveszély, antiszemitizmus, rasszizmus és egyéb hamis és aljas vádbélyegek).

Az, hogy itt tartunk, ahol tartunk, az szerintem mindennél jobban bizonyítja, hogy szocialitás-eszme nélkül mire lehet jutni. Kipróbáltuk, megtapasztaltuk, szétesett az állam, erősen szétesőben a társadalom, s ha ez a társadalomtudósoknak még nem nyilvánvaló, rég nyilvánvaló már a "közembereknek". És ha politikai és gazdasági hatalmat birtokló oligarchiától (mert valóban úgy viselkedik ez az "elit", mintha egymással mutyizó, hajbakapó, majd megbékülő oligarchikus csoportokból állna) már nem várhatnak semmit, attól várnak, aki ígér. A pikáns a történetben az, hogy a Jobbiknak minden esélye megvan arra (ha eddig még nem történt meg vele), hogy ennek az oligarchiának a bábjává váljon. De ez a lényegen mit sem változtat.

Hidd el nekem, hogy a "Fidesz-agytröszt" talán legnagyobb problémája mostanában éppen az, hogy hogyan lehetne azt a bizonyos "fonalat" felvenni:-) A nagy kérdés, hogy képesek lesznek-e rá, lesz-e hozzá elég szellemi kapacitás és erkölcsi erő... Nem lesz elég ugyanis megtalálni és felvenni azt a fonalat, de tartani is tudni kell , mert az értetlenség és az ellenállás iszonyatos mértékű lesz. meglátjuk, hogy lesz.

Arról pedig, hogy Magyarországon miért kapott az irodalom olyan jelentős szerepet a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos vitákban, annak igen nagy irodalma van. Nem magyar jelenség ez, sokkal inkább kelet-közép-európai és a sajátos társadalmi és kulturális fejlődés következménye:-) Ha lesz rá egy kis időm, erőm, majd keresgélek a témához linkeket és idekommentelem neked:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.11.01. 07:53:03

@bbjnick:

annak igen nagy irodalma van = arról igen bőséges irodalom született

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.11.01. 10:06:24

@bbjnick:
"Arculcsapásban a pusztai harminc-harmincöt éves koráig részesül.Aztán rendszerint átulról kap a tarkóra vagy a nyakba, de leginkább csak egyet. Ha a helyzet úgy hozná, hogy mégis elölről kell adni neki, a jártas szakétők szerint az gyors és lefegyverző legyen, határozott és befejező, mint a mondat után a pont, hogy mire az illető magához tér, már túl is essék rajta, megfellebbezhetetlennek érezze. Az örekkel szemben az ember lehetőleg módjával folyamodik a közvetlen fegyelmezéshez. Hatvan éven túl a legtöbb már kézemelésre elsírja magát. Nem az ijedségtől, hanem a megaláztatás miatt. Akkorára érik meg bennük ugyanisaz emberi méltóság tudata."
(általános iskolás történelemköny kommentár nélküli forrásbejegyzése, 1991.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.11.01. 13:20:47

@bs395:

Tudod én túl sokat éltem vidéken és így nem tudott rendesen kifejlődni az agyam:-) Elmondanád, hogy mire célzol ezzel az idézettel?:-)

ü
bbjnick

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.11.01. 14:13:59

@bbjnick:
illyés gyula - puszták népe (részlet)
:-)
már ami az örökséget illeti, a rendszerváltás után bekerült az iskolákba illyés pl.
sőt, a népmesegyűjteményét előtte is lehetett kapni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.11.01. 15:50:24

@bs395:

Ó, azt levettem, hogy mi ez az idézet, csak nem értettem, hogy miért idézted.

"a rendszerváltás után bekerült az iskolákba illyés pl. sőt, a népmesegyűjteményét előtte is lehetett kapni" --- írod.

De hát én nem is állítottam, hogy be lett volna tiltva vagy ma be lenne tiltva. Az b*szna még be!:-) Azt állítottam, hogy az szellemi irányzat, aminek utolsó jelentős képviselője ő volt fasisztának, nácinak, antiszemitának, rasszistának lett bélyegezve 1990 után. Pedig egyik sem volt.

ü
bbjnick

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.11.01. 16:40:11

@bbjnick:
én meg azt mondom, hogy a nácinak titulálás (bá ez nekem nem jött le, vagy a szüleim is nácik, mert kisgyerek koromban illyés gyűjteményt olvastak este altatónak) ellenére tanítottak belőle.

F.T. - törölt (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.11.01. 16:46:19

www.youtube.com/watch?v=6bY0VKQ3gdc MSZP kampányfilm 2010... ;)

Egyébként ami itt megy a Jobbikkal kapcsolatban inkább emlékeztet valami álarisztokrata sznob felsőbbrendűségi tudatra (mi műveltek és okosak vagyuk, nemúgy mint a buta szkinhedek), mint józan kritikára. Lényegtelen kérdésekről (pl. "vannak emberek a Jobbik támogatói közül, akik besörözve csúnyákat mondanak") folyik a duma, és nem arról, hogy mi legyen ezzel a "kurva országgal".

Oké, nem tökéletes a Jobbik, sőt kifejezetten messz áll tőle. De tessék már megmondani: ha a Jobbikra nemet mondunk a fentebb említett álszent attitűdből kifolyólag, akkor mire mondunk igent?

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.11.01. 17:19:01

@F.T.: Meglepő ez a véleményed, ugyanis én itt nem találkoztam ,,vannak emberek a Jobbik támogatói közül, akik besörözve csúnyákat mondanak"-szöveggel. Nem tévesztesz össze bennünket egy másik bloggal? Vagy nem lehet, hogy álmodtad a dolgot?

A kritikát illenék alátámasztani. Felsőbb-, és alsóbbrendben, álszent és igaz posztokban egyaránt.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.01. 21:41:40

@bs395: Állítólag Illyés tulajdon lánya mondta egyszer az apjának: "Milyen ország az, ahol te vagy a legnagyobb költő, apa"?

___________________________ (törölt) 2009.11.01. 23:01:31

@bbjnick: értem, mire gondol szocialitás alatt és egyet is értek azzal, hogy főképpen ez felejtődött el és ezt kellene újra felvenni valahogy. de szerintem a népi mozgalom, éppen mert ennek talán utolsó képviselője volt, szerintem eltorzult, beteges formában képviselte ezt, pontosan amiatt, ami Babits írt Némethről. Borzalmas hiányosságaik voltak gyakorlati lényeglátás, prudencia stb. dolgaiban. Olyan szinten volt túlfűtött, impraktikus az a lényeglátás, hogy csak. ahogy Bibó mondta, túlfűtött lényeglátók, ádáz próféták. azaz, talán nem a legutolsóhoz kellene visszanyúlni, hanem korábbiakhoz, mondjuk. Madách és Széchenyi nekem jó kiindulási pont lenne. Babits, Márai, Szekfű, és még páran, de az igazság az, hogy szerintem a legjobbak valszeg nem is ők, hanem a legjobbakat tuti, hogy mind elfelejtettük, mert egyetlen rákövetkező kornak (a terrorisztikus koroknak) sem állt érdekében, hogy emlékezzünk rájuk. biztos publikált a megyei lapokba legalább 20 Madách-féle józan figura, csak elfelejtettük őket.

ugye azt tudja, hogy a népieket részben azért nem felejtettük el, és azért van az, hogy a Némethtől Fekete Gyulán és Csurkán át Vonáig tartó vonal ma röhejes módon az egyetlen _töretlen_ politikai hagyomány, amiben a kommunizmus nem okozott törést, pont ebben áll az erejük, hogy minden másban a kommunizmus törés volt, szóval hogy ennek az oka az, hogy a hallgatólagosan a népi vonal a kommunizmus alatt a tűrt kategóriába tartozott, nem a tiltottba, mint az összes többi? ugye a komcsik káderalapon, osztályalapon gondolkoztak, és úgy voltak vele, hogy ha már úgyse lehet mindenki kommunista, akkor inkább legyen egy echte népi-paraszti indulatleeresztő szelep, mint valami burzsuj vagy arisztokratikus.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.11.02. 07:42:14

@Shenpen:

Ez a magázósdi kezd egyfajta inverz csendőrpertu-jelleget ölteni, de ez legyen a Ti problémátok:-)

Más:

A jó kommancsok nagyon komoly energiát öltek abba, hogy ha már eltörölni nem tudják (a múltat) - erre azért elég korán rájöttek -, legalább a ízlésük/vélt vagy valós érdekeik szerint újraszőjék a szálakat, vagy ott, ahol az agyag semmiképpen sem enged (az újraszövésnek), hát legalább összekuszálják azokat (a szálakat).

Itt ülünk a nagy gubanc felett, próbáljuk szálazni, törjük a fejünket, melyik szál honnan jön, melyik szál melyik szállal volt eredetileg egybeszőve. Néha tévedünk, néha nem, de szövésminta nélkül ki tudná ezt megmondani.

Azért néhány dolog a szálak jellegéből, tulajdonságaiból adódóan nyilvánvaló. Például az, hogy valamikor egységes szövetet alkottak. Olyannyira, hogyha felveszem a Babits szálat és mellette a Móricz szálat különösebb hókuszpókusz nélkül egymás mellé illeszthetők. Aminthogy ha kiszálazom a gubancból a Bibó szálat és az Illyés szálat, hát, azok is nagyon egymás mellé illenek. Vagy ha megcsípem a Németh szálat, és kellő állhatatossággal húzom, egy idő után már a Széchenyi szálat is húzom, mert valamikor egymásba voltak szőve.

Miért mondom mindezt? Mert az elmúlt bő ötven év ideológiai pusztítása tág teret nyújt ahhoz, hogy a gubancból tetszésünk szerint szálazgassunk, de azért a nyilvánvaló tények, még ma is nyilvánvaló tények.

Például az, hogy Bibó és Illyés a háború után közös platformon álltak (Parasztpárt), vagy hogy a két világháború közötti Magyarországon Klebelsbergtől Szegfűn át egészen Bajcsi-Zsilinszky Endréig mindenki a szociális kérdés kezelésében kereste a megoldást, valamennyien világosan látták és nyíltan beszéltek is róla, hogy ha a kor "elitje" nem, akkor majd valami barna vagy vörös szocializmus oldja meg a kérdést. És ha már Bibó szóba került, akkor ne feledkezzünk meg arról sem, amit a "hamis realistákról" írt/mondott. Aminthogy azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a népi mozgalom nem valaminek a végén állt, hanem éppen a kezdete volt és hogy éppen a barna és vörös szocializmusokkal szembeni ellenállás jegyében jött létre. És a többi...

Szóval, ha barátságban akarunk maradni a tényekkel, akkor felejtsük el azt "a Némethtől Fekete Gyulán és Csurkán át Vonáig tartó vonal"-at (mi kötné ezeket a figurákat össze? csak nem a fasizmusnácizmusantiszemitizmusrasszizmus?!), mert ilyen nincs és tudatosítsuk magunkban, hogy multunkat csak egyben kaphatjuk meg és csak akkor tanulhatunk (ad absurdum: profitálhatunk) belőle, ha megpróbáljuk folyamatában és egységében látni.

Szerintem.:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.11.02. 08:06:41

@bbjnick:

Szegfű=Szekfű
mi kötné ezeket a figurákat össze?=mi kötné ezeket a figurákat Vonával össze?

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása