Tory
I 2009.10.01. 07:03
.jpg)
A jelenlegi gazdasági visszaesés egyik lehetséges áldozata a nagyon alacsony inflációs cél lehet. Elképzelhető, hogy a jövőben magasabb inflációt tartunk kívánatosnak mint eddig?
Szerintem lehetséges.
Az infláció a konzervatív jegybankárok nagy ellensége. Ellenség mert tudjuk, hogy milyen költségekkel jár a magas infláció. De igazából amolyan szükséges rossz. Szükséges, mert ha nincs infláció vagy éppen csökkennek az árak, akkor a monetáris politika lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Az igazán érdekes kérdés az, hogy mekkora inflációt is akarunk. És meglehet, hogy érdemes lenne magasabb inflációt akarni, mint amit sokan gondoltak az elmúlt néhány évben.
A hiperinfláció elleni érvek világosak és komoly szakmai konszenzus van mögöttük. A gazdasági tranzakciókat (gondoljunk csak a hosszútávú szerződésekre) nagyban megnehezíti a túlzottan magas és változékony infláció. Sok családban élnek a történetek 1945-46 teléről, ahogy a nagypapák fizetésével azonnal rohannak a nagymamák a piacra az "értékálló" tojásért. Ugye nem azok a körülmények ezek, ahol komolyan lehetne tervezni?
Hasonlóan komoly érvek szólnak a kétszámjegyű 15-40 százaléknál magasabb infláció ellen is. Ilyenkor lehet, hogy nem kell a piacra rohanni tojásért- de a tranzakciós költségek nem elhanyagolhatóak. Az átlagemberek is kénytelen komoly időt és energiát fektetni az alapvető pénzügyeik kezelésébe. Ez bizony költséges. Személyes tapasztalatai alapján tudja minden magyar banki ügyfél a kilencvenes évek elejéről. Társadalmi szinten meg az költséges, hogy okos értelmes emberek túlzottan nagy számban mindenféle pénzügyi szolgáltatásokra (azaz járadékvadászatra) specializálódnának- és nem lesz elég mérnök vagy rákkutató. Végül, de nem utolsósorban, az ilyen magas infláció komolyan zavarja az árak piactisztító szerepét: Nehéz eldönteni, hogy az árak azért emelkednek, mert mindennek megy fel az ára, vagy éppen azért, mert az adott termelő mondjuk nem hatékonyan dolgozik.
Az árak csökkenése, a defláció, is rossz- és ebben is konszenzus van. A fő negatívum abból adódik, hogy a kamat alulról korlátos: Nem lehet negatív kamatot fizetni. Így aztán defláció mellett automatikusan pozitív a reálkamat- ami meg nem biztosan segít mondjuk gazdasági visszaesés idején (konkrétan drámaian súlyossá teheti).
Világos tehát, hogy mind a túl magas, mind a túl alacsony infláció rossz. Ami nem ilyen egyértelmű, hogy mekkora is az optimális inflációs. A teljes árstabilitás (0 százalékos infláció) és 15-40 százalék közti magas infláció között jókora sáv van.
A legtöbb jegybank két és három százalék körüli (explicit vagy implicit) inflációs célt határozott meg - mert az jó kompromisszumnak tűnt. Egyfelől, ezt elégségesnek gondolták a pozitív reálkamat probléma megkerülésére. Két-három százalékos infláció mellett ugye lehet két-három százalékos negatív reálkamatot gyártani. Másfelől, ez elég közel van az árstabilitáshoz, hogy az infláció negatív hatásait mérsékelje.
Fontos megjegyezni, hogy nincsenek egyértelmű közgazdasági bizonyítékok a nagyon alacsony infláció mellett. Amerikai kutatások szerint a reálgazdasági hatása bármilyen egyszámjegyű inflációnak nagyon kicsi. Összehasonlító tanulmányok is bajban lennének, ha mondjuk a 15-40 százalékosnál alacsonyabb infláció negatív hatásait kellene bemutatni.
Ugyanakkor az elmúlt visszaesésé világossá tette, hogy a nulla kamatkorlát igenis komoly korlát. Például az Egyesült Államok kvantitatív enyhítése, azaz az aktív kamatbefolyásolás a hosszú távú kamatok terén jegybanki értékpapír-vásárlással, pontosan azért lett szükséges, mert a nullára levitt rövidtávú kamatláb messze nem volt elég: a gazdaságnak most éppen erősen negatív reálkamatra lenne szüksége.
A világgazdasági válság tehát felerősítette a magasabb infláció melletti érvet: Kell valamekkora infláció, hogy kellően alacsony reálkamatot lehessen kínálni visszaesés idején. Elképzelhető, hogy az ideális infláció nem két-három, hanem éppen öt-nyolc százalék (arról nem is beszélve, hogy magasabb infláció mellett a most olyan sok gondot okozó eszközpiaci buborékokat is gyorsan lehet kezelni a nominális árak összeomlása nélkül).
Magyarország esetében még egy érv szól a kicsit magasabb inflációs cél mellett: az országban komoly megoldatlan strukturális kérdések vannak, amelyeket egyszerűbb magasabb infláció mellett kezelni. Például, nem hatékony támogatások reálértékét gyorsabban lehet csökkenteni magasabb infláció mellett. Hasonlóan gyorsabban lehet korrigálni a meggondolatlan költségvetési politika reálhatásait.
Egyszóval, vannak érvek amellett, hogy átgondoljuk mekkora is az optimális infláció. A jelenlegi gazdasági válság komoly érveket ad a kicsit magasabb infláció mellett. Hogy elég erőseket, azt majd meglátjuk.
