Jó dolga van manapság a politológusnak és politikai elemzőnek becézett, nem különösebben hasznos emberfajtának, köszönhetően a venezuelai szappanoperára emlékeztető, túljátszott pártpolitikai bénázásoknak. (Don Gabriel el akarja adni a többségi tulajdont bebiztosító részvénycsomagját, magára haragítva a banánültetvény urát, Don Fernandót...) Gyakorlatilag mindenki azt mantrázza, hogy az SZDSZ-nek öngyilkosság az előrehozott választás. Kevesebb szó esik viszont ebben a kontextusban arról az MDF-ről, mely 2006-ban az SZDSZ-nél gyengébb eredménnyel éppen hogy be tudott jutni a parlamentbe.
Mik is voltak a párt nagyra törő tervei két évvel ezelőtt? A FIDESZ a vereség után majd 2010-re lassan széthullik, Dávid Ibolya pártja pedig tárt karokkal várja a renegátokat, a közvéleménykutatások pedig 10% körüli eredményeket fognak mutatni. Mi lett ebből? A FIDESZ (eddig legalábbis) bölcsen hallgatva hagyja, hogy a baloldal pártjai nyírják egymást, széthullás helyett pedig kormányzásra készül. Az MDF csábereje és népszerűsége pedig bőven az elvárások alatt maradt. De ha már a csáberőnél tartunk: nem lennénk meglepődve, ha Dávid kihívója, Almássy elnöki ambíciói a nagyobbik jobboldali párthoz való átcsábulással végződnének. Egyébként meglehetősen viccesek a dávidisták nyilatkozatai ez ügyben, különösen Herényi Károlyé, aki Almássy szemére veti, hogy mentorát és támogatóját döfi most hátba. Mit is csinált Dávid Ibolya és Herényi Lezsákkal? (Ne értsen félre senki, én vagyok az utolsó, aki sajnálná Lezsákot. Aki egyébként hasonlóan próbálta döfködni Antallt.) Na ugye. Így megy ez arrafelé. Nincs min csodálkozni.
Ahogy azon sincs, hogy a kissé röhejes "elnökválasztási küzdelemmel" a hírekbe bekerülő MDF semmiféle népszerűségi mutatóján nem fog ezzel javítani. A FIDESZ-friendly jobboldali sajtó leplezetlenül Almássynak drukkol, amit a pártpolitika felől persze meg is lehet érteni, nem is írhatnának nagyon mást. De ez sem változtat azon a tényen, hogy noha az összes parlamenti párt súlyos káder-és utánpótláshiányban szenved, az MDF helyzete mégis a legsúlyosabb. Mégis, miféle asszociációk jutnak eszünkbe a "megújulást" ígérő AK-ról? Nekem körülbelül semmi, a tehetség szó különösen nem. Amikor a HÖK-ösök elkezdenek nyomulni valahol, az amúgy is körülbelül a vég kezdetét jelenti. Na de akkor minek nevezzük azt, amikor a nyuggerklub és a HÖK-ösök nyomulnak egymás ellen? Ha egy pártot kilóra meg lehet venni, vagy azzal pozícióba lehet kerülni, hogy "nem értek semmihez, de fiatal vagyok és tudok nyomulni"? Dávid Ibolya legalább letett valamit az asztalra. És legalább nem volt HÖK-ös.
De nem ez a legfélemetesebb. Hanem az, hogy az MDF tulajdonképpen nem csinál semmit. Tényleg. Látni adócsökkentésről szóló zöld plakátokat, úgy, hogy maga a program a hírekbe alig kerül be, nem is tudom, hogy van-e ilyen, vagy nincs. De teljesen mindegy, mert nem érdekel, mert egyszerűen nem tudják úgy tálalni, hogy érdekeljen. A fontos belpolitikai ügyekben a párt vezetői hallgatnak, nem hogy a véleményüket nem lehet tudni, de azt sem, hogy egyáltalán létezik-e még a párt. Pedig a jelenlegi belpolitikai helyzetben bőven volna tér a helyezkedésre, pozicionálásra és a média figyelmének megszerzésére, főleg akkor, amikor a parlamenti többség biztosításával királycsináló lehet akár a legkisebb befolyással, holdudvarral és háttérintézménnyel, alkupozícióval rendelkező MDF is. Erre mi van? Nagy kussolás. Pedig eljött az idő, amikor le lehet aratni az eddigi irányvonal gyümölcsét: elcsábítani a csalódott baloldali szavazókat. Mintha "valamiért" ezt már nem akarnák. Lehet tippelni. (A szokásos "üljönleazösszespártésbeszéljen" nem ér, mivel az már olyan unalmas, hogy a sajtóközleményt az újságban egy az egyben lehozó szerkesztő is bealszik rajta.)
De nem csak a kiábrándult balosok felé nem sikerült becsatornáznia magát a pártnak. Hanem a Political Capital által a pártra szabott neokonzervatív, piacpárti, atlantista imidzs sem működik. Azok az értelmiségiek és publicisták, akik ezzel az irányvonallal szimpatizálnak, akik hitelesen és következetesen vallják ezeket az elveket, döbbenten és értetlenkedve nézik az MDF-et, ezt az izét. És nem tudják eldönteni, hogy ez most komoly, vagy csak egy vicc. Persze ebben az sem segít, ha Hock alelnök egy naprakész PolCap brossúra hiányában úgy véli, most a nép egyszerű fiainak a körében kellene jófejnek mutatkozni, és benyög valami olyasmit (a legnépszerűbb össznépi álláspontot), hogy se a nackók, se a buzik ne vonuljanak.
Az MDF fizetett szabadságon van: a költségtérítést és a fizetést az államtól felveszik, de nem politizálnak. Ami a jelenlegi lapjárás szerint nem okos dolog.
(A kép forrása: BME )
