Hókatasztrófa: személyes tapasztalatok és társadalmi tanulságok

___________________________ (törölt) I 2013.03.21. 07:02

2013.03.13 szerda estén indultunk feleségemmel haza bécsi lakásunkból Budapestre nagyapám másnapi temetésére. Csütörtök délután háromkor indultunk vissza, mert pénteken mindkettőnket várt a bécsi munkahely, ehelyett szombat késő este sikerült megérkeznünk. Először is hadd foglaljam össze röviden, hogy mit tapasztaltunk, majd azt, hogy ebből mint ország milyen tapasztalatokat kellene levonnunk: ki mit csinált jól és rosszul.

Csütörtök

Délután háromkor indultunk Budapestről, étellel, itallal, üzemanyaggal jól felszerelve. Némileg aggódtunk, de ekkora bajra nem számítottunk. Normál hóviharon vezettünk már néhányszor keresztül, gondoltuk eldöcögünk ötvennel a pályán, nem gond. Háromkor és négykor (akkor már kb. az M1 bevezető körül) hallgattuk a Petőfin a híreket, alig-alig mondtak valamit, azt persze mondták, hogy a belügyminiszter kér mindenkit, hogy ha nem muszáj, ne induljon útnak, de hát ezt minden havazáskor elmondják. Gyakorlatilag csak az óránkénti konzervhírek voltak, ilyen szempontból a közszolgálati adó gyalázatosan vizsgázott, eszükbe sem jutott megszakítani a műsort és mondjuk felkérni az embereket, hogy telefonáljanak be a rádióba, mondják, hogy milyenek az útviszonyok előttük. Nem ez lenne a közszolgálat?

Négy óra után már nem hallottunk rádiót, részbe a mi hülyeségünk miatt (nem volt antenna a kocsin), részben a vihar miatt (mások, antennások sem sokat hallottak).

A sztrádán a havas eső gondosan odafagyott, majd ráesett a hó, az Autópályakezelő nem csak hogy előre alásózni felejtett el, de közben sem túrta, sózta. Öt óra körül megálltunk egy kútnál, hogy megvárjunk egy hókotrót, sózót, de nem jött egy sem.

A kamionok döngettek, mint a meszes, mi hármasban mentünk negyvennel a fagyott úton, őt hetvennel előzgettek, csapkodott a pótkocsi... teljesen meg voltak veszve. Egyébként nem magyar kamionok, Horváth Rudolfot például egyet sem láttam. A benzinkútnál a kamionparkolóban egy bolgár kamionos el sem tudott indulni, a jég miatt, szabályosan pánikba esve szaladgált, pedig elpihenhetett volna ott az éjszakára, jó helyen volt... akkor még nem tudtuk, amit később, hogy délelőtt 11-kor este 10-re rendelték el a kamionstoppot, ettől mentek, mint a bolond, hogy kijussanak még előtte. Nem értem, hogy miért ekkora a nyomás rajtuk, tényleg kirúgják őket, ha nem mennek mindenáron? Ettől függetlenül sem kellene mások testi épségét és az egész autópálya közlekedését veszélyeztetniük.

A 32-es kilométer környékén éppen előttünk történt az a bizonyos kamion-összecsúszás, elsodorta keresztbe a kilengő pótkocsi, nem tudtak elindulni a lefagyott emelkedőn (ez műszakilag normális vajon, hogy egy jó állapotú kamion képtelen egy enyhe szögű lefagyott lejtőn elindulni felfele?), úgy állt meg, hogy egy autónyi hely akkor még maradt köztük, hát átcsúsztunk... gondolom, később még beléjük szállt egy-két megállni képtelen, őrülten vezető kamionos. Az egész úgy abszurd, ahogy van, életveszélyes futóbolond módjára viselkedtek a kamionosok.

A 63-as kilométer körül aztán beszorultunk, órákig álltunk, hírek nélkül, mások (antennás) kocsijában sem ment a rádió vagy nem volt benne érdemi tájékoztatás, mert senki sem tudott semmit. Közben szidtuk a leállósávban döngető autósokat, mert ha ott is beszorulnak (középen persze a Rettungsgassénak poros nyoma se), akkor pont az nem jut el előre, oda, ahol a dugó oka van, akinek a dolga lenne azt megszüntetni! Később kiderült, hogy pontosan így is történt.

Olyan három óra helybetopi elteltével azért már kezdett elegünk lenni, és kezdett gyanús lenni, hogy nem minden leállósávban közlekedő autós megveszekedett barom, hanem lehet, hogy van itt hamarosan egy lehajtó?

Úgyhogy végül is mi is elindultunk a leállósávban, közben a zabszemeffektus, hogy nehogy mi legyünk azok, akik miatt a mentő, rendőr nem tud haladni... és egy kilométer múlva ott is volt a tatai lehajtó. Ma sem tudom, hogy helyesen tettük-e (azt tudom, hogy nem szabályosan, de helyesen-e?) vagy sem: a beszorulás kockázata kicsi ekkora távon, de ha igen, az nagyon súlyos probléma, hiszen akadályozza a mentést, másfelől viszont tényleg érdemes-e a sztrádán éjszakázni, ha nem messze ott van a lehajtó? Ti vajon mit tettetek volna a helyünkben? Mondjuk az a minimum, hogy máskor legyen nálunk térkép vagy GPS és ellenőrizzük, hogy tényleg van-e lehajtó és az alapján döntsünk.

Mindegy, a tatai benzinkúton rossz hírekkel fogadtak, később az egyik szállodában közölték, hogy az egész városban az összes szoba elkelt, a Vaszary János Általános Iskola tornatermében van a melegedő. Csövezni nem volt kedvünk, gondoltuk, kiböjtöljük a reggelt a szálloda halljában, reggel biztos járhatóak lesznek az utak, arra is gondoltunk, hogy a Tescoban éjszakázunk, végül a polgárőrök tanácsára, a helyzet reménytelensége miatt úgy hajnali 3 körül csak elmentünk csövezni az iskolába.

Étel, tea volt, takaró meg matrac sajnos kevés, úgyhogy a csupasz padlón vacogva próbáltunk úgy tenni, mint aki alszik, kevés sikerrel, ez volt az egészben a második legrosszabb rész.

Péntek

Reggelre már legalább két pokrócot sikerült keríteni és valamit szundikálni. Az iskola a nemzeti ünnep ellenére megnyitotta a menzát, a polgármester meg az egyik katasztrófavédős srác rendszeresen tájékoztatott mindenkit, utóbbi kb. 50 órát talpon volt legalább és akkor is angyali türelemmel magyarázta el mindenkinek, hogy  nem, sehova sem lehet menni, mert a városból összes kivezető út le van zárva, be van havazva.

A tatai polgárok nagyon rendesek voltak, a menzás kaja ellenére küldték befele a pizzát, mindent, még túl sok is volt az ennivaló, tekintettel arra, hogy kb. mindenkinek az első útja az éjjel-nappaliba vezetett, a stresszt csokival oldandó.

Minden másból hiány volt, "alomból", amire feküdni lehet (még a buborékfólia vagy kartonpapír is jobb lett volna a padlónál), konnektorból telefontöltésre, az is jó lett volna, ha kerül egy TV vagy rádió a tornaterembe, nézni a híreket... de étellel-itallal remekül el voltunk látva.

Az biztos, hogy ha egyszer nekem lesz alkalmam ilyen katasztrófa-melegedőnek segíteni, nem biztos, hogy kaját viszek be, hanem konnektor-elosztókat, buborékfóliát vagy kartonpapírt feküdni, és egy elemes rádiót vagy szobaantennás tévét. Az is biztos, hogy mi magunk pokróc nélkül nem indulunk sehova.

Furcsa egy érzés volt, hogy miközben nem az a bajunk, hogy nincs pénzünk, hanem hogy nincs járható út a kerekünk alá, mégis mindent ingyen kapunk, mint a szegények. Emberek márkás sídzsekikben burkolják befele az ingyenes menzás dejóstésztát, tisztára hajléktalan-feeling. Persze ez ilyenkor normális, de furcsa érzés... majd nyáron, ha visszamegyünk Tatára, a vízparti fesztiválokra (Tatabányával ellentétben nagyon kellemes, szerethető kis nyaralóváros) kitaláljuk, hogy hogyan háláljuk meg.

Megnyílt Pest felé az M1, feleségemnek szombaton is munkanapja lett volna Bécsben, részben ezért, részben azért, mert ki sem lehetett jutni a városból, végül is nem erőltettük. De többször is csábítóan hangzott az ötlet: szüleink vendégszobájában aludni a padló helyett. Végül is maradtunk, bár többször volt olyan, hogy a hókotrók megnyitották az utat a mentők előtt Tatáról kifele és akkor gyorsan kijutott pár személyautó mögöttük, mielőtt újra befújta volna a szél.

Jut eszembe: egyáltalán nem a havazással volt a baj, hanem a széllel. Pénteken már alig esett, de a szél folyton visszahordta, amit letúrtak.

Kinyitották a számítógéptermet, onnan tájékozódtunk, először dühöngtem, amikor Pintér Sándor azt mondta, hogy a katasztrófavédőkkel elégedett, a civilek fegyelmezetlenségével nem, aztán rájöttem, hogy szó szerinti értelemben igaza van: az 50 órája pihenés nélkül szolgáló katasztrófavédő sráccal ott mi is nagyon elégedettek voltunk és az eszetlen kamionosokkal nagyon nem. Mi alapvetően az Autópályakezelővel/Közútkezelővel és a tájékoztatásra képtelen közszolgálati médiával voltunk elégedetlenek, mert ha nekik sem mondanak semmit, attól még csinálhatnak betelefonálós műsort, első kézből osztva a híreket! Nem a katasztrófavédők munkája megelőzni a katasztrófát, hanem az útkezelőké, és alapvetően a katasztrófa megelőzése, alásózás, letúrás az, ami minősíthetetlenül rosszul sikerült!

És nem értettük, hogy miért nem nyitják meg a szinte üres szembejövő oldalt, és engedik ott az autókat Győrig?

Estefele már lélekben felkészültünk, hogy egy pokrócon fogunk csövezni, amikor mondták a tanárok, hogy kedves családok felajánlottak vendégszobákat. Nem nagyon akartuk elfogadni, de a kisgyerekesek addigra elfogytak, és mondták, hogy jó lenne, ha elfogadnánk, mert az éjszaka még jönnek, szedik le a pályáról a népet. Hát elfogadtuk.

Nagyon szép kis apartmanszerű ház-szárnyat kaptunk, vacsorát, kedvességet, végtelen jóindulatot. Fürdő, zuhany, vacsora, az eredetileg kivinni szándékozott Bikavér - kezdtek jobbra fordulni a dolgok.

Szombat

Másnap a HírTV-n, Indexen, Szárnyas Fejvadászon függtünk, vacilláltunk elinduljunk, ne induljunk, végül is minden forrás azt mondta, hogy az 1-es főút ha lépésben is, de járható, gondoltuk azt a 60 km-t Győrig megtesszük úgy 6 óra alatt háromkor indulva, akkor az este 9 és akkor 11-re ott vagyunk a bécsi lakásunkban. Az első 30 km-t meg is tettük lépésben úgy 3 óra alatt, úgy Komárom utánig, sajnos, nem jött be, amiben reménykedtünk, hogy sokan elmennek előlünk Szlovákia fele. Mi sem tettünk, onnan egyáltalán nem kaptunk semmiféle hírt. Részben azért haladtunk lassan, mert a rendőrök sokszor egysávosítottak, hogy a másikon el tudjanak repeszteni a buszok, akik a  hólapátos önkénteseket vitték Bábolnára, ez rendben is van, és nem is lett volna semmi további nyígom, ha tovább 3 óra alatt szép biztonságos lépésben eldöcögünk Győrbe. Sajnos nem ez történt.

Az történt, hogy a forgalom gyorsabb lett, az utak meg Ács előtt lefagytak, de ilyen göcsörtös-bukkanósra. Tükörjég, ráadásul a vápák, bordák, göcsörtök, puklik még dobálgattak is ide-oda, tehát teljesen egyenesen haladva, kormánymozdulat és fék nélkül is simán keresztbe lehetett fordulni, miközben jöttek szembe. Finom. Ráadásul fogalmam sincs, hogyan kell ilyen izén vezetni, egyesben indulva a kétliteres dízel elkapar, kettesben meg egyszerűen túl gyors, eldobálnak a jégbordák. Azt csináltam, hogy kettesben finoman megindítottam, majd gyorsan bevágtam egyesbe a motorféket, így csúszkálgattunk ilyen félrézsut előre. De a halálfélelmünk még elviselhető is lett volna, ha nem jönnek megint régi barátaink: az agyament kamionosok.

A személyautósok normálisak voltak. Sok helyen, ahol csak a szembejövő volt járható, megálltak, elengedtek pár autót, mentek felváltva, teljesen normálisan. Sürgős hülye persze volt elég, aki ötvennel előzget a tükörjégen mer' neki lassú, ahogy megyek, de ők sem veszélyeztettek komolyan másokat.

De a kamionosok...  nem értem, hogy miért oldották fel a stoppot, miért engedték el őket!

Értem én, hogy jégen nem tudnak megállni, és ha megállnak, nem tudnak elindulni, de akkor is, túl gyorsan mentek, 40-50 körül a jégen, és ez az érzés, hogy jön veled szembe, mint a meszes, még motorfék sem, és dudál és villog, és ha nem takarodsz le a másik sávba átbucskázva valahogy a jégbordákon hát elüt, és csak reménykedhetsz, hogy az átbucskázás közben nem fordul megint keresztbe a kocsi, mert ha a hátulját eltalálja az a böszme teherautó... szerintem szabályosan kimerítették az életveszélyes közúti veszélyeztetés fogalmát. Sokszor éreztük úgy, hogy egy hajszálon múlt az életünk.

Győr körül normalizálódott a helyzet, aztán csontszáraz úton, problémamentesen visszaértünk úgy tízre.

Tanulságok, felelősök, hibások dícséretet érdemlők

Mi magunk

Helyes, hogy volt nálunk étel, ital, üzemanyag. Nem helyes, hogy nem volt antenna és pokróc. Nem tudom, hogy helyes-e, hogy végül mi is a leállósávon átmenekültünk a lehajtóig, valószínűleg nem, de leginkább annak függvénye, hogy milyen messze van a lehajtó. Abszolút nem helyes, hogy nem volt nálunk térkép, GPS, hogy egyáltalán megnézzük, hogy milyen messze a lehajtó, csak találgattunk. Nem tudom, hogy helyes-e, hogy elindultunk este visszafele, mondták, hogy jégbordás az út, nem tudtuk, hogy ez ennyire durvát jelent és hogy folyton ki akarnak vasalni a kamionosok. Ha lesz gyerekünk, ilyen útra nem megyünk rá soha.

Autópályakezelő, közútkezelő

Egyes, leülhet. Semmi felkészülés, alásózás, közben sem sózás, kotrás, semmi sem. Erről vajon miért nem beszélt Pintér?

Rendőrség, kamionosok

A kamionoskról kiderült, hogy életveszélyes bolondok.  Vagy ennyire csavargatják a golyóikat a főnökeik, ami a mi szempontunkból egyre megy. (Egyébként főként nem magyarok, Horváth Rudolfot például egyet sem láttunk.) Azonnal le kellett volna állítani őket, ehelyett a későbbre bejelentett stop csak még bolondabb vezetésre sarkallta őket. Súlyos hiba volt szombaton feloldani, amikor még csak a jeges 1-esen lehetett menni, tudni kellett volna, hogy ezek nem normálisak, mennek, mint a meszes, keresztülteperve jégen, bármin, nem nézik a biztonságot, nem nézik, kit ütnek el, vagy éppen tartanak fel, ha felborulnak. Nem tudunk mit tenni, hogy normálisabban vezessenek, annyi rendőr nincs, az egyetlen megoldás azonnal leállítani őket és nem engedni el, amíg legalábbis a főút jégmentesen járható, de akár azt is lehetett volna, hogy csak akkor, amikor az autópálya. Túlságosan kamionosbarát hozzállása volt a hatóságainknak, nem vették figyelembe, mennyire könnyen okoznak balesetet, torlódást.

Súlyos hibának tartom a rendőrség részéről a M1-es szembejövő sáv meg nem nyitását, hogy ott menjenek Győrig, hogy nem hajtották le időben a kamionokat, hogy engedték felhajtani a személyautókat már akkor is, amikor rég nem kellett volna...

Közszolgálati média

Egyes, leülhet. Nem az a dolga egy Petőfi-féle közszolgálati rádiónak, hogy óránként beolvassa az ezerszer átszűrt konzervhíreket és közben zenét sugározzon, hanem hogy például az autósok betelefonáltatásával mindenkit tájékoztasson, merre lehet menni, merre mi a helyzet. Három órakor maguk mondták be, hogy a belügyminiszter kéri, hogy ne induljanak el, tehát helyzet van, tehát ezt azonnal el kellett volna kezdeni. Minden tiszteletem a győri rádiósnak, aki napokon át pihenés nélkül pontosan ezt csinálta - de őt nem hallottuk.

Rendőrök, mentők, tűzoltók

Akik konkrétan ott dolgoztak: csillagos ötös –  tényleg erőn felül teljesítettek.

Főnökeik, szóvivőik: nem tudom, de rosszabb, nem sikerült megfelelő rendszerességgel, megfelelő részletességgel tájékoztatniuk a publikumot. Miért nem lehet félóránként feltenni a hírt, hogy pontosan hogyan haladnak és hol milyenek az útviszonyok?

A  rendőri vezetők időnként túlparázták a dolgot - az milyen, hogy péntek reggel kihajtási tilalmat rendelnek el Tatáról vasárnap estig?... persze senki sem tartotta be, és szombaton mindenki ment.


Tatai polgárok, civilek, iskola, polgármester

Jegyet nem osztogathatok, hiszen nekik nem a dolguk ez, azt tudom csak mondani, hogy nagyon köszönjük a hozzállásukat, önkéntes segítségüket, a tömérdek ennivalót, később a szállást, mindent!

Esetleg annyit hadd tanácsoljak/kérjek, hogy ha valakinek legközelebb melegedő nyílik a közelében, próbáljon valamiféle "almot" (akár csak kartonpapírt vagy buborékfóliát), konnektor-elosztókat és valami rádiót vagy tévét mint hírforrást bejuttatni...

Az internet

Az Index (és a Szárnyas Fejvadász) próbálta gyűjteni a helyi híreket, hol mi áll, hol mi megy, mi újság, de bár pörögtek a hírek, pont ezek az útviszony-hírek nem annyira, ennek azért úgy kellene mennie, hogy folyamatosan, percenként jönnek hírek autósoktól... ezt valahogy úgy kellene csinálni, hogy telefonon is lehessen jelenteni a helyzetet, lehetőleg 5-10 vonalon egyszerre, vagy ami még jobb, az a Twitter, mert azt sima SMS-ben is lehet nemokos telefonról, magyar szolgaltaton fogadni mondjuk nem, de küldeni lehet német, angol telefonszámon keresztül a Twitterre SMS-t. Megszervezzük? Van-e kedvetek hozzá? ilyen #magyarutviszonyok, vagy pl. #utviszonyokm7 #utviszonyokm1 hashtageket csinálni, és megbeszélni az Indexxel, hogy ilyen esetekben ez legyen kint a főoldalon, és bátorítsák az embereket, hogy küldjék, küldjék a híreket? Persze ezt egy rádióval együttműködve kellene csinálni...

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!