Saul Alinskyben és Orbán Viktorban valóban rengeteg hasonlóság van, többek között mindkettejüknek a két fülük közé szorult a fejük. Írtak is mindketten: az egyik radikálisoknak szóló kézikönyvet, a másik szakdolgozatot. Ilyen, és ehhez mérhető komoly, meghökkentő hasonlóságokat napestig tudnánk sorolni. Miután a Népszabadság újságírója volt olyan kedves, hogy könnyedén „elfogult ostobáknak” minősített minket a Népszabadság március 2-i hétvégi mellékletének második oldalán (Az ifjú Orbán és a „közösségi maffiamodell”) Alinskyről szóló posztunk miatt, a magunk elfogult, ostoba módján, szeretnénk néhány kérdést, feltevést elszórni alább, amennyire ezt tudatlanságunk engedi.
1. Volt-e Alinskynek kapcsolata a maffiával? Működő szervezeti modellnek tekintette-e azt?
2. Hargitai azt írja: Alinsky „erősen hitt abban, hogy az alul lévőknek, de még a tulajdon nélkülieknek is vannak jogaik”. Ez kissé pontatlan. Alinsky ír ugyan „sacred right of revolution”-ről, ám sehol sem emberi jogokról. A többségnek, tulajdonnal bíróknak szerinte nincsenek jogaik: velük szemben a radikális mozgalmár bármit megtehet szent jogaira hivatkozva.
3. „Alinsky fő művének a Radikálisok kiskátéját, illetve A civil szervezkedés ábécéjét szokás tekinteni – mi az utóbbiból idézünk, előrebocsátva: aki esetleg elolvassa a könyvet, és a maffia jut róla az eszébe, sürgősen keresse fel elmeorvosát.” Mielőtt elmeorvosunkhoz járulnánk, föl szeretnénk hívni a felkészült szerző figyelmét arra, hogy a két mű ugyanaz: utóbbi előbbi fordítása, így két külön műként hivatkozni azokra szükségtelen. Természetesen a magyar változat eltér az eredetitől, azon túl is, hogy az előszó a magyar fordításból kimaradt. A leglényegesebb persze a cím domesztikálása. A magyar baloldaliak-liberálisok ugyanis önképük szerint nem radikálisok (az a szélsőjobboldal kiváltsága), hanem „középen” állnak. A helyzet pikantériája persze az, hogy a magukat középre pozicionálók egy szocialista forradalmár művét tekintik guide-nak.
Végül, de nem utolsósorban: Orbán 1988-90-es politikai tevékenysége, hozzáállása valóban tekinthető radikálisnak. Egy aprócska különbség azért mégis van, legalább egy: Orbán egy totalitárius hatalommal és egy megszálló hadsereggel találta magát szemben, nem úgy, mint Alinsky, aki egy szabadon választott kormánnyal szállt szembe valamilyen kitalált kisebbség nevében, érdekében (vagy lehetséges, hogy a Népszabadságnál a szabad, legitim, mi több, demokratikus kormányok és diktatúrák közötti különbséget már ejtették – eddig nem így tűnt, ha ilyen változás történt, elnézést kérünk). Orbán 1988-ban sem akart szocialista forradalmat, Alinsky pedig csak azt akart. Ahogy az sem mindegy, hogy valaki Kennedy elnök merénylője, vagy Hitleré, bár formai szempontból természetesen mindkettő gyilkosság, vagy gyilkossági kísérlet. A sebész is késsel operál, a tolvaj is, és mindkettőnek fizetünk – ám a kettő talán mégsem ugyanaz. A honvédő katona is fegyverrel harcol, esetleg öl is, az Al-Kaida embere hasonlóképpen. Szokás különbséget tenni.
Talán a magunk elfogult, ostoba módján sikerült felvázolnunk, mi is a probléma.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
