Aron M
I 2012.12.14. 07:04
Az Együtt 2014 látszólag könnyű helyzetben startolt a politikai mezőnyben. Új formációként, jól láthatóan elkülönülve az MSZP-től és Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíciótól, a friss nemzeti összefogást hirdette meg. A létrehozók szándéka és vezetőinek nyilatkozata szerint lényegében a politikai táborokon átívelő, széleskörű „népfronttá” kellene válnia, hogy mindenkit egyesítsen a nagy cél érdekében, a nagybetűs Köztársaság helyreállításában. Az Együtt 2014 lényegében Bajnai Gordon pártját jelenti – márpedig Bajnai a nyilvánosság előtt ügyesen próbálja leválasztani magát korábbi énjéről, vagyis a Gyurcsány-kormányokban betöltött szerepéről. Az már egy másik kérdés, hogy van-e bármilyen eredeti, formabontóan új a Bajnai-jelenségben és a hozzá tartozó politikai szövetségben. Az első lényeges pont Bajnai Gordon arculata. A Figyelő által idézett szakértő szerint „minthogy finom modorú emberről van szó, nem csoda, hogy nagy közönség előtt meg-megbicsaklik a hangja.”
Ez a verkli Medgyessy Péter esetében már egyszer szólt, kérdés, hogy a hangja nem lesz-e ismét hamis. A következő érdekesség Bajnai beszédmódja. Az elmúlt években vele készült interjúkat, vagy a beszédeit hallgatva az embernek az az érzése támad, hogy Bajnai szándékosan utánozza Horn Gyula jól bevált intonációját, amely a pártvezető megnyugtató magabiztosságát sugározza a nép felé. A szocialistáktól ideiglenesen elpártolt választói csoportok vélhetően vevők erre az imázsra és erre a hangra. Ugyanakkor Bajnai fiatalsága és üzletemberi, „válságmenedzseri” reputációja hatást gyakorolhat a technokrata szlogenekre és a „reform-közgazdaságtan” paradigmájára fogékony szavazókra is.
Az Együtt 2014 koncepciója sem új találmány. A magyar „Olajfa” lehetőségeiről régóta folyik a szó a baloldalon, de a gyökerek még mélyebbre nyúlnak. A kádári időkben, az aczéli kultúrpolitikán szocializálódott társutas értelmiség és szellemi utódainak politikai szerepvállalásáról van szó, amely értelmiségi kört a rendszerváltás hajnalától kezdve SZDSZ-ként ismerhette meg Magyarország. Ez a társutas értelmiség hívta életre 1991-ben a Demokratikus Chartát. Népfront volt ez a javából, az antifasiszta harcra kondicionálva. Akadt hozzá úgymond „jobboldali” szereplő is: az MDF-ből leszakadó „szabadelvű” politikusok szóvivőként (Krasznai Zoltán) vagy a náciveszéllyel riogató megszólalásaikkal (Debreczeni József) hitelesítették az akciót. A Demokratikus Charta volt a kézzelfogható megjelenése annak a koalíciónak, amelynek keretében a szocialisták technokratái és az SZDSZ szélsőliberálisai kisebb engedményeket téve, át tudták verni programjukat az MSZP „társadalmias” részlegein. Az SZDSZ emberjogi szárnyán azért nem kellett átverekedni a teljes leépítéssel kombinált külföldi tőkére alapuló gazdasági programot, mivel ez a szárny már nagyjából hátat fordított a többségnek. Ebben egyébként hasonlítottak az SZDSZ másik szárnyára. Az, hogy az élcsapat szerepét magának vindikáló SZDSZ „elszakad” a tömegektől – vagyis a magyar valóságtól, ekkor még nem volt nyilvánvaló, bár a Chartás tüntetéseken a résztvevők inkább a szocialista párt támogatói közül kerültek ki, míg a szónokok többségét a liberális holdudvar adta.
Végeredményben a következő majdnem két évtized alatt változatlan maradt volna ez a felállás. A reformszocialisták és technokrata holdudvaruk az SZDSZ-el együttműködve, előadták a farok csóválja a kutyát mutatványát.
Nagy vonalaiban mintha ez a képlet lenne felfedezhető az Együtt 2014 esetében is. Ha megnézzük az Együtt 2014 aláíróit, ugyanez az élcsapat-jelleg domborodik ki, amely a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején a gazdaságot tekintve az állandó reformőrület és a megszorítás lázában égett, kulturálisan pedig igyekezett az identitásválságot elmélyíteni.
Az Együtt 2014 programját a honlapjukon olvasható lista szerint eddig 133-an írták alá (pont 133-an, milyen fárasztó poén). A 133-ból összesen 64 aláíró neve olvasható négy másik kezdeményezés támogatói között. Az első és legfontosabb a Magyar Demokratikus Charta, amelyet 2008-ban hívott életre az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc. Ezt a második Chartát kezdeményezői az első Demokratikus Charta örökösének tekintik. „Az antidemokratikus politikai erők” és a „kirekesztés” ellen jött létre, és ezért az aláírók „figyelmeztetnek, tiltakoznak, szembeszegülnek”. Azt ugyan nem értette senki, hogy a kormányon levő erők, sőt, maga a kormányfő miért hozzák létre ezt a Chartát, amikor tevőlegesen cselekedhetnének is.
A második kezdeményezés a Klubrádió fennmaradása érdekében közzétett nyílt levél, amely 2011 nyarán látott napvilágot. A nyílt levél állításai alapján ha „elnémul a Klubrádió, az a demokratikus nyilvánosság felszámolásának nyitánya lehet”.
A harmadik kezdeményezés Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése után indult útjára, 2011. szeptember 12-i keltezéssel, és a „Tiltakozás a Gyucsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt” hangzatos néven fut. Akik aláírták, azok szerint „Gyurcsány Ferenc ellen koncepciós eljárás folyik. A vád koholt, a büntetőeljárás nem az igazságot, hanem a hatalmat szolgálja. Ilyen eljárásra a Rákosi-korszak és az ötvenhatos forradalmat követő megtorlás óta nem került sor. Az utolsó perbe fogott magyar kormányfő Nagy Imre volt.” Tényleg, Imre, te mit tennél? – kérdezhetnénk Gyurcsányt követve, ha nem lenne az egész szöveg egy merő képzelgés, amelynek írói hihetetlen módon próbálják átlapátolni saját elődeik múltját a másik térfélre.
A negyedik, legrégebbi kezdeményezés még jobban mutatja az aláírók pártpolitikai elkötelezettségét. 2006. október 5-én a Joggal a Jogállamiságért Egyesület nyílt levelet intézett Sólyom László akkori köztársasági elnökhöz, amelyben mintegy megfeddik azért, mert ugyan végtelenül erőtlenül és nagyon burkoltan, de mégis utalt Gyurcsány Ferenc lemondásának szükségességére. A nyílt levél írói felhívják Sólyom „figyelmét olyan összefüggésekre, amelyek eddig, láthatóan, elkerülték a figyelmét. Az utcán politizálni és utcai politizálást folytatni két dolog! … Reméljük, hogy tévedését belátva nem áll be azok sorába, akik a törvényesen és demokratikusan megválasztott miniszterelnök megbuktatását még e pillanatban is fontosabbnak tartják, mint az alapnorma, a demokratikus intézményrendszer, a köznyugalom és nem utolsósorban az állampolgárok biztonságának védelmét. Bízunk benne, hogy Ön sürgősen, egyértelműen és nyíltan felszólítja a legnagyobb ellenzéki pártot és vezetőit, hogy térjenek vissza a számukra kijelölt helyre, az országgyűlésbe, azonnal hagyjanak fel azzal, hogy mindannyiunk nehezen kialakult életkereteit saját hatalmi ambícióik érdekében szétzúzzák, egyben felszólít minden demonstrálót az alkotmányos parlamenti demokrácia törvényi kereteinek maradéktalan betartására.” Összefoglalva: Orbán Viktor hívja vissza a csapatait az utcáról, Gyurcsányt pedig elnöki szó is erősítse meg a helyén!
Az Együtt 2014 listáján szereplő aláíróknak majdnem a fele csatlakozott a fent részletezett kezdeményezések valamelyikéhez, vagy többhöz is. A Gyurcsány-féle Magyar Demokratikus Chartához 35-en. A Gyurcsány Ferenc elleni „koncepciós eljárás” miatti tiltakozáshoz 16-an. A Klubrádió „elnémítása” elleni petícióhoz 46-an. A Joggal a Jogállamiságért Egyesület Gyurcsány-párti nyílt leveléhez 11-en.
A legtöbben, akik egynél több-, sőt akár mind a négy kezdeményezéshez csatlakoztak, a Magyar Demokratikus Charta aláírói közül kerültek ki (23 fő a 35-ből). Ezt azt jelenti, hogy azok, akik a Gyurcsány-féle Magyar Demokratikus Chartát aláírták, minden más csoportnál hajlamosabbak más hasonló listákat is aláírni. Az ő részvételük meghatározónak tekinthető.
Most lássunk néhány olyan politikust, aki az Együtt 2014 listáján szerepel. Az egykori SZDSZ nagy számban képviselteti magát: Gulyás József (az SZDSZ egyik alapítója és vezetője), Gyekiczky András (Demszky-, majd Kuncze kabinetfőnöke); Hodosán Róza, Radnóti Sándor, Ungár Klára. Az MSZP ezzel szemben csak egy fővel (Huszár Tibor) jelentkezik. Rajtuk kívül három aláíró a Medgyessy-Gyurcsány kormányokban miniszter is volt: Bozóki András, Görgey Gábor, Magyar Bálint. Egyikük sem az MSZP-hez kötődik, hanem inkább vagy teljesen az SZDSZ-hez. Végül álljon itt még egy pár további ismert balliberális név az aláírók közül: Babarczy Eszter, Eörsi László, Ferge Zsuzsa, György Péter, Halmai Gábor, Heller Ágnes, Korniss Mihály, Parti Nagy Lajos, Rajk László, Vásárhelyi Mária, Vincze Mátyás. Korniss Mihály esetében szimbolikus, hogy ő volt az eredeti, 1991-es Demokratikus Charta megszövegezője.
A baloldalon konvergálódó nevekről és a „demokratikus mozgalom” politikától független, civil voltáról Szánthó Miklós Civil átverés című írásában már olvashattunk: „a nagy civil mozgalmárkodásban a '90-es évek elejétől napjainkig időről-időre ugyanazok a nevek bukkannak fel minden esetben, ugyanazok az emberek jelennek meg a tüntetéseken. … amellett, hogy a demokratikus mozgalmárkodók mindegyikéről lerí, hogy állításukkal szemben nem civilek, hanem a politikai elit részesei hosszú évek-évtizedek óta, egymással is veszekedtek már annyit, hogy egy-egy jó, szaftos sztori előrángatható legyen, kikről van szó valójában.” Bakonyi Ádám írásából (MN, 2012. november 20.) pedig kiderül: az Együtt 2014 Egyesület jogi ügyeit pedig egy olyan ügyvéd (dr.Tordai Csaba) intézi, aki a Gyurcsány-kormány egyik államtitkárává avanzsált, a nyilvántartásba vételi kérelmen pedig szerepel Gyurcsány Ferenc szövegírója is (Gyurkovics Tamás). A szervezők között feltűnt az SZDSZ egykori bulvárcsillagának, Kóka Jánosnak az egyik bizalmi embere, Kátai Gábor.
Adva van tehát egy értelmiség, amely pártokat tekintve leginkább az SZDSZ környékén mozgott, hősének viszont Gyurcsány és Bajnait tekinti. Az MSZP számukra a kádári támogatott- és a néha kis izgalmat jelentő tűrt létforma nosztalgiáját jelenti. És ami ennél is fontosabb: azokat, akik a tömegbázist szállítják, hogy utána lehessen egy jót „emancipálni”, egyenlősíteni, társadalom-mérnökösködni, vagy pedig üzletelni. Hogy is hangzott Medgyessy Péter elkeseredett kijelentése? „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”. Azaz: a más kontójára beleszövegelni más dolgába. Az, hogy ez az értelmiség hogyan állt a számára hatalmi kereteket biztosító MSZP-hez, jól mutatta az egyébként nagyon igaz Horn Gábor-féle kinyilatkoztatás: „Kemény ez a csapat!”
Lehet, hogy megfordult a helyzet: a szocialisták lettek a hasznos hülyék és a társutasok a tartják a pórázt? De végül is miért jó ez a szociknak? Ez az értelmiség egyvalamire volt képes az elmúlt két évtizedben: a rombolásra. A valami-ellenességre. Az antifasizmusra. A magyar identitás gányolására. Állandó vád, már az első Charta idejétől kezdve, hogy a jobboldal a Horthy-rendszert akarja restaurálni. (Restaurálni senki nem akarja, újraértékelni viszont néhány vonatkozásban nem ártana). Félő, hogy valójában az a helyzet, hogy ez az értelmiség nem tudott elszakadni a múlt század viharos évtizedeinek generációkon átívelő emlékezetétől, amikor lehetett ellenállni, amikor lehetett a Nagy Ábrándért dolgozni, amikor lehetett népfrontozni. Észre kellene venniük: az antifasiszta ideológia lejárt, az F-betűs szó lassan szavatosságát veszti. Még akkor is, ha a Jobbik megengedhetetlen kijelentései menetrendszerűen érkeznek, tápot adva a riogatásnak. Egyébre ezek a megnyilvánulások nem alkalmasak, igazi súlyuk nincs. Az exkluzív baloldali értékeken alapuló nagybetűs Köztársaság pedig csak egy üres szlogen. Ez az államisten halott, sose élt. A Szent Koronát nem lehet svájcisapkával felváltani, és turult sem kell a (kripto)fasizmus szimbolikájával azonosítani. A nemzeti középen csak olyan erő foglalhat helyet, amely nem idegenkedik a nemzeti mitológiától, vagyis a magyarság identitásának központi elemétől.
Minden egyéb balliberális „közép” lesz legfeljebb, ha egyáltalán valami.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
