Hősök

Caracalla I 2012.08.14. 07:02

magyar-csapat-bevonulas2_1.jpeg

Az eltelt hetekben a Magyarország szóhoz végre megint pozitív eseményeket társíthattunk mondatainkban, az országunkat képviselő sportolók közül sokan kiválóan, a várakozásoknál jobban szerepeltek az olimpián. Magyarország büszke lehet az elhozott érmekre, pontokra. Ehhez képest azt látom, hogy ismerőseim között többen nemhogy büszkék lennének erre, hogy a nemzetek közötti versenyben is megálltuk a helyünket, de egyenesen azt kívánják előmozdítani, hogy ilyen a jövőben ne fordulhasson elő.

Ugyan nem feltétlenül emlékszem helyesen, de Peking után mintha inkább a kétségbeesés lett volna a jellemző, nem egy általános – vagy dicsőíteni vagy pusztítani vágyó – megosztottság. Mindenesetre tény ami tény: sokan háborognak, és tagadják a sportolóink (és más sportolók) teljesítményének jelentőségét, előbbre helyezve a személyes következményeit egy eredménynek.

Talán nem függetlenül a gazdasági válságtól – van, aki a finanszírozásnál támadja az élsportot. Persze nem kell bedőlni az álcának, a ballibek jól ismert toposza az osszuk szét a szegények között, ám az igazi mondanivaló a vegyük el attól, aki valamit épít belőle, hogy ne legyen erre képes a jövőben, és adjuk oda olyanoknak, akik nem.

De milyen motivációkból táplálkozhat mindez?

Kétségtelenül zavaró lehet egy valóban felvilágosult elme számára, hogy az olimpiai érem/gdp/fő a gyök alatt-típusú, jól kiszámítható mutatók nem hozzák az elvárható állandót minden ország esetében, hanem igenis eltérnek. Mert nemcsak mennyiségi, de olyan minőségi elemek is szerepet játszanak, mint hogy korábban milyen eredményei és igen, milyen hagyománya van egy-egy sportágnak, és bizony, ebben a tekintetben magyarként emelt fővel járhatunk. A hagyomány azonban akadálya az igazi újításoknak, legyenek azok technikaiak, mint a robotépítés, vagy szociálisak, mint a társadalom oktatása államilag jól megfizetett rajzfilmekkel az egy igazságra.

Probléma az is, hogy az élsportolók kilógnak. Valami olyasmire képesek, amire a 10 év savanyodott újságírás nem készíti fel az embert. Valamiért megdolgoztak keményen, és azt elérték. Esetleg ha nem, csak a közelébe jutottak, akkor a következő éveiket is erre fordítják. Nem csak a tengés-lengés, a pillanatnyi élvezetek vezetik az életüket, hanem van valamilyen céljuk. És ezért tesznek is.

Ezek a célok fölnőtt emberek számára már talán nem is megközelíthetőek. Igaz, mi nem is hoztunk érte áldozatot korábban. Maga a gondolatmenet, a logika viszont ismerős és elsajátítható számunkra is, sőt sokan követjük.

Ez persze ellentétes a semmiben sem bízó, semmire sem törekvő embertípussal. Akinek nincsenek álmai, nincsenek céljai, csak hogy fizetést kapjon a hó végén, és meleg legyen otthon, az nem fogja ezt megérteni. Kényelmes élet ez, konfliktusok nélkül, ami azonban nem vezet sehová. (A nietzsche-i utolsó ember élete, ha ez mond valamit.)

Vagy választhatjuk azt, hogy ünnepeljük azokat a hőseinket akik 2012 nyarán a világ legjobbjainak bizonyultak egy adott területen, vagy erre jó eséllyel törtek. Ha magunk nem is vagyunk képesek hasonlóra, de elismerhetjük az ő eredményüket, erőfeszítéseiket. Ha magunk nem is vagyunk képesek hasonlóra, de amire azért képesek vagyunk, arra magunk is törünk. Adott esetben úgy, hogy az adónk egy részét jó érzéssel költjük nálunk (legalább egy dologban) kiválóbbak segítésére.

Mert ez az a mentalitás, ami előbbre viszi a világot. És az Olimpia az egyéni és csapateredmények mellett ennek is az ünnepe.

Citius, Altius, Fortius!

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr384710549

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hősök 2012.08.14. 11:51:01

Sokan háborognak, és tagadják a sportolóink (és más sportolók) teljesítményének jelentőségét, előbbre helyezve a személyes következményeit egy eredménynek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2012.08.14. 07:33:19

Igen zavaró lehet, hogy van aki nem lát neki számolni az olimpiai érmeket és "olimpiai érem/gdp/fő a gyök alatt" számításokat végezni, hanem egyszerűen csak szurkolt és örült a jó szerepléseknek...

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.08.14. 12:19:12

Na persze.

bezzeg az az embertípus, aki hirtelen többnek képzeli magát csak azért, mert egy honfitársa dobogóra lépett, az ugye implicite tele van álmokkal és célokkal. Holott többet tett volna a nemzetéért, ha a 8 km-es úszást nem a karosszékben tunnyogva és magyarosan csípős csipszet nassolva nézi végig, hanem helyette inkább elszalad az uszodába és bár fél kilométert ő is lezavar az alatt az idő alatt.

De aranyak bűvöletétől megrészegült nagynemzetinek hiába is magyaráznám, hogy az igazán nagy nemzeteknek nem feltétlenül élsportolói, „csak” sportolói vannak. Abból viszont sohasem lehet elég…

tarackos 2012.08.14. 14:53:10

Sztem nálunk a tömeg nem a teljesítményt ünneplik -fogalma sincs arról mi az- hanem az érmeket. Nem az a lényeg mekkora munka van egy-egy érem mögött, ezekről egyébként is alig hallani, hanem a dobógóval járó reflektorfény. Csak azért több mint egy VV show mert ez nemzetközi.

tarackos 2012.08.14. 14:55:05

Az adó egyébként jó kérdés. Régi téma a verseny-, élsport támogatása de a focié is. Egyesek szerint meg kellene élniük a piacból amiben van vmi hiszen egy olimiai bajnok esélyes komoly reklámhordozó értékkel bír.

Atisz 2012.08.15. 07:59:41

Mindebből is látszik, hogy sajnos vannak Magyarországon olyanok, akiknek érdekében áll a letargia, a rossz hangulat fenntartása az emberek tudatában.
Pikáns, hogy ugyanekkor ugyanez a csoport tagjai kísérleteznek időről-időre pl. a Himnusz lecserélésével - mivel az túl "búslakodó" és pesszimista hangvételű.
Ahogyan valaki remekül megírta az egyik közösségi portálon, az olimpia után született olimpikon- és nemzetgyalázó cikkek végigböngészése arra volt jó, hogy a baráti körből ki lehetett szűrni azokat, akik az effajta cikkeket kedvelték.
Erre persze lehet mondani, hogy micsoda butaság ez, ilyen alapokon újraértékelni barátságokat, de úgy látszik sokan vannak úgy, hogy nem óhajtanak kapcsolatot fenntartani olyan "barátokkal", akiket ily mértékben zavar a magyarok sikere és identitástudata.

sztd 2012.08.15. 13:11:50

@kesztió: Ez mese hab nélkül. Még keserű is.

A helyzet az, hogy az ember közösségi lény, és normálisan csak közösségben értelmezhető. Ez a te gondolatodra lefordítva azt jelenti, hogy a punnyadó emberünknek nem akkor kell elmennie úszni, amikor a másikért drukkolna, vagy nézné, hanem az előtt, és után, de pont akkor nem. Az egyéni sport jellegében nem közösségi tevékenység. Persze az is az, amikor az ember a baráti körével megy el futni/úszni.
Ha mindenki maga úszna akkor is, amikor a másiknak kellene drukkolni, akkor a másikat mégis mi ösztönözné arra, hogy teljesítsen? Ki biztosítaná neki ehhez az anyagi és emberi hátteret? Senki.

Amikor ilyet néz az ember, és ilyen győzelmez lát, akkor olyasmit érez, hogy az ő közössége tett le valamit az asztalra, ami neki is büszkeséget jelent, mint azon közösség tagjának, amiben ő egyáltalán értelmezhető.
Sok fradi drukker focizik, de a meccs idején drukkolni szokás.

Üdv.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.08.15. 14:32:46

@sztd:
„Amikor ilyet néz az ember, és ilyen győzelmez lát, akkor olyasmit érez, hogy az ő közössége tett le valamit az asztalra, ami neki is büszkeséget jelent, mint azon közösség tagjának, amiben ő egyáltalán értelmezhető.”

Nem vagyunk egyformák. Felfogás és főleg jó ízlés kérdése, de nekem valahogy nem jön be, hogy olyasmivel büszkélkedjek, aminek a létrehozásában nulla személyes érdemem van (az adóforintok rám eső részét hagyjuk, mert ez tényleg röhejes, sőt, cinikus érv, bárcsak
ennyin múlna egy olimpiai siker). Ahogy leghatározottabban kikérem magamnak azt is, hogy közösséget kelljen vállalnom őseim bűneivel, amikor még a tulajdon apám bűneiért sem lehetek felelős, ugye.

Természetesen el tudom fogadni, ha valaki nem így gondolja, de nevetségesnek tartom, hogy egy sportpályát, uszodát, fitnesztermet hírből sem ismerő nagymagyar hazafi elmagyarázza, hogy hány érmet szerezTÜNK az olimpián, hányszor állTUNK dobogóra és ettől most milyen nagy nemzet tagjai vagyUNK.

A megjegyzésed többi részében akár igazat is adnék neked, elismerem, hogy sarkított volt a példám, de aki akarta érteni, hogy mire megy ki a játék, az értette.

Czelder Orbán 2012.08.15. 19:37:20

Eléggé semmilyen lett ez az írás, de azért értékelem. Nagyon jó, hogy a jelenlegi közállapotok - bocs a modoros, de bevett szófordulatért - ellenére is ilyen jó teljesítményekre voltak képesek meglepően sokan.
Emlékszem Peking alatt az a sóder (is) ment, hogy azért sikerült olyan rosszul az az olimpia, merthogy a "közállapotok"...
Értsd; elmúltnyolcévgyurcsánybajnaiveresjános.

Komolyan, tényleg jó látni, hogy a szereplés független a környezettől.

sztd 2012.08.16. 08:56:44

@kesztió:
"Ahogy leghatározottabban kikérem magamnak azt is, hogy közösséget kelljen vállalnom őseim bűneivel, amikor még a tulajdon apám bűneiért sem lehetek felelős, ugye."

Kikapod, nem kell kérni. Felelős nem vagy érte, de számon kérik rajtad, ha helyes, ha nem. Ráadasul a romeltakarítás, és a probléma helyrehozása is sokszor rád marad. A németeken több mint fél évszázadig számon kérték a holokausztot, a magyarokon még most is számon kérik egyesek, sőt a politikai vezetési hibákért is az össztársadalom fizet, az is, aki esetleg helyesen cselekedett volna.
Ezért is, szerintem érdemes a pozitívumnak is örülni.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc