.jpg)
Techet Péter A nagy menetelés című cikkben felvetett pár dolgot, amikre szeretnék reagálni - arra kihegyezve a dolgot, hogy a standard bal-jobb ellentétpár bár a célokat nézve a magyar politikai életben valóban nehezen értelmezhető, ám az eszközöket nézve már sokkal inkább.
1. Ha az európai/amerikai bal és jobb közötti különbséget alapvetően az egyenlőséghez való viszonyukhoz keresztüldefiniáljuk, az tulajdonképpen nem rossz kezdet, de ez így egy kicsit kevés. Hiszen ha a világ arról szólna, hogy valamiféle jó tündér egy varázsütésre egyenlőséget vagy egyenlőtlenséget tudna generálni, és a kettő közül muszáj valamelyiket választani, akkor valószínűleg a jobboldalon is sokan inkább az egyenlőséget választanák.
Azt szeretném ezzel kifejezni, hogy a jobboldaliaknak sokszor nem annyira az egyenlőséggel mint céllal van bajuk, hanem az oda vezető úttal. Egyrészt azért, mert az egyenlőtlenség elég nagy része természetes, nem csak abban az értelemben, hogy biológiai, hanem abban is, hogy nem felülről vezérlés és tervezés hozta létre, hanem kontrollálatlan, maguktól működő, „organikus” társadalmi-piaci folyamatok és hagyományok, pillanatnyi kihívásokra adott ad-hoc válaszokból kinövekedő struktúrák. Az egyenlőség kialakítása tehát egy mesterséges beavatkozást, társadalommérnökösködést jelent. Mindez megköveteli a szabadság jelentős korlátozását, és főképpen azt, hogy az egyenlőséget létrehozó elit igen komoly hatalommal bírjon, például közvetlen politikai diktatúra révén (ld. bolsevizmus), vagy pedig egy látszatra szabad demokratikus társadalomban a közhangulat, közvélekedés, oktatás stb. fölött szinte kizárólagos kontrollt szerezzen meg egy baloldali uralkodó értelmiségi elit, a „felkentek”. Paradox módon tehát az egyelőtlenség elleni harc létrehoz egy másik fajta hatalmi egyenlőtlenséget, a politikus és az értelmiségi hatalmi túlsúlyát mindenki mással szemben. A negyedik probléma pedig az, hogy ez az elit nem csak egy másik elit ellen, hanem gyakorlatilag az egész társadalom ellen, annak berendezkedése és hagyományai ellen folytat keresztes hadjáratot, befeketítve és lejáratva mindent, amit nem ők hoztak létre, ami őket megelőző örökség, ami csak úgy magától lett. Nagyjából ez történt Nyugat-Európában és Amerika keleti és nyugati partvidékén. A jobboldal tehát eléggé nagy részben nem az egyenlőséggel (mint baloldali céllal) nem ért egyet, hanem az oda vezető úttal, a baloldali eszközökkel: az ésszerű szabadság elnyomásával, a természetes mesterségessel való helyettesítésével, a politikai vagy értelmiségi diktatúrával vagy kvázidiktatúrával, és azzal, hogy a társadalom vezetői olyanok legyenek, akik az adott társadalom történelmével és esszenciájával szemben ellenségesek, kívülállók.
2. Hazánkban az az érdekes, hogy a „baloldal”, tehát az MSZP-SZDSZ elit nem hozott létre egyenlőséget, és nem is látszott igazán ilyen baloldali célokra törekedni sőt, oligarchiát hozott létre. Eszközeiben viszont tökéletes, szabványos baloldali megközelítést folytatott: elsősorban is mesterséges, felülről vezérelt designer-társadalom koncepciója az, ami látványos, másodsorban az önmaga felsőbbrendűségét hirdető értelmiségi kvázidiktatúra: két évtizeden át sikerült elfojtaniuk minden hangot, amely például a cigánysággal kapcsolatos problémakört nem az elit által előírt polkorrekt módon kívánta megközelíteni, vagy például a kultúra, teszem azt, a színház területén valami mást akart volna, mint az ÉS-es elit. Stimmel továbbá az ellenségesség a társadalom hagyományaival és történelmével szemben, a kívülálló-attitűd. A magyar baloldal, az MSZP-SZDSZ módszereiben „tökéletes” baloldal (volt?), csak éppen céljaiban nem, mert nem egyenlőségre törekedett, hanem saját hatalmának bebetonozására és persze a zsetonra. Az MSZP-SZDSZ mondhatni eszköz-baloldali, bár nem cél-baloldali (volt?).
3. Birodalmi függés. A birodalmi függés igenlése a fentiek értelmében nyugodtan értelmezhető baloldali politikának, cél-baloldalinak nem, de eszköz-baloldalinak igen. Adva van egy Európa, ami fejlettebb, nagyobb jólétben él, erősebb, ami adja magát, hogy mi is valami olyat szeretnénk, mint ők. Ez adja magát most, adta magát a
Civilizátor idejében, adta magát Szent István idejében. Alapvetően ez olyasmi, amire az emberek politikai meggyőződéstől függetlenül tényleg vágynak. Ki ne szeretne bajor szintű életszínvonalat, rendet, tisztaságot, szervezettséget, gazdasági erőt, alacsony korrupciót? Vagy Szent István idejében anno például bajor szintű nehézlovasságot, teszem azt?
Márpedig a fejlettebb birodalomhoz való felzárkózás, annak utánzása, módszereinek átvétele, gyakran szolgai utánzással, magunk alárendelésével, „nyalizással”, remek módszer egy eszköz-baloldali politika számára. Remek indokot biztosít félretenni az organikusan kialakult struktúrákat, elvégre azok mucsaiak és elmaradottak, és mesterségesen megdizájnolni a fejlettebb, haladottabb európai-birodalmi struktúrákat, és létrehozni, felülről, egy új elitet. Remek indokot biztosít élcsapatozásra, az értemiségi és politikai kvázidiktatúrára, mert éles vonalat lehet húzni: azok, akik látják, értik a célt, amit a birodalom példája képvisel (a „szürkeállomány”), és akik nem. Remek indokot biztosít a kívülálló-mentalitásra: mert az országból valami mást kell csinálni, valamit, ami ott már van, tehát akik csinálják, azok szinte már lélekben oda is tartoznak, nem ide. Az eszközbaloldali politizáláshoz tehát egy fejlettebb birodalmi régióhoz felzárkózás igen kiváló ürügyet biztosít. A kettő – a birodalmi függés és az eszközbaloldali elit – szinte egymásnak születtek.
4. Még Nyugat-Európában is roppant erősnek és a maga céljai szemszögéből sikeresnek bizonyult a baloldal, igaza van Péternek, hogy a nyugat-európai jobboldal kvázi megszűnt létezni. Mindezt úgy, hogy a nyugati baloldalnak két gyenge pontja is volt: a gazdasági elit jellemzően nem őket támogatta, és nem lebegett előttük pozitív példakép. Európa sikeres múltjának és bizonytalan jövőjének ellentéte inkább a jobboldalt támogatta. És mégis, gyakorlatilag ők nyertek, legalábbis átmenetileg – választásokat veszítenek, de csak kilúgozott, centrista, kamukonzervatív pártokkal szemben. Nincs új Thatcher, nincs új de Gaulle, nincs új Adenauer.
Hazánkban viszont még ezek a gyenge pontok sem jellemezték a baloldalt. Egyrészt az oligarchikus gazdasági elit őket támogatta, belőlük állt, másrészt Magyarország keserves múltjának és egy ígért, Ausztria-szerű, megvalósíthatónak tűnő (mert más országok már megvalósították) pozitív jövőképnek az ellentéte is őket támogatta. Emiatt az eszközbaloldali elit nyugati mércével mérve is szokatlanul erőssé vált. Választásokat veszített, de ne erre fókuszáljunk: politikusaik, néhány kivételt leszámítva, mindig is tehetségtelenek voltak, igazi tehetségük az értelmiségi, a közigazgatási, a média és a gazdasági szféra elfoglalásában volt. Például gyakorlatilag minden nem közvetlenül politikai, hanem inkább szórakoztató médium, a bulvársajtótól a kereskedelmi tévékig, gyakorlatilag az eszközbaloldalhoz tartozott és tartozik ma is. Ez határozott kontrasztot képez például Anglia alapvetően jobbra hajló bulvármédiájához vagy éppen Berlusconi nézett és sikeres tévécsatornáihoz képest. (Benne volt persze ebben a jobboldali médiaemberek katasztrofális alkalmatlansága és alapvetően komor, pesszimista attitűdje is; tényleg, Fábryn kívül hányan képesek összehozni egy szórakoztató, vicces, laza showműsort?) Az eszközbaloldal kezében futott össze minden: a gazdasági hatalom, a média, a kultúra, a véleményformáló értelmiség, a birodalmi kapcsolat és emiatt a multikkal, bankokkal stb. tartott kapcsolat is – gyakorlatilag minden, ami számított.
5. Mindemiatt, ennek tükörképeként, a magyar jobboldal mindig is amolyan általános protestmozgalom volt: emberek gyülekezete, akik teljesen különböző okok miatt teljesen különböző dolgokat akarnak (bár ezeket igyekeznek valamiféle közös szőnyeg, például a nemzeti értékek vagy nemzeti érdekek szőnyege, alá seperni), közös bennük az, hogy ilyen vagy olyan okok miatt az eszközbaloldali konglomerátum ellen voltak. Némi túlzással élve vállt vállnak vetve tüntetett a plebejus-egyenlőségpárti a régivágású polgárral, a szkeptikus konzervatívval, a régifajta szabadelvűvel, a virtigli monarchistával és időnként még a romantikus ősmagyaros-barantás rockertípussal is. Nem sok közös volt bennük: kivéve az ellenség. Mindenek okán ha a magyar baloldalt alapvetően eszközeik, és nem céljaik miatt tartjuk baloldalnak, ehhez hasonlóan a magyar jobboldalt alapvetően a nemet mondás, az ellenállás, a tiltakozás, a nem-nem-soha kulturális attitűdje kapcsolja össze. És ez végső soron érvényes jobboldali attitűd, mert a reakció lényege a reagálás, a balos-progresszivista változtatásokra nemet mondás, ellenállás, ellenkezés attitűdje, a progressziókritikai attitűd, az „ezt ne csináljátok, mert ez rossz lesz, ha jobbat nem tudtok, hagyjátok egyelőre a régiben” attitűdje.
6. A Fidesz egyrészt az össznépi csalódásnak és erősen kormányváltó hangulatnak, másrészt ennek az általános jobboldali protesztmozgalomnak a vizein hajózott be a kétharmadba. Alig ígértek valamit, az is elég volt, hogy ők nem az MSZP, hanem a másik. Az emberek elsősorban valami ellen szavaztak. Nézeteim szerint viszont a Fidesz ennek a jobboldali protesztmozgalomnak alapvetően nem része, csak hajózik annak hullámain. Nem része, mert az egész mozgalmat az köti össze, hogy valami ellen vannak, az eszközbaloldali konglomerátum ellen. Vannak persze közös jelszavak, főleg a nemzeti érték és nemzeti érdek, de hát az nagy szőnyeg, sokféle különböző, ellentétes dolgot is be lehet söpörni alá. A Fidesz viszont mindig is egy erős akaratú, szervezett párt volt, amely nem valami ellen, hanem valamiért dolgozott. Azzal viszont mindig is tisztában voltak, hogy a jobboldali protesztmozgalom szavazatait úgy lehet megnyerni, ha valami ellen vannak. Innen kezdve valós motivációikat és céljaikat ritkán és nem konzisztensen kommunikálták. Nem volt rá szükség. A protesztmozgalomnak az is elég volt, hogy ők a másik, és sűrűn mondják, hogy a nemzetet képviselik. Innen kezdve a Fidesz lényegében sötét ló. Nem tudjuk, hogy mit akar pontosan. Még az sem egyértelmű, hogy ők tudják-e. Legjobb esetben ők a magyar CSU. Legrosszabb esetben csak másik eszközbaloldali csoport, amelyik a saját hatalmát és designer-társadalmát építi. Lehetnek köztes esetek is, és az is lehet, hogy ők sem tudják pontosan.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
