Tökéletesen egyetértek Aristoval abban, hogy a mai európai balliberalizmus a marxizmus és a liberalizmus frankfurti összeházasításából ered, és alapvetően azért zúdul a magyar kormányra össztűz, mert ebből az ideológiai képből erősen kilóg, sokkal inkább, mint a kilúgozott, eltársutasodott európai jobbközép - tisztelet a kivételnek! Szeretném viszont azt hangsúlyozni inkább, ami ennek az ideológiának a legfontosabb gyakorlati következménye lett: az állam mindenért felelős (szocializmus), az államért viszont senki sem felelős (liberalizmus). Az állam tehát fejetlen óriás. Alapvetően ezzel az abszurdummal megy szembe a kormány. Hogy jobb megoldást tudnak-e találni, az még kérdéses, de úgy tűnik, a problémát magát legalább felismerték.
A helyzet voltaképpen nagyon egyszerű. Lehet azt mondani, hogy liberalizmus van: az a kormány a legjobb, amelyik a legkevésbé kormányoz. Ebben az esetben viszont ehhez egy olyan társadalom illik, ahol minden család és kisközösség a saját csónakjában evezget, nemzeti közösség nincs, sok közünk egymáshoz alapvetően nincs, tehát mindenki megveszi magának a piacon az egészségügyi, oktatási stb. szolgáltatásokat, a szegények javára annyit adakoz, amennyit saját lelkiismerete diktál, ha ő maga szegény, hát kéreget, és így tovább. Az államadósság 0, a maximális adókulcs 5%, az alapvető rendfenntartáson és honvédelmen túl az állam gyakorlatilag nem csinál semmit, tényleg olyan keveset kormányoz, amennyit csak lehet.
Vagy azt is lehet mondani, hogy szociális demokrácia, szocializmus van, tehát mindenki egy nagy közös hajóban evez, minden polgár jólétéért az állam felelős. Ebben az esetben viszont annak a hajónak kapitány kell! A vezetésnek maximális személyes felelősségen kell alapulnia, a kapitány azért is felelős, ami akkor történik, amikor nincs szolgálatban, cserébe viszont igen nagy hatalommal kell bírnia, "Isten után első", nem lehet liberális demokráciát játszani, nem lehetnek fékek meg ellensúlyok meg egyeztetés meg kompromisszum, egyértelműen autoriter vezetés kell, nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ki a főnök, mert felelősségnek és hatalomnak egyensúlyban kell állnia, márpedig ilyen rendszer alapja csak a vezető maximális felelőssége lehet - ahogy azt minden tengerész pontosan tudja...
A modern európai balliberalizmusnak ezt úgy sikerült kombinálnia, hogy egyfelől szocializmus - szociáldemokrácia van, az állam szabályoz, szolgáltat, osztogat, adóztat és eladósit, ugyakkor jó liberális stílusban az államot olyan kevéssé kell kormányozni, amennyire csak lehetséges, és olyan kevéssé autoriter módon, amennyire csak lehetséges: fékek, ellensúlyok, egyeztetés, kompromisszumok... szóval, egy nagy közös hajóban evezünk, de kapitány, az nincs.
Eredménye: a hatalmasra hízlalt, sokat költő és elég sok mindenbe beavatkozó állami óriásbürokrácia fejetlen óriásként tántorog, önmozgás vezérli, nem szab neki senki sem irányt, sem utat, sem méretet, sem mértéket, mert az csúnya autoriter dolog lenne. Ez pedig egyértelműen a csőd receptje. Régen agyaglábú óriásokról beszéltünk, ma el kell kezdeni fejetlen óriásokról beszélni.
Én azt gondolom, hogy az történt, hogy a Fidesz felismerte, hogy nagy, kövér államot csak erős kézzel lehet kormányozni, a liberalizmus csak addig lehet érvényes, amíg az állam kicsi, karcsú. Az óriásnak fej kell. Próbálják tehát kézbevenni a gyeplőt, hogy merre kormányozzák pontosan, és hogy lesz-e később erejük, akaratuk fogyókúrára is fogni az államot és kisebb szerepet szánni neki a közszolgáltatásokban, azaz a magyar embereket passzív fogyasztókból újra a közös ügyekben cselekvően részt vevő polgárokká nevelni, az majd később dől el.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!