RE: a liberális kétségbeesésről: a fejetlen óriások

___________________________ (törölt) I 2012.02.24. 11:02

Tökéletesen egyetértek Aristoval abban, hogy a mai európai balliberalizmus a marxizmus és a liberalizmus frankfurti összeházasításából ered, és alapvetően azért zúdul a magyar kormányra össztűz, mert ebből az ideológiai képből erősen kilóg, sokkal inkább, mint a kilúgozott, eltársutasodott európai jobbközép - tisztelet a kivételnek! Szeretném viszont azt hangsúlyozni inkább, ami ennek az ideológiának a legfontosabb gyakorlati következménye lett: az állam mindenért felelős (szocializmus), az államért viszont senki sem felelős (liberalizmus). Az állam tehát fejetlen óriás. Alapvetően ezzel az abszurdummal megy szembe a kormány. Hogy jobb megoldást tudnak-e találni, az még kérdéses, de úgy tűnik, a problémát magát legalább felismerték.

A helyzet voltaképpen nagyon egyszerű. Lehet azt mondani, hogy liberalizmus van: az a kormány a legjobb, amelyik a legkevésbé kormányoz. Ebben az esetben viszont ehhez egy olyan társadalom illik, ahol minden család és kisközösség a saját csónakjában evezget, nemzeti közösség nincs, sok közünk egymáshoz alapvetően nincs, tehát mindenki megveszi magának a piacon az egészségügyi, oktatási stb. szolgáltatásokat, a szegények javára annyit adakoz, amennyit saját lelkiismerete diktál, ha ő maga szegény, hát kéreget, és így tovább. Az államadósság 0, a maximális adókulcs 5%, az alapvető rendfenntartáson és honvédelmen túl az állam gyakorlatilag nem csinál semmit, tényleg olyan keveset kormányoz, amennyit csak lehet.
 
Vagy azt is lehet mondani, hogy szociális demokrácia, szocializmus van, tehát mindenki egy nagy közös hajóban evez, minden polgár jólétéért az állam felelős. Ebben az esetben viszont annak a hajónak kapitány kell! A vezetésnek maximális személyes felelősségen kell alapulnia, a kapitány azért is felelős, ami akkor történik, amikor nincs szolgálatban, cserébe viszont igen nagy hatalommal kell bírnia, "Isten után első", nem lehet liberális demokráciát játszani, nem lehetnek fékek meg ellensúlyok meg egyeztetés meg kompromisszum, egyértelműen autoriter vezetés kell, nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ki a főnök, mert felelősségnek és hatalomnak egyensúlyban kell állnia, márpedig ilyen rendszer alapja csak a vezető maximális felelőssége lehet - ahogy azt minden tengerész pontosan tudja...
 
A modern európai balliberalizmusnak ezt úgy sikerült kombinálnia, hogy egyfelől szocializmus - szociáldemokrácia van, az állam szabályoz, szolgáltat, osztogat, adóztat és eladósit, ugyakkor jó liberális stílusban az államot olyan kevéssé kell kormányozni, amennyire csak lehetséges, és olyan kevéssé autoriter módon, amennyire csak lehetséges: fékek, ellensúlyok, egyeztetés, kompromisszumok... szóval, egy nagy közös hajóban evezünk, de kapitány, az nincs.
 
Eredménye: a hatalmasra hízlalt, sokat költő és elég sok mindenbe beavatkozó állami óriásbürokrácia fejetlen óriásként tántorog, önmozgás vezérli, nem szab neki senki sem irányt, sem utat, sem méretet, sem mértéket, mert az csúnya autoriter dolog lenne. Ez pedig egyértelműen a csőd receptje. Régen agyaglábú óriásokról beszéltünk, ma el kell kezdeni fejetlen óriásokról beszélni.
 
Én azt gondolom, hogy az történt, hogy a Fidesz felismerte, hogy nagy, kövér államot csak erős kézzel lehet kormányozni, a liberalizmus csak addig lehet érvényes, amíg az állam kicsi, karcsú. Az óriásnak fej kell. Próbálják tehát kézbevenni a gyeplőt, hogy merre kormányozzák pontosan, és hogy lesz-e később erejük, akaratuk fogyókúrára is fogni az államot és kisebb szerepet szánni neki a közszolgáltatásokban, azaz a magyar embereket passzív fogyasztókból újra a közös ügyekben cselekvően részt vevő polgárokká nevelni, az majd később dől el.
 

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr484191618

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ipiapacs, Te is fizetsz ADÓT! 2012.02.25. 11:19:34

A válságkezelésnek egy újabb tudományos-fantasztikus megoldása született meg Magyarországon. Számítások szerint, már csak a külföldön dolgozó és ott jövedelmet szerző magyar állampolgárok tudnak kibújni az adófizetés jároma alól (természetesen a milliá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jack Torrance 2012.02.24. 11:24:04

Én meg azt gondolom, hogy ez téves helyzetmegítélés. A Fidesz azt ismerte fel, hogy erős kézzel és központosítással többet lehet lopni, és a hazalom bebetonozásával talán hosszabb ideig is. Régóta nem hiszem, hogy bármiféle ideológia érdekelné őket, semmi jel nem mutat rá.

Gaabor 2012.02.24. 15:47:39

@Jack Torrance: Egyetértek. A 89-es Alkotmány jól belőtte a kormányzás határait. A kormány kormányozzon, de ne ellenőrizetlenül mint az Orbán-rezsim kormánya. Megvolt a külön-külön feladata minden ellenőrzési funkciót betöltő független szervezetnek. A köztársasági elnöknek, az Alkotmánybíróságnak, a bíróságoknak, az Állami Számvevőszéknek és a médiának. A progresszív adórendszer és a szociális háló valamelyest csökkentette a társadalom szétesését. A legfontosabb amit megszüntetett az Orbán-rezsim, az a jogbiztonság.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2012.02.24. 15:57:14

"és hogy lesz-e később erejük, akaratuk fogyókúrára is fogni az államot és kisebb szerepet szánni neki a közszolgáltatásokban, azaz a magyar embereket passzív fogyasztókból újra a közös ügyekben cselekvően részt vevő polgárokká nevelni, az majd később dől el" - Csakhogy az egy alapvetően hibás megközelítés, hogy ezt a két dolgot ketté lehetne választani: most magamhoz kapom a gyeplőt annak minden előnyével (pl. a klientúrám pozíciókba helyezésével) de későbbre hagyom a kényelmetlenebb részét (ti. ugyanezen pozíciók megtizedelését). Kiváló példa erre a pánik, ahogy a 200 fős Parlamenten kívül rekedő Fideszesek elhelyezése körül - és hiába hiszem el Navracsicsnak, hogy ő nem akarja ezeket a járási hivatalokban látni, végül is a fővárosi polgármesterek is 22-vel voltak többen, mint ő, és csak 23 fővárosi járás lesz, ami tök értelmetlen.

Nem az a kérdés, hogy lesz-e kellő erejük a jövőben, hanem az, hogy van-e kellő akaratuk már most. És sajnos nincs: ha lenne, két év alatt már megmutatták volna.

Ludovikás Levente 2012.02.24. 21:16:23

A hazai liberálisok egytől egyig az állam csecsén élnek, miközben a szabad piac és a verseny mindenhatóságát hirdetik. Jobb esetben alapítványi pénzeket buliznak ki maguknak, de ennek sincs sok köze a szabad piachoz. Tegnap még bolsik voltak, holnap meg ki tudja miféle ideológia mentén keresik maguknak a megélhetést. Az aktuálbolsikkal szövetségbe forrva bármit bevállalnak, amiből jöhet a zsé. Eszményképük a kétagysejtes választó, aki nem is próbál valamiféle koncepció mentén gondolkodni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.02.24. 22:24:49

Jól látod: a balliberalizmus egy kacsacsőrű emlős. Anno Hayek is élesen kritizálta, hogy hogy merik magukat liberálisnak nevezni.

A többiben viszont tévedsz. A Fidesz (pontosabban a vezérkara) nem azért fogja szorosan az állami szereplőket, mert felismert valamit, hanem mert nem bízik senkiben. Retteg attól, hogy a saját emberei döfik hátba.

___________________________ (törölt) 2012.02.24. 23:07:29

@Lord_Valdez: Hát a fene tudja, majd eldől. Igazából ez a poszt nem is annyira a Fideszről szól, mint inkább az eurokratákról. Lényegében az a bajuk, hogy nagy államot akarnak autoriterkedés nélkül, ebben meg a Fidesz nem partner, oszt ezért tüzet fújnak. És lehet a Fidesz ellen ezer és egy dolgot felhozni, de ebben speciel igazuk van. Az persze abszolút nem nyilvánvaló, hogy tudnak-e jobb alternatívát mutatni. Ez majd kiderül. Nyilván ott van a feneség, hogy kisebb államra a jelen helyzetben nincs se össznépi igény, se gyakorlati lehetőség, marad tehát a nagy állam autoriterebb vezérlése, amivel az a csiklandós kérdés, hogy az szerintem nyilvánvaló, hogy ez nagy egyéni felelősséget kíván, és az pedig nagy és centralizált hatalmat, de fordítva már nem igaz, sajnos abszolút nem nyilvánvaló, hogy a nagyobb, centralizáltabb hatalomból egyúttal nagyobb felelősség is lesz-e? Egy dolog biztos. Annyi előnye ennek van, hogy ha 2014-ben nem is, 2018-ban a Fidesz semmiféle felelősséget nem tagadhat le, bármi történjen, jó vagy rossz, mindenért 100%-ig vállalniuk kell a felelősséget, mert gyakorlatilag korlátlan hatalommal kormányoztak, és ha 4 év alatt nem is érik meg minden, azért 8 év alatt már legalábbis a tendenciáknak nyilvánvalóvá kell válniuk. Annyi előnye ennek mindenképpen lesz, hogy 2018-ban mindenki nyugodt lelkiismerettel, kisebbikrosszazás meg orrbefogás nélkül szavazhat - abszolút egy kétesélyes, hurrá-vagy-vesszenek jellegű szavazás lesz, szürke zónák nélkül.

CrL 2012.02.25. 06:32:57

@Shenpen: Meglehetősen opportunista off, milyenek az osztrák borok?

___________________________ (törölt) 2012.02.25. 11:46:32

@CrL: szerintem kb. valahol a közepes és a jó között.

kunzoo 2012.02.25. 12:24:49

De szépen álmodozik az író. Mintha nálunk most jönne el a kánaán, a csúnya nyugat meg csak tántorog. Azt vegyük már észre hogy a csúnya nyugat még egy mindent megrengető csőd, 50% fizetéscsökkenés után is kb. 3x olyan jól fog élni mint mi itt a NER legszebb kiteljesedése esetén.

Tipikus példa: A németek pár tized százalékot fejlődnek, mi bezzeg vagy másfelet! (a 7% mondjuk....) Csak az a baj hogy pénzre átszámolva a németek jó eséllyel többet fejlődtek, mivel az alap jóval nagyobb amihez a százalékot viszonyítjuk. De persze ezt el lehet adni jó PR trükkel.

A járási hivatalok igazi sóhivatalok lesznek, mint ahogy most a kormányablakok sem érnek semmit. A haverok hülyegyerekeit majd oda lehet suvasztani á la Vitézy Dávid. A kormányhivatalok is állam az államban, dupla főnöksége lett minden eddigi hivatalnak, semmi sem lett egyszerűbb, csak bonyolultabb.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.02.25. 14:35:14

Lehet, hogy nem tartozik annyira a témához, de 12+1 közös pontot említenék meg az önmagát jobboldalinak tartó, de valójában erős államban hivő Fidesz–KDNP valamint a Ceaușescu szélsőbalnak tartott, de valójában nemzeti kommunizmusa között:

1. Hatalom központosítása, autokrácia.
2. Az ellenzék szisztematikus ellehetetlenítése.
3. Törvényi/rendeleti túlszabályozások tendenciája.
4. Nacionalizmus, történelmi jogok kihangsúlyozása.
5. Személyi kultuszra való hajlam.
6. Tekintélyelvű oktatás.
7. Prüdéria.
8. Homofóbia.
9. Népszaporulat erőltetése, akár a fogamzásgátlás korlátozásáig, abortusztiltásig merészkedve.
10. Bűnmegelőzés helyett megtorlásban gondolkozó igazságügyi rendszer.
11. Tőke-, bank- és multiellenesség, szkepticizmus a szabadpiaci mechanizmusokat illetően.
12. Bizalmatlanság a nyugattal szemben.
+1: „A cél szentesíti az eszközt” elv.

Ennek a tükrében nagyonis aktuális a kérdés, hogy valójában mi a ballib, ki tekinthető annak, Orbánék hova tartoznak és ki ellen viaskodnak, stb.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.02.25. 14:45:46

@kesztió:
Ja, és ez még nem maradhat ki: sorozatosan rossz gazdasági döntések az ország szuverenitására hivatkozva.

Akkor összesen 15?

HaKohen 2012.02.25. 15:20:44

@Shenpen:

Talán lényegtelenebb észrevételem a szóhasználatoddal kapcsolatos.

Az ajrópaiakról szólva ilyen jelzőket és minősítő főneveket használsz: marxizmus, liberalizmus, frankfurti, szocializmus, kilúgozott jobbközép, modern európai balliberalizmus stb. Érdekes viszont, hogy nálunk csak "magyar kormány" van; ahonnan a "magyar" nem minősítő címke, ezért így pleonazmus. És semmi jobboldali? Semmi konzervatív? (Épp a Konzin?)

Mielőtt közölnél egy nekem címzett címkét, rögtön azzal szeretném megelőzni, hogy utálom a címkéket. És a skatulyákat. Ezért nem szeretnék ilyen jelzőket vagy jelzős szerkezeteket találni/kapni a mostani magyar kormányra sem. (Azt azért talán nem véletlenül nem mondod, hogy ez nem egy konzervatív kormány.) Mint ahogy a különféle pártok váltógazdaságából kialakuló német, osztrák, svéd, brit stb. kormányoknál sem tudok az általad felvetett témában az ilyen skatulyákkal mit kezdeni.

Egy lényegesebb bajom: "...a Fidesz felismerte, hogy nagy, kövér államot csak erős kézzel lehet kormányozni..."

Odáig rendben van, hogy a Fidesz - a te szavaiddal - egy nagy, kövér államot talált itten. No de miért kellett (és kell ma is, két év elteltével) tovább kövéríteni? Gondolj az egészségügyre, oktatásra, állami résztulajdonlásra, önkormányzati közművekre, a járáskreálásra, a fenti kommentek által is említett "decentrált" (?) hivatalokra, a hatóságszaporításokra, a központi szervezetek bővítésére.

Nem tudnád elképzelni, hogy egy új kormány, amelynek kialakult filozófiája van (van?) az állam méretével és hatékonyságával kapcsolatban, előbb kissé fogyókúrára fogja azt a nagy, kövér államot, majd jelzők nélküli igazi kormányzást hajt végre? Persze elvileg az is játszhat, amit te leírsz. De én pl. @Mr. Pither érveit meggondolandónak tartom. @Lord_Valdez adalékáról nem is beszélve.

És hol látsz te itt erős kézzel kormányzást? Az erős kezet még csak-csak látom, a kormányzásnak viszont némely kritériuma hiányzik vagy igen gyengén észlelhető.

És még: "...sajnos abszolút nem nyilvánvaló, hogy a nagyobb, centralizáltabb hatalomból egyúttal nagyobb felelősség is lesz-e?"

E kérdéseddel és dilemmáddal teljesen egyetértek. Azzal kiegészítve, hogy az igazi (igazi, nem napi félelmeken alapuló!) felelősségnek nyomát sem látom. Ha zárójelbe tesszük a négyévenkénti választásokat (amelyek ugye csak a mindennapi felelősségek egy töredékét fedik le), akkor bizony nagyon kevés nyomát lehet találni a viszonylag szabad döntések másik oldalának: a valódi és szankcionált, valamint átlátható felelősségek megtestesülésének. És ne mondd, hogy elmútnyócév meg elmúthúszév meg elmúthatvanév, mert az általad fölvetett és marhára aktuális téma szempontjából qrvára hidegen hagyna...

(A kétesélyes, hurrá-vagy-vesszenek jellegű szavazás ragyogó perspektíváját meg csak valami szellemi nyelvbotlásnak tartom, ami mindenkivel előfordulhat - még velem is.)

HaKohen 2012.02.25. 15:24:06

@HaKohen:

Helyesen: (Azt azért talán nem véletlenül nem mondod, hogy ez egy konzervatív kormány.)
Bocs.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.02.25. 18:10:45

@Shenpen:
A nagy államból nem következik az autoriter vezetés szükségessége. A hatalmi ágak szétválasztását, illetve a többszintű államot már feltalálták pár száz éve.
Az egy más kérdés, hogy Orbán egy monolit modellben gondolkodik, ahol minden hatalom az ő kezében fut össze. (ld. paranoia)

___________________________ (törölt) 2012.02.26. 08:56:19

@Lord_Valdez: igen, feltalálták, de eredileg a kis államra találták fel, arra működik is, a nagyra meg nem, ez kb. az egész világon látszik... nézd, a nagy állam lényege, hogy nagyon sok mindenben elég nagy adag kollektivizmus van. Csak sokkal finombban és bújtatottabban, mint a szovjet típusú. Az állam pedig alapvetően erőszakszervezet. Van valami mélyen abszurd abban, hogy egy erőszakszervezet látja el a legtöbb népjóléti funkciót... de hogyan is lehetne egy erőszakszervezetet máshogy irányítani?

Egyik oldalon ugye ott van a kormányzat mint politikusok, a másik oldalon meg a közhivatalnoki karrierbürokrácia. Kellően erőskezű kormányzat nélkül a bürokrácia önjáró.

Ajánlanám még figyelmbe Max Webert a karizmatikus vezérdemokráciáról mint a bürokrácia ellensúlyozásáról (hmmm, ez lehet, hogy megérne egy posztot):

books.google.at/books?id=tMk8AAAAIAAJ&pg=PA125&lpg=PA125&dq=may+weber+charmismatic+democracy+counter-balance+bureuacracy&source=bl&ots=SfSRBCW5D8&sig=yJPsYbNuKuZ8gBhb00d9ko5SFKs&hl=de&sa=X&ei=K-VJT8P6JpCSOuvemPkN&ved=0CCsQ6AEwAQ#v=onepage&q=may%20weber%20charmismatic%20democracy%20counter-balance%20bureuacracy&f=false

megadjagabor 2012.02.26. 13:31:15

@Shenpen:

Köszi a cikket :) good as always.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.02.26. 15:35:09

@Shenpen:
Ha a vezér akarja ellensúlyozni a bürokráciát, akkor megette a fene az egészet. A karizma nem helyettesíti a struktúrát. A vezérnek is 24 óra egy nap és ő sem ért mindenhez. Ugyanakkor nincs senki, aki a kezére csapna, amikor hülyeséget készül csinálni. Ebből elkerülhetetlenül gubanc lesz.
Illetve legyen bármilyen emberfeletti képességű is a vezér, ő se él örökké. Ld. Attila. Halála után a hunok pillanatok alatt eltűntek.

"Kellően erőskezű kormányzat nélkül a bürokrácia önjáró. "
Pont ez a lényeg. Hogy a vezér ne nyúlhasson bele mindenbe. De mondjuk a bölcs vezér nem is akar mindent maga csinálni.

dzsaszper 2012.03.22. 14:52:02

A fenti megközelítésben épp a regnáló kormány tűnik balliberálisnak számomra.
Erősítik a parlamenti többség és az azáltal, olykor intézmények átalakításával frissen kiürített helyre kinevezettek jogkörét, és csökkentik a felettük gyakorolt nem parlamenten keresztüli kontrollt (AB-jogköre, OBH vezetőjének elszámoltathatósága, NMHH és még sokat lehetne sorolni).

Szóval élek a gyanúperrel, hogy ez a poszt legalábbis jelentős részben projekció, a mostani kormány balliberálisabb az európai balliberálisoknál...
Nem mintha az európai ballibről vagy akárcsak az európai politikusokról jó véleményen volnék...

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása