Olvasható a Fidesz alkotmányjavaslata, a csütörtöki lapok össze is foglalták a tervezet lényegét, és pénteken is tovább folyt a vita róla. Gyurcsány Ferenc például gazemberségnek gondolja, hogy a nép megkérdezése nélkül lesz Magyarországból Magyarország. Az utóbbi időben…
tovább
Az arab világ megmozdulásai és különösen a líbiai polgárháború számos megválaszolandó kérdést vetett fel. A válaszadás az atlanti közösség feladata lenne, elsősorban az Európai Unióé. Egyelőre azonban még a kérdések felvétésére sem igazán került sor. Emellett…
tovább
dobray
I 2011.03.09. 12:11
Eddig jellemzően azzal vádoltak minket, hogy túlságosan atlantisták vagyunk, kritikátlanul imádjuk a kapitalizmust, szeretjük a neokonokat és hogy neoliberálisok lennénk. Ezzel együtt időnként megkaptuk a fasiszta jelzőt, egyszer egy kommentben pedig lekeresztényszocialistáztak…
tovább
„És ott van az a borzalmas tagságunk!”
(Szabó Iván)
„Az MDF a leg-elvszerűbb párt, ever.”
(Tóta W. Árpád)
„Nagyon szeretek táncolni, nagyon szeretek olvasni, ilyen hobbijaim vannak.”
(Muszka Kálmánné Garamvölgyi Erzsébet)
Elvileg az…
tovább
Szabadság van, legalábbis mindenki mondhatja a magáét. Hazánk új alaptörvényének bevezető rendelkezéseivel kapcsolatban nemcsak a Fidesz háza tájáról röppennek fel vadnál vadabb gondolatok, hanem nagyon sok honfitársunk is úgy gondolja, hogy azt a rengeteg őrültséget, amit…
tovább