„És ott van az a borzalmas tagságunk!”
(Szabó Iván)
„Az MDF a leg-elvszerűbb párt, ever.”
(Tóta W. Árpád)
„Nagyon szeretek táncolni, nagyon szeretek olvasni, ilyen hobbijaim vannak.”
(Muszka Kálmánné Garamvölgyi Erzsébet)
Elvileg az elárvult konzervatívoknak most nagyon kellene örülniük. Most, hogy bizonyossá vált: április 8-ától, az MDF-ből JESZ lesz, oh yes. És aki nem tudná: ez egy utolsó töltényig konzervatív párt, amelynek már most az a baja, hogy nem lesz benne az alkotmányban, hogy Magyarország szociális piacgazdaság. Ez pediglen alapuljék a szabad gazdasági tevékenységeken, a magántulajdon védelmén, a szolidaritáson, az állam pedig lépjék fel a tisztességtelen piaci magatartás és a monopóliumok ellen. Ez szép, csak hát ezt elmondja minden párt, időnként még az MSZP is.
Amúgy Jólét és Szabadság Demokraták Közössége a hivatalos elnevezés, ami egyrészt nyelvtörőnek sem utolsó, másrészt számos magas labdát tartogat az elárvult konzervatívok számára. Az, hogy a Fidesz 1998-as kormányprogramjáról nevezi el magát egy konzervatív párt, egy dolog. Azzal sincs nagy baj, hogy a politikában a közösség, mint önmeghatározás meglehetősen kevés önbizalomra enged következtetni. Hiába, van is mire szerénynek lenni. De a Szabadság és a Demokraták így egymás után, nem mondom merész. És neveken ugyan nem illik gúnyolódni, de ebből a négy és fél szóból nagyon szépen le lehet vezetni, hogy az egyszeri, elárvult konzervatívnak miért fontosabb az, hogy mitől fingik VV Jerzy, mint ennek a pártnak a léte.
Először is már a névből az jön le, méghozzá elég furán, hogy itt egy világnézeti párt méretű formáció, amelynek néppárti ambíciói vannak. Ennek képviseletéhez igen komoly infrastruktúra (magyarul: pénz) és egy ütőképes gárda kellene, szakértőkkel és karizmatikus vezetőkkel. Ehhez képest a JESZ ma Makay Zsolt egy személyben, aki az elődpárt egyetlen ismert arcát, Bokros Lajost akarja lemondatni EP-parlamenti mandátumáról. Ha annyira konzik vagyunk, akkor igen ciki, hogy 2011-ben jövünk rá, hogy Bajusz Lujó nem annyira.
Most hiányzik a parlamentből a konzervatív MDF! - írja blogjában TWÁ. Hát, maradjunk annyiban, hogy neki. Az állítólag elárvult konzervatív viszont úgy látja, hogy a konzervatív MDF-nek vagy a JESZ-nek esélye sem lenne, hogy bármit is elérjen, ugyanis egyszerre vergődne attól a három problémától, ami egyenként nullázza le az MSZP-t, az LMP-t és a Jobbikot. A szocik, ha csak kinyitják a a szájukat elég annyit mondani, hogy az „elmúlt nyolc év, kiscsupor”. Ebben a bizonyos nyolc évben időnként besegítettek masamódék is keményen, plusz megvoltak a maguk saját elvi, politikai és egyéb balhéik. Ezek közül igen súlyos az, amivel az LMP is küzd: a zöldek úgy gondolták, hogy majd nagyot alakítanak egy olyan társasággal, amibe belefér a liberális jogvédő, az egykori Fidesz-alapító, a karakán vidéki polgármester, a pesti író és az ördögbotos vicces gyerek. Egy mostani JESZ-, vagy MDF-frakcióban egykori MSZMP-tagok, fiatal konzervatívok, leharcolt SZDSZ-esek és elhasználódott megélhetési politikusok között kéne rendet vágni és egységes álláspontot kialakítani. Ezzel küzd a Jobbik is, ahogy az LMP is rendre kénytelen megtenni azt, hogy kényszeresen kritizálja a kormányt és az MSZP-t. Ha nem tennék, imázsuk egyszerűen elporladna. Ezt volt kénytelen tenni az MDF is, de rá is ment a párt Dávid Ibolyának arra a hisztijére, amikor Bokros-ellenes ötpárti nagykoalíciót vizionált.
Ettől még persze a ballib médiában a Fórum megmaradt annak, ami felé most a JESZ is tart. Simogatni való, szalonképes cuki konzervatívnak, nagybetűs Alternatívának a bőgatyás, fasiszta Fidesz-KDNP-vel szemben. Tulajdonképpen a progresszív erők húsz év alatt eljutottak oda, hogy komolyan vegyenek egy Napi Magyarországban (!) megjelent szatírát, miszerint „a szalonképes konzervatív tulajdonképpen Tamás Gáspár Miklós”. Tavaly ez úgy nézett ki: a szalonképes konzervatív tulajdonképpen Bokros Lajos. És azzá válhat Makay Zsolt is.
Az elárvult konzervatív ezt furcsa viszolygással nézi. Neki ugyanis nem perspektíva ellen-Thürmerként végighaknizni az ellenséges médiát, hogy némi koncért cserébe elmondhassa, hogy a hitetlennél az eretnek is rosszabb. Nem fűlik a foga ahhoz sem, hogy nézeteihez hozzácsapjon némi felsőbbrendűségi gőgöt, dogmát gyúrjon belőlük, majd trükkök százaival akkor is a közélet nyakán maradjon, amikor már a kutya sem kíváncsi rá. Persze nem bánja az elárvult konzervatív, ha a libertárius erők és a doktriner kapitalisták felfedezik a JESZ-ben a magyar ugar Teapártját, vagy az Ész helytartóját, csak éppen nem érdekli Mert neki semmivel sem lesz jobb, ha választhat egy erős felhatalmazással bíró, de ideológiailag képzetlen, csetlő-botló bumfordi néppárt és egy csodás elveket hangoztató, rögeszmés kis szekta között.
Előbbihez azért fűz néha-néha némi csekély reményt, mert lehet hogy elér valamit a gyakorlatban is, mert hát a politika alapvetően gyakorlati műfaj, ahol kompromisszumok is szükségeltetnek. Utóbbinak pedig sok sikert kíván, el is beszélget vele nagyon sok mindenről, sőt gyakran egyet is ért vele, csak sajnálja, hogy szegény szalonképes konzervatív Kálmán Olga stúdiójánál nem fog sokkal messzebb jutni. Ha pedig ez a rögeszmés kis szekta történetesen magyar, akkor az elárvult konzervatív felhívja szalonképes válfajának figyelmét arra a nem elhanyagolható történelmi tényre, hogy ebben az országban a nagy és jó dolgok akkor történtek meg, amikor kialakult az a rettegett centrális erőtér. Amelynek persze az lett a vége, hogy idővel ebben a centrális erőtérben egyre több bumfordiság jelent meg.
Ebből is látszik, hogy az elárvult konzervatív egy borgőzben és szivarfüstben zsörtölődő figura, akinek semmi sem jó.
A szerző – balliberális szemmel nézve legalábbis mindenképpen – elárvult konzervatív. Árvasága ellenére jól érzi magát, legnagyobb baja az, hogy éppen fogytán már a bora és a szivarja.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
