Ezt a kockázatot a jobboldali újságírók többsége alighanem már csak azért sem vállalja, mert hiszen föl sem merül benne az egész dimenzió létezése. Ahogy én látom, a jobboldali újságíró attól jobboldali, hogy szublimálatlanul képviseli a nyersességet és a feldolgozatlanságot, mi több, kéjeleg a szublimálatlanságban. Egyszerűen szólva: a jobboldal újságíróinak tudatossági szintje semmiben sem különbözik közönségének tudatosítási szintjétől. Az ő hangja tényleg a nép nyers és megformálatlan hangja.
Már az se nagyon érdekel, milyen a magyar. Egy ideig kerestem a mentségeket, de föladtam: nincs mentség. (...) A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.
Mint látható, a gondolatmenet rögtön az első mondat után egyértelműen jobbra kanyarodott, amennyiben a szerző a továbbiakban nem a fölvezetőben megjelölt tárgyról – „megegyezés” – beszélt, hanem a tárgyaló felek egyikének személyes származási és politikai hátteréről. Más szóval: a gondolatmenet kanyarításának az volt az alapja, hogy a szóban forgó tárgyalás értékét a benne részt vevő, nem jobboldali fél személyes meghatározottságai adják. (Érdekes, a kormány részéről tárgyalók pedigréjét nem találta fontosnak megvilágítani.) Torkos tehát egy merőben szubjektív előfeltételezés alapján formálta meg a gondolatát, és ez az előfeltételezés éppen az, amelyben a tanulatlan népek is szívesen lubickolnak: „Mindig a másik fél származása és a vele szükségképp összefonódott politikai helye a meghatározó”.
Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.
A jobboldaliak családi örökségeit, kapcsolatait említeni sem érdemes, hiszen ezek attól jobboldaliak, hogy vitán felül ők rendelkeznek a legtökéletesebb és legértékesebb, a társadalom számára leghasznosabb családi örökségekkel. Amelyekbe beletartozik az a specialitás is, hogy az emberiség örökítőanyagától eltérően az ő DNS-ükben „hazafi”, „nemzetüdve”, „kétharmad-érvényesítő” és „passzátszél-fúvó” gén is kimutatható. (Másoknál a gének csupán biológiai-fizikai jellemzőket határoznak meg, és ezeket is legkevesebb két-, de általában négy-öt gén együttállása révén, ami jobboldalról nézve már túl bonyolult, majdhogynem liberális feltételrendszer – nem használható.)
Mivel mindez a magyar jobboldal hitvallása, ideológiája, éthosza, csak a baloldal szelleme lenne képes változtatni rajta, csak a progresszív, haladó, demokrata baloldal volna képes megváltoztatni, és ezzel megváltani a magyart, méltóvá tenni arra, hogy az európai közösségnek (kis áttétellel: a szabad világ közösségének) egyenrangú tagja lehessen. A nyolcvanas évek közepétől, Gorbacsov föllépésétől kezdve nem lehet a szovjet-bolsevista elnyomásra hivatkozni.
Az első esetben azért van nagy baj, mert hiszen akkor értelmiségi mivoltuk ellenére a dogmatikus, irracionális, a társadalom valódi működési mechanizmusairól hamis képet alkotó mentalitást képviselik. A másodikban meg azért van nagy baj, mert ugyan tisztában vannak a fent említett mentalitás hamisságával, de ennek fölismerését a politikai azonosulási vágyaik miatt elnyomják magukban, és hagyják, hogy a saját cinizmusuk győzzön.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
