Terhes közigazgatás: hét ember végzi egy munkáját?

Sir Humphrey I 2010.12.15. 07:19

Cyril Northcote Parkinson, ez a szépnevű brit tengerésztiszt, nem mellékesen igen termékeny hadtörténész 1955-ben az Economistban publikálta elgondolásait a bürokráciával kapcsolatban, amelyek később egy kötetet is eredményeztek, létrehozva a hivatali élettel kapcsolatos egyik legfontosabb megállapítást: Parkinson törvényét.

Észrevételeit az az érdekes fejlemény ihlette, hogy az erősen redukálódó brit gyarmatbirodalommal ellentétben akkoriban a Gyarmati Hivatal állománya egyre inkább bővült (amíg bele nem olvasztották a Külügybe, híján a nagyobb gyarmatoknak).

 

 

 

Ez az érdekes jelenség nem volt egyedi, Parkinson ugyanilyen megállapításra jutott a Haditengerészet adminisztratív állománya kapcsán. Az I. világháború után tíz évvel például a fegyveres állomány közel egyharmados csökkenése mellett a hivatalnokok száma mind az Admiralitás, mind a kikötői személyzet esetében ugrásszerűen megnőtt. Hogy vajon a békeévek nyugalma csábította-e át az ágyuk mellől az íróasztalokhoz a katonákat, vagy esetleg másról lehet szó, arról a szerzőnek nincsenek kétségei.

 

 

 

 

 

Törvényét két pontban fejtette ki:
1. Egy hivatalnok a beosztottjai számát szeretné növelni és nem a vetélytársait,
2. a hivatalnokok egymás számára csinálnak munkát.

E kettő bár különválasztható, de mégis összetartozik, és csekély betekintést kínál a bürokratikus szolidaritás együttműködési rendszerébe. Bárki kerül is be a hivatali rendszerbe, ha a konformitással nincsenek nagyobb bajai, egy idő után ő is fogaskerékké válik. Munkája szimbiózisba kerül másokéval, és nemsokára rájön arra, hogy feladatai akkora mértékűek, hogy azokat mindenképpen meg kell osztania valakivel, vagy fel kell venni mellé legalább két asszisztenst, akik segítik őt munkájában. A több asszisztens Parkinson szerint azért „szükséges”, hogy a teendőket fel lehessen köztük osztani, és egyik se szerezzen annyi tudást, hogy aztán főnöke fejére nőjön.

Persze a munka és a szükséges munkaerő duplikálása öngerjesztő folyamat, Parkinson leírásában végül hét ember végzi egy munkáját, akik végül annyi munkát „generálnak”, hogy minden percüket lefoglalják. Ez nem jelenti valóban az elvégzendő feladatok számának növekedését, egész egyszerűen a hivatali munka mindig annyira terjed ki, hogy kitöltse az elvégzésére felhasználható időt!

Parkinson gondolatait nem átallta matematikailag is kifejezni, így született meg az alábbi képlet:

x = 2 ku + 1

                n

ahol: k: azoknak az alkalmazottaknak a száma, akik a beosztottak kinevezésével akarnak előléptetést elérni;
1: jelenti a kinevezés és a nyugdíjazás ideje közti különbséget;
u: a munkaórák száma;
n: az irányított tényleges egységek száma;
x: az évente felveendő új munkaerő száma.
 
Kalkulációi szerint, békés körülmények között, bármi is történik, a hivatalnokok létszáma
átlagosan 6% körüli mértékben mindig növekedni fog. Vagyis a bürokrácia nem csak
újratermeli önmagát, hanem terjeszkedik is (amíg rendelkezésre állnak jószágok).
 
Bár Parkinson elgondolásaiba sok helyen bele lehet kötni , mégis alapot adott egy máig aktuális vitának a "terhes bürokrácia leépítése" címen mindig újult erővel tör ki, különösen a választások környékén, hogy aztán csendben lenyugodjon a választási ciklus közepére. A bürokrácia azonban önjáró, és találékony - saját túlélését tekintve biztosan.
 

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr742515411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gróf Úr 2010.12.15. 07:49:08

Remek blog, remek cikk, csupán a képlet-magyarázatot vitatnám:
megmagyarázod az "u"-t, ami nincs a képletben, de nem térsz ki az "m"-re, ami viszont igen, a "p"-vel együtt. Lehet, elgépelés, de értelemzavaró.

winston01 2010.12.15. 08:28:16

Valamint "l" sincs a képletben. Nem lehet, hogy más-más helyről származik a képlet és a magyarázat?

scr 2010.12.15. 09:07:04

Arra már gondolni se mertek, hogy a cikk írója nem is érti mit ír? Túl sok hiba ez ahhoz, hogy elgépelés legyen.

VIII. Nagyapó 2010.12.15. 09:28:53

@Gróf Úr:

Csak a betűk vannak elütve, nem tudom, miért. Addig is, amíg vki kijavítja: "where k is the number of staff seeking promotion through the appointment of subordinates; p represents the difference between the ages of appointment and retirement; m is the number of man hours devoted to answering minutes within the department; and n is the number of effective units being administered. Then x will be the number of new staff required each year."

www.berglas.org/Articles/parkinsons_law.pdf

VIII. Nagyapó 2010.12.15. 09:34:31

@scr: Hát, aki ezt a képletet szó szerint akarja venni... :-)

Gróf Úr 2010.12.15. 10:13:52

@VIII. Nagyapó: köszi, ki lehet következtetni, de jobb, ha hibátlan :-) Pontosan, gondosan dolgozni olyan konzervatív dolog :-D

scr 2010.12.15. 11:16:44

@VIII. Nagyapó: A viccnél meg nem árt, ha pontos a poén. Amit jó, ha a vicc mesélője is ért.

evil overlord (törölt) 2010.12.15. 13:29:54

@VIII. Nagyapó: Az igazi abszurd brit humor pont azt tette volna, mint a cikk: használt paramétereket hagy definiálatlanul, míg nem használtakat definiál.

Iustizmord 2010.12.15. 16:42:05

szeretném közölni a T. olvasókkal az alábbi tényeket:

- a Magyar Honvédség jelenlegi állománya kb 25.000 Fő.
- az USA Tengerészgyalosgágának létszáma kb 25.000 fő.
-a Honvédség tábornoki rendfokozatú személyeinek száma: kb 100.
- ugyanez a tengerészgyalogságnál: nem több mint 10.

(adatok fejből)

ma, magyarországon minden 250 katonára (beleértve a szerződéses állomámyt, hivatásosokat, tiszteket, altiszteket, mindenkit) jut 1 tábornok.

összevetésül, egy század áll kb 100 emberből, élén jellemzően főhadnaggyal/századossal.

Iustizmord 2010.12.15. 16:45:14

bocs, az US Marine corps állománya: 200.000 tehát egy nagyságrenddel nagyobb.

a tábornoki kar ott: a tábornoki kar létszáma 80 főben van limitálva: 3 fő négycsillagos, kábé tucatnyi háromcsillagos, kéttucatnyi kétcsillagos és nagyjából negyven fő egycsillagos tábornok

de azért az arányok érzékletesek...

forrás: lemil.blog.hu/2010/09/01/tippverseny_tabornokok_ejszakaja#more2263347

scr 2010.12.15. 16:54:14

Azt hiszem a poén szempontjából már mindegy, de:
- Nálam szétesik a képlet, a hányados (n) balra igazodott, míg a képlet többi része középre.
- Az "1" meg legyen már "p", mert az 1 az az 1, a p meg változó.
- Az "u" pedig a túl általános "munkaórák száma" megfogalmazás helyett "beszámolók írásával töltött munkaórák száma".

Harald Blåtand 2010.12.15. 18:13:00

:-)

Egyébként a többi Parkison-törvény is zseniális, kedvencem az, amely szerint ha bármely intézmény (legyen az egy cég, egy bizottság, egy országgyűlés, vagy akár egy birodalom) megkapja a Tökéletes Székházat/Szimbolikus Épületet, ami messzemenőkig megfelel az igényeinek, és kifejezi a nagyszerűségét, az a közeli gyors hanyatlás biztos jele.
Parkinson nem hozza a példák között, de nekem elsőnek mindig a magyar Parlament épülete ugrik be róla :-(

Iustizmord 2010.12.15. 21:10:15

@Harald Blåtand: továbbá ha egy intézmény új székházat kap, akkor is hamar kitölti, ha az tripla akkora mint az előző.

és pár év után kicsinyeli...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.12.16. 06:52:27

Wow. Tök jó, hogy felfedeztétek. Az egyik nagy kedvencem, vagy négyszer olvastam(idáig). Egyike azon könyveknek, amiket tanítani kellene.

Ezt viszont meg lehetett volna írni kicsit jobban is.
Én, azért kicsit jobban belementem volna abba is, hogy miért is adnak munkát egymásnak a hivatalnokok. Itt ugyanis, nem a hivatalnoki szolidaritásról van szó, meg konformitásról, hanem teljesen emberi dolgokról, amik szükségessé teszik koordinációt. Ha neked van pár beosztottad, akkor kénytelen vagy koordinálni, nagyon követni értékelni és a köztük lévő esetleges konfliktusokat kezelni.

@Harald Blåtand:
Nekem a rendőrpalota.

A többieknek: Parkinson szerint, ha egy intézménynek van prioritás a saját székháza, akkor az az intézmény hanyatlásának biztos jele. A tökéletes székházzal pedig az a baj, hogy a tökéletesnél csak rosszabb lehet, tehát nem akar majd változtatni. A változatlanság megint csak a hanyatlás jele.

Sztyepan Asztahov 2010.12.16. 11:13:54

Azért posztírójának megjegyezném, hogy a képlet csak egy fricska volt az 50-es évekbeli szociológusoknak. Akkoriban a közgázhoz hasonlóan a szociológiában is divat volt matematikai eszközöket felhasználni tanulmányírás közben.

Amúgy Parkinsonról meg kellene erről kérdezni a corvinus államigazgatási karának tanárjait is. :) Kíváncsi vagyok, mit szólnak hozzá...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.17. 03:56:22

Parkinson törvényei az egyházak szaporodására és viselkedésére is igazak.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.17. 03:58:15

Parkinson törvényei az egyházak szaporodására és viselkedésére is igazak.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.12.17. 08:35:30

Valami baj van ezzel a mondattal:

"Hogy vajon a békeévek nyugalma csábította-e át az ágyuk mellől az íróasztalokhoz a katonákat, vagy esetleg másról lehet szó, arról a szerzőnek nincsenek kétségei."

Szerintem véleménye nincs, vagy információja, nem kétsége.

HaKohen 2010.12.17. 11:35:34

@szomorutojas:

Mér? Az ágy mellett ücsörögni nagyon snassz. Akkor már inkább az íróasztal.
Pláne egy katonának. És ha az íróasztal mellett még egy ágy is van elfáradás esetére? Ezt még Parkinson sem látta előre. Legföljebb az a Parkinson, aki a róla elnevezett szindrómát (parkinsonizmus) és diagnózist (Parkinson-kór) leírta. Márpedig ő biztosan nem ágy nélkül képzelte el a kezelést. Az íróasztal ez esetben pedig rehab eszköz.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.12.17. 23:47:28

@HaKohen: :-D látod az ágyú fel sem tûnt nekem :-D

evil overlord (törölt) 2010.12.18. 09:08:28

@szomorutojas: @HaKohen: Nem értem, miért piszkáljátok a szerzőt, ez is az abszurd humor része :)

HaKohen 2010.12.18. 13:21:52

@evil overlord:

Ki piszkálja? És mejik szerzőt?

És ahogy mondod, ez is az abszurd hjumor része.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása