dobray
I 2010.10.18. 10:30
Magyar Tea Párt létrehozására tett javaslatot nemrég Seres László a Hírszerzőn. Seres egyben a lengyel Donald Tusk Polgári Platformjának irányultságát mutatta be példáként, ami alapján egy „konzervatív liberális” pártot lehetne csinálni.
Az ötlet már többünkben fölmerült, ám van egy-két probléma. Az amerikai teás mozgalom nem importálható. Egyes ötleteket persze adaptálni lehet, de az ottani, amerikai problémákra ad az amerikai hagyományokban és életmódban gyökerező válaszokat, ráadásul nem nevezhető egységes egésznek, számtalan ága-boga van. Ahogy egy bloggerkolléga fogalmazott, a teadélutánozó mozgalom inkább a kisemberek dühéből táplálkozik, bár például Roger Scruton szerint van mögötte intellektuális háttér. Persze a kisemberi düh sem utolsó, de a teázók kisemberi dühe sem importálható, az itthoni kisemberi dühből pedig Seres László valószínűleg nem kérne. Ha állítólag a magyarok a kádári attitűdtől szenvednek, akkor hogyan csináljunk teadélutános mozgalmat?
Azaz itthon a tea party inkább egy szűk csoport homokozója lenne, nem széles tömeget megmozgató kezdeményezés. Habár az alacsony adók nyilván sokak szívét megdobogtatnák, ám ettől még itthon inkább a multik és a „politikusbűnözők” ellen lehetne mozgalmat csinálni. Abban egyetértünk Seressel, hogy a Jobbik szocialista, ezért is érdekes egy komment a cikk alatt, ami szerint a magyar tea party a Jobbik lenne. Gondolom utóbbi a segélyellenes protesthangulatra és a magyarkodásra utal, Seres pedig a Jobbik multiellenességére és állampártiságára. Egy szó mint száz, itthon egy teás mozgalom nemigen hasonlítana az amerikaira.
Donald Tusk mindazonáltal más tészta. Pártja teljesen illeszkedik az európai jobbközép pártok sorába, talán leginkább a Spanyol Néppárthoz lehetne hasonlítani. Talán Seres azért épp Tuskékat szúrta ki, mert a lengyelek egyik szemüket mindig Amerikán tartják. Tuskék például igen konzervatív társadalmi programmal kormányoznak, ellenzik az abortuszt, a könnyűdrogokat és az azonos neműek házasságának legalizálását, stb, ami számomra szívmelengető, de az egyszeri libertáriusoknak nem valószínű, hogy bejön. Tuskék nem konzervatív liberálisok (vagy klasszikus liberálisok), hanem esetleg liberális konzervatívok. Mindenesetre könnyebb a lengyelekhez költözni, mint Amerikába.
A Hírszerző publicistája igazából két számára (meg egyébként számomra is) szimpatikus példát hozott fel, és leginkább arra gondolhatott, hogy kéne egy magyar kapitalista párt (ahogy könyvének címe mondja: Kapitalizmus vagy halál!). Seres írásai alapján mégiscsak abszolutizálni látszik a kapitalizmust, ami tőlem elég távol áll, részemről a „beágyazott gazdaság” elképzelését vallom: a gazdaságot sok minden – kultúra, civilizáció, nemzet, állam, miegymás – meghatározza, korlátozza.
Azon túlzottan ne csodálkozzunk, hogy itthon sokan neoliberálisoznak vagy vadkapitalistáznak. A kilencvenes évek eleji privatizációs hullám, hogy egy közhelyet mondjak, azért igencsak rossz képet mutatott a kapitalizmusról, ugyanis milyen kapitalizmus az, amiben azok a tőkések, akik tegnap még antikapitalisták voltak, majd eladtak maguknak ezt-azt? Ez amolyan vörösiszapos kapitalizmus. De amúgyis: jobboldalinak, kapitalizmus-pártinak, konzervatívnak lenni mindig is kicsit mást jelentett Seattle-től New Yorkig, mint Lisszabontól Madridon, Párizson és Berlinen át Bukarestig. Ahogy az amerikai demokráciát sem lehet exportálni, úgy az ottani kapitalizmust sem.
A kapitalizmust nem érdemes építeni, az vagy jön magától ha engedik, vagy nem, egy társadalom nem megszerelhető gépezet. Persze, a hatékony államot Seres is emlegeti, ami plusz pont, kérdés, ki mit ért ezalatt. Részemről mindenképp állampárti vagyok abból a szempontból, hogy a játékszabályokat igenis az államnak kell megmondania és betartatnia, és ebbe nekem belefér a MAL állami felügyelet alá vonása (persze az aggodalmakat is értem). Seres nagy problémája a konstruktivizmus, amit az általa tisztelt Hayek egyébként bírált. Kapitalista pártot csinálni nem lehet, vagy legalábbis nem érdemes, az üzlet az emberek dolga, nem a politikusoké.
Szóval egy ilyen vörösiszapos kapitalizmusban akkor érdemes Tea Partyt csinálni, ha le tudjuk kaparni a kapitalizmusról a mérgező vörösiszapot. Akár az állam segítségével is. Nehéz ügy. Emellett Seres úgy tűnik, szereptévesztésben van: politikust játszik, amikor valójában újságíró. Persze az is igaz, miért ne tehetne javaslatot, vagy fejezhetné ki politikai vágyait publicisztikáiban, de érdemesebb volna akkor már filtert és kancsót, pénzt, fegyvert, paripát szereznie, és megszerveznie a dolgot. Részemről sok sikert kívánnék neki.
A jóléti, szolgáltató államok leépítése viszont tényleg eszébe juthatna a politikusoknak a válság kapcsán, mert amint azt Roger Scruton is mondta a Heti Válasznak, a sok kiadás, hitelfelvétel, zálogba adja a jövőt.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
