A MAL Zrt. telepéről kiinduló vörösiszap-áradat, a falvakat elsöprő s emberéleteket követelő borzalmas katasztrófa következményei is jelentősek lettek. A kormány hétfői döntései sokakat bírálatra, másokat védekezésre késztetett. Ezek az apologetikus írások főként arra utaltak, hogy a cég vezérigazgatójának letartóztatását és a MAL Zrt. állami felügyelet alá rendelését az indokolta, hogy szükséghelyzet alakult ki, valamint hogy az üzem vezérigazgatója cinikus nyilatkozataival maga provokálta ki (vagy inkább segítette elő) azt a hangulatot, mely a letartózatásához vezetett s teremtette meg az eshetőségét annak a gyanúnak, hogy kiviszi a vagyonát az országból. Megadja Gábor pedig Carl Schmitt elméletével érvelt amellett, hogy vészhelyzetekben az állam – a különleges vagy kivételes állapot miatt – felfüggesztheti a liberális demokráciákban megszokott procedurális jogi működést.
Novák Attila válaszol Megadja Gábor írására
Rövid leszek.
A) Sem e vezérigazgató nyilatkozatai, sem az esetleges tőkekimentési tervei (melyről semmilyen konkrétumot sem tudunk, maximum gyanúról van szó) nem indokolhatják (ebben a stádiumban) az előzetes letartózatást és a tulajdona feletti állami kontrollt. A meglevő jogszabályok alkalmasak lettek volna arra, hogy alkalmazásával (methogy az elmúlt években az állam nem élt jogaival) megfelelően kezeljék a kétségkívül súlyos helyzetet, mely sokkal bonyolultabb annál, mintsem hogy
kizárólagosan a cég vezetését lehessen hibáztatni a katasztrófáért. Ezzel természetesen nem a MAL Zrt. óriási felelősségét kívánom csökkenteni, de – tágabb értelemben – nem pusztán a cég felelőtlensége, nemtörődömsége okozta a bajt, hanem jogszabályi, valamint jogalkalmazási hiányosságok is tapasztalhatóak voltak és az állam ellenőrző szerepével is nagyon komoly problémák adódtak, melyeken látványos média-szenzitív akciókkal és kétséges politikai-jogi eljárásokkal nem lehet segíteni.
B) Carl Schmittnek a procedurális demokrácia elleni érvei nem csak azért sem védhetőek, mert Schmittet ma az egész világban nem ilyen szorosan, hanem inkább kritikailag olvassák (nagyon könnyű amúgy mindenféle diktatórikus berendezkedés és intézkedés apológiájaként olvasni és nem egy-az-egyben alkalmazzák a valóságra), hanem azért sem, mert ha Gábor érvei megállnák a helyüket, akkor gyakorlatilag ez ugyanannak a beismerése lenne mint amit a baloldali kritikusok mondanak Orbánról és a jobboldalról, tudniillik hogy nem demokraták és nem tisztelik a jogot. Schmittel érvelve biztosan nem lehet az antidemokratizmussal operáló vádakra ésszerüen reagálni, hiszen a téziseivel való érvelés kifejezetten eme vádak beismerésének tűnik. Az már egy további probléma, hogy a jogállam felfüggesztése – ráadásul egy olyan helyzetben, amikor a kormánypárt – éppen a demokratikus szabályok betartásával – kétharmadot szerzett a parlamentben és cca. kilenctizedet az önkormányzatokban – teljesen értelmetlen, mert a szükséghelyzet bár ökológiai értelemben fennáll, másmilyenben semmiképpen sem. További gond az is, hogy nincs kimondva az instancia, nem konszenzuális az a valami (elv? Isten? Sors?), melynek alapján fel lehetne függeszteni a jogállami működést. A jelenleg regnáló parlamenti pártoknak (a jobboldaliaknak sem) ugyanis nincsen olyan szakrális felhatalmazásuk, melyek lehetővé tennék az erre való hivatkozást. Ha egy demokratikus választásokon győztes politikai erő – Carl Schmittre és a liberális-parlamentáris demokrácia kétségtelenül létező hiátusaira hívatkozva – akarná felfüggeszteni (akár egyetlen pillanatra is) a demokratikus szabályokat, ez önmaga megkérdőjelezését és egyben megszüntetését is jelentené, hiszen legitimitását arra alapozza, melyet éppen felfüggeszteni óhajt. Nem lehet büntetlenül kilépni abból a rendszerből, melyből eddig inkább profitáltunk, abban meg biztos vagyok, hogy a kormánypártok nem is akarnak ilyen lépést megtenni.
C) „A helyzet van, tehát dönteni kell, mert eddig nem mertek dönteni” logikáját érteni vélem, hiszen a közelmúlt Magyarországát éppen a döntések elodázása jellemezte. Ám a probléma az, hogy a döntések – mivel esendő emberek vagyunk – nem csak jók, hanem rosszak is lehetnek. Egy nem egyértelmű helyzetben, amikor a felelősség jogi tisztázása még el sem kezdődhetett, nem szabad kapkodó és elhamarkodott döntéseket hozni pusztán azért, mert azok döntések. Ezeknek az akarati aktusoknak ugyanis nincsen kizárólag önmagukra vonatkoztatott s értelmüket saját magukból nyerő pozitív önértékük. Ha a döntéseknek önmagukban önértelmük lenne, akkor a jó és a rossz döntések egyaránt ugyanolyan megítélés alá tartoznának morálisan is, következményüktől pedig el kellene tekinteni, amely biztosan nem tartható állítás. A döntések kizárólag valamire vonatkoztava, a kontextusukban nyerik el értelmüket, nem pedig önnönmagukból. (Sokszor a rossz döntések rosszabbak, mint a semmittevés.) Parafrazeálva ezt: a mozgalom nem minden, a végcél nem semmi.
D) Nagyon problémásnak tartom azt a tőkeellenes és kisemberi indulatokra épülő antikapitalista hangcsokort, melyeket most hallhatunk – a jobboldalon is. A MAL Zrt. tulajdonosi körében ténylegesen ott vannak a rendszerváltás szocialista privatizátorai, ugyanakkor például Tolnay Lajos (Gyurcsány Ferenc üzlettársa amúgy) 2005-ben részt vett az Orbán Viktor által kezdeményezett
Nemzeti Konzultáción is.
E) Egy olyan országban, ahol parlamentáris demokrácia csak húsz éve van, a megfelelő tulajdonosi szemlélet és a magántulajdon kellő tisztelete pedig még mindig nem terjedt el, rendkívül aggályosak azok a politikai lépések, melyek bármilyen szempontból is azt a látszatot keltik, hogy a jog és a tulajdon biztonsága veszélyben van. A feltételül adott „rendkívüli helyzet” humanitárius és ökológiai szempontból tényleg fennáll, de abban a tekintetben, hogy az állam – a már létező jogszabályaival – ne tudná kontrollálni a folyamatokat, korántsem. A vezérigazgató cinizmusa sem büntetőjogi kategória (inkább morálisan kárhoztatandó), és pláne nem egyenlő azzal, mintha maga robbantotta volna fel a gátakat, ez utóbbi biztosan okot adhatott volna az azonnali őrizetbevételre. A jogállamiság lényege éppen az, hogy a lehető legtöbb körülményt mérlegelnünk kell ahhoz, hogy az emberileg nézve viszonylagosan helyes véleményt kialakíthassuk. Ez nem „baller” álláspont (megjegyzem, hogy éppen
baloldalon népszerűek az ilyen állami kontrollos-azonnali büntetőintézkedéseket követelő hangok); a jogállam és a (magán)tulajdon védelme, a procedurális jog tisztelete éppenséggel nem a radikális baloldal sajátja az egész világon. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök mostani politikája nagyonbaloldali nyugati/amerikai körökben
népszerű – újabban. A bűnösöket, a vétkeseket büntessék meg, a szerencsétlen károsultakat
kártalanítsák a felelősök, de ne rapid eljárások keretében szülessenek meg ezek a döntések, és ne olyan törvények alapján döntsenek a törvényhozók, melyek az elkövetés idejében még nem is voltak. Ne alakuljon ki olyan látszat, hogy egy parlamenti döntéssel az állam átlépheti a magántulajdon határait; ráadásul a helyzet hatványozottan áll fenn akkor, amikor az elvileg a kontrollt megvalósító köztársasági elnök – saját credója szerint – újabban a kormány törvényhozási lendületének
„motorja” akar lenni és nem féke, egyensúlya.
Ez az a minimum, melyet egy konzervatív kormány megtehet ebben a kétségkívül nehéz helyzetben. Tulajdon és rend, a rendteremtés igénye és a jog még súlyos helyzetekben sem helyezkedhetnek szembe egymással.
