Kétharmad. Osztható?

Konzervatorium I 2010.09.16. 16:07

„Három súlyos érv szól tehát amellett, hogy a hatalommegosztás gondolatát még akkor is komolyan vegyük, ha egyébként a demokrácia igazolása szükségképpen az abszolút népfelség gondolata alapján lehetséges csak. Az egyik érv történeti: a jakobinus demokráciafelfogás ártalmaira utal. A másik érv cselekvéselméleti: korlátok nélkül a kormányzat valójában tehetetlen. A harmadik érv politikaelméleti: a közhatalom és a közjó nem ugyanaz"

Balázs Zoltán írása

Johann Gottlieb Fichte A jogtan rendszere III.2.1. részében a hatalommegosztás tanáról emígyen nyilatkozik, mintegy Montesquieu-vel vitázva (saját hevenyészett fordításomban): „Először is egy roppant szuverén, mindent, kivéve önmagát, kényszerítő hatalomra van szükségetek, a politikai élet afféle mozgatórugójára. (…) Majd következik egy második hatalom, a törvényhozó, amely a világ végéig alkothatja a törvényeket: ezek holt betűk maradnak, ha a végrehajtó hatalom nem érvényesíti őket, s ha erre nem lehet rákényszeríteni. Vagy talán a törvényhozó hatalomnak kényszerítenie kell a végrehajtót? Ám akkor többé nem törvényhozó, hanem végrehajtó is; amit pedig végrehajtónak neveztetek, az többé nem első hatalmi ág, hanem alávetett, szuverén akarat nélküli. A törvényhozó most a szuverén, így semmiféle hatalmi megosztás nem történt. Vagy tegyük föl: a végrehajtó hatalom szabadon él a törvényhozás döntéseivel, akkor viszont ezek általa válnak törvényekké: s a végrehajtó hatalom egyúttal törvényhozó is, a törvényhozás pedig csak javaslatot tesz, szuverenitással nem bír.”

Hasonlóképpen intézi el a filozófus az igazságszolgáltatás vélelmezett önállóságát, oda lyukadva ki, hogy a szuverén hatalom megosztása contradictio in terminis.

Fichte igazi múzsája természetesen Rousseau volt, egy másik francia, (na jó, genfi, de francia büszkeségű) polgár. A franciák ezt a két nézetet a gyakorlatban is kipróbálták. A forradalmat Montesquieu-vel kezdték és Rousseau-val fejezték be. Úgy találták, hogy a hatalommegosztás tana nem működik, mert az uralkodó nem ismeri el a Nemzetgyűlés abszolút szuverenitását (Lajos, szegény, azt hitte, ő a szuverén, de – mint Kleist nevezetes anekdotájából kiderül – Mirabeau némileg másként közelítette meg a tárgyat, így válaszolva Lajos küldöttének: „Ki hatalmazta föl Önt, hogy parancsokat osztogasson nekünk? … Mi vagyunk a nemzet képviselői. … A nemzet pedig adja, s nem végrehajtja a parancsokat…”). Ezért Rousseau-hoz fordultak, akinél azt olvasták, hogy a főhatalom oszthatatlan, tévedhetetlen és elidegeníthetetlen. Szerencsésen megszabadulva az uralkodótól, aki különben nagyjából hasonlóan gondolta volna, a főhatalom hol- és mibenlétéről többé nem vala kétség, már csak arra kellett ügyelni, hogy a Közüdvi (a „Közjóléti” jelző ma már mást jelent!) Bizottságnak mindig meglegyen a konventbéli többsége. A másként szavazók rövidesen (el)halt tagokként hullottak le a szuverén testéről. Rendszerint két darabban.

Mielőtt a szuverén maga is elhunyt volna, gyorsan átköltözött egy másik testbe, s fölvette az I. Napóleon nevet.

Nem követjük a jól ismert történetet, csak fölhívjuk a figyelmet, posztumusz Fichtéét is, hogy a szuverenitással való kergetőzés izgalmas játék ugyan, de ritkán jut nyugvópontra, pont azért, mert játék. Közben azonban a történelem tanúsága szerint elég sok vér is folyik, ami miatt talán érdemes eltűnődni azon, hogy a hatalommegosztás gondolatának mégis van valami értelme.

S hogy ez miért fontos ma Magyarországon? Egyrészt azért, mert a parlamenti többségnek és a kormánynak alkotmányozási szándéka van, ami azt jelenti, hogy a szuverenitást döntően érintő szabályokat is megváltoztathatja. A parlament új, kisebb létszámának kőbe vésésével és a választási rendszer változatlanul hagyásával pedig ezt el is kezdte. Ezzel lényegében az egyéni képviselői rendszert jó előre jelentős részben (főleg a vidékre nézve) kiüresítette, a megyei listákat pedig gyakorlatilag megszüntette, s így a megyék politikai (nem közjogi) reprezentációját a törvényhozásból kiiktatta.

Másrészt azért, mert a jelenlegi kormány fölhatalmazottságának értelmezése a mindennapos politikai döntéseket is érinti. Azt azonban egyáltalán nem állíthatjuk, hogy ez az értelmezés magától értetődő. Valóban „forradalmi” a helyzet, azaz két évtizedre visszamenően példa nélküli, hogy egységes (tehát nem koalíciós) kétharmados politikai többsége van egy kormánynak. Mert az ugyan jogilag-közjogilag nem kérdéses, hogy a kétharmados többséggel úgyszólván bármit meg lehet tenni, ideértve a demokrácia fölszámolását is, de paradox módon éppen a lehetőségeknek ez a végletessége bizonytalanítja el a kétharmados többséget és szűkíti a politikai cselekvési szabadságát. Ha ugyanis nincsenek áthághatatlan szabályok, akkor nincs mibe kapaszkodni. Ha szabad elcsépelt hasonlattal élni: a súlytalanság állapota nem kimondottan a szabad mozgás szinonimája. Inkább a tehetetlenségé.

Ennek a kétharmados többségnek a politikai állapota ilyen lebegés. Igazán csak akkor ismer önmagára, akkor válik cselekvőképessé, ha ellenállásba ütközik, mint például a jegybank relatív autonómiája, aminek jelképe az elnök fizetése (ezt valamiért még a mértékadó, a szimbolikus politikára elvileg érzékenyebb jobboldali orgánumok is úgy értelmezik, mint egyéni durcáskodást). A másik ilyen akadály – érdemi ellenzék híján – a nemzetközi politikai és gazdasági környezet, nem véletlenül szaporodnak a „szabadságharcos” allúziók a kormány politikai retorikájában. Másként megfogalmazva: az efféle gátakra és akadályokra olyan szüksége van a kétharmados többségnek és a kormánynak, mint egy falat kenyérre, hogy cselekvőképességét bizonyítani tudja. Hiszen a választók felől nézve ez a többség úgyszólván mindenható, s ennek megfelelő várakozásokkal is lépnek föl vele szemben. S ezzel térünk vissza a kiindulóponthoz: a most kiváltképpen a létező jobboldalon divatos rousseauiánus (jakobinus, plebejus) demokratizmus szemmel láthatóan a szuverenitás bűvöletében él, élvezi a szuverenitás birtoklását, egy abszolút szabad és cselekvőképes kormányt és kormánypárti többséget lát maga előtt. Számára bármiféle hatalommegosztás, ellenvélemény, akadály bűnös és elfogadhatatlan korlátozás. „Hogyan merészelik?” – ez az első reakciója. Azt, hogy akadály, korlát nélkül ugyanúgy nincs cselekvés, mint valóban szabad mozgás gravitáció nélkül, nyilván nem könnyű belátni a politikában.

Pedig ez az egyik oka annak, hogy a monolitikus abszolút szuverenitás eszméjét követő kormányzás sehol sem vált be. Egyébként elméletben sem: Rousseau elég mély elme volt ahhoz, hogy maga is komolyan vegye az abszolút szabad politikai akarat paradoxonjait, s nem talált konzisztens megoldást rájuk. A gyakorlatban pedig azt látjuk – elég most a magyar történelemre utalni –, hogy a gigatöbbségek ugyan tartósakká válhatnak, de ijesztően kiüresednek, nemcsak identitásukat, hanem cselekvési képességüket is elveszítve. Mivel azonban a magyar alkotmány – végső soron francia ihletésre – döntő jelentőséget tulajdonít a közhatalom forrásának, ugyanakkor egyszerű (azaz a szokásos módon megválasztott, tehát nem alkotmányozó) országgyűlési kétharmadra bízza a hatalmi ágak és intézmények elrendezésének felelősségét, a mostani kétharmados többség kénytelen együtt élni azzal, hogy teljesen szabad, s ezért választói forradalmi, államalapítói cselekvést várnak el tőle, holott fogalma sincs arról, hogy mit is kéne csinálnia, amúgy forradalmilag. Az, hogy a kormány feje civilizációsmodell-válságokról értekezik, meg világpolitikai átrendeződésekről, jól mutatja ezt a kettősséget: egyfelől drámai, forradalmi hangütés, másfelől a dráma, a forradalom színterének eltolása Magyarországtól. Nálunk alapjában véve nincs forradalmi helyzet: át kell fazonírozni néhány dolgot, máshogyan elrendezni a prioritásokat, néhány szimbolikus gesztust kell gyakorolni, s mindenekelőtt megpróbálni tisztességesnek maradni – megjegyzem, ez utóbbi kiváltképpen nem forradalmi feladat – ehhez azonban semmi szükség kétharmadra. Csak éppen, sajnos (?), megvan.

A franciával leginkább szembeállított amerikai alkotmány a maga módján zseniálisan oldja meg a demokratikus szuverenitás, a népfelség dilemmáját. Nevezetesen úgy, hogy egy árva szót sem szól róla. Az elveket egyetlen mondatnyi preambulummal szerencsésen elintézi (az alkotmány politikaelméletét más iratok fejtik ki), s egyszer sem használja a szuverenitás fogalmát. Sőt, ha valaki figyelmesen olvassa, rájöhet arra is, hogy az Egyesült Államokban soha nem történik olyan, mint az európai országokban, hogy a törvényhozó hatalmat a nép megválasztja. Azaz mint szuverén gyakorolja a főhatalmat. A törvényhozó hatalom felsőházát mindig csak egyharmadrészben cserélik ki. A szenátus egyetlen választáson sem szűnik meg és születik meg. A választók beleszólnak a szuverenitás gyakorlásába, de a nép mint nép sehol sem cselekszik. Hiszen még az elnökválasztás is, bár ez messziről nézve formaságnak tűnik (nem az!), közvetett.

Persze kétharmados többség itt is keletkezhet és keletkezett is, ez „ellen” nemigen lehet garancia demokratikus feltételek között. De legalább azt a fikciót el lehet hárítani még ebben az esetben is, hogy a nép ebben vagy abban a pillanatban mintegy létrehozta ezt a többséget, amely tehát közvetlenül ered az abszolút szuverén akaratából, s így maga is abszolút szuverén.

Ezek az elvi megfontolások persze vajmi ritkán jelentkeznek a napi politika szintjén, noha biztos vagyok benne, hogy a politikai valóságérzékelést ténylegesen és hatékonyan befolyásolják („hogyan merészelnek szembeszállni a kormány / kétharmados többség akaratával???”). Éppen ezért, ha az új többség alkotmányt akar változtatni, akkor üdvös lenne, ha a szuverenitás eme problémáiban is elmélyedne. Boross Péter már szemmel láthatóan előbbre jár ezen a téren, hiszen amennyire ezt meg lehet állapítani, számára az a probléma, hogy a végrehajtó hatalom még mindig nem rendelkezik elegendő szabadságfokkal; a megoldást a miniszterelnök közjogi lehetőségeinek szélesítésében látja. Mások az önkormányzatok autonómiáját sokallják, szintén a központi kormányzat cselekvési szabadságának korlátjaként kifogásolván. Az efféle véleményen lévők szíves figyelmébe ajánlom a fentieket. Ha tehát a szuverén – a nép – cselekvését egyetlen négyévenkénti aktusra korlátozzák vagy abban látják, s ennek megfelelően valamelyik hatalmi ágat – jellegzetesen a végrehajtót – a lehető legjobban ehhez a kizárólagos fölhatalmazáshoz kötik, a jakobinus demokráciafelfogás abszolút szuverenitásának bűvöletében, könnyen lehet, hogy a létrehozott közhatalom effektív politikai cselekvési szabadságát korlátozzák, szándékuk ellenére.

S akkor térjünk vissza Montesquieu-höz. Fichte a hatalommegosztás tanát fogalmi ellentmondásnak tartotta, ami annál igazabb, minél inkább abban a fikcióban élünk, hogy a nép mint Nép, azaz mint szuverén bármikor és bárhol cselekszik. Ha ezt a fikciót, amely a demokratikus berendezkedés igazolásához persze szükséges, képesek vagyunk legalább valamelyest elhomályosítani, akkor fontolóra vehetjük a hatalommegosztás gondolatát.

Contra Fichte, a gondolat sokkal természetesebb, mint első látásra hinnénk. Hiszen a megosztás már akkor végbemegy, amikor önmagunkra mint polgárokra gondolunk. Amikor ugyanis így teszünk, már elvégezzük önmagunk fölosztását polgári és nem-polgári énre. A politikai közösséget alkotó egyének a polgárok; de ki állíthatná, hogy polgári mivoltja kimeríti az egyéniségét? Ezért Fichtének teljesen igaza van, amikor azt állítja, hogy a cselekvő nem lehet megosztott, mert akkor nem cselekszik. Így amikor a polgár szavaz, akkor valóban egyetlen és oszthatatlan közhatalmat gyakorol. De most jön a csavar: az ugyanis már nem igaz, hogy a közhatalom létrehozása után a kormányzat, a törvényhozás mintegy maradék nélkül, azaz osztatlanul megkapja a közhatalmat. A polgárok hazamennek, majd belefognak ügyes-bajos dolgaikba, s nem is gondolnak arra, hogy ők polgárok – ám ettől mégis azok maradnak. Ilyenkor is ők alkotják azt a közösséget, amelyen kívül a közjó fogalmának semmi értelme. Más szóval nem-polgárokként is polgárok. Egyszerű példa: ha a kormány úgy dönt, hogy kierőszakolja az iskolai integrációt, s mindenki a körzeti iskolájába köteles íratni a gyermekét, mondván, hogy az igazi polgárnak amúgy is kötelessége az integrációt közösségi cél gyanánt a magáévá tenni, vélhetően igen sokan nagyon is jól felfogott érdekük szerint juszt sem így tesznek, hanem megkeresik a kiskapukat. Ám ez nem azt jelenti, hogy a közjót illetően bűnös módon tévednek. Ez azt jelenti, hogy a kormány tévedett a közjót illetően. Lehet, hogy az integráció jó (lehet, hogy nem), de az erőszakos körzetesítés biztosan nem. A polgárok ezt magánemberekként jelzik – de jelzésük politikai értékű.

Mármost semmi okunk sincs föltételezni, hogy a kormány csak az egyének jóról alkotott felfogásával ellentétes módon cselekedve kerülhet szembe a közjóval. A közjó igen összetett termék, s ennek az összetettségnek az egyik politikai kifejezésmódja a közhatalom tagolása. Azt az égvilágon semmi nem írja elő, hogy a közhatalmat éppen három részre kéne osztani: erről világosan és meggyőzően szól például Bibó István az államhatalmak elválasztásáról írott akadémiai székfoglalójában (talán ezt is elő kéne venni a mostani alkotmányozáshoz; egykori Bibó szakkollégistáktól ez el is várható). Mivel a közhatalom milliónyi polgár között eleve föl van osztva, a közhatalmi intézmények számát sem korlátozza semmilyen elvi megfontolás. Kompetenciáját viszont értelemszerűen igen: míg az egyén „határai” természetesek, közvetlenül érzékelhetők, addig az intézményeket jog- és egyéb szabályok segítségével lehet egyáltalán véve meghatározni.

S ez a kormányzatra is vonatkozik (amit itt nem azonosítok a végrehajtó hatalommal). Egy kormányzat fölhatalmazása talán a legszélesebb körű a politikai intézmények között, de távolról sem korlátlan, éppen azért, mert a kormány konkrét akarata éppúgy nem azonosítható a közjóval, mint egyetlen polgárnak, vagy a polgárok bármely csoportjának, s bármely intézménynek az akarata sem. Másik oldalról nézve mindegyikük azáltal és úgy igazolhatja létét, ha be tudja mutatni, hogy a közjó szempontjából szükség van rá. (Önreklám: ilyen módon igyekeztem bemutatni, hogy mi az értelme a jegybank függetlenségének a portfolio.hu április 30-i számában, az olvasás sajnos regisztrációhoz kötött).

A korlátozott szuverenitás a törvényhozó hatalomra is igaz, amelynek rendszerint – még az elnöki rendszerekben is – valamilyen formájú elsőbbsége van a többi hatalmi ággal szemben. Hogy a törvényhozó hatalom se essen abban a tévedésbe, hogy a közjó kizárólagos vagy voltaképpeni letéteményesénének képzelje magát, kifinomultabb rendszerű alkotmányokban meg szokás osztani (felső-alsóház). Magyarországon praktikusan az Alkotmánybíróság áll a felsőház funkciójához a legközelebb, másfelől nézve az önkormányzatok viszonylag nagy autonómiája áll szemben a törvényhozás kompetenciájával. Egyelőre.

Három súlyos érv szól tehát amellett, hogy a hatalommegosztás gondolatát még akkor is komolyan vegyük, ha egyébként a demokrácia igazolása szükségképpen az abszolút népfelség gondolata alapján lehetséges csak. Az egyik érv történeti: a jakobinus demokráciafelfogás ártalmaira utal. A másik érv cselekvéselméleti: korlátok nélkül a kormányzat valójában tehetetlen. A harmadik érv politikaelméleti: a közhatalom és a közjó nem ugyanaz.

 Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr932300734

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az új magyar Alapító Atyák 2010.09.16. 16:23:30

Az alkotmányt előkészítő testület össszetételéből látható, hogy Orbán Viktor a magyar szellemi elit mely csoportjainak tulajdonít akkora súlyt, hogy demonstrálni akarja részvételüket az alkotmányozás folyamatában. Schmitt Pál tudomása szerint 2011....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lehet más a handa-banda 2010.09.16. 17:31:26

Elég száraz okfejtés, elvileg igaz lehetne, ha volna kire hallgatni az ellenzékből. De mégis kire? Az emeszpé teljes szellemi toprongy, az elempé nem tudott még kikeveredni a politikai óviból, a Jobbikra nem szabad mert irgumburgum. Vagy a háttérből továbbra is diktálni akaró kávéházi értelmiségre (értelmetlenségre) amit eddig az eszdéesz neve fémjelzett?

is 2010.09.16. 17:39:51

szep ez a fejtegetes is (bar az egyetlen konkretumban, a szabadsagharcban pont 0 igazsaga van, kenyszerbol szuletett 3 nap alatt, es mar el is halt, tehat csak kommunikacios trukk volt, egy a sokszazbol), de ha mar a hatalmi agak szetvalasztasanal vagyunk, akkor en elohuzom kedvenc kerdesem: a torvenyelokeszitest miert a miniszteriumok, a vegrehajto hatalom vegzi? az igazsagugyi tarca mindenestul, es a tobbi tarca torvenyelokeszito apparatusa miert nem az orszaggyules hivatalaban van? amig a kormany terjeszt(het)i be a torvenyeket, addig az orszaggyules szerepe szemfenyvesztes.

is 2010.09.16. 17:51:06

@lehet más a handa-banda: a FIDESZ pedig ez a harom egyutt, ha Semjenre, Schmitt Palira, Pozsgayra, Pinterre, a Petyko kislanyra, Szalai Annamariara es tarsai gondolunk. ez nem zavar?

Krujs 2010.09.16. 17:54:10

jaj, jaj, mi lesz a demokráciával, jaj!!!! Gondolom akkor is a demokráciáért hangoskodtál amikor lovasrendőrök vágtattak Budapesten.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.09.16. 18:11:37

Na, végigjutottam. Én ugyan nem vagyok konzervatív, de azért engedj meg egy észrevételt: rendkívüli módon furcsállom a közjóról alkotott felfogásodat. Ha bármelyik polgár úgy gondolja, hogy ő nem szeretne engedelmeskedni a kormányzati utasításoknak (kvázi nem kíván a hatalom (~szuverén) adta korlátokon belül maradni) az automatikusan azt jelenti, hogy a hatalom félreértette a közjót?
Nekem ebből ugyanis az következik, hogy ha megnő a bűnözés, az azért van, mert a törvényhozó (félreértvén a közjót) olyan dolgokat nyilvánított bűncselekménnyé, amelyeket a polgárok feszt el akarnak követni (tehát nem kívánnak a korlátok között maradni).

mréveiller 2010.09.16. 18:16:01

attól hogy teleírod filozófia utalásokkal az írásod, még nem lesz több mint egyszerű propaganda. ne vitasd el a 2/3adot, mert TÖRVÉNYESEN szerezték. vagy te tudsz csalásról ami befolyásolta a választást?

Vitéz Kőbányai Világos 2010.09.16. 18:16:13

@lehet más a handa-banda: Az igazságszolgáltatásnak pl. muszáj pártfüggőnek lenni?

Vidéki 2010.09.16. 18:37:12

Eléggé átgondolatlan a szöveg.

Nem képes a szerző felfogni, hogy a képviseleti demokrácia a többségi elv alapján működőképes.

A szerző a teljes konszenzuskényszert, az ellenzék teljes vétójogával tartja üdvözítőnek, ami viszont szembe megy a "felelős kormányzás" elvével.

A konszenzuskényszerre hivatkozva szinte a végtelenségig lehet halogatni a döntéseket, hatalmas felületre lehet szétkenni a felelősséget, megfeledkezve arról, hogy a természetben, amelyben élünk egy rendkívül fontos paraméter az idő.

Ha egy döntés időigénye tart a végtelen felé, hatékonysága tart a nulla felé.

Egy jó döntésnél törekedni kell a kockázat minimalizálására, de rengeteg olyan helyzet van amikor a kockázatot nem lehet teljesen kiküszöbölni.

Ilyenkor egy némileg kockázatos, nem tökéletes döntés sokkal jobb lehet, mint a döntésképtelenség.

A műszaki életben jó példa erre a szabványok területe, ahol sok esetben a vizsgálati eljárások csak szórással reprodukálhatók. Elvileg ilyenkor a várható érték csak végtelen számú mérés eredményéből lenne számítható. A matematikai statisztika a szórás elemzésével kiszámíthatóvá teszi, hogy véges számú mérés eredményéből számított érték mekkora valószínűséggel esik egy adott tűrési tartományba. Az elfogadható értékeket szabványokba foglalják, a méréseket ennek figyelembe vételével "validálják".

Az így kapott eredmények kielégítik a gyakorlat igényeit, noha nem tökéletesen pontosak.

A jogszolgáltatásnál is tapasztalható, hogy az tökéletesen csak egyszer, Bölcs Salamonnál valósult meg. Azóta azt tapasztaljuk, hogy még az USA- ban is előfordulnak utólag tévesnek bizonyult itéletek. Ha jogalkalmazóink a tökéletesség ábrándját hajszolva a végtelenség irányába elviszik a döntés időszükségletét, azzal a jogbiztonságot ássák alá.

Az államvezetéssel kapcsolatban ezt az idő szerepét lebecsülő, felelősséget elkerülő, konszenzuskényszeres koncepciót bíráló megállapítás teljesen igaz .

Sikeres, pragmatikus gondollkodással megáldott államvezetés, nem repül fel abba a magasságba, ahol a szerző gondolatai járkálnak, mert ott már nagyon ritka a levegő.

abc 2010.09.16. 19:25:36

A jelenlegi helyzet nem tükrözi a valós népakaratot, csak a magyar választási rendszer torzultsága miatt 2.7 millió szavazóból 2/3-ados többség egy 8 milliós szavazati joggal rendelkező országban. (ez 33% támogatottság nem 66% os).

Az emberek inkább nem is szavaztak, ha nem tudtak kire.

Ezzel nem azt akarom mondania másik három jobb lenne mint a jelenleg hatalmon lévők, de az kétségtelen az ellenzék csak díszlet a szavazok meg csak parasztok ebben a gigantikus sakkjátszmában.

Anti Anyag (törölt) 2010.09.16. 19:38:51

Libsik. Nem most kell a filozófiához fordulni, hanem 4 éve kellett volna a szabadrablás és a cinikus bemondások helyett a választókhoz fordulni és azokkal törődni.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.16. 20:21:51

@Anti Anyag: egy blognak? :D Ami négy éve még nem is létezett? :D Gratulálok. A Konzi egyébként mindig is a filozófiához volt fordulva. Egy blog minek törődjön a "választókkal"? Egyébként részemről nem hiszek a népfelség elvében. Éljen XVI. Lajos.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.09.16. 20:27:55

mekkora zur lehet mar kadar nepenek fejeben, ha a konzervativokat is lelibsizik..?:-DD

engem libsizz, te hulye.

EN az vagyok. es buzke ra:-)

harcigolya 2010.09.16. 20:46:06

A szerző az a Balázs Zoltán, aki a Corvinuson tanít, és Fideszes önkormányzati képviselő?

Caracalla 2010.09.16. 21:23:55

A magyar politikai rendszerben a törvényhozás és a végrehajtó hatalom elválasztása közel sem ennyire egyszerű kérdés. Végső soron ugyanis a kormány és a parlamenti többség az egy hatalmi tömb.

Ha valahol, akkor már sokkal inkább a szakigazgatás és a kormány között volt választóvonal (a kétezres évek közepén még talán, utána meg nagyon gyorsan erodálódott).

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.16. 21:42:33

Érdekes, de nem jól követhető írás.

"Ha szabad elcsépelt hasonlattal élni: a súlytalanság állapota nem kimondottan a szabad mozgás szinonimája. Inkább a tehetetlenségé."
Annyira nem elcsépelt. Én még nem hallottam, de amit modani akarsz vele az szerintem nem jó.
Hogy a sok lehetőség megnöveli az elvárásokat? Hogy nincs kire kenni a kudarcot? Ez igaz, de ettől ez még nem tehetetlenség.

Mert az amcsi alkotmány libik írták és nem demokraták...

@Vidéki:
Nem olvastam már ezt a hozzászólásod valahol? Nagyon ismerős.

A hatékonyság fontos dolog azonban a hatalommegosztásnak is praktikus okai vannak. És ha már reciklált kommentek, akkor én is idézném magamat:
Hogy az elit minősége mennyire fontos, azt az intézményi háttér dönti el. Mivel nem vagyunk képesek magas minőségű embereket előállítani (ne áltassuk magunkat, régen se tudtunk, csak időnként becsúszott egy-egy), ezért inkább korlátoztuk az egyetlen ember hatását. Mérnöki gyakorlatban van módszer arra, hogy közepes megbízhatóságú alkatrészekből is nagy megbízhatóságú rendszer épülhessen, ám ennek feltétele a redundáns alkatrészek függetlensége. Na, ez az, ami a demokrácia igazi kudarca, de ez messzire vezet.

"The checks and balances of democratic governments were invented because humans themselves realized how unfit they were to govern themselves. "- Helios (egy AI, egy játékban a Deus Ex-ben)

evil overlord (törölt) 2010.09.16. 21:48:51

@Vidéki: "A szerző a teljes konszenzuskényszert, az ellenzék teljes vétójogával tartja üdvözítőnek, ami viszont szembe megy a "felelős kormányzás" elvével."
Nem hiszem, bár hogy pontosan mit tart annak, az nem derül ki :(

@dobray: Elnézve ezeket az idiótákat, akik lemaszopszdszbérenceznek egy konzervatív blogot, pusztán azért, mert az egyik poszt a hatalom korlátairól szól, azt hiszem tényleg nem jó ötlet az általános választójóg.

hebab 2010.09.16. 22:49:10

nem rossz ez a cikk. annyit azért helyből hozzáfűznék, hogy az abszolút szuverenitást nem Rousseau találta fel.
mármint demokratikus körülmények között, mert természetesen azelőtt a feudális abszolutizmusban létezett a korlátlan szuverén, maga az abszolút monarcha. de demokratikus körülmények között is korlátlan szuverenitást jelent a "King in Parliament" elve. márpedig az hatalommegosztásos modell, akárhogy is nézzük.
a rousseau-i modell ezzel szemben a hatalom egységéről szól, a népszuverenitás korlátlan szerinte, ezt lehetőleg közvetlenül kell gyakorolni, de ha már közvetetten, akkor a nép küldötteiből álló törvényhozó testület valóban abszolút hatalommal bír, és nincsenek más, a törvényhozó hatalommal versengő hatalmi ágak, hanem csak neki alárendeltek. ez az, amit Robespierre megpróbált átültetni a gyakorlatba. (aztán később Lenin, mert ugyebár a szocialista országok szintén tagadták a hatalommegosztást, mint államszervező elvet.)
de még egyszer mondom, az angol korlátlan King in Parliament szuverenitás korábbi, mint Rousseau, és az nem a hatalom egységét vallja, hanem éppen azt, hogy az egyes hatalmi ágak együtt adják a szuverént.
szóval a korlátlan szuverenitás nem a jakobinusok nevéhez fűződik, és egyáltalán nem csak a hatalommegosztást tagadó rendszerekben létezhet.

Vidéki 2010.09.17. 09:26:29

@Lord_Valdez:

Amikor a hatalmas világégés után az ENSZ intézményét létrehozták, sok optimista ember azt képzelte, hogy ez szinte világkormányként fog működni és meg fogja akadályozni államok véres háborúit.

Érdekes módon vétójogot csak öt nagyhatalomnak biztosítottak, a többi tagállamnak nem.

A tapasztalatok azt mutatták (az optimisták reményeivel szemben), hogy az öt nagyhatalom konszenzusa ritkán jött létre és ez lehetővé tette a hatalmas véráldozatokkal járó konfliktusokat.

Elképzelhető mennyire impotens módon működött volna az ENSZ, ha minden tagállamnak vétójogot adtak volna.

Voltak azonban régen is olyan szélsőségekben gondolkodók, akik azt vallották: "Fiat Iustitia pereat mundus."

Azaz: "Ha elpusztul is a világ, de legyen igazság."

A "konszenzuskényszeres" gondolkodók mentalitása is erre emlékeztet.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.17. 09:58:12

@Vidéki:
Akkor azt hiszem, hogy itt félreértés van. Ő hatalommegosztásról beszél, nem konszenzuskényszerről.

Vidéki 2010.09.17. 11:10:37

@Lord_Valdez:

A szerző ilyeneket irkál:

"S hogy ez miért fontos ma Magyarországon? Egyrészt azért, mert a parlamenti többségnek és a kormánynak alkotmányozási szándéka van, ami azt jelenti, hogy a szuverenitást döntően érintő szabályokat is megváltoztathatja. A parlament új, kisebb létszámának kőbe vésésével és a választási rendszer változatlanul hagyásával pedig ezt el is kezdte."

Úgy tünteti fel, mintha ez egy demokráciában nem lenne lehetséges, hanem ehhez konszenzus kényszerre lenne szükség. Nem kell elfelejteni, hogy a Horn kormány alatt is voltak az alkotmányozást érintő (2/3-os) törvénykezések, mégsem idézték elő a demokrácia halálát.

Mintha a szerző nem a földön járna ilyeneket feltételez légből kapva az új kormányról:

"Számára bármiféle hatalommegosztás, ellenvélemény, akadály bűnös és elfogadhatatlan korlátozás. „Hogyan merészelik?” – ez az első reakciója."

Ebből az derül ki, hogy a hatalommegosztás nála konszenzuskényszert jelent. Vagyis szerinte a kormány akkor járna el helyesen, ha a parlamenti ellenzéknek minden kérdésben vétójogot biztosítana, vagy minden kérdésben alázatosan követné az ellenzék utasításait.

Ha szerző ragaszkodna a tényekhez, tudhatná, hogy születtek törvények az ellenzékkel egyetértésben is, ami cáfolja teóriáit.

tábormegsemmisítő 2010.09.17. 11:24:42

Szerintem alapból rossz írás, rossz analógiákkal. Méghogy USA? Akkor jöhetne példaként, ha a szenátus harmadát Kuba választaná, rég bejáratott komcsi reflexekkel. Majdnem kiszúrja a szemet, nem nehéz észrevenni: sokkal inkább az osztrák modell felé haladnak a dolgok, váltópártisággal, választás után a vesztes párt emberei csomagolnak iskolaigazgatótól felfelé minden beosztásban. Ettől volna vége a demokráciának?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.17. 11:42:10

@Vidéki:
Én ezt nem így értem.
Minden kormány nyúlt valamennyit az alkotmányhoz, de most van először példa arra, hogy senkivel sem kell egyeztetni hozzá. Most ez kizárólag a Fidesz kezében van és ez kiegészül azzal, amiről szerintem a második idézet szól. Miszerint a Fidesz vezetés nagyon centralizált és nem mellesleg nem igazán viseli el az ellenvéleményt. Ez így nagyjából olyan, mintha 5-6 ember kezében lenne minden jogalkotói hatalom.
Ebből nem következik, hogy az ellenzéknek vétójoga kellene, hogy legyen, csak az, hogy a kétharmados módosítást jó lenne, ha nem csupán pár ember hozná.

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 11:55:43

@Vidéki: Attól hogy a szerző szerint szükség van valamilyen fokú hatalommegosztásra nem következik az, hogy minden kérdésben vétójogot akar adni az ellenzéknek. A cikkel szerintem az a baj, hogy nem fejti ki, hogy mégis milyen korlátokra gondol.

BTW, a súlytalanságos analógia azért rossz, mert ott is lehet szabadon mozogni, csak nem úgy, ahogy itt a Földön megszoktuk.

Vidéki 2010.09.17. 13:35:37

@Lord_Valdez:

Ez egy alaptalan propagandisztikus célzatú állítás: "Miszerint a Fidesz vezetés nagyon centralizált és nem mellesleg nem igazán viseli el az ellenvéleményt. Ez így nagyjából olyan, mintha 5-6 ember kezében lenne minden jogalkotói hatalom."

HaKohen 2010.09.17. 15:29:27

Félig on:

Számomra hosszú idő óta az első igazán érdekes, meggondolkoztató, az ideológiai és a politikai meggondolásokat egymásra vonatkoztató, jótékony vitára ingerlő bejegyzés a Konzin. A több száz éves visszautalások is nagyon rokonszenvesek nekem, akár filozófusokról, akár megvalósult politikai rendszerekről légyen is szó. A vitára ingerlés eredménye néhány egymásnak feszülő, de egymást tisztelő hozzászólás olyanoktól, akiktől ezt már megszokhattuk. (Ezért így elsőre nem is mernék érdemben hozzászólni, nehogy hülyeséget mondjak; másodjára sem biztos, hogy érdemes.)

Félig off:

Miért van az, hogy még a legértelmesebb (noha vitatható, de ez számomra nem szitokszó) posztokhoz is odacsődülnek azok, akik valamiért képtelenek egy nem túl hosszú - bár nem anekdótarövidségű - szöveget végigolvasni, ha kell kétszer is; akik nyilvánvalóan képtelenek egy bizonyos nem túl magas szinten felül gondolkodni. Vagy képtelenek gondolkodni a szinttől függetlenül is.

Mint némely üditőital-automata. Bedobsz valamit a résbe, oszt' gyün ki a hányadék.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.17. 21:13:12

@Vidéki:
Előfordulhat-e olyan a Fideszben, hogy egy másodvonalbeli politikus szembehelyezkedik a vezetéssel és utána másodvonalbeli marad?

Sztyepan Asztahov 2010.09.17. 22:10:32

Jó írás, HaKohen véleményét osztom teljes egészében. Még egyszer biztos átolvasom.

@harcigolya: igen, jó emberre gondolsz.

Azokat a kommentelőket szeretném azonban megkérdezni, akik libsiznek, meg propagandáznak, hogy azok mit szóltak Gyurcsány "reformdühéhez" akkoriban?
Mert én még úgy emlékszek, hogy akkoriban az egész jobb oldalai sajtó azon siránkozott, hogy mégis miféle kormányunk van nekünk, mert nem egyeztet senkivel, hanem II. Jóska felvilágosult abszolutista módszereivel kormányoz. (legalábbis ez volt a retorikai fogás) Gondolom akkor is támogatták az osztatlan hatalom elvét, meg azt is, hogy a kormány nem tárgyal az ellenzékkel.

Vidéki 2010.09.18. 09:08:55

@Sztyepan: Írod: " a kormány nem tárgyal az ellenzékkel."

Ez is egy légből kapott propaganda szöveg, valóságtartalma nullával egyenlő.

Ott van a parlament, mint a tárgyalás fóruma.

A veled egy húron pendülők viszont csak akkor lennének elégedettek a "tárgyalással", ha a kormány minden kérdésben alázatosan követné az ellenzék utasításait és nem a többség, hanem a kisebbség döntene minden kérdésben.

Sajátos felfogása a "képviseleti demokráciának", amely lehetővé tenné, hogy azok akik nem nyerték meg a választásokat, továbbra is döntő befolyással rendelkezzenek.

Ezzel az elképzeléssel a tarsolyukban sokan még az "értelmiségi" szerepében is tetszelegnek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.18. 13:54:05

@Vidéki:
Azonban egyikünk se ezt mondja. Se a posztíró, se én, se Sztyepan.

Vidéki 2010.09.19. 07:50:11

Franklin Delano Rooseveltet négyszer választották elnökké az
Egyesült Államokban.

Életrajzírója feljegyzése szerint nagyon nem kedvelte az ideologizált érvelést.

Egy tekintélyes partnerével így fejezte be a vitát:

Nem kell önnel egyetértenem, megmondom miért.

Engem választottak az Egyesült Államok elnökévé és nem önt.

Ott és akkor az amerikai értelmiség elbambulhatott, mert arcizma sem rándult az elnök kijelentésére. Nem érzékelték, hogy az elnök mentalitása durván sérti a "hatalommegosztás" nemes elvét és "jakobinus diktatúra" poklába taszítja az országot.

Bezzeg a a mai magyar "közvélemény formáló, független értelmiség" nemcsak hogy mindent tud, hanem mindent jobban tud.

Tudja mitől döglik a légy.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.19. 22:07:27

@Vidéki:
Nem _akarod_ érteni.
Azt hiszed, hogy az a baj, hogy a Fideszt választották. Nem, nem az. Ki nem szarja le?
Az a baj, hogy semmilyen ellenpontja nincs.
A parlamentben abszolút többsége van, a köztársasági elnököt egy aláírásbélyegzőre cserélte, az alkotmánybíróságot szép lassan cseréli.
Olyan még nem volt a 3. köztársaság történetében, hogy egy kormánynak ne legyen ellenpontja.

Ennek analógiája az lenne, ha Roosevelt lenne az elnök. 2/3-a lenne a szenátusban, 2/3-a a képviselőházban, a legfelsőbb bíróságban stb.
Na, ilyenre még ott sem volt példa, ezért nyilván senki szólt érte. Hidd el, ha lett volna, akkor ott is komoly aggályok ébredtek volna. (Mellesleg pont Roosevelt 4 ciklusa miatt lett törvény a max. 2 ciklus)

Sztyepan észrevétele meg arra vonatkozott, hogy érdekes, hogy azok a hangok, akik eddig jozefinista hatalomgyakorlásról sikítoztak most hallgatnak, holott, ha összevetjük a mostani helyzettel akkor most kéne csak sikítozni.
Az MSZP belül egy széttagolt párt komoly belső érdekcsoportokkal, a parlamentben csak koalíciós többsége volt, a köztársasági elnök sem volt barátságos, az alkotmánybíróság sem. Ez nekik túl egypólusú volt. A mostani az pont megfelelő.
Ez arra utal, hogy nem az elveket védték, hanem a pártérdeket elveknek álcázva.

Vidéki 2010.09.20. 09:03:39

@Lord_Valdez:

Feleslegesnek érzem a rettegtetést a 2/3-al.

A potenciális "diktatúra" esélye ugyanis a parlamenti többséget birtoklók szándékától, az ország belső helyzetétől és a nemzetközi helyzettől is függ.

1933-ban a választásokon Hitler nehezen kovácsolt össze egy egyszerű többséget, mégis képes volt diktatúrát faragni belőle, mert az általam említett körülmények ezt lehetővé tették.

Ma viszont nem ez "a csillagok állása".

A szerzőnek az idő szerepét negligáló, "konszenzuskényszeres" merev gondolatai is irracionálisak.

Első hozzászólásomban utaltam a műszaki életben a szabványok területére, ahol sok mérés csak szórással reprodukálható, ebből következően a várható érték csak végtelen számú mérés eredményéből lenne kiszámítható.

Mire jutnánk, ha a szabványügyi hivatalokban hasonlóan merev gondolkodású bürokraták üldögélnének és mereven ragaszkodnának a pontos mérési eredményekhez, amelyek csak végtelen hosszú idő alatt végrehajtott
végtelen számú mérés eredményéből lenne kiszámítható. Ennyi idő alatt a mérések értelmüket veszítenék, sok iparág lebénulhatna.

Szerencsére a szabványügyi felelős emberek értik a dolgukat, nem úgy mint sok magyar „ideológus”.

Guild 2010.09.20. 11:45:36

Most jutott rá időm, hogy végigolvassam.
A hatalom megosztás fontosságával egyetértek, de az érveléssel nem.
Szerintem a szerző lila ködökkel folytat küzdelmet elefántcsont tornyából.
Nekem se tetszik a Fidesz sok lépése (pl. Schmitt Pál kinevezése), de nagyon messze van a jakobinus demokráciafelfogástól.
A közhatalom és közjó kérdésében pont az elmúlt ciklus mutatta, hogy a hatalommegosztás nem garancia a jozefinizmus meggátolására. Azt még nem látom, hogy a 2/3 birtokában mit és hogy akarnak lenyomni a nép torkán, de talán kezdjünk majd akkor hisztizni, amikor látjuk is a bajt.
A légüres tér hasonlatot és a kormány cselekvésképtelenségéről szóló érvet egyáltalán nem értem.

b.z. 2010.09.20. 21:13:28

Köszönöm az észrevételeket. Néhány reflexió:

1. "rendkívüli módon furcsállom a közjóról alkotott felfogásodat. Ha bármelyik polgár úgy gondolja, hogy ő nem szeretne engedelmeskedni a kormányzati utasításoknak (kvázi nem kíván a hatalom (~szuverén) adta korlátokon belül maradni) az automatikusan azt jelenti, hogy a hatalom félreértette a közjót?"

A szövegbeli példámra tudok visszautalni. Természetesen nem minden engedetlenség üzenet arról, hogy a kormány nem a közjót tartja szem előtt, de van egy elvileg nem meghatározható engedetlenségi szint, amely már igen.

2. "Nem képes a szerző felfogni, hogy a képviseleti demokrácia a többségi elv alapján működőképes."

De, képes vagyok felfogni. Csak különbséget tennék kormányzáshoz szükséges többség és alkotmányozó többség között, ami éppen lehet kétharmadhoz kötve, de - ahogy a szöveg többi része erről szól - nem CSAK ahhoz.

3. "A szerző a teljes konszenzuskényszert, az ellenzék teljes vétójogával tartja üdvözítőnek, ami viszont szembe megy a "felelős kormányzás" elvével."

A konszenzus szót le sem írtam, de még a szinonímáit sem. Kár, hogy a kiindulópontot nem veszik észre sokan: alkotmányozás kezdődött, ezért KELL beszélni a hatalommegosztás problémáiról. Egyúttal úgy érzékelem - lásd lentebb - hogy vannak kormányzástani megfontolások is a hatalommegosztás mellett.

4. "annyit azért helyből hozzáfűznék, hogy az abszolút szuverenitást nem Rousseau találta fel. "

Persze hogy nem, ezért idézem is XVI. Lajos fura helyzetét.

5. "Úgy tünteti fel, mintha ez egy demokráciában nem lenne lehetséges, hanem ehhez konszenzus kényszerre lenne szükség. Nem kell elfelejteni, hogy a Horn kormány alatt is voltak az alkotmányozást érintő (2/3-os) törvénykezések, mégsem idézték elő a demokrácia halálát."

Egyrészt nem volt túl sok ilyen megmozdulás, másrészt természetesen azokkal szemben is érvényes a mondandóm.

6. "Ebből az derül ki, hogy a hatalommegosztás nála konszenzuskényszert jelent. Vagyis szerinte a kormány akkor járna el helyesen, ha a parlamenti ellenzéknek minden kérdésben vétójogot biztosítana, vagy minden kérdésben alázatosan követné az ellenzék utasításait.

Overkilling. Ismétlem: sehol sem írtam konszenzuskényszerről, az idézett mentalitás inkább a különböző jobbos fórumok kommentelőik minősíti, s nem a kormányt jellemeztem vele, végül pedig a lényeg az alkotmányozási probléma.

7. "Majdnem kiszúrja a szemet, nem nehéz észrevenni: sokkal inkább az osztrák modell felé haladnak a dolgok, váltópártisággal, választás után a vesztes párt emberei csomagolnak iskolaigazgatótól felfelé minden beosztásban. Ettől volna vége a demokráciának?"

Ha valami, akkor az osztrák modell a konszenzuskényszer modellje. Legalábbis a legutóbbi időkig az volt, azóta valóban élesedett a pártküzdelem, de a teljes apparátuscsere pedig ma már jó ideje abszolút kiment a divatból Európában.

8. "Sajátos felfogása a "képviseleti demokráciának", amely lehetővé tenné, hogy azok akik nem nyerték meg a választásokat, továbbra is döntő befolyással rendelkezzenek."

A rájuk szavazók képviselete kötelességük és dolguk, ők is a törvényalkotás részesei és az egész demokrácia elvi és gyakorlati működőképessége rajtuk is múlik. Különben az az elv lenne az érvényes, hogy a többség a többség számára hozza a törvényeket, a kisebbség meg a kisebbség számára.

9. "A szerzőnek az idő szerepét negligáló, "konszenzuskényszeres" merev gondolatai is irracionálisak."

Szerintem a konszenzuskényszer kényszeres emlegetése a valódi kényszeresség.

10. "A hatalom megosztás fontosságával egyetértek, de az érveléssel nem."

Konkrétan?

11. "Szerintem a szerző lila ködökkel folytat küzdelmet elefántcsont tornyából." Ehhez lásd a különböző "filozófus" és "értelmiségi" megjegyzéseket (lekezelőeket).

Úgy gondolom, ha valaki vette a fáradságot és reflektált, maga is elkövette a lila köddel való küzdelem (filozofálás, stb.) ősbűnét. Mégis fontosnak érezte? Vajon miért?
Na ugye.

12. "Nekem se tetszik a Fidesz sok lépése (pl. Schmitt Pál kinevezése), de nagyon messze van a jakobinus demokráciafelfogástól.

Tessék visszaolvasni: nem annyira a kormány, mint inkább a hangadók, az újságírók és egyéb közvéleményformálók körében formálódó jakobinizmusról beszéltem.

13. "A közhatalom és közjó kérdésében pont az elmúlt ciklus mutatta, hogy a hatalommegosztás nem garancia a jozefinizmus meggátolására. Azt még nem látom, hogy a 2/3 birtokában mit és hogy akarnak lenyomni a nép torkán, de talán kezdjünk majd akkor hisztizni, amikor látjuk is a bajt."

Megírtam: a kisebb parlament virtuális, meg nem vitatott választási és képviseleti alkotmányos reform volt. Lenyomták a nép torkán? Igen. A nép még tapsolt is hozzá.

14. "A légüres tér hasonlatot és a kormány cselekvésképtelenségéről szóló érvet egyáltalán nem értem."

Ahogy ígértem, erre itt térek vissza: ez a hatalommegosztás melletti kormányzástechnikai (nem alkotmányossági) érv. A légüres térhez visszatérve: igen, persze hogy lehet mozogni benne, bizonyos értelemben szabadabban, mint a földön, mivel itt nincs gravitáció - ugyanakkor egy másik értelemben éppen ezért jóval kevésbé szabadon (tehát lassabban, bizonytalanabbul, stb. stb.).
Gondoljuk meg a következőt: van egy alkotmánybíróság, amely tényleges ellensúlya a kormánynak (és az általa dominált parlamentnek). Éspedig azért, mert hatalma van arra, hogy a törvényeket megsemmisítse, ha azokat alkotmányellenesnek találja. Ha mármost megszüntetjük vagy olyan emberekkel töltjük föl, akikről tudjuk, hogy a kormánnyal/parlamenttel nem fognak szembeszállni, természetesen szabadabbak leszünk mint kormány/parlament. Ámde kicsit hosszabb távon azt fogjuk látni, hogy minden alkotmányossági probléma a kormányon/parlamenten BELÜLRE került, zárt ajtók mögött és frakcióüléseken félig-meddig kimondva és ezernyi érdek hálójában torzuló módon merül föl, ami egyre irányíthatatlanabbá, egyre kiszámíthatatatlanabbá teszi a döntéshozatalt. A kétharmados többség azt fogja találni, hogy egyre kevésbé képes egységesen föllépni, a kormányzás java részét a többség egyben tartása teszi ki. Érdekes módon Orbán V. már utalt is erre a várható problémára (ő már csak tekintély, nem? ha az "értelmiségi" csak lila ködökkel küzd, akkor vajon mire gondolt OV?), csak nem így fogalmazta meg, illetve nem kötötte össze a hatalommegosztás gondolatával. Én azonban bátorkodtam megtenni.
Nincs ebben a gondolatban természetesen semmi falrengető újdonság, történelmi példák bőven akadnak.

Még egyszer köszönet azoknak, akik rámszánták az időt.

Guild 2010.09.21. 15:09:07

@b.z.:
"Úgy gondolom, ha valaki vette a fáradságot és reflektált, maga is elkövette a lila köddel való küzdelem (filozofálás, stb.) ősbűnét. Mégis fontosnak érezte? Vajon miért?
Na ugye."

Nem a filozófálás a baj (amit magam is szeretek, becsülök és kicsit művelek), hanem a valóságtól elrugaszkodott öncélú elmélkedés. A lila köddel arra céloztam, hogy a hatalom megosztáson alapuló demokráciát nem kell félteni, mert nem úgy néz ki, hogy a Fidesz felszámolná azt. A trükkök százai során volt ilyen irányú kísérlet (pl. KSH), de akkor sem volt komoly veszélyben a hatalom megosztás.

"Tessék visszaolvasni: nem annyira a kormány, mint inkább a hangadók, az újságírók és egyéb közvéleményformálók körében formálódó jakobinizmusról beszéltem."

Nekem ez nem jött le. Bocs.
Én ugyan idő hiányában nem ismerem a hangadók minden hangját, ezért megítélni sem tudom az állítást, de igazából nem is tartom olyan fontosnak a dolgot. Ha a kormány jól kormányoz, akkor nem olyan lényeges, hogy mit hangoskodnak a hangadók.

"Megírtam: a kisebb parlament virtuális, meg nem vitatott választási és képviseleti alkotmányos reform volt. Lenyomták a nép torkán? Igen. A nép még tapsolt is hozzá. "

Ezzel az erővel minden törvényt és rendelkezést lenyomnak a nép torkán, hisz kevés kivételével egyik előtt sem tartanak népszavazást vagy nemzeti konzultációt. A kisebb parlament ráadásul már régóta téma, és minden párt lelkesen támogatta az ötletet. Nem értem mi köze ennek az egésznek a közhatalom és közjó problematikájához.

Végül a légüres tér példát továbbra sem értem. Szerintem nincs összefüggés a cselekvőképesség vagy a többség összetartásának nehézsége és a hatalom megosztás közt.
Ha felszámolják az alkotmánybíróság ellenőrző szerepét, az nem belülre viszi, hanem egyszerűen megszünteti az alkotmányossági problémákat. Ha nincs korlát, nincs ehhez kapcsolódó probléma sem.

HaKohen 2010.09.21. 17:12:10

@Gorgiasz:

"A trükkök százai során volt ilyen irányú kísérlet (pl. KSH), de akkor sem volt komoly veszélyben a hatalom megosztás."

Mi köze van a KSH-nak (aminek tevékenységét, habár módszertani kritikával, de nagyra becsülöm) a hatalommegosztáshoz? Térjünk a lényegre - ahogy Emese mondja az amerikai imperializmus és nagytőke magyar fiókbankjának most futó reklámjában. A hatalommegosztás intézményes szervezeteinek élére épp az elmúlt hónapokban kerültek pártkatonák: közt. eln. és ÁSZ, valamint közeli és a törvénynek meg nem felelő tagok: Alk. bír. Már hónapok óta támadják az MNB elnökét (ne mondd, hogy télleg a fizetéséről van szó), valamint kb. 24 óra óta a Legf. Bír. elnökét. És van egy fogadásom a közelesen megválasztandó legf. ügyészről. Tiszteletben tartom véleményedet, ha ezzel egyetértesz, bár én nem - de azért ne forgasd ájtatosan a szemedet.

Más. Jakobinusfelfogásban szerintem jól olvastad, b.z. kissé mosakodik, pedig szerintem sem a "hangadókről" írt. Bár a lényegben viszont szerintem neki van igaza. Bár ne lenne.

"Ha a kormány jól kormányoz, akkor nem olyan lényeges, hogy mit hangoskodnak a hangadók."

Na ne! Ugye ezt te sem gondolod egészen komolyan? (Cseréld ki szavaitokat tárgyszerűbb kifejezésekre.)

Végül. A légüres tér metaforájától szeretnék elrugaszkodni, bármennyire is kedves lelketeknek a rajta való rugózás (!). Én azt olvastam ki b.z. írásából - megengedve, hogy nem ez az egyetlen lehetséges olvasat -, hogy itt el lett dobva néhány bumeráng. Amelyeknek az a természete, hogy vissza
szoktak jönni és fejbe szokták csapni rövidlátó eldobóikat. Szóval, esztet maj megvitathassuk kis idővel később - feltételezve, hogy a visszajövő bumerángok nem tesznek kárt a mi beszélőkénkben.

Guild 2010.09.21. 17:59:14

@HaKohen:

1
A KSH-nak egy független szervezetnek kéne lennie, ami adatokkal szolgál (többek közt) a kormány teljesítményéről. Gyurcsányék azért váltották le az előző választás előtt törvénytelen módon a teljes vezetést, hogy el tudják hitetni a saját választóikkal és a bizonytalanokkal, hogy az államháztartás köszöni szépen rendben van. Ezért a választók nem tudták megfelelően megítélni a kormány teljesítményét, ami szerintem a demokrácia egyik legfontosabb előnyét (a rossz vezetés leváltható) gyengítette. A KSH tehát egy fontos eleme a demokratikus államban a súlyok és ellensúlyok rendszerének.

2
Abban egyetértünk, hogy a pártemberek kinevezése gyengíti a hatalommegosztás elvét, csak abban nem, hogy megszüntetné. A cikk akörül forog, hogy legyen vagy ne legyen hatalommegosztás a demokráciában, ezért érzem úgy, hogy a szerző árnyképekkel viaskodik.

3
Nem tudom te kire gondolsz hangadóknál. Én arra gondoltam, hogy felőlem írhat bármit Bayer Zsolt az újságban (amúgy se olvasom), ha Orbán Viktor jól viszi végbe mondjuk a gazdaság élénkítő programot. Az előbbi a napi politikai cirkusz része, amit figyelmen kívül hagyhatsz, az utóbbi pedig a valóban befolyásolja az életed.

4
Én úgy dekódoltam a légüres tér hasonlatot, hogy a kormány a cselekvési korlátok elvesztésével egyre tehetetlenebb lesz. Lehet, hogy van a dolognak egy pszichológiai elmélete, de ehhez nem értek.
A bumeráng hasonlatot pedig úgy tudom dekódolni, hogy a Fidesz mondjuk a választási rendszert érintő változásai miatt később még szívhat is.
Nem látom az átfedést a két példa közt.

bz249 2010.09.24. 10:06:49

@dobray: XVI. Lajos? Eljen? Miert? Mert a francia politika beugrofeladatat sikeresen elbaszta (a parizsi nep lazong... minden valamirevalo francia vezeto szembesult ezzel a problemaval, mert a parizel az egy ilyen fajta es meg a vegtelenul tehetsegtelen Patrice MacMahon is sikeresen megoldotta a Kommun kerdeset)? A konzervativizmus ne legyen mar a balfaszsag dicserete, megha a szerencsetlen balfasz felkent kiraly is volt.

evil overlord (törölt) 2010.09.27. 21:22:25

@bz249: Khmm. Azért Patrice Mac-Mahon nem éppen az az ember, akire jó érzéssel fel lehet nézni, míg XVI. Lajos ügyetlen, de legalább jóindulatú volt.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása