A nemzet „kisajátítása” és a baloldali finnyáskodás

Konzervatorium I 2010.06.03. 09:51

Hogy meri azt mondani a jobboldali kormány, hogy a nemzet letéteményese, hogy meri azt mondani, hogy nemzet politikát folytat és különben is, hogy meri kisajátítani a nemzet fogalmát? Meg mi az, hogy nemzeti együttműködés? Az utóbbi napokban folyamatosan találkozhatunk a bukott progresszió publicistáinak finnyáskodásaival, amelyek a fenti kérdésekben összegezhetőek. Mi lehet emögött az előző húsz éven végighúzódó ellentét mögött? Mert mindezt már Antall Józseffel szemben is felhozták.

Szilvay Gergely írása

Mert a baloldali pártok is nemzetinek tartják magukat, magyarnak és ha a jobboldal nemzetezik, hazaárulózik, akkor úgy vélik, önkényesen ki lettek rekesztve a nemzet közösségéből. Pedig ők is a magyar foci- kézilabda- és vízilabda-válogatottnak drukkolnak a vébén, a magyar énekesért izgulnak az Euróvíziós Dalfesztiválon, és ők is jót akarnak a határon túli magyaroknak. Meg a belülieknek. 

Csak szerintük a jobboldal harsány, nemzeti giccset felvonultató retorikája és sovén tettei nem európaiak, és éppen nem ezek hanem a saját mérsékeltnek mondott elképzeléseik szolgálják a nemzetet. Lásd Bauer és a benyaliz mérsékelt külpol.

Szóval. A nemzeti együttműködés rendszerének (ja, nagybetűvel) télleg van egy kicsi kamuíze. Nemzeti giccs is kétségtelenül létezik, és használják is. Ruhában, dalban, szónoklatban. Meg nyilván személyükben a baloldaliak is a nemzet részei.

Habár ezt éppen nem tagadta el tőlük senki (talán néha igen, de hát ebből felesleges volna általánosítani). A baloldalnak fel kéne mérnie, hogy milyen viszonyban is van a nemzeti léttel. Nyilván van egyfajta hangsúlybeli eltolódás is (retorika). Másrészt koncepcióbeli is vagyon. Ezügyben pedig a baloldal kicsit le van maradva. És túl sokan maradtak itt az előző rendszerből és szövegelnek ahhoz, hogy elhigyjük nekik a nemzeti fordulatot. Szóval tetszettek volna korábban hangoztatni, hogy fontosnak tetszenek érezni a nemzeti közösséget. És talán nem kéne távol maradni a Trianon-emléküléstől.

Mert mi eddig igazából csak azt láttuk, hogy a baloldalon tagadni tetszenek a nemzet fontosságát. Talán elfogadták, hogy létezik ilyen entitás, de puszta létezésén túl nem sok lényegi funkciót tulajdonítottak neki. Márpedig van olyanja, még ha természetesen a nemzet abszolutizálásától óvakodni kell is, és ugyan mindenkinek szent a saját nemzete, amolyan profán értelemben, a Bogár-módra való szakralizálásától azért óvnánk. A nemzeti egység fontos dolog, de azért nem azt jelenti, üzenjük a széljobbnak, hogy akkor egy üdvözítő ideológia (például nacionalizmus) alá be kell állni (a la Gömbös), mert a véleménykülönbségek széthúzzák a nemzetet. A nemzet a közösségi (és esetleg az állami) lét egyik, de nem kizárólagos szintje.

Szóval baloldal és jobboldal közt különbség van a tekintetben, hogy milyen fontosságot tulajdonít a nemzetnek. Egy liberális-individualista ideológia nyilván nem olyan nagyot. Sem egy eredendően kollektivista-internacionalista. Habár éppenséggel minden megeshet, lásd Csau meg a mai Kína (és a mai kínai nemzeti kommunizmust az ottaniak viszonylagos jólétével legitimáló jobbikos).

De emellett senki nem tiltotta meg, hogy az MSZP vagy bármilyen baller tömörülés a nemzetre is hivatkozzon. De nyilván nekik ez nem menne, mert olyan fasiszta-íze van. Jellemző a baloldalra, bárhogy is emlegetik időnként a közösség fontosságát mint baloldali érték (nyilván az is, biztos), hogy ha egy közösséget, főleg ha az intézményesedik, akkor csak kirekesztőleg tudnak értelmezni. Tehát adott bármilyen közösség puszta létével kirekeszti azokat, akik nem tagjai, főleg ha szabályai is vannak, amiket be kell tartani, ha az ember a tagja akar lenni. Ők ezen szabályok miatt nem akarnak tagok lenni, de azért kirekesztve érzik magukat, mert csak nem ők, hanem a közösség is beleszólhat, hogy ők  tagok lesznek-é benne, és ezután nem tehetnek azt, amit akarnak. Na, leginkább két ilyen gyanús közösségfajta van: az egyházak és a nemzet.

Mindkettőbe be lehet kerülni akaratunk ellenére (születés, keresztelés), egyikből sem lehet kilépni formálisan. Pedig egyébként tök liberális alakulat mindkettő, ugyanis egyik sem küld ránk hadosztályokat, ha nem veszünk részt az életében. Csak hát ugye a születést és a keresztelést nem lehet visszacsinálni, örök bélyeg mind a kettő...

A népszabadságos és népszavás publicisták (Várkonyi) állandóan azzal jönnek, hogy Orbánra csak ilyen meg olyan kevesen szavaztak, nem is lett meg százalékban a kétharmad, és hogy nem szavazott rá mindenki. Azaz mivel nem szavazott rá a választópolgárok minden egyes tagja, ne akarjon nemzeti együttműködni. Ez a választási matek jó játék, mindkét oldal el szokta játszani vesztesként, hogy kiszámolja, az ország lakosságának az összességéből (az utolsó választójog nélküli csecsemőt is beleszámítva) hányan is szavaztak a győztesre. Elárulom, mindig kisebb szám fog kijönni 50 százaléknál. Szavazni ugyanis nem kötelező. A parlamentáris demokrácia műfaja ellenben azokra tud építeni, akik véleményt nyilvánítanak. És a győztes politikája meg fogja határozni a nem szavazók és a vesztesre szavazók életét is.

Azért álszent ez a hozzáállás, hogy velem ne akarjon Orbán nemzetiegyüttműködni, ha nem szavaztam rá, mert korábban épp az ország állítólagos kettéosztása ellen kardoskodtak a baloldalon. Medgyesy, Gyurcsány mögé fel kell sorakoztatni a nemzetet? Egész Magyarországot? Csak a nemzeti jelző megosztó? A Lengyel Lászlók, Galamus-csoportok, Dési Jánosok akkor is kiakadnának, ha Orbán országos vagy jelzőnélküli együttműködést hirdetett volna. Az van, hogy ők nem akarnak együttműködni, ahogy azt Kartal Zsuzsa meg is írta. Ez nem retorika-, hanem programfüggő. Sokatmondó, hogy a NER-t (minden kissé lózungos felhangjával együtt) a baloldali véleménykifejező magánemberek nem az összefogás aktusaként értékelik, hanem a kirekesztés, a szembenállás aktusaként. Az együttműködés, mint kirekesztés.

A NER nevének megvannak a maga indokai, mindenesetre az új kormány nem kezd korporatív állam építésébe, úgyhogy nem is kell együttműködnie Kartal Zsuzsáéknak, de akkor nekem miért kellett volna szerintük részt vennem a nagy gyurcsányi reformkorban?  Mert ha én abból ki akartam maradni, akkor ketté osztottam az országot, mert nem voltam hajlandó együtt haladni a progresszióval. Apropó, a haladás szó és a reformkor rétorikai kisajátítása nem kirekesztő? Vagy a progresszióval mindenki köteleles együtt haladni, mert aki nem, azt lelövik, mint költőt az erőltetett menetben? Nem lehet önként lemaradni?

Vagy ezentúl az lesz, hogy minden választás után felosztják a pártok az országot, és egy párt szavazói egy területre költöznek, és mindenki kormányozhatja saját magát? Nem hiszem, szóval akár tetszik, akár nem, egyelőre azok lesznek mindenkinek a kormánya, akire a voksolók többsége szavaz. Azoknak is ők lesznek a kormánya, akik nem rájuk szavaztak. Ez van.

Szóval az van, hogy a ballib közírók szerint akkor mindenki köteles együtműködni, ha a progresszió van kormányon, és aki nem akar, az megoszt, ha a jobboldal van kormányon, akkor viszont ők kérik a jogot, hogy kimaradjanak mindenből, mert a jobb ne akarjon együttműködni, mert az megosztó. Időnként magukat rekesztik ki, önként és dalolva, hogy utána kirekesztő jobboldalról hisztizhessenek.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr192052063

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nemzeti „kisajátítása” és a baloldali finnyáskodás 2010.06.03. 10:52:01

Szerintük a jobboldal harsány, nemzeti giccset felvonultató retorikája és sovén tettei nem európaiak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szempontpuska 2010.06.03. 11:44:58

Elég unalmas és lerágott csont. A ki milyen alapon (és mennyire) magyar c. kérdést senki nem kötheti önmaga által meghatározott kritériumokhoz, mert nincs sem erkölcsi, sem másmilyen alapja hozzá.
Van aki hangzatos retorikával, van aki kokárdával, van aki melldöngetéssel éli meg, határozza meg a magyarságát, de vannak olyanok is akik egészen másképpen. Ezt illene elfogadni. De nem megy.

Ezt kérdőre vonni, megkérdőjelezni, majd ebből eredően hazaárulózni bunkóság. Kirekesztés.

Sosem érdekelt, ki hogyan éli meg a magyarságát. Kitesz egy zászlót a házára, választásokig viseli a kokárdát vagy éppen belül éli meg a magyarságához kötődő büszkeségét, hazaszeretetét.

A baj onnantól kezdődik, ha valaki elvárja, hogy ugyanúgy gondolkodjak, higgyek, cselekdjek, szavazzak ahogy Ő, mert ha nem akkor nem vagyok magyar.
LOL

Ramaty 2010.06.03. 12:04:21

1. kérdésem:
Én azt szeretném megtudni, hogy a tisztelt Konzi blog még meddig foglalkozik a a bukott progresszió publicistáinak finnyáskodásaival, és ehhez hasonló rendkívűl lényegebevágó kérdésekkel?

MI történik itt fiúk?

2. Mi a vélemény a blognak pl a kormányprogramnak nevezett irományról?

----------

3. Nemzeti együttműködés kérdéskör: sztem maga az együttműködés emlegetése a hiteltelen. Egy olyan párttól, akik soha semmiben nem voltak hajlandók együttműködni. Ja de, hajlandók voltak, amikor képviselői számlázásról vót szó.

Tuur Ion (törölt) 2010.06.03. 12:27:55

A ballib elég sokszor és elég látványosan demonstrálta, hogy nem tartja magát a magyar nemzethez tartozónak. December 5 KÁP, rendőrpogrom a magyarok ellen okt. 23., a náci Szlovákiának a meleg szarig való benyalás, vagy most épp a magyar állapolgárság meg nem szavazása vagy a trianaon emléknap elutasítása, távolmaradás a megemlékeztéstől - sorolhatnánk.

Úgy hogy lehet csöndben maradni a magatokfajta nem-magyaroknak, ha meg nem tetszik a 6% pártjának, akkor lehet keresni másik lakhelyet (mert hazátok nektek globalistáknak úgy sincs).

szempontpuska 2010.06.03. 13:02:21

Mondjuk nem mintha olyan nagyon érdekelne, ki minek tart engem. Mivel nem másokkal szemben határozom meg a hovatartozásomat, nincs is szükségem rá, hogy trollerek mit gondolnak.

Dr. No 2010.06.03. 13:11:48

"Habár ezt éppen nem tagadta el tőlük senki (talán néha igen, de hát ebből felesleges volna általánosítani)." Ez így korábbi történések rokokó jellegű eufemizálása. Mondhatni: bagatellizáló csúsztatás.

"És talán nem kéne távol maradni a Trianon-emléküléstől." Szerencsére ezzel a mondattal ugyanaz a bekezdés helyre is teszi a gondolatmenetet: senki nem tagadja el a baloldaliaktól (illetve a liberálisoktól, ha jól értem, a poszt rájuk is vonatkozik), hogy a nemzet részei - ők maguk tagadják el, amikor nem vesznek részt a Trianon-emlékülésen.

Várjuk a további támpontokat, milyen eseményeken kell részt venni, ott mit kell csinálni, milyen újságokat kell olvasni, milyen filmeket és tévéműsorokat nézni, esetleg kinek és mit kell jelenteni ahhoz, hogy talpig magyaroknak érezhessük magunkat.

És búcsúzóul: "akár tetszik, akár nem, egyelőre azok lesznek mindenkinek a kormánya, akire a voksolók többsége szavaz. Azoknak is ők lesznek a kormánya, akik nem rájuk szavaztak" - nahát, ezt az érvelést konzervatív fórumon a most véget ért nyolc évben soha nem lehetett olvasni, hallani. Valószínűleg azért, mert akkor nem is volt igaz. Bezzeg most!

Ramaty 2010.06.03. 13:12:06

Te Tuur Ion

én annyi tudok magyar nemzet tagjairól, hogy magyarul beszélnek, szeretik másikban keresni a hibát, szeretnek irigykedni, megfojtanák a másikat egy kanál vízben, mert az Újpestnek szurkol, az összes zsidó Nobel-díjasban a magya géniusz megnyilvánulását látják, utálják a szomszédaikat, a franciákat, az oroszokat, stb - már miért akarnék annyira ebbe a "közösségbe" tartozni?
Ne nevettess.

Aron M 2010.06.03. 13:58:03

@Fórumromboló Trollt Romboló Megatroll:

ha ennyit tudsz drágaságom, akkor rém műveletlen vagy, hogy idézzek a a 90-es évek elejéről a ballibektől: mucsai

nagyon jó kis írás amúgy a poszt

Ramaty 2010.06.03. 14:11:44

Lehet, hogy "műveletlen" vagyok - bár megjegyzem, nem helyesen használod ezt a szót - , mindenesetre amit leírtam, az tapasztalat.

héjakútmácsonya 2010.06.03. 14:32:27

"Nem vagyok közgazdász, de azt hiszem, mégis olcsóbb volna megoldani a gátak erősítését, mert az áradás a gettók házait sodorja el először."

Kartal Zsuzsa néni mélyen cinikus és képmutató, s nem tudom, hogy a hál' istennek mögöttünk hagyott 8 esztendő tette azzá, vagy eleve ilyen.

A gátak megerősítését, sőt, építését talán indokoltabb volna a közel egy évtizedes regnálás után agyonvert baloldali pártokon és kormányokon számon kérni, s nem pedig az 5. napja hivatalba lépőn! Okés?

2010.06.03. 15:27:25

@Tuur Ion: Ez a "rendőrpogrom" nekem új. Kifejtenéd?

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.06.03. 15:46:49

Azt hiszem a kérdésfeltevés jó, válasz helyett viszont szimplán visszafordította kedves blogíró a kérdéseket. Kevés ez így.

Mintha eleddig azt hallottuk volna, hogy nem volt kellô társadalmi háttér a reformok mögött, ergo azt kell gondoljam, hogy a kérdés releváns, mitôl lesz az nemzeti most, ami akkor sem volt? A plusz akárhány százalék szavazótól, ami mindenképpen kevesebb, mint 100%, de még a megjelentek 100%-ánál is kisebb?

legeslegujabbkor 2010.06.03. 17:49:30

Hát akkor lássuk az együttműködést. Mikor ül le tárgyalni a kormányzó párt az ellenzékkel a 2/3-ados törvényekről?

Sztyepan Asztahov 2010.06.03. 21:59:35

ez sem egy értékelvű írás, hanem párthű. gratulálok.

mi a konzi véleménye a három csapás törvényről?
mi a konzi véleménye a tervezett választási törvényről?
mi a konzi véleménye a tervezett oktatási politikáról?
-II- a gazdaságpolitika hiányról?

ezek olyan kérdések, amit itt a Konzervatóriumon is lehetne feszegetni...

Nemzeti liberálisként eddig csak kettős állampolgárságot és a lex Trianont tartom valami többé-kevésbé elfogadhatónak, (bár előbbinek az időzítésével, másiknak pedig szövegével van problémám) de amit eddig bejelentett a Fidesz, az alapján nem túl sok jóra készül, ahogy látom. Fico legjobb magyarországi tanítványa OV.

Mennyire jó volna Istenem, ha egy Scruton, Lord Acton, Hayek, Cristol, Burke, Oakeshott filozófiája alapján próbálnának blogot írni. Nem Orbán nézetei szajkóznák. Amire pedig nem reflektáltak a filozófusok, mondjuk az oktatás ügyre, ott meg szakembereket kell kérdezni a témában.

kelta 2010.06.03. 22:01:08

@Fórumromboló Trollt Romboló Megatroll: érdekes amit mondasz, csak tudod ugye hogy ez egy kicsit nácis?:D
Mert ha a te módszeredet veszem (írok néhány negatív sztereótípíát egy népről, azt levonok egy jól hangzó következtetést) akkor írhatnék ilyet is:

én annyi tudok cigányokról, hogy magyarul rosszul beszélnek, szeretik másik tulajdonát ellopni , szeretnek segélyért kuncsorogni, megfojtanák a magyarokat egy kanál vízben, mert gyűlölik őket, az egyik sem nem szeret dolgozni , utálják a fürdést, az iskolát, a rendet stb - már miért ne küldenénk mindent vissza Indiába?
Ne nevettess.
mindenesetre amit leírtam, az tapasztalat.

Ramaty 2010.06.04. 11:08:08

kelta:
a "náci"-t pontosan az a különbség teszi, ami a két jól hangzó következtetés tartalmai között van,
ti. hogy "már miért ne küldenénk mindent vissza Indiába?" illetve "már miért akarnék annyira ebbe a "közösségbe" tartozni?".

kelta 2010.06.04. 14:41:18

@Fórumromboló Trollt Romboló Megatroll: ó bocs tényleg kicsit erősebb lett,
így jobb lesz: már miért akarnék én velük együtt élni?

Ramaty 2010.06.05. 13:29:53

ez a konklúzió meg miért lenne náci?

teemur · http://teemur.blog.hu 2010.06.05. 23:52:42

"Na, leginkább két ilyen gyanús közösségfajta van: az egyházak és a nemzet.
Mindkettőbe be lehet kerülni akaratunk ellenére (születés, keresztelés), egyikből sem lehet kilépni formálisan."

Az egyházból ki lehet formálisan lépni, sőt, ezt a kilépést az egyház is tiszteletben tartja (pl. maga nem hajlandó kilépettet egyházilag összeadni). Csak a keresztség szentségében való részesülés kitörölhetetlen szerinte, ami persze, hogy az. (Ha valaki súgott valamit a fülembe, azt sem a _tényt_, sem lehet kitörölni, hogy megtette).

Polgár 2010.06.06. 21:40:14

Nem olyan egyszerű ám megállapítani, hogy ki akar - s éppen ki, mivel árt a nemzetnek.

www.portfolio.hu/ - tudtommal egy alapvetően konzervatív oldal.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása