Vége a töketlen gyurcsányi külpolitikának

Szilvay Gergely I 2010.05.27. 11:02

Ki kell mondani: részünkről nincs jószomszédi viszony, ha a határon túliak sínylik ezt meg. A Gyurcsány-féle bájvigyor-diplomácia már elvérzett az előző nyolc évben, semmit nem értünk el vele, ideje visszaváltani az antalli és az orbáni sebességbe.

A kettős állampolgárság megszavazása kapcsán rögtön megkapta Orbán és Martonyi, hogy még tárgyalni sem volt hajlandó a törvényről - de hát mit tárgyaljon valamiről, ami csupán arról szól, hogy megkönnyítik, hogy a határon túliak éljenek egy eddig is létező lehetőséggel? És miért tárgyaljon valamiről, ami a szomszédos országok többségében is létezik, beleértve Szlovákiát is? (Korábban egyébként kitapogatták a szerb és a román álláspontot, ami nem volt elutasító, lévén ők is ugyanezt csinálják).

Miért kellett volna tárgyalni valamiről, amiről annyira gyökeresen eltérőek az álláspontok, hogy nemigen lehetséges közeledés? A tárgyalás csak arra lett volna jó, hogy a szlovák kormány rögtön belerúgjon az új magyar kormányba (persze az valószínűleg nem tűrte volna ezt olyan lemondóan, mint az előző kabinetek), meg hogy kihasználja és elmondhassa otthon: a magyarok elfogadnak minket.

A szlovák taktika az, hogy olyan helyzetet teremtenek, amiben valamire való tisztes diplomácia nem ül le tárgyalni, mert az megalázó, hanem tiltakozását fejezi ki, majd ezután közlik, hogy a magyarok nem konstruktívak, nem akarnak tárgyalni. Ha mégis tárgyalnak, akkor meg röhögnek rajtuk, hogy ezekkel mindent meg lehet csinálni. Ha van rajtunk sapka az a baj, ha nincs rajtunk sapka, akkor az. Igazából a szlovák kormány sem tárgyal, maximum úgy tesz, mintha.

Kíváncsi vagyok, mi lenne, ha mi eltörölnénk a kettős állampolgárság lehetőségét, valamint hoznánk egy ellen-nyelvtörvényt. Ugyanazt mondanák ránk, mint amit mindig, akármit is csinálunk, hogy feltámadt a magyar irredentizmus. És vajon milyen reakcóit váltana ki, ha a Tiso-féle szlovák náci bábállam eszméinek feltámasztásával vádolnánk Ficoékat?

A múlt haladáspárti emberei, Gyurcsány et al. feat. Bauer Tamás persze rögtön a nemzetközi kapcsolatok tönkretételével vádolják az új parlamenti többséget. Utóbbi például azt írja:

A törvényt, amely – a leszármazás és nyelvtudás kerülőútján – nemzetiségi hovatartozás alapján kínálja fel a magyar állampolgárságot a szomszédos országokban élő magyaroknak, s ezzel bevonja őket a magyar politikai nemzetbe, felrúgja a nemzetközi rendet, a szomszéd országokkal kötött alapszerződéseket és konfliktust gerjeszt többség és kisebbség, határon inneni és túli magyarok között.

Mi a frász ellenkezik a törvényben a nemzetközi renddel? Az alapszerződésekkel? És miért is baj, hogy származási alapon ad állampolgárságot az új törvény (megint hangsúlyozzuk: csak könnyít annak megszerzésén)? Miért, milyen alapon kéne adni? A származás és nyelvtudás teljesen legitim szempontok, a nemzet ugye alapvetően vérségi kötelékeken, származáson alapul, ha tetszik, a biológián, akármennyire is fasisztákat kiált most az igen tisztelt progresszió (ez természetesen nem jelenti sem a nemzet abszolutizálását, sem azt, hogy valaki ne lehetne kettős vagy többes identitású). A németek is származási alapon adnak külföldi német leszármazottaknak állampolgárságot, és szomszédaink is eszerint járnak el.

Bauer egy töketlen, megalázkodó, sikertelen, lehajtott fejű külpolitikát folytatna:

A szomszédsági politika, a magyar kisebbségek ügyének kezelése a magyar politika egyik alapkérdése. Többször leírtam már: az MSZP és az SZDSZ első koalíciós kormánya, a Horn-kormány a magyar kisebbségek ügyét a szomszéd országokkal való megbékélés és a kisebbségi jogok államközi alapra helyezésével kezelte, összhangban a kisebbségi pártok – a Bugár Béla vezette MKP és a Markó Béla vezette RMDSZ – törekvésével, hogy a kisebbségi jogvédelmet összekapcsolja az ottani társadalomba való integrációval. A Fidesz ezzel szemben gyökeresen más politikát, a szomszédokkal vívott hidegháború politikáját követte korábban a státustörvénnyel, most a kettős állampolgárságról szóló törvénnyel és a Trianon-emléktörvénnyel.

Érdekes, mintha a határon túli magyar pártok nem lettek volna megelégedve ezzel a megbékéléses külpollal. Az ugyanis éppen a jószomszédi viszonyért cserébe áldozta fel a határon túliak törekvéseit, sőt számolta fel szervezeteiket, hogy csak a MÁÉRT-et említsük meg. A Kárpát-medencei magyar képviselők fóruma meg nem Gyurcsány és Bauer kezdeményezése volt. A szomszédos országokkal való politika sarokköve a határon túli magyarok helyzete kell legyen, ez ügyben az MSZP-SZDSZ a hamis irénizmus, a mindenáron való békülékenység, az önfeladás bűnébe esett, amit nagy nehezen tudott ellensúlyozni Sólyom László, nem csak a határon túliakkal, hanem a lengyelekkel való viszony tekintetében is.

A jószomszédi viszony a szomszéd államokon is múlik, jelen esetben elsősorban Szlovákián. Ha a viszony hidegháborús, akkor az nem a mi hibánk, hidegháborút jelenleg Fico csinál. Nyilván azért is hisztizik, mert tudja, vége azoknak az időknek, amikor a magyar kormányt pofozógépnek használhatta. Ki kell mondani: részünkről nincs jószomszédi viszony, ha a határon túliak sínylik ezt meg. a Gyurcsány-Bauer-féle bájvigyor-diplomácia már elvérzett az előző nyolc évben, semmit nem értünk el vele, fel kell vállalni a konfrontációt, ha arra kerül a sor, ideje visszaváltani az antalli és az orbáni sebességbe.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr92034995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A progresszió Bauer-módra 2010.05.28. 22:47:11

Bauer Tamásnak nincs pártja. Ezt eddig is tudtuk, hisz az SZDSZ alig néhány hónapja tért vissza a porba, melyből vétetett. Nem volt szép halála, sírja felett nem kesergett senki. Saját önhittségébe, vezetőinek kapzsiságába halt bele, maradványaiért már...

Trackback: Vége a töketlen gyurcsányi külpolitikának 2010.05.27. 12:14:02

A jószomszédi viszony a szomszéd államokon is múlik, jelen esetben elsősorban Szlovákián. Ha a viszony hidegháborús, akkor az nem a mi hibánk, hidegháborút jelenleg Fico csinál.

Trackback: Mit kezdjünk Szlovákiával? 2010.05.27. 11:10:55

Hosszú távon az egyetlen sikeres külpolitikai stratégia az, ha okosabbak, jobbak és gazdagabbak vagyunk, mint mások. Robert Fico ismét elemében van. Martonyi János pozsonyi látogatása után a szlovák kormányfő kijelentette, „ha a (kettős állampo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fülzsír 2010.05.27. 13:16:51

@Roy: nem lesz gyorshalál, mert most még sokan érzik magukat magyarnak.
És a nagyobb szankciók, nagyobb ellenállást váltanak majd ki. Míg a folyamatos hátrálás (nyelvtörvény, meg a tervezett "hűségeskü") és beletörődés szép lassan kiöli a magyarságtudatot.
Szóval jobb ez így.

aliglajos 2010.05.27. 13:17:51

@newtehen: @Jacques de Molay:

Igazából nem is magyarok. Miért nem mondjátok ezt?

intruderjani 2010.05.27. 13:18:00

ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2010/05/27/bosszu-gyalogaldozattal

Ha valakit érdekel az egész, nem csak egy kiragadott (és ezáltal egy (nem)kicsit más értelmet nyerő) rész érdekel...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.05.27. 13:20:01

@aliglajos: Szerinted nem magyarok? Tudod itt épp arról van szó, hogy végre magyarok lehessenek papíron is.

hidroponi 2010.05.27. 13:20:36

@ksanya: igen akkor lep hatalyba, de 11par. 2.bek. "E törvény rendelkezéseit a 2011 . január 1 . napját követően induló eljárásokban kell alkalmazni"

fülzsír 2010.05.27. 13:20:52

@aliglajos: a hülye publicistának eddig nem tűnt fel, hogy pofozzák a kinti magyarságot. Miközben ő folyamatosan azon dolgozik, hogy megfeleljenek a szlovák elvárásoknak. A HÍD nevű pártocska (gondolom ennek a híve a szerző), most kapott egy jó nagy pofont. Ilyen szlovákokhoz akarnak ők simulni... Nem sok szavazójuk lesz. Hehe

Jacques de Molay 2010.05.27. 13:25:31

@aliglajos: a Híd az deklaráltan olyan párt, amely a magyar és a szlovák szavazókat is várja, és tisztségviselői között vannak szlovákok és magyarok is. Teljesen egyértelműen szalámi-taktikára van, hiszen pont annyira vállalhatatlan a magyarok és a szlovákok nagy részének, hogy a parlamentbe ne jusson be, de szavazatokat azért vigyen. Ki van az találva.

Fenehorizont 667 2010.05.27. 13:29:47

@gauche caviar:
ha már bezzegamerika, akkor észrevehetnéd azt is, hogy egy átlagos polgárnak (mégcsak nemis patriótának...) olyan egészséges és természetes nemzeti öntudata van, aminek még a köszübéig sem ér fel egy itteni fajmagyaré. (ráadásul bezzegamerikában az emberek igencsak vallásosak is emellé - az meg ugye a trendi dijalektikus materjalista szerint fúúúdegáz, és azonnali polgárpukkasztási vágyat vált ki a frusztrált lelkéből.)

ha a túlsúlyban posztkádárista (nem kommunista - ezt mindig betévesztik a zemberek) gyakorlatokkal és módszerekkel dolgozó média nem facsarná ki és csapdosná a földhöz az fent leírthoz kapcsolódó értékrendet már évtizedek óta, és nem olvasnál annyi indexet, akkor te sem vicces, és teljesen irreleváns túlzásokkal operálnál itten. lehet felfognád, hogy többmillió -mind nyelvben, mind kultúrában és identitásban- ehhez az országhoz kapcsolódó, magát magyarnak valló ember él a határainkon túl, és ez a nekik nyújtott gesztus egy teljesen természetes megnyilvánulása a szolidaritásnak.
lehet itt jönni háborúval, túlzó hasonlatokkal való riogatással és katonai jellegű revansokkal, de ahhoz, hogy ennek reális lehetőségét az ezzel példálózó komolyan vegye, vagy nagyon durcinak kell lenni orbánra, vagy nagyon hülyének. persze mindkettő együttes megléte a legvalószínűbb :)

Átvitel honvéd 2010.05.27. 13:34:39

Azért itt is rendesen összegyűltek a ballib fórumtrollok...

Bizonyára a szokásos frusztrációs feszültség...

Átvitel honvéd 2010.05.27. 13:37:07

@aliglajos: ilyen újságok Magyarországon is vannak... kérdezd meg, milyen párthoz kötődnek, és mennyivel csökkent az eladott példányszámuk 2006-2010 között.

Péter51 2010.05.27. 13:40:01

Én a Felvidékről származom.Rokonaim közül sokan most is ott élnek.
Ők egyetértenek a törvénnyel,csak azt sajnálják,hogy nem 20 éve érvényes.Az Orbánt fikázó barmoknak üzenem,hogy a szlovákoktól nem kell megijedni.Maximum lesz ez az ellentörvény,amit nem tudnak betartani,mert nem tudják ellenőrizni,kinek van meg a magyar állampolgársága .Az Új Szó pedig kb.annyira mértékadó a szlovákiai magyarok körében,mint nálunk a Népszava.

csabakirályfi 2010.05.27. 13:40:54

"Ki kell mondani: részünkről nincs jószomszédi viszony, ha a határon túliak sínylik ezt meg."

Ezaz fiúk, csak a lámpát! Ki a franc fogja megsínyleni a jószomszédi viszony hiányát?! Orbán? Vona?

Fenehorizont 667 2010.05.27. 13:42:45

@József István:
index címlap, mit vársz...
egyébként a tegnapi címlapról megtudhattad, hogy olyan, mint ballib fórumtroll, nem létezik. a trollok csakis kizárólag jobboldaliak lehetnek, vagy olyanok, akiknek a véleménye nem a trendi, indexes faszságokat fedi legalább 99,7%-ban. ha a "ballib" ember káromkodik, akkor az okos, de pimasz & provokatív mellé, á la tótawé; ha a más véleménnyel rendelkező, akkor az sötét, bunkóparaszt troll, akit irtani kell ilyen trollsprével.

hányinger

flippant 2010.05.27. 13:43:00

Én is utálom a kékszájú Vityát de ebben egyetértek vele. Legyünk végre tökösek és mutassuk meg ezeknek a bocskoros tótoknak, hogy kié is a Kárpát-medence. Szlovákia pedig nem is létezik jogilag, egy ugyanolyan torszülött állam mint amit a náci Hitler hozott létre. Reméljük, hogy ugyanolyan kérészéletű is lesz...

Péter51 2010.05.27. 13:43:43

@gauche caviar: a jó édesanyád,aki homokért a Szaharában....még ki sem hűlt a bársonyszékekben a helye az elvtársaknak,de te már fátylat boritanál a műveikre???Hány nokiás dobozt kaptál pénzzel tömve,te szemét?

Fenehorizont 667 2010.05.27. 13:43:52

@Péter51:
ezt a törvényt fikázók szerintem még életükben nem hagyták el budapset belvárosát :D

flippant 2010.05.27. 13:45:59

@fenehorizont: Otthon ülnek a fotelben és mernek kicsik lenni. Töketlen liberálisok.

2010.05.27. 13:46:51

Ha lenne ellentörvény és a magyar állampolgárságot is felvevő felvidéki magyarok tényleg elveszítenék a szlovákot, az nagy baj lenne ? Az országból nem utasítanák ki őket nyilván, és onnantól bármi atrocitás érné őket, kizárólagosan magyar állampolgárként Magyarország joga, kötelessége és lehetősége lenne fellépni ezzel szemben.

Alex3000 2010.05.27. 13:47:22

Gyurcsánynak olyan volt a külpolitikája mint ő maga; lúzer és gerinctelen nyálas féreg.

flippant 2010.05.27. 13:49:13

@Jutocsa: Én meg 15 másodperc alatt rövidre zárnám a dolgot. Határ: bécsi döntések szerint. És hello. Plusz Franciaország fizessen kártérítést a Kárpát-medence lakóinak. Ők keverték meg a sz@rt, most meg ők lapítanak a legjobban, a kurvaanyjukat

tölgy1 2010.05.27. 13:50:21

Ferinek nem is volt külpolitikája. Csak a hatalom megőrzésére figyelt, a belpolitikára, a külvilágot letojta. Az is őt úgy 2006 után.
Ha rajta múlik, Mo a Tihanyi-félszigetre is visszaszorulhatott volna, csak ő legyen az első ember.

Fenehorizont 667 2010.05.27. 13:51:08

@flippant:
vagy esetleg nyáron elmennek németországba/angliába/franciaországba/olaszországba (mer pénzük az biztos van - szegény ember nem lesz liberális*, az tuti), hogy aztán itthon meséljék, hogy itt micsoda balkán van ahhoz képest, amit kint láttak :D

*liberális alatt természetesen nem a valódi liberalizmust értem, hanem amit a maszop csinált ebből az elmúlt 20 évben.

2010.05.27. 13:53:38

@flippant : Asszem amit én írtam egy csöppet valószínűbb sajna :) A franciákra meg fölösleges haragudni csak mert a szopóág rosszabbik végén voltunk, azt tették ami a saját országuknak jó volt. Mi se tettünk mást az elmúlt ezer évben, csak szarabbul sült el a végén.

flippant 2010.05.27. 13:54:17

@tölgy1: Csak halkan jegyzem meg. hogy keringtek olyan pletykák is, hogy a dunaszerdahelyi magyarverést Feri és Fico közösen szervezték meg. Előtte állítólag vagy 2 hétig egyeztettek. Feri a költségvetés mutyijairól így akarta elterelni a figyelmet...

dr. trafik nomac 2010.05.27. 13:56:23

That ha valaki nem erte egyett az balos TROLL igaz ? A bolseviszta libcsi mirt nem jo ?
Mindazonaltal, ha be lehet menni a hatso ajton is, mert az fobejarat zarva, akkor en inkabb azt valasztanam, es nem berugnam az ajtot. Mondjak persze, hogy a mentalitas hianya ugye, en inkabb az agyakat hianyolom, de egy politikustol ilyet elvarni hulyeseg.
A sajat szomszedaitokkal is igy bantok, hogy barmi ami ot is erintheti, szo nelkul megcsinaljatok, annelkul, hogy par szoban legalabb egyeztetenetek ?! Remelem nem leszek a szomszedotok. Vagy az a mentalitas van, hogy nagy a pofank, de a teto kozos munkatlansagunk okan, zuhan a parkolo autokra, mert dolgozji az budos, a szankat jartatni meg konnyu... ?

Páneurópai Harci Kos 2010.05.27. 14:01:12

Nono, jelen pillanatban a Fidesz abszolút szamárságot csinált, ami legkevésbé a magyar kisebbségnek jó.
Végülis nem O.V lakik a határ másik oldalán.

Mondjuk, én legégetőbb kérdésnek nem a 2 tős állampolgárság forszírozását tartanám, hanem az egészségügyet...

dr. trafik nomac 2010.05.27. 14:03:56

Ha esetleg nagykoruak is irnak ide, gondolkodjanak el rajta, hogy akinek mas a velemenye az vajon ellenseg-e, tenyleg a ti velemenyetek is mindig meg fog-e azzal egyezni ami mellett most , vagy eddig kialltatok ? Nagyon nagy ostobasag egy part politikaja melle allni, hiszen senki sem egyforma kizart, hogy midenben egyet ertsel vele, akkor meg te is ellenseg leszel, ha mas a velemenyed ?! Vagy nincs is sajat velemenyed ?

Páneurópai Harci Kos 2010.05.27. 14:06:00

@Péter51: "mert nem tudják ellenőrizni,kinek van meg a magyar állampolgársága ."

csakhogy, kiszivároghat... megkockáztatnád? :(

u.i. Nem értek egyet a szlovák reagálással, de azzal sem, hogy miért kellett ezt most. Majd ha a gazdaságunk felfelé ível, és kevesebb problémája van Abszurdisztánnak, akkor lehet felelősen felvállalni, a többieket*.

acsa77 2010.05.27. 14:08:53

A politikában mindig a leggusztustalanabb, hihetetlennek tűnő igazság a legvalószínűbb.

Itt az, hogy Orbán (Fidesz) pár szívességért cserébe segít megnyerni Ficonak a választást ezzel a feltüzeléssel.

Csak a gusztustalanságra hasonlat: mai hír, hogy Sztálin kétszer is megakadályozta Hitler meggyilkolását. Egy fanatikus és tehetségtelen hadvezér ellen könnyebb totális háborút vívni.

vércseharcsa 2010.05.27. 14:14:40

Tökéletesen jó írás.
Aki azon sopánkodik, hogy bezzeg a románokkal meg a szerbekkel bejött a békülékeny külpolitika és mit froclizza Orbán a tótokat az nincs tisztában egyszerű, primitív tárgyalástechnikai kérdésekkel.

Ha nem vezet eredményre a smúzolás akkor elő kell venni a határozottabb hozzáállást.

Lám a kis fic(k)o az első nyilatkozataiban nem is a törvényt kritizálta, hanem sértődötten közölte, hogy "tantóóó nééniii velem nem ültek le tárgyalni a magyaroooook".

Ki a fasz vagy te kisfiam, hogy leüljenek veled tárgyalni????

Itt volt az ideje, hogy végre ne sápatag, rémüldöző pöcsfejeknek tünjünk.
Ha korábbi magabiztos (hol vagyok? ki vagyok? én vagyok? típusú) külügyminiszter asszonyunk hasonló keménységgel lépett volna fel, nem lett volna Malina Hedvig ügy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

gpetersz 2010.05.27. 14:15:31

Nagyon igaz, minden szavával egyetértek!

sanyix 2010.05.27. 14:22:14

@VIKTOR A MAGYAROK KIRÁLYA!: mivan leesett a vöröscsillag a falról? Vagy a barátod impotens lett? :D

Budaphestie 2010.05.27. 14:25:19

Szomorúan naív írás. Még szomorúbbak egyes hozzászólások. Vannak akik azt a kevés fáradtságot sem vették, hogy utánanézzenek, hogy milyen jogokat, kötelezettségeket és juttatásokat(!) jelen a szlovák állampolgárság a határon túli magyaroknak. A butaság kútja mélységes....

csudálkozzó falubéli 2010.05.27. 14:28:56

már nem azér de ezen írás minden cseppje kincs. azki ideír mer fájogat neki, hogy mostan a határontúliak sírnak-rínak, mer a magyarkormány sudár gerinccel befeszíti a nyakát, az a túloldalon küszködik??? mer ha nem, kinek a nevében ír, mijjen érdek mellett ágáll??? miért sajog neki, hogy a mi véreink végrevalahára jussként kapják meg aztat, ami tótnak, rácnak, oláhnak egyenkint jár a mi vidékünkön???

szempontpuska 2010.05.27. 14:38:14

Káros és pótcselekvés.
Eredmény nélküli kardcsörtetés, ami semmi pozitívat nem hoz, a levét viszont a szlovákia magyarok isszák meg.
Olaj a tűzre, a kintiek farkával verjük a csalánt, hiába kérték, hogy majd csak a választások után kerüljön terítékre.

"Az, hogy a Fidesz két héttel a szlovák választások előtt fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt, majdnem bűncselekmény a szlovákiai magyarok ellen, mondta Bugár Béla.
A felvidéki politikus szerint a csökkenő népszerűségű szlovák kormánypártok sokat köszönhetnek Orbán Viktornak, ugyanis a kijelölt magyar miniszterelnök a szlovák nacionalista javára tematizálta a közbeszédet.
„Azt kell mondanom, hogy aki magyar érdekekre hivatkozva ilyen politikai szarvashibát vét, annak el kell gondolkoznia, hogy mennyi keresnivalója van a politikában” – mondta Bugár."

Persze minden helyzeten lehet rontani (amúgy is elég rossz volt). Ez a hazai monitorharcosokon és ökölrázó hőbörgőkön kívül senkit nem tölt el jó érzéssel.
Mert nincs pozitív hozadéka.

Elég könnyen belátható, hogy a határon túli magyarok csak díszletként szolgálnak ehhez a buta és álságos játszmához.

Egy hete még azt hitték, a szlovákok bajban vannak:
hetivalasz.hu/vilag/bajban-a-szlovakok-tehetetlenek-az-orban-kormany-ellen-29566/

Aztán most kiderült, hogy nem is szeppentek meg annyira. Sőt! Ficónak kifejezetten jól jött a kampányhoz! Nem a költségvetésről kell beszélnie, hanem a magyarveszélyről...

Ez aztán a tökös külpolitika, nem mondom!
Jól megaszontuk nekik!
Ugye?

gratulálok! :-/

Alvarez 2010.05.27. 14:39:45

@Szilvay Gergely: "egy iylen törvélny hátsó szándéktól függetlenül a léte szogálja a határon túliak lelki támogatását."

Az lesz aztán a lelki és fizikai támogatás, amikor Fico és Slota úr hatalomban marad, mert Ovi vitéz nem tudott 2 hónapot várni.

Orbán nemzetvezér pont ezért csinálta ezt az egészet. Neki kell egy kiskakas a szomszédba, aki ellen megvédheti a magyarokat.

Advocatus_Diaboli 2010.05.27. 14:44:47

@doparoma: Mégis meddig kellett volna várni? ;-)

kutya vacsorája 2010.05.27. 14:45:41

azért az elgondolkodtató,h.bugáréknak sem tetszik a törvény...

csudálkozzó falubéli 2010.05.27. 14:49:51

@kutya vacsorája:
már nem azér de nem a törvény nem teccik Bugár úrnak, hanem az időzítése. az én lovamnak is teccik, amikor abrakoltatom, de az már nem anyira, ha csak délidő után juthatik hozzája.

kolompar.sara · http://ferfibunozes.blog.hu 2010.05.27. 14:50:25

sok hujjje hatalomehes pasi!!!!! a brrrr!!!

sárkányfő 2010.05.27. 14:59:55

@poszt:
"Ki kell mondani: részünkről nincs jószomszédi viszony, ha a határon túliak sínylik ezt meg."

Ezt elsőre így olvastam:
Ki kell mondani: részünkről nincs jószomszédi viszony, még ha a határon túliak meg is sínylik.

Tegnap is fel lehetett venni a magyar állampolgárságot, igaz kissé nehézkesebben. Most, hogy könnyítettünk, és megkaptuk az amúgy is várható, és világosan beígért választ szlovákiától, most már ára is van: a szlovák elvesztése, ezzel szavazójog, akár állás elvesztése is.
Tegnap még nem volt ilyen ára a magyar állampolgárságnak, ma már van.
És csak annyit kellett volna tenni, hogy kivárjuk azt a 3 hetet, amíg lemegy a szlovák választási kampány, utána talán nem lett volna ilyen hisztérikus reakció. Most esély se volt másmilyen reakcióra. És a magyar törvény úgy is csak jövőre lép hatályba, szóval semmi ok nem volt sietni, és támogatni a szlovák nacionalisták kampányát.

látom eljött a dilettáns, előre két lépést se látó külpolitika kora.

Ianas 2010.05.27. 15:06:31

@Jacques de Molay: Bakker. Furcsa ez nekem. Egyfelől ugye innen mi (OV) megmondjuk, mi a kinti magyarok érdeke, másfelől ha ellenvélemény van tőlük (az érintettektől), akkor az biztos Fico utasítására keletkezett?

Ez kicsit ilyen farkába harapó kígyó, Te se gondolhatod komolyan.

Jacques de Molay 2010.05.27. 15:12:55

@Ianas: miért mondaná meg Viktor, hogy mi a jó a kintieknek? És ez hogy jött le abból, amit mondtam?

Nem gondolom, hogy csak egy vélemény van a ht., és nem gondolom, hogy mindenkinek fontos a saját magyarsága, van, akinek mondjuk a boldogulás fontosabb. Nem akarom ezt értékítélettel ellátni, de azért az okokat csak boncolgathatom, nem?

tölgyes 2010.05.27. 15:15:58

Közép-Európában nem oldható meg az, hogy az etnikai és az államhatárok egybeessenek. Ezt Magyarország tudomásul vette. Elfogadta, hogy területének 2/3-át elcsatolták, lakónak felével együtt...De ha az állam határa nem eshet egybe az etnikai határral, akkor a nemzettársak számra célszerű biztosítani a mozgásteret. Ezt ismerte fel Románia, Szerbia... és más államok is Izraeltől, az USAn át többen. Ez a magyar megoldás nem vesz el senkitől semmit, nem kényszerít senkire semmit. Megadja azt, amit az önhibájukon kívül elszakítottaknak már rég meg kellett volna adni.
A cikk írójának pedig igaza van: Gyurcsány és Bajnai nem értek el semmit, csak hülyét csináltak magukból, az országot pedig lejáratták.

Ianas 2010.05.27. 15:17:19

@Jacques de Molay: Szerintem semmi jogunk a kinti magyarokat akár milyen okból akár a legkisebb kellemetlenségnek kitenni. Kész, ez a véleményem.

Ez politikai játék, aminek jelenleg ők az áldozatai. És NYILVÁNVALÓAN egy átlagembernek fontosabb a boldogulása, mint az, hogy magyar.

Van gyereked? Nekem van. Ha választanom kéne a gyerekem jövője és egy jelképes magyar állampolgárság között, nem hinném, hogy 2 percig gondolkodnék a dolgon, de inkább 1 percig se.

Mivel ma is megszerezhető a magyar állampolgárság, az, akinek a magyarsága fontosabb a boldogulásnál nyilván már meg is szerezte.

bigthereal 2010.05.27. 15:22:18

kiváló poszt, reszpekt!

keménynek kell lenni végre!

Ianas 2010.05.27. 15:22:43

@tölgyes: A mondandód egyik fele igaz, a másikkal annyi a baj, hogy figyelembe kell venni a hatást. Ha azok, akiknek a törvény kedvezményt ad, végső soron nagyobb kárt szenvednek el a törvény hatására, mintha nem létezne, akkor a törvény hibás -- vagy jelen esetben csak rosszul időzített.

Itt 2 szempont, cél van:

1.) Magyarország nemzetközi "büszkesége"
2.) A kinti magyarok hosszú távú érdekei

Kérdés, a törvény melyik célt szolgálja? Ha az elsőt, akkor pocsék törvény, és csak belpolitikai eszköz... És nekem nagyon így tűnik.

bigthereal 2010.05.27. 15:23:40

@Ianas: nincs összefüggés a boldogulás és a magyar állampolgárság között, vagyis a magyar állampolgárság nem zárja ki a boldogulást, sőt!
kissé csúsztatsz!

bigthereal 2010.05.27. 15:25:16

@Ianas: nem szenvednek kárt a kedvezményezettek, megint csúsztatsz!

írogatás előtt nem lenne jobb tájékozódni kicsit?

Ianas 2010.05.27. 15:26:10

@bigthereal: Olvasd el, mire válaszoltam. Ha a kinti magyarokat effektív hátrány éri azért, mert kettős állampolgárságért folyamodnak, akkor igenis van összefüggés.

Eleve már azzal kár érheti őket, hogy rossz irányba manipulálja a törvény a szlovák választások eredményét...

Szóval ha csúsztatok, akkor maximum a székemet.

bigthereal 2010.05.27. 15:27:34

@Ianas: milyen effektív hátrány?

gondolkozzál már! milyen hátrány érheti őket, ami eddig nem? naa?

Ianas 2010.05.27. 15:28:23

@bigthereal: Óóóhheer. ÉRTELMEZD, amit írtam. HA kár éri. Nem deklaráltam, hogy kár éri őket.

Ha hoznak egy törvényt (amit ugye beterjesztettek), miszerint elveszik a szlovák állampolgárságot attól, aki felvesz másikat önként, vagy halálra büntetik, ha titokban teszi ezt, akkor igenis éri kár az illetőt...

Ebben mi olyan komplikált?

bigthereal 2010.05.27. 15:30:54

@Ianas: az, hogy ez nem kivitelezhető, mert szlovákiában is létezik kettős állampolgárság, tovább a szlovák alkotmány kimondja, hogy senki nem fosztható meg akarata ellenére az állampolgárságától... okoska...

szóval a törvény alkotmányellenes, továbbá ellentétes az Európa Tanács szabályozásával, soha nem fog hatályba lépni!

de azért te csak aggódj nyugodtan:P

Budaphestie 2010.05.27. 15:31:42

Nézzétek már meg bakker, hogy milyen (szociális és egyéb) juttatásokkal jár egy akármilyen állampolgárság! Itt konkrétan pénzről is szó van. A magyar állampolgársághoz pénzt az anyaország márpedig nem ad.. Akkor ezen gondolkozzunk el egy kicsit, mielőtt "értéktelen"-nek tituláljuk a szlovák állampolgárságot!

Ianas 2010.05.27. 15:32:13

@bigthereal: OK. Ismersz kint élő embereket? Nyilván igen. Mint fentebb írtam, és mert nem szeretem ismételni magam, megpróbálom ide linkelni:

@Ianas:

Mivel úgy látom, kibicnek semmi sem drága alapon beszélgetünk itt, a dolog szerintem kissé meddő.

Az egész marhaság. Majd kiderül, mi lesz. De hogy jó nem, abban tuti biztos vagyok.

átlátó 2010.05.27. 15:34:40

Ami jár, az nem adható. Az jár. Annak a magyarnak aki azt igényli, annak jár a magyar állampolgárság. Magyarsága okán jár. Teccik érteni? Jelentős tekintettel arra is, hogy egyik reggel arra ébredt, hogy valamilyen adminisztratív úton egy másik címer van az útlevelén. Mindez akarata ellenére. Teccik érteni?

bigthereal 2010.05.27. 15:34:54

@Ianas: először tájékozódni kéne, aztán írogatni, de ezt már mondtam korábban, te meg csak aggódsz úgy, hogy fogalmad sincs a valós helyzetről, csak elhitted fico blöffjét...

Ianas 2010.05.27. 15:36:33

@bigthereal: Jó, tkp. nekem tök mindegy, fenntartom, hogy ez nem a kinti magyarok érdekét, csak az itteni belpolitikát szolgálja.

A többit majd meglátjuk.

tölgyes 2010.05.27. 15:39:26

@Ianas: Ha Ön azt várja, hogy a szlovákok elfogadjanak bármilyen kezdeményezést, akkor hiába várja..Ezért már a kiindulása is elhibázott. (Nem volt még Orbán kormányon, amikor megválasztották Ficó és a félfasiszta Slotát, aki már Gyurcsányra nézve is arról vizionált, hogy magyar nomád hordák támadják meg őket..Ön mit remél ilyen közönségtől?????????????????????????????????)

Mint már másutt leírtam: Ficót és Slotát csak az nyugtatná meg, ha mi magyarok szép csöndben belelődöznénk magunkat a Dunába.. Úgy megvalósulhatna a régi-új álom Szvatopluk birodalma.. és végre egyesülhetne az északi és déli szlávság...(( Mint ahogy az már az I. vh. után is megfogalmazódott a vágyak birodalmában..!

bigthereal 2010.05.27. 15:39:55

@Ianas: ez egy szép szlogen gyurcsánytól, de teljesen téves!
ez a törvény az összmagyarság érdekét szolgálja, hogy a nemzettársak újra egymásra találjanak végre egy olyan adminisztratív döntés után, amiről nem kérdezték meg őket, csak egyik napról a másikra áttolták a fejük felett a határt.

ez a minimum, amit a magyar állam tehet a határain kívül rekedt magyarokért!

Jacques de Molay 2010.05.27. 15:40:08

@Ianas: hát, sajnálom, ha neked a magyarság a boldogulás után van. Az ember elsősorban szellemi, társadalmi lény, nem egy fogyasztógép, az egy szükséges, és nem feltétlenül rossz dolog, de nem határozhatja meg az ember identitását, hiszen akkor a kutya szintjére süllyed.

Ianas 2010.05.27. 15:45:00

@Jacques de Molay: Mint mondtam, először fogd a kezedbe a gyereked, nézz a szemébe, és mondd azt, hogy "hát, az identitásom fontosabb a jövődnél, kisfiam". Csak fontos, hogy az anyja ne hallja, ha még szükséged van a nemi identitásodra :D:D

megmondtam?megmondtam 2010.05.27. 15:48:50

okoskák:

miért is olyan rossz, ha a fico-slota páros marad hatalmon, és ezzel továbbra is lejáratják az országukat?

sztem jobb, ha szlovákiában maradnak a fasiszták hatalmon, mintha normális, európai vezetése lenne szlovákiának.

így legalább

-lehet kire/mire mutogatni
-valszeg gazdasági előnyünk is származik abból, ha ott szar, gyurcsánykormányhoz hasonló alakulat van hatalmon.

én remélem, hogy fico és slota maradnak odaát. nekünk az győzelem.

a szaros törvényükért meg majd az EU meg mások a szarba nyomják az orrukat.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.05.27. 15:51:38

@Ianas: Szerintem a kinti szlovákiai magyaroknak arra van a legkevésbé szükségük, hogy a magad fajták áldozatként tekintsenek rájuk.

prometheus_X 2010.05.27. 15:53:05

Nagyon is helyénvaló a szlovákiával szembe forduló külpol.! Annak a borzalomnak, amit az MSZP csinált ezügyben 8 évig, egyszer és mindenkorra véget kell vetni! Nem vagyok revizionista, de amit a szlovák kormány művel a magyar kisebbséggel, az vérlázító és kötelező jelleggel megtorlandó!

tölgyes 2010.05.27. 15:56:39

@megmondtam?megmondtam: Gondolja, hogy gyurcsányéknak ez volt a szerepük, amikor Ficót és Slotát megválasztották a szlovákok???:::)))Mert, hogy Orbán rendesen ellenzékben volt akkor.

tölgyes 2010.05.27. 16:00:28

@Ianas: Senki nem kötelezi a szlovákiai magyarokat az állampolgárság felvételére. Ha most nem veszik fel, akkor majd felveszik később vagy soha. Senki semmire nem kényszeríti őket... ITTHONRÓL.. Ja, hogy Slotáék kényszert alkalmaznak.. az más!! Annak alapja a Benes-dekrétum.. de az már akkor is érvényben volt, amikor még a jó Husak elvtárs és Kádár elvtárs nyalta egymást az internacionalizmus jegyében.

Munkáslevelező 2010.05.27. 16:02:40

Azon aggódhatunk, hogy mikor Bauer et. megkapta az utolsó kenetet akkor Orbán még javában szónokol a Parlamentben.
A progressio bukásra van ítélve a magyar ugaron.

Ianas 2010.05.27. 16:04:48

@newtehen: Az én fajtám? Mármint az europid?

Allein d'Alone 2010.05.27. 16:06:39

"Ha a viszony hidegháborús, akkor az nem a mi hibánk, hidegháborút jelenleg Fico csinál. "

Ez lenne az orbáni diplomácia alapja? Mert akkor ennyi erővel rábízhatnánk azt pár óvodásra is.

Ha karikaturista lennék, a következőt rajzolnám le:

A szlovák politika sorfala mögött ugrál Bugár és Csáky, és próbálják hangtalanul elmutogatni Orbánnak, hogy "Köszi, köszi, de ne most!!!" Mutogatják nekik, hogy "Léci, várj öt percet, csak öt percet!".
Ám Orbán ebben a pillanatban maga fölé emeli az elfogadott törvényt.
A szlovák politikusok erre hátat fordítanak Orbánnak, és mélyen Csáky és Bugár szemébe néznek, akik ott állnak gyöngyöző homlokkal. Fejük fölött a nyelvtörvényt sértő közös gondolattal: "Shit..."

Na, ennyit a Fidesz határon túli magyarokkal szemben tanúsított hihetetlen nagy empátiájáról.

Üdv Felvidékről

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.05.27. 16:13:31

@Ianas: Nem, hanem a megmondóember fajta, illetve a szándékosan mindent félreértelmező fajta. Tipikusan a tipizáló. :-D

mendson 2010.05.27. 16:14:37

Úgy látom és olvasom, hogy a magyar állampolgárságról szóló törvénymódosítást nem igen olvasta el a lelkes tömeg.Igaz pontosan ugyanilyen mentalítású pacákok éljenezték az elsö aztán a második világháborút (és utána hibáztatták a fél világot, hogy bántják a magyart).Szóval mire is szeretném felhivni a figyelmet? Kéremszépen arra a nem elhanyagolható tényre, hogy gyorsítottan kiadható magyar állampolgárságért folyamodhat a minden olyan személy aki beszél magyarul és igazolni tudja, hogy felmenői magyar állampolgárok voltak.Na most akkor a magyarul igen jól beszélő és száz százalékosan magyar állampolgár felmenőkkel rendelkező romániai cigányság is.Nem beszélve a román gazdaság megszorítási orgiája miatti ösztönző erőről is.Na és az éhséglázadásig eljutó szlovák cigányság akik szintúgy rendelkeznek a szükséges rekvizitumokkal? Akik tulajdonképpen ki vannak szorítva minden állampolgári létből és Szlovákia kifejezetten örömmel szabadulna meg tőlük. Na meg a kelet szlovákia 25-28 %-os munkanélküliséggel sujtott térségeinek hasonlóan jogosult polgárai?Mit gondoltok egy munkavállalási engedély nélküli (mert ugye magyar állampolgárnak Magyarországon nem kell) bolyongása a fekete munka világába ezen embereknek nem jön jól.Hazánk még nagyobb dicsőségére.

MrFülig 2010.05.27. 16:15:01

@aliglajos:

Ahogy kívánod. Igazából nem is magyarok.
Hiszen mihez ragaszkodnak elsősorban. Nem országhoz, családhoz, nyelvhez, nemzethez, hanem a földhöz, a szülőföldhöz. Az a föld, bizony már szlovák föld. Szerintem ez tényleg szomorú. Nem lehet egy seggel két lovon ülni. Már rég lehetővé kellett volna tenni nekik, hogy nagyon könnyen kapjanak állampolgárságot, sőt valamiféle támogatást, ha áttelepülnek az anyaországba. Oké, ez nem történt meg soha, de aki akart az azért át tudott jönni és én csak azt mondom, hogy ez lehetne egy követendő irány. Akkor viszont aki mégis ott marad, annál egyértelműen látszik, hogy mi neki a fontos. Ennek így egyszerűen semmi értelme.

Ianas 2010.05.27. 16:15:56

@Allein d'Alone: Erre írtam, amit írtam, ha a Felvidékről vagy. Csak sajnos az anyaországi magyarok Fideszes fele jobban tudja, mi kell Neked, úgyhogy inkább meg se szólalj.

:D:D Amúgy biztos Téged is a Fico pénzel :D:D

Na, ennyit Magyarországról.

Ianas 2010.05.27. 16:17:04

@newtehen: Sajnos épp most próbáltál tipizálni. ;) Most egy macskát látok, amelyik a saját farkát üldözi... :D

blacklord 2010.05.27. 16:17:04

@doparoma: ez az egy ésszerű érv van - szerintem is okosabb lett volna várni egy hónapot.

MrFülig 2010.05.27. 16:17:13

Ellenben. A szlovákok elmehetnek a büdös francba!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.05.27. 16:17:22

@mendson: Ez a 23 millió román cigánnyal való riogatás már nem olyan rég megbukott...

MrFülig 2010.05.27. 16:17:50

Persze, hogy mindenki itt van, okostojások. Kint van/volt a post az Index főoldalán.
ÚÚÚ, de szemetek. Örülnél inkább neki, különben 5 -en olvasnák ezt a blogot, még 1x: de szemetek ezek az indexesek!

A lényeg a lényeg: a szájtépés meg szájtépés.

NÉPSZAVAZÁST ide, lássuk mi a helyzet!

Ianas 2010.05.27. 16:27:48

@MrFülig: Ezt írtam én is fentebb. Abszolút népszavazás párti vagyok ilyen kérdésekben.

mendson 2010.05.27. 16:37:13

@newtehen: Ez nem riogatás drága barátom.És az az ominozus 23 millió romános dolog sem úgy volt ahogy.Csak bizonyos embereknél -mint például te- igen erős szürön megy át az információ. Én csak arra utaltam,hogy etnikai megkötés a
"2002. évi III. törvény
az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény kihirdetéséről
1. § Az Országgyűlés az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezményt e törvénnyel kihirdeti.
(Az Egyezmény megerősítéséről szóló okiratot a Magyar Köztársaság külügyminisztere 2001. november 21. napján az Európa Tanács Főtitkáránál letétbe helyezte; az Egyezmény - annak 27. Cikke 3. bekezdése alapján - 2002. március 1-jén hatályba lép.)
2. § Az Egyezmény eredeti angol nyelvű szövege és hiteles magyar nyelvű fordítása a következő:..."
szerint nem megengedhető. Vagyis mindenki aki a törvényi elöírásnak megfelel annak meg kell adni és soha senki nem tudja mikor milyen helyzet lesz ami állampolgárságváltásra ösztönzi az embereket. Nem mellesleg ezt a szerződést az Orbán kormány külügyese irta alá anno és hirdette ki.Ebben az is benne van, hogy aki önként felvesz egy más ország állampolgárságát akkor az addigitől megfosztható, vagyis Fico semmi eu ellenest nem tett.Például Dániában is igy van. A szerzödést az ösztönözte, hogy a delikvensek döntsenek vagy ennek vagy annak állam polgára akar lenni,de ne mazsolázgasson a neki kedvező lehetőségek között mert ez igazságtalan a többi "mezei" állampolgárokkal szmben.

Jacques de Molay 2010.05.27. 16:37:44

@Ianas: ilyenkor mindig ajánlom elolvasásra Faludyt. Recsken két táborra váltak szét a rabok, az egyik a túlélésre játszva beosztotta az ételt, végigaludta az arra kiszabott időt, stb. A rabok másik csoportja fejből színdarabokat, verseket, könyveket mondott fel egymásnak éjszaka, nyelveket tanultak, mindezt a pihenés rovására.

Nem fogod kitalálni: a második csoport túlélte, szinte "veszteség" nélkül, az első csoport hullot, mint a légy.

Az én szüleim meghozták a magyarság vs. jólét döntést, ezért nem kell nekem most meghozni, de ha úgy adódna, nem haboznék. Az 56 utáni Magyarország beáldozta az identitását a jólét oltárán, és nézd meg, mi lett belőle. Mégegyszer, az ember nem csak egy gazdasági lény. Sőt, nemzeti identitás nélkül képtelen jó gazdasági szereplővé válni. És azt se felejtsd el, hogy amit ma "magyarságnak" hívsz, az jórészt a jelenlegi államhatárokon kívül született, Szlovákia esetén pl. Mikszáth, hogy mást ne mondjak.

És hogy visszájára fordítsam a kérdést: te élnél egy olyan országban, ahol az emberek a magyarságukat a gazdasági érdekeik alá rendelik?

Jacques de Molay 2010.05.27. 16:40:50

@Ianas: ezt az europid embert azok propagálják, akik nem jártak még Európában, illetve a róla összeszedett információik hiányosak. Olyan nincs, hogy európai ember. Olyan viszont van, hogy francia, angol, magyar. Ezek összessége teszi ki az európait, ideértve a szlovákokat is, teccik, nem teccik.

Ianas 2010.05.27. 16:51:59

@Jacques de Molay: Europid FAJTA. Rassz. Nem európai ember. :) A fajtámat kérdezte, márpedig a biológiai fajtám (ami a fajon belüli részhalmaz ugye) az europid, nagy eséllyel a Tiéd is.

mendson 2010.05.27. 17:00:44

@Ianas: Olyanm, hogy "europid" nincs.Olyan van, hogy "kaukázusi"

Ianas 2010.05.27. 17:01:35

@Jacques de Molay: Nagyon megható, sajnos pragmatikus ember vagyok. Amit írtál indoklásképp (Faludy, Recsk) sajnos csak részben támasztja alá, amit mondasz.

Ennek ellenére igazad van, az ember nem csak gazdasági lény. Sajnos kevés ez a hely, és az idő, hogy belelássunk egymás világképébe, az emberi kommunikáció nagy része pedig nem verbális, tehát sajnos elég nehéz átadni minden gondolatot, ami az ember fejében kavarog.

Könnyű viszont tipizálni, mint arra newtehen rámutatott. Igaz, kissé ironikus módon közben a fajtámat emlegetve, gondolom, nem kell magyaráznom.

Viszont tény, hogy akár ilyen az ember, akár olyan, nekünk innen semmi jogunk nincs akár csak a veszély árnyékát rávonni a kint élő magyarokra. Ha ennek az az ára, hogy várnak pár hónapot a törvénnyel, és addig fel sem emlegetik, akkor szerintem ezt az árat meg lehetett volna fizetni. Eképp még annak az esélye is meglett volna, hogy Ficoék szépen mennek a süllyesztőbe. Most lehet, hogy erre egész kampányt tudnak építeni.

Emellett, általánosabb értelemben én is úgy gondolom, hogy az ember több, mint egy gazdasági lény, meg valahol kevesebb is, ha a válságra gondolok. De ettől még létezik józan ész, aminek néha igenis szembe kell mennie a vak büszkeséggel, ami sajnos nem olyan divatos.

Az európaiságról meg annyit, hogy én nem hiszem, hogy hosszú távon európa népei, még hosszabb távon az emberiség túlél egymással acsarkodó nemzetállamok halmazaként.

Ne legyen igazam, mert nem látok nagy esélyt a globális kooperációra (és nem a globalizációra, mert az a jelenlegi formájában elég katasztrofális.)

Ianas 2010.05.27. 17:03:30

@mendson: Hmm. Rég tanultam történelemből, akkor még europid volt a neve. De valóban, most, hogy mondod, igazad lehet.

Akkor javaslom, mindenki alkalmazza a kommentjeimre a search & replace eszközt fejben.

Ianas 2010.05.27. 17:05:05

@mendson: Bocs, korai volt, ezek szimplán szinonímák (Wikipedia) "The term Caucasian race (or Caucasoid, sometimes also Europid, or Europoid[1]) ", en.wikipedia.org/wiki/Caucasian_race

Bocs az offért.

mendson 2010.05.27. 17:26:41

Most hallottam, hogy USA és Kanada különös figyelemmel kiséri a magyar állampolgársággal rendelkezők vizumügyeit a magyar állampolgárság olyan országok állampolgárai részére történő megadhatosága miatt, amely országoknak USA és Kanada nem biztosította a vizummentességet,

Ianas 2010.05.27. 17:38:08

@mendson: Persze, nyilván jó dolog törvényeket minden gondolkodás és hatásvizsgálat nélkül sürgősséggel átnyomni, ahogy most történt.

Igaz, van még az a bibi, hogy eddig is voltak kettős állampolgárok, akik nem Magyarországon éltek. Vajon rájuk eddig hogy vonatkozott az USA-beli vízummentesség?

plephyl 2010.05.27. 20:51:34

jó poszt, nehéz vele nem egyetérteni. annyi megjegyzés a parlamenti döntéshez, hogy én megvártam volna a szlovák választást és csak eztán léptem volna.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.05.27. 21:06:12

A cikknek azzal a részével egyetértek, hogy a szlovákokkal jelenleg teljesen értelmetlen jópofizni, mert ránk adták a nyuszi szerepét. Ha ez így van, akkor felesleges ehhez jó képet vágni és ezzel saját magunkat kiröhögtetni.

Az más kérdés, hogy a "kemény" külpolitika se fog különösebb eredményeket elérni, mint ahogy a múltban sem ért el. Én legalábbis nem vettem észre, hogy az elmúlt húsz évben bármely magyar kormány - akár tökös, akár töketlen - politikája különösebb sikereket ért volna el a szomszédainkkal szemben. Ami nem is csoda, lévén alapvető hendikeppel indulunk.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.05.29. 20:25:14

Uraim, valóban úgy gondolják, hogy ez egy helyre fickós kis külpolitikai lépés volt?
Nekem ez egy szükséges belpolitikai lépésnek tûnt, mintegy a jobboldal belharcának, aminek van némi külpolitikai vonzata.

Bár nem kétlem, hogy igazán fickós külügyünk lesz, tele virtussal és huszáros bölcsességgel, de ez -egyelôre- nekem nem annak tûnik.

greybull 2010.05.31. 10:05:37

Fico azt mondta: Trianon kőbe van vésve. Oké. Akkor viszont nem érvényes a párizsi béke, ergo: vissza Magyarországnak a Felvidéket, a szlovákok meg mehetnek a - - - cseh testvéreikhez!
Egyébként a tótok úgysem hiszik el, hogy nem akarjuk a Felvidéket, legalább a magyar lakta sávot. Úgyhogy nyugodtan felmondhatjuk a párizsi békék területi rendelkezéseit velük szemben. Népszavazást!!!! kell követelni.
Akinek ez nem tetszik annak LFS!

Bloodscalp 2010.05.31. 13:27:16

Milyen csődör abrakot ettél szilva hogy hirtelen ilyen töketlen lett neked mindenki?:) csajt találtál?:)

silem 2010.12.05. 22:10:21

Persze, sokkal elegánsabb Orbán Úr részéről a Putyin elvtárssal való bájolgás...

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása