Nyolc év után

Konzervatorium I 2010.02.22. 08:00

1.

Ha létezik olyan, hogy jó rend, akkor a jelenlegi magyar állapot biztosan nem az. Tulajdonképpen nem is érdekel senkit a jó rend problémája, az valami elvont fogalom, ma már sokkal pontosabbak és fontosabbak léteznek. A baj nem csak ez, hanem hogy a jó rend mellett – főleg az utóbbi nyolc évben – a valóságtól is teljesen elrugaszkodott a politika, különösen a balliberális kormányzat és értelmiségi holdudvara. Mind a baloldali garnitúra, mint az értelmiség valóságidegen lett.

A valóság pedig makacs dolog, és hajlamos visszavágni. Az értelmiség uralni akarja a valóságot, de oly módon, hogy eltorzítja azt, azaz: saját képére és hasonlatosságára kívánja formálni. E valóság torz mivolta pedig kiütközik aztán a gazdasági adatokban, a közbiztonságban és az ország mentális-erkölcsi állapotában.
 
Megadja Gábor írása
 
A baloldali uralom első tétele Gramsci óta nem a totalitarizmus (korábban persze az is), hanem a hegemónia. A baloldaliak tehát rendre védekezhetnek azzal, hogy van jobboldali média, van jobboldali közbeszéd (és az persze borzalmas, nácoid), nem lehet rajtuk igazán számon kérni a pluralizmust. Ugyanakkor a hegemónia fenntartására kényesen ügyelnek, ezért veszik magától értetődőnek a baloldali kormányzati hatalmat és az azzal jegyben járó értelmiségi közbeszédet. A tematikának tehát a beszéd szintjén liberálisnak kell lennie, míg a hatalmat meg kell őriznie a posztkommunistáknak.
 
A Fidesz 1998-as győzelme ezért is érte sokként a baloldaliakat, akik tanácstalanságukban kígyót-békát kiabáltak a jobboldali kormányzatra már rögtön az elején, ami a kormányzás végére csak durvább lett. A nemzet fontosságának hangsúlyozása „fasisztává” tette a jobboldalt, a vallási témák a klerikális reakció és oktrojált hitoktatás előfutárai, az egyéni felelősségre épülő gazdaságpolitika a szegények lenézése és megvetése.
 

2.

A „szövetséges értelmiség” szövetségese maradt a hegemóniára törekvő, illetve azt fenntartani kívánó baloldali hatalomnak 1990 után is. A posztkommunisták liberális jelmezbe öltöztek, hiszen stratégiailag ez a nyelv felelt meg legjobban a rendszerváltás utáni kívánalmaknak. Így jött létre a „liberalizált baloldal”. A liberalizált nyelvezet azonban csak a hatalomban maradás érdekét szolgálta mindvégig (míg korábban inkább utópia volt), a nyelvi játékokkal és kommunikációs trükkökkel való ügyeskedést jelentette.
 
A kommunikatív cselekvés/stratégia azért kulcsfontosságú, mert ezen a terepen a liberálisok alapértelmezett módon otthonosan mozogtak – hiszen magukat a kereteket ők teremtették meg, így a „szabad, racionális vita” hangzatos jelszava mögött eleve eldöntött volt az, ki vehet részt a vitában és ki nem. Sőt: a kommunikáció olyannyira fontos lett, hogy a kormányzás aktusának pótlékául szolgált (G. Fodor Gábor: A progresszió válsága – a reformpárti ideológiai kontinuum), mondván, ha már kormányozni nem tud a baloldal, legalább kommunikációban legyen jó. Ez a „kommunikáció mint kormányzás” ismert jelenség a nyugati baloldalon is: ezt követte Tony Blair (akitől Gyurcsány Ferenc rengeteget vett át), és a jelenlegi Obama-adminisztráció is nagyban épít erre.
 
Az értelmiség stratégiája tehát a nyelvi uralom, amint azt Schelsky egykor írta. A nyelvi határok megszabásával az értelmiség saját uralmát legitimálja, és mintegy szekuláris papságként viselkedik, aki a kitüntetéseket és a kiátkozásokat osztogatja; ez a szekuláris üdvjavakkal való sáfárkodást jelenti.
 
Itt nem pusztán arról van szó, hogy az értelmiség kiszolgálja a baloldali hatalmat; a hatalom jellege kettős, egyrészt a posztkommunista elité, másrészt az értelmiségé magáé. Míg a menedzser-posztkommunisták működtetik a politikai-gazdasági hálózatot, és ott képesek hatalmat gyakorolni, addig az értelmiség saját hatalmát gyakorolja a kultúrában és a közbeszédben. A szövetség azért volt olyan egyértelmű és erős (és azért próbálnak ma is még a végsőkig összefogni), mert ez a kettős jelleg képes volt egymást életben tartani. Amíg az értelmiség a kultúrában hegemón és margón tart minden más beszédet, addig a posztkommunista elit fenntarthatja hegemóniáját a pénzcsapok körül.
 

3.

Az értelmiség nyelvi uralmának alapja a liberális demokrácia szókészlete. A liberális-demokrata tartalom pedig mindig az értelmiség definíciója alapján meghatározott, így egyértelmű, hogy demokrata csak a baloldal lehet, amelyhez a szellemi muníciót a baloldali sajtó szolgáltatja. Ez a politikai klérus (R. Nisbet) tehát fenntartja a modern politikai közösségek (ha azok egyáltalán) államvallását, a liberális demokráciát.
 
A liberalizált baloldallal szembenálló, annak érveit cáfolni kívánó irányzatok ab ovo a morális megsemmisülés állapotában vannak, hiszen minden fennkölt, magasztos eszmén kívül találhatók. Talán azt sem túlzás állítanunk, hogy a valódi hegemónia ennek révén – hiszen a kommunikációs dzsungelben elsősorban pont a beszéd, a nyelv a meghatározó – az értelmiség kezében van, erre csak „ráépül” a posztkommunista oligarchia uralma. Azaz a korábban felépítményként számon tartott kultúra lett az alap.
 
Az értelmiség valódi célja a hegemónia, azaz a status quo fenntartása. Épp ez adhat okot zavarodottságra a jobboldalon, ez a „konzervatív paradoxon” (Lánczi András) kiváltó oka. A sajátos helyzetből fakadóan (ti. posztkommunizmus) a jobboldal célja a status quo felszámolása, és nem megőrzése. For the record: ez egyáltalán nem szokatlan. A XX. század emigráns jobboldali szerzői szintén nem kívánták megőrizni az akkori európai status quo-t, lett légyen az a nemzetiszocializmus vagy a kommunizmus.
 
A jobboldal ugyan számos dolgot valósított meg 1998 és 2002 között, ugyanakkor nem számolta fel a hegemóniát. Az értelmiséget meglepetésként érő 1998-as jobboldali győzelem („bemásztak az ablakon”) csupán arra volt figyelmeztetés, hogy ellenkormányzás mellett is megőrizzék pozíciójukat. Ez sikerült is: a jobboldal nem figyelt kellőképpen az oligarchiával szövetséges értelmiségre, így ez a szövetség gond nélkül megmaradhatott és visszaszerezhette kormányzati hatalmát is 2002-ben.
 

4.

A jobboldal feladata nem kevesebb, mint ennek a hegemóniának a felszámolása. Az oligarchia-értelmiség szövetség hatalma ugyanis csak addig volt tartós, ameddig – saját „legitimitásának” elfogadtatása érdekében – képes volt lefizetni a választókat. A végső soron tarthatatlanná váló lefizetési mánia vége ugyanakkor egyben a legitimként elismert hatalom végét is jelentette. Ezt jól mutatta a 2008-as népszavazás, és a későbbi politikai események is arra engednek következtetni, hogy a választók megvonták bizalmukat a szocialistáktól.
 
Az oligarchia uralma ugyanis csak a hatalom megszerzésében és fenntartásában erős, a kormányzásban gyenge; továbbá érzéketlen a honestas problémájára is, és nem ismeri az érvényesnek tekintett, engedelmességen alapuló (legitim) rend fogalmát sem. Ezért a modern baloldali hatalomgyakorlás (azaz: a poszt-totalitárius balos hatalomgyakorlás) a pillanatnyi érdekegyezésen nyugszik, ami rendkívül törékeny. A gazdasági problémák (azaz a finanszírozhatatlan állami túlköltekezés és a választók lekenyerezése) azonnal magukkal rántották az egész szövetséget: így lett egyszerre hiteltelen az értelmiség és illegitim (nem illegális) a baloldali hatalom.
 
Ez eddig rendben is van. Mondhatjuk, hogy a baloldal képtelen megteremteni a legitimációt, ami elsősorban érvényes rendet jelent, másodsorban pedig képtelen jól kormányozni. Mindezek ellenére meg tudta őrizni hegemóniáját 20 (60) éve. Mit lehet tenni ehelyett?
 
Először is: valódi pluralizmust kell teremteni a közéletben és a beszédben is. Szerencsére a baloldal és az értelmiség olyannyira az abszurditásig fokozta saját politikailag korrekt nyelvezetét, hogy az önmagát számolta föl. Ma már közhely, hogy Gyurcsány Ferenc többet tett a baloldal szétveréséért, mint a jobboldal egésze 1990 óta (és ha másért nem is, ezért köszönet illeti). Az értelmiséget pedig szintén Gyurcsány vette meg kilóra, így az ő bukásával bukott az értelmiségi közbeszéd is, azaz a reflexiós elit nyelvi uralma.
 
Bár nem szokásunk, most még is: talán egy kis optimizmussal nézhetünk a jövőbe, és reménykedhetünk abban is, hogy tényleg plurális viszonyok alakulnak ki a következő választások után Magyarországon.
 
És talán a jó rend felé is tehetünk néhány lépést.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr671779559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2010.02.22. 09:45:23

Rendkívül jó elemzés.

Jól jellemzi a helyzetet ez a mondat: ” Mind a baloldali garnitúra, mint az értelmiség valóságidegen lett.”

Friss kreatív elmékre van szükség a gazdaságpolitikában is.

A rendkívül rossz foglalkoztatottsági arány, amelynek trendje sok-sok éve nem javul, jelzi, hogy az a naív önfeladó politika, amely egyedül a mérhetetlenül jóságosnak képzelt külföldi befektetők ide csábítgatásában kereste a mindent meggyógyító orvosságot, nem vezet felzárkózáshoz.

A befektetők helytartóiként érvelő „politikusok” helyett olyanokra van szükség, akik a józan magyar érdekek képviseletében is tevékenykednek, nem elriasztva a befektetőket sem.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.02.22. 09:45:38

Rossz hírem van, ha pluralizmusra vágysz, akkor a Fidesszel rossz lóra tettél. Az ő célja ugyanis nem a hegemónia felszámolása, hanem annak megszerzése.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.22. 10:50:22

@Lord_Valdez: persze, meg gondolatrendőrség. A pártok célja általában a hatalom megszerzése, mily meglepő. Ezzel akár hegemónia is együtt tud járni. Evvan. szeritnem amúőgy a pluralitás magában nem érték. Kérdés, hogy minek a pluralitása.

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 10:54:24

Nem értem, mi baja van a T. szerzőnek a liberális demokráciával. Az illiberális demokráciákban (Irán, de Oroszország is egyre inkább az) nem jó dolog ellenzékinek lenni: vagy lelövik, vagy kiesik a tizedikről.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.22. 11:00:29

@evil overlord: majd biztos válaszol a szerző is, részemről a liberális, illiberális demokráciákpn és a diktatúrán kívül még van pár másik opció is.

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 11:12:01

@dobray: Direkt demokráciára és hasonlókra gondol?
A liberális demokrácia pongyola definíciója (valószínűleg az átlagemberek ezt értik alatta) az, hogy a "kisebbség védelme a többség zsarnoksága ellen". Ebbe gyakorlatilag az összes demokrácia belefér, a kivétel néhány illiberális demokrácia, melyek nem állnak túl messze a diktatúrától.

megadjagabor 2010.02.22. 11:48:03

@evil overlord:

Értem én a problémád, és bizonyos tekintetben igazad is van. A sokat (leginkább érv-helyettesítőként) használt churchilli szlogen is valami ilyesmire utal, hogy a(z akkor létező) rezsimeknél lényegesen jobb a lib.dem. Ez még így önmagában igaz is. Azonban rengeteg kérdés merül fel: 1.) Azért jó-e a lib.dem., mert libdem? Vagy azért, mert bizonyos előfeltételekre épül, amik megtartják? Pl. autoritás, ami ma Magyarországon nincs, bár liberális demokrácia van, 2.) Ha megtaláltuk az endlösungot a politika kérdésére, akkor minek politizálunk még? Ha elértük a történelem végét, minek gondolkodjunk bármiben is? (Valamint ha így van, akkor lehet exportálni a libdemet, hiszen jobb úgysincs nála stb.) 3.) ezek elnevezések, nyelvi divatok. Ma a "demokrácia" és a "liberális demokrácia" a divat, a kánon, ezért sokan épp ezekbe a fogalmakba szerelmesek. A problémám ez esetben az ideológiává, vallássá válással van. Bunkósbot, ideológiai stukker (ne vedd önreklámnak, pedig nyilván az: www.kommentar.info.hu/megadja_gabor_a_demokracia_politikai_vallasa.pdf) 4.) akárminek is nevezzenek egy rezsimet, nem ez dönt annak helyességéről. Így a demokrácia is lehet zsarnoki, ahogy voltak ilyen jelek 2006 környékén (és akkor a felelősség eltűnéséről még nem is beszéltünk). 5.) lehet egy rezsim liberális meg demokrata, ám itthon nincs politikai közösségünk. Számomra ez utóbbi fontosabb lenne, mint hogy kipipáljuk, liberális demokrácia vagyunk-e.
Stb. :)

PS. Dobray kollégával szemben a pluralizmust valóban fontosnak tartom. Bár könnyen lehet, hogy máshogy értelmezem, mint a liberálisok vagy itt néhány kommentelő :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.22. 11:49:12

@evil overlord: sokak szerint - bal és jobboldalon - a liberális demokrácia oligarchiát jelent.

Mások szerint, most már egy poszt-demokratikus korba lépünk bele.

Nem lehet, hogy a liberális demokrácia is csak egy tömegfogyasztásra szánt cikk?

bz249 2010.02.22. 11:51:30

@megadjagabor: "Ha megtaláltuk az endlösungot a politika kérdésére, akkor minek politizálunk még?"

Attol, hogy esetleg kialakitottuk az optimalis kormanyzati strukturat koltsegvetest meg oktataspolitikat meg kell csinalni. Vagy a rendszer mukodtetese az mar smafu?

megadjagabor 2010.02.22. 11:52:16

@bz249: Én nem tudom, mi az a rendszer. Itt lehet a probléma :-)

heima (törölt) 2010.02.22. 11:54:46

@evil overlord: Magyarországon a kisebbség zsarnoksága van a többség felett. A postban említett liberális demokraták elérték, hogy ma Magyarországon a leghátrányosabb helyzetű kisebbség a fiatal/középkorú, átlag/a feletti piacról származó jövedelemmel (bér vagy vállalkozói) bíró, heteroszexuális, gyermeket nevelő, adófizető fehér férfi.

bz249 2010.02.22. 12:01:13

@megadjagabor: A liberelis demokracia, mar ha rendesen uzemeltetik, akkor eleg sok korrekcios lehetoseget kinal. Marha a fogalmat csak elnagyolt keretkent ertelmezzuk, ha liberalis demokraciat a tolmercevel hitelesitett szabadsagjogok, ellensulyok meg ilyen biszbaszok rendszerenek gondoljuk, akkor az is nagyon merev struktura.

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 12:26:12

@megadjagabor: Nem hiszem, hogy vége lenne a történelemnek, de a jelenlegi helyzetben mégis csak a lib.demokrácia az, mely a teljes népesség szempontjából a legoptimálisabb megoldást adja. Attól tartok, hogy Magyarországon a közvetlen demokrácia nem is működne, ehhez még sokat kellene fejlődnünk. Azonban a politikától való végleges eltiltás megszavazzában benne lennék :)
A demokrácia exportja láthatóan nem működik, egyes népek még nem "nőttek fel" hozzá. A 2006-os "sajnálatos események" (jó lenne, ha Budaházy és Gergényi közös cellában kötne ki) azért messze vannak az iráni és orosz modus operanditól. Szerintem sem annak kell lennie a célnak, hogy kipipáljuk, hogy mi azok vagyunk, hanem a jogalkotás és alkalmazás esetén kell figyelembe venni.
A fenti okoskodásból persze kimaradt a múltkori terroristás kérdés: hogyan kezelje a lib. demokrácia azokat, akik megdöntésére törnek anélkül, hogy elvesztené lényegét.

@tölgy: Egyetértek a Mesterrel abban, hogy jó lenne valami cenzus, de a valóság ezt nem teszi lehetővé. Esetleg akkor, amikor a víz- és élelemhiány miatt elözönlik Európát a törülközőfejűek :)

@heima: Én nem a magyar lib. demokráciáról beszéltem, hanem azokról az országokról, ahol egész jól működik. Igazi kisebbségi zsarnokság azért itthon sincs.

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 12:27:15

@Lord_Valdez: "Diktatórikus hajlamok" szempontjából a szocik semmivel nem jobbak, legfeljebb más a zsomagolás.

bz249 2010.02.22. 12:37:02

@evil overlord: kis nyelvi kotockodes: az optimalis eleve felsofok.

"A fenti okoskodásból persze kimaradt a múltkori terroristás kérdés: hogyan kezelje a lib. demokrácia azokat, akik megdöntésére törnek anélkül, hogy elvesztené lényegét."

Itt a teokraciahoz erdemes visszanyulni, a modell a kovetkezo:

- kinevezunk egy szent konyvet (Alkotmany), amelyet reszben vagy teljesen megvaltoztathatatlannak tartunk, es a megvaltoztathato reszeit is nehezen modosithatova tesszuk
- valasztunk egy nagy tekintelyu vallastudosokbol allo testuletet (Alkotmanybirosag)
- ennek a vallasi testuletnek megadjuk azt a jogot, hogy minden olyan torvenyt, amelyik ellenkezik a szent konyv parancsaival megsemmisithessen

heima (törölt) 2010.02.22. 12:46:57

@evil overlord: a liberális demokrácia jóléti termék, bizonyos GDP/fő felett elég jó megoldás, alatta bukó. Szvsz a gazdasági viszonyok határozzák meg a politikai berendezkedést, és nem fordítva.

"Igazi kisebbségi zsarnokság azért itthon sincs." Amíg nem kezdett el az államhatalom lovakkal kergetni a főváros szívében nemzeti ünnepen, addig én is osztottam ezt a véleményt.

Vagy ha már értelmiségi terrorról beszélünk, tipikus sztori Solt Ágnes "Élet a reményen túl" című tanulmánya, nem volt se jobboldali, se rasszista (sőt), se szakmaiatlan, aztán mégis szét lett szedve a kedves liberális demokraták által, és szvsz annak köszönheti hogy még van állása (az intézet igazgatójával együtt), hogy tényleg csak két hónap van a diktatúráig.

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 12:47:41

@bz249: Igaza van, szuboptimálist kellett volna írnom, hisz' az optimális megoldás feltehetően nem található meg.
Terrorizmus: én az előző cikk környékén felmerült problémákra gondoltam, azaz nem biztos, hogy egészsges dolog a közellenséget közönséges bűnözőként kezelni, azonban a Guantanamo-szindróma könnyen diktatúrához vezethet.
Azt a bizonyos Szent Könyvet néha át szokták írni, bár rossz nyelvek szerint ez más Szent Könyvekkel is megesett :)

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 12:58:23

@heima: Szerintem nem (feltétlenül) jóléti termék, pl. Skandináviában előbb lettek lib. demokraták, mint gazdagok (jómódúak), sokkal inkább kultúrális kérdés. Az iszlám államok ettől messze állnak, nekünk meg nem használt az elmúlt x évtized (évszázad).
Attól, hogy tüntetőket vernek a rendőrök, még nem lesz vége a demokráciának. Az, hogy gyakorlatilag nem volt jogi következménye, az már sokkal súlyosabb probléma, de ez sajnos boldogabb országokban is előfordul néha. A politika malmai azonban lassan ugyan, de őrölnek, a politikai következményeket áprilisban tapasztalni fogjuk (az SZDSZ megmurdalásában már tapasztaltuk is).
Nem ismerem az esetet, de bizonyára nem a lib. demokraták szedték szét, hanem a kollaboráns sajtó / hasznos idióták :)

heima (törölt) 2010.02.22. 13:20:45

@evil overlord: "Nem ismerem az esetet, de bizonyára nem a lib. demokraták szedték szét," az általános ombudsman nem elég liberális demokrata?:) keress rá a sztorira, érdemes.

bz249 2010.02.22. 13:27:34

@heima: @evil overlord: mind a ketto benne van a dologban, a kelet-azsiai orszagok (Del-Korea, Tajvan) is vidam katonai diktaturakent kezdtek, de egy bizonyos gazdasagi szinten mar nem lehetett meg tobb rizzsel betomni a nepek szajat es mindenkeppen szolasszabadsagot, meg valasztasokat akartak.

A kulturalis hatter inkabb ennek a GDP/fo vonalnak a helyet befolyasolja.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.22. 13:53:23

@evil overlord: ISten ments a közvetlen demokráciától. Ez a "felnőni ademokrációhoz" gondolkodás pedig szuerintem nagyképűség és gőgös hozzáállás. Akkor most van pluralizmus vagy nincs, és elfogadjuk-e, hogy - pluralizmus - mások máshogy rendezkednek be politikailag?
@calam: ez a saját véleményed?:D
@megadjagabor: pluralizmus: arra utaltam, hogy nem mindegy, minek a pluralizmusáról vagyon szó. Nyilván nem óhajtom egységesíteni mindenki életmódját, politikai és egyéb gondolkodását.

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 14:01:24

@heima: A google találatok alapján az alábbiak estek neki:
- nyálasliberálisok (c KGB): bölcsésztarisznyás szociológusok, az "idegen szép" hirdetői.
- Kállai kisebbségi umbucmanó: az ő tiltakozása érhető

@bz249: Japán kimaradt (bár ott inkább az amerikaik sikeres demokráciaexportjáról van inkább szó de). Valóban, D-K Ázsia kilóg az elméletemből, ott az emberek megszokták a keménykezű diktatúrákat, mégis átalakultak demokráciákká, bár egy svéd azt hiszem sikítva menekülne :) A gazdagabb iszlám országokban mennyire vágynak demokráciára az emberek?

@dobray: Részben ezért is tettem idézőjelbe, de változatlanul állítom, hogy bizonyos kultúrára (gondolkodásmódra) van szükség ahhoz (a GDP mellett), hogy a demokrácia működjön. Ahogy nehéz elképzelni mostanában demokráciát pl. Közép-Afrikában, úgy a középkori Európában sem nagyon működött volna.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.02.22. 14:07:52

@dobray: teljesen nyilvánvalóan rád utaltam, de ezt te is tudod.

heima (törölt) 2010.02.22. 14:15:34

@evil overlord: összefoglaló nevükön ők a liberális demokraták:) (köztársaság barátai,

"A gazdagabb iszlám országokban mennyire vágynak demokráciára az emberek?" Annyira, hogy praktikusan fejlett, régi demokráciákban élnek az év nagy részében, a következő generációt pedig angolszász és európai egyetemeken okíttatják:)

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 15:02:45

@heima: A TASZ legalább komolyan gondolja, ők nem bérrettegők.
Szaud-Arábia fejlett, régi demokrácia lenne? Na ne.

bz249 2010.02.22. 15:06:15

@evil overlord: Szerintem, hangsulyozom szerintem heima mester ezt ugy ertette, hogy a szaudi elit szivesebben tartozkodik a kodos Angliaban, mint otthon.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.02.22. 15:21:43

@heima: némá. heima már az interjúzás technikához is ért. ez tök jó, ennek örülök, tökre, tényleg:)

heima (törölt) 2010.02.22. 15:32:44

@evil overlord: "A TASZ legalább komolyan gondolja, ők nem bérrettegők." A TASZ tipikus példája a "kisebbség terrorja a többség felett" világnak. Természetesen minden tisztelem az övék, amikor a kisebbségi többletjogok melletti harc mellett találkoznak igazi jogsértésekkel (06 ősz) is, akkor a mellett is kiállnak, ennyiben tényleg nem bérrettegők.

"Szaud-Arábia fejlett, régi demokrácia lenne? Na ne." A gazdag olajországok elitje (majdnem egybeesik az állampolgárok halmazával) spanyol, francia, olasz villáikban, yachtokon múlatja az időt az év nagy részében, a fiatalok meg elit nyugati egyetemeken szívják magukba a tudást. Szaúd-Arábia egyébként nem gazdag olajország - hiába van ott a legtöbb olaj, jut rá majd 25 millió állampolgár, míg Kuvaitban másfél millió, Katarban 800 ezer ugyanez ez a szám, és nincsenek jelentős olajnélküli, eltartásra/fejlesztésre szoruló területeik sem.

heima (törölt) 2010.02.22. 15:36:20

@calam: különbséget tudsz már tenni a béren kívüli juttatások meg a szociális segély között, vagy még mindig adhoc dobálod egymás mellé a számokat és szopsz be minden hasonló írást a magyarnariból?

vagy megtaláltad már az alapjövedelmet minden európai országban?

és tudod mi a különbség Solti Ágnes és mondjuk te közötted? Igen, eltaláltad, neki már megvan a diplomája:D

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 15:54:36

@bz249: Ha igen, akkor én kérek elnézést :)

@heima: A TASZ-ban tényleg van pár nyálasliberális, de ettől nem lesznek bérrettegők. Arról nem is beszélve, hogy nem árt ha van valaki, aki ezzel foglalkozik, és az inkább idealista legyen, mint megélhetési kisebbségvédő.
Tényleg én kérek elnézést. Amúgy nem lenne rossz, ha itt is annyi lenne a per capita GDP mint Szaud-Arábiában (19 kUSD vs. 15), bár a norvég jobb lenne :).

heima (törölt) 2010.02.22. 16:01:12

@evil overlord: "Amúgy nem lenne rossz, ha itt is annyi lenne a per capita GDP mint Szaud-Arábiában (19 kUSD vs. 15)," jah, és a párhuzam kedvéért a gyurcsányi-apró családot meg lehetne választani királyi családnak (úgyis jóba van fletó a szaudiakkal:D ) és minden szoclib demokratának ki lehetne utalni a 747-est meg a tucat villát a világ körül :D

bz249 2010.02.22. 16:04:37

@evil overlord: az olajorszagoknal a per capitallal vigyazz

Az Egyesult Arab Emiratusok 15% allampolgar 85% bevandorlo
Katar 20% allampolgar 80% bevandorlo
Kuvait 30% allampolgar 70% bevandorlo
Bahrein 65% allampolgar 35% bevandolo
Szaud-Arabia 80% allampolgar 20% bevandorlo

nem mindegy melyik alapjan szamoljak a per capitalt

Cypriánus 2010.02.22. 16:16:33

Liberális demokrácia-nos asszem, már ez is öszvérfogalom.

De hadd kelljek védelmére, mint aki még élt diktatúrában (és az nem csak szar és képmutató volt, de még pofázni sem lehetett benne.)
Szóval. szerintem a liberális, parlamenti stb. stb. demokrácia a jelenleg porondon levő legjobb rendszer, illetve LEHETNE az , egy feltétellel: ha bibliai és természetjogi értékekre épülne.
Szerintem a liberalizmus jó dolog, ha Tízparancsolattal párosul. (még ha minden schmitt-iánus a kardjába is dől a mondattól..:) )
Egy szilárdan Istenbe kapaszkodó nyugati keresztény társadalom lehet csak nyugodtan liberális. (a nem nyugati keresztény társadalmaknál ez igencsak kérdéses)
De ebbe e liberalizmusba nem férhetne be az abortusz, (hisz súlyosan érint egy emberi személyt, amennyiben megfosztja életétől) sem a melegházasság. ( a magánéletben buzulás joga még igen, Istené az ítélet ebben, -de a házasság már jogi aktus is)

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 16:39:54

@heima: Királynak nehezen, max. generalisszimusznak.

@bz249: Tényleg, hogyan számolják? A wikipediás számok nem konzisztensek (GDP per capita vs. GDP nominal / population), bár ha elhagyom a 20% bevándorlót, akkor nagyjából stimmel.
Biztos, hogy nem maga a tirpákos bz? Túl sokat használja a tőke szót :)

bz249 2010.02.22. 16:49:12

@evil overlord: biztosan nem en vagyok a tirpakos bz... ez a blog.hu-s bz, van a tirpakos bz, meg van egy mandiner.hu-n is az se en vagyok :)

(Ez am a konspiracio, mi!)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2010.02.22. 16:57:51

A cikk írója - igen helyesen - rámutat az értelmiség és a posztkádári nómenklatúra-oligarchia összefonódó érdekeire, mely érdekek, sajnálatos módon, erősen eltérnek az ország érdekeitől, mondhatni szembe mennek azzal. Nem említi azonban ezen összefonódás másik - legalább ilyen fontos - elemét. Előre szeretném bocsátani, hogy az alább következők, első sorban és nagyrészt, az un. "humán értelmiségre" vonatkoznak.

Az értelmiség, származása szerint is strukturálható. Vannak a régi "polgári családok" ivadékai, akik azért a késői hetvenes évekre - nem kevés kompromisszum árán - visszavergődtek az értelmiségi létbe és vannak a janicsárok, az un. "népi káderek" (Istenem de gyönyörű kifejezés), illetve az ő gyerekeik és unokáik. ezeket az embereket a valamiféle, a marxizmusból, leninizmusból és ostobaságból gyúrt híg szellemi moslékon nevelték fel. Ne feledjük a kommunizmus speciálisan magyar változatának sokkal inkább volt a hazugság a spirituális középpontja, mint bármely másik baloldali diktatúrának, így azután a betűk és a szavak szintjén hihetetlen szabadság, egyenlőség és testvériség volt az országban. Az alkotmányos alapjogok nagyobb része deklarálva volt, kivéve természetesen ha ártott a népköztársaságnak, mely tényállás megállapítás a papíron független bíróságok dolga volt. Szó sem esett a pártközpontból megcsörrenő telefonokról, meg effélékről. Tulajdonképpen az "új" alkotmány annyiban különbözik a régitől, hogy kihúzták belőle a proletariátusra és az ő hatalmára vonatkozó utalásokat. Gyorsan készen is lettek vele. Az új értelmiségi derékhad jelentős része el is hitte mindezt, tekintet nélkül a nyilvánvaló tényekre, a mindennapi tapasztalatra. Hitte továbbá, hogy a csermaneki diktatúra volt az ő felemelkedésüknek egyetlen útja, még ma is féljobbágyi állapotban kapálnák a gróf kukoricáját, ha derék baloldaliak le nem győzték volna a "feudalizmust". Sikerült őket tökéletes ateistává is nevelni, ez itt Magyarországon, ahol amúgy is volt egyfajta kurucos egyházellenesség, talán könnyebben ment, mint más országokban. Az ideológiailag így kiképzettek lettek azután a "liberálisok" tömegbázisa. Tökéletes alapanyaggá váltak, minden tulajdonságuk megvolt hozzá: a szélsőségesen ideológia-vezérelt gondolkodásmód, az ateista antiklerikalizmus, a plebejus indulatok jogosságának hite, a "modern", a "haladó" és egyéb ilyesféle szavak vallásos tisztelete, csak a termelőeszközök magántulajdonának téziséről kellett lemondani. Ez nem volt akkora lemondás, hiszen - amennyire tehették - maguk is szerezgettek egykoron, mint most is. A marxizmus jogos etikai horizontját már régen kiverték belőlük, vagy el sem jutottak odáig, hiszen ők maguk sohasem olvastak Marxot, a szemelvényeken kívül. A hiányos bibliai ismeretek okán nem is csoda, hogy a templom kufárait összekeverték a papokkal.

Az un. "vezető értelmiségiek" - jórészt - ebből a masszából salakosodtak ki. Akik erősebb pártkapcsolatokkal rendelkeztek, gátlástalanabbak voltak és - ami a legelkeserítőbb - még ez az ostoba hit sem volt meg bennük. Ők nem hittek semmiben, a hatalmon kívül, amely hatalom megtartásában szövetségesre leltek az oligarchiában. Plurális viszonyok között azonban szükségük volt a derékhadra, a tömegre különben egy ennyire kártékony és alkalmatlan csoport, mint az SZDSZ nem maradhatott volna a hatalom emlőin ilyen sokáig. Mára e derékhad elkedvetlenedett. A mégoly nagy valóság elutasítás falát is áttörte a nyíltszíni lopások és az "oktatási reformok" áradata. Nem várhatjuk ugyanakkor, hogy revideálják nézeteiket a "felvilágosodásról", vagy a "haladásról". Sem értelmük, sem kurázsijuk nincs hozzá. Látni kell azt is, hogy még mindig ők tanítják a gyerekeinket, unokáinkat és - ami még félelmetesebb - jórészt gyerekein és unokáink tanítóit is.

A posztcsermaneki oligarchia akár meg is bukhat saját kleptomániája és alkalmatlansága súlya alatt, az értelmiség - a tömeges népnevelés ékes kudarcaként - itt marad nekünk.

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 17:09:18

@Cypriánus: Itt elmagyarázzák, hogy mitől lesz egy demokrácia liberális:
en.wikipedia.org/wiki/Liberal_democracy
Az eredeti liberalizmus a tízparancsolatból a héttel teljesen kompatibilis. Amennyire a buddhizmust ismerem, az is kompatibilis a liberalizmussal.

@bz249: Ez ám a kelendő nick. Mi a titka?

bz249 2010.02.22. 17:13:28

@evil overlord: nem tudom, viszont szerintem a tirpakos nikk az aprilisi sajnalatos esemenyek utan valoszinuleg vissza fog vonulni. :)

"Mert a humor az ellenzeki mufaj, a megmondas meg kormanyparti."

Legalabbis remelem igy lesz. :)

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 17:44:15

@bz249: És akkor ki fogja életbentartani az haladás lángját?
A humorról Farkasházynak is ez a véleménye, de egy kitétellel: csak akkor, ha jobboldali kormány van hatalmon.

bz249 2010.02.22. 18:18:02

@evil overlord: "És akkor ki fogja életbentartani az haladás lángját?"

Majd tölgy... vagy az Őrnagy. Ok batrak es ellenzekben is hajlandoak megmondani.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.02.22. 18:59:01

@heima: hehe, köszönöm, pont erre számítottam:))))))))))))

heima (törölt) 2010.02.22. 19:13:43

@calam: nmit, majd szólj ha értesz is valamihez.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.02.22. 19:22:55

@heima: egyre jobb vagy!
azt még tedd hozzá, hogy egy füves barom vagyok. az még nem volt:)))))

heima (törölt) 2010.02.22. 19:42:52

@calam: csak az alapján tudok nyilatkozni, amit mutatsz magadból. eddig akárhányszor belementél antifasizmusnál komolyabb témába, csúnya bukta lett belőle, lassan felsorolni is nehéz családpolitikától az emberi jogokon át a szociálpolitikáig, ami ráadásul azért különösen szomorú, mert a magyar állam félévente kidob egy rakat casht az ablakon azért, hogy elvileg ez legyen a szakmád.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.02.22. 19:45:10

@heima: ja, a megélhetési fajvédőt is kifelejtetted egyelőre!

heima (törölt) 2010.02.22. 19:52:51

@calam: lássuk a tényeket:

-látványosan és beismerten nem értesz a családtámogatási rendszerhez (családi pótlék)
-nem barátod a szociális rendszer sem (időskorúak járadéka, vizionált európai jövedelem)
-az adórendszert jobb nem is említeni (természetbeni juttatások)
-a cigányügyi kutatásokat sem követed naprakészen, 20-30 éves lejárt szavatosságú tanulmányokra hivatkozol, amikor itt van nekünk Ági:)

etc

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.02.22. 19:58:45

@heima: huh, és még a buzizsidó nem is volt.
minden szakértelmedet bizonyítja, hogy nem tudod mi a különbség a reprezentatív és a kvaltitatív kutatás között. Aztán most már tudod, hogy melyik szektor adja a gdp nagyobb részét?

természtbeni juttatásokról nem rémlik, hogy írtam volna posztot

a többin mosolygok, és várom, hogy a szakértő elmagyarázza, hogy miért is hazudik:D

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 20:01:39

@bz249: Úgy hallottam, tölgy nem fog ráérni, de lehet, hogy félreértettem valamit. Vagy ez a tölgy nem az a tölgy?

heima (törölt) 2010.02.22. 20:11:27

@calam: "hogy nem tudod mi a különbség a reprezentatív és a kvaltitatív kutatás között. " el sem merem képzelni ez honnan jött, de remélem nem azt akarod mondani, hogy egy kvalitatív kutatás nem lehet szakmailag célravezető.

"Aztán most már tudod, hogy melyik szektor adja a gdp nagyobb részét?" Az antifasizmus vagy a cigánysegélyek? most már komolyan érdekel hogy ezek honnan jönnek neked.

"természtbeni juttatásokról nem rémlik, hogy írtam volna posztot" ha azt mondom, hogy cafeteria, akkor rémlik azért picit?

bz249 2010.02.22. 20:44:46

@evil overlord: fogalmam sincs, erdésznek nézek én ki? A tölgyek nekem tök egyformán néznek ki.

De ha tölgy nem ér rá, akkor marad KGB, aki egy tál lencséért eladná az anyját is (ha volt neki olyanja egyáltalán)... nehéz idők jönnek a haladásra.

bz249 2010.02.22. 22:05:14

@evil overlord: KGB mögött egy egész csapat áll, de mint a mandineren már kifejtettem az emberek és nikkek közötti leképezés sem nem injektív sem nem szürjektív... szóval egy ember vihet több nikket és egy nikk mögött is állhat egy egész csapat

(egyébként a tirpákos bz megint megmondott)

evil overlord (törölt) 2010.02.22. 22:27:19

@bz249: Én arra gondoltam, hogy a Mester klónja.
(Nem tart attól a tirpákos bz, hogy a SSVT kolbászba fogja tölteni?)

bz249 2010.02.22. 22:33:39

@evil overlord: KGB okosabb a TWÁ-nál, ő a korszerűsített változat. Egyébként mi az az SSVT?

Mennyire szereti a konzervatorium a trollkodást? Vagy ez nem számít annak?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.23. 08:15:48

@bz249: a tirpák bz egy színvonal, igazán felnőhetne hozzá.

evil overlord (törölt) 2010.02.23. 10:29:42

@bz249: Sötétség Seregeinek Vezénylő Tábornoka. A közismertebb nevét a Konzervetóriumon nem illik leírni.
Talán jobban tűrik, mint a bögregyűjtőverseny résztvevőinek erőlködését :)

SchA · http://katpol.blog.hu 2010.02.24. 18:21:34

/OFF
Én vagyok a rossz, aki rosszra gondol, de

@bz249:
"Egyébként mi az az SSVT?"

SSVT = SS-Verfügungstruppe.

Ebből a szemszögből sikerült a Vezénylő Tábornoknak olyan nevet adni, ami a sorok között megbújó nácizást is tartalmazza.

evil overlord (törölt) 2010.02.24. 21:00:54

Ajánld a tirpákoknak, biztos örülni fognak neki, talán meg egy marék mogyit is kapsz :)
Amúgy a cél a CINCDARM magyarítása volt :)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc