Baloldali-e Orbán Viktor és a Fidesz?

dobray I 2010.02.10. 08:01

Az Nyakó-Mesterházy-Török-trió nagyon felizgult a kampánytól, sorra tolják a viccesebbnél viccesebb szövegeket. Mesterházy szerint például Orbán nem beszélt semmiről. Ez alatt azt értette, hogy nem volt szó arról, miből és hogyan, nem volt elég konkrét. Hát, politikai programbeszédek nem szoktak erről szólni, például az MSZP-éi sem szóltak erről sose. Ha elmondanák, hogyan, Hruscsovot és Castrót megszégyenítő hosszúságú beszédeket hallgatnánk. Meg hát ugye ha mussolinista lett volna ez a beszéd, akkor nyilván az MSZP több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak című, emlékezetes szlogenje is mussolinista volt. De hát a kampány már csak ilyen, ellenben ha ugyanazt a poént - például fasiszta Fidesz - sokszor sütik el egymás után, egy idő után már nem röhög rajta az ember, csak legyint. A demagógia meg a demokrácia rendszerhibája, szeretni nem kell, sopánkodni kár miatta. Azt megértem, hogy az MSZP-nek nem tetszik, hogy hogy Orbán akarja kormányozni az országot, de hát ugye a pártok már csak ilyenek. Miért, mi mást akarna? Végülis, Mesterházyék is kormányozni szeretnének, gondolom. A kétharmados túlhatalom meg a demokratikus rendszer része, jogállamilag van rá lehetőség.

Heller Ágnes is megmondta, hogy nálunk nincs konzervatív értelmiség, csak populista-nacionalista. Konzervatív értelmiség Nyugat-Európában van, egyébként az értelmiség liberális. Hát, télleg, én ezt el is fogadom, konzervatív ember ne tartsa magát hazai értelemben vett értelmiségnek, se szakértőnek.

Orbán beszéde kapcsán a másik kritika az volt, hogy éppen nem fasiszta volt, hanem kádárista-szocdem-balos, legalábbis a bankkritikája és a pénzkapitalizmus kissé félresikerült fogalmának emlegetése után rögtön ilyen fanyalgások jelentek meg a Twitteren, ahol élőben lehetett értékelni az értékelőt. Ez a kritika rendszeresen felröppen a Fidesz kapcsán (egykor az SZDSZ köreiből hangoztatták ezt, például Kóka János, aki meg volt róla győződve, hogy ő az igazi képviselője az echte konzi gazdaságpolitikának), amire időnként a párt rá is szolgál némelyik retorikai fogásával. Meg a háza táján sertepertélő volt MSZMP-sekkel, de hát ki az, aki úgy gondolja, nekik komoly szavuk van? Szóval had sertepertéljenek, ha kedvük tartja. Csak ne engedjék őket beljebb (a Bogár László-féle vonal hál' Istennek, úgy tűnik, halkan átállt a Jobbik köré szakérteni).

Retkes Attila szerint Orbán rendpárti államszervezetet vizionáló beszédéből már nyilvánvaló, hogy veszély fenyegeti a parlamenti demokráciát. Hja, kérem, legyen anarchia. Kerék-Bárczy SZabolcs (tudják, ő maradt az MDF sajtóosztályából) pedig leszögezte, a Fidesz és vezetője túlzottan rátelepedett a gazdaságra.

Hát, az egykor kő kommunista, lukácsista Heller Ágnesnek, aki most kioktat minket demokráciából meg konzervativizmusból, meg azoknak, akik szerint a Fidesz nincs európai értelemben véve, meg kádárista, kellene egy pillantást vetnie az Európai Néppártra. A Fidesz elnöke ugyanis annak egyik alelnöke. Biztos a Néppártban vakok, és nem látják, hogy nem kéne Viktort európai értelemben venni. De hát, az a helyzet, hogy Orbán Viktor szalonképes az EU-ban, meg a Néppártban.

Orbán Viktor beszédében a kifogásolt elemek közt volt, hogy szerinte kiderült, szükség van az államra és az állami ellenőrzésre, valamiféle erkölcsi abroncsra a piac körül. De ugyanakkor nincs fellendülés az áruk és szolgáltatások szabad áramlása és verseny nélkül. Ezek azonban csak eszközök, nem célok. Protekcionistább gazdaságpolitikáról, erős nemzetgazdaságról, a kkv-k megerősítéséről, erős államról, szigorú szabályozásról és rendről beszélt.

Mindebből miért következne, hogy balos vagy járatlan útra lépne? Nyilván, akkor Sarkozy is balos. Miért ne lehetne szabályozni a pénzpiacokat a tapasztalatok tükrében? Szerintem érdemes megvárni, hogy majd a Fidesz hogyan fogja szabályozni a pénzpiacokat, és annak tekintetében ítélni. Alapvetően pedig igenis, az lenne jó, ha elsősorban mindenki dolgozna, és csak másodsorban tőzsdézne.

A protekcionista gazdaságpolitika, az erős állam (nem nagy, hanem erős) és a rendpárti politika nem jelent semmi különöset, ezeknek régi konzervatív hagyománya van, emélkezzünk csak De Gaulle-ra. A Fidesz nagyon ügyes, ha ellenzékből is rá tud rátelepedni a gazdaságra, a kormány meg béna, ha ezt nem tudta megakadályozni. Ergo: cseréljenek helyet. Csak remélni tudom, hogy az Orbán beszédében megfogalmazottakra tudják a hogyant is a Fideszben, és nem cseszik el.

Ha megnézzük az említett Európai Néppártot és történetét, szembeötlő lesz valami: többnyire magukat kereszténydemokratának tartó, vagy a kereszténydemokráciából is merítő pártok alkotják. Amikor a Fidesz meg Orbán egyes megnyilakozásait kádáristának meg balosnak titulálják, olyankor kiderül, hogy nem tudnak arról, létezik kereszténydemokrácia. Az pediglen tőlünk nyugatra, a kontinensen bizony pár évtizede a talán a legjelentősebb jobboldali politikai irányzat. Röviden és elnagyolva amolyan szociálisan érzékenyebb, nem éppen éjjeliőr minimálállamban gondolkodó konzervativizmusról van szó, eredetileg a katolikus egyház társadalmi tanítására épített gazdasági elképzelésekkel.

A kereszténydemokrácia tényleg nem éppen a libertárius eszmény (hál'Istennek), de kapitalistának azért kapitalista. A kapitalizmus nem egyenlő csupán csak a chicagói iskola elképzeléseivel. A rendpárti, erős állam meg úgyszintén régi kontinentális hagyomány, de hát éppen az angolszász világ gyakran emlegetett konzervatívjai sem voltak puhányok: baloldalon Kókához hasonlóan etalonként mutogatnak az ő gazdasági elképzeléseikre, de mondjuk Thatcher rendpárti húzásait valahogy igyekeznek elfelejteni.

Ha Orbán rendpárti és egyéb elképzelései veszélyeztetik a parlamenti demokráciát, akkor az egész, Hellerék által példaként állított nyugat-európai konzervativizmus és kereszténydemokrácia veszélyezteti a demokráciát. Persze, ebben az elképzelésben nincs semmi új, így vélekedtek sokan a balosok közül Adenauerről is, meg arról is, amikor Párizsban és Berlinben megpróbálták De Gaulle-ék vagy épp Kiesingerék rendbe tenni a forradalmat játszó ifjakat. Rögtön le is fasisztázták mindegyikőjüket. Csak hát biztos az idő megszépíti az emlékeket, ahogy Orbánnal szemben az egykor lehorthystázott, demokráciaveszélyeztetőnek titulált Antall Józsefet is utólag etalonnak értékelték. Egyébként meg, a 2006-os kardlapozások után vajon kinek van joga számonkérni a rendpártiságot a másikon?

Vicces a balos sopánkodás. Teccettek volna kormányozni.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr281735970

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Populizmus példatár 2010.02.10. 09:42:14

A NATO-radarral kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, ott nem lehet a lokátor, ahol az emberek nem akarják, hogy legyen. "Le kell ülnünk a NATO-val, és kell találnunk egy másik helyet" - közölte. A deviza alapú hitelekkel kapcsolatban Orbá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.02.10. 09:02:26

"Hja, kérem, legyen anarchia."
már holnap! annyi változna, hogy nem járna egyeseknek alanyi jogon állami megrendelés (nem véletlenül nem akarják egyik oldalon se úgy igazán a helyzetek tisztázását).

2010.02.10. 09:10:18

Ha szemből nézem, bal, ha hátulról, akkor jobb :)

gonosztojás (törölt) 2010.02.10. 09:11:44

Nem pontosan idézve:
".. mi Fiatal Demokraták egyfajta szociál-liberális irányultságot követünk.Vannak persze reforkommunista barátaink is, mint például Stumpf.." stb.stb..
Qestion:
Vajon ki mondhatta ezeket úgy 15 éve?
Na ezért nem vagyok kiváncsi Nyakó mellett - a másik félre sem..

Kutyuu 2010.02.10. 09:19:20

Nekem az a k.va büdös, hogy fent nevezett megint kezdi az ingyen felújítjuk a panelodat, meg egekbe visszük az orvosok, ápolók fizetését, meg luxusnyugdíjasok lesznek itten kérem.
Na ezért abszurdisztán ez az ország, ahol ugyanannak az embernek elhiszik ugyanazt, amit már egyszer kormányzati pozícióból lesz@rt.

Publius Decius Mus 2010.02.10. 09:30:25

Ha Heller Ágnes valamit elitél az csak nagyn jó lehet. A legalattomosabb köpönyegforgató kommunista r*bancról beszélük vele kapcsolatban.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.02.10. 09:32:08

Orbán a 2007-es "korszaklezáró" tusványosi előadása:

"A hagyományos jobb- és baloldali fölosztás teljesen egészében értelmét vesztette."

Orbán 12 pontja, 2009: "a Fidesz jobboldali párt".

Orbán olyan oldali, amit Ő mond. Ha értelmetlen akkor is.

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.10. 09:36:48

Nagyon gáz bármelyik jelenlegi politikai párt...
A Barna bácsira leszek kíváncsi:) Bejut-e???

drkovax 2010.02.10. 09:40:59

@gonosztojás: 15 éve senki. Inkább 20 éve. Csak azoknak a szavaknak az akkori és a mai jelentése (nem tartalma) közel sem ugyanaz.

demagofób 2010.02.10. 09:44:04

Ez kérdés, hogy baloldali-e a FIDESZ???
Természetesen az!!!

aaabbbccc 2010.02.10. 09:45:36

heller agnes hol volt, amikor a baloldal vette semmibe a demokráciát 40 évig ?
szerintem a filozófiai kutatóintézet nyaralójában üdült, nem pofázott és mehetett Nyugatra mert megbízható komcsi volt

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.02.10. 09:49:26

Mielőtt elindulna, hogy Heller azt mondta, hogy "nálunk nincs konzervatív értelmiség, csak populista-nacionalista. " (mint a poszt"idézi"), azért nézzük meg mit mondott.

"Németországnak, Franciaországnak vagy Angliának van jó színvonalú konzervatív értelmisége. Nálunk csak csekély számban. A hazai jobboldal nem konzervatív, hanem populista, nacionalista – sok kádári „beütéssel”."

Tehát van jó színvonalú konzervatív értelmiség, és nem "az értelmiség", hanem a hazai jobboldal populista nacionalista, amelynek az értelmiség csak egy része. A jobboldal másik részében meg vitathatatlanul benne van Orbán a 14. havi nyugdíjával és a "haza nem lehet ellenzékben-nel". (És persze van Demokrata olvasó és/vagy Jobbikos értelmiség is, akik a konzerv-nacionalista tengelyen sokkal inkább nacionalisták).

Amúgy persze Hellernek állításával nagyon is lehet vitatkozni. Ha pontosan idézik.

Gazz 2010.02.10. 09:52:27

Te figyelj már okoska, a bombasztikus felvezetésnek szánt első mondatod rögtön gázos nyelvtanilag, szóval rágd még egy kicsit a csulát, mielőtt kiköpöd a címlapra....

Gazz 2010.02.10. 09:56:02

"Hát, az egykor kő kommunista, lukácsista Heller Ágnesnek, aki most kioktat minket demokráciából meg konzervativizmusból, "

Izé, ami a kioktató hangnemet illeti, asszem neked sem kell a szomszédba menned tanácsért.
Normális poszt lehetett volna ez, de látszik hogy kampány van, mert a fröcsögések között elveszik az értelmes mondanivaló..... mert az is van itt. Dehát a stílus... az most elég primkóra sikerült. Tudsz te ennél jobbat is.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.02.10. 09:57:13

@aaabbbccc: Heller Ágnes 1968-ban filozófustársaival felszólalt a Csehszlovákiai bevonulás ellen. Ezért (Lukács György halála után) 1973-ban megfosztották állásától, évekig fordításokból élt.

Egyébként, ha másokat ilyen bátran minősítesz (tévesen), hogy "nem pofázott" és "nyaralóban üdült", akkor mesélj: milyen ellenzéki tevékenységet folytattál te 89 előtt?

EMU 2010.02.10. 10:01:49

Ne mi nyerjük a legtöbbet!

EMU 2010.02.10. 10:09:03

@eroica: Hagyd csak, aki nem tisztes műjobboldali vérmellű magyar vidéki, az komcsi. Vagy cigány, vagy zsidó, vagy meleg, vagy drogos. Vagy mindez együtt. Heller Ágnes is nyilván komcsi, nem fényesítette orbán cipőjét, csakis ávéhás lehet. Az ilyen egykori kisztitkárokkal meg tele van ez az ország, akik mára tisztes nemzeti erőként kommunistáznak teli torokból. Hogy messzebbre ne menjünk a címadó államférfiútól...

leone007 2010.02.10. 10:10:40

Igen, ez most valóban erőltetettre sikeredett. :(

evil overlord (törölt) 2010.02.10. 10:15:45

@ifsz: Valahogy így. Amikor kormányon voltak inkább jobboldali gazdaságpolitikát folytattak, de Megyó 2002-es győzelme után rájöttek, hogy itthon szocialista populizmussal (több lét az embereknek) lehet csak nyerni. Reménykedjünk, hogy ezt nem gondolják komolyan (volt erre pár utalás), persze ez nem fog használni az "új többségnek", de ez nem az én bajom :).

A poszthoz: nem lehetne kiegyezni egy "Thatcher light"-ban? :)

Ismét Index főoldal, ismét bögregyűjtő verseny.
Hellerből meg ennyi elég:
"Kosztolányit ... jellemgyengesége, gyengeségérzete sodorta a l’art pour l’art felé. … kétségtelenül gyűlölte a polgári társadalmat. … Itt csak a proletariátus irányában lehetett volna kiutat találni. S éppen ezen az úton torpan meg Kosztolányi."
arokaso.blog.hu/2008/07/21/heller_agnes

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.10. 10:21:48

@eroica: szerintem egyértelmű az idézetemből, hogy Heller szerint konzi értelmiség nincs itthon, és ahelyett van naci-populista, liberáluis értelmiség természetesen van.

MEDVE1978 2010.02.10. 10:27:11

A FIDESZ már számos alkalommal bebizonyította, hogy profi politikát folytat. Itt a profin azt értem, hogy a legjobb marketingeszközökkel megtámogatott, a szavazótábor rezdüléseit érzékelő és reagáló politikát. 98-ban ezzel nyertek, azóta elszenvedett vereségeik is csak annak tudhatóak be, hogy az ellenoldal is átálltt erre a szintre.

Éppen ezért nem olvastam el, hallgattam meg Orbán beszédét. A FIDESZ jelenlegi érdeke ugyanis a közepesen unalmas, átlagos kampány, viták és különlegesebb kiélezettség nélkül. Az előny ugyanis viszonylag nagy, ahogy a potenciális szavazótábor is. Minden konkrét kijelentés a szavazótáborból vesz le, ezért tartózkodni kell tőle (lásd Mádi és az ingatlanadó).

Ebből már jó előre lehetett látni, hogy a nemzet bölcse, Vizionárius Viktor, aki eddig sem nagyon mondott konkrétumokat éves értékeléseiben, most még kevésbé lesz konkrét.

Előre láthatóak voltak a reakciók is: Mesterházy fanyalgott, hogy nem konkrét, nincs program, nincs feketeleves stb. Dehát ez is egy profi politikai reagálás, a közönségnek szóló mutatvány, ami szintén a saját és megszerzeni kívánt szavazók felé irányul.

Kár azon gondolkodni, hogy ORbán mit csinál majd kormányon, az úgyis csak a nyáron derül majd ki és semmi köze nem lesz ahhoz, amit a kampányban mondott. Ő is gálánsan felejt majd, azzal az indokkal, hogy khhmm.: nem tudtuk, hogy ilyen súlyos a helyzet, ígéretek stornó.

Flynn 2010.02.10. 10:28:57

"eredetileg a katolikus egyház társadalmi tanítására épített gazdasági elképzelésekkel."

A nyugati kereszténydemokrácia nem a katolikus, hanem a protestáns egyházak gazdasági és társadalmi tanításaira épül. Ezért is működik. Nálunk pont az a probléma, hogy a reformáció során bejött értékek az ellenreformációval visszaszorultak, és egy kevésbé felvilágosult gazdasági értékszemlélet van még ma is itt, mert ezen persze 40 év kommunizmus se sokat segített.
A katolikus és a protestáns egyházak szemlélete a pénzről, üzletről és a gazdaságről gyökeresen különbözik, ezt fontos lenne tudatosítani.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2010.02.10. 10:36:34

Fidesz? Mi is az? Ja, már emlékszem, az ugye egy ilyen "párt"-nak nevezett képződmény a sok közül. Megvan! És most majd megint ők jönnek? Érdekes... És most meg kell magyarázni, hogy miért lesznek jók? Érthető. És ez hogy most éppen ki jön, érdekel már valakit? Kit?

Nem kéne inkább valami korlátozott intelligenciájú jó kis robotprogramot írni, amely elvezetné ezt az országot? De nagyon okos azért ne legyen, mert akkor rájön a "pénzt pinát pálinkát" örökigazságára, és lopni kezd...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.10. 10:36:39

@Flynn: nem, a katolikusra épült, a kerdemó a Rerum novarum hatására indult el. Aztéán megtetszert a protestűnsoknak, és általános kereszttény irányzat lett, meg nem cska keresztény is, és több részre szakadt. Adenauer pl katolikus volt. Merkel meg ugye evangélikus, pedig ugyanarról a pártról van szó. A kereszénydemopkrata pártokban a feleketen belüliek és kívóliek dolgoznak egyöütt. És nem különzik gyökeresen a protstáns és katolikus szemlélet, ezt tudatosítsd. Amerikban taklán vcannak markánsabb különbségek, de Európában nincsenek.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.10. 10:37:46

@ipartelep: hajrá, írd meg a programot. Te se olvastál még politikai blogot, látom. :d

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2010.02.10. 10:41:49

@dobray: Vagy túl sokat is kollegám... ;-)

EMU 2010.02.10. 10:47:10

@Flynn: Tehát cca. 500 éves lemaradásban volnánk? Nem létezik, a világ szellemi vezető ereje vagyunk, hogy állíthatsz ilyesmit? Ebben az országban fürtökben lógnak az okos derék magyar emberek, elég csak kilépni az utcára, hogy te magad is láthasd, milyen hatalmas mennyiségben dúskálunk a szellemi nagyságokban, ami kivételesen tehetségessé teszi ezt az univerzum szerte irigyelt állományt, magyar vagy te egyáltalán?

Serenicc 2010.02.10. 10:47:28

De ha télleg nem szólt semmiről! Ugyan nem valék konzervatív, de nem is ez a lényeg. Egy országértékelő beszéd a nagy semmiről szól. Ez gáz. Azt mutatja, a Fidesz vezetője a mellébeszélésben hisz. És most nem azt kell sorolni, hogy de hát az X párt Y vezetője is, mert egyrészt az ócska szoci beszédekben is több konkrétum volt, másrészt itt most állítólag CHANGE lesz vagy mi. Állítólag. Mert egyelőre a lózungok azt üzenik, hogy csak elitváltás lesz. Persze ez is change, ez is váltás... Bár őszintén, nekem mindegy, ki tollasodik és maffiáskodik a közpénzemen, a maszop vagy a fidesz. Nekem az kellene, hogy valaki végre odafigyeljen a valós dolgokra is. Kedves barátaim, Dalma asszony, ez így gyenge. Nagyon gyenge. Gyatra viccelődés, lapos populizmus... Hát legalább az a kópé Fletó konkrétan fogalmazott Öszödön. De miért védjük itt a védhetetlent? Miért magasztaljuk a semmitmondás lovagját? Legyintsünk, akár konzervatívok vagyunk, akár nem. Nem lesz itt CHANGE, csak megfordul a "mi" és a "ti" iránya.

[nev] (törölt) 2010.02.10. 10:49:28

szerintem néhány dolgot nem árt tisztázni. a liberális demokrácia alapja az alkotmányos rend. a liberálisok tehát alapvetően rendpártiak.

a vita azon megy, hogy liberálisok szerint a piacot nem az államnak, hanem a helyhatóságnak kell direktben felügyelnie. a liberálisok azt mondják, hogy a (párt)államnak ne legyen semmiféle gazdasági szerepvállalása, ne legyenek állami vállalatok (az állam nem jó gazda), de városi vállalatok lehetnek (a város a jó gazda). a liberálisok a városi vagyongazdálkodást nem ellenzik, épp ellenkezőleg pártolják. csak azt mondják, hogy nem jó, ha ebbe beavatkozik az állam. lásd bkv botrány. demszky azt mondja, hogy kénytelen volt átengedni a városi vállalatot a szocialista pártnak, mert ők előbb elvonják a pénzt a fővárostól, és utána az nagy kegyesen visszaosztják. illetve a fidesz meg felrúgva a korábbi megállapodásokat nem osztotta vissza. nem demszky-t akarom védeni, hanem csak azt mondom, hogy a liberális gazdaságpolitikának a lényege, hogy a közvagyonnal a döntően városok, vidéken pedig a járások gazdálkodnak, és nem az állam. a liberálisok azt mondják, hogy fontolóra lehet venni a közműveket koncesszióba adását, mérlegelni kell, hogy mi az olcsóbb, a piaci, vagy a városi üzemeltetés. a liberálisok a városi vagyonkezelésbe való állam beavatkozást akarják kizárni. illetve a piac működésébe történő direkt állami beavatkozást. azt mondják, hogy a gazdasági keretszabályokat az uniónak kell meghoznia (a tagállamok javaslata alapján), ez ugye az egységes belső piaci szabályozás, amit aztán rendeletek a helyhatóság alakíthat, többnyire szigorítja. például az európai unióban a földvásárlás, vagy mondjuk a patikaalapítás szabad (szabályozott keretei vannak), de a helyhatóság ezeken a szabályokotat szigoríthatja mindaddig, amig nem ütközik az alkotmányos keretekbe. például kötheti ezeket helybenlakáshoz. kivételes esetekben lazíthat. amennyiben az unió szabályai helyben teljesen értelmetlenek. mondjuk az unióban nem lehet leszúrni csak úgy egy bikát, de mondjuk toledoban dönthetnek úgy, hogy bizonyos helyen, és időben mégis csak le lehet, mert az gazdasági értelemben nekik fontos. ebből persze lesz egy perpatvar, aminek a végén vagy azt mondják, hogy mégse kellene leszúrni azt a bikát, vagy azt, hogy mégis csak le lehet. a helyhatóság ezt majd eldönti. persze a liberálisok nem akarják kizárni, hogy unió gazdasági értelemben rendszabályozzon a környezetvédelmi kérdések miatt. a liberálisok azt mondják, hogy ezekbe a vitákba nem kell beavatkoznia az államnak. mondjuk a környezetvédelem tipikusan nem állami ügy. hanem uniós ügy, és helyi ügy. az államnak pont nem kellene a végrehajtásba beleszólnia, viszont a tagállamok a szabályozásra vonatkozó javaslatokkal élhetnek. a konzervatívok és a liberális demokraták ebben a hatalommegosztásban gondolkodnak, és nem totális államhatalomban. nem szocik, és a nácik.

a liberálisok azt mondják, hogy a kincstári vagyont kulturális céllal null szaldóval kell üzemeltetni. mondjuk a parlamentet, vagy a várat, a nemzeti múzeumot. tipikusan kincstári tulajdon a korona. ezek fontos ikonok, vagy ereklyék. állam kezében kell maradni. de mondjuk a vasút, vagy a posta miért ne lehetne városi, illetve járási tulajdon. a liberálisok azt mondják, hogy az állam apparátus működéséhez szükséges épületeket egy kormányzati negyedbe kell telepíteni. és a cél, hogy az legyen az állam határa. egy kicsi, hatékony, és erős állam, ahol egy szakapparátus összpontosul. aminek a javaslatait a politikai pártok megvitatják, és ezekről politikai döntéseket hoznak. az állam körül pedig a városok, és a járások szabadon működnek. és van egy föderáció, az unió, ami ezt felügyeli. mint egy óriás monarchia, csak alkotmányos keretek között.

a liberálisok azt mondják, hogy a pénzügyi rendszer logikájából következően alapvetően null szaldós kincstár nem való gazdaságélénkítésre. ellenben a helyhatóságok közvetlen részt vehetnek az unió gazdaságélénkítő programjaiban, ami ugye a várostervezés és vidékfejlesztés. ebbe természetesen szintén ne szóljon bele a (párt) állam. a szennyvíztisztítóról vagy az ipari park létesítéséről nincs ideológiai vita, ezek szakpolitikai kérdések, és nem pártpolitikaiak.

de ez nem jelenti azt, hogy nincs helye a pártosságnak. csak nem a gazdaságban, hanem a kultúrában. és ebből fakad a kulturális konzevativizmus. de az a gazdasági liberalizmusnak nem mond ellent, a konzervatívoknak nincs igazi gazdaságpolitikájuk, mint ahogyan a liberálisoknak nincs igazi kult politikájuk. és ezért van az, hogy mostanában a konzervek és a libek kezdenek összefonódni, mert azt látják, hogy a szocik, és a nácik uralják a közéletet. és ezt egyformán problémásnak találják.

[nev] (törölt) 2010.02.10. 10:50:11

hú, basszus, megszaladt a ceruza.

dr.brada 2010.02.10. 10:51:09

Orbán már belengette, hogy kormányváltásnál meg kell vizsgálni, hogy vannak e "csontvázak a szekrényekben", így, többes számban. Természetesen lesznek.
Lesz mire hivatkozni, hogy csomó mindent mér' nem lehet, mint amit elképzeltünk.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2010.02.10. 10:53:09

ajánlom olvasni ezt:
ardywal.blog.hu/2010/01/17/magyar_partrendszer_fidesz

a kereszténydemokraták tulajdonképpen egy szociáldemokrata programot valósítanak meg, becsomagolva a konzervatívabb közönségnek szánt vallásos, és egyes esetekben nacionalista csomagolásba, de a program lényege akárhogy is vesszük az erős, sokat újraelosztó, sokat osztogató, és sokat adóztató állam

ez még a németeknél is így van, és a viszonylag sok tevékenységet közbeszerzéseken keresztül elosztó állam remek kiindulópontja minden közpénzből magánpénzt csináló korrumpernek

Karácsony körül hallgattam a rádióban hogy Brüsszelben bukott le az összes nagyobb ingatlanfejlesztő cég, mert az ottani közpénzeket költötték el, az itt szokásos túlszámlázásos módszerrel.

Tulajdonképpen a szocialisták kormányzati módszere, és a bukásuk lényege is ez, hogy az eszméből fakadóan olyan tevékenységeket vonnak be az állam védőszárnyai alá, amelykenek ott semmi keresnivalója (pl egészségügy), és így óhatatlanul kitágul a korrumpálható, vagy kapcsolatrendszer révén az államtól megszerezhető piac mérete. Ez pedig egyfelől beszűkíti a versenyt, másfelől meg anyagilag is egy-egy párt elitjétől függő, nem független értelmiséget termel ki.

Ardywal

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.10. 10:54:18

Hogy baloldali-e?
Honnan is nézzünk erre?
Mivel korábbi beszédeiben azért sikerült magától messzebbre tolni a Rosszabbikot, és 8 éve mást sem csinál a párt, minthogy a legracionálisabb lépéseket ellenzzi, mert az 100-200Ft plusz kiadást jelentene egyeseknek.... mit is mondjak....
Szociális demagógia.
"Örök élet! Ingyen sör!" hirdette anno az MKKP. Viktor is lassan ide jut.
Miután panelproliból immár Zemberré nemesültem akinek úgy gondolja be lehet nyalni egy kis "ingyenfelújítással", már nem lepődök meg a dolgon.
Apropo kampány:
A Fidesz végre komolyan veszi az LMP-t, és úgy néz ki az első rakétákat már kilőtték rájuk. Eddig még csak zöld bank volt, ma már Nagy Andor zöld pulóverben és zöld prospektussal, zöld gazdaságról nyilatkozik.
A valódi változásban bízó szavazókat csábítják vissza saját kádári világukba.

A Fidesz érdeke valóban egy lagymatag kampányidőszak lenne, de ha eldurvul a dolog (és efelől azért kevés kétségem van... de ne legyen igazam) akkor 2 dolog történhet:
- Megválasztásuk után kiderül, hogy semmiben nem különböznek a korábbi hazudozóktól, csak nincs róla "túlhájpolt" hangfelvétel ahogy beismerik.
- Betartanak minden egyes ígéretet, és végleg kinyírják a gazdaságot.

Egyik sem jó sem az országnak, sem a Fidesznek.
(mondjuk előbbiért jobban aggódom)

[nev] (törölt) 2010.02.10. 10:57:09

@ardywal:
persze a konzervativizmus egy alapvetően balos ideológia. a jobboldali konzervativizmus az a nacionalizmus eufemizálva. a balliberálisok pedig szocialisták. a liberalizmus ugyanis eredendően jobbos ideológia. magyarországon ez van összekeveredve.

Flynn 2010.02.10. 11:04:59

@EMU: :D
@dobraynak üzenném, h pont az EMU által felvett 'szellemi nagyság dömping' :) bizonyítja, h nálunk nincs meg a megfelelő üzleti szemlélet. Elég csak arra a reklámfilmre gondolni, amiben a magyar feltalálókat írogatják ki sorban. Hát pont ezek a dolgok azok, amikből nagyjából semmit sem profitált ez az ország.
Nem a kerdemóról beszéltem - Európában valóban nincs nagy különbség -, hanem a keresztény pénzügyi szemléletről, és annak teológiai hátteréről. Elég csak megnézni a katolikus és a protestáns országok gyarmatainak akkori (vagy akár jelenlegi) gazdasági helyzetét, és látható a szemléletbeli különbség.
(És ne hivatkozzunk pl. Brazíliára, mert ők azért törnek most fel mint a talajvíz, mert lendületesen növekszik a protesánsok aránya.)
Szal a hozzászólásom nem politikai természetű volt, inkább háttérelemzős. :)

ügyfélszolgálatos 2010.02.10. 11:08:59

@EMU: Egyetértek veled.

Egyébként nekem a Fidesz módszereiről Rákosi jut eszembe, szóval igen a Fidesz baloldali párt. Sőt egyesen hívhatnánk akár MKP-nak is.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2010.02.10. 11:13:02

szerintem a konzervativizmusnak is több oldala van, pl a Reagen, Thacher konzervativizmusa merőben más mint Adenauer-é, és végül is mindkettő konzervítivizmus

viszont a dolgokat muszály legalább két tengelyen értelmezni, ami már egy síkot jelöl ki, és amin kapásból megdől a Fidesz teoretikusai által erőltetett a "jobboldalon mi vagyunk" téma, mivel ők legjobb esetben is csak egy sarkot mondhatnának magukénak, nem egy térfelet

pl a fenti összefüggésben a Thatcheri konvervativizmus a gazdasági konvervativizmusra helyezte a hangsúlyt, kiegészítve a nemzeti önérdek érvényesítésével, ugye ő nyerte meg a Falklandi háborút, épp ezzel nyerte meg a második választását

Adenuer konzervativizmusa viszont elsősorban kultúrális értelemben az, még a nemzeti érdekérvényesítés is háttérbe szorul (mint háborús vesztes ország amúgy sincs más választás), amit kifejezetten nem-konzervatív gazdaságpolitika egészít ki

Magyarország számára viszont egészen világos hogy amire szükség van, az a gazdasági konzervativizmus, vagy a gazdasági liberalizmus értékrendje, mert a problémák rendre az állam eltúlzott újraelosztó funkciójából származik.
Ide vezethető vissza az alacsony foglalkoztatottság, a romák helyzete, az elviselhetetlenül magas adók, a demokrácia sérülése az állami (=párt) pénzekből élő értelmiség tudatos hazudozása által, a korrupció etc. Bizonyos fokig még a demográfiai válság is a túlzott újraelosztásból fakad.

A baloldalt elsősorban az különbözteti meg a többi ideológiától, hogy ők azok akik a magántulajdon intézményét, és annak hatalmi, befolyásbeli szerepét (ideológia szerint) vissza kívánják szorítani, és a helyére egy bürokratikus szervezetet, hierarchiát, államot vagy állami intézményeket akarnak állítani. Ők azok akik versenyző kis, vagy középvállalatok helyett gigantikus nagyvállalatokat, vagy éppen multinacionális vállalatokat akarnak, mert ezeken belül alakul ki az a fajta vertikálisan tagolt hierarchia, ahol a szocializációs képességeikkel érvényesülni tudók jól érzik magukat, mert itt lehet jól megoldani azt, hogy a munkát és a felelősséget valaki másra lehet hárítani, a pénzeket meg le lehet nyúlni, és erre a legjobb példa a MÁV, és a BKV.

A mai magyar baloldal ettől az alapidelógiától persze már elfajzott, mert ezt olyan emberek futtatják akik a korábbi pártállami rendszerben, illetve a privatizációban vagyonra tettek szert, így mostantól ők az elitista, vagyonra és kapcsolatrendszerre támaszkodó oligarchikus társadalom modellje az üdvözítő, és itt zárul be a kör: visszaálítják a feudalizmust. Más tabukkal, más vallással a középpontban, de ugyanúgy rendi társadalmat építenek, mint amit nagy nehezen sikerült levetközni.

beszélő 2010.02.10. 11:32:13

Amióta azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt 8 év alatt a magát baloldalinak nevező párt, a vadkapitalizmust honosította meg, minden erejével dolgozott az ország kettészakításán, és igyekezett a vagyoni különbségeket a saját anyagi jóléte érdekében a maximálisra növelni azóta a baloldaliság számomra kiüresedett marxista fogalom.
Létezhet, még emberiesség, tolerancia, szociális érzékenység stb. de ezt a fogalmat, hogy baloldaliság nyugodtan elfelejthetjük.
Ez ma már drapéria-szövegnek is gyenge.
Igazzá vált nagy költőnk megállapítása:
"Új bűnök milliárdjai
Vannak keletkezőben
Midőn a munka és a vagyon
Egymástól messze esnek,
És a tökélyre vitt csalást
Mondhatni rendszeresnek;"

EMU 2010.02.10. 11:39:39

@ügyfélszolgálatos: MKP-nak azért tán mégsem. A kommunista identitás jellemzően nagyvárosi, felvilágosult, nyugati típusú gyökerekkel rendelkezik. Na már most orbánról mindent el lehet mondani, de hogy egy urbánus figura volna, azt csak erős idegzetűek bírják ki röhögés nélkül. Ennek a palinak még azt is meg kell mutatni, hogy kell használni a mozgólépcsőt. Egy komplexusos vidéki, falusi legény, aki kollégiumban nevelkedve lett polgár (!), ami tiszteletre méltó is lehetne, még a tájszólása mellett is, de a városok népével, főleg Budapestével szembeni irigy, értetlenkedő, gyűlölete abszolút érezhető minden megnyilvánulásán. Na már most így tényleg távol áll tőle a kommunizmus, inkább valamiféle paraszt párti attitűd áll hozzá közelebb. Olyan kisgazdai akár. Esze megvan hozzá.

beszélő 2010.02.10. 11:44:41

@EMU: Silány mocskolódó vagy.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.10. 11:46:34

Orbán Viktor olyan szépen körbeevezett a politikai tenger minden szegletén, hogy ember legyen a talpán aki megmondja most épp melyik oldalon állnak :F
Én amondó vagyok, hogy bal. Az MSZP pedig jobb.
Egészen mókás lesz, hogy a jobb oldali érzelmű szavazók azért szavaznak a Fideszre mert jobb oldali :)

rockjano 2010.02.10. 11:48:51

A Fidesznél nem az a kérdés hogy jobb vagy baloldali-e, valamennyire mindkettő.
A probléma az velük hogy demagógok, mert nem akarnak súlyozni, mindenkivel jók akarnak lenni ez meg természetesen nem megy. Ugyanez vonatkozik az mszp-re is persze, a vicc az hogy mentalitásbeli és személyi különbségek vannak közöttük de ha jól megnézzük a gondolatok nagyon hasonlóak.

Szerintem ma a fidesz van egy olyan különleges és valszeg nem megismétlődő nyerési helyzetben hogy mondhatna többet, súlyozhatna erőteljesebben, pontosíthatna sok kérdésben, de nem fog és vita sem lesz miattuk mert csak a maximális hatalom megszerzése számít semmi más...sajnos

EMU 2010.02.10. 11:54:12

@beszélő: Cáfolj! Ne mocskolódni kell azonnal, mert valaki így látja ezt az illetőt. Minden szavamat maximálisan helyénvalónak gondolom, ez az ember így viselkedik, ezt a formát hozza. Igazi népi figura, aki hatalomra kerülve és azóta is szítja az urbánus-népi ellentétet, ami ebben az országban igencsak ingoványos talaj, mert nem túl dicsőséges múltja van itt ennek, sorra használták fel a politikusok, ebbe a sorba állt be orbán. Aki ezt tüzeli és minden lehetséges eszközzel élesíti, az aljas ember, de ez sem mocskolódás, hanem értékítélet.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2010.02.10. 12:00:23

@EMU: Ez egyszerűen tévedés. Orbán Viktor anno liberálisként kezdte a pályafutását, ami meg még urbánusabb "eszmei" tartalom. 93 körül kezdtek átállni a konzervativizmusra, mert látták hogy az mdf-nek reszeltek, és le lehet nyúlni az ottani politikai teret. Ez be is jött, ezzel nyertek 98-ban.
A kommunista meg nem nyugatos; eredetileg szimplán anarchisták voltak, akik mindenféle rendet fel akartak számolni, de nem definiálták hogy helyette mit akarnak. Ahol a hatalmat átvették, keleten, ott meg véres diktatúrákat csináltak, aminek se a korábbi anarchizmushoz, se az urbánus léthez semmi köze nem volt.

EMU 2010.02.10. 12:03:44

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!: Így lett a liberális fideszből igazi népi parasztpárt egy ország szeme láttára. Ugyanolyan dolog ez, mint kommunistából kapitalistává vedleni. Az bezzeg undorító, csúnya dolog. A zsidó értelmiség barátságáért feszengő vidéki gyerekből a náci vonának klubtársa lenni, az viszont üdvözlendő remek nagyságról árulkodik. Konzervatívok??? Ezek? A kollégiumból? Ugyan már. Az egyetlen talán, ami még nem volt a fidesz, s bár talán a legjobban szeretné magát így definiálni, ez az egy sosem lesz. Jól tudjuk, miért.

soproni1 2010.02.10. 12:04:24

Orbán magánemberként jobboldali, mint Gyurcsány vagy Bajnai.
Ö is szereti a magánhaszon fogalmát. Az más kérdés, hogy a kék-gallérosokat is meg kell szerezni szavazónak. Viktor ugyanúgy bevesz hányás elleni gyógyszert, amikor templomban kell igét osztania, vagy egy tsz-be kell látogatni vagy éppen a 70 éves professzorok hangos orrszívásait kell hallgatnia. Ugyanolyan ember, mint más , aki többet akar annál, mint amit a lehetősége adott. Az, hogy apuka nevére íratott egy kavicsbányát, az igenis jobboldali tett, azért megdicsérem, de azért meg a szocik kezdték ki.
Pl. Széles Gábor magánemberként jobboldali, a Tv-je, ujságja meg baloldali.
A sztory tv full jobboldali, abban egy elesett sorsot sem látni.

A Magyar Nemzet, Index, Heti Válasz tulajdonosai a szocikhoz köthetők, mégis jobboldaliként látják a sokmilliós vásárló réteget, amit ki nem hagynának ( igazuk van: minden milyen színű a macska, csak fogja meg az egeret ).

A baloldali 3-4 millió szavazó igényeit ki kell elégíteni. Ezért szidni valakit hülyeség. Egyébként a szavazók is változtatják pár évente a rögeszméiket, mert pl. 2000-ben a kékgalléros az panelproli volt, most meg szegény Marika néni. Lényeg, hogy most összeálltak és új világrendet építenek . A jobboldali világnézetű szavazók meg vannak 700 ezren, ők nagyobb csekket fognak kapni megint.

ardywal · http://ardywal.blog.hu/ 2010.02.10. 12:04:57

@rockjano: ha a Fidesz mást tenne mint amit most tesz, akkor egyből ugrana a várható 60% a választáson

perpill ők legalább két, egymássel teljesen ellentétes érdekű csoport szavazataira tartanak igényt, azokéra akik szociális osztogatást várnak tőlük, tehát a nyugdíjak emelését, a szoc rendszer érintetlenül hagyását, állami osztogatást különféle programokra. A másik csoport a nemzeti érzelmű középosztály, akiknek belengetik a nemzeti színű zászlót, és akit ez nem eléggé hat meg, annek zárójelesen adócsökkentést is igérnek, meg a kkv szektor felemelését.

Namost a két csoport igényeit egyszerre akkor lehet kielégíteni, ha az államháztartás hiánya 12% lesz. Ezt az IMF nem fogja ölbe tett kézzel nézni.

Szerintem a Fidesz a választások után kénytelen lesz egy kellemetlen beszélgetésbe belemenni, és megmondani hogy a két csoport közül melyiket dobják. Nagy valószinűséggel ez az adócsökkentés lesz, mert sokkal több szavazó van az inaktívak körében.

beszélő 2010.02.10. 12:05:10

@rockjano: Kifejtenéd, mégis kik azok a mindenki akikkel jóban akar lenni a FIDESZ.
"Valszeg" tudok néhány példát akiket leginkább útálnak, és véletlenül sem akarnak "jóban" lenni velük.

EMU 2010.02.10. 12:08:33

@ardywal: Konzervativizmus és a fidesz két külön dolog, egyiknek nincs köze a másikhoz. A liberális orbán pedig éppen a gumicsizmából bújt elő, nem véletlenül ezzel kezdett, nagyon vonzó tud lenni egy falusi srác számára a szabadelvű városi lét, csak ha nem fogadja be az a közeg, aminek ő a barátságát keresi, akkor a simulékonyság könnyen fordul haragba. Ez történt. Meg 93-ban megmondták a fidesznek amerikai politológusok, hogy márpedig ebben az országban a jobboldalon van betölthető nagy szabad terület. Akkor holnaptól népi párt leszünk. Így megy ez nála.

énis 2010.02.10. 12:15:31

Nem Orbánék kezdték a mocskolódó, lejárató kampányt... sőt még most is csak azt hallom a "baloldaltól", hogy a fidesz miért nem ezt csinálta, miért nem úgy csinálta... hát b...meg! 8 éve kormányoztok senkiháziak és még mindig Orbán és a fidesz a mumus??!! Hagyjuk már!

soproni1 2010.02.10. 12:28:09

@énis:

most lehetősége lesz a Mi Obamánknak megmutatni, hogy képes-e reformokat lenyomni a pármillió kommer szavazó torkán. Kérdés, hogy előtte vagy utána lesz-e "öszödi beszéd" vagy igaz magyarosan lapít majd és Jézus általi megbocsájtásról beszél. Bár szerintem a fidesz szavazók sem hisznek neki, de a szokásos menetrend szerint az mszp ellen szavaznak, majd 4 év mulva Viktort küldjük megint a levesbe

M1rage 2010.02.10. 12:35:24

@soproni1: Nézd, majd négy év múlva is megmondja neked a média, hogy mit gondolj. Addig meg, nos addig meg a média mondja meg, hogy mit gondolj. Ha lenne annyi agyad - meg itt néhány egyéb szerzetnek -, hogy disztingválni tudj kormányzás és kampányigéretek között, akkor sikerülne gondolkodni is.

Egyelőre nem sikerül. Neked nem is fog, meg sajnos itt sokaknak még kevésbé.
Amúgy: nem érdekel a politika, de ami sok, az sok. A magyar baloldal megmutatta, hogy kormányozni nem tud, most nézzük, mit tud a jobboldal.

Kuss, és tessék figyelni. 4 év után GAZDASÁGOT ÉRTÉKELNI, és újra véleményezni.

Psyman 2010.02.10. 12:35:46

Orbán nem veszélyeztet semmit, de az MSZP mindent annyira elszúrt az elmúlt nyolc évben, hogy egyszerűen nincsen ütőkártyájuk. Igérgethetnek fűt-fát, de az olyan magas ladba volna a többi pártnak, hogy inkább ezt sem merik megtenni. Marad a fasisztázás, mint utolsó esély. Nem nagy szám, de pár száz szavazót tán ér...

Psyman 2010.02.10. 12:37:12

@soproni1:
Azért azt nagyon szép ám látni, hogy még mindig vannak töretlenül elvakult utódpárt-szavazók. Így tovább, támogatni kell őket, elvégre még nem loptak eleget ;)

Balaint 2010.02.10. 12:46:10

Komoly, ha index címlapos lesz egy bejegyzés mennyire megváltozik a hsz-ek stílusa, irányultsága

Szocliba szavazóknak üzenem.

1. Menjetek el szavazni akkor legalább sem az SZDSZ, sem MDF az nem jut be a parlamentbe és a Jobbik lesz a 2. legerősebb párt. Ha nem mentek el tuti Fidesz 2/3-ad, de a Ilonka akkor sem ússza meg a felelősségre vonást.
2. Ha a tieitek nyernek megnézhetitek milyen egy bukott állam (aka failed state) közelről. már most is jó irányba haladunk.
3. Klasszikust idézve: "Ha nem tetszik el lehet menni." :P

"Tetszettek volna kormányozni." - Lopás helyett.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.10. 12:50:46

Amit képtelen vagyok felfogni, az az, hogy hogyan lehet kilúgozni ennyire az emberek emlékezetét.
Ha emlékszünk mi volt az MDF kormány alatt, emlékszünk az MSzP-re, és a Fideszre is, akkor nem adhatjuk rájuk a szavazatot.
Kipróbáltuk! Nem jó! Privatizálás (nevetséges összegekért), APEH politikai rendőrségként üzemeltetése, korrupció, túladóztatás, pazarló támogatási konstrukciók...
Köszönjük!
Látjuk, hogy már mindegyikük véresre kereste magát, miközben a dolgozó ember, aki a munkájával az egészet fenntartja éhen döglik.
Én jól emlékszem arra mikor a Fidesz volt hatalmon!
Soha többet nem kívánok ilyet, függtelenül attól, hogy a szociknak sikerült még azt is alulmúlni...

Iustizmord 2010.02.10. 12:58:09

orbán nem áll egyik oldalon sem. ő a nép oldalán áll. máshogy nem is lehet minősíteni.

de már most szólok apáméknak hogy nehogymá ráköltsenek x millát a lakótelepi panelházukra, májustól ingyé' lesz.

most esett le: zölt bank. akkor az OTP-t államosítják??????

Picurigor 2010.02.10. 12:58:15

A gazdasági szakértők szerint az államháztartási egyensúly megbomlása valahol 2001-ben kezdődött, majd jött Medgyessy 100 napos programja és az be is tette az ajtót. Illetve a fő gond az, hogy utána nem történt meg a kiigazítás.
Miért kellene ész nélkül csápolnunk tehát Orbán medgyessysta ígéreteihez (pl ingyen panelfelújítás), amikor épp az ilyen ígéretek terheit nyögjük ma...?

Vagy ez mind csak a kampány és nem bontják ki az igazság minden részletét?
Lehet, hogy egy év múlva a csőcselék azt fogja kiabálni az utcán, hogy "Orbán, takarodj"?

soproni1 2010.02.10. 13:03:58

@Psyman:

Utódpárt szavazók mindig lesznek, mivel utódpártok is lesznek addig, amíg az előző rendszerben dolgozók, tanulók ki nem halnak. Most éppen a fidesz ennek az áldozata. A lakosságot nem lehet ( és nem is kell) kicserélni. Ahogy 20 éve mondta Orbán : Stumpf-al és a többi reform-kommunistával lehet együtt dolgozni, de barátok sosem leszünk. Van az a pénz....

A lényeg, hogy mi is és ők is tudjanak tovább lopni, az minden érintettnek jó, ne hagyjuk ki a fiatalokat sem a szabad rablásból, ami nekünk jutott a 90-es évek elején. Én legalábbis szeretném, ha a gyerekeimnek is maradna széthordani való, amit a saját gyarapodására fordíthat.

Iustizmord 2010.02.10. 13:07:17

@Picurigor: "Lehet, hogy egy év múlva a csőcselék azt fogja kiabálni az utcán, hogy "Orbán, takarodj"?"

eztet ő is megmondta, a nagy próféta, hogy így lesz. de ő vállalja a keresztet.

Iustizmord 2010.02.10. 13:08:16

@soproni1: a másik: milyen csőcselék? azok FOR-RA-DAL-MÁ-ROK. nehogy mégegyszer szólnom kelljen vagy odamegyek !

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2010.02.10. 13:10:35

@soproni1: hát ez lesz a forgatókönyv, és ami a dolgokat durvítja: ősszel önkormi választások, tehát ha fogadni kéne a fidesz lapítani fog őszig, akkor borul a bili, mert ki kell mondani hogy valakivel ki kell kúrni, és minimum az egyik csoport anyázni fog

Toporodottordog 2010.02.10. 13:11:29

@Picurigor: Szerintem meg a hozzád hasonló felelőtlen iqhiányos mszp-re szavazók. Ha értenél valamit a gazdasághoz nem írnál baromságot. Menjél vissza a bányába csákányt köszörülni, ott a helyed. Csináld azt amihez értesz, hisz most csak egy papagáj vagy ami azt mondja amit mondanak neki.

Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja! 2010.02.10. 13:13:22

Amikor a legutóbbi polgári jóízlés-gyakorlaton Bayer tök véletlenül nem seggfejezett az Ecsó tévén a műsorában, s ehelyett azzal támadta a Jobbikot, hogy "megnézném én azt, amikor a Vonáék az auchan madarát turulra cserélik", akkor minden megvilágosodott.
Immáron nagyon sokadszorra.

EMU 2010.02.10. 13:14:39

@Netuddgi: 3. Klasszikust idézve: "Ha nem tetszik el lehet menni." - idézned sem sikerült, meg ha már ezzel próbálkozol, akkor olyan konstellációban tedd, ahogy az a mondat elhangzott. Mert így csak ostoba hamisítás amit művelsz.

Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja! 2010.02.10. 13:15:16

@Toporodottordog: Hátrébb azzal a polgári jóízléssel, ne te ne! Csak kulturáltan anyázzunk, ne süllyedjünk le az elébb említett Bayer Zsotyó szintre! :)

Blogger Géza 2010.02.10. 13:20:40

@gonosztojás: Jah, ha te azt várod, egy embertől, pláne egy politikustól, hogy 20 év alatt semmiben ne változzon a véleménye, akkor szavazz valami fundamentalista iszlám pártra. De talán még náluk sincs ekkora begyöpösödöttség. Te ma mindenről ugyanazt gondolod, mint 20 éve? Semmit nem változott sem a világ, sem a tudásod róla? Akkor igen el lehetsz zárva az eseményektől... Nincs egyelten politikus se, aki azonos lenne 20 évvel ezelőtti önmagával.

Toporodottordog 2010.02.10. 13:21:54

@Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja!:
Sorry, csak kicsit tudod zavaró, hogy az életemet úgy kell leélni, hogy a böszme vakhű MSZP szavazók folyamatosan öntik a nyakunkba a szart. Mert semmit sem értenek, csak benyalják azt amit mondanak nekik. Mint a kerge bikák akik ha vöröset látnak fejjel mennek a falnak.

Akár mi történik mindig csak az MSZP-re tudnak szavazni. Hiába hazudnak, lopnak, csalnak.. nekik ez tetszik. Agysorvadt fejlődésgátló csőcselék.

EMU 2010.02.10. 13:22:08

@Blogger Géza: Ne mi nyerjük a legtöbbet! Hidd el, ez nem változik.

EMU 2010.02.10. 13:25:43

@Toporodottordog: Micsoda finom polgári stílus, ahogy osztod a szoci szavazókat, hogy veled szemben ők bezzeg mindent benyalnak. Na de téged, az igazi elmét, nincs az a politikai erővonal, ami megvezethetne. Ebben biztos vagyok, finoman kiérződik a soraid közül.

Picurigor 2010.02.10. 13:27:30

@Toporodottordog: miért vagyok én felelőtlen? A 100 napos programot én nem szavatam meg, a Fidesz viszont igen. Reklamálj náluk (meg az MSZP-nél, meg az SZDSZ-nél)...
Továbbra sem értem, miért kellene 8 év után ismét irreális ígéretekhez csápolnom...

Toporodottordog 2010.02.10. 13:31:21

@Picurigor: Ezért vagy felelőtlen, mert a kampány- és ígéretek alapján szavazol. Szavazz olyanra aki nem hazudik az embereknek, nem lop és nem csal. Aki nem húsosfazéknak hívja gusztustalan módon az adófizetők pénzét.

ügyfélszolgálatos 2010.02.10. 13:31:34

@EMU: Az MKP -ban is jó sok egyszerű vidéki származású fószer volt. Én mondjuk a módszerei alapján sorolnám oda. Pl.: A parlamenti munka ellehetetlenítése (MKP - kiabálással, Fidesz - Kivonulással).

Picurigor 2010.02.10. 13:36:40

@Toporodottordog: olyanra fogok szavazni, aki nem beszél mellé és nem ígér ingyen panelfelújítást meg temetéspénzt...
És a lelkiismeretem is nyugodt lesz.

EMU 2010.02.10. 13:37:18

@Toporodottordog: "Szavazz olyanra aki nem hazudik az embereknek, nem lop és nem csal. Aki nem húsosfazéknak hívja gusztustalan módon az adófizetők pénzét." - külföldi pártra hogyan szavazzunk? Mert magyar emberek érdekszövetsége, legyen az párt, vagy parkettás kisipar, az bizony lopásba, csalásba, hazugságba torkollik. Attól magyar. Naná, majd az árvalányhajtól...

Toporodottordog 2010.02.10. 13:49:47

@EMU: Ti meg ehhez asszisztáltok.. évről évre rá szavaztok. Akkor ebből hogy lesz változás okoska? Ez olyan mintha a feleséged minden nap szart szolgálna fel ebédre. Te meg szó nélkül megeszed és még meg is dícséred. Ahelyett, hogy rászólnál, hogy ez nem normális ehető étel, vagy keresnél valaki mást aki esetleg tud főzni.

egyittlakó (törölt) 2010.02.10. 13:50:14

Hogy baloldali-e a Viktor és a ő pártja (szektája)?
Szerintem, még ő maga sem tudja. Egy biztos: az hogy populista (fideszesek ne figyeljenek, úgysem értik). A felmenői kommunisták voltak, ha jól tudom.
Mindez semmit sem számít, az átlag fideszbirkának fogalma sincs a politikai irányzatokról, csak gyűlölködni tud (ahogy beprogramozta a vezír) és az sem érdekli, hogy a felcsúti próféta betegesen óhajtja a hatalmat. Mindegy, majd megtudják milyen a polgári diktatúra, így nem számít, hogy a Viktor minden választáson baloldali sódert nyom.

Iustizmord 2010.02.10. 13:51:42

"ha a szavazás bármin is változtatna, már betiltották volna."

ismeretlen graffittis.

de rájö9ttem már, miért nem lehet Viktort beskatulyázni. jobbos-e vagy balos, ez egy értelmetlen kérdés.

ő tudniillik, maga az alfa és az ómega. ő univerzális. sőt: egyetemes. magában egyesíti a jobboldali, a baldoldali, sőt: a liberális eszmék minden nemes s jó hagyonmányát, legszebb és leghasznosabb gondolatait.

ő kérem, maga az überpolitikusch.

(bár, Nagy Lajos egyik karcolatában ("Mikor lesz vége a háborúnak", 1918, ha jól emlékszem) ír már az überdiplomatáról. érdemes elolvasni. nesztek link:

mek.niif.hu/00900/00992/00992.htm#51 )

Iustizmord 2010.02.10. 13:52:22

@Iustizmord: bocs, a "Hadisebészet"-re gondoltam.

Trejo 2010.02.10. 13:55:30

KISZ titkár, liberális, konzervatív, populista. Na ki ez?

Bloodscalp 2010.02.10. 13:58:30

Ajmár, kardlapoztak is a derék huszárjaink-rendőreink?

Az meg télleg kezd unalmas lenni milyen volt az elmúlt 8-10 éve...ha már ennyire tuti a győzelem, és az arányokon megy a vita, program ide vagy oda
-egyrészröl én sehol nem hallotam hogy az MSZP-nek lenne programja...-
vajon mi várható ezektöl? És itt nem az adócsökkentésre gondolok:) mert az a nem lesz több gázáremelés kategóriába tartozik:)....tényleg kíváncsi vagyok a nagy kushadásban azért mit szán nekünk ez a fantasztikus párt
fantasztikus vezetőjével...-amit innen onna csepegtetnek abban semmi pláne nincs

egyittlakó (törölt) 2010.02.10. 14:00:54

@Toporodottordog: "Szavazz olyanra aki nem hazudik az embereknek, nem lop és nem csal. "

Magyarországon ilyen nincs. Jó reggelt!
Majd figyeld a következő kormányzást: éhes konda közelít a vályúhoz. Az utóbbi 8 évben alig tudtak lopni valamit, most eljött az ő idejük. Nincs akkora hatalmú népvezér, aki ezt meg tudná akadályozni ennyi álszent prüdéria után.
Ha meg nem lophatnak majd, úgy rúgják ripityára a király alól a trónt, mint a szockó vezérek Fletó esetében.

Toporodottordog 2010.02.10. 14:04:30

@egyittlakó: Látom kapisgálod a lényeget :) Ergó 4 év múlva máris két párt kiesett a versenyből. MSZP és Fidesz... Mert ha felelősek vagyunk a hazug csaló tolvajokat nem választjuk meg újra, mégcsak nem is szavazunk rájuk. Ha az összes párt lop csal hazudik, akkor egyikre sem szabad szavazni és támogatni. Fel kell ébredni.

Dr Kangörény 2010.02.10. 14:08:03

"Hát, az egykor kő kommunista, lukácsista Heller Ágnesnek, aki most kioktat minket demokráciából meg konzervativizmusból, "

Khm.. akkor szeretném most orbán viktorról olvasni, ugyanilyen megfogalmazásban, hogy ő mi is volt.

Iustizmord 2010.02.10. 14:37:11

@Kangörény_: volt-e pl úttörő, meg kisdobos? mert ha igen akkor már kompromitáltnak is tekinthető... vagy ő belülről bomlasztott, amikor már.4-én meg nov.7-én nem kötötte fel a piros nyakkendőt meg a sípot???

EMU 2010.02.10. 14:37:28

@Toporodottordog: Miből veszed, hogy én mihez asszisztálok, te feneokos? És a hasonlatod is sántít, mert veled szemben én nem élek együtt semmilyen párttal, mint egy feleséggel. De neked nem kell a szomszédba menned egy kis "elkötelezettségért", azt látom. A magad fajtákkal van tele sajnos ez az ország, szektás szcientológus pártimádókkal, mintha más nem is volna az életben. És te papolsz nekem asszisztálásról? Ez az ország a vonalas birka pártszolgáitól ilyen élhetetlen, akik képtelenek szabadulni a hazug tolvaj pártjaik bűvköréből és már annyira sarkosan látnak mindent és csakis pártszemüvegen át, mint te. Mert orbánt nem istenítem, akkor én már szoci barát vagyok? Ez a teljes szellemi leépülés biztos jele, ha már valaki csak így tud gondolkodni. Pont azt írtam, hogy egyetlen magyar párt sincs, aki ne lenne hazug és tolvaj, de te ezt nem cáfolod, hanem egyből jössz a hülyeségeddel. Orbán is magyar politikus, következésképpej orbán is tróger. Még ha ő az imádatod tárgya is.

patkányarcúáginéni 2010.02.10. 14:43:39

@Iustizmord: semmiképp sem csőcselék, még ha ez neked nem is tetszik..

EMU 2010.02.10. 14:46:56

@Iustizmord: orbán sorkatonai szolgálatáról is érdekes történetek keringenek. akkor meg már nem kisdobos volt meg úttörő. Ahogy a haveri deutchot sem fenyegették érvágással, ha nem lesz kisz titkár. Kövérről nem is beszélve. De ez amúgy tök szánalmas, hogy szerencsétlen ostoba embereknek a régi hülyeségeiket hánytorgatják fel. Csakhogy érdemes mégis ezen kicsit időzni annak tükrében, hogy a fideszesek mit össze nem bírnak kommunistázni meg bolsizni a másik táborból akit csak érnek. Pedig jobban tennék, ha a saját portán ganéznának ki előbb. Ennyi egykori párttagra, mint az orbán kormányban, a rendszerváltás óta nem volt példa. De azért vérhabosan bolsizni az gond nélkül megy a fideszeseknek. Röhejes és szánalmas...

Toporodottordog 2010.02.10. 14:53:06

@EMU: Én idén senkire sem fogok szavazni. És te kire? Játszunk őszintén nyílt lapokkal.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.10. 15:04:35

@csef:
Majd meglátjuk!
Aki feldúlja, szétveri, felgyújtja a városomat, az csőcselék, és lesz*rom, hogy kinek nyal be csontig...

heima (törölt) 2010.02.10. 15:07:49

@eroica: csak hogy lásd hogy mit nyilatkozott még az idolod:

"A politika nem a memória műfaja. Nem kell mindig azzal előhozakodni, ki mit mondott, képviselt tíz-húsz éve. Demokratikus határokon belül természetes, hogy egy párt irányvonala idővel változik, elmozdul. Attól még lehet liberális."

Lényeg a következetesség! :D

heima (törölt) 2010.02.10. 15:09:00

@maxt: "Aki feldúlja, szétveri, felgyújtja a városomat, az csőcselék, és lesz*rom, hogy kinek nyal be csontig..." örülök hogy te is rühelled a rebiszes állatokat!

heima (törölt) 2010.02.10. 15:11:30

@Picurigor: "gazdasági szakértők" LOL :D:D:D

Iustizmord 2010.02.10. 15:13:01

@csef: mondjuk a csőcseléket nem én írtam, a tv-nél TÜNTETŐ tömegben voltak általam kedvelt és tisztelt emberek is.

a tv székházat ostromló meg a kossuth teret összevizelő , félkegyelmű, össze-vissza hablatyoló társaság (vö. alkotmányozó nemzetgyűlés et al) viszont maga a CSŐCSELÉK, így, kapitálissal, na őket vastagon el kéne tiltani a közügyek gyakorlásától.

viktor meg egy 1.0-ás polulista törpezsarnok, ez a nullforintos önköltségű panelprogram kb = mint a 17. havi nyugdíj, ingyenkurva, miegymás.

EMU 2010.02.10. 15:15:08

@Toporodottordog: Azt gondolom, hogy amit írtam, abban pontosan benne van, hogyan fogok (nem) szavazni. Igazi az volna, ha egy komoly demonstráció keretében kopogtató cédulákat égetnénk pártállástól függetlenül, mert a jelöltállításhoz arra van szükség, sőt a listához meg a jelöltekre, tehát a legdemonstratívabb dolog az volna, ha a kopogtató céduláktól fosztjuk meg a tetveket az által, hogy tűzre dobunk belőle minél többet. Az valóban kifejezne vmit, ugyanis a nem szavazás az gesztus nélküli nem cselekvés, tehát valaminek a nem megtörténtével nem lehet kifejezni bármit is. Ezért kell olyan dolgot tenni, amiben van cselekvés. Égessünk el minél több kopogtató cédulát!

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.10. 15:15:17

@heima:
Egészítsem ki úgy, hogy minden jelenlévő hülye volt? (csak én vagyok vadászrepülő...!?)

Az tüntetők állat módján viselkedtek, a rendőrök meg szintén (azután ahogy lealázták őket pár nappal korábban valahol nem is csodálom)
Törvénytelen és jogszerűtlen az autógyújtogatás és a fölösleges rendőri erőszak is. Senki ne akarjon egyik félből se mártírt csinálni!
Egyik félnek sincs igaza!

Iustizmord 2010.02.10. 15:17:42

@EMU: a kedvencem Martonyi, aki 89 körül lépett be az mszmp-be. biztos pisztolyt tartottak a fejéhez.

mondjuk a Magyar Ifjúságnak dolgozott seszták ágnes (a KISZ lapja), bencsik mintha a Munkásőrújságnak, de lehet hogy keverem.

belülről bomlasztottak. ugyebár.

EMU 2010.02.10. 15:18:14

Most olvasom, valami vérmagyar azt írja fentebb, hogy a rebiszesek gyújtogattak meg randalíroztak és ők törtek-zúztak a városban. Nagy az isten állatkertje, de nagyobb baj, hogy alacsony a kerítés...

Iustizmord 2010.02.10. 15:19:56

@maxt: hagyd, forradalmároknak mindet lehet. a kívülálló emberek felgyújtott autói, a szétvert tv, stb ez olyan collateral damage. forradalomban előfordul.

EMU 2010.02.10. 15:23:23

@Iustizmord: Körmüket feszegetve kényszerítették őket az mszmp-vel szembeni lojalitásra és/vagy párttagságra. Seszták, azaz, a vérköpő antinő. A heves kommunistavadász. Az. Meg az összes ilyen pribék.

Iustizmord 2010.02.10. 15:26:57

bocs, bencsik a népszabó pártélet c rovatában volt. nem a munkásőrnél.

Iustizmord 2010.02.10. 15:29:57

@EMU: "Körmüket feszegetve kényszerítették őket az mszmp-vel szembeni lojalitásra és/vagy párttagságra. "

és aki ellenállt, azt lelőtték, felakasztották, halálra kínozták. így halt meg pl seszták, bencsik, martonyi. stumpf. azóta is jelöletlen sírban nyugszanak. a nemzet nagy szégyenére.

EMU 2010.02.10. 15:32:09

@Iustizmord: Eleven magyar derékemberek egytől egyig, még nem száradt meg a nemez a sapkájukban, de máris a barikádokon voltak. Jó, pár autót felgyújtottak, meg szétbasztak mindent, amerre vonultak, és mondjuk egy fejlett demokráciában, mondjuk a magyar vérjobb által nagy tiszteletben tartott nemzeti szocialista idolok kapcsán vegyük németországot, szóval ott úgy szarrá verték volna ezt a csürhét, nem hogy még morvaik sikítoznának meg gumilövedéken rugóznának, hanem egy életre elment volna a kedvük attól, hogy állat módjára randlírozzanak. És ezeknek van baja ezzel az állammal és a rendőrségével?! Mondjanak már egyetlen országot ezen kívül, ahol ezt a műsort ennyivel meg lehet úszni, mint itt, persze csak ha a szókincsük engedi.

EMU 2010.02.10. 15:35:15

@Iustizmord: Az az. Ezeket a járaikat meg martonyikat, stumpfokat meg a kövér családot csak azért futtatta a kommunista rezsim elnyomó hatalma, hogy szem előtt legyenek, amúgy ezek tisztességes ellenállók voltak, úgyúgy.

EMU 2010.02.10. 15:36:28

@Iustizmord: Bencsik beférkőzött a pártlapba, hogy belülről ácsolja a kommunisták bitófáit. Jól látjuk ezt.

heima (törölt) 2010.02.10. 15:42:48

@maxt: igen, főleg a köcsögfideszes öregasszonyok és családanyák voltak különösen félelmetes raptorok, szerencse hogy a vérprofi, korábbi sérelmeket feldolgozni tudó, kizárólag a Köztársaság szellemében fellépő rebiszes rohamnépek is ott voltak!

és igen, minden egyforma! az IMF lélegeztetőgép is olyan mint az 5%-os növekedés, hiszen a Patás 6-ot ígért!

heima (törölt) 2010.02.10. 15:44:38

@Iustizmord: az nem zavar hogy a világon mindenhol az (üzleti) energiahatékonysági projekteket így finanszírozzák?

Lányaapja 2010.02.10. 15:45:09

Sziasztok! Tudna valaki segíteni eligazodni? Amennyiben az ember nem nyugdíjas, nem roma, nem meleg, nem lakik panelben, nem álláskereső, nem él mélyszegénységben, de luxusautója sincs, ellenben dolgozik, fizet adót és járulékokat rendesen (nem minimálbérest), annak ki képviseli az érdekeit, valahogy sehol sem találok ilyet.

heima (törölt) 2010.02.10. 15:48:22

@EMU: tudsz olvasni? nem néztem volna ki belőled.

heima (törölt) 2010.02.10. 15:50:27

@Lányaapja: "Az első és legfontosabb összekötő érték a munka. A munka az alapja mindennek. Mindannyian tudjuk, érték csak munkából lesz. Minden épeszű ember tudja, hogy a munka teremti meg az önállóságát, a függetlenségét, a munka tanítja meg a szabadság és az ünnep örömére is. A munka ad tartást, büszkeséget és elismerést abban a közösségben, ahová tartozik: a családjában, a lakóhelyén, a munkahelyén, a baráti körben."

Iustizmord 2010.02.10. 15:52:38

@heima: honnan-lesz-rá-lé? csak ennyit mondj. felőlem lehet zöldülni, minden ajándékot szívesen fogad a családom is, az adók eltörlését, a 18. havi níugdíjat, az ingyenes közszolgáltatást, mindent, csak hakan megkérdem: miből lesz a zállamnak pénze , hgy a köz pénzéből magánvagyonokat finanszírozzon?

ha megmondod, nekem deal.

Iustizmord 2010.02.10. 15:55:03

@Lányaapja: szavazz rám. lesz 19 havi jutalom, fizetek neked ha bkv-val jársz, ingeyen felújítom az alanyi jogon járó balatoni nyaralódat, nálam ingyen szülhetsz s halhatsz, a mcdoladsokat állaosítom s ott napi 1000 Ft értékben ingyen ehetsz, jó leszek neked?

PS: engem a Magyar Realista Párt indít, a nemzeti Felemelkedés és Közös Vagyongyarapodás Perpetuum Mobile Egyesületének támogatásával.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.10. 15:56:45

@heima:
Csak szentté ne avassanak ezért a buzgalomért...

heima (törölt) 2010.02.10. 16:06:18

@Iustizmord: a dolog úgy működik (mondjuk ipari környezetben), hogy a bank (által felkért szakértő) csinál egy költség-haszon elemzést, és ha megéri az energiahatékonysági beruházás, akkor megfinanszírozza a projektet. Az ügyfél kb ugyanannyit fizet energiáért, mint eddig, a megtakarításból fedezi a beruházás törlesztését+kamatokat. Ha lejár a hitel, akkor pedig öröm és bódogtá van. Mindenki nyer: a bank viszonylag nagy biztonság mellett (hiszen nem lesz extra terhe a cégnek a finanszírozás miatt) tud kihelyezni, az ügyfél a hitel lejárta után megspórolja a nagy pénzt, addig is rajolhat a környezettudatossággal, extra kockázat nélkül végezhet beruházást stb.

Országos méretben, lakóingatlanoknál nyilván csak állami szervezéssel, garanciákkal oldható meg a dolog, erre jó egy állami pénzintézet (nem kell új, jó rá az MFB is), ez az intézmény végzi a finanszírozást, hitelbírálatot etc, a források fedezetére meg mondjuk kötvényt bocsájt ki a nemzeti/nemzetközi pénzpiacokon.

Kicsit erőltetett a párhuzam, de hasonlóan működik a diákhitel is, ott sem az állam pénzét helyezik ki, hanem piaci szereplőkét, csak itt nem megtakarítás, hanem a diploma/szakképzettség által megszerezhető többlet jövedelem jelenti a fedezetet.

heima (törölt) 2010.02.10. 16:07:53

@maxt: ha már értelmiségi nem is, de szent azért lehetek?

Lányaapja 2010.02.10. 16:07:54

@Iustizmord: Engem meggyőztél..., s tényleg nem kell hozzá semmi speciálisnak lenni, se "sajtkészítőnek", se semmi? Akkor köszi.

Iustizmord 2010.02.10. 16:14:09

@Lányaapja: jah, azt nem mondtam hogy mindezt 2024-től gondoltam?

Iustizmord 2010.02.10. 16:14:58

@heima: te egy ideális világot vizionálsz.

én meg az otp államostíását . tudod, zöld bank. zöld. :o)))))))))

heima (törölt) 2010.02.10. 16:24:26

@Iustizmord: vázoltam a gyakorlatot, sajnálom ha agyilag nem éred fel a dolgot, csak akkor meg nem értem a heves ellenkampányt.

heima (törölt) 2010.02.10. 16:28:08

@HaKohen: hát igen, valóban szörnyű gondolatok lehetnek ezek egy belvárosi lmps hippibalfasznak, aki munkát még sose látott. Gondolok itt mondjuk pl rád.

De kétségkívül megnyerted a "kié lesz a legdebilebb reakció" versenyt, én megvallom őszintén a "munka" szóra heves kommunistázást vártam a jólképzett játékosoktól.

hacsaturján 2010.02.10. 18:12:05

könyököl kifele a konzervativizmus az ablakon.

hacsaturján 2010.02.10. 18:14:56

jaj, bocsika! aszt elfelejtettem mekkérdezni, hogy az a kérdés eldült-e már, hogy krisztus urunk akkó mostan jobbos-é vagy balos, mer az nem mindegy ugyanis!!!

Iustizmord 2010.02.10. 19:14:43

@heima: "sajnálom ha agyilag nem éred fel a dolgot,"

nem szeretem az internetes anyázást. minősítgessed a veled egykorú testrészedet, ne a másik kommentelőt.

HaKohen 2010.02.10. 19:26:18

@heima:

Muhahahahaha!!!!!!!!!!!

Hát fan(muhahahahahaha - röhög)táziád aztán van. Írjál regényt, a szkítia vagy a bede testvérek biztos kiadják.

De ne komolytalankodjunk. Végtelenül szomorú vagyok, hogy hozzászólásodból láthatóan oly érzékenyen érintett egy három szóból álló egyszerű német mondat. Pedig csak korábbi hozzászólásod szavaiból kellett összerakni és visszafordítani németre.

(És pont most nincs itt drFlash!)

heima (törölt) 2010.02.10. 19:27:18

@Iustizmord: én a sóskát nem szeretem, meg a hülyeséget. írogassál a subbára vagy a szakítósblogra ha a "köcsögfideszköcsögov" mátrixon túl vitaképtelen vagy.

heima (törölt) 2010.02.10. 19:32:05

@HaKohen: inkább ne próbálj meg következtetéseket levonni, láthatóan nincs hozzá agyad. milliószor mondtam már, a vicceskedés sem megy, ahhoz is intelligencia kéne. ajánlom inkább a jogvédelmet, az passzolna hozzád, kezdheted mondjuk a buzi bálnák jogaival, úgy halottam nagyon el vannak nyomva!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.02.10. 20:40:22

Látom, volt Index címlap is...

"Baloldali-e Orbán Viktor és a Fidesz?"
Orbán Viktorról nem tudom, de hogy a Fidesz retorika az, az tuti. Ez nem egy konkrét beszédben nyilvánul meg, hanem több évnyi kommunikációban. Ők a kisemberek, nyugdíjasok stb. vitéz védelmezői a kizsákmányoló nagytőkével és újarisztokráciával szemben. Meg mi az, hogy az emberekkel fizettessék meg, amit az emberek elfogyasztanak...

"Biztos a Néppártban vakok"
A Néppárt... (lemondó legyintés) Bizony el kélne, még egy Thatcher...

"Nyilván, akkor Sarkozy is balos."
Nem jársz messze az igazságtól. A francia államnak és társadalomnak nagyon erős baloldali, etatista, bürokratikus, technokrata hagyományai vannak és ez alól Sarkozy sem tudja kivonni magát, de még de Gaulle sem. Egész Európában Franciaország a legkézivezéreltebb ország. Franciaországban gyakorlatilag minden nagy vállalatban résztulajdonos az állam és az élet legapróbb szegmenseit is törvények szabályozzák.

"(nem nagy, hanem erős)"
Ez wishful thinking. Kicsi és erős állam csak papíron létezik. A francia meg különösen nem az. Erősnek, erős éppen, de hatalmas is.

"A Fidesz nagyon ügyes, ha ellenzékből is rá tud rátelepedni a gazdaságra, a kormány meg béna, ha ezt nem tudta megakadályozni. "
Ehhez nem kell különösebb tehetség. Az elvárásokat ellenzékből is lehet formálni, ld. Perón utáni argentin politika. Ezt kormányról csak terrorral lehet megakadályozni.

"Amikor a Fidesz meg Orbán egyes megnyilakozásait kádáristának meg balosnak titulálják, olyankor kiderül, hogy nem tudnak arról, létezik kereszténydemokrácia."
A kereszténydemokrácia besorolása nem triviális, mert bőségesen tartalmaz mind baloldali, mind jobboldali, sőt még liberális elemeket is.
Ez idáig akár a Fideszről is elmondható lenne, de engem mégis inkább a perónizmusra emlékeztet.

Iustizmord 2010.02.10. 20:57:48

@heima: így van, az egy fasza hozzáállás h lehülyézel mindenki mást. az már érv.

de ha már ennyire faszagányosan érted a témát, csak hogy ne rébuszokban beszéljünk, kérlek tájékoztass, hogy egy 10 emeletes 10 lakásos békási / pók utcai tucatháznál a teljes energetikai felújítás, szigetelés, miegymás:

- mennyibe kerül
- mennyit spórolni vele / év, akár / lakás
-mennyi idő kell ezt visszafizetni a zöldbanknak ("ipari környezetben", ugye, bár az nemtom mi, talán a Csepel Művek?)
- mennyi ezen összeg kamatszolgálata, egyéb költsége a futamidő alatt
- hány év múlva kell ismét felújítani
- mi az egyenleg.

továbbá krlek táékoztass h mi van ha bedől a hitel mert az energiaárak nem úgy alakulnak ahogy, stb. szal mi van ha a megtakarítás nem fedezi a kamatokat? hogy ez egy veszélytelen hitelkihelyezés? egy TÁRSASHÁZON hol hajt be x 10 millát egy bank???????????

hajrá, ha már a kedvenc netes érvvel élsz (szövegértési problma, agyatlan, stb), akkor én meg a kedven netes riposzttal: SZÁMOKAT KÉREK.

kíváncsi vagyok tényleg,

Iustizmord 2010.02.10. 20:59:34

@Lord_Valdez: én amolyan francoizmustól félek a jövőben itten, de hát bencsik szerint az OK.

Iustizmord 2010.02.10. 21:00:19

@Iustizmord: 10 emeletes 100 lakásos, i mean

Iustizmord 2010.02.10. 21:03:40

@Iustizmord: meg biztos nem láttál olyat hogy a lakók 20%-a folyamatosan késedelmesen vagy nem fizeti a közös költséget. akkor hogy gazdálkodja ki a ház a kamatot+ tőkét?

szal a modelled egy elméleti modell, de ma, itt, magyaro-n ez sogenannte VÁGYÁLOM.

oktatni meg ne oktass, én nem tudom h te ki vagy, de fordítva is igaz. szóval a minősítést korlátozd a farkad merevségére.

heima (törölt) 2010.02.10. 21:24:06

@Iustizmord: figyelj seggfej, kérésedre leírtam neked hogy hogy működik a dolog, erre ennyit bírtál érdemben reagálni: "te egy ideális világot vizionálsz.
én meg az otp államostíását . tudod, zöld bank. zöld. :o)))))))))" ez már érvország? szerinted mit tudok következtetni ebből, hogy kikúrt nagy zseni vagy csak őgyesen titkolod vagy azt hogy vitaképtelen vagy?

"tájékoztass" vért ne adjak? idézet tőlem: "hogy a bank (által felkért szakértő) csinál egy költség-haszon elemzést, és ha megéri az energiahatékonysági beruházás, akkor megfinanszírozza a projektet." FYI én nem vagyok energetikai szakértő, nem fogok neked egy elemzést csinálni, kérdezd azt, akinek ez a munkája. de biztosan vannak rá remek PR cikkek, esettanulmányok, Google a barátod, én nem fogok helyetted keresgélni (btw Óbudán, Angyalföldön, Dunaújvárosban is vannak mintaprojektek ha jól emlékszem).

"ipari környezetben", ugye, bár az nemtom mi" ez az amit te nem látsz, mert eltart anyu/állam, ezért nem láttál még munkát.

"mi van ha bedől a hitel mert az energiaárak nem úgy alakulnak ahogy" az energia (itt főleg gáz)árak arról híresek, hogy csökkenek. Másrészről nem azt írtam, hogy egyáltalán nincs hitelezési kockázat, hanem azt, hogy sokkal kevesebb, mint más beruházási hitelnél, mert nem rak extra terhet az ügyfélre (kb ugyanannyit fizet, mint eddig) és minimális a piaci kockázat is (nem úgy mint egy ingatlanfejlesztésnél pl)

"hajrá, ha már a kedvenc netes érvvel élsz (szövegértési problma, agyatlan, stb), akkor én meg a kedven netes riposzttal: SZÁMOKAT KÉREK." Hát igen, régi hiba a teljes aránytévesztés a baloldalon, ilyen az, amikor pl egy politikai programpontot összetévesztenek egy banki kondíciós listával. Csak hogy kicsit belegondolj ebbe: az általad feltett kérdésekre kizárólag politikai akarat függvénye, hogy mi legyen a válasz (önerő, kamat, futamidő, finanszírozó személye, állami támogatás, garancia, hitelbírálat, támogatott technológiák, vagy csak éppen az, hogy a társasház/magántulajdonos mennyire vesz részt az ügyletben stb stb).

heima (törölt) 2010.02.10. 21:30:50

@Iustizmord: igen, panelprogram sem volt Magyarországon az elmúlt években, mert vannak trash társasházak atomprolikkal, az is vágyálom, a felújított panelok meg csak képzelődés, az igazi szakértő vérfüggetlen szem nem látja meg őket!

de van fejlődés azért, a "honnan lesz rá pénz" után eljutottál az igazi kádári gyöngyszemig, az "úgyse lehet megcsinálni" csodáig. Merjünk kicsik lenni! És valóban, tökéletes "érv" vitaképtelen arcoknak, nem kell foglalkozni semmivel, elég rávágni bármire. A szomorú az, hogy e mentén működött az ország 8 évig, hát úgy is néz ki.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.10. 21:51:51

A Fidesz nyilvánvalóan baloldali. Az MSZP viszont szélsőbaloldali.

evil overlord (törölt) 2010.02.10. 22:06:27

@[nev]: Nem ártana megkülönböztetni a gazdasági liberalizmust ("neoliberalizmus") a társadalmitól, ld. pl. politicalcompass.org.
Az utóbbi években az SZDSZ-nek gyakorlatilag nem volt köze egyikhez sem: a Kóka féle töketlenkedést nem kellene eladni gazdasági liberalizmusnak, a '90-es években pedig inkább a segélyosztogató bölcsészek vitték a prímet. A társadalmi liberalizmusok pedig teljes mértékben elfeledkezett arról, hogy az állampolggároknak nemcsak jogaik , hanem kötelességeik is vannak, valamint arról, hogy nemcsak a kisebbséget kell védeni a többségtől, hanem a többséget is a kisebbségi bűnözéstől (azaz a liberalizmus lényegét, a "no harm principle"-t dobták ki az ablakon). A rendpártiságuk pedig kimerült abban, hogy a velük egyet nem értők hangját megpróbálták elnyomni (mezőgazdasági gépjárművel behajtani tilos tábla, Gergényi kitüntetése, fasisztázás stb.).

Az állam ne szóljon bele (gyakorlatilag) semmibe, majd az EU és a helyhatóság mindent megold nem egy neoliberális, hanem inkább egy anarchista megközelítés. Számos szabályozás és közszolgáltatás (pl. környezetvédelem, egészségügy, közoktatás, közlekedési infrastruktúra, jogrendszer) országos, és nem járási szintű kezelést igényel.

evil overlord (törölt) 2010.02.10. 22:13:37

@Lord_Valdez: Index címlap: lassanként több itt a zombi, mint Árpinál.
A hatékony állami szabályozás nem jár feltétlenül nagy méretű újraelosztással.
Franciaország tényleg elég furcsa valami, nem értem, hogyan tud működni egy olyan ország, ahol kis túlzással folyamatosan sztrájkolnak.

Iustizmord 2010.02.10. 23:10:32

@heima: figyelj seggfej, ... kikúrt nagy zseni vagy csak őgyesen titkolod vagy azt hogy vitaképtelen vagy? ... vért ne adjak?

ld később

" FYI én nem vagyok energetikai szakértő, nem fogok neked egy elemzést csinálni, kérdezd azt, akinek ez a munkája. "

szal csak pofázol, de nem tudod miről. zsír. szád van, számod nincs. nem vagy energetikai szakértő? akkor anyád picsáját koptatod a klaviatúrát. elméletben én is nagyon tudok sok mindent, pl hogy kell vizet bontani. gyakorlatban meg nem megyen. nem is írok róla.

"ipari környezetben", ugye, bár az nemtom mi" ez az amit te nem látsz, mert eltart anyu/állam, ezért nem láttál még munkát.

engem nem tart el senk, ellenben én mást igen. lehet anyádat ÉN tartom el, te kis pöcs. lehet ilyen sítlusban is, de anyádat akklor is én tartom el. lehet téged is.

"mi van ha bedől a hitel mert az energiaárak nem úgy alakulnak ahogy" az energia (itt főleg gáz)árak arról híresek, hogy csökkenek. Másrészről nem azt írtam, hogy egyáltalán nincs hitelezési kockázat, hanem azt, hogy sokkal kevesebb, mint más beruházási hitelnél,

számok, számok kis lófaszjankóm. nem lehet, hanem számok. statisztika, hamisíts s én elhiszem. de told ide őket.

mert nem rak extra terhet az ügyfélre (kb ugyanannyit fizet, mint eddig) és minimális a piaci kockázat is (nem úgy mint egy ingatlanfejlesztésnél pl)

számok, csak azt fogadom el, pofázást nem.

"hajrá, ha már a kedvenc netes érvvel élsz (szövegértési problma, agyatlan, stb), akkor én meg a kedven netes riposzttal: SZÁMOKAT KÉREK." Hát igen, régi hiba a teljes aránytévesztés a baloldalon,

anyád a balodlali, a hörghurutjával

ilyen az, amikor pl egy politikai programpontot összetévesztenek egy banki kondíciós listával. Csak hogy kicsit belegondolj ebbe: az általad feltett kérdésekre kizárólag politikai akarat függvénye,

jah, akkor vityának mennif fog

hogy mi legyen a válasz (önerő, kamat, futamidő, finanszírozó személye, állami támogatás, garancia, hitelbírálat, támogatott technológiák, vagy csak éppen az, hogy a társasház/magántulajdonos mennyire vesz részt az ügyletben stb stb).

akkkor MOST figyelj. a bides kurva anyádat minősítsed, számok nélkül ne pofázz, mert mnősíteni én is tudlak, az nem egy nagy kunszt. ha leírsz egy modellt (amihez nem értesz, nem lévén energetikus) kkor adj mellé számokat, vagy írsd le hogy tapasztalat.

baszmni elméletben mindenki tud,. villants vmi eredmény

kis pöcs

(csak a személyeskedés végett...)

elmész apád faszának makkos végére a buzi személyeskedő hozzászólásaiddal, mert még1x: a pöcsöddel szórakopzz te kis buzi. igen- anyádat basszad le ha nemnyalja ti

Iustizmord 2010.02.10. 23:12:30

a posztírótól meg most kérek elnézést a szándékolt vulgaritásomért de nagyon nem csipzom ha ismeretlenek úgy gondolják hogy én hüjje, ők meg einstein.

lyenkor átmegyek proliparasztba és a sértést anyázással ütöm el.

többi kommentelőnek is sorry.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.10. 23:13:52

@heima:
"az általad feltett kérdésekre kizárólag politikai akarat függvénye, hogy mi legyen a válasz"
Hogy saját cizellált stílusodban reagáljam le:
Kanalas faszság!
Ha az a politikai akarat, hogy mindenkinek alanyi jogon járjon a luxusautó meg a plazmatévé, ettól még nem lesz rá fedezet. (Hacsak nem szálunk meg gyorsan valami olajban gazdag országot)

Saját környezetemből tudok konkrét számokat mondani befejezett panelprogramra és annak törlesztésére, megtakarításaira, te meg itt vetítesz politikai akaratról...
Nem igaz, hogy nem ismersz olyat akinek a környezetében, vagy saját házában volt ilyen.

Mindennek ára van, az utolsó fénymásolópapírig!
Egy normális országban beárazzák az ígéreteket és körberöhögik aki látványosan hazudik, itt meg lassan megkoronázzák a behülyített fanatikusok.

Iustizmord 2010.02.10. 23:22:38

@maxt: Ő jobban tudja, mert ugye pol. akarat. nem energetikus de megaszondja. számokat meg nem mert az meg snassz. a poél. akarat felülírja a számokat, ugyi. ja, hogy én meg baloldali seggfej... ez mindenre érve, ez visz mindent. meg hogy engem ki tart el. anja picsája, mintha tudná. hihetetlen.

hogy gyújtanának kanócot a pöcsében annak aki ezt a nevenincs netet kitalálta. mert ha arccal kéne vállani 100 kicsi pondróból 1 pillangó se lenne.

jah, diktatúrát ide, az köll nékünk. :o(

Iustizmord 2010.02.10. 23:23:26

@maxt: kérlek írj számokat, nálunk tervezési stádiumban, nincs konkrét infom.

HaKohen 2010.02.10. 23:44:53

@Iustizmord:

Nyugi, nyugi.

heima hónapokkal ezelőtt szabadult ide a kurucinfóról, csak most már megszelídült a fidesz irányába. A stílusa bájos, láccik is, hogy a Konzin vagyunk: már régóta gyanítottam, hogy ez egy vérliberális blog.

Nekem egyébként jó ötletet adott: foglalkozzak a buzi bálnákkal. Még meggondolom, az ugyanis világos, hogy az állatok sokkal kellemesebb élőlények, mint az emberek.

Érdekes figyelni kedves és úri modorú vitapartneredet. Szerintem már a fölrobbanás határán van - ennyi kontrollálatlan elmeháborodottságot...
Arra kifejezetten büszke vagyok, hogy belvárosi lmp-s hippibalfasznak nevezett. Határozottan megtisztelő ahhoz képest, hogy néhány héttel korábban egy másik poszton a konzi humorbrigád ügynökének tartottak.

Na de azért neked sem kell szégyenkezni munkaügyben. Remélem, behúzod füled-farkad és holnap elmész a munkaügyi központba munkáért.

(És mondd, de csak abszolút privátim. Ahogy kb. fél órával ezelőtti riposztodat olvastam, valami végzetes gyanú sejlett föl bennem: valójában nem te vagy drFlash?)

heima (törölt) 2010.02.10. 23:52:07

@Iustizmord: "szal csak pofázol, de nem tudod miről. zsír. szád van, számod nincs. " Nézd, az hogy nem foglalkozom napi szinten energetikai finanszírozással, nem jelenti azt, hogy teljesen fogalmatlan vagyok, felétek lehet szokás seggben hordani a fejet, errefelé nem. megadtam az útmutatást ha érdekel a téma utánajársz, ott vannak a számok a linkelt cikkekben is, élő, megvalósult, magyarországi projektekből.

"számok, számok kis lófaszjankóm. nem lehet, hanem számok. statisztika, hamisíts s én elhiszem. de told ide őket." Milyen számok te szerencsétlen? Mondok neked egy számot: 2. Két kockázattal kevesebb egy átlagos beruházáshoz képest, a már említett piaci és jövedelmi kockázat.

"számok, csak azt fogadom el, pofázást nem." Nem vagy abban a helyzetben hogy követelőzz. Segg vagy, okosat akartál szólni (honnanleszpénz), benézted. Kezdj el hozzászokni, ennyi ésszel sokszor fogod még rázni a pofonfát.

"anyád a balodlali, a hörghurutjával" Nagyon igazad van, alanyi jogon is lehetsz balfasz, nem kell hozzá baller segítség.

"jah, akkor vityának mennif fog" Szintén csak egyet érteni tudok.

"akkkor MOST figyelj. a bides kurva anyádat minősítsed, számok nélkül ne pofázz, mert mnősíteni én is tudlak, az nem egy nagy kunszt. ha leírsz egy modellt (amihez nem értesz, nem lévén energetikus) kkor adj mellé számokat, vagy írsd le hogy tapasztalat."

Szóval vitaképtelen vagy. Jellemző. (tapasztalat: linkeltem őket)
Tudom hogy ez dühít, de ez van, én megtettem minden tőlem telhetőt, innentől rajtad áll, hogy érdekel-e a dolog, vagy inkább megmaradsz agyatlan antifidesz zombinak.

heima (törölt) 2010.02.11. 00:00:53

@maxt: "Hogy saját cizellált stílusodban reagáljam le" hát igen, a liberális bölcsész mindig cizelláltan tud nácizni, fasisztázni, kirekeszteni, ha épp arról van szó!

"Kanalas faszság!" Ha valamit nem értesz, akkor egész nyugodtan kérdezz, mert köze nincs a válaszodhoz ahhoz, amire reagáltál. Egyrészről fel kéne fogni, hogy ez nem a panelprogram, nem arról szól a dolog, hogy az állam puszira osztogatja a vissza nem térítendő támogatást (ez a szoci módi), másrészről meg csak remélni merem, hogy komplex megújuló projekteket finanszíroznak, ami nem egyenlő a rózsaszínre színezzük a panelt némi hőszigetelővel mai gyakorlattal.

heima (törölt) 2010.02.11. 00:02:16

@Iustizmord: ez az, a nyílt és primitív falkaépítés. csodálatos.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.11. 00:02:45

@Iustizmord:
Elsősorban cégtől, technológiától és igényelt extráktól (illetve már kiépített felújítótt berendezések állapotától) függ a dolog, tehát komolyabb eltérés lehet az árakban.
Egy néhány éve panelprogram keretében felújított 52nm-es lakás esetében nyílászáró cserével és fűtőrendszer felújítással, havi szinten kb 6000-9000Ft megtakarítást lehet elérni, a törlesztőrészlet levonásával együtt.
Ez tiszta haszon, értékesebb ingatlan, olcsóbb fenntartás.
(ha ésszel szervezik, nem szalad el az ár, de oda kell figyelni a legapróbbrészletekre is)

(Öko programba belevágni nem szabad! A felszerelt mérő a szobát is leméri, a konyhában a sütőt is, valamint számlázáskor leosztják a nem fizető, mérőbuheráló lakók fogyasztsát a működő mérővel rendelkezőkre. Csúnyán meg lehet szívni, ami ismerve egy átlagos panel lakosságát... sanszos...)

Ajánlatot kaptunk egy cégtől, mely teljes felújítást, szórt habos szigetelést, fűtőrendszercserét, napkollektor és szellőztető kiépítést vállalt, valamint a ház energetikai rendszerének 20 éven keresztüli üzemeltetését.
A felújítás költségét 10 év alatt fizethették volna vissza a lakók nagyságrendileg 150Ft-os négyzetméterárral számolva havi szinten. A cég garanciát vállalt bizonyos körülmények között 50%-os költségcsökkenésre. Ebből kindulva egy lakás egy hidegebb téli hónapban akár 15000-20000 Ft-ot is megtakaríthatott volna, a nyári hónapokban viszont az alapdíj miatt 2000-3000Ft töbletkiadást jelentene a lakóknak ez a megoldás.
Ez utóbbi csak ajánlat volt, nem valósult meg, de jól mutatja, csak számlázási eltérések lehetnek.

Éves átlagban nagyjából a fenti panelprogramos megtakarítás jön ki havi szinten.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.11. 00:08:45

@heima:
Költői kérdés:
Emberölés kísérletnek számít-e, ha a hozzászólásaidat olvasva fuldoklom a röhögéstől? :D

Igazgyöngy ajkadról ez a mondat:
"hát igen, a liberális bölcsész mindig cizelláltan tud nácizni, fasisztázni, kirekeszteni, ha épp arról van szó!"

Bekeretezhetem, vagy jogdíjas?

heima (törölt) 2010.02.11. 00:09:12

@HaKohen: "heima hónapokkal ezelőtt szabadult ide a kurucinfóról, csak most már megszelídült a fidesz irányába" gondolom azt javasolta a dilidokid hogy ez sokszor ismételgesd magadban akkor is ha nem igaz, és ettől majd jobban leszel, én nem is akarod befolyásolni a mentális felépülésedet, sok sikert hozzá. a ballib kormányzat egyik legnagyobb bűnének tartom a lipót bezárását, remélem Viktor talál rá pénzt, hogy újból megnyisson, és akkor lehet majd fehérköpenyes emberekkel megbeszélni, hogy minden cúnya bácsi kurucinfos meg nemértelmiségi!!!

(mondtam már hogy nem értékelem a bölcsészhumort)

heima (törölt) 2010.02.11. 00:15:49

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100210-orban-viktor-fidesz-a-zoldbank-otlete-nyugaton-is-divatos.html

tessék Origo címlap, legalább két rendszert ismeretet röviden, de ugye az nem lehet hogy politikai akarat kérdése a dolog :D

heima (törölt) 2010.02.11. 00:27:04

@maxt: "Mindennek ára van, az utolsó fénymásolópapírig!
Egy normális országban beárazzák az ígéreteket és körberöhögik aki látványosan hazudik, itt meg lassan megkoronázzák a behülyített fanatikusok."

Megint csak egy már említett párhuzammal tudok élni: diákhitel. A jogszabályalkotáson és a Diákhitel Központ felállításán kívül nem került pénzbe, a rendszer működik, a törlesztések rendben zajlanak, a finanszírozás nem kerül közvetlen állami pénzbe, maga az intézet is nullszaldó környékén fenntartja magát. Ez az intelligens finanszírozás (és ilyen lett volna a lakáshitelezés is, ha nem barmolják szét 100naposokkal a gazdaságot), a panelprogram, sulinet expressz, nemzeti civil alapprogram és társaik meg a ballib pénzszórás remek példái.

Meg lehet ezt jól csinálni, főleg ha a másik oldallal is foglalkoznak (zöldtechnológia cégek támogatása), vagy éppen a távhő rendszerek geotermiára átállítására is fordítanak figyelmet. Meglehetősen kevés okot látok a "nem lehet megcsinálni" és a "nincs rá pénz" érvek mellett, nem mágnesvasutat ígérnek Záhonytól Sopronig.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.11. 00:36:29

@heima:
Ismerd be, hogy szándékosan csinálod!
Sajnos ismerem a diákhitelt. Örökjáradék az államnak. Aki nem tudja egyben visszafizetni, az élete végéig fizetheti az újabb és újabb kamatokat ugyanis a diákhitel központ nem képes leadmnisztálni nagyobb utalásokat, így ilyen esetben teljesítetlen tartozásként még leveleznek is egy kört a szerencsétlennel, aki többet akart fizetni a papíron lévőnél, hogy valaikor elfogyjon az a tartozás.
A lakáshitelezés csak olyanoknak jelentett megoldást, akik annyi idősek, mint Orbán akkor, annyit keresnek, és eseleg úgy is hívják őket. Átlagember számára semmi plussz. A Sulinet emlékem szerint szintén Fidesz találmány, és mivel van szerencsém az informatikai árakat ismerni, nem kis lenyúlás volt az informatikai cikkek támogatott árát az átlagos bolti ár másfél kétszeresére tolni.

heima (törölt) 2010.02.11. 00:45:29

@maxt: szándékosan csinálom.

"Sajnos ismerem a diákhitelt." Hát nem mutatod jelét. Egyrészről bár rettentő fontos ugyan, de nem az előtörlesztés a rendszer alapja, másrészről tökéletesen működik a dolog adminisztrációja, egész egyszerűen csak másik számlaszámra kell küldeni a pénzt.

"A lakáshitelezés csak olyanoknak jelentett megoldást, akik annyi idősek, mint Orbán akkor, annyit keresnek, és eseleg úgy is hívják őket." SZÁMOKAT!!! :D:D:D

"A Sulinet emlékem szerint szintén Fidesz találmány, és mivel van szerencsém az informatikai árakat ismerni, nem kis lenyúlás volt az informatikai cikkek támogatott árát az átlagos bolti ár másfél kétszeresére tolni." Emlékeid rosszak, a sulinet expressz kőkemény SZDSZ(MSZP) találmány, és igazad van, a túlárazás is az egyik oka, hogy a világ talán legelbaszottabb gazdaság- és társadalomfejlesztési programja volt. Ennél már csak tényleg az lehetett volna lejjebb ha szó nélkül kiutalnak a mélyen tisztelt választópolgároknak X pénz puszira, meg ha már úgy is benne vannak, mehet egy adag cash a haveroknak meg egyenesen Kínába is, ők se járjanak már rosszul.

heima (törölt) 2010.02.11. 00:48:30

@heima: pontosítok, ugyanaz a számlaszám, csak be kell írni a közlemény rovatba, hogy előtörlesztés. www.diakhitel.hu/elotorlesztes.php?cmssessid=T923655f85445a5c9e6fde3bde3ef094b09cd1fae952677c0beeca45af615f9f

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.11. 00:58:55

@heima:
Leírva szép, de Homár posztot érdemelne ahogy valójában működik.

heima (törölt) 2010.02.11. 01:05:39

@maxt: írt már erről vlaki blogot, talán a pénz beszél blogon, ott is kiderült, hogy az előteljesítést meg az előtörlesztést, mint két külön dolgot nem tudta felfogni a hitelfelvevő. nem igazán ismerem a problémádat, de már az önmagában ellentmondás, hogy nem engedik a nagy előtörlesztéseket, miközben meg a teljes egyösszegű kifizetés sima ügy?!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.02.11. 06:46:41

@evil overlord:
Az állam mérete nem feltétlenül az újraelosztás mértékében mérhető a legjobban. Sokkal inkább abban, hogy mennyire szabályoz mindent központilag. Franciaországban speciel minden központilag van. Többek közt ez az oka a sok sztrájknak is, mert baromi merev a munkaszervezés és gyakorlatilag nem is lehet megoldani a konfliktusokat másként, mint a kormányzat bevonásával.

evil overlord (törölt) 2010.02.11. 07:49:53

@Lord_Valdez: Szerintem értelmesebb a nagy állam = nagy újraelosztás, erős állam = széleskörű szabályzás distinkció.

Iustizmord 2010.02.11. 18:49:37

ettől függetéenül sajnálom hogy elragadtatásomban anyáztam (nem szokásom) de nagyon nem viselem el ha valakinek az a tromfja hogy a másik hülye, tudatlan, seggében hordja a fejét ilyesmi. a net adta arctalanság =/= arcátlanság. csak ezt sokan nem értik.

HaKohen 2010.02.11. 19:32:59

@Iustizmord:

"I ain't no drFlash. " Ha meg akarod nózni (nem nózi), ne tétovázz, üstöllést üsd be a gugliba, és asztán kattany rá rögvest a blogjára. Nem bánod meg.

(Korábban előfordult néhányszor a Konzin, de később eltűnt. Lehet, hogy megsértődött, mert nem vettem elég komolyan. Mint a gyerekek a Cantervillei kísértetet.)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.02.11. 19:44:13

@evil overlord:
Nem értek egyet (oda se neki).
Szerintem az állam erejét leginkább tekintélye és beavatkozási képessége jelenti. (ezért is nincs kicsi és erős állam, mert ez utóbbi erősen apparátusigényes)
A mérete alatt pedig inkább a tényleges beavatkozást értem. Ez sok esetben valóban nagy újraelosztást is jelent, de szerintem az igazi kritérium a mindenbe beavatkozó, masszív bürokrácia.

heima (törölt) 2010.02.12. 05:09:36

@Iustizmord: ha nem adod jelét értelemnek, akkor nem tudok más következtetést levonni sorry

Iustizmord 2010.02.12. 15:53:18

@heima: MÁR MEGINT AZ ÉRTELMEMRŐL GONDOLKOZOL, EGYSEJTŰ.

HADD NE ANYÁZZAK ISMÉT.

heima (törölt) 2010.02.12. 17:23:42

@Iustizmord: hidd el szívesebben beszélgetnék a konkrét témáról (zöldbank, energiahatékonyság finanszírozása), de láthatóan menekülsz a téma elől, és inkább duzzogsz hogy a hülyeség miatt hülyének néztek.

HaKohen 2010.02.12. 19:20:55

@Iustizmord:

Ajánlott irodalom. Arany János: Epilogus 4. versszak.

berger00 2010.02.12. 20:40:49

@Iustizmord: jujj de hülyék vagytok !!!!

berger00 2010.02.12. 21:27:09

@egyittlakó: szerintem te nagyon elfogult ember vagy e téren mit kell itt ilyen hülyeséget írni ?? mélyülj magadba egy kicsit lehet ,hogy te ilyen vagy !!!

Iustizmord 2010.02.13. 13:33:13

@heima: nézd, anyira nem érdekel a téma, hogy meneküljek (miért is tenném, nem népszerűségi verseny a blog), energetika / lakásfelújítás ügyben nem is akarlak meggyőzni, bevallottan nem értek hozzá, ha viktor megoldja a zöldbankos történetet panelfelújítással, úgy hogy ez senkinek nem kerül pénzébe, hajrá, anyámék panelban laknak, örülni fogok.

realitását mondjuknem látom, te meg ahelyett hogy azzal győznél meg hogy ideírsz vmi számítást pl finanszírozás kérdésben (amiről konkrétan szívesen vitatkoznál, csak konkrétat nem írsz egy rózsaszín elméleti modellen kívül) ahelyett az értelmi képességeimen lamentálsz. ezt úgy általában nem tűröm el ismeretlenektől, pláne nem a neten, ahol 16 éves hülyegyerekek is úgy érzik hogymegmondhatják a tutkófrankót.

végül nem úgy általában néztek hülyének, hanem konkrétan te, de duzzog a franc, azért ne képzeld már el hogy egy ismeretlen senki odavetett fikázása miatt depi meg öngyi leszek.

na, hajrá

Iustizmord 2010.02.13. 13:40:41

@HaKohen: :o)))))

de hol itt az "úri"?

HaKohen 2010.02.13. 15:40:25

@Iustizmord:

Hát nem veszed észre heima stíljében az echte úri modort?

Akkor csak olvasgasd szorgalmasan; gyanítom, hogy fox még vele néhányszor találkozni.

heima3 (törölt) 2010.02.13. 16:41:07

@Iustizmord: figy, kérdeztél, válaszoltam, erre olyan szintű gyermeteg hisztit levágtál, a hihihaha OTPtől az úgyselehetmegcsinálni meg a SZÁMOKAT követelésig, hogy minimum seggnek nézlek.

Leírtam hogy hogyan működik a modell, még csak nem is a Fidesz találta ki, és ipari környezetben (tudod az olyan, ami nem lakossági, szállodától kollégiumon át a gyártelepig) működik ez a finanszírozási modell (azért ott, mert nagyfelhasználóknál éri meg a megújuló energia legjobban), konkrétan pl a Raiffeisennek erre külön üzletága és leányvállalata van. De te erre annyit bírsz reagálni hogy "számokat" meg "úgyseéri meg". Nem mellesleg linkeltem példákat beruházásokra (Angyalföld, Dunaújváros, Óbuda), tele vannak számokkal a cikkek (ezeket lelkesen ignorálod), igaz ezek egyedi projektek, egyedi finanszírozási modellekkel (nyúlnak mindenhez amihez tudnak), ezt kell rendezetté, tömegessé, ellenőrizhetővé tenni. Ez az, amire a Fidesznek két remek referenciája is van (lakossági jelzálog és diákhitel piac felépítése).

A többi hisztidhez: nem kell hülyeségeket írni, és nem fognak hülyének nézni, ilyen egyszerű.

heima3 (törölt) 2010.02.13. 16:44:22

@HaKohen: nem én akarom eladni magamról a rendkívül szofisztikált, de agyatlan bölcsészt, ezt a sztorit meghagyom neked.

Josef (K.) 2010.02.13. 20:17:51

@Iustizmord: @heima3:

"tudományos" "vita"

(Ezzel most kanonizálom Regno delle Due Sicilie-t?)

berger00 2010.02.14. 11:11:25

@EMU: Szánalmas amiket itt írsz felejtsd már el a multat és a jövőre koncentrálj haver !!!

berger00 2010.02.14. 11:29:18

Az elmúlt év tizedek megmutatták" ,hogy mindent jól csinált a bal oldal és az országot pedig a jobb oldal vitte oda ahová most tartunk ""ez igen ébredjetek fel a nagy álomból mtassatok olyan intézkedést az elmúlt 40 évben amit jól megcsináltak a baloldali politikusok amihez hozzányúltak csak káosz lett belőle!! én is éltem a Kádár rezsiben semmivel nem volt jobb a helyzet az országban mint most talán csak azzal ,hogy volt mindenkinek munkahelye mert KÖTELEZŐ volt a munka !!! és büntettek érte ha valaki nem járt dolgozni "KMK " Ugye emlékeztek rá Közveszélyes Munka Kerülő ez volt akkor a pénzednek akkor sem volt nagy értéke!!én tudom akinek akkor volt az valamivel foglalkozott még pl: málna termesztés, krumpli .stb és hagyták őket szépen élni nem elvenni amit eladtak ! most mi van mindenen rajta az adó és ha egy kicsit többet keresel akkor fizethetsz rendesen adót na most éljél meg abból amit keresel !!! szerintem csak éldegélsz belőle épp hogy a kajára elég úgy hogy ne beszéljetek itt félre tegyük már helyre az országot és legyen rend élhető Magyarország ! Mi lesz a gyerekeinkkel 3 gyermekem van és nem tudnak munkát találni !!!! Ez a z élhető Magyarország ?? Mi nem ezt a lovat akartuk írhat bárki bármit szerintem mellébeszélés a többi !! Élj úgy ,hogy Élhessél ne úgy ,hogy szenvedve mindig kapargatva a máról holnapra valót ELEGÜNK van Hagyatok már ÉLNI rendesen !!!!

berger00 2010.02.14. 12:10:19

Ha nincs igazam írjatok ! ÉLNI és ÉLNI Hagyni !!!

Iustizmord 2010.02.14. 13:22:50

@HaKohen: "erre olyan szintű gyermeteg hisztit levágtál, ... hogy minimum seggnek nézlek." valamint "A többi hisztidhez: nem kell hülyeségeket írni, és nem fognak hülyének nézni, ilyen egyszerű. "

igen, igen, érzem az úri polgári jómodort, a gyermekszoba meglétét, az érvelés finmom szövedékét, mely menthetetlenül dönti halomra szánalmas zagyvaságaimat. megsemmisültnek érzem magam e géniusznak a logika szabályait zseniálisan implementáló érvrendszerétől. segg vagyok, hülyének nézett, hisztiztem, ERGO neki van igaza. pazar.

persze leírhatnám neki hogy a kurva anyáddal személyeskedj, meg h nyald tisztára viktor seggét, ha már csak pofázni tudsz de semmi konkrétum, de mindegy, készülök a polgári korm(anyáz)ásra.

Iustizmord 2010.02.14. 13:24:14

@heima3: válaszoltál a tarka kistehén faszát, csak dumálsz meg személyeskedsz.

én kérek elnézést hogy szóba álltam veled az első személyeskedésed után.

switch off.

Iustizmord 2010.02.14. 13:25:01

@Josef (K.): " "tudományos" "vita" "

igen , szánalmas volt, de a másodikat nem értem.

heima (törölt) 2010.02.14. 13:45:14

@Iustizmord: arról már nem tehetek, hogy agy hiányában fel sem fogod amit írok. le bírtam írni azt, h "politikai akarat kérdése", te meg igazi jó balfasz módjára megpróbáltad összekötni valami felszínes ismeretek alapján, hogy ez mit jelenthet, és arra bírtál jutni h ez biztos azt jelenti, hogy a viktornak csak akarni kell és lesz. vagy éppen ott ütközött ki kőegyszerűséged, amikor nagyon okosnak próbáltál látszani, és feltetted a teljes aránytévesztésről tanúskodó kérdéseidet. na ez az igazán szánalmas.

Iustizmord 2010.02.14. 16:34:16

@heima: jó, akkor felveszem a kesztyűt s tőröl metszett leszek.

apád faszával szórakozz oráisan, kisköcsög.

remélem most meggyőztelek, életemben senkivel nem voltam ilyen paraszt a neten. senkivel. érezd magad kitüntetve, te 1.0-ás hangember papírkutya. érved nulla, pofád naqy,személyeskedésből jeles, másban elégtelen.

heima (törölt) 2010.02.14. 17:58:25

@Iustizmord: ez már majdnem olyan színvonalas mint az "azé mer cigány vagyok" :D

Iustizmord 2010.02.14. 18:16:10

@heima: mert cigó vagy, azért. rohadt kis buzi cigóniggerzsidaj.

tudom án én ezt így is, kikínaiváza.

anyádpicsája. apádfasza.buzikötsög. kisnnáci.

megy ez, érv no, érzelem plus.

Iustizmord 2010.02.14. 18:40:58

@Iustizmord: állítás: heima egy buzibérenckötsök niggerzsidóespaleztin

Iustizmord 2010.02.14. 18:41:56

@Iustizmord: ez persze ultima ratio volt

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.14. 19:09:28

@Iustizmord:
Nem érdemes megadni neki ezt az örömöt.
Nem ér ennyit ez a pártprogramsenki.
Vak hívő, minimális realitásérzék nélkül.

heima (törölt) 2010.02.14. 21:29:27

@maxt: megy már a diákhitel meg a sulinet? :D

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.15. 08:12:37

@heima:
Nálad mindenképp jobban, aki olyan ótvar hülyeségekről rinyálsz amihez az életben közöd nem volt.

heima (törölt) 2010.02.15. 13:46:30

@maxt: "Nálad mindenképp jobban" hát nem sok jelét mutattad :D

"aki olyan ótvar hülyeségekről rinyálsz amihez az életben közöd nem volt. "

írtam már, lehet h felétek szokás a seggben hordani a fejet, errefelé nem. ez a programpont/terv nem az energetikai/technikai részről szól. Azok a feltételek nagyjából adottak, akkor lenne értelmetlen felvetni a problémát, ha a megcélzott épületállomány energiatakarékosan üzemelne. De a panelokra én nem merném ezt állítani, ott egy hatalmas megtakarítási potenciál (akár 80% a korábban mellékelt cikkek szerint), ennek belátásához szerintem nem kell vak hit. (ahhoz viszont annál inkább, hogy ezt tagadjuk mert a viktorugysetudjamegcsinálni).

Innen meg már tényleg csak kormányzati akarat kérdése, hogy milyen finanszírozási modellt választ. És választania kell, vállalásaink vannak az EU felé is, csökkenteni kell az orosz függőséget is, és kitörés lehet a gazdasági fejlődés szempontjából is (új iparágak létrejöttének lehetősége). A balliberális kormányzat a tipikus kommer módját választotta a panelfelújításnak, nagy közvetlen központi/önkormányzati forrásigénnyel, vissza nem térítendő pénzzel, pályázatosdival, bizonytalansággal, koordinálatlansággal, ellenben annál több önfényezéssel. Lehet így is, ez is a ballib politikai akaratának döntése volt.

Ellenben lehet úgy is, ahogy a Fidesz sejtetni engedi, a mélyen tisztelt állampolgár nem támogatást kap, hanem hitelt (amit vissza kell fizetni), és azt sem az államtól, hanem egy erre specializált hitelintézettől (ami pedig a pénz- és tőkepiacokról szerzi hozzá a forrást), mindez állam által meghatározott kondíciók mellett. Ha pl állami garanciát adnak a zöldbank kötelezettségeire, rögtön csökken a forrásköltség, meg lehet határozni a finanszírozható technológiákat, a beruházás-gazdaságossági mutatók alapján a finanszírozható projekteket, a hitel futamidejét, kamatozását, mindent.

Megfigyelo 2010.02.16. 09:20:34

Hat aki "kokommunistazza" Hellert, az egyszeruen hazudik, es azokat a fiatalabbakat akarja megvezetni, akik nem tudjak, hogy Hellert a magat kommunistanak nevezo rendszer a legdurvabb modszerekkel kenyszeritette emigracioba meg 1977-ben.

evil overlord (törölt) 2010.02.16. 20:32:16

@Lord_Valdez: Hátha kilátszik a zajból.
"Nem értek egyet (oda se neki)"
Az igazság odaát van :)

"Szerintem az állam erejét leginkább tekintélye és beavatkozási képessége jelenti. (ezért is nincs kicsi és erős állam, mert ez utóbbi erősen apparátusigényes). "
Az elejével egyetértek, a második része részével már nem feltétlenül: egy kellően törvénytisztelő társadalomban lehet működtetni bonyolult szabályokat VISZONYLAG kisméretű apparátusal.

"A mérete alatt pedig inkább a tényleges beavatkozást értem. Ez sok esetben valóban nagy újraelosztást is jelent, de szerintem az igazi kritérium a mindenbe beavatkozó, masszív bürokrácia."
Ebben van valami. A kérdés csa az, hogy egy olyan állam, mely nem oszt túl sokat újra, de amúgy szigorúan szabályoz, mennyire is nyúl bele a gazdaságba?

Tonuz 2010.02.17. 23:22:21

Szerintem is jobb, hogy Bogár László a Jobbikhoz csatlakozott, és nem adja nevét ehhez a hazaáruló gazdaságpolitikához.
Persze, most időszerű rendpártiságról beszélni, csakhogy ez nem a tönk szélére juttatott elégedetlen nép szétveretését kell, hogy jelentse.
Azért érdekes, hogy még mindig a hőskor nevezetes jobboldali alakjaival dobálóznak, mintha a világ még mindig azt a harmadik utas konzervatív politikát folytatná, és nem ezt a jobb- és baloldaltól független neoliberális szabadrablást.
Az erkölcsi utalásokra már ki sem térnék, önmagát minősíti.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.02.18. 20:31:55

@evil overlord:
Igen, az erősség valóban relatív, mert egy kellően törvénytisztelő társadalomban, elméletileg akár zéró állam is működik.

Nem is a szabályozás szigorúsága teszi az államot naggyá, hanem annak komplexitása.

@Tonuz:
Igen, Bogár nem lóg ki közülük...

"neoliberális szabadrablás"
:), bár lenne Magyarországon akár csak nyomokban is neoliberalizmus.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc