Caracalla
I 2009.11.13. 16:01
Nem telik el nap úgy, hogy ne látnánk új cikket a különböző lapokban a sertésinfluenzáról, amit egyébként valamilyen okból a magyar média újinfluenzaként, illetve H1N1 influenzaként emleget, de ha már annyira WHO-kompatibilisek akarunk lenni, akkor a Pandemic H1N1/2009 jelölést lehet használni. Már ebből is látszik, hogy nem egyszerű a helyzet.
Ebben az írásban nem lesz szó Offshore Péterről és barátairól, szocialista mutyikról, de még a zsidókról sem. Aki ilyesmire vágyik e témában, az több helyen is megtalálhatja a betevőt. A célom inkább az, hogy a sertésinfluenza elleni oltás körüli purparlét megpróbáljam lecsupaszítani, racionális keretek közé szorítani, és nem utolsósorban a posztmodern relativizmus szó szerinti életveszélyességére rámutatni. És mindezek ellenére nem akarok tanácsot adni, legföljebb egy olyan gondolkodási keretet, amelyben mindenki maga megvizsgálhatja, hogy van-e értelme beoltatnia magát.
Úgy látom, hogy a sertésinfluenza elleni oltás körüli vita alapvetően két témára tagolható. Az egyik az oltás hatékonyságáról szóló vita, a másik a járvány veszélyességéről szóló. Az első az érdekesebb, a második a kérdésesebb.
Az oltással kapcsolatban egészen durva, sci-fibe illő gondolatok is előkerülnek. Személyes kedvencem a mikrocsip-beültetésről szóló, (egyébként csak gondolkozzunk el azon, hogy milyen árammal menne egy ilyen mikrocsip, és mire lenne képes, a nanotechnológia egyelőre még inkább a mozivászon sötét sarkaiban létezik, semmint világszinte elterjedt, kipróbált technológiaként) de a mellékhatások túldimenzionálása is jellemző. Igazságot tenni nem tudok, de úgy gondolom, hogy ha az MTA illetékes bizottsága, az ÁNTSZ, a teljes központi egészségügyi igazgatás ekkora dolgot képes benézni, akkor nekünk igazából mindegy is, aki túléli az oltóanyagot, azt elviszi valami a középkor óta nem látott halálos betegség, bubópestis és társai, miközben megfázással próbálják kezelni.
Egy potenciális járvány esélyeinek és következményeinek megítélése nem ennyire egyszerű. Utólag persze már könnyű lesz megmondani, hogy kinek volt igaza, és mit kellett volna csinálni, de előre mindenki tippel legfeljebb. Más kérdés, hogy ha valaki tippelni kíván, akkor a WHO által közzétett adatok átolvasásával érdemes kezdeni.
Első pillantásra nyilvánvaló, hogy a fertőzöttségi adatok nem teljeskörűek, mert nem tesztelnek minden influenzást. Az is egyértelmű, hogy a szezonális influenzától eltérően a 2009-es sertésinfluenza nagyobb arányban okoz légúti szövődményeket. Számos adatot lehetne még felhozni, de mindezekből talán egyértelmű: egy szezonális influenzajárványhoz képest nehezebben becsülhetőek a következmények.
A fenti keretek között - mind egyéni, mind társadalmi szinten - szerintem egy mindenki által elég jól ismert intézményhez hasonló az oltás: a biztosításhoz. Egyéni szinten egy viszonylag alacsony befektetéssel egy alacsony esélyű, ámde potenciálisan nagy mértékű kár megelőzésére törekszik az, aki beoltatja magát. A cégek számára pedig nem is feltétlenül alkalmazottaik halála miatt éri meg esetleg beoltatni őket, hanem az akár párhetes lázas betegségek megelőzése miatt (nem is beszélve arról, ha valaki kórházba kerül hosszabb távra).
Ennyire egyszerű a dolog lényege.
Ehhez képest különböző médiumok, közszereplők és hasonlók az oltás beszerzési forrásairól lamentálnak - amiben persze sok igazság van, hiszen az látszik, hogy a mostani kormány még egy alapvetően értelmes, jó cél (hogy mindenki számára, aki kívánja, álljon rendelkezésre oltóanyag) esetén sem képes elkerülni a mutyizás, csalás, lopás látszatát (annál többet sajnos, minthogy a megfelelő dokumentumok nem állnak rendelkezésre, nem mondhatunk, minthogy az ügylet gyanús). Az ellenzék 'cserébe' nem képes semmilyen dolgot sem a közvetlen pártpolitikai nézőpontot elvetve megközelíteni, olyanok, mint egy csapat autista, aki csak egy dologgal tud foglalkozni, de közben minden más téren diszfunkcionális.
Emellett számos önjelölt csodadoktor hirdeti, hogy ő tudja a megoldást; C-vitamin, biosaláta, csodagyökerek, kristálygömbök védenek majd meg minden emeltdíjas sms-ezőt.
Talán egyes olvasók már hallottak Arthur C. Clarke harmadik törvényéről (bármilyen kellően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától) vagy Rupert Goodwins blogjának jelmondatától (bármilyen kellően fejlett információ megkülönböztethetetlen a zajtól). Egy harmadik parafrázissal bővíteném Clarke törvényének leszármazottait.
Bármilyen kellően fejlett tudomány megkülönböztethetetlen a mitológiától.
Az van, hogy akár Zeuszt akár a DNS-t láthatjuk papiron lerajzolva, viszont megtapogatni egyiket sem egyszerű. Innentől kezdve elég nehéz eltökélt laikusokkal tudományos kérdésekről vitát folytatni, különösen, hogy a tudósoknak általában sokkal gyengébb a kommunikációs képessége, mint a hordószónokoknak.
Ráadásul két további tényező rontja a helyzetet - egyrészt a posztmodern korszakban mindent divattá vált megkérdőjelezni, relativizálni, kétségbe vonni, rövid - akár 140 karakteteres - bonmot-kat gyártani, reblogolni, cross-posztolni, leegyszerűsíteni és szélsőségesen fogalmazni, amiknek a legfőbb következménye persze az lesz, hogy nem alakulnak ki értelmes viták. Magyarország esetében további probléma, hogy rendkívül túlértékelt és túlméretezett a semmire se alkalmas, de mindenre képes értelmiségünk, megmondóembereink, bújkáljanak ők tanszékeken, szerkesztőségekben, a parlamentben vagy marketing- és píárirodákban, és rendkívül kevéssé megbecsültek a valódi tudósaink vagy akár csak az egyszerűen egy adott területhez értők.
Épp a napokban futottam bele egy olyan esetbe, hogy valaki elhitt egy infografikán szereplő felsorolást az állami elvonások mértékéről, csak mert jól volt vizualizálva és látványos volt - miközben teljesen fals adatok szerepeltek benne.
De amiként az értékeink - definícó szerint - nem lehetnek relatívak, mert ezzel érték minőségüket veszítenék el, úgy bizony a tudományok egyes tényei és összefüggései sem függenek attól, hogy mit is gondolunk felőlük.
Szerintem érdemes ezen elgondolkodni.
