Caracalla
I 2009.06.30. 11:25
Előzmények: Konzervatív korszak jöhet - de milyen?
Mi legyen a radikálisokkal?
Ha már kezd egy spontán beszélgetés kialakulni Loppert Dániel cikke nyomán, akkor hozzátennék pár gondolatot. A Jobbik által elért eredmény - nem is az aránya, sokkal inkább a rájuk szavazók száma miatt - meglehetősen zavaró, és veszélyes tendenciákat mutat.
Ennél már csak az kétségbeejtőbb, hogy se lenyelni, se kiköpni nem sikerül a dolgot: naponta születnek újabb tuti stratégiák, hogy mit is kellene tenni. Ezek azonban általában nem lépik túl a verbális cselekvés szintjét.
Egyrészt nagyon népszerű a Jobbik verbális démonizálása. Lendvai Ildikó és barátai vídia keménységű nyilatkozatokban állapítják meg, hogy a Jobbik fasiszta, sőt náci, amin az érettségit egyébként nem protekcióval letett emberként legfeljebb gúnyosan mosolyogni lehet. Eltekintve attól, hogy az Ignác becézését jó eséllyel örökre ellehetetlenítették a nemzeti szocialisták, olyan súlyú és nagyságrendű bűnök írhatóak a terhükre, amelyeknek a Jobbik sem verbálisan, sem lehetőségeiket tekintve a közelében sem jár (tetteket meg egyelőre nem nagyon láttunk tőlük).
A fasiszta kicsit gyakoribb, ám nem kevésbé problémás jelző. Sajnálatos módon a szovjet 'kommunizmus' ezt olyannyira általános értelemben használta, hogy mát elveszítette az eredeti jelentését, és viszonylag ritkán kerül szóba, hogy Franco vagy épp Salazar rendszere szintén fasiszta gyökerekkel és vonásokkal jellemzett. A fasizmus leginkább egyfajta útkeresés volt a gazdasági válság idején, és egészen komoly gazdasági (korporatív állam), társadalmi elképzelésekkel rendelkezett. De a rasszizmus nem volt egy tipikus jellemzője, Mussolini konkrétan 1933-ban - korábbi állításait visszavonva - tagadta a biológiailag tiszta rasszok létezését, és szerinte 'a nemzeti büszkeségnek nincsen szükséges a rasszok delíriumára'. Ettől még persze nem egy vonzó rendszer ez, sőt, egy szabadságellenes, elnyomó hatalomgyakorlás.
Ezzel szemben a Jobbiknak korántsincs ilyen vagy hasonló kidolgozottságú gazdasági programja, csak lózungjai (amelyek persze ugyanúgy romba tudnák dönteni az országot, de ez most mellékes).
Egy másik stratágia a bojkott és az elhatárolódás. Ezzel kapcsolatban persze két probléma is felmerül (és adott esetben egy titkosszolgálati vagy karhatalmi fellépés esetén méginkább): a demokráciának alapelve, hogy a választók szavazata és akarata a döntő, ilyen értelemben pedig a Jobbik egy legitim játékos. Nem jelentéktelen probléma az sem, hogy a magyar médiát alapvetően (és leegyszerűsítően) két részre lehet osztani: van egyrészt az érdekek alapján elkötelezett része, amit remekül példáz mondjuk a Népszabadság vagy éppen a Magyar Nemzet, és van a mindenre ráharapó bulvárjellegű része (ide például a kertévék híradóját lehetne sorolni), és elvétve van egy-két, jobbára marginális médium, amelyek értékek alapján próbálnak működni. Így aztán nem nagyon marad senki, aki feltegye nekik a kemény kérdéseket - ha valaki megpróbálja, azt komolyabb következmények nélkül bojkottálni tudják (bár pont ma cáfol erre rá az Index - önleleplező is lett az interjú, hiszen Vona Gábor vagy fantáziavilágban él, vagy velejéig cinikus).
Ráadásul kialakították a saját, szintén érdekalapon szerveződő médiájukat, ahol elméleti esélye sincsen meg annak, hogy például Vona Gábor találkozzon azzal a kérdéssel, hogy mit tenne, ha a gazdasági elkézeléseik megvalósítása esetén a magyar export jó kétharmada arrébbállna pár országgal, vagy hogy megkérdezzék tőle, hogy mennyire lenne jó importcikkek nélkül élni. Így aztán a Jobbik jobbára múltbéli valós vagy képzelt sérelmek emlegetésére, sosemvolt békeidők felemlegetésére szorítkozik, és irreális, képtelen és megvalósíthatatlan, de az egyszerűbb gondolkodásúak számára elsőre jól hangzó (vö: légbőlkapott) ötletek bedobásának stratégiáját követi.
Szintén népszerű sportág az elhatárolódás, ami tüneti kezelésnek ugyan érdekes lehetőség, de önmagában csak az érintett párt, csoport valamint szimpatizánsaik radikalizálására alkalmas. Ráadásul a ballibek egyszerre próbálják a szélsőjobb és a Fidesz elleni eszközként használni, és aztán álszent módon csodálkoznak, ha valaki nem akarja a játékukat játszani.
Arra persze, hogy miért nem elég a kommunikációs fellépés, pofonegyszerű a válasz: mert a szélsőséges jobboldal megszerveződésének az oka nem kommunikációs ok volt (mint ahogy a szélsőséges baloldal esetleges megszerveződésének sem az lesz az oka, ha egyszer sor kerülne rá). A gazdasági válság - amely magyar válfajában azért keményen szerepet játszik a devizahitelezés és a megtakarítások hiánya is - mértéke sem újságcikkektől lett akkora, amekkora.
Újabb speciális problémánk azonban, hogy a magyar politikai szféra kormányerőit alkotó ballibek cselekvésből elégtelenre vizsgáztak. Nemcsak a szélsőségesek elleni fellépés területén, hanem a Bajnai-kormány megjelenéséig (ami azért pár területen kétségtelenül javított) minden területen, az egész kormányzásból megbuktak. Ez sokkal súlyosabb annál, hogy lopnak - bár persze lopnak - , mert alapvetően bizonyultak alkalmatlannak az ország vezetésére. Völgyhidakat építenek síkságokon, velünk mossák fel a padlót a szomszédos országok diplomáciában, a közigazgatást sikerült reform címszóval teljesen szétbarmolni (az állampolgár ezt a rosszindulatú, lusta és alkalmatlan ügyintézővel való találkozásokon mérheti le, amely mögött általában alkalmatlan, perspektíva nélküli vezetés és elcseszett eljárási szabályok húzódnak meg), a költségvetési egyensúlyt súlyosan megrendíteni, a társadalom csoportjait nyíltan szembefordítani egymással, az egészségügyet tovább feudalizálni. Egyetlen területre nem lehet azt mondani, hogy sikertörténet.
Gyurcsány Ferenc regnálása alatt a kormány, mint az ország vezető végrehajtó szerve egyszerűen nem működött testületként - emlékezzünk az autóbeszerzéses ügyre: a miniszterelnök bejelenti, hogy leállítják az összes nem szükséges autóbeszerzést, majd a pénzügyminisztere új autót vesz. És itt a hiba természetesen nem az új autó megvétele volna, hanem azt vegyük észre, hogy még egy egyszerű piárakció lebonyolítására is képtelenek voltak. Más kérdés persze, hogy a KSZF nevű zombiszervezet előkerül ebben a történetben is, amit eredetileg a kormányzati negyed működtetésére hoztak létre - negyed persze nincs, de a szervezetet meg elfelejtették megszüntetni.
Két dologban reménykedhetünk.
Az egyik, hogy az MSZP-t maga alá temeti az, amit összehordtak. Ha ez megtörténik, persze előbb-utóbb alakul majd új baloldali párt hazánkban (vagy akár a Megbokrosodott Demokrata Fórum lesz az), de legalább az állampárti örökséggel sikerül végleg szakítani, és talán az állampártból ittmaradt erősen kudarcos funkcikkal is. És esélyt kapunk arra, hogy a kádárizmust elkezdjük eltakarítani.
A másik - és ezt lehet, hogy egy év múlva már nagyon bánni fogom, hogy leírtam - hogy a Fidesz felismeri, hogy a kommunikáció csak egy eszköz, ráadásul nem is a legfontosabb, és az összes fent említett probléma megoldása az, hogy jó kormányzással egy olyan országot teremtenek, ahol egyszerűen jó élni, 'jobb' és 'baloldalinak' egyaránt, mindeközben azonban képviselve az európai hagyomány pozitív értékeit. Szerintem ez az, amivel igazán eredményesen lehet fellépni a szélsőségesek ellen, és fel lehet morzsolni a táborukat.
Kapcsolódó írások:
Konzervatív korszak jöhet – de milyen?
Konzervatív korszak közeleg
Vállveregetés helyett
Balu megmondja