Mi legyen a radikálisokkal?

vadnyul I 2009.06.29. 18:03

Előzmény: Konzervatív korszak jöhet - de milyen? (Loppert Dániel)

 

Az EP-választásról azt mondják, átrajzolta a magyar politika térképét, mert újra megjelent egy radikális jobboldali párt, sőt, először a rendszerváltás óta, mintha túlságosan is erős lenne. Persze a nacionalizmus térségünkben nem új és nem meglepő. Megnézve a szomszéd országok politikai térképét, fontos különbséget találunk Magyarországhoz képest: mindenhol erős nacionalista pártok vannak, és ezen kívül is a nacionalizmus mindegyik országban jelen van - sajnos a legtöbb helyen ez magyarellenességgel párosul.

A demokrácia eljövetele együtt járt a nemzeti érzés felerősödésével és új nemzetállamok születésével. Talán vannak, akiket ez meglep. És vannak olyanok, akiket annyira nem, mert elég John Lukacsot olvastak. Akinek egyik, számunkra, haladás-marxista maszlaggal etetett keletiek számára meglepő kijelentése, hogy a 20. század legerősebb szellemi áramlata nem a haladás vagy a szocializmus, hanem a nacionalizmus. Ezt már az első világháború kitörésének tanulmányozásánál is könnyű észrevenni. A világháború után a fasizmus(ok) felemelkdése pedig a nacionalizmus és a szocializmus új kombinációját hozta el. Németországban ennek uralomra jutása a náci párt nevében is benne van, de a második világháború alatt teljesen világos ez a fordulat a Szovjetúnióban is. A nagy honvédő háború tipikusan szocialista fogalom, ugye?

A második világháború után az orosz érdekszféra kiterjedése sem fojtotta el - Magyarország és az NDK kivételével - a pánszláv alapokkal már amúgy is megtámogatott nacionalizmust. Kelet-Európában nemzeti szocializmusok alakultak. A rendszerváltás után a szocializmust ejtették, a nacionalizmus ellenben újabb virágzásnak indult. Kivéve nálunk. Bár mindenféle radikális jobboldali pártok fel-feltűntek, a parlamenti képviseletre 1998-ig várniuk kellett, és a Jobbik megerősödéséig számottevő pártjuk nem is jelent meg.

Talán a magyar nacionalizmus nem is annyira erős. Legalábbis megerősödéséhez a hét éve tartó kormányzati káosz (az állam meggyengülése) és a gazdasági válság egyformán szükséges volt. Szavazói között baloldaliakat és jobboldaliakat is találunk, azaz a párt csak úgy sikeres, ha egyszerre operál a nemzeti érzéssel és a széles értelemben vett szociális demagógiával. Az elmúlt évtizedben, részben a rendeszerváltó pártokkal való elégedetlenségből táplálkozva, és kihasználva az Internet lehetőségeit, szerveződött meg a radikális tábor. A demokratáknak átfogalmazva: alulról, a népből. A radikálisok még a nép részei - nem az elit, csak szeretnének azok lenni.

A radikálisok térnyerésére a nagy pártoknak természetesen reagálniuk kell. Mármint jelen állás szerint az egyetlen megmaradt nagy pártnak, a Fidesznek. Számukra  az első tanulság az lehet, hogy megbukott az "egy a tábor" gondolata. Nem lehet, nem is szükséges, és egyáltalán nem bölcs mindenkinek megfelelni. Csakhogy tévedés lenne itt megállni. Ahogy fentebb már említettem, a Jobbik sikeréhez nem elegendőek a Fideszből kiábrándultak - hívjuk őket a Fideszre szavazó szélsőjobboldaliaknak. Közülük valamennyit talán vissza lehet szerezni karakteresebb, bátrabb politikával - de azokat, akik a radikálisok "hálójába" kerültek már nem. Nem is érdemes. Talán még annyian sincsenek, hogy a parlamenti küszöböt elérjék.

A Jobbik többi támogatója ellenben annál érdekesebb lehet a Fidesznek is. Akik azért szavaztak a Jobbikra, mert biztonságukat alapvetően veszélyeztetve érzik, azokat meg lehet nyerni a biztonságérzetet helyreállító politikával. Az eszközök viszonylag egyszerűek: önmérséklet a pozíciók osztogatásánál, köz- és jogbiztonság növelése.

A radikálisokkal szembeni fellépés balliberális eszköztára a kirekesztés, megbélyegzés volt: tegyünk úgy, mintha nem is léteznének, képviselőikkel ne foglalkozzunk, szavazóikat bélyegezzük meg, mint szélsőségeseket. Tipikus: a nép addig jó, amíg hivatkozási alap, és jól szavaz; ha nem, akkor jaj neki. Ez az út nem járható, ezt látjuk. A radikálisokra tekintsünk túlérzékeny mutatóként - legyenek azok az emberi jogok, a szabad piac vagy a nemzet radikális hívei. Attól, hogy javaslataik megvalósíthatalanok, a problémák, amikre rámutatnak, még valóságosak. A politika feladata pedig, hogy ezeket az ügyeket kezelje.

Többek között azért, mert mégiscsak egy politikai közösséget alkotunk, és bármennyire is kellemetlen, mindenkinek egy szavazata van. Ha egy párt nem ad válaszokat lehetséges szavazóinak kérdéseire, azok majd találnak egy másik pártot. Ehhez nem árt tudni azt sem, ki az, akit az adott párt meg akar szólítani, és ki az, akit nem.

Talán még akkor is, ha egy néppártról van szó.

 

Kapcsolódó írások:

Konzervatív korszak jöhet – de milyen?

Konzervatív korszak közeleg

Vállveregetés helyett

Európa, Európa

Balu megmondja


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr231216004

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi Fricska 2009.07.01. 10:19:22

ATV Híradó - FasisztaveszélyEz az ATV híradója. A legfrissebb hírekkel Kuruc Péter várja Önöket. Fasisztaveszély - jó estét kívánok, Kuruc Péter vagyok - pillanatokon belül kezdünk!                 …

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2009.06.29. 23:17:57

@Megfigyelo: Ha a Jakab tudná, hogy leháboruztad, csodálkozna. Csakmost részeg.

Bell & Sebastian 2009.06.29. 23:24:05

Talán annyit még:

A politika MŰVÉSZET Aristotelész óta.

Úgy kell szemlélni, mint egy festményt, az összkép a lényeg, aki jó technokrataként szétcincálja, elveszik a részletekben, az egyre homályosabban fogja látni.

Ebben qrva jó Orbán, de a hülyék (pol. analfabéták) kiszámíthatatlanok karámba terelés nélkül, csengettyűs csacsi nélkül!

Az összes hívószó a jobboldalon. Terített betli!

bastian 2009.06.29. 23:29:39

Azért mert a szélsőséges jelzőt a ballib média használja a nemzeti oldalra, azért miért kell úgy beállítani, mintha az volna az igaz? A nemzeti oldalon pedig a ballib a szélsőséges. Az előbbi szerint a nemzeti oldal a kisebbségek és egyének sérelmére tör, az utóbbi szerint a ballib az országra és a többségi társadalomra tör. Most kinek van igaza? Én csak az utóbbira látok bizonyítékot a jelen korban, a másikra csak fél évszázadnál is régebbi példákat lehet hozni....
Úgy csinálni, mintha csak egyféle igazság lenne és aszerint érvelni, tudatlanságra vall, hiszen a társadalmi formák mindig is változtak és fognak is...

Kamee 2009.06.29. 23:36:06

Meg kell végre érteni, hogy a bal és jobb jelzőt el lehet felejteni.
Pl. az MSZP-t baloldalinak nevezik, de semmi baloldali értéket nem mutat már fel.
A Fidesz jobb, vagy jobbközép megnevezése is már a múltté.

Szerintem (de lehet vitatkozni):
Fidesz: Polgári-liberális
KDNP: Polgári-konzervatív
MSZP: elvileg szociáldemokrata, gyakorlatilag egy diktatórikus anarchiát épít
Jobbik: Nemzeti radikális
MDF: nehéz megfogni, de talán a Diktatórikus Álkonzervatív jelző a legillőbb rá.
LMP-HP: Zöld-Neoliberális hibrid
Szdsz: Globalista-Neoliberális

bastian 2009.06.29. 23:39:12

@Kamee:
Azzal egyetértek, hogy ezek elavult jelzők, én is csak a könnyebb érthetőség miatt használom, mivel sokan még mindig abban gondolkoznak.
Én egyébként nem bonyolítanám ennyire túl, ezek árnyalatnyi különbségek.

A két fő sodorvonal:

Nemzetállam megtartó - Jobbik
Nemzetállam felszámoló - Mindenki más (jelenleg)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.06.29. 23:46:50

@is:
melyik "közvéleménykutató" szerint 2-3%-os a támogatottságuk?
és melyik médiumoknak szokása 20 gárdistát alulról fényképezni?
és kik láttak oda is fegyveres alakulatokat, ahol csak paintballoztak?
én meg hogyan lettem orbánista már megint?
benne van a jobbik sikerében a komplett polelit, de te is.

Kamee 2009.06.29. 23:48:48

@bastian:
"Nemzetállam megtartó - Jobbik
Nemzetállam felszámoló - Mindenki más (jelenleg) "

Ezt így nem teljesen jelenteném ki, mert pl. Thrümer-féle társaság (amit szélsőbalnak neveznek) gazdaságpolitikája nemzetállam megtartó vonalat követ. Szóval vannak azért átfedések;)

bastian 2009.06.29. 23:55:21

@Kamee:
Természetesen vannak még "szórvány" szervezetek, amiknek a jelentősége jelenleg 0, bár a Munkáspárt és az újjáéledt MSZMP nem tudom hova teszi a "proletár internacionalizmust". Valószínűleg az túlságosan "hajazott" volna a globalizációra, ezért a kukában végezte... :))

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2009.06.29. 23:58:16

Hú, de kurva sok újdonság volt ebben a posztban, nem csoda, hogy index-címlapos lett.

Bocsi, de ehhez tényleg ennyit tudok hozzáfűzni.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 00:00:04

@Kamee: @bastian:

Urak!

Humán-evolúciós szempontból három kategória van:

1., Falkavadászat
2., Megeszem egyedül
3., Megesznek

Az utolsónál bármi jobb, például töröknél az orosz.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.30. 00:03:06

@d.z.: bloghu kommersz szar vagy az őrület. Utóbbit válsztottam :D
@Bell & Sebastian:
Még valami hasonló okosat légyszi! Már a politika = művészet óta felnézek rád.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 00:04:57

@Admiral William Adama:

:) Ne tedd, nem vagyok rá méltó, csak nyalni járok ide. :)

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2009.06.30. 00:05:43

@Megfigyelo: Édes jó Istenem, legalább tudnád miről beszélsz...Horthy nem volt se náci, se fasiszta. Egy kemény vezérközpontú parlamentáris demokráciát tartott fent. Rendeset, tudod kapitalizmus, többé-kevésbé szabad választások (amennyire a korszak megengedte) és közben kikapart egy harmadjára zsugorodott országot a szarból, felhozta az ipart, az egészségügy rohamosan fejlődöt, stb., stb.
Aki meg nácikkal, vagy nyilasokkal szorosabb kapcsolatba hozza ideológiailag, az olvasson el egy történelemkönyvet egyszer!
Horthy, ha még ma élne minden bizonnyal elhányná magát a Jobbik dolgaitól és amúgy ez fordítva is így lenne.
Könyörgöm ne beszéljünk olyan dolgokról, amit nem ismerünk! Kösz

bastian 2009.06.30. 00:06:23

Azért azt tisztázzuk:

Aki nem áll ellen azt biztosan megeszik. Ha ellenáll, lehet akkor is, de azért nagy a különbség! :)

Egyébként remélem, legalább Európa túl van már azon a szinten, hogy csak "zsákmányban" és "vadászban" tudjon gondolkodni, ha nem így van, akkor úgyis háború lesz megint...

Bell & Sebastian 2009.06.30. 00:12:53

@Admiral William Adama:

Azért az apartheid időnként jól jön. (ha túl nagy a civilizációs különbség)

Lásd Dél-Afrika mai helyzete vs. Mandela előtt. Gazdaságilag, tátsadalmilag, közbiztonságilag. Melyik volt élhetőbb?

teknős 2009.06.30. 00:17:07

@bastian: A nemzetállam megtartásba hogy fér bele a "nyaljuk az oroszok hátsóját" című Vona eposz?

Sajnálom, de a Jobbik nem radikális. Néztétek már a cigánysággal foglalkozó programját. Röhejes. éppen olyan lózung, mint, hogy nem kéne a nemzeti jövedelmet saját zsebbe termelni.

Szibarita, is és a többi ősbolsi: igazatok van, tényleg fasiszta veszély van. Most, hogy az MSZP szétesett, már nem takarja jótékony homály azt a mélyen rasszista, xenofób szavazóbázist, ami eddig a hatalomra segítette és ott megtartotta a szoclib pártokat. De ti ezzel már nagyon régóta tisztában vagytok. 23 millió román...

Kamee 2009.06.30. 00:27:25

@teknős:
"A nemzetállam megtartásba hogy fér bele a "nyaljuk az oroszok hátsóját" című Vona eposz?"

Miről beszélsz? Csak szólok, hogy pl. Oroszország nagyon jó mezőgazdasági felvevőpiac. És a mezőgazdasági terményért energiát (olaj, gáz) tudunk közelről behozni.
Ha nem értesz hozzá inkább ne szólj bele;)


"Sajnálom, de a Jobbik nem radikális. Néztétek már a cigánysággal foglalkozó programját. Röhejes. éppen olyan lózung, mint, hogy nem kéne a nemzeti jövedelmet saját zsebbe termelni."

Itt megint csak a nem hozzáértésedről tettél tanúbizonyságot. Jó annyiban igazad van, hogy a Jobbik nem annyira radikális, mint a libanoni Isten Pártja (gyengébbek kedvéért Hezbollah) vagy a román és szlovák nemzeti pártok, de pont ebből látni, hogy a Jobbik demokratikus körülmények között működő radikális párt, nem pedig népcsoportellenes és demokrácián túllépő söpredék (mint pl. Slota féle hányadék)

Bell & Sebastian 2009.06.30. 00:30:41

@teknős:

Tényszerűen nyaltuk, ezért pusztították ki Gyurcsányt. (többek között, + Perez nyalogatás)

Oroszokkal tárgyalni csak a németeknek vagy franciáknak szabad.

Elvégre ők az EU! Ők vesznek fel új tagokat...

Bell & Sebastian 2009.06.30. 00:35:45

@Admiral William Adama:

Második olvasatra már feltűnt, köszönöm.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 00:49:37

@Admiral William Adama:

Felkeltette az érdeklődésemet, beleolvastam a fellelhető cyber-életművébe... (40-50 komment a 850 -ből)

Ugye nem hord már fegyvert? :)

hasszán 2009.06.30. 01:55:58

meddig nacionalistázzák le azt a népet, amiből megélnek? takarodjanak a faszba a pártjukkal innen!!!

hasszán 2009.06.30. 01:58:07

egyébként igen! nekünk van piros zászlónk, fehér csíkokkal...nem tetszik? nézd otthon a kék fehéret! magyarnak lenni minden, csak nem relatív...

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.30. 02:09:19

@Bell & Sebastian:
A látszat csal. Ez egy gigantikus Mónika show. Aki komolyan veszi az megérdemli !;)

Drang 2009.06.30. 02:09:59

„Akik azért szavaztak a Jobbikra, mert biztonságukat alapvetően veszélyeztetve érzik, azokat meg lehet nyerni a biztonságérzetet helyreállító politikával.”
Hát nem. Ez a korábban a maszopra (vagy más pártra, de semmiképp sem a fideszre) szavazók rétege, akiknek a legkevésbé sem érdekes a fidesz programja, mivel akkor sem szavaznának rájuk, ha fejenként kapnának tőlük egy toronyórát lánccal.
Fogjátok fel már végre: a Jobbik és szavazói számára immár bármelyik „tradicionális” párt teljességgel elfogadhatatlan. E pártoknak már volt alkalmuk vizsgázni, és a „megfelelt” minősítést egyik sem érte el. Lehet, hogy a Jobbik sem fogja, de meg fogja kapni a lehetőséget. Próbálgathatjátok a Jobbikot begyömöszölni a 20 éve is idejétmúlt kategóriák és szabályok közé, nem fog működni, ezt az EP-választások kapcsán az elemzők és közvéleménykutatók velük kapcsolatos totális kudarca már megmutatta. Inkább egyszer menjetek ki az emberek közé, az sokat lendít a valóságérzéken. Vagy ne csodálkozzatok, ha a fidesznek nem a maszoppal, hanem a Jobbikkal kell megküzdenie a győzelemért. Tudom, hogy ez már felmerült a fideszben, csak éppen semmiféle elképzelésük sincs a helyzet kezelésére (eddig az „elveszett szavazat” duma volt a stratégia, de ez igen csúnyán megdőlt). A szocializmusra ugyanis igény van, és a nemzeti bizony sokkal működőképesebb és vonzóbb, mint az internacionalista (ami ráadásul manapság a gyakorlatban globalista, és nem csak Magyarországon).

2009.06.30. 02:26:51

@senderesevece: a magyarság elsősorban vállalás és nem genetika. másodsorban kölcsönösen kulturált viselkedés... ; )

nagyo78 2009.06.30. 07:21:51

Csak a sorok között lehet kiolvasni az írásból, úgyhogy mondjuk ki: a cigányprobléma elhallgatása, az azzal kapcsolatos tehetetlenség a Jobbik felemelkedésének egyik, ha nem a legnagyobb okozója véleményem szerint. A cikk pedig ismét nem nevezi nevén a gyermeket.

Serio (törölt) 2009.06.30. 07:24:15

Magyarország egészen különleges helyet foglal el nacionalizmus szempontjából.
A pánszláv nacionalizmus valóban radikálisabb és erősebb, mint a magyar, ugyanakkor viszont jobban is hasonlít annál a brit és francia nacionalizmusokra, illetve azok kb. 100 évvel korábbi, éretlen és erőteljes formájára.
A magyar nacionalizmus ugyanis ellentmondásos és hisztérikus.
Egy brit vagy francia (vagy egy szlovák) nacionalista büszke a nemzetére. Egy magyar... nos egy magyar a legritkább esetben büszke. Inkább érez részvétet, szégyent, szomorúságot, kisemmizettséget, dühöt... Csupa negatív dolgot.
Egy szlovák nacionalista a szlovák nemzet tetterejétől várja a felemelkedést. Egy magyar nacionalista mindenféle vélt vagy valós ellenségek eltűnésétől.
A magyarellenesség a pánszláv nacionalizmusban nem a siker eszköze, hanem a dolgos szláv kezek munkáját védeni óhajtó protekcionizmus. A szláv-, zsidó-, és egyáltalán külföldiellenesség a magyar radikális nacionalizmusban viszont a felemelkedés ígéretét hordozó hódító háborúra való buzdítás. "Dolgos kezek" nélkül. A dolgos kezek azok ugyanis a "zsidók", és akkor lesz jó a magyarnak, ha mindazt amit megtermeltek, elveszik tőlük.
A magyar radikális nacionalizmus fosztogató, kalandor nacionalizmus. Nem a nemzet tetterejében, csak az erőszakban hisz. Épp ezért nem tudott központi szerepet szerezni a politikában eddig, és épp ezért aggasztóbb az előretörése, mint a szláv radikális nacionalizmusé.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.30. 07:41:56

Azért egy honvédő háborút (tehát védekezel, mert megtámadtak) még én se neveznék nacionalistának...

Serio (törölt) 2009.06.30. 07:51:08

Fedor: Kik támadtak meg téged? Csak nem a zsidók? Aztán mivel? Traktorral meg pénztárgéppel?

Serio (törölt) 2009.06.30. 07:55:29

Különben meg egy valódi honvédő háború (nem egyenlő a fosztogatással) is nacionalista, csak épp azt kellene a magyaroknak megtanulni, hogy a nacionalizmus nem rossz dolog, nem szégyen, nem kell letagadni.
Az idegengyűlölet a szégyenletes.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.30. 07:57:45

@Serio: Látom, nem tudod, hogy kivel beszélsz :-)

Én csak a "A nagy honvédő háború tipikusan szocialista fogalom, ugye?" mondatra reagáltam...

Megfigyelo 2009.06.30. 08:03:41

@Valaki2: A Jobbik egyertelmuen fasiszta (naci, nyilas, hungarista...) rasszista part. A "nemzeti radikalis" egy eufemizmus ugyanerre.

Megfigyelo 2009.06.30. 08:04:49

@Admiral William Adama: Ennek semmi ertelme. Miert lennek en az appartheid hive?

azallamenvagyok 2009.06.30. 08:05:25

nem kell ezen ennyit agyalni: az utóbbi években a politika elkövette azt a hibát, hogy ideológiákat engedett be a parlamentbe, a közéletbe (a libi kettős mércére gondolok), amivel semmi gond, ha megmarad elvek szintjén. Az, hogy ész nélkül átgázoltak embereken az elveik védelmében, azaz emberek igazságérzetét bántották az elveik miatt, mint intoleráns viselkedés természetszerűleg kiváltotta a másik ideológia erősödését.

Egyszerű példa: ha a feministák a nők védelmében elkezdenek férfigyűlölők lenni, sőt többletjogokat próbálnak kiharcolni a nőknek, akkor a férfiak utálni fogják a feministákat, sőt, sok nő is, még akkor is, ha a feminizmus alapelveivel mélyen egyetértenek.

Megfigyelo 2009.06.30. 08:08:33

@bastian: Letezik, ha nem is univerzalis, de osszeuropai igazsag, amit Europa minden kulturembere elfogad, Es ez a fasizmus (beleertve a Jobbik-felet) elfogadhatatlansaga. Europa mas orszagaiban a Jobbikot mindenekelott a jobboldali partok es az egyhazak kozositenek ki.

Megfigyelo 2009.06.30. 08:11:29

@bastian: Hulye. Egyetlen magyar part sem akarja felszamolni a nemzetallamot. (Bar igazan nem lenne kar erte...)

Megfigyelo 2009.06.30. 08:13:44

@bs395: Speciell most talaltak a rendorseg eles gepfegyvereket a "painballozo" kikepzo-centrumban. Ne jetszd a hulye-gyereket...

Megfigyelo 2009.06.30. 08:29:26

@d.z.: Ez tenykerdes. Horthy buszken emlitette, hogy a "szegedi gondolat" lenyege ugyanaz volt, mint az olasz fasizmuse es a nemet nacizmuse, de "o mennyivel elobb kezdte". Mindig nagy hangon volt antiszemita...
A numerus clausus volt a XX szazad elso faji torvenye...

A Horthy-korszakban formalisan tobbparti parlamentarizmus volt, de demokracia nem. Csehszlovakiaban igen, ott volt, Magyarorszagon nem... Europaban akkor mar csak Magyarorszagon volt erosen korltozott valasztojog, nyilt szavazas, a cenzuranal rosszabb, utolag okkal-oktalanul bortonnel bunteto sajtotorveny, statarium, stb...
Es rasszista "kereszteny kurzus" -- abban a korban a kereszteny szot "nem zsido, antiszemita" ertelemben, es nem vallasi ertelemben hasznaltak Magyarorszagon. (Ezert nem szerepelt Barankovics par excellence keresztenydemokrata partjanak neveben a "kereszteny" szo.)

Horthy tomeggyilkoskent kezdte, tomeggyilkoskent fejezte be - ne tessek mar annyira vedeni! (Akkor mar inkab Bethlent.)

Megfigyelo 2009.06.30. 08:40:14

@Serio: Nagyon igazad van: "A magyar radikális nacionalizmus fosztogató, kalandor nacionalizmus. Nem a nemzet tetterejében, csak az erőszakban hisz... és épp ezért aggasztóbb az előretörése, mint a szláv radikális nacionalizmusé."

Es abban, is, (ez implicite van benne, abban, amit irsz) hogy az antiszemitizmus lenyege: " Hoci nekunk a zsidovagyont!",

Kontrabass (törölt) 2009.06.30. 09:02:02

Az tény, választ – és tegyük hozzá, hatalomra jutáskor megoldást is - találni kell egy pártnak a választók kérdéseire és problémáira.
Még az is igaz, ismerniük kell a választóikat – ez a kérdéseik megismeréséből nagyjából adódik is, és ez alapján meg is szólíthatóak. Tegyük ehhez is hozzá, hogy a megszólítás ne visszaigazoltatása és felelőtlen ígérgetésen alapuló megnyugtatása legyen félelmeiknek, és ne olyan válasz legyen, amely válasz egyben megtagadása a másik szavazónak.

És elértünk a lényeghez: mi az, hogy KIT NEM AKAR megszólítani egy párt?

Jelen esetben egyik párt sem kisebbségieket képviselő párt, innentől kezdve nem értem a felvetést. Netán nem felkészült a kormányzásra? Netán nem felkészült egy felelős ellenzéki szerepre?
Ha első két kérdésre „de” a válasz, mégis, az ország mely rétegét nem tekintik állampolgárnak?
Hogy miért nyert konkrét program nélkül a Fidesz? Mert bármennyire is kritizáljuk, még mindig mi vagyunk a hülyébbek náluk, ahogy az EP szavazati ábra mutatja. Aki kormányozni akar, felelőtlenség nem országban gondolkoznia. Hangsúlyokat lehet találni program és program között, de választói öngyilkosság azt elvárni, amibe belebukott az SZDSZ: bekerülés érdekében alakítsanak ki rétegpolitizálást, ami arról szól, jól behatárolják, kikhez szólnak, így ők a záloga az azoknak szóló a politikának, és ha ők nem kerülnek be, vége a demokráciának. Miközben az ő parlamenti szavazatuk is dönt MINDEN EGYES réteget érintő törvényalkotásban. Mint kulcspozíciójú, de rétegpolitikát folytató majd azon az elven, nélküle nincs 2/3-os többség, kulcsminisztériumokat követel magának. Az SZDSZ sosem követelte magának a szociális és munkaügyi miniszteri posztot, holott pl a roma politika egyik fő minisztériuma lehetne. Ezzel szemben magának követelte a gazdaságit és hírközlésit, ami a társadalom egészére alapvetően kihat. Magyar Bálint lassan a feltétlen kötelező iskolába járást is elvető, az óvodai szintet vagy 6 évre kiterjesztő, végnapjaikban beterjesztett oktatási törvényjavaslata meg úgy az elkövetkező nemzedék 40 évét is lerendezte volna, akik nem magániskolákba járatják a gyereküket. Ehhez képest nekik csak 200.001 szavazat kellett volna.

Orbán Viktor sokat bírált „polgározása” épp arra irányult, egy, a szó mögé hallgatólagosan betudott egyéb értékrendeken túl, hogy mindenkihez szóljon. Ezt Gyurcsány ügyesen ismerte fel, és a kisajátítás engedése helyett ugyanúgy használni kezdte ő is. Orbán sokat bírált utcára vonulása mögött az a szándék volt, a megbukott hitelű parlamenti bohóckodáson túl közvetlen kapcsot teremtsen a választókkal. Megint más kérdés, mennyire érdemi kommunikációra használja fel, ettől függetlenül működött. Ezt Gyurcsány a blogozással próbálta ellensúlyozni, és pártja előtti őszinteségi rohamaival…És még ez is bejött sokaknak.
Érdekes módon nem azt várjuk el, egy kormányzásra, de minimum kormányzati életre befolyást gyakorló, leendő parlamenti párt felelősen tudjon kezelni MINDEN lényeges, minket érintő problémát, és valóságról szóljanak a programjai, hanem azt, végül mindegy milyen táppal, de személyre szabottan szólítson meg minket, és csak azokat, akik a szurkolóik, hogy a fafej B közép szektor is értse, hova tartozik, és hova nem:
- Mi vagyunk a zöldek. Nem a lilák, a zöldek.

A probléma nem ott van, kiket nem kell megszólítania. A probléma ott van, mikre nem talál valaki választ, és azok, akik végkép válasz nélkül maradnak, szélsőségesek lesznek.
Számomra az lenne a politikai siker, ha valaki megoldást kínál pl. romapolitikára házgyújtogatás és az EP-választás eredményét követő „meglepetéseket” látva, teljesen hiteltelen szélsőség-rémisztgetés nélkül.
A rossz szülő módszerű, hol ijesztgető, hol ajándékot ígérő politizálásnak vagyunk a hülye gyerekei, akik követelik, nevén szólítsák, és simogassák a buksiját, de nem szeretne hallani észérveket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.06.30. 09:05:57

@Serio: & @Megfigyelo:

Emberek! Ti mit isztok? Amit itt nyomtok az kész besz*rás:-D Ha ilyen jól el lehet tőle szállni, akkor adjatok már nekem is belőle egy pohárral! :-D

ü
bbjnick

Kalmár 2009.06.30. 09:16:00

Tetszik az blog, gratula.
Sokat ülök szavazat számláló bizottságban, érdekes látni kik jönnek és milyen elképzeléssel. A hangosabbak, mindign is elmondják kire jöttek szavazni és miért.
Van véleményük, elképzelésük és határozottan tudnak dönteni. Gondolják..... Gyakorlatilag a tv- ből hallott szlogeneket hallom vissza. A legegyszerűbbeket.
Ez kicsit elszomorító. Nyugodtan el lehet felejteni, hogy a választók a programok összehasonlítása után döntenek. Fenét! Valami egíszerű dologba belekapaszkodnak, és hajrá!! Orbán cigány, lop. Gyurcsány hazudik, lop.
Néha sírni tudnék, hogy milyen embereknek van szavazati joguk. Pár év a szavazókörökbrn és kialakult bennem egy határozott szimpátia az Arisztokratikus Köztársaság felé.
Nem születési, hanem műveltségi, inteligencia alapján.
Szép lenne, ha csak 7! általános fölött, min. 85 IQ mellett lehetne szavazni. Nem is lőttem nagyon magasra.

Pötyy 2009.06.30. 09:24:56

@Kalmár:
Kicsit OFF:
Én ugyan nem ülök szavazókörben, de ehhez a felismeréshez elég csak kimenni az utcára. Viszont sajnos nem járható út a szavazati jog kompetenciához kötése (sem "intelligencia" sem vagyon, semmi). Olyan megoldás kell, amiből nem süt a felsőbbrendűségi tudat. Ez meg átverés, ha így gondolkodsz :)

Hogy konstruktív is legyek, szerintem simán jó a jelenlegi parlamenti rendszer, csak egy komolyabb korlátozó és felügyelő erőre lenne szükség, hogy a nyilvánvaló hülyeségeket visszadobja (olyasmi mint az AB, csak ez nagyon specializált). Aki meg az általad írt kategóriába esik (85-s IQ felett), az minden körülmények között jobban fog érvényesülni, mint aki nem.

Kontrabass (törölt) 2009.06.30. 09:49:27

@Serio:
"A magyar radikális nacionalizmus fosztogató, kalandor nacionalizmus. Nem a nemzet tetterejében, csak az erőszakban hisz."

Ez egy hatalmas csúsztatás, vagy fogalmazhatok úgy, ezt magyar látásmóddal fogalmazod meg, ahol erősebbnek érzed a külső, nem-magyarnak megfogalmazott rétegek ellen irányuló törekvést, és természetesnek érzed a saját nációd megélését, ami mögé nem tudsz be kötelező ideológiai elvet.
Ettől ne hidd már, egy szlovák nacionalizmus, ahol a magyarban az ő államiságukat fenyegető erőt látják, (megnyilvánulásainkban jogosan), nem konkrétan magyarellenes, ahol egy Slota büszke volt arra, megvert egy magyart, és hangsúlyozta, "jogosan, mert az idegesíteni akarta a magyar dal éneklésével." Vagy egy román kormányzat ne hidd, nem konkrétan magyarellenes, (kisebbségellenes), ahol a magyar vezetésű településeknek már nem is látványosan, hanem elképesztő módon nevetséges töredéke jut a központi költségvetésből. De beszélhetünk az anyanyelvi oktatás ellehetetlenítéséről, vagy egy nyíltan, tettleg megnyilvánulásaiban is magyarellenes szerb nacionalistákról, stb.

A nacionalizmus nem egy társasjáték, amit egyesek igaz módon, mások hamiskártyások szintjén, orvul űzik.

Amiket leírtál a szlovák kezek tetterejéről, pontosan kiadja pl. a Jobbik kommunikációját. Amikor egy közösség hangsúlyosan, politikai szinten kiemeli saját közösségeinek eddig csorbult, nem felszínre hozott értékeit, óhatatlanul mások ellenében teszi meg.
Ettől függetlenül, ahogy ráéreztél, vannak a nacionalizmusnak pozitív értéket hordozó üzenetei is, de a politikai terminológia ezt az egész törekvést csak a negatív hatásaival együtt kezeli, és akik ezt nem alapvetően kulturális, hanem állampolitikai szintre emelik, rendre élnek is vele.
Legalább azt lásd be, minimum hihetőbb lett volna a szemléleted, és arra tippelek, érzékenyebb vagy hazai szinten a támadásra, és magától értetődőnek érzed identitásodat, ha nem jössz épp a szlovák elrettentő példával. Ami mögé mozgatókban minimum érdemes megértenünk, hogy egy nagyon fiatal államról van szó, 16 éves. Mintha mi járnánk 1936-ban, ráadásul úgy, ők saját akaratból önállóvá, és nem mások döntése érdekében elszakítottakká váltak. Persze azzal a különbséggel, Szlovákia egy demokratikus Közép-Kelet-Európában vált önállóvá, így bármilyen fájó, gyorsabb alkalmazkodást várunk el tőlük.
A legviccesebb, ahol kijelented, Szlovákiában nem került kormányzati szintre a nacionalizmus.
A te kommunikációd egyébként azt tükrözi, ami nem a nacionalizmusunkra, hanem az alapmentalitásunkra jellemző: "mi akkora bénák vagyunk, egy nacionalizmust sem tudunk rendesen megcsinálni."
A veszteségkeresést gyönyörűen modellezed. Ez a veszteség kerülése, és a fejek felemelése a nacionalisták célja. Még 2 év, és beállhatsz a sorba.
A pozitív nemzettudat ezzel szemben a közösségi kultúra tudatosabb, így pozitív élményű megélését emeli ki, nem politikai szinten.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 10:32:12

@Májkonzerv:

Nagyon egyetértek.

Óvónő a képviselőtestületben felháborodottan:

- Én azért ülök itt, hogy az óvoda érdekeit képviseljem!

Hát nem! Ha már az összeférhetetlenség ellenére beengedtek, a faluét, vazze, hülye pitscha!

Lehet extrapolálni...

Pötyy 2009.06.30. 10:42:24

@Bell & Sebastian:
Te miről beszélsz? A demokrácia arról szól, hogy mindenki a saját (vagy az általa képviseltek) érdekét nézi. Aztán a többség szerinti döntést fogadják el. Persze ha egy megyei közgyűlésről van szó, akkor igazad van.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 10:43:23

@Admiral William Adama:

Magam is vallom, de azt is, vagy rendesen, vagy sehogy!

Bell & Sebastian 2009.06.30. 10:44:21

@Pötyy:

Önellentmondásról, nem veszed észre?

Pötyy 2009.06.30. 10:49:16

@Bell & Sebastian:
Bevallom nem. Ha rámutatsz megcáfolom :) Ha csak az iróniát nem értem, akkor pedig az enyémet...

Bell & Sebastian 2009.06.30. 10:56:48

@Pötyy:

Az outsider és bennfentes közti különbség egy eskü és a mások elöl elzárt információ.

Ha sorba rakjuk: haza, párt, választók... (vagy ilyesmi)

Plusz a kompromisszumok, alkuk, külpolitika (országstratégia), stb...

Választók? Ugyanmá', négy év múlva jönnek csak elő újra addigra meggyőzhetők. Hál' Istennek, mert feledékenyek!

Látom, nem láttál még képviseleti demokráciát "belülről". Addig örülj!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.30. 11:02:47

terjed a leckefelmondós íz...
több fűszerszámot...!

Pötyy 2009.06.30. 11:06:40

@Bell & Sebastian:
Ok, látom mit akartál mondani. Amiről meg én beszélek, az az hogy nincs olyan, hogy a haza érdeke. Persze lehet lózungokkal dobálózni, hogy a gazdaság fejlődése, de (mint bennfentes) tudod, hogy ez nem úgy megy, hogy a gonosz miniszter a ne fejlesszünk rubrikába tette az x-et. Az meg csak a krémje a dolognak, hogy nincs olyan, ami mindenkinek jó. Mi alapján döntöd el, hogy az egyik ember értékesebb, mint a másik? Nyilván a többségi érvet fogod felhozni, mert azt szokás. Akkor máris visszaértünk a kezdeti problémához. Az eredeti példára vonatkoztatva: A falu önkormányzatában nincs olyan, hogy a falu érdeke. A megyeiben van. Extrapolálva: belügyekben nincs olyan, hogy a haza érdeke, kizárólag nemzetközi viszonylatban.

Szerintem.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 11:15:14

@Pötyy:

(Só, bors, paprika! )

Mérce: a tükör. (Elméletileg, gyakorlatilag a zsozsó)
Ez is komply ellentmondás, mivel minden "jó" gombnyomásért primer v. szekunder pénz jár!

Innen az elqrvulás, nekünk kellett vagy félév hozzá Antall alatt.

Mondhatom, óriási ellentmondás van a szándék és gyakorlat közt. Aranyborjút imádnak, nem elveket, melyik többé-, olyik kevésbé!

Bell & Sebastian 2009.06.30. 11:23:34

@Pötyy:

Egy komoly érvem maradt, az Eskü szövege, Alkotmány szelleme, de azt nehéz belinkelni.

Amiről Te beszélsz, az a többség diktatúrája, mivel valóban az van, gyakorlatilag úgy van, ahogy mondod, és ez nagyon nem jó!

Itt kellene több dolog: hazafiság, erkölcs, szabad akarat.
Politikai eunuchoknak ilyen nincs. Ugye?

Pötyy 2009.06.30. 11:26:20

@Bell & Sebastian:
Nézd, ha valahol az elvekkel baj van (nem feltétlenül rosszak, de a többség rosszul értelmezi őket), ott semmi meglepő nincs abban, ha a gyakorlat még rosszabb.

És, hogy mi a tanulság a cikkre reflektálva? A kormánynak az a feladata, hogy az általa képviseltek érdekeiben döntsön (ez elvileg minden állampolgár), a parlamentnek meg az, hogy az általa képviseltek érdekében támogasson vagy akadályozzon. Csak azt nem tudom a pártok, hogy kerülnek a képbe :) Ja megvan, a listás helyek. De ez már messze vezetne.

Szóval én egyetértek a konklúzióval: a pártoknak igenis legyen határozott (akár mégoly szűk) célcsoportjuk. Ez ugyanis a lényegük.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 11:31:53

@Pötyy:

Ezért fejlődünk a bipólusosság felé, csak Orbán ugrani akart egy szintet!

Ezért nem értünk egyet, mert csak "zöld" és fogyasztói beállítottságú választó van, azaz spórolós és tékozló.

De ez is messzire vezetne...

Bell & Sebastian 2009.06.30. 11:38:40

@Pötyy:

Ha feltesszük, hogy a társadalom elemi építőköve a család, nekem van igazam (szociológia alátámaszt), ha az (önző) egyén, neked. A végletekig leegyszerűsítve.

És ezért nem jó jobboldalon hallani ilyesmit.
Mert önellentmondás!

Bell & Sebastian 2009.06.30. 12:55:30

www.youtube.com/watch?v=zAwcfVaanUM&NR=1

Csakhogy szokjátok, EU tagok lesznek nemsokára...

winerprince 2009.06.30. 13:29:26

@Bell & Sebastian: Hát nagyon úgy néz ki.Sajnos az energia politika megköveteli.Oroszország energiamonopóliumát nem lehet elvitatni.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 13:43:19

@winerprince:

Ajánlom figyelmedbe a 00:16:25 -nél adott linket, feljebb.

Cypriánus 2009.06.30. 14:20:21

bocs, acikk jó, de van benne tévedés:

1: Lengyelországban is igyekeztek a hazafias érzést lenyomni, manipulálni, vagy legalábbis kizárólag németellenes irányban élezni. (Sztálin világosna ,megmondta D' ilasznak, hogy a lengyelek gerincét el kell törni-a magyarokéval együtt.)

2: Románia esetén nehéz lenne pánszlávizmusról beszélni, mégiscsak latin népek.

3: a magyar nacionalizmus óvatos felhasználásával Rákosiék még kísérleteztek, Kádárék 56 miatt már nem.

winerprince 2009.06.30. 14:22:16

@Bell & Sebastian: Hm....Jó írás.Az etnikai felhígulás kérdéseben azért megjegyezném,hogy Oroszország közel nincs annyira bajban mint Európa,főleg a nyugati államokra gondolva..A közös cél érdekében i (euroszibéria) fellépést meg óvatosan kezelném,Oroszország sosem volt híve egyenrangú partnerségnek.Mert birodalmat épít...

Kontrabass (törölt) 2009.06.30. 14:57:07

@Pötyy:
"Ok, látom mit akartál mondani. Amiről meg én beszélek, az az hogy nincs olyan, hogy a haza érdeke."

Amennyiben haza alatt nem 1848-as forradalmáros szólamízt, hanem (azon túl) közösségi érdeket értesz, van.
A közösség arról ismerszik meg egy demokráciában, hogy az egyenjogúság és közjó érdekében lemond az egyén teljhatalmú önös érdekéről és feltétlen, kizárólagos előnyszerzéséről.
Így tehát nem kell egyenlő mértékű pénzt, jótéteményt nyújtani mindenkinek, hanem pozitívumnak kell értékelni, ha javul a szegények/családosok/romák helyzete, ami áttételesen rád is hat.
A baj azt, ez az elvet nem fogadjuk el, így valóban nehéz politizálni. Más kérdés, a "mindenkit a csúcsra juttatni egyszerre" érzést ki kezdte el. Na és ki igényli vagy egy ilyen poszttal, vagy ennek inverzével. Mert mindkettő azt bizonyítja, nem hisz közérdekekben, akár hiszel közösségben, akár nem.
Na ez a fájó.
Nem mellesleg az alapfokú logika hiányára is rámutat a rétegpolitizálás, mert mindenkinek az érdeke saját helyzetének javítása, amire energia és ráfordítás kell, tehát ha az egészből elveszünk erre, valahonnan és valakitől elvesszük azt.
Ha magadat egy egész előtt (ország) annak részeként identifikálod, akkor matematikailag kimondtad, alapvetően a fennmaradó ellen vagy, de minimum nem érdekel. Ez kisebbségi pártokon kívül megengedhetetlen.
És ismét utalnék arra, hogy ne kapjon szavazati értéket parlamentben országos vagy nem az általa képviseltek ügye esetén, és meg van oldva a többség dolga.
A demokrácia nagy mértékben szól jog- és érdekdeficitről.

Kontrabass (törölt) 2009.06.30. 15:01:43

@Májkonzerv:
Nem véletlen, külön műfaj a kisebbségi választás a választási törvényben. Legalább törvényesek legyünk már, ha magyar szavakat nem értünk, mint ország és demokrácia.

ibafaipap 2009.06.30. 15:17:48

A Jobbik előretörése nem valamiféle megkésett nacionalizmussal magyarázható, hanem reakció a cigányok elszabadult ősösztöneire és a kérdés kezelésének állami szintű elszabotálására. Mondjuk már ki az igazságot, ne tegyünk úgy, mintha egy másik bolygón laknánk. A kérdés megoldásához egyfelől megerősített rendőri jelenlét és az uzsorások meg a korrupt cigány kisebbségi vezetők letartóztatása,más részről munkahelyek és komoly oktatás kéne, hogy legalább a jövő nemzedék meglássa,hogy lehet máshogy is élni. Utóbbi lesz a nehezebb, ahhoz ugyanis százmilliárdok és évtizedek kellenek.

Kontrabass (törölt) 2009.06.30. 15:18:39

@Pötyy:
"Szóval én egyetértek a konklúzióval: a pártoknak igenis legyen határozott (akár mégoly szűk) célcsoportjuk. Ez ugyanis a lényegük."

Igazából te egy ideális választópolgára vagy egy ideológiai lózungokra épített országban, ld, Mo.
Én úgy érzem, kevered a reklámszakmát a politikával, nem csodálom, a hazai nívót látva.

A párt célja nem az, sikeresen határozza meg azt a létszámot (kört), akinek az érdekeit szerinte sikeresen tudja úgy kommunikálni, hogy be is jusson a parlamentbe, majd amikor bejut (kérdés, mekkora %-ban határozta meg önmagát, és ahhoz képest mekkora támogatást kapott) mint újdonsággal szembesül a többi párt ilyen hányadosával.
Az érték idehaza kb egy 450% / 45 % (ez utóbbi a szavazati részvétel.

A párt lényege:
AZ Ő OLVASATÁBAN megoldást kínál az ország számára, és az elsődleges számításai szerint (ez a sci-fi kategória idehaza) súlyoz az alapvető problémák között közösségi és időintervallum tekintetében, azaz: megnevezi az 1-2-4-10 éven belüli célokat valamennyi célcsoport számára. A súlyozást érzed célcsoportnak, pedig nem az.
Pl. egy sikeres nagyvállalkozó számára egy minimális ígéret elegendő, miszerint a többiek számára nyújtott állami terv 0 szaldó feletti lesz, és őt hagyják békén élni magától. Ehhez viszont neki is tudnia kell, a párt mit szándékozik tenni szegényekkel, romákkal, nagycsaládosokkal, még ha ő egy szingli 50 éves fickó is 700 milliós vagyonnal. Tehát a párt hozzá is szól, és ez alapján fog őrá, vagy másra szavazni, miközben meg sem említették.
És miért?
Mert jó esetben átesett az általános iskolai matematika órák évein, amikor képbe kerülünk, az 1 egész = 100 %, nem pedig 450 %.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 15:20:05

@Májkonzerv:

Hiába, Pannonhalmán tanítanak még retorikát! :) THX:

Bell & Sebastian 2009.06.30. 15:25:35

@grizliewok:

Másként látom:

Mindenki húzzon vissza oda, ahová való, kapjon annyit, amennyire hasznos! (+ háló a lepotyogóknak, h_á_l_ó hal helyett)

Bogárnak legalább annyi az érdeme, hogy bevezette a pénzszivattyú fogalmát, logikusan. Ha csak erre gondolsz, tisztul akép!

Kontrabass (törölt) 2009.06.30. 15:42:03

@Bell & Sebastian:
vagy matekot.
A terv: be kel jegyeztetni a "nem vagyok hülye" kisebbséget, ennek a kisebbségnek fogja magát vállalni a nagyon döntő többség, akik felvetetik magukat ezen kisebbségi szavazati listára, ezt megküldjük még az országos választás előtt az OVB-nek, az OVB az összes többi népet bevágja az alapfokú kivonást követően kisebbségnek, és a cikk írója, és bárki, aki jól körberajzolta eddig önmagát, átkerül az önkormányzati választásokkal egy időben kiírt kisebbségi választási rendbe.
Aztán lehet parlagfüvet irtani, vagy a gáton legénykedni.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 15:46:01

@Májkonzerv:

:)))

Ha lány lennék: Te perverz disznó! (=Csináld mééég!)

Pötyy 2009.06.30. 15:52:41

@Májkonzerv:

Nézd, demokrácia sem egyetlen fajta létezik. Országról pedig itt még nem volt szó (nemzet != állam != ország). Én nem vitatom el egy általad vázolt felállás létjogosultságát, csak annyit kérdőjelezek meg, hogy ebben bármilyen szerepe is lehet egy _pártnak_. Mivel M.o.-n pártalapú demokrácia van, ezért kár egy más típusú rendszerről beszélni. Én egyébként nem gondolom azt, hogy ez jó, tehát nem vagyok közösségellenes, csak az aktuális helyzetet nem figyelmen kívül hagyva gondolkodom.

Kontrabass (törölt) 2009.06.30. 15:59:58

@Serio:
bár úgy érzem, fölösleges, elég "korrekt mutatvány" volt Serio és Megfigyelo "párosa", na de mégis:
a dolgos szlovák, tetterős kezek:
mandiner.hu/cikk/szeptembertol_el_a_nyelvbun_szlovakiaban.

Igazából egy ilyesmi helyrerántaná a hazai államháztartási hiányt, mert mi nem csak nem beszélni, de nem is érteni. Saját nyelvünkben.

Pötyy 2009.06.30. 16:07:34

@Májkonzerv:

Szóval szerinted a párt egy olyan entitás, amely elsősorban önmagáért van.
Ha nem látnád az összefüggést: a célja az, hogy bekerüljön, és megvalósíthassa az elképzeléseit -> a célja az, hogy az ő elképzelései szerint alakuljanak a dolgok -> a célja az, hogy a tagsága elképzelései szerint alakuljanak a dolgok -> a célja az, hogy összefogja különböző emberek elképzeléseit. Ha most beveszed a számításba azt, hogy az emberek többes szám, akkor innen két út van vagy nem egyeznek az elképzeléseik, innentől nem értem miért vannak egy pártban, vagy nagyrészt homogének. Ezzel eljutunk a párt definíciójához : (nagyrészt) homogén elképzelésekkel bíró emberek csoportja.

Szerinted az első a követendő út, szerintem meg az utóbbi.

Pötyy 2009.06.30. 16:15:49

@Pötyy:

na így sokadszorra végre rájöttem, mi az, ami miatt nem érted a lényeget. Szerinted egy pártra szavazni, az minimum életforma. Ha párttag vagy, még akkor is necces ez a hozzáállás, de egyszerű szavazóként végzetes. Változik ugyanis a világ, és az emberek is, Te is, és a pártodat alkotók is.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 16:38:30

@Pötyy:

Ezt jól látod, olyan hit, amely nem haszonelvű, ennek ellenére elvnek hívjuk, hogy zavart támasszunk vele.

De a szavazók is rafkósak ám, egynémely disznó nem átall stratégiában gondolkodni, jól rászavaz a Jobbikra, ezzel aztán Orbán a centrumban találja magát, a komcsikat meg kitolta -szoros és átvitt értelemben-, szélsőbalra.

Pötyy 2009.06.30. 16:52:14

@Bell & Sebastian:

Sajnos a rafkós szavazók száma érzékelhetetlen a zsigerből szavazókéhoz képest (politikailag kevésbé képzetek, elvakultak, "ideológiák által megvezetettek", stb.).
És hogyan tudsz egy olyan elv mellett kiállni, amelynek a mögöttes tartalma állandóan változik? Mi ez, ha nem hasznonelvűség? Vagy mondj egy pártot, ami 20 éve ugyanazt képviseli! Nem, nem mondja, olyat tudom, hogy nem találni, hanem ami ugyanazt is gondolja (mármint így együtt, mint pártgondolat, ami szerintetek létezik.)

Bell & Sebastian 2009.06.30. 17:00:42

@Pötyy:

Most Te tévedel.

(felülreprezentáltak a diplomások, értelmiségiek, főleg vidéken, ahol Fideszes általában csak kiinteget népének ótóból, mint Brezsnyev elvtárs a hátán lévő zöld gombra)

Az üzenet Orbánnak is szól: Rajta magyar! (a Talpra magyar! eedeti werk-címe)

Pötyy 2009.06.30. 17:05:01

@Bell & Sebastian:

Lehet igazad van, bár azt hiszem még így is többségben vannak, akik nem a "klasszikus" politizálás miatt szavaznak erre vagy arra. De a fő kérdés nem ez volt. Ha tudod a választ, oszd meg velem és meggyőzhetsz. Ha nem tudod, nos akkor...

Bell & Sebastian 2009.06.30. 17:10:30

@Pötyy:

Ugribugrira Churchill a legjobb példa.

Remélem mindenki fejlődik úgy 40 éves koráig és változik.
Attól még a cél ugyanaz:

Ne engedjük felőrlődni Magyarországot!

(elég triviális lózung, de a komcsi-libsi ET -k (holdba biciklivel), már a demográfiai kérdésnél elbukták a zsetonunkat, így hát pár dobásból kimaradnak, teljesen jogosan, holott akár..., LSD Lenin, szintén ET.)

Bell & Sebastian 2009.06.30. 17:17:38

@Pötyy:

2.000 vidéki vélemény alapján (szinte percentre azonos százalékok az országossal, mindenki ismer mindenkit, kocsmában az igazság) teljesen biztos vagyok az általam leírtak helyességében. (Mekkora mintát merít egy kv. kutató? Kb. ekkorát.)

Miként abban is, hogy lassan fordul az EU szél, "ezeknek" lőttek, legkésőbb októberben.

Pötyy 2009.06.30. 17:21:18

@Bell & Sebastian:

Én nem mondtam, hogy egy baj, hogy valaki, vagy egy párt változtat az elképzelésein. Ez egy természetes folyamat. Azt találom furcsának, hogy egyes emberekben pontosan ugyanezek a változások lépnek működésbe, és pontosan akkor, amikor a kiválasztott pártban. Ha ez nem így van, akkor szükségszerűen valamikor szembe kerülnek az elvek. Ilyenkor nem látom jó mentalitásnak, ha "elvből" szavazol ugyanoda. Már maga a szó is ellentétes az előző mondattal.

"Ne engedjük felőrlődni Magyarországot!" Igazad van. Ez mindenkinek érdeke. Annak is, aki arra szavaz, hogy legyen kevesebb adó, meg annak is, aki szerint meg legyen több támogatás. Gondolhatod azt is, hogy mindkettő azért teszi amit, hogy neki több legyen a zsebében, de előbbinél lehet indok, hogy erős középréteg nélkül nincs fejlődés, utóbbinál, hogy a szegényekre is gondolni kell. A valódi mozgatórugót nem láthatod, sőt sokszor saját magát sem érti pontosan az ember, csak ösztönösen választ.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 17:33:54

@Pötyy:

A karizma bezavar (nem a Cucumicié) persze, csak a magam motivációit ismerem, a családomét és az annyira letagadott nemzeti karakterünket ismerem.

Orbán európai szintű politikus, egy ligával lejjebb játszik, de most már Ő is tudja, nálunk Jézus Krisztust már a kánaáni menyegző után agyonütötték volna a fináncok...

A Jobbikkal kapcsolatos véleményem: trójai, hát ezért szeretjük.

Bell & Sebastian 2009.06.30. 17:41:19

Stilárisan dadog, de attól még érthető talán, bocsi!

Serio (törölt) 2009.06.30. 18:21:17

Májkonzerv: Sok tekintetben félreértettél, mindegy. (Pl. Magyarországra mondtam, nem Szlovákiára, hogy a szélsőséges nacionalizmus nem került kormányközelbe.)

Valóban felismerhető némi magyar pesszimizmus az írásomban, de nem annyira a nemzetsajnálat forgott a fejemben, inkább az, hogy egy progresszívebb, kevésbé negatív retorikával élő nacionalista csoport jelentős előrelépés lehet.
Bár a Jobbik sok tekintetben ellenszenves a számomra, már jelentős lépés a jó irányba mondjuk a MIÉPhez képest. Már csak a zsidózást kellene elfelejteni.

Ami az én ideológiámat illeti, szerintem sokmindent elmond, hogy ha a Monarchia idejében élnék, akkor császárpárti volnék. Most hasonlóképp uniópárti vagyok, és ugyanakkor mérsékelt nacionalista.
Nem szimpatikus se a baloldal retorikája, ami elveti a nacionalizmust mint káros, veszélyes dolgot, se a radikálisoké, akik az internacionalizmusban a nacionalizmus ellentétét, ellenségét látják.

Inter - "között"... Nemzet KÖZI ség... Nem "nemzetek helyettiség" vagy "nemzet nélküliség". Az internacionalizmushoz szükség van az (egészséges) nacionalizmusra, ahogy az intercityhez is szükség van citykre amik közt közlekedhet... A nagy büdös pusztában nincs intercity. XD
Már elnézést a hülye hasonlatért.

Serio (törölt) 2009.06.30. 18:23:50

...a szlovák szélsőségesek meg persze hogy magyarellenesek, ezt egy pillanatig nem vitattam. Csak én úgy látom, hogy a mindenféle "ellenesség" a magyar radikális nacionalizmusnak központibb eleme, mint mondjuk a szlováknak.
Egy szóval nem mondtam, hogy ez utóbbiból hiányozna, és virágszedegető hippikből állna a szlovák szélsőjobb.

Kontrabass (törölt) 2009.06.30. 18:33:22

@Serio:
"hogy egy progresszívebb, kevésbé negatív retorikával élő nacionalista csoport jelentős előrelépés lehet."

Serio, a progresszív retorika az, amit Szlovákia törvényeiben is foganatosít szeptembertől.
Nem hiszem, kettőnk között van értelme tovább vitázni a témában, hiszen alapfogalmakat másképp értelmezünk, ráadásul úgy érzem, valamiért vonzódsz egy olyasfajta nacionalizmusért, ami már fel is tudott valamit mutatni, de nem érzed romboló hatását.
Tegyük hozzá, azért, mert nem ott élsz, és nem ott vagy magyar.
Engem nem vonz a politikai nacionalizmus, mert bármennyire progresszívnak ítéled is meg, köszönőviszonyban sincs nemzeti értékek megélésével, amire különösen K-Európában a legfőbb jellemző az egymás mellett élés, és egymás kultúrájának keveredése, miközben azt markánsan a másikénak tudjuk be, de pozitív felismerésben.
A reagálásom egy orbitális csúsztatásod miatt volt csupán, (most látom, komolyan is gondoltad), miszerint létezik jó és rossz politikai nacionalizmus, és ebben a magyar konzekvensen a hamis kártyásat játszaná, mert nem haladó, tutyi-mutyi..

Egyébként a mostani vonalas, progresszív nacionalizmust hirdető 2009-es éneddel ne jelentsd ki olyan könnyen, te 1870-ben Monarchia-párti lettél volna, egyrészt nincs volna, másrészt az egyetlen Monarchia-párti Ferenc Jóska volt, neki meg fájt is a feje minden más néptől, legfőképp a magyaroktól.
A Monarchia-korabeli együttélést, és sok esetben nem nemzetben gondolkozást ne keverd azzal, Monarchia-párti. A nemzetben gondolkozásra leghamarabb a szerbek éreztek rá.

Kontrabass (törölt) 2009.06.30. 18:47:43

@Serio:
Egy náció egyik és másik fölébe helyezésének elítélését nem az határozza meg, hány fölé helyezi magát. Ha mondhatom, kezelhetőbb, aki mindegyik felé, vagy mindenkivel van valami baja, ami miatt úgy érzi, a sajátja nem érvényesül, mert abból látható, ott nem stimmel valami, és nem komoly az ügy. Egyébként ezek szerint a kiskutya ott van elásva, ha egy magyar zsidó + egy-több másik náció ellenes, az nem progresszív, de ha egy szlovák pl magyar + pl sváb ellenes, az jó.
Nem tudom, menyire térképezted fel Szlovákia vagy bármilyen más k-eu-i állam nacionalizmusának tárgyát.

Aki alapvetően gyűlöl egyet, ott az a probléma, nem alá-fölé rendelési probléma van, hanem gyilkos, de minimum romboló szándéka van. Ezt épp a zsidóüldözések terén láthattuk.

Én úgy gondolom, önmagában a nem elfogadás már elítélendő, és csak azon az alapon, kik a tárgyai, fölösleges rangsorolni. A rangsorolásod már nacionalizmus, legyen az áldozati oldalon, vagy képviseleti oldalon.

Megfigyelo-vel taglalt, a teljes XX sz-i magyar közéletet egy egybefüggő, beteges nacionalizmusnak vagy fasizmusnak bélyegezni - ha már progresszív nacionalizmusra vágysz idehaza is - nem célszerű, de alapvetően - khm - nem tényszerű.

Hadd zárjam a posztot Habsburg György-viccel:
- Milyen meccs lesz ma?
- Osztrák-magyar.
- Ohh, és ki ellen játszunk?

Azért te itthon nyugodtan döntsd el, kinek szurkolsz progresszív szinten :-)

Bell & Sebastian 2009.06.30. 19:18:14

@Dworkyll:

Elolvastam, bárki bármit is mond, ne higgy (utánanéztem, így írják), nekik, ez teljesen normális!

Csak ne tőccsé (ebben bizonytalan vagyok), le Wehrmacht indulókat, Drazsé figyelteti a portált! Én szóltam...

ibafaipap 2009.06.30. 20:12:28

Nem hinném, hogy fognák magukat és önként és dalolva elmennének Meseországba, ahol persze befogadnák őket. Más a sein és más a sollen. Persze fogalmam sincs, hogy honnan lehetne pénzt szerezni az integrációra, meg a felduzzasztott rendőrségi állományra, de hidd el, más járható út nincs.

Serio (törölt) 2009.07.01. 07:56:58

Májkozerv: Legyen, hagyjuk a szlovákokat. Valóban nem élek ott magyarként, és látom én is, hogy elharapódzik a magyarellenessék.

Nézzünk egy köztiszteletnek örvendő népet, a briteket. Igazán nehéz rájuk fogni, hogy ne lennének nacionalisták... Büszkék a fontra és mindent megtettek hogy minél később kerüljön bevezetésre náluk az euró, meggyőződésük hogy a szigeten minden jobb, és egy kicsit mindenben külön úton járnak... Aztán mostanra mégis békében élnek ősi nemeziseikkel, a franciákkal, van köztük Csalagút, meg egymáshoz járnak a fiatalok egyetemre. Büszke, hatékony és mostanra békés nemzet.
Ez az, amit én konstruktív nacionalizmusnak hívok.

De nyugodtan hülyézzél le, ha nincs igazam. :D

2009.07.01. 16:04:38

"csak egy komolyabb korlátozó és felügyelő erőre lenne szükség, hogy a nyilvánvaló hülyeségeket visszadobja"

Ezt Pötyy írta, és egyetértek.
Sztem ezt a valamit felsőháznak hívják, és bizony nagy szükség lenne rá.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása