Caracalla
I 2009.06.16. 12:23
Olvasom az Ifjúság 2008 gyorsjelentést (pdf), és elég érdekes kép rajzolódik ki belőle (a Népszabadság cikke röviden összefoglalja az eredményeket). Első pillantásra érdekes, hogy a fiatalok közül majd annyian utasították el a válaszadást, mint ahányan válaszoltak (kb. 21 ezer főből 8 ezer váalszolt, 7500 megtagadta a válaszolást, a többiek elköltöztek, nem találhatóak, stb.). Innentől kezdve mondjuk érdekes kérdés lenne, hogy mennyien utasították el a válaszadást mondjuk a szegényebbek, gazdagabbak közül, voltak önkitöltős kérdőívek, stb., így aztán a ténykérdések esetén eléggé kérdéses azok megbízhatósága (pl. a feketén való foglalkoztatás aránya az alkalmazottak között számomra meglepően alacsony értéket, mindössze 2%-ot adott ki, személyes tapasztalatom szerint ez irreális).
Így aztán sokkal érdekesebbek a szubjektív benyomások, vélemények, esetenként a sorok között elrejtve.
Személy szerint jellemzőnek találom, hogy az iskolába járók majd mindegyike külföldi munkavállalásban gondolkodik - s ez súlyos problémákhoz vezethet, például az orvosképzés esetében -, míg általában nem gondolják azt, hogy belföldi költözéssel javíthatnának a munkavállalási helyzetükön.
Hasonló diszkrepanciát vélek felfedezni a az életmódra vonatkozó válaszok és a személyes tapasztalataim között. Például a 15-29 közötti lányok 62%-a állítja azt, hogy 1-2 hónapnál ritkábban fogyaszt alkoholt és csak 15-29 közöttiek 12%-a ismerte be, hogy kipróbálta a marihuánát.
Na de térjünk rá az igazán érdekes részre, a fiatalok társadalmi közérzetére, politikai kérdésekhez való viszonyára. A kép finoman szólva is katasztrofális. 2000-hez képest is egyértelmű a negatív elmozdulás a tanulmány szerint (a 2004-es adatfelvételt a 100 napos program befolyásolhatta annyira a szerzők szerint, hogy az kevéssé reális összehasonlítási alap), brutális többség szerint romlott mind a gazdaság, mint az életszínvonal (ez egyébként szép kettős kudarc: anélkül sikerült rontani a gazdasági helyzetet, hogy az életszínvonalban pozitív változást éreznének a fiatalok), és ami még ijesztőbb: a fiatalok majd azonos arányban tartják jobbnak a Kádár-rendszert, mint a mostani helyzetet. Ízlelgessük csak a következő ábrát:
Ami az igazán sokkoló számomra: olyan emberekről beszélünk, akik gyakorlatilag a Kádár-rendszert követően eszméltek (a korcsoport vége, a mostani 29 évesek legfeljebb 10 évesek voltak 1989-ben).
Mi ez, ha nem a teljes magyar idősebb generációk kudarca, és különösen a közéletben részt vevők kudarca?
Ha ránézünk a közvetlen politikai grafikonokra (a tanulmány 107-115. oldalaira) akkor nagyjából a következőt látjuk: a fiatalok döntő többségét nem érdekli a politika, nem érzik, hogy lehetőségük lenne beleszólni a közügyekbe, (úgy érzik, hogy) a politikusok döntő többségét nem érdekli a véleményük, nem szoktak a politikában részt venni, bár családi körben beszélnek róla. Egyszóval nem vesznek részt a politikában, és nem is érzik, hogy erre lehetőségük lenne.
A politikai véleményük alapján egy sajátos, inkább liberális, mint konzervatív, és inkább jobboldali, mint baloldali irányultság rajzolódik ki, de rendkívül kicsi a meggyőződésesek aránya, a nagy többség mérsékeltnek (illetve enyhén valamelyik irányba tendálónak) érzi magát. Persze jó volna tudni, hogy mit jelent a konzervatív illetve liberális meggyőződés.
Emellett jellemző, hogy nem bíznak semmilyen intézményben (a legmagasabb arányt az Alkotmánybíróság érte el, 25 pontot egy +/-100-as skálás, a legalacsonyabbat a kormány, -37-et), és 2004-hez képest az összes intézménybe vetett bizalom esett.
Ami szintén eléggé elszomorító: csak 36%-uk tartja fontosnak, hogy az állampolgár aktívan politizáljon, és 71%-uk nem tartozik semmilyen szervezethez.
A fiatalok által komoly problémának tartott társadalmi ellentétek közül a kormány-ellenzék viszony szerezte meg az első helyet, dobogós még a bal-jobb és a cigány-nem cigány ellentét, viszont az ezeket követő három gazdasági ellentét (gazdag-szegény, adófizető-segélyen élő, vállalkozó-alkalmazott) is komoly arányban problémás a felmérésben részt vettek szerint. Ebből egyrészt persze a gondolkodásuk korlátoltságára lehet következtetni (számomra például elég nehezen értelmezhető a gazdag-szegény ellentét, mondjuk a klasszikus osztályharcos időkhöz képest), másrészt meg a közéleti érdeklődésnek mégiscsak meglévő csíráira, és arra, hogy a sosem tapasztalt kádári mozdulatlan társadalomba vágynak vissza (a kormány-ellenzék ellentét sosem volt kisebb, mint amikor a Hazafias Népfront állt szemben az MSZMP-kormánnyal).
Az ifjúság a saját problémái közül már a gazdaságiakat veszi előre: a munkanélküliséget, a pénztelenséget és a kilátástalanságot és létbizonytalanságot. Elég aggasztó, hogy a fiataloknak, akiknek a leginkább kellene bízniuk a jövőben, ezek a problémák uralják a mentalitását.
Talán a teljes jelentésből többet megtudunk majd, de az akkor is nehezen vithatható, hogy a magyar közélet teljes garnitúrája a fiatalok szemében eltolta a rendszerváltás kínálta esélyt, kudarcot vallott egy vonzó ország kialakításával. A Kádár-rendszert megélteknek nem sikerült egy reményteljes országot kialakítania saját gyermekeik számára, olyannyira nem, hogy egy sosem látott, tapasztalt rendszert sír vissza majd minden második 30 alatti.
És bár a népet leváltani nem lehet, de azon sem árt elgondolkozni, hogy milyen generációt alkotnak azok, akiknek a gondolkodását már 30 alatt is kizárólag az anyagi javak, és ezek megszerzésének problémája uralja, és akik kalandok és lehetőségek helyett létbiztonságra és szociális ellátásra vágynak.
P.S. Elnézést, kicsit félresikerült az utolsó mondat.
Voltaképpen itt arra gondoltam, hogy milyen jövőbeni teljesítményre lesznek képesek, mennyivel fogják előbbre vinni a világot azok, akik úgy töltik el fiatalkorukat, hogy szinte kizárólag az anyagi létbiztonság, fizikai javak miatt aggódnak, ahelyett hogy szerelmesek lennének, álmodoznának és irreális terveket szőnének a világbéke elérésére, szórakoznának, kalandokat keresnének, utaznának, élveznék az életet, ahogy később - például családért felelős emberként - már nem nagyon lehet. És hogy ők - mi - mennyire leszünk képesek javítani - most vagy később - eleink gyalázatos eredményén.
(Az ábra a linkelt tanulmányból, a Fiatalok 2008 gyorsjelentésből származik.)
Kapcsolódó írások:
Hogyan képezzünk jó orvosokat és hogyan tartsuk itthon őket?
"A társadalom többsége sem rasszista, viszont a társadalom egésze beteg" - Lehet Más a Politika
Miért tanulunk történelmet?
