Pécsi mellek

Király Rák I 2009.05.06. 08:03

Új bulvárlap indult Pécsett, s a lap kétségtelenül nagyot robbantott. Az OKÉ Pécs nemcsak a playmate-ekkel villogó helyi hajdúpéter, Kedves Ferenc magánéletét térképezte fel minden, ilyen igényekkel rendelkező újságolvasó nagy örömére, hanem új műfajt is útjára indított a magyar bulvárpiacon.

A Szili Katalinról készült emberközeli portré ugyanis tökéletes példa az eddig, ilyen minőségben még nem létező Tények, melyeket nem akarunk tudni politikusokról rovatra. Ha Ön már elmúlt tizennyolc éves, és már oviban is Lugosi Bélát szerette jobban, mint Micimackót, merüljön velünk a pécsi bulvár mocsarába. Azt írja az Oké Pécs (online nem elérhető egyelőre):

„A szépség és az igényesség, mint minden nőnél, Katalinnál is a [sic] egyik legfontosabb dolog.
 — Nem vagyok mellplasztika párti (...). Ezen a téren is a természetesség híve vagyok. Olyannyira, hogy bevallom, még melltartót sem hordtam soha életemben”

A keménykezűnek kampányolt, helyi Margaret Thatcher-imitátor így folytatja kéretlen önvallomását:

,,— A Jókai tér 3. előtt csókolt meg először férfi, mindketten izgultunk. Bevallom, picit zavarban voltam, de az vesse rám az első követ, akinek nem remegett a lába, amikor elcsattant élete első csókja — mesélte Katalin a körmösnél.”

Végülis értjük valahol az emberarcú politikusok iránti igényt, meg azt is, hogy jó érzés a választók egy részének, ha remegő lábú pártemberekről olvashatnak. Olyanokról, akik két szívszorító, szülőföld iránti fellángolás között sem vesznek fel melltartót. Azt is tudjuk, hogy Putyin és Barack Obama is felsőtestet villant kampányok alatt, amiről aztán véletlenül felvételek kerülnek a bulvársajtóhoz. Meg persze lehetne ezt még fokozni, messze van még a Cicciolina-skála középértéke, de azért, kedves kampányguruk, lehetne egy egészséges határ. Például egy ötvenplusszos, viszonylag (amennyire ez a magyar politikai életben kivitelezhető) tisztességben megőszült politikusasszony lehetőleg ne adja a kis pikáns kisasszonyt, hiszen végülis Páva Zsolt alsónadrág-viselési szokásai sem tartoznak a széles nyilvánosságra. Akkor sem, ha nem egy kulturális főváros helyi erejéről van szó.

Hellopécs Katalin pedig - ha lehet kérni - tartsa magát a továbbiakban a valamelyest méltósággal rendelkező, decens asszony képéhez, hamár egyszer korosztályában egyébként is minden sarokból Geronazzo Máriák és Kiszel Tündék támadnak a viszonylagos esztétikai érzékkel megátkozott embertársainkra. Például azért, mert az ötvenes celebnők túlzásba vitt exhibicionizmusa közel olyan erős vizuális környezetszennyezés, mint három NATO-lokátor a Tubesen. Vagy azért, mert „az igényesség Katalinnál is az egyik legfontosabb dolog.” Ha pedig ez nem jön össze, marad a kampánydal:

Tegnap még itt voltál gyermek
Mára melleid megereszkedtek
Javasolták, melltartót vegyél
De
inkább telenyilatkoztad a médiát.

Ui.: Nem túl régi az a hír sem, hogy egy élelmes médiahacker mellszépség-versenyt hirdetett a pecs2010.com domain címen. A pecs kifejezés ugyanis mellkast jelent angolul, a városatyák meg nem voltak elég gyorsak a domainregisztrálás folyamán. Véletlenek nincsenek.

 

Kapcsolódó írások:

Ez a sarc lesz a végső

A "liberális" autoritás


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr271105238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VIKUNYA 2009.05.06. 09:38:36

ó azok a szili cicik

astrup 2009.05.06. 09:46:28

"A Jókai tér 3. előtt csókolt meg először férfi, mindketten izgultunk. "

Ez megerősíti a róla szóló urban legendet... :)

astrup 2009.05.06. 09:57:01

Még a régi subbacultcha-n volt egy kínzó kérdés (persze nem állítom, hogy lenne bármilyen valóságalapja):

tyrell.hu/pipermail/subbacultcha/2005-April/000239.html

sityu · http://www.sit.yu 2009.05.06. 10:01:19

Megnéztem: a pecs tényleg mellizmot jelent.
Én aszittem, hogy csak valami nagyon szlengben van ez a jelentés, de a sztaki szótár is ezt adja (bár a gúgli translate nem tud róla).

bigthereal 2009.05.06. 10:12:55

szili.com cicik:)

egyébként egy lestrapált, kiégett asszony benyomását kelti kati, ha pécsi lennék, rá szavaznék utoljára...

MEDVE1978 2009.05.06. 10:15:04

Hánynom kell az ilyen politikusi önreklámozástól. De nem ez az egyetlen, azt sem szeretem, amikor a politikus az idilli család, harmonikus párkapcsolat érzetét szeretné kelteni. (pl: Rogán Tóni házassága)

Szili sajna egyszerűen alkalmatlan a legtöbb vezető feladatra. Hogy miért? Mert szegényt nulla gyakorlati vénával áldotta meg a Jóisten. Beleégett egy "jótékony szocialista" mentalitás - adjunk a zembereknek, segítsük a szegényeket, ami akár még érték is lehetne, ha nem párosulna hatalmas mértékű gyakorlati alkalmatlansággal.
Ez pedig sugárzik belőle... Nem véletlen, hogy eddig csak tisztán politikai szerepeket töltött be.

ghavin 2009.05.06. 10:16:08

A Szili a félkarú rabló, ugye?

baliquez 2009.05.06. 10:29:16

@Ghavin: az, a megtestesült kampóskezű irtózat. Szerintem ha már polgármester kell, legalább ne legyen nagyon szili. Nem nagyon értek a politikához, de azt nem lehet nem észrevenni hogy butuskatinka elméje sötét mint az éj, intelligensenek és műveltnek sem lehet csúfolni, amit egyfelől éles pillantásokkal, másfelől undorítóan nyomulós opportunizmussal próbál - kevés sikerrel - leplezni. Nem véletlen hogy ilyen "sokra" vitte egy olyan politikai közegben ahol a kontraszelekció a fő irányvektor.

states 2009.05.06. 10:50:26

sz@rul állhat Kati szénája, ha az első csókba beleremegő lábakkal akar voksokat szerezni, bár tartok tőle, ma már nem az ilyesmiktől reszket, hanem inkább, hogy vasárnap jól eltángálják...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.06. 11:16:28

Csak a tények kedvéért: Kiszel Tünde akkor is legalább 10 évvel fiatalabb Szilinél, ha amúgy 10 évvel idősebbnek is néz ki.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.06. 11:20:10

Megértem, hogy ez az Mszp utolsó esélye, de miért kell feltétlenül lemenni kutyába? Nem hord melltartót? Brrr...erről szegény Al Bundy jut esszembe...
Igen, a pecs tényleg mellizmot jelent. Ha mondjuk a flickr-be beírod a szót, két Széchenyi teres-dzsámis kép között mellizmokat dob ki a gép:-)

Názáreti Brájen 2009.05.06. 11:25:32

EKF - El Kúrtuk Főváros 2010

Az újság első, és egyben utolsó példányát láttuk. EZ egy kampánylap, oszt'jónagyot.

De!

Ami ennél sajnálatosabb, a Megyei Bíróság ítélete. A bíróság kampánysértőnek találta, hogy Sz.Katalin az "Összefogás jelöltjének" titulálja magát, hiszen az összefogás szó "jogos" tulajdonosa az Összefogás Pécsért egyesület. (Megjegyzendő, hogy évekkel ezelőtt ugyanezen bíróság a Volán taxi megjelenését 99%-ban másoló hiénákat nem találta elmarasztalásra méltónak!)
Egy politikai (értsd marketing) kampány szakmai kérdés, és szavak, jelképek (kivétel vörös csillag, egyes keresztek, stb.) összessége, de semmi esetre sem jogkérdés. Kár, hogy az egyébként jogkérdésekben eljáró magyar bíróságok, ez esetben nem éltek a szakértői vélemény eszközével.

Ja! Az egyik megyei bíró édesapja a gárdával együtt tüntetett Sz.Kati és Gordonka ellen tegnap Pécs belvárosában, az gondolom már csak a véletlen műve?!

Tűzvillám (törölt) 2009.05.06. 11:27:38

@Ghavin: ez nem fair.
Minden más jöhet, de szerintem ez nem fér bele.

hotten totta 2009.05.06. 11:27:52

A szerelmesek lakata között vajon ott az övé is? Erre csak a "mélyinterjú" második részében kapunk választ?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.06. 11:28:43

@states: Attól tartok, nem fogják eltángálni... az egész város tele van Szilivel.

Hadd idézzek még:

„Onnan vettem észre, hogy picit elhanyagoltam magam, amikor két éve _karácsonykor_ futógépet kaptam _karácsonyra_ a családtól, — mesélte Katalin. Majd beballagott „Fitness” Norbi legújabb pécsi pékségébe. A névadó fogyasztózseni majd kiugrott a bőréből, hogy pont a nyitás napján látogatta meg üzletét a polgármester-jelölt. Egyből magyarázni kezdett az egészséges életmód fontosságáról és garantáltan szénhidrátmentes sütivel kínálta meg Katalint. Norbi azt is elmesélte, hogy élete során ő is sokszor állt komoly megmérettetés előtt, de a hite és a kitartó munkája mindig meghozta a sikert.”

Szili Update, két légy egy csapásra.
:>

Bröci 2009.05.06. 11:47:56

A vörös hívők ezt simán kajálják. Ez számukra csak növeli a rokonszenvet.

ghavin 2009.05.06. 11:55:53

@Tűzvillám: Csak kérdeztem, hogy a csonkolt karú-e a Szili, mert amilyen jellegtelen politikus, más különös ismertetőjegye nincs is. Talán épp emiatt lesz ő a miniszterelnöknő-jelölt a szociopaták részéről '10-ben. Amúgy vicces lesz majd a nemzetközi, angol nyelvű sajtóban egy esetleges találkozó híre Obama és Szili közt, az amcsiknak már a szekfüves asszonka neve is beszédes...

blöki.hu · http://www.bloki.hu 2009.05.06. 11:57:44

Tegye fel a kezét aki még nem hány a politikától. Köszi... Viktor, Gordon letehetitek.

bz249 2009.05.06. 11:59:04

@Ghavin: nem olyan jó, mint amikor az SPD főfunkci Hubertus Heil-lel találkozott Hiller haver ;)

Vanek főfoglár úr. 2009.05.06. 12:03:45

Egy ember testi fogyatékosságával viccelni, csak azért, mert politikailag nem értesz vele egyet, az ocsmányság , takonykórosság legbiztosabb jele.
Te akkor látnál tisztán ebben a kérdésben, ha egy holló kivájná a szemeidet.
Barom !

ghavin 2009.05.06. 12:08:17

@Hutchinson: Nem viccnek szántam a félkarú rablót. De tudod mit, ha ennyire sérti az érzékenységedet, elfelejtem a fogyatékosságát és eztán közönséges tolvajnak fogom hívni, mint az összes többi párttársát. Így most jobb?

W Joe 2009.05.06. 12:10:08

Szili Katalin bejelentette, hogy még soha nem hordott melltartót. Vajon mit reagál erre Páva Zsolt? Hogy ő meg boxerben szereti lengetni?
Hát ezek tényleg fontos dolgok :)

bugajakab 2009.05.06. 12:16:11

Szili Katalin= Silly Katalin

Ha ezt a választók értenék a végkimenetel nem volna kétséges.

imres 2009.05.06. 12:19:48

Javasolt doménnév: notszili.con.com

tucsi 2009.05.06. 12:24:14

Páva meg fecskét hord fogadjunk
ki nem tesz rá magasról
az összes eddigi arc jó messzire..

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.06. 12:27:44

@Ghavin: nem szeretném, ha ebből ügyet csinálnánk. Szili K. 12 éves korában vesztette el a karját. Nem _ettől_ rossz politikus. Az említett poént már sokszor ellőtték, de itt kéretik a továbbiakban mellőzni. :)

nevermind 2009.05.06. 12:39:32

Csak a teljesség kedvéért:
A pecs2010.com domain már a pályázat beadásakor le volt védve.

zahor103 2009.05.06. 12:57:45

@názáreti brájen: csak úgy mellékesen megemlítem:
a) az Összefogás szó nagy betűvel volt írva Szili(kon) plakátjain
b) az, hogy valakinek az apja hol és miért tüntet, az ég adta világon semmit sem jelent az illető gyermekére vonatkozólag

summa summarum: jó lenne gondolkozni a sablonos, fikázós és legfőképpen alaptalan ballib hozzászólások előtt. Köszi ;)

Ács Ferenc 2009.05.06. 12:59:04

Bizony, tahóság valakit a testi rendellenessége miatt gúnyolni. Attól még lehetne remek politikus. (Viszont ha már esztétikai elemzést tartunk, akkor sokkal jogosabb felvetés, hogy a fogorvos miért nem fér bele a kampánybüdzsébe?)
De nem is ez a lényeg, hanem hogy Szili egy 1952-es, politikába csöppentett szövőnő politikai teljesítményével lehetett országgyűlési elnök, majdnem befutó köztársaságielnök-jelölt (!) és most akár polgármester is. A kvótarendszer kontraszelekciójának eleven bizonyítéka ő egy személyben.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.06. 13:09:36

@Ács Feri: ezt meg a szövőnők nevében érezzük vérlázítónak! :D

átlátó 2009.05.06. 13:52:29

A szövőnők tudnak szőni. Vagyis értenek valamihez, a dolgukhoz. De értem az enyhe célzást Ács úr és minden egyéb kérdésben egyetértünk. :) Palacsintát tud e sütni?

lajosss 2009.05.06. 13:52:52

A sok angolprofesszor! pecs mellizomszovetet jelent!
a me;kas az chest,a mell meg brest,boob,dic,tit,
hogy ne hulyen haljatok meg.

Google 2009.05.06. 13:56:45

Milyen életidegen dolgok már ezek? És pár mondatról van szó csupán:

"A Jókai tér 3. előtt csókolt meg először férfi."

Hát talán fiú volt az, nem férfi.

Aztán "elcsattant az első csók".

Mintha a pofonok szoktak elcsattani és fájni,
Semmit sem értek.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.05.06. 14:02:39

"A Jókai tér 3. előtt csókolt meg először férfi"

Mért, nő hamarabb? Esetleg valaki a szatellita-pártból?

Persze a mondat nem Szili Katalint minősíti, hanem a cikk szerzőjét.

A csókok pedig már csak olyanok, amik elcsattannak, a bulvárnak külön nyelve van:
drmorcz.blog.hu/2008/12/04/bulvar_magyar_szotar

Lótuszevő 2009.05.06. 14:05:29

index.hu/video/2009/05/05/pecskampany

„Legyen Pécs tisztább város, ne legyen Pécsett lokátor!” – NAGY kampányígéret! Lokátor nincs és nem is lesz, szenny van is, lesz is. A pécsiek szerintem alig fognak szavazni, aki meg mégis, az szégyellheti magát. :) Jól látszik, kik lesznek a lelkes voksolók...

Kit is érdekelne néhány konszolidált megjegyzés Szili asszonkárúl… A plakátjai környezetszennyezők!

Ez is jó:
konzervativok.blogspot.com/2009/04/rise-of-szili-katalin-end-do-bjuti-of.html

Ja, és senki sem gondolhatja komolyan, hogy Lopvakusz Pávának szemernyi esélye is volna… Pex vörös, mint az Ayers Rock.

Tűzvillám (törölt) 2009.05.06. 18:10:10

Amúgy azzal sem értek egyet, hogy bármelyik, minimálisan is érett ember röhögne azon, hogy valakit Szilinek hívnak.
Szerintem egy bizonyos intelligencia szint fölött az emberek már nem röhögnek egymás nevén.
Itt is csak az óvodások röhögtek azon, hogy Barack - barack, nem hiszem, hogy Obamát különösebben zavarná, hogy a neve egy másik nyelven jelent valamit.

Mielőtt valaki félreérti: nem vagyok valami Szili-rajongó, vagy valami balos támogató, csak nem tetszik, hogy a jobb oldalon idióta érvek hangzanak el. Tessék Szilit kritizálni a számtalan megalkuvásért, vagy a hülye kampányáért. Még a hajviselet is belefér, de a karja meg a neve nem olyasmi, amiről igazán tehet.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.05.06. 19:03:13

@Fedor: Te hol találtad meg Kiszel korát? Én eddig csak terelést olvastam a témában. Respect az adatokért.

trauber 2009.05.06. 20:57:02



Király Rák: @lajoss: ezt benézted angolprofesszor.
(2009.05.06) 19:08

Valahogy törlődött.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.08. 19:15:11

@Lótuszevő:
Tökéletes hasonlat.

Pécsett ma éppen ez folyik:
www.pecsiujsag.hu/index.php?p=article&aid=17963

Meg ez:
www.bama.hu/baranya/kozelet/botrany-erik-pecsett-elmarad-a-szili-pava-vita-231281

Miközben a nagy, hangos hajrában, a tervek titkosítása (!) után ezt a ronda látványtervet akarják a Széchenyi térrel kapcsolatban elfogadtatni:
www.bama.hu/baranya/kozelet/szechenyi-ter-ez-a-terv-lesz-a-vegso-219465

kulalak 2009.05.09. 04:58:16

Ez a no kontraszelektiv kontraproduktum.
Vagy ahogy egy regi hires pecsi professzor szokta volt mondani: Olyan neutralis mint a zsir!!!
(gyk. nem festodik, izetlen stb.)
Ha o vezetne az EP listat teljes lenne az eletrajza.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása