Heti álhírek - 2009. 11. hét

Király Rák I 2009.03.15. 10:35

  • Új taktikával készülnek nemzeti ünnepünkre a szélsőségesek. Mivel politikusok tojással való megdobálása immár tilos, a radikális tüntetők politikusokkal fognak tojásokat dobálni. Demszky Gábor pedig elárverezteti a Főpolgármesteri Hivatal tojásvédelmi ernyőit. A befolyt pénzt a négyes metró építésére fordítják.
     
  • George W. Bush közleményben tudatta: támogatja távoli rokona, Bokros Lajos magyar miniszterelnökké választását.
     
  • Indul az új Megasztár. Az MDF-nek már megvan a jelöltje a 2009-es év hangjára: Bokros Lajos. Dávid Ibolya felkérte a konzervatív szavazókat az sms-küldésre.
     
  • Késett az MSZP-szuperhősöket bemutató kiállítás megnyitója a Köztársaság téren. Az utolsó pillanatban ki kellett emelni Lendvai Vadóc Ildikó képe mellől Bokros Superman Lajosét. A felszabadult helyre a Hihetetlen Puchember kerül.
     
  • KRESZ-módosítást kezdeményez a Fidesz. Az ellenzéki párt javaslata alapján nem index-lámpával, hanem vészvillogóval kellene jelezni az irányváltoztatást. Orbán Viktor elmondta: a Fidesz továbbra is a teljes szélrózsa felé jelezni fogja az új irányt, ráadásul a válság megköveteli a vészvillogó minél gyakoribb használatát.
     
  • Rogán Antal műanyag Batz papucs-tartót és üzenőládát szereltetett fel a Tékozló Homár szerkesztősége előtt.
     
  • Közvéleménykutatók szerint, ha most vasárnap lennének a választások, a választók döntő többsége Batthyány Lajost bízná meg kormányalakítással.

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr891002459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.15. 10:51:47

Rogánt ugyan nem értem, mert nem követem a bulvárkampányait, de a kresz egyenesen remek! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.15. 11:02:30

@szamárfül/murci:
de jó, hogy ezt írtad! éppen meg akartam kérdezni, hogy van e valaki aki ezekben a szövegekben felfedezi a humor akár egy morzsáját is, de okafogyottá tettél.... :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.15. 11:24:26

@Grift: csak az elit ért mindent... kedves Gift, önnönmagát rekeszt ki, ha nem érti. Legalább tegyen úgy! :P

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.15. 12:12:49

"Rogán Antal műanyag Batz papucs-tartót és üzenőládát szereltetett fel a Tékozló Homár szerkesztősége előtt."

Az új kutyáját pedig Edének nevezte el.

osborne 2009.03.15. 13:46:29

Állami rendezvényeken betiltották a cumisüvegek használatát mert kísértetiesen hasonlít a molotov-koktélra.

Bell & Sebastian 2009.03.15. 14:24:36


-A legalitásba kényszerült kommunisták újraélesztették a földalatti mozgalmat. Megszállottan keresik Attila hármas koporsóját metróépítés ürügyén. Szükségük lenne az abba rejtett Frigyládára. Azzal ingyen telefonálhatnának haza, ha már nagyon esik! Leginkább a megbux.

-Mi mi mi mi mi mi mi mi, mi mozog a zöldleveles csipkebokorban? (nyúlszőr kalapban)
Ejnye! Legalább letakarhatta volna...

-Bejutott a Jobbik szavazataival. Látták rajta, bajszos ez is...

-MSZP szuperhősök:
minden búbolást kárálással köszöntő Gyöngytyúk, padlássöprögető tulipános re-strich Lajcsi,
lánycsóki animal-hidegsebész malacpersely-szerű zsebű Lacika

-Polgári Körök - Orbán Viktor szerteszét
Konzervatív fordulat 2006-ban - Mikola István szartaszét

-Hogy végezné el rajt' a betérési szertartást Baromméretes Dembszkíj és maga a Cián Bölcse, a százholdas der Medve.

-Jobb ma egy örökmécses, mint holnaptól örökké macesz!

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.03.15. 14:49:07

Nem álhír: 2 ember meg akarta zavarni ma a gárdaavatást. Biztos összekeverték a Hősök terét a Petőfi szoborral..

Kopiás Attila Steve 2009.03.15. 20:19:07

Nekem tetszik. Asszem nem elitista, csak napi hírolvasást igényel h értsd, miről beszél, nem biztos hogy egészséges szinten...

szempontpuska 2009.03.15. 21:14:41

nem kéne ezt erőltetni ha egyszer nem megy:-/

HaKohen 2009.03.15. 21:42:51

Most már tövig rágom a körmöm, hogy megtudjam: mit csinált a micsodánál a micsodába a micsodával a micsodás Rogán Antal? Mongyátok meg, léci!

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.15. 21:58:12

HaKohen, @szamárfül/murci:

www.fn.hu/belfold/20090312/rogan_tojassal_uzent/

Valahol kép is volt... Ilyen bazi nagy műanyag ládát kell elképzelni, mint egy templomi kegyeleti mécsestartó, csak műanyagból van és narancs-átlátszó színű.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.15. 22:01:44

@Grift: Nos, nem a - hogy Ifj. Farkas Gyulát idézzük - a térdet csapkodva hahotázás a célja ezeknek, hanem hétvégi levezetés agymenéssel.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.15. 22:11:20

Kerestem képet a tojástartóról, de csak ezt találtam.
www.tv2.hu/Root/Tenyek/Videok/2009-03-12-2_ev_tojasdobalasert

01:30-nál látszik a tartó.

Ezen meg Rogán magyarázza az akciót:
www.tv2.hu/Nyitooldal/Musoraink/Mokka/Videok/2009-03-13-begyujti_a_tuntetok_tojasait!
01:30-nál a Draskovics Tibor hasonmásverseny győztese, Tafferner Éva látható.

Bell & Sebastian 2009.03.15. 22:20:58

@HaKohen:

Íme a földhözragadttabb, ámbár szürreálisabb változat:

-Rogán kifejezte háláját Demszkynek, amiért jóljárt a forrásmegosztással. Elmondható, van az a pénz... Sírjunk hát, mivel nem hordoz pozitív üzenetet a jövőre nézve:

Konzi csahosból zsákmánypárti szalonna!

HaKohen 2009.03.15. 23:13:28

@Király Rák:

Megnéztem szíves ajánlatod összes linkjét. Telitődtem. Az átlátszó (rózsaszín? én hugyosfehérnek láttam) tojástartó volt a díjazható látvány. Audióban pedig Drazsé mint Tafferner Éva magyar hangja. Utóbbi pedig Létay Dóra a Jóban-Rosszbanból (ugye, ő a Gesztesi felesége?).

Tudjátok, ki fog még kíváncsiskodni?! Ha még egyszer meg merném tenni, küldjetek el a kurucinfóra.

smalladam 2009.03.15. 23:57:11

@Király Rák: kondenzált valamilyen anyagok szakirányon

@Úlfhéðinn: szerintem kötött kisrobot

molaris 2009.03.16. 02:34:32

@osborne:
Jó hogy a gyereket nem vették el.::))

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.16. 13:38:45

@smalladam:

Hogy legyen mivel játszaniuk a csimotáknak, miközben ő sz*rik az Árkádban.

:>

(Ti provokáltok, én csak felveszem a kesztyűt ;D)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása