Heti álhírek - 2009. 8. hét

Király Rák I 2009.02.22. 17:03

  • Barack Obama bevallotta: valójában nincs gazdasági világválság. Az Egyesült Államok kormányzati köreiből kiinduló negatív bankszektor hírek csupán a demokrata kampány részeként láttak napvilágot, amikor úgy tűnt, John McCain behozhatatlan előnyre tett szert. „Elkúrtuk.” – kommentálta a hírt a demokrata kampányfőnök – „Több millióan hitték, a változásra szavaznak, miközben semmilyen változásra nincs szükség.”
     
  • Gyurcsány Ferenc minden kapcsolatot megszakított Tom Lantos családjával, miután a család közleményben jelezte: ők nem kívánnak Gyurcsány Ferenc Alapítványt létrehozni az USA-ban.
     
  • Jövőre, társadalmi elit hiányában elmarad az Operabál. „Rendezvényünkkel a magyar elit számára szerettünk volna reprezentatív estélyt szervezni, azonban be kell látni, hogy társadalmi elit helyett csak drága ruhába öltözött proletárok jelentek meg a helyszínen az elmúlt években.” – fogalmazott a főszervező.
     
  • Jeszenszky Zsolt új fába vágta a fejszéjét. A rock-dj részt vett Kocsor „Kozsó” Zsolt naperő-szeretet tanfolyamán, melynek hatására a jövőben a Távgyógyítók és Ezoterikusok Szeretetszövetsége elnökeként a Budapest TV műsorának 80%-át adó tévédoktorok erkölcsi akkreditációjával fog foglalkozni. „Jelenleg még tervezési fázisban tart a projektünk.” – közölte kérdésünkre Jeszenszky Zsolt – „Éppen szopásra buzdító kártyajósokat, és playmate-jósnőket keresek alelnöki pozícióba.”
     
  • Gyurcsány szerint „imponáló, de helyenként kifejezetten rémisztő” a Fűrész-sorozat V. epizódja.
     
  • „Véget kell vetni az ingyenes munkahelyi juttatásoknak” – vázolta a kormányzati reformprogram fő irányát Bajnai Gordon, gazdasági miniszter. A kormány új indítványa szerint 23%-os különadó terhelné az irodai célra vásárolt kávét, teát és ásványvizet. A munkacélú számítógép-használatot a kormány napi 4 órában maximálná, a maradék 4 órát magánhasználatnak feltételezné, amelyet szintén extra adó terhelne. A külön női és férfi mosdót is fenntartó munkahelyek extra fürdő-adót lennének kötelesek fizetni. „Programunk korszerű válasz a gazdasági válságra. Célja a gazdaságélénkítés.” – fogalmazott a miniszter.

(Várjuk olvasóink álhíreit is a rovatszerkesztői email címen.)


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr56958478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.22. 17:06:44

Jeszenszky Zsolt reloaded!!! Szakadok!!

:D:D:D

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.22. 17:14:43

"Gyurcsány Ferenc minden kapcsolatot megszakított Tom Lantos családjával, miután a család közleményben jelezte: ők nem kívánnak Gyurcsány Ferenc Alapítványt létrehozni az USA-ban."

Hát maga kapja be, Rák, de komolyan, lefejeltem a monitort:DDDD

osborne 2009.02.22. 17:43:22

Vadiúj menüt jelentetett meg a McDonalds gyorséttermi hálózat McEszter néven miután Babarczy Eszter ismert eszmetörténész rendszeresen vidéki szegény (roma) gyerekeket vendégel meg a fővárosban. A kezdeményezés két támogatója a Miniszterelnöki Hivatal és az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat.

molaris 2009.02.24. 05:43:30

Egy hír lemaradt.
Tudósítónktól.

Élénk munka folyik a BV Váci Fehyház és Börtön intézményében. Készítik elő az új kormányszintet. A tervezett cellabeosztások: Veres János- Kolompár Orbán /pénzügyi szekció/, Gyurcsány Ferenc- Rafael Sándor /demokrácie szekció/, Draskovics Tibor- Sztojka Iván /igazság- és rendészet szekció/.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.02.24. 11:11:10

Nagyon várok egy olyan hírt KR, hogy az aktuális pénzpiaci-társadalmi-szociális- és energiaválság érdeklődés hiányában elmarad. Nem baj az sem, ha nem álhír:)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.25. 13:13:32

off
urak, bár álhír volna:
meghalt Agyas Bubu

www.litera.hu/hirek/elhunyt-balasko-jeno-kolto-publicista-1940-2009

vki nem ismerte egy poszt erejéig?

osborne 2009.02.25. 18:05:31

nem álhír de az MSZP megjelent a twitteren lol

twitter.com/mszphu

osborne 2009.02.25. 18:42:16

kis offtopik:

egyébként hol vannak a kommentelők? ennyire kiábrándult volni mindenki a közéletből, politikából? ha nincs index címlap csak a pangás garantált? azért ez gáz sztem, mintha nem lennének fiatalok az országban. most nem csak a konzira értem, hanem a közéleti-politikai blogokra általában. apathy kills...

HaKohen 2009.02.25. 22:42:08

@osborne:

Megnéztem. Ezt hívják szellemi onanizálásnak, nemde?
(Ez nem egy politikai vélemény részemről!)

osborne 2009.02.26. 13:10:06

@HaKohen: elvileg a twitter mókás kool dolog, ezért nem is értem nagyon hogy kerül oda az mszp

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.26. 13:13:04

@osborne: Biztos ennyi maradt a "Vörös, a buli színe" kampányból.

HaKohen 2009.02.26. 23:19:20

@osborne:
Gondolom, kapott egy link-lehetőséget, emiatt az ártatlan twitterelő egyből átkerül az ő honlapjukra. Ami a legjóindulatúbb szemmel is borzalmas és fárasztó.

osborne 2009.03.06. 11:21:04

Zseni magyar vezér kerestetik! címmel indul az új valóságshow az RTL-Klubon. A miniszterelnök kereső zsűrijét a Bundeswehr magyarországi stratégája (ügynöke) Rátkai László vezeti. Exkluzív interjú vele az indexen:

index.hu/belfold/2009/03/06/egy_zsenialis_vezer_vezethetne_ki_a_bajbol_a_magyarokat/#comments

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása