A Lovag, a chartisták és a szexuális forradalom

mr. pharmacist1 I 2009.02.08. 20:52

 

Hogy ismét egy szívünknek kedves írással kezdjük szemlénket: Gyurgyák János dolgozatát ajánljuk a Népszabadságból, amiben értékkonzervativizmusért sóvárog. Ha valahol konzervatívot szaglunk, az ugyancsak bizsergeti csillós hámunkat, de az örömbe itten némi üröm vegyül. Mi a túróért kellett ennek a pártlapban megjelennie? Azért csak olvassuk figyelmest:

 

Hálás dolog lenne azt állítani, hogy ez a politikai nézetrendszer eddigi teljesítményével kivívta magának a jogot a létezésre, s elméleti szinten megalapozta a változást. Ezek a feltételezések azonban hamisak. A magyar értelmiség konzervatív gondolkodású része ugyanis jobbik esetben saját létének bizonyításával van elfoglalva, roszszabbik esetben az "ostromlott vár" lelki pszichózisában szenved, s ezt a kínzó fájdalmat és szenvedést mély álomba merüléssel feledteti - hogy a szélsőjobbal kacérkodókról, a pogány múlt feltámasztóiról és a sumerkodókról már ne is beszéljek. (A kivételek közül talán a Kommentár szerkesztősége kívánkozik az első helyre.) S az a párt, amely időnként a konzervatív jelzővel is kacérkodik, sajnálatosan ma még oly távol áll ettől a fajta konzervativizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ez a párt ugyanis 1998 és 2002 között nem sok jelét adta értékkonzervatív reformelkötelezettségének és bátorságának, mivel leginkább szimbolikus tettekkel, populista ígérgetésekkel, hatalmi játszadozásokkal és nem tényleges cselekvési tervekkel és reformokkal volt elfoglalva, s jelenleg lázas semmittevéssel leplezi alapvető tanácstalanságát, ahelyett hogy intellektuálisan megalapozna egy megvalósítható és a jelen helyzetünkből kivezető szellemi-gazdasági-politikai programot.

Gyurcsány nem szűnik meg tovább reformálni. Véletlenül épp olyasmi ízű ötletekkel állt elő, amiket az Ürdüng javasolt korábban, de ez mindegy. Ferenc alig fejtette ki a javaslatait, máris akcióba kellett lendülnie, most éppen nem az egész ország, csak Budai Bernadett megmentéséért. Hogy-hogy nem, ekkor az évek óta delíriumban leledző 168óra szerkesztőségébe is egy pillanatra besütött a nap. Mi pedig felvéstük a történetet a legendáriumba, a megtalált kislány mellé. Érdekes módon amúgy a Pojáca javaslatai a szocikat juttatná előnybe, legalábbis ezt állítja Tölgyessy Péter, akinek egy szavát se hisszük, mivel fideszes. Nem akartuk először Babarczy Esztert ajánlani, de mégis olvassák el ezt az írását (benne van, hogy szar).

Európában csak az olyan nívótlan, klozetpapírnak se való lapok állnak már szóba az Orbánnal, mint a Financial Times. Az ellenzék vezére nem szégyelli az angoloknál bemószerolni a kormányt, jelentősen rontva ezzel hazánk nemzetközi megítélését. Gyurcsány terveit húzza keresztülfele. Különben is, a francot érdekelnek már egy hazaáruló, hatalomért reszkető tuflák megnyilvánulásai? Fodor Gábor meg már egy hete fetreng a Szentkirályi utcában a küszöbön, hogy legalább valaki belerúgjon (milyen az, amikor már Almássy Kornél is nekiáll pattogni?). Tényleg nem tudjuk, mi legyen, Ferenc politikai hulláját már csak egy spin witch doctor tudná kipofozni. Vagy akkor már inkább jöjjön István. A kispadon meg melegít a zombiválogatott elempé, de minek. Panyi kolegánk írta:

A kormány még mindig azt hiszi, hogy ennyivel meg lehet úszni a válságot. Még mindig nem meri bevallani magának: nem lehet megspórolni az elsősorban az inaktívokat, vagyis a saját törzsszavazóit sújtó lépéseket. Az izlandi kormány egy jóval súlyosabb válság kellős közepén vette a lapot, hogy egy népszerűtlen, és a válság előidézésében egyébként is felelős kabinetnek mennie kell. Fogta magát, lemondott. Izland futball-válogatottjával még fel tudjuk venni a versenyt, de a politikusaival már, úgy látszik, nem. Lendvai Ildikó szerint "felelőtlenség" a Fidesz indítványa, mert a parlament feloszlatásával hosszú hónapokig nem lesz cselekvőképes kormánya az országnak.

Nekem úgy tűnik, ilyen kormányunk már egy jó ideje egyébként sincs. És egyre inkább nincs.

Tessenek elolvasni Kiss Elizát a Jobbklikkről, kiválóan illusztrálja hogyan juhászodott az egyetemeken pöffeszkedő marxista okosoknak egyik napról a másikra európai értelemben vetté a szájszaga. Ha már rendszerváltás, javasoljuk, nézzék meg az 1989-re visszatekintő MTI-oldalt. Itt pedig a címer kérdéséről olvashatnak.

Volt ez a Pásztor-ügy is, itt tényleg csak néhány díszhülyét linkelünk mutatóba, az egész annyira nevetséges volt (itt írtunk róla, meg itt). Dési János a Pékfa Népszavában kesergett, hogy Pásztor nemdemokrata, usw. Ráadásul jönnek a rasszisták. Gusztos Péter szerint: "Az elmúlt hétvégén mindenki megbukott." Igen, de főleg Gusztos Péter bukott meg, meg a Magyar Charta, és azok a valóságvesztéssel küszködő ballibbantak, akik mindenféle pótcselekvéssel, álbeszéddel igyekeznek kompenzálni a realitást. És megbukott Draskovics Tibor, megint. Tegnap este megkéselték a veszprémi kézilabdacsapat több tagját, Marian Cozma meghalt. Sebaj, majd ezt is megmagyarázzák. Miközben az SZDSZ és a kormányfő azon rinyálnak, hogy nem lehet megnézni a Jud Süsst, mert emberijogok, kérem, emberijogok, aközben az ország azon részeiben, ahol már a közrend csak nyomokban lelhető fel, nem a nyavalyás emberi jogok sérülnek, hanem az emberek.

Nagy gondban lennénk, ha olyan területét kéne megnevezni az államigazgatásnak, amely (még) nem az elrohadás állapotában leledzik. Hogy a külpolitikára tekintsünk: most éppen Balog Zoltán merészelte volna bemutatni a Magyarországra látogató szlovák emberijogi bizottságnak a dunaszerdahelyi rendőrattakról készült videót. A szlovákok persze orrukat felhúzva léceltek, lévén Pozsony még mindig tagad- a szocik hathatós együttműködésével. Újbudán eközben felszínre tört a rasszizmus. Ásít.


Ugyan múlt héten már megígértük, hogy nem írunk a holokauszttagadó, vagy milyen püspök rendkívül izgalmas történetéről, de azóta a fekete fellegek csak gomolyogtak, gomolyogtak. Úgyhogy most csak röviden: a Reakción DSZG kolega színvonalas összefoglalóját olvashatjuk, Sárközy is elfogadhatatlanozott, ahogyan Merkel is- utóbbit többen leugatták, pl. a FAZ is. Amúgy értjük, nagyon is. A Semleges-Szekuláris Állam folytonfolyvást panaszkodik, hogy az Egyház beleszól a dolgaiba, aztán most meg ők mondanák meg a Pápának, miként viselkedjen (képünkön az egyházfő éppen a Harmadik Birodalomból már jól ismert karlendítéssel köszön). Felháborodott a Tékozló Fiú is, aki most megnevelné a jellemtelen papokat. Na tedd a dolgodat, barátom. A sajátodat. Ennél talán némileg fontosabb hír a számunkra, hogy a XVI. Benedek a közeljövőben ellátogathat hozzánk. Imádkozni viszont ne imádkozzunk, lassan az állásunkba kerülhet.

Magyarországon amúgy elburjánoztak a bejegyzett vallások. De hát ettől mindenkinek csak jobb lesz.


Joe Biden új hangot ígért, illetve az európai rakétaprogram felülvizsgálatát. Elsütötte a kötelező külpolitikai patronokat, béke a Közel-Keleten (Obama különmegbízottja egyébként már béketárgyalalásokat folytat), stb. Csak nehogy az új amerikai külpolitika nagy oroszbarátságát mi szívjuk meg. Az Al-Kaida amúgy már beszólt nekik. Eközben a válság hatására az USA-ban csaknem hatszázezren veszítették el munkahelyüket. Obama pedig elkú elszúrta, bár az Index máshogy szerette volna hallani. A Jobbklikk eligazít minket a kérdésben. Beperelhetik amúgy a Hope-os plakát rajzolóját.

Irán egyelőre csak műholdakat lövöldöz, így az iszlám forradalom 30. évfordulóján. A Metazin eközben a The Nation nyomán szexuális forradalomról számol be arrafelé.

Végezetül olvasgathatnak Darwinról, az idei szépművészetis kiállításokról, vagy nézegethetnek régebbi és szép fotókat Dél-Afrikából Andrew Cusack blogján.

Dolgaink így mentek a 2009. év 6. hetében, búcsúzik Önöktől a Konzervatórium lapszemléje.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr41930972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.08. 22:03:55

"nem a nyavalyás emberi jogok sérülnek, hanem az emberek." - Hö-hö

Obamának már 4 kulcsemberéről derült ki valami gebasz. Van remény!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.08. 23:50:46

jó volt ez a szemle, danke


apropó,a jobbklikk volt már indexcímlapon? :P
na jó, nem feltétlenül Navracsicscsal...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.09. 00:07:12

hmm jogos. bocsi.
elfelejtettem url-.t is olvasni...

leofarkas 2009.02.09. 22:28:01

ez most egy fideszes blog lett? osiris-es emberünk csunyábbakat írt a szoc pártról, de azt mégsem idézted ide.
a MN mikor fog valaha csunyat irni a sajat nagy szerettet partjarol/partodrol?

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása