„Szoborszerű nemesség, apácai cilicium, janzenista sápadtság, Trezenum és Clèves hercegnője, mükénéi dráma, delphoi jelkép, napmítosz - úgy trónolt az az isteni Szépség, amelynek a felfedezését Berma játékától vártam, éjjel-nappal a lelkem mélyén, egy örök égő oltáron, és most már csak szigorú és könnyelmű szüleimtől függött, hogy magamba fogadhatom-e, éspedig egyszer és mindenkorra, ennek az Istennőnek a tökéletességét”
(Marcel Proust)
Bár nem színházat, hanem operát, nem Bermát, hanem magyar művészeket Puskin és Csajkovszkij kettős médiumán átlibbenve, s nem is oly módon, mint az ifjú Marcel, de mindenképp jóleső várakozás előzte meg részemről az Operaház szerda esti előadását. Ám csakúgy, mint az ifjú Marcel, nem Berma, hanem a magyar művészek teljesítménye miatt, nem színházból, hanem az operából, csalódva távoztam, a következő kérdést mímelgetve: vajon akkor is kötelessége-e a közönségnek visszatapsolni a szereplőket, ha néhányan közülük a tőlük elvárható minimumot teljesítették ugyan, de a tiszta katarzis élménye, az esztétikai tapasztalat meghatározható jelensége – egyszerűen kimaradt a performanszból?
Anyag
Szembetűnő alakváltás, minden metafizikaitól mentes hatások és helyszínek, az értetlen hűtlenség formálása, a spleen az olvasás korábbi élményéből való kölcsönvétele, a „másként való értelmezés” sikertelen erőltetése – akár címszavak is lehetnének az Anyeginről. Az alakváltás formái erőtlenül illeszkednek a színpad kínálta üres térbe, a történet önmagát adó, szoborrá formálható anyaga érintetlen marad. A követhető dimenzióváltások egyszerűen rossz hatással vannak a történetet alkotó jellemekre, nem ártott volna eldönteni, hogy a díszlettervező minden szegmensét meg akarja-e mutatni a falusi és a városi élet lényegének, kiiktatva ezzel a közönség erre irányuló absztrakciós igényeit – „Igen, ez az, ez most a falu”. Vagy minden apró, belső viharra és vívódásra utalhatott volna a szimbólum adta lehetőségekkel, mint ahogy azt Michael Thalheimer Faust-interpretációjában láthattuk a Nemzeti Színházban – ágy és kereszt.
Az Anyeginben kaptunk kertet, ajtót-ablakot, erdőt reprezentáló plakátot, füvet, dombot, mindenfélét. Túl sok volt, nem hagyott helyet a befogadónak.
Lényeg
Teljesen érthető, miért keresi Albert Mária a hőst a premierről szóló cikkében. Nemigen lehet meghatározni, hogy Kovalik túlságosan is belenyúlt volna a Csajkovszkij-értelmezésbe, vagy éppen ellenkezőleg járt el – trükköt is láthattunk, látványnak szánt táncot, egy, a darab általános érvényű értelmezési folyamával szöges ellentétben álló párbajt, átlagos Tatjána és satnya Olga-ábrázolást, s a legkevésbé sem a spleentől „szenvedő” Anyegint. Kovalik Anyeginje nem úgy szenved, mint ahogy Puskiné vagy Csajkovszkijé. Kovalik Anyeginje egyszerű jellem, buta és ernyedt, úgy tódul belőle az unalom, hogy közben teljesen érthető, elérhető és megfogható. Kovalik Anyeginje ostoba és langyosan hömpölygő keverék. Kellemetlen, nem szerethető, nem csodálható, s a legkevésbé sem „úr”. Nem is kapott nagy tapsot.
Talán Lenszkij az opera legerősebb(en megformált) karaktere. Nyári Zoltán kiemelkedő alakításaával messze túlszárnyalja a címszereplőt, s nem is biztos, hogy az életszerető bonviván-költő szerepe „könnyebb”, mint a túlburjánzó unalom megformálása. Érdekes jelenet maga a párbaj. Lenszkij átadja a pisztolyt Anyeginnek, aki, fejét félrefordítva, egyszerűen lepuffantja barátját. Ezzel – főszabály szerint – Anyegin determinálja saját útját, soshasem válik felnőtté, nem teremt magának biztonságot, fejlett egyéniséget, metafizikai értelemben vett egzisztenciát. Árnyék marad, tettei következményeinek árnyéka – ám mindez nem látszik: ami a színpadról átterjed, visszaigazolódik, az kevés. Megfullad a saját maga által létrehozott közegben.
Összességében közepesre értékelném az előadást, a budapesti közönségnek pedig elégtelent adnék, amiért tucatnyian megindultak a ruhatár felé a függöny legördülése előtt. Akármilyen is legyen egy darab, a közönségnek bizony kötelessége visszatapsolni a színészeket, mert mindig van, aki megérdemli.
Szerző: Lakatos Márk
Képek, kapcsolódó anyagok:
Boldogság, nem megszokás
Anyegin az Operaház oldalán
