A gyermekkor vége

Konzervatorium I 2009.01.06. 08:03

Vendégszerzőnk, Nyomkereső (körkép.sk) írása

 

“Szlovákiában magyarnak lenni SZAR” olvastam a minap e sajátos megállapítást partnerblogunk, a Konzervatórium egyik posztjának kommentjei között bizonyos Cypriánustól. Bár rögtön adja magát a kérdés, hogy vajon milyen lehet akkor magyarnak lenni Magyarországon, ezzel most ne foglalkozzunk. Vizsgáljuk meg inkább a fenti állítást közelebbről. Tényleg ennyire rossz itt nekünk? És ha igen, kinek köszönhetően?

Szlovákia az elmúlt pár évben hatalmas lépést tett előre a felnőtté válás rögös útvesztőjén. Négy év alatt  telehordta az éléskamrát és a nép nemzeti öntudata is emelkedett. Az első Dzurinda, a második Fico kormányának az érdeme. Az ország állampolgárai ma már igenis hisznek magukban, egyenesebben járnak, sorra gyűjtik be az elismerő, irigykedő tekinteteket, nőtt az önbecsülés. Felragyogott a csillagunk, a rút kis kacsa mára gyönyörű, fehér hattyúvá változott, mondhatnánk.

A Dzurinda kormány reformjainak köszönhetően az ország pár szűk esztendő után gazdaságilag talpra állt, mára kifejezetten attrakció, mintaország lett belőle. A Fico kormány nagyrészt nem is nyúlt semmihez, tudva jól, hogy a reformok igenis kellenek. Még akkor is, ha a nép előtt ennek az ellenkezőjét állítja. Hisz ügyesen gazdálkodva az eredményekből  jó ideig vígan fosztogathat elélhet.  De mivel valamit mégiscsak kell  nekik is tenniük, kormányra lépésük után így inkább a nemzeti öntudat növelésébe kezdtek.

Jöttek is egymás után a hatalmas kettős keresztek, az igazságos Jánošíkkal való példázások, a nagy népnevelői történelemórák arról, hogy a Nagymorva Birodalmat a 8. 9. században az ószlovákok alapították, vagy a Fico kormányfőnk adta ”ésszerű állami történelem” arról, hogy  Svätopluk fejedelem a szlovákok első királyának tekintendő, stb. stb.

E kitartó munkának hosszú hónapok után  meg is lett az eredménye. A szlovákok erős koronájukat költve szlovákul cseverésznek jó hangosan a győri Árkádban, semmeringi sieléseik során büszkén mutogatják csilingelő euróapróikat a kíváncsi osztrák, cseh, magyar szemeknek (friss élmény most szombatról). A rekordméretű gazdasági növekedés tudatában ráadásul  a politikai elit sem csinálja már  össze az európai porondon. Mindenki nyugodtabb, teli önbizalommal.

A két ország közötti eltérő hangulat  mára már déli szomszédainknak is feltűnt. Állítólag előzékenyebbek vagyunk mint ők, hamarabb megállunk a zebránál mondják, egyben meglepve konstatálva, hogy akárcsak Nyugat felől, Észak felől is Magyarországon húzódik a Balkán határa. Érdekes meglátás.

De vajon hol vagyunk ebben a helyzetben mi, szlovákiai magyarok? Mi az erősebb számunkra? Mi az ami jobban megérint minket? A gazdasági előnyök adta nagyobb jólét, vagy maga a tudat és keserű szájíz, hogy kormányunk a nemzeti öntudat növelését a mi kárunkra végzi?

Ahogy Petr Pithart, a cseh szenátus alelnöke fogalmazott a Týždeň című szlovák hetilap évvégi számában, “a szlovák történelem aranykora éppen most érkezik. Egyvalami azonban hiányzik hozzá: jól kijönni otthon mindenkivel, a nem szlovákokkal is. Hisz az itteni, gyönyörű középkori városokat a szlovákokkal  közösen ők, az “idegenek” is építették. A nemzet, gondolva itt annak etnikai és nem polgári formájára kicsi lehet számukra, a szlovák hazában, az országban viszont jól megférnek. Kívánom önöknek, hogy ne rontsák ezt el,” olvasható.

Szlovákia az utóbbi pár évben gyermekből pelyhesbajszú sedülővé vált. Vele együtt pedig mi, felvidéki magyarok is. Annak minden előnyével és hátrányával együtt. A kérdés az, hogy mindezek tudatában akkor most tényleg ennyire SZAR itt nekünk?

 

Kapcsolódó írások:

Szlovák banzáj


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr36859679

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: körkép.sk » Blog Archive » Körkép.sk - számvetés egy év után 2009.01.10. 21:20:46

[...]pedig a Konzervatórium is átvette egyik írásunkat, mely  meglepetésünkre rögtön[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.01.06. 08:45:45

bizony. amíg itten magukat konzervatívnak gondolók a földön fetrengve röhögnek azon, hogy jézus magyar volt, addig más népek tudják, hogy ha az emelt fővel járáshoz a szerényen bútorozott fejűeknek ilyen típusú legendák kellenek, akkor megadják. a szlovákiában is csak kevesekre ható slotaizmusnak is meg van a szerepe az általános emelkedésben. aki nem feltétlenül részesül az anyagi javakból, mert mondjuk nem túl képzett, az legalább utálhat valakit. ez is része a nagy egész nemzettudatnak. :)
amíg itten a műjobber kávéházi konrádok röhögnek a koronaúsztatáson addig csak szar lesz itt, de nyakig.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.01.06. 09:31:43

Miért kellene a szerényen bútorozottakhoz igazodni? Tanuljanak csak a jobban ellátottaktól.

Haloperidol 2009.01.06. 09:52:09

@Grift:
Igazad van. Az EGÉSZSÉGES nemzeti öntudat (amit a kormányzatnak és az elitnek KUTYA KÖTELESSÉGE teljes mellszélességgel támogatni) kialakulásához feltétlenül szükséges az, hogy az elit végre normálisan, hazafiassan viselkedjen, és ne a szomszéd országok érzékenységét emlegesse állandóan. Ha az elit felől nem kap a nép megfelelő hazafias inputot, akkor az általad említett marhaságokat találja ki magának.

Ehhez azonban az szükséges, hogy ne legyen tabu őstörténetről és Trianonról, revízióról beszélni. A magyarsággal törént tragédiák feldolgozásához ez is szükséges. Sajnos egyelőre nem a feldolgozás rányában haladnak a dolgok.

Leslieke 2009.01.06. 10:08:37

"népnevelői történelemórák" ha-ha-ha..

Elküldöm neked "Szlovákia" történelmét.. egy sms-ben. Kb, olyan hosszú...

Azhát 2009.01.06. 10:09:51

"Ehhez azonban az szükséges, hogy ne legyen tabu őstörténetről és Trianonról, revízióról beszélni."

Hol tabu? ne viccelj már. Te is csak ezt a közhelyet nyomatod, hogy "nem lehet trianonról beszélni"...

Azhát 2009.01.06. 10:10:45

"Elküldöm neked "Szlovákia" történelmét.. egy sms-ben. Kb, olyan hosszú... "

Éppen azért beszélnek Szvatoplukról.
Ahogy mi magyarok meg a hunokról.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.06. 10:12:55

Egyetértek veletek, csakhát ott van a másik oldala a dolognak, hogy önmagában a nemzeti öntudat erősítése ködevésbe fajulhat, ha nincs mögötte teljesítmény, egy olyan hasznosságérzés és önbizalomgerjesztő tartalom ami élővé és valóssá teszi ezt a grandeur érzést.

Dr. Trebitsch 2009.01.06. 10:13:24

@Grift:

hadd, ó hadd röhögjek már a koronaúsztatáson meg a magyarjézuson!

Nincs más út a nemzeti öntudathoz, mint komoly képet vágni az ilyen nettó ökörségekhez?

leveliro1 2009.01.06. 10:19:01

Azhát!

A hunokat meg Szvatoplukot azért ne emlegessük már egy szinten mint identitásképző ökörségeket!

smartdrive 2009.01.06. 10:19:17

én is nyugodt vagyok, teli önbizalommal. na hol vannak azok a szlovákok?

Leslieke 2009.01.06. 10:20:35

Sir Humphrey,

Kösz, de már olvastam.

Azhát 2009.01.06. 10:20:39

"A hunokat meg Szvatoplukot azért ne emlegessük már egy szinten mint identitásképző ökörségeket!"

Miért is? Szerinted melyik történetlenebb?

Suum Cuique · http://magyarkodo.blog.hu 2009.01.06. 10:22:53

@Azhát:
Azért a hun kontinuitás gondolata kicsit régebbi, mint a Slotáék böfögése ;)

Suum Cuique · http://magyarkodo.blog.hu 2009.01.06. 10:23:53

Amúgy valaki válaszoljön a következő kérdésre:

MI MI A FENÉÉRT NEM LÉPJÜK MEG AZOKAT A SZIGORÚ GAZDASÁGI REFORMOKAT, MINT A SZLOVÁKOK? MI MIÉRT NEM FELEZZÜK MEG A SEGÉLYEKET? MI MIÉRT NEM ÁLLUNK FEL ILYEN HATÁROZOTTAN A NEMZETI ÉRDEKEINKÉRT?

Azhát 2009.01.06. 10:26:16

"Azért a hun kontinuitás gondolata kicsit régebbi, mint a Slotáék böfögése "

egyrészt nem feltétlenül régebbi, mert szvatoplukot és a morvákat mindig is szlávoknak, tehát a szlovákok és csehek rokonának tartották. ők is. mi is.

másrészt mit számít az, hogy a "gondolat régebbi"??? és akkor igazabb???? jobban megfelel a tényeknek???

Leslieke 2009.01.06. 10:26:25

Suum Cuique:

Mert itthon a segélyekkel szavazatokat "vesznek" a cigányoktól...

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.06. 10:26:33

Suum Cuique,

nagyjából ilyen kérdéseknek kéne felmerülniük a poszt kapcsán. Köszönjük a moderálást!:)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.01.06. 10:28:06

@Sir Humphrey:
ez nyilvánvaló. nem az üres nemzeti mellpüffesztésről van szó. de olyan nép és ország sincs a világon ahol röhögőgörcsöt kapnak emberek a zászlótól, himnusztól, mindentől ami magyar. ennek viszont talán ott az eredménye a teljesítményekben is.
jó, lehet ilyet látni máshol is, persze hogy röhög a tetves csegevara pólós spanyol újkommunista agyatlan húsz éves a cara al sol-on, de teljesítményt sem vár tőle senki... :)

Azhát 2009.01.06. 10:29:55

"de olyan nép és ország sincs a világon ahol röhögőgörcsöt kapnak emberek a zászlótól, himnusztól"


????? de hát hol történik ilyesmi???? hol kaptak röhögőgörcsöt???? miről beszélsz?

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.06. 10:37:06

Grift,

:DDDD

ez a spanyolos hasonlat _átjött_

Egy önmagával szemben tanúsított szkepszisben fuldokló országot kell itthon talpraállítani és ez kurva nehéz dolog, egyetértek veled, de nem vagyok benne biztos h a nemzetiérzés és a teljesítmény olyan irányban viszonyul egymáshoz ahogy írtad...jó kérdés.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.01.06. 10:38:37

@Sir Humphrey:
:) nem beszéltem arányokról, csak összefüggésről.
fúú, de utálom ezeket a spanyol balosokat... :))))

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.06. 10:41:47

@Grift:

Biztos összefügg, csak szerintem inkább a teljesítmény van hatással a nemzeti büszkeségre.

excopp 2009.01.06. 10:43:59

érdekes ez a kérdés
- most az év elején egy késő délutáni rádióműsorban éppen a magyar-szlovák viszonyról beszéltek, és néhány "utca embere" hangja is belekeveredett. A megszólalók szinte egyöntetűen a magyar "nagyságot" (vö:gloire, grandeur) hiányolták és magunkat, kicsi, gyenge országként festették le.Akiktől elvették a földet.
- egy tudóst is megkérdeztek, aki ezt a magyar birodalmi tudat búvópatakként való továbbéléseként határozta meg. - persze, nekünk most nem könnyű (Mátyás halála óta egyszer sem volt könnyű...), de talán most józanságra alapozva elkezdhetnénk építkezni - ahogy például a hatalmas Svájc tette, amikor rájött, hogy a nagyhtalmi létét nem tudja elérni, és még kevésbé fenntartani. Köszönik , jól vannak, egy dunántúlnyi területen 6,5 millióan is nagy (szövetségi) nemzet. Mert azért van helvét (ön)tudat is, nemcsak etnikai-vallási kantonális.
- a szomszédokkal pedig aligha van más út, mint a kölcsönös tiszteleten alapuló politika és diplomácia. Ez van - ez a status quo

Cpt. Flint 2009.01.06. 10:49:29

@Grift:
Nem arányok, irányok!
Azaz azért röhögünk a "mindenalkalommal-himnusz"-on meg a többi látszatmagyarkodáson, mert nincs mögötte semmi. Se teljesítmény, se koncepció. A külsőség nem elegendő kötőanyag.

Nekem amúgy is az a véleményem, hogy aki még mindig nemzetállamokban gondolkodik, az az emberiség sírásója.

Vidéki 2009.01.06. 10:50:20

Hallgattam egy interjút Parrag Lászlóval. Ha jól emlékszem azt mondta, hogy míg Szlovákiában harmincezernél kevesebb a rokkant nyugdíjas, addig nálunk nyolcszázezernél több.
Ez jellemezheti azt is, hogy a szlovák lakosság életereje mennyire felülmúlja a magyarországi lakosságét.

sorokinV 2009.01.06. 10:55:51

Azért a szlovákok a gazdasági és szociális alrendszerüket is rendbe tették, nem azzal kezdték, hogy körbeállták a félig összedőlt kerti budit és őrjöngtek, hogy ez a gyönyörűség a csak a miénk!
Szal' lehet identitást teremteni nálunk is, ha újra meg újra fényezzük azt a pár évszázadot, ami említésre méltó a történelmünkből, de a hazának a jelene is is szerethető legyen, ne csak a múltja!
Ha majd nem a második leggyakrabban elhangzó mondat lesz a "amint megvan a diploma húzok külföldre" a "jösszkólára?" után minden olyan helyen, ahol egynél több fiatal van, akkor mi is nekikezdhetünk a történelmünk suvickolásának. De addig ez mind pótcselekvés.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.06. 10:56:18

@excopp:

a józanságra alapozott építkezésben hiszek én is, bár a svájci példa kicsit sántít (Svájc sok kantonból jött létre, hosszú idő alatt és ott az összetartás-tudatot a hosszú függetlenségi harc alakította ki, a kantonokhoz való tartozás tudata pedig elég erős) akkor már inkább Ausztria.

Tény, hogy ha a külpolitikában egy ország gyengének, sebezhetőnek, MEGVÉDENDŐNEK mutatja be magát, akkor úgy is könyvelik el, és ez nehezen módosítható ezután (persze lehetséges, pl egy háborúval). Ezen kéne elgondolkodni, h mennyire jó nekünk az impotens külpolitika és a teljesítményt hébe-hóba felmutatni tudó, vagy nem tudó belpolitika...szerintem ez károsabb egy tatárjárásnál.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.06. 10:58:45

sorokinV,

"Ha majd nem a második leggyakrabban elhangzó mondat lesz a "amint megvan a diploma húzok külföldre" a "jösszkólára?" után"

Úristen, és én ezt hány olyan embertől hallom naponta akik, hónapokon belül meg is fogják ezt tenni...fincsi süllyedő hajó fíliíng.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.01.06. 10:59:12

"Azért a szlovákok a gazdasági és szociális alrendszerüket is rendbe tették, nem azzal kezdték, hogy körbeállták a félig összedőlt kerti budit és őrjöngtek, hogy ez a gyönyörűség a csak a miénk!"

Ez nagyon jó :DDD

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.06. 11:00:49

@Cpt. Flint:

azért én még nem temetném a nemzetállamokat. Még nem.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.06. 11:02:26

:DD

Pláne ha nemzeti színűre pemzlizik a budit!

Azhát 2009.01.06. 11:04:14

"ha a külpolitikában egy ország gyengének, sebezhetőnek, MEGVÉDENDŐNEK mutatja be magát, akkor úgy is könyvelik el"

Csak tudod az a baj, hogy ezt csak nálunk érzik így sokan.

Külföldön meg éppen azzal támadnak minket sokan, hogy Magyarország állandóan beavatkozik a más országok belügyeibe, sőt szélsőségesek mennek át ezekbe a más országokba stb.

Ez sajnos pont olyan, hogy egyesek úgy érzik, hogy keveset beszélünk trianonról - mások meg úgy, hogy túl sokat foglalkozunk vele.
Sokak szerint a szlovákok túl sokat foglalkoznak szvatoplukkal - mások (nyilván Slotáék) szerint viszont éppen ez a baj, hogy még mindig keveset stb...

Cpt. Flint 2009.01.06. 11:10:49

@Sir Humphrey:
Elég baj az. Elsődleges oka az összes kib... háborúnak.

sorokinV 2009.01.06. 11:14:53

Én már csak arra várok, mikor gyártatják le nálunk olcsó bérmunkában a szlovákok a picinyke szív fölött hordozandó Szvatopluk emlékérmeiket... A kettőskeresztek határmenti felállításához, pedig még olcsóbb magyar bérmunkásokat vesznek igénybe.
És persze mindezt egy nagy-nagy ünnepi fogadás alkalmával jelenti majd be mindenkiferije' boldog mosollyal az arcán, hogy mekkora elismerése is ez a reformoknak.

Na, ha ez is meglesz, akkor asszem' lemondok az állampolgárságomról és menekültstátuszért folyamodom valamelyik polgárháborús afrikai országba.

Azhát 2009.01.06. 11:20:07

"A kettőskeresztek határmenti felállításához"

Tényleg. Elvileg mi magyarok örülhetnénk ennek, hiszen a kettőskereszt közös szimbóluma a magyaroknak és a szlovákoknak is...

ha úgy tetszik: az ezeréves közös együttélésünk jelképe...

phaidros 2009.01.06. 11:37:44

A koronaúsztatás nem ugyanaz, mint egy belső ellenségre mutogatni minden rosszért. Utóbbi már a náciknak is bejött, ezt csinálják Ficoék is.

Azasöndör 2009.01.06. 11:39:21

"Elvileg mi magyarok örülhetnénk ennek, hiszen a kettőskereszt közös szimbóluma a magyaroknak és a szlovákoknak is...

ha úgy tetszik: az ezeréves közös együttélésünk jelképe... "

én már csak azt várom, hogy a "Nagymagyarországot" mikor "emelik" szlovák nemzeti jelképpé.
végül is Szt.István nyitrai herceg volt, Nyitra pedig, izé...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.01.06. 11:52:05

"Hallgattam egy interjút Parrag Lászlóval. Ha jól emlékszem azt mondta, hogy míg Szlovákiában harmincezernél kevesebb a rokkant nyugdíjas, addig nálunk nyolcszázezernél több.
Ez jellemezheti azt is, hogy a szlovák lakosság életereje mennyire felülmúlja a magyarországi lakosságét."
Munkakedvről nem is beszélve, mert azért a rokkantnyugdíjasok sem mind rokkantak ám.

Szerintem kezdetnek az is elég lenne, ha betart(at)nánk a saját törvényeinket.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.06. 11:58:27

"A Dzurinda kormány reformjainak köszönhetően az ország pár szűk esztendő után gazdaságilag talpra állt, mára kifejezetten attrakció, mintaország lett belőle. A Fico kormány nagyrészt nem is nyúlt semmihez, tudva jól, hogy a reformok igenis kellenek. Még akkor is, ha a nép előtt ennek az ellenkezőjét állítja. Hisz ügyesen gazdálkodva az eredményekből jó ideig vígan fosztogathat elélhet. De mivel valamit mégiscsak kell nekik is tenniük, kormányra lépésük után így inkább a nemzeti öntudat növelésébe kezdtek."

Miért emlékeztet ez engem az 1995-től 2000-ig terjedő időszakra Magyarországon, nem is tudom...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.06. 12:36:08

Azasöndör 2009.01.06. 11:39:21

>végül is Szt.István nyitrai herceg volt, Nyitra pedig, izé...

István szlovák volt, ez lerágott csont. Viszont a 40-es évek végén volt egy elmélet, mely szerint dr. Tiso magyar volt.

Különben lehet, hogy Szlovákia azért annyival sikeresebb, mint Magyarország, mert ott van vizitdíj. (Ezt csak azért írom ide be, hogy megspóroljam másoknak az erőfeszítést.)

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2009.01.06. 12:41:44

@dzsucseharcos:
Vizitdíj már sajnos több mint két éve nincs. Annak eltörlése volt a Fico kormány első lépése, amit megtett.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.06. 13:00:25

nyomkereső · korkep.sk 2009.01.06. 12:41:44

És nem omlottak össze?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.01.06. 14:05:39

dzsucseharcos
Türelem, már dolgoznak rajta :)
Egyébként meg nem ilyen egyszerű a dolog. Nagyban függ pl. a szolgáltatást igénybevevők és a finanszírozók arányától. Magyarországon mivel a második csoportot nem tudták bővíteni, megpróbálták az elsőt szűkíteni. (Nem tudom milyen a szlovák adómorál, de valami azt súgja, hogy jobb.)

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2009.01.06. 14:36:16

Az adómorál olyan, amilyen igazságos az adórendszer. Ha az emberek igazságtalannak érzik, megkerülik. Ez volt nálunk is, az egyenadó bevezetéséig. Bár radikálisan lecsökkent 19 %-ra, az adóbevételek nem csökkentek. Épp ellenkezőleg, valamivel még nőttek is. Emelkedett az adómorál. Egyszerűen nem éri meg már annyira ügyeskedni. Feleslges.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.01.06. 15:25:00

Az a baj, hogy az alacsony adókat meg kell előznie egy radikális kiadás-visszafogásnak (leánykori nevén megszorítás és reform). Ilyesmire nem tolonganak itt az emberek.

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2009.01.06. 15:33:41

Nem feltétlenül. Elvégre egy jó adóreform nem okoz bevételkiesést. Épp ellenkezőleg. Ha pedig további reformok (elsősorban szociális megszoritások) követik, gazdasági fellendüléshez vezet, és lehet adósságot csökkenteni, eurót bevezetni, stb. Szlovákia ott tolta el. hogy a makrogazdaság eredményeit nem tette érezhetővé a mikrogazdaságban. Az egyszerű ember kezdetben (2005 vége, 2116 első fele) a javuló mutatókból nem sokat észlelt. Fico pedig ügyes demagógiával ezt jól meglovagolta. Ezért vesztett Dzurinda, és kezdődött el nálunk a visszarendeződés.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.01.06. 15:41:21

Szerintem pedig meg kell előznie időben, mert a gazdasági "fehéredés" nem megy varázsütésre, a korrupció és feketézés nagyon mélyen be van ágyazva és a mentalitás nem változik olyan gyorsan, addig is ki kell valahogy bekkelni lehetőleg a hiány elszaladása nélkül.
Szerintem nem baj, hogy nem vezette gyorsan át, (bár nem is lehet, mert nincs ilyen eszköz a kormányzati szerszámos ládában), ugyanis a gyorsan emelkedő bérek nagyon gyorsan felemésztik a versenyképességet és így a gazdasági növekedést.

Vidéki 2009.01.06. 16:16:02

@nyomkereső: Írod: egy jó adóreform nem okoz bevételcsökkenést.
Csak éppen arról nem hallunk semmi konkrétumot, hogy milyen lehet az a jó adóreform amelyik mindenki igényét kielégíti.
A Bibliában le van írva egy olyan csodatétel, amikor öt kenyérből és két halból ötezer embert sikerült megvendégelni.
Manapság nem tapasztalunk ilyen csodákat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.01.06. 16:36:56

az a baj, hogy egy jó adóreformmal nem lehet választást nyerni. sem az ígéretével, sem a bevezetést követően. egy jó adóreform adóamnesztiával indul, de igazival ám, ami arról szól, hogy minden lét ki lehet venni a párnából, a banki széfekből, az adóparadicsomokból és mondjuk 15 százalék befizetése után már tiszta a pénz. aztán persze a jövedelmek egységes, alacsony, mondjuk 20 százalékos adója, szőröstöl-bőröstöl persze. mindenki tudja, hogy elképzelhetetlen mennyiségű pénzek indulnának el, csakhogy a nincstelen tömegnek nem tetszene ezt a voksaival támogatni. pláne, ha a szükséges társlépések is megtörténnek, szinte diktatórikus segélyszigor, nyugdíj átalakítás, részben fizetős egészségügy, stb.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.01.06. 20:35:41

szerintem szimbolikának a koronaúsztatás/keresztállítás/nemzetállami baromságok helyeett sokkal kívánatosabb a korrupció látványos felszámolása pl. kínai módszerekkel (kivégézés a köztéren, élő tv-adásban). Akkor látnák az emberek, hogy érdemes adózni, mert nem lopják el. Ez okozhatna valami paradigmaváltást a köztudatban.
(btw, mi a konzervatívok véleménye a Laffer-görbéről?
en.wikipedia.org/wiki/Laffer_Curve)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása