Vendégszerzőnk, Nyomkereső (körkép.sk) írása
“Szlovákiában magyarnak lenni SZAR” olvastam a minap e sajátos megállapítást partnerblogunk, a Konzervatórium egyik posztjának kommentjei között bizonyos Cypriánustól. Bár rögtön adja magát a kérdés, hogy vajon milyen lehet akkor magyarnak lenni Magyarországon, ezzel most ne foglalkozzunk. Vizsgáljuk meg inkább a fenti állítást közelebbről. Tényleg ennyire rossz itt nekünk? És ha igen, kinek köszönhetően?
Szlovákia az elmúlt pár évben hatalmas lépést tett előre a felnőtté válás rögös útvesztőjén. Négy év alatt telehordta az éléskamrát és a nép nemzeti öntudata is emelkedett. Az első Dzurinda, a második Fico kormányának az érdeme. Az ország állampolgárai ma már igenis hisznek magukban, egyenesebben járnak, sorra gyűjtik be az elismerő, irigykedő tekinteteket, nőtt az önbecsülés. Felragyogott a csillagunk, a rút kis kacsa mára gyönyörű, fehér hattyúvá változott, mondhatnánk.
A Dzurinda kormány reformjainak köszönhetően az ország pár szűk esztendő után gazdaságilag talpra állt, mára kifejezetten attrakció, mintaország lett belőle. A Fico kormány nagyrészt nem is nyúlt semmihez, tudva jól, hogy a reformok igenis kellenek. Még akkor is, ha a nép előtt ennek az ellenkezőjét állítja. Hisz ügyesen gazdálkodva az eredményekből jó ideig vígan fosztogathat elélhet. De mivel valamit mégiscsak kell nekik is tenniük, kormányra lépésük után így inkább a nemzeti öntudat növelésébe kezdtek.
Jöttek is egymás után a hatalmas kettős keresztek, az igazságos Jánošíkkal való példázások, a nagy népnevelői történelemórák arról, hogy a Nagymorva Birodalmat a 8. 9. században az ószlovákok alapították, vagy a Fico kormányfőnk adta ”ésszerű állami történelem” arról, hogy Svätopluk fejedelem a szlovákok első királyának tekintendő, stb. stb.
E kitartó munkának hosszú hónapok után meg is lett az eredménye. A szlovákok erős koronájukat költve szlovákul cseverésznek jó hangosan a győri Árkádban, semmeringi sieléseik során büszkén mutogatják csilingelő euróapróikat a kíváncsi osztrák, cseh, magyar szemeknek (friss élmény most szombatról). A rekordméretű gazdasági növekedés tudatában ráadásul a politikai elit sem csinálja már össze az európai porondon. Mindenki nyugodtabb, teli önbizalommal.
A két ország közötti eltérő hangulat mára már déli szomszédainknak is feltűnt. Állítólag előzékenyebbek vagyunk mint ők, hamarabb megállunk a zebránál mondják, egyben meglepve konstatálva, hogy akárcsak Nyugat felől, Észak felől is Magyarországon húzódik a Balkán határa. Érdekes meglátás.
De vajon hol vagyunk ebben a helyzetben mi, szlovákiai magyarok? Mi az erősebb számunkra? Mi az ami jobban megérint minket? A gazdasági előnyök adta nagyobb jólét, vagy maga a tudat és keserű szájíz, hogy kormányunk a nemzeti öntudat növelését a mi kárunkra végzi?
Ahogy Petr Pithart, a cseh szenátus alelnöke fogalmazott a Týždeň című szlovák hetilap évvégi számában, “a szlovák történelem aranykora éppen most érkezik. Egyvalami azonban hiányzik hozzá: jól kijönni otthon mindenkivel, a nem szlovákokkal is. Hisz az itteni, gyönyörű középkori városokat a szlovákokkal közösen ők, az “idegenek” is építették. A nemzet, gondolva itt annak etnikai és nem polgári formájára kicsi lehet számukra, a szlovák hazában, az országban viszont jól megférnek. Kívánom önöknek, hogy ne rontsák ezt el,” olvasható.
Szlovákia az utóbbi pár évben gyermekből pelyhesbajszú sedülővé vált. Vele együtt pedig mi, felvidéki magyarok is. Annak minden előnyével és hátrányával együtt. A kérdés az, hogy mindezek tudatában akkor most tényleg ennyire SZAR itt nekünk?
Kapcsolódó írások:
Szlovák banzáj
