Hiénák és a tanácstalan köztársaság

bazalttufa I 2008.12.16. 08:03

A magyar államvasutakkal messzi időbe visszanyúló kapcsolatomból néhány emlékezetes pillanat ugrik be.

Az első, amikor a Vácról induló utolsó személyvonatról lekésve, leintettem egy Pest felé készülődő olajjal megrakott 50 ezer tonnás tehervonatot. Mivel a masiniszta jófej volt, és messziről talán megfelelő unaloműzőnek látszottam, felengedett a mozdonyra. Köszönés után gyorsan tisztázta a mozdonyon belüli közlekedés alapszabályait; ütközés esetén én a jobb ő a baloldali oldalfolyosóra menekül. Ahhoz képest, hogy 30 kilóméteren belül két vasúti átkelő lámpája jelzett egyszerre szabadot nekünk és a keresztforgalomnak, ezt az alaki gyakorlatot nem kellett kipróbálnom.

A második emlékezetes pillanat az a felfedezés volt, mennyire szórakoztató is tud lenni, a Nyugati-pályaudvaron több száz millió adóforintból felépített biztonsági kapuk mellett unatkozó jegyellenőrök tesztelése. Ugye ők azok, akik a minden vonaton dolgozó kalauz munkáját ellenőrzik elméletben, meg szűrik a sunyi utasokat, akik a MÁV szerint tízmilliárd forintokat bliccelnek ki a vasúti vezetés és a szakszervezet zsebéből. Az elképzelés annyira gyönyörű, hogy azt csak a valóság múlja felül. A korlát mellett ácsorgó sárgadzsekis logisztikai menedzserek, az első pár hét után leszoktak az utasok vegzálásáról, ami nem nagy csoda lévén egyszerre több száz ideges, rohanó és egyébként már egyszer ellenőrzött utast kéne egy két méteres kapuban tök fölöslegesen baszogatni. A lustaság és a praktische Vernunft kombinációja hatásosan igazítja ki mindazt, amit a vezetés elbaszott. Hogy a dolognak és a munkájuknak legyen valami értelme is, a legkülönfélébb papírfecniket mutogatom nekik jegy helyett, lejárt kondibérlet, megsárgult horgászigazolvány, eddig egyedül a könyvtári tagságim szúrt szemet egyiküknek, de azt is legyintéssel nyugtázta.

Engem a vasutas ismerősöktől összeszedett ilyen korrupciós, olyan miniszteriumból megvalósított vonatbeszerzéses történetek már nem izgatnak túlságosan. Bár igen masszív információk pletykák vannak arról, mennyibe is fájt a Bombardiernek és a Stadlernek pártpénzügyileg az elővárosi motorvonattender, a korrupció az az ár, amit a civilizációért fizetünk, mondaná Oliver Wendell Holmes, ha ma közlekedési államtitkár lenne. Ez egy ilyen ország. Viszont ennek is lehetnek előnyei, ha ez elsőre nyilván nem is egyértelmű.

Magyarország államformája ma a szocializmus és a korrupcionizmus eseti keveréke. Valódi piacgazdaság a.k.a kapitalizmus legfeljebb részterületeken lelhető fel benne, mert ahol az egyik multi korrupciós keretet tart fenn a másik multi alsóvezetőjének megkenésére is, ott a MÁV, amely a szocializmus legbiztosabb bástyája, logikusan csak és kizárólag szocializmusból és korrupcióból állhat, nagyjából a nemes 70-30% arányának megfelelően. Az amit ma a vasútnál látunk, természetfilm a javából, politikai, felsővezetői és szakszervezeti hiénák mindennapi utolsó vacsorája, és a koncot lassan húsz éve szállítja nekik megbízhatóan egy tanácstalan-köztársaság.

Apró, a sajtóban alig látható, de annál beszédesebb epizódja volt mindennek Magyar Vasúti Hivatal megszüntetése, amely jelentőségétől függetlenül tökéletesen szimbolizálja mindazt, ami ma az állam szerepével történik Magyarországon. A szabályozó, ellenőrző szerep leépülése a közpénzek egyre átláthatatlanabb egyre vastagabb patakokban szétfolyó áradatában.

Az egyszeri vasúti dolgozó pedig érdekből, lustaságból, fásultságból vagy csupán napi megélhetésért asszisztál ehhez, míg teheti. Ezek a tökéletesen értelmetlen sztrájkok ugyanis a VDSZSZ pozíciójának látszólagos erősítésén kívül csak egyre alkalmasak: egyre több ember számára viílágítja meg a pénzéből finanszírozott vasúti mauzóleum élő abszurditását és előbb utóbb eljön a pillanat, amikor a status quo felrobbantása már több politikai hasznot hoz, mint amennyi áldozattal jár (mára kikopott az emlékezetből, de a Fidesz kormány egyik legnépszerűbb intézkedése a 90-es évek egyik legméretesebb pénznyelőjének bedeszkázása volt). Az állam mindenható segítségébe vetett hit oszladozik, és ennek a folyamatnak egyik jelentős katalizátora ma a Magyar Államvasutak.

Tudomásul kell vennünk, az állam képtelen meggyógyítani a vasutat. Sem energiája, sem akarata, sem ereje nincs hozzá. Ha akarná sem tudná, az elhatározás belefulladna az érdekek nagy és büdös mocsarába. Ami itt megoldás lehet, az (ó, hogy pont itt) a vasúti vezetés jakobinus terrorral, macchiavellista technikákkal kivitelezett feldarabolása, néhány belsős keresztapa perbe fogása, a belső kapcsolatrendszerek könyörtelen szétszakítása. Igen. Káros lesz. Az óhatatlanul, a legjobb menedzsment mellett is bekövetkező káosz néhány évig talán a szocialista korrupcionizmusnál is súlyosabb károkat okoz majd. Dühönghetünk az ostoba hibákon, a dilettantizmuson, de más kiút hosszú távon ma már nem létezik.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr70824187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Caracalla 2008.12.16. 08:21:29

Jó cikk, a Magyar Vasúti Hivatalos félmondattól eltekintve.

Azt a szervet gyakorlatilag egyetlen emberre hozták létre, az aktuális (SZDSZ-es) politikai érdekeknek megfelelően.

A feladat jó helyen van a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál is, nem kell a szerveknek burjánzania. Az MVH se kezdett semmit a MÁVval, különösen nem a személyszállítási részleggel.

Inka 2008.12.16. 09:23:48

A Magyar Vasúti Hivatal a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál?

A vasúthivatal versenyhivatal volt, ha már valahova besorolni kellett, akkor az energiahivatal lett volna például a megfelelő...

Egyébiránt pedig akár emberre szabott hivatal volt, akár nem, nem végzett rossz munkát.

kovk 2008.12.16. 09:25:56

*die* Vernunft

(légyszíves javítsd ki a "praktischen vernunft"-ot)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.12.16. 09:35:22

A Magyar Államvasutak nem tulajdonnév, amit nagybetűkkel írunk? Vagy nem értem a nemecsek ernő szarkazmust?

abdul 2008.12.16. 09:39:27

Szar az egész, úgy ahogy van.
Szerintem egyébként meg akkor is szemétség az ünnepek előtt-alatt sztrájkolni, mert ezt egész évben megtehették volna, most meg amikor az embernek ideje lenne utazni a barátaihoz, rokonaihoz, akkor meg szopatják.
Kapják be a sztrájkolók!

night hawk · http://mandiner.blog.hu 2008.12.16. 09:57:32

Csak a végkövetkeztetéssel nem értek egyet. Én, egyetemi projekt keretében, dolgoztam a GySEV kontrolling rendszerén. Ott se minden tökéletes, de meg tudnak szervezni dolgokat. Szét kell szedni azt a kurva MÁVot regionális társaságokra aztán majd gondolkoznak, ha versenyezniük kell. A közszolgáltatási szerződés és az indokoltköltség-térítés pedig ígéretes próbálkozás az átláthatóság felé. Legalább ennyi hasznunk van az EU-ból... :)

gargoyle 2008.12.16. 10:02:46

caracalla: azon lehet vitazni hogy az MVH szukseges vagy jo helyen levo hatosag volt-e. az viszont valoban nagyon jellemzo tortenet, hogy amikor letett az asztalra jopar problemat, mutyit, lopast, szabalyozatlansagot stb stb akkor erre a reakcio nem ezek, akar benan es lassan eloadott javitasa volt, hanem a hivatal megszuntetese .)

erted, ha pestisjarvany van, nem meggyogyitjuk, hanem feloszlatjuk az ANTSZ-t, minek riogatja itt az embereket (:

Reggie 2008.12.16. 10:42:00

A MAV csoport osszes adossagat ki kene fizetnie az allamnak, es a komplett MAV csoportot el kene ajandekozni az osztrak allamvasutnak. Mar csak az a kerdes hogy ki akarunk-e baszni az osztrakokkal...

Lambotze 2008.12.16. 10:45:16

Korrupcionizmus, ez nagyon tetszik!

zstukacs~ (törölt) 2008.12.16. 10:53:06

nem a mávot kell megszüntetni, hanem a régi mávot. kizárólag az intercity, és az interpici vonatokkal megoldható lenne a vasúti közlekedés.

a "nagyvárosok" (megyei jogú városok) között járjon intercity, a "kisvárosok" irányába (járási, kistérségi székhelyek) interpici. falura nem kell vonat. a járási székhelyekből környező falvakba járjon busz.

tfh. valaki barcsról el akar jutni vásárosnaményba.
-- barcs és pécs között interpici
-- pécs és budapest között intercity
-- budapest és nyíregyháza között intercity
-- nyíregyháza és vásárosnamény között interpici

így kellene eljutnia, mégpedig gyors átszállásokkal. az interpici csak a járási székhelyen áll meg, az intercity csak a megyeszékhelyeken, plusz a fővárosban.

semmi szeményvonat, gyorsvonat, sebesvonat, semmiféle régi típusú vasúti szerelvények, amik összevissza csatlakoznak, némelyik megáll minden bokorban, ez a régi máv. ezt kellene megszüntetni. meg a falusi vonat. az egy vicc.

Vidéki 2008.12.16. 10:58:13

A szerző ezt írja: tudomásul kell vennünk, az állam képtelen meggyógyítani a vasutat.
Ezt a mondatot az alaptalan pesszimizmus szülte.
Magyarország is része a Föld nevű bolygónak, itt is a Homo Sapiens fajhoz tartozó emberek élnek.
Nagyon közel hozzánk van egy állam, Ausztria, ahol az államnak nem is kell gyógyítgatni a vasutat, mert az ott jól működik (az állami tulajdonlás ellenére)!
Ezért javasolom a szerzőnek, revideálja álláspontját, és pesszimizmus magvait hintő megjegyzését vonja vissza, sőt gyakoroljon önkritikát!

zstukacs~ (törölt) 2008.12.16. 11:03:29

amúgy kiváncsi lennék arra, hogy az intercity, és az interpici vonatok mekkora veszteséget halmoznak fel, és a személyvonat, sebesvonat, gyorsvonat (a régi máv) mennyit.

BaKecske 2008.12.16. 11:03:55

A MÁVot kiragadt példákkal szídni és menthetetlen, kalap szarnak nevezni manapság nagyon trendi és modoros dolog!

gargoyle 2008.12.16. 11:11:44

bakecske: ha 10 utazasbol 8nal akad "kiragadott" peldam akkor azert az lassan lassan elveszti a pejorativ jelzot nem? :D

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.12.16. 11:14:57

Néhányan félreértik.

Nem azért akarom a MÁV-ot szétverni hogy ne legyen, azért akarom szétverni, hogy hosszú távon működőképes legyen.

Elnézve ezt a mozdíthatatlan csődtömeget, amikor egészen képtelen követelésekért képesek megbénítani a vasúti közlekedést, nem látok reális esélyt egy bársonyos reformra. Túl nagy és túl mély a mocsár. Amúgy meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről, de nem könnyen.

Caracalla

Nézd. A vasúti hivatalnak nagyjából pont akkor kezdett volna értelme lenni, amikor megszüntették. A teherszállítás versenyeztetésével és a cégek szétválasztásával. Talán nem véletlen, hogy megszüntették.

fromdtod 2008.12.16. 11:22:53

Igen. Sajnos nagyon sok közintézményünket már csak így lehetne kjavítani. Földig rombolni és újjáépíteni. Egészségügy, MÁV, oktatás, stb...

Egy dolgot nem értek. (és most nem antifideszesként kérdem:) ), de mire gondolsz ekkor, amikor azt írtad, hogy: "mára kikopott az emlékezetből, de a Fidesz kormány egyik legnépszerűbb intézkedése a 90-es évek egyik legméretesebb pénznyelőjének bedeszkázása volt"
Valszeg nekem is kikopott... TB önkormányzatok?

der Alte 2008.12.16. 11:27:18

Nagyon jó cikk!

Végre vki megemlíti, hogy a FIDESZ milyen jól helyre rakta a mávos szakszervezeteket annak idején. Ezt legalább jól csinálták a "lendületes fiúk".

Nekem a jakobinus terror ötlete is tetszik. A MÁV már egy annyire beégett struktúra, hogy vezetőváltással, reformokkal nem lehet semmit sem elérni. Simán elhalna minden gyengédebb kezdeményezés, ahogy eddig is elhalt. Ezen a pénznyelőn csiszolgatással nem lehet segíteni, csak véresen kemény kézzel. Igen, néhány évig rosszabb lesz, mint eddig, de aztán már jöhet a konszolidáció és legalább a régi struktúra sohasem jöhet vissza.

NevadaCeg.com · http://nevadaceg.com/ 2008.12.16. 11:28:41

Egyszer ennek is vege lesz! Az ido megoldja, csak az utasok kibirjak addig!

der Alte 2008.12.16. 11:31:46

NevadaCeg.com!

akkor talán az "idő"-nek kellene indulnia a következő választásokon. Ha csak az idő képes megoldani vmit, akkor miért van kormányunk, parlamentünk, miért van a MÁV-nak jól fizetett menedzsmentje, stb.?

lkiuztr (törölt) 2008.12.16. 11:35:04

zstukacs:

Jól látod a helyzetet, csak akkor a "szegény" vasutasok kisebb részének a napi f..szverés helyett dolgozniuk kéne, és a nagyobb részét elküldhetnék. Nem 38, hanem 150 vonalat zárnának be. Én a nagyvárosokba versenyeztetném a Volánbusszal őket. Hamarabb elérnek a buszok Miskolcig, mint a vonatok. Mindenhova autópálya vezet - vagy fog max. 2 éven belül.

parttalan 2008.12.16. 11:39:23

Van a blogírónak egy alapgondolata ugyebár:
"Tudomásul kell vennünk, az állam képtelen meggyógyítani a vasutat. Sem energiája, sem akarata, sem ereje nincs hozzá. "

Mi lehet az erre a válasz? Privatizáljuk, de ne csak az egyes üzletágait hanem szőröstűl-bőröstül. És az nem igazi magánosítás, hogy egy-egy (akár a MÁV leányaként szolgáló MÁV Start) cég kap meg egy irányítási területet, hanem teljeskörű privatizációt: több egymással versengő cég irányítsa a forgalmi irányítást, a személyszállítást, az árúföladást, a pályafönntartást, stb. Van fogalmam a vasút ügyeiről, mivel édesanyám 40 évig vasutas volt, most már nyugdíjas.
Fel lehet tenni a kérdést - már ha egyetértünk a blogbejegyzés fönti gondolatával- járható-e ez az út? Nem tudom, de közlekedésbiztonsági szempontból legalábbis óvatosságra inthet az a tény, hogy abban az országban, ahol több magánvállalat végzi a vasúti személyszállítást tehát VALÓDI verseny van e téren (nem egy MÁV Start), ott az átlagosnál több súlyos vonatszerencsétlenség szokott előfordulni a közlekedésszerevezés hiányosságai miatt.
Egyébként a vasút itthoni privatizációja már a 90-es években elkezdődött: a pályafönntartás már réges-rég magánkézben van. Van olyan elgondolás is, hogy a MÁV-nak meg kell hagyni a forgalomirányítást (nem tudom ezt mért ne lehetne privatizálni) vagy - és ez egy másik lehetőség - az állam kezében egyedül a vonalak, tehát konkrétan a sínek maradnának, és a vasúti magáncégek az államtól bérelnék továbbra is a pályahasználatot. Ez megint csak egy ésszerű kompromisszum lehetne.
Kinek mi a véleménye?

Vidéki 2008.12.16. 11:40:04

der Alte!
Az idő nem sértődik meg, ha fejére olvassák, hogy nem oldotta meg időben a problémát.
Ezért tényleg hasznos lenne indítani a következő választásokon!

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.12.16. 11:41:31

fromdtod

Hát a TB önkormányzatoknak ugye inkább csak az önállósága és ezzel az egészen gusztustalan lenyúlások szűntek meg. Én a Posta Bankra gondoltam.


By the way

Az EÜ egy olyan vidék, ahol nem a szétszedés az egyetlen megoldás.

der Alte 2008.12.16. 11:43:44

Parttalan!

Mi lenne aszerinted a jegyárral és kedvezményekkel? Nyilván priv. esetén nem lenne tartható...

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.12.16. 11:50:13

parttalan

Én szétverés alatt elsősorban a vezetői szerkezet értettem, hogy a vasút átalakítása milyen formában, regionális társaságok, magáncégek, vagy zusammen az egész egyben a deutsche bahn-nak eladva valósul meg, azt szakemberek és a lehetőségek döntsék el.

Erről eszembe jutott, hogy egy két éve állítólag a deutsche bahn komolyan gondolkodott a MÁV megvásárlásán, de sajnos letett róla.

parttalan 2008.12.16. 11:54:25

der Alte: Miért a különféle szolgáltatások területén: mobiltelefon cégeknél, kábeltévé- kábelnet szolgáltatásoknál, biztosítóknál stb. nem éppen a kedvezmények terén megy a szüntelen harc? A szolgáltatók gyorsan rájönnek, hogy ha talpon akarnak maradni, ki kell szolgálni a lakossági igényeket. Hogy mit jelentene ez a vasúti személyszállító cégek esetén? a 67,5 ill. 50%-os diákkedvezményt, a nyugdíjjaskedvezményt, a levelezőtagozatosok kedvezményét vagy a 25 éven aluliak általános kedvezményét félted? Nem kell, a magánszállítók is megtartanák ezeket vagy alkotnának új kedvezményes díjtételeket.

der Alte 2008.12.16. 11:58:29

Amíg a jegyárat nem rendezik megnyugtatóan, vagyis nem fedezi legalább a költségeket, illetve nem fixált az állami hozzájárulás mértéke, addig, esélytelen bármilyen tényleges tulajdonos belépése. A MÁV is csak olyan, mint minden más állami dolog Mo.-n: vacak, de legalább o'ccsó.

parttalan 2008.12.16. 11:58:41

bazaltufa, én továbbléptem az általad felvetett gondolatokon. Én már az államvasút teljes privatizációjáról fejtettem ki a véleményemet. És azt is leírtam: nem, nem arról van szó, hogy a MÁV-ot megveszi valamelyik - akár külföldi cég- itt magánszálítók versenyét lebegtettem meg (többek között).

Dezsőjóska 2008.12.16. 12:01:19

"Magyarország államformája ma a szocializmus és a korrupcionizmus eseti keveréke."

Ez a legkitűnőbb gondolat amit talán valaha is blogon olvastam! Színvonalas, jó írás gratulálok! Csak egy baja van, kötözködésen kívül nem lehet semmit hozzátenni :)

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.12.16. 12:04:18

parttalan

Én abban is benne vagyok.

Der Alte

Éppen ez a baj. Vacak és egyáltalán nem olcsó. Évente 200 milliárdot fizetünk a jegyárakon felül. Jobb menetrenddel, jobb szolgáltatásokkal, az eddiginél költséghatékonyabban egy kemény költségvetési korlát mellett SOKKAL olcsóbb lehetne.

der Alte 2008.12.16. 12:06:14

Parttalan!

Nem a kedvezményt, hanem azt, hogy még a teljesárú jegy sem fedezi a valós költségeket (persze ezt lehetne csökkenteni és ez mindenkinek jó lenne). Meg azt, hogy kb. csak az utasok 18%-a fizet teljesárú jegyet, meg azt, hogy kb. 7000 máv-dolgozóra jut kb. 300,000 olyan, aki ingyenesen utazhat. Szerintem ez nem lenne priv. után fenntartható. Szinte biztos, hogy ezeket szűkíteni kellene, nincs az a költséghatékony program, amely képes lenne ennyit megtakarítani belátható időn belül.

Mindenhol vannak kedvezmények, de azért erős ezeket minden további nélkül összehasonlítani. Pl. nem mindegy, hogy egy magánvállalkozás ad kedvezményt azért, hogy hosszabb távon több ügyfelet, nagyobb piaci részesedést, vagy nagyobb profitot szerezzen, vagy egy állami cég azért, mert szociálisan "jó fej" akar lenni. Nem mindegy, hogy a kedvezmény a cég profitját csökkenti, vagy mondjuk miatta állami segítségre és így adóforintokra szorul. Ráadásul nem mindegy, hogy olykor-olykor, vagy folyamatosan, immár 15-20 éve.

der Alte 2008.12.16. 12:08:20

Úgy értettem, hogy a szolgáltatást igénybe vevőnek olcsó. Az adófizetőknek nem... de azok úgyis kisebbségben vannak e hazában.

Lásd még eü. finanszírozás vs. vizitdíj, stb.

hcrules 2008.12.16. 12:14:45

night hawk,

Hogy tudnának versenyezni egymással a regionális vasúttársaságok? Ha Debrecenben lakok nem mehetek haza mondjuk Pestről Miskolcra vagy Szegedre, hiába jobb, tisztább, gyorsabb oda a vonat... Vagy úgy gondoltad, hogy mindegyik az ország egész területén indítana járatokat?

Nagyon nehéz ez a vasút dolog. Az elég valószínünek látszik h a vezetőknek egyszerűen fogalmuk sincs arról, hogy hogy is néz ki ez az egész. A menetrendek sokszor elég viccesek.

Az osztrákvasút... Nos, nekem diákként egy Db-Bp (240 km) retúr 3200 forint. Ausztriában a 120 km retúr volt 40 euró. Az az igazság hogy akármennyire is szar, lehet hogy vasárnap egész úton állni kell a folyosón a "WC" mellett IC jegy meg már csütörtökön sincs és kések is 20 percet, de még így is inkább ezt választanám. Különben a szörnyű az, hogy nagyon apró, szinte költség nélkül járó dolgokkal sokat lehetne javítani az egészen.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.12.16. 12:17:29

der Alte
"Úgy értettem, hogy a szolgáltatást igénybe vevőnek olcsó."

ok :)

A költségmegtakarítás mellett azt is érdemes számításba venni, hogy jobb szolgáltatással, kihasználtsággal a forgalom tehát a bevétel is nő. Erre a Vác-Bp vonal a legjobb példa. Ugyanazon a vonalon ütemes menetrendel és a zónázó (ami egy levegővel, megállás nélkül teszi meg az utat) vonattal kb 50%-al nagyobb a forgalom.

hcrules 2008.12.16. 12:19:42

Hmm, látom megelőztetek páran :)

Tudom, megint ide lyukadtunk ki, de a nyugdíjasok ingyenes utaztatása szerintem tarthatatlan.

bazalttufa,

Igen, meg ha nem tűnnének el néha kétezresével a vagonok...

der Alte 2008.12.16. 14:06:07

Bazalttufa,

Pontosan, apró dolgokkal is sokat lehetne tenni az élhetőbb, olcsóbb és utasbarátabb vasútért. DE miért is tennék???? Hiszen ők azért vannak, hogy utas ne is legyen!! :-))
Egyébként meg nem az utasból élnek, hanem a költségvetésből. Vagyis a vezetőség oda igyekszik megfelelni (ergo pénzt visszajuttatni a döntéshozóknak), nem az utasnak. Kit érdekel itt a utas??? Ha nem tetszik, akkor menjen gyalog. Ez a mentalitás... és pontosan ezért szorgalmaznám én is a jakobinus terrort.

JoeP · http://mivanvelem.hu 2008.12.16. 14:21:52

Mielőtt kikiáltanánk a privatizációt egyedül üdvözítő megoldásnak, emlékezzünk vissza, hogy Baross Gábor egyik nagy sikere éppen a vasút teljes államosítása volt. Addig ugyanis egy csomó kis cég pumpolta gátlástalanul az államot.

der Alte 2008.12.16. 14:34:39

Talán nem feltétlenül hasonlítható össze a Baross Gábor-kori helyzet a maival...

Vidéki 2008.12.16. 15:13:15

Der Alte!
Baross Gábor idejében is a Homo Sapiens fajhoz tartozó emberek éltek az országban.
Szerintem a feladatra alkalmas tehetséges emberek ma is köztünk élnek, csak valamilyen mesébe illő varázslat miatt nem kerülnek pozícióba!

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.12.16. 15:31:20

Vidéki

Persze. Elméletileg lehetne ezt normálisan csinálni, és biztosan léteznek azok az emberek akik ezt képesek lennének megvalósítani.

A gond az hogy a MÁV-nál kialakult egy olyan átláthatatlan érdekháló, ami bármilyen jószándékot képes tönkretenni, bármilyen előremutató lépést, ami az érdekeit sérti, képes felmorzsolni.

Erre mondom, hogy csakis a teljes érdekháló felrobbantásával lehet a heyzetet megoldani, akkor is, ha ez rövidtávon súlyos károkat okoz.

der Alte 2008.12.16. 15:53:40

A helyzet az, hogy a jelenlegi MÁV számára az utas inkább teher. Csak a gond van vele. Legfeljebb alibinek jó, hogy indokolja, hogy ők miért is vannak. Egyébként semmi szükség rá, meg a pénzére. Ez utóbbi úgyis sértően szerény részt képvisel a MÁV gazdálkodásából, lassan már lehajolni sem érdemes érte. Meg aztán mi történik, ha kevesebb az utas és így a bevétel is? Semmi... állambácsi majd kipótolja. A munkája, havi fixe úgyis megmarad mindenkinek, legfeljebb kevesebbet kell melózni. És mi történik, ha több az utas? Semmi, csak jobban elfáradnak a szegény vasutasok a "kemény" munkában. A havi fix nem lesz több. Hát kell ez nekik? ugyan már! Cuclizmus van és korrupcionizmus! Ejj, be szép szó mindkettő!

zstukacs~ (törölt) 2008.12.16. 17:44:02

lkiuztr,
úgy vagyok ezzel, hogy nem azt kellene kítűzni első körben, hogy valami őrült pénzeket megspórolni, meg csomó embert elküldeni, mert ettől fosik bele mindenki a nadrágjába, és ezért nem lesz reform.

azt kellene mondani, hogy aki tisztességesen elvégzi a munkáját, annak a munkahelye megmarad. nem ez a cél, hogy x ezer embert elküldjünk. nem a személyi kiadásokon kell spórolni, hanem a dologin. ezzel együtt a máv működési költségeit akár nominál értéken is be lehetne fagyasztani. kivételt képeznek a fejlesztésekhez az uniós források.

azt is megmondom, miért gondolom, hogy nem kellene elzavarni a vasutasokat. ha sugárirányban még úgy ahogy megy a vonat, de a vasúti körgyűrű nincs rendesen kiépítve. próbálj meg eljutni debrecenből szegedre, szegedről pécsre, és onnan fel északra megint nehézkes a közlekedés.

ide ugye lett tervezve az ún. déli autópálya, amit a jelenlegi helyzetben középtávon is reménytelen állami pénzből megépíteni. azt kellene mondani, hogy építse meg ezt a piac. oké, drága lesz az úthasználat, de legalább lesz sztráda. és déli autópálya koncessziós díjából lehetne fejleszteni a vasuti gyűrűt.

scsaba1 2008.12.16. 18:21:58

Meglehetősen jó vasúti hálozat volt kiépítve a történelmi Magyarországon. Csak ugyi trianon ezeket is darabokra vágta. Nézz meg akármilyen vasúti térképet, láthatod, hogy hány vonal van elvágva a határon, ami egy határon túli csomópont felé mutat, hány vonal fut a semmibe.

Pl. azért nem tudsz Szegedről jól és gyorsan eljutni Debrecenbe, mert csak másod- és harmadrendű vonalak vezetnek arra, ugyanis a jól kiépített vasúti gyűrű, az Szeged-Békéscsaba-Nagyvárad-Szatmárnémeti vonalon volt. Erről a vonalról Ér-Mihályfalván tudtál átszállni Debrecen felé, esetleg Nagyvárad-Püspökladány fővonalon is meg tudtad közelíteni a cívisvárost.

Pl. a Cegléd-Szeged vonalan tudod, hogy miért van egyvágányos pálya, ennek az összes hátrányával együtt? Miért nem fejlesztették ? Azért, hogy ne tudjuk gyorsan "lerohanni" Jugoszláviát, azaz ezen a vonalon ne lehessen hatékony mozgatni sem harcoló alalkulatokat, sem az utánpótlást. (Ezen okok miatt van elvágva egy rahedli vonal a (volt) Jugoszláv-Román-Szlovák (tehát a kisantan) határnál.

Trianon nem csak az volt, hogy gyakorlatilag "körbevágták" az országot, hanem ez is, hogy sokszáz kis záradék gátolta a fejlesztést (is).

zstukacs~ (törölt) 2008.12.16. 18:55:55

ez oké, és nyilván baross gábor nem számolhatott trianonnal. az a bajom, hogy trianon már majdnem száz éve volt.

magyarország egy medence közepén van. ami sok szempontból nagyon jó. egy gyűrűs-sugaras közlekedésszerkezet kellene, párhuzamosan futó gyorsforgalmi utakkal, és gyorsvasúttal. ezt kiépíteni meglehetősen drága.

ugye vagy az van, hogy utat építenek, és akkor nincs pénz vasútra, vagy fordítva. vagy sugárirányba építkezünk, és akkor nem marad pénz a gyűrűre, vagy a gyűrűt építik, és akkor a sugárirányú fejlesztések maradnak el. ez a helyzet. trianon előtt is ez volt.

tudom, hogy itt sokan állampártiak, és sokan piacpártiak, szóval olyan nincs, hogy mindenkinek mindenben igaza legyen, de azt kellene csinálni, hogy ebből a dupla gyűrűs-sugaras útszerkezetből a felét magánkézbe kellene adni, a másik felét meg közkézben tartani.

mondjuk sugárirányban úgy ahogy meg vannak az autópályák, én ott eladnám a vasútat, és a befolyt pénzből befejezném a hiányzó gyorsforgalmi utakat, a gyűrű esetén meg a piaccal építeném meg a sztrádát, és a koncessziós díjból fejlesztenék vasutat.

így vasút, is meg sztráda is lenne közkézben, és magánkézben is, összehasolítható lenne mondjuk a vasúti beszerzés, mennyiért fejleszt az állam, és mennyiért a piac.

scsaba1 2008.12.16. 20:07:52

Komolyan, mintha nem Magyarországon élnél... Illetve mintha kimaradt volna Magyarország modernkori történelme.

A '20-as években ilyenekről szó sem lehetett, gondolom nem kell részleteznem.... '30-as évek: világválság, '40-es évek: világháború. '50-es évek: fényes szellők, láncos kutyák stb...

A konszolidált cuccializmusban olcsó volt az energia, a munkaerő, másrészt nem volt elsődleges szempont a vasút gazdaságos működése.

Ki színes: ha jól tévedek a Nyugatiból kifutó ceglédi vasútvonalon az Állatkertnél még mindíg emberöltőnyi idővel ez előtt lerakott fa "talpfák" vannak, a sínek pedig dilatációs hézaggal vannak rögzítve...

Ha lehet valamit kezdeni, akkor most lehet, uniós tagországként.

zstukacs~ (törölt) 2008.12.16. 22:19:53

szerintem nem azon kellene nyavalyogni, hogy 80 éve felszedtek a románok, meg a délszlávok pár kilométer sínt. pont azért ilyen provinciális az ország, mert ezen kesergünk.

volt vasútfejlesztés a szocializmusban, autópályaépítés a kapitalizmusban, de komoly közlekedésfejlesztési koncepció sose volt. én nem vagyok szakértője a közlekedésnek (se), de annyit még én is látok, hogy ez egy medence kikötők nélkül. és ebben kellene egy dupla gyűrűs sugaras úthálózatot kialakítani gyorsforgalmi utakkal, és gyorsvasutakkal. és ez túl nagy falat az államnak, de túl nagy falat a piacnak is.

nálunk ugye egy ideig az volt a divat, hogy jöjjön az állam, aztán meg az, hogy jöjjön a piac, és oldjon meg mindent. szerintem ezt együtt kell megoldaniuk. de szívesen veszem, ha leírod milyen vasutat képzelsz el.

hogy most mit kell kezdeni uniós tagországként.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása