A szociálliberális gittegyletek elszaporodásáról I.

Caracalla I 2008.10.17. 09:15

Az SZDSZ kormányból való kikerülésének vannak kellemetlen következményei is, például hogy az eddig gondolom jórészt a minisztériumi büdzséket szipogató tanácsadócskák más tevékenység után kellett, hogy nézzenek.

Ez egészen addig nem is zavarna, amíg nem kezdenék a közbeszédet végképp alkalmatlanná tenni arra, hogy bizonyos kérdésekről beszéljünk, amelyben sajnos a Népszabóság, a Klubrádió és más orgánumok kritikátlanul partnerei ezeknek a csoportocskáknak. Térjünk rá a konkrétumokra.

Az Újkorcsoport (egyébként a nevük kétségbeejtően hasonlít az Új Generációra, az SZDSZ ifjúsági csoportjára, a tagok a saját önéletrajzuk szerint is onnan jöttek, továbbá a generáció szinonímája a korcsoport, szóval annyira nem nehéz megfejteni, hogy itt a Kóka János úttörőörsről van szó igazából) a jelek szerint valójában civilnek látszani vágyó pártpolitikusok. Vegyük észre, hogy itt arról van szó, hogy az SZDSZ bizonyos témákat outsource-olt egy spinoffba. (Kérem, hogy a kommentekben se kezdjenek hazudozni a függetlenségükről, mert egyrészt ki lesznek moderálva, másrészt látjuk hogy itt SZDSZ-es tisztségviselőkről - vagy volt tisztségviselőkről - van szó.)

Ezek alapján a hozzáállásuk nem meglepő. Első lépésben az olaszliszkai lincselés médiavisszhangjával foglalkoznak, és rögtön be is támadták az általános ombudsmant. Majd amikor Kállai Ernő helyesen észrevette, hogy itt voltaképpen a médiafigyelem felkeltése a csoport célja, és nem akarta átvenni az ún. jelentésüket, telesírták a média erre fogékony részét, és megspammelték az összes elérhető emailcímet, többek között a Konzervatóriumot is. Hát, mit mondjak, jót mosolyogtunk. Azon már kevésbé, hogy a közszolgálati televízió és az RTL Klub is hírértékűnek tartotta a dolgot. Küldjék el postán, ha akarják, de ne zaklathassa a jónép személyesen minden hülyeséggel az állami szerveket.

Aztán a baráti Népszabóságban jelent meg egy cikkük, amiben újra elővették a 'gonosz média bántja az ártatlan és elnyomott cigányokat' toposzt, anélkül, hogy akár csak kötelező vörös farok jelleggel kitértek volna arra, hogy a tanárok agyonverése talán mégsem támogatandó cselekedet. Emellett persze a szokásos diferrenciálatlan Goebbelsezésre meg nácizásra futotta a szellemi munícióból. (Az meg megeshet, hogy Orosz József hamarosan az ombudsman hivatalában fog szélsőjobboldaliakra bukkanni.)

Nem mellékesen szép kövér lyuk van a paradigmájukban. Ha logikusan végigvisszük az általuk kezdeményezett gondolatmenetet, akkor nem csak cigánybűnözés nincsen, de a cigányok elleni rasszista fellépésről sem beszélhetünk, csak magyar állampolgárok közötti - és az ő gondolkodásuk szerint érthetetlen - viszályokról. A Magyar Gárda csak egy vicces ruhákban sétálgató szánalmas csoport, és a magyar állampolgárok közötti különféle megkülönböztetések, például a kisebbségi önkormányzatok vagy a kisebbségi ombudsman léte sem indokolt. Mechanisztikus egyenlősítő teória reloaded. Ha ezt nem így látják, akkor viszont arról van szó, hogy hipokriták, ami a godolkodással szemben elkövetett bűncselekmények nemi erőszakja. Most akkor el kellene dönteni, hogy kisebbségek léteznek-e, és van-e sajátos kultúrájuk, életstílusok, szociális viselkedési mintáik - és igen, a bűnmegelőzés és nyomozás szempontjából adott esetben hasznos, ám a büntetőjogi értékelését nem érintő - jellemző bűnelkövetési módjaik és bűncselekményeik. Én egyébként személy szerint azt vallom, hogy vannak kisebbségek.

Ugyanakkor az említett gondolati körnek a legnagyobb veszélye az, hogy lehetetlenné teszi bizonyos témákról diskurzus, közéleti vita folytatását, ugyanakkor a tényeken változtatni nem tud azzal, hogy a létezésükről sem vesz tudomást. Remélem, hogy az olaszliszkai lincselés elkövetői példás büntetést kapnak, és kimondottan ezt a bűnt semmiféle szociális helyzet nem magyarázza (még ha ezt az szdsz úttörőcsapata máshogy is gondolja), de ez nem változtat azon, hogy bizony számos kisebb értékű lopás, rongálás, a saját gyermekeik egészségének veszélyeztetése, stb. részben a speciális szociális és kulturális helyzetükre vezethető vissza. Ugyanakkor a bűncselekmények nem kizárólag ebből származnak, minden társadalomban vannak bűnelkövetők.Továbbá bizonyos társadalmi rétegek, csoportok vagy akár teljes népek mai szemmel bűnözésből eredő jövedelemből tartották fenn magukat a történelem során, akár sokkal magasabb színvonalon, mint áldozataik. Egész egyszerűen arról van szó, hogy az szabaddemokraták által legyártott ifjútörökök nem hajlandóak tudomásul venni a valóság bizonyos szeletét, és az ennek eltagadása eszközéül szolgáló nyelvezetet megpróbálják a többségi diskurzusra is ráerőltetni.

Elmesélnék egy fiktív történetet.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy Eszdéeszland. Eszdéeszland közepesen sikeres ország volt, főképp földművelésből élt, amikor egyszer csak a szomszédban megjelentek a mongolok. Nyitott, kulturált országként Eszdéeszland felismerte, hogy bizony a mongolok mind szociálisan mind kulturálisan rendkívül kiszolgáltatottak és elnyomottak, továbbá érzékeny kisebbségek, és ezért mindenfajta fegyveres ellenállás gondolatát elutasítva a mongolok befogadása mellett döntött. Ezért követeket küldött Eszdéeszland a mongolokhoz, akik biztosították a mongolokat az eszdéeszlandiak barátságáról. A mongolok meg élve megnyúzták a követeket, sereget gyűjtöttek, és teljesen kifosztották Eszdéeszlandot. (Aki azt gondolja, hogy mondjuk a Parlament-Hűvösvölgy-Rózsadomb háromszög és Eszdéeszland között bármiféle távoli párhuzamot is fel lehet állítani, az természetesen téved).

Furcsa módon a fenti eszmei megfertőződésre az MSZP nem annyira hajlamos. Valószínűleg ennek az lehet az oka, hogy az MSZP egy valóban - és vidéken is - létező tömegbázissal és pártstruktúrával bír, és aki ott él, az látja - és kénytelen látni - mi folyik ott időnként, azaz az MSZP jobban be van ágyazódva a magyar valóságba.

Mégegyszer: a valóság eltagadása nem segít semmit. Ha kizárjuk magunkat bizonyos kérdések megvitatásából, az nem segít semmit. Egyébként is gyomorforgató, ahogy politikusok civileknek próbálják magukat álcázni, az meg különösen, hogy még a többségi diszkurzust is meg akarja erőszakolni egy szociálliberális kisebbség.

Arra viszont kiváncsi lennék, hogy mikor vált annyira kollektivizmuspártivá a szociálliberális gondolkodás, hogy a magántulajdon védelmét megelőzi a kisebbségek szociális és kulturális pátyolgatása.

Aki még mindig nem érti, annak a 'dalban mondom el' rovat részeként ajánlom a Nine Inch Nails: Right where it belongs c. számát.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr69717003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KTamas · http://ktamas.com/ 2008.10.17. 11:02:11

Elolvastam a "Mi az újkorcsoport" c. irományukat és komolyan kezd nagyon cikivé válni a mértéktelen majmolása annak a nyugatmítosznak miszerint arrafele mindenki egy szép szabadelvű liberális felvilágosult toleráns ember...

zstukacs (törölt) 2008.10.17. 11:09:46

azt hittem, hogy ez konzi lap jó újság, de látom már, hogy egy fos. mintha az ellenzéknek nem lenne meg ugyanez "holdudvara". nem az a gond, hogy léteznek ezek a csoportok, hanem az, hogy képtelenek bármiféle koherens elképzeléssel, vagy programmal előállni. se a kormánypárt, se az ellenzék.

lehet moderálni.

így nem A terv vitatkozi B tervvel, hanem egy rakás inkompentens ember politizál. a hülye is tudja, hogy nincsen megoldva a pártfinanszírozás.

kurva sok mindent lehetne mondani. mondjuk azt, hogy a szerencsejáték zrt. nyereségét kapják meg a pártok. és aki nem akarja a pártokat támogatni az ne vegyen lottót. akkor vegyen totót, játszon a tippmixen. amiből meg támogassák a sportot.

és akkor ez egy elég gyenge elképzelés, de legalább valami. ezzel szemben ez a cikk híg fos.

és ma már a gépi sms lottó is megoldható, szóval még az sem kell, hogy

zstukacs (törölt) 2008.10.17. 11:11:59

jaj, azt utolsó sor azért került oda, mert egy bekezdésben tovább akartam ezt gondolni, és úgy látszik nem húztam ki teljesen. helló.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.10.17. 12:09:03

"Vegyük észre, hogy itt arról van szó, hogy az SZDSZ bizonyos témákat outsource-olt egy spinoffba."

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Most komolyan, ezt minek kellett?

Amúgy megkockáztatom, hogy a RELOADED szó állandó használata a leggázabb stíluselem(?), ami ezen a blogon előfordul. Minek erőltetitek? Mondjuk már ki, hogy a használata NEM jófejség, inkább rossz értelemben vett nevetséges.

Caracalla 2008.10.17. 13:23:31

Úlf és Phaidros: beszéljétek meg chatben :)

phaidros 2008.10.17. 13:26:39

zstukacs,

alapvetően az a gond, hogy nincs A terv, csak talán B, ha az van egyáltalán, de az bátortalan, mert rögtön jönnek a jogvédők. Nincs itt semmilyen véleményütköztetés, csak anyázás. Mint most itt a kommentekben is sikerült megragadni a poszt lényegét, pl. Ulfnak; kb. ez jellemzi a téma teljes kommunikációját.

___________________________ (törölt) 2008.10.17. 13:30:32

Tényleg nem az a baj, hogy léteznek ezek a csoportok. A módszerük az, ami idegesítő.

Ui. ha van valahol egy társaság, akik úgy gondolják, hogy lenne mondanivalójuk erről-arról, annak az a módja, hogy indítani egy blogot, vagy egy weboldalt, aztán később onnan alakítani tovább, rendezvények, papírújság, akármi. A dolog lényege, hogy ez akkor korrekt, ha csak kínálat, és nincs tukmálva.

Ehhez képest kábé kéthetente jön valami gittegylet, akiknek az a hozzállássuk, hogy a véleményük kurvára fontos és mindenki azonnal kezdjen el foglalkozni velük és publicitást csinálni neki, és ennek érdekében nekiállnak végigspammelni a fél világot: újságokat, blogokat, mindenkit. Ez az, ami idegesítő: ki nem állhatom azokat, akik túl komolyan veszik, túl fontosnak tartják magukat és azt gondolják, hogy mindenkinek figyelnie kellene rájuk és foglalkozni velük. Ez a különbség, hogy kínálsz-e egy véleményt, saját orgánumokon keresztül, aminek az Internet korában eléggé 0 költsége van, esetleg csatlakozni egy meglévő médiához, bloghoz, akármihez, ez mind oké. Vagy pedig megpróbálod a meglévő médiát cseszegetni, hogy deazonnal csináljanak neked publicitást, mert olyan rettentő fontos a véleményed. Ez gáz, szerintem.

zstukacs (törölt) 2008.10.17. 13:36:22

Shenpen,
csakhogy kívülről úgy néz ki, hogy ti is egy ilyen gittegylet vagytok. és lehet, hogy nem, csak nagyon úgy tűnik.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.10.17. 13:36:24

Caracalla 2008.10.17. 13:23:31

Kösz, már akartam kérni, hülyén nézett ki, hogy a válaszom ott volt, az eredeti meg nem.

phaidros 2008.10.17. 13:44:20

zstukacs,

ilyen gittegylet, amiről Shenpen beszélt? :o

Caracalla 2008.10.17. 13:49:25

Úlf: a stílussal kapcsolatban igazságod vagyon, de itt kimondottan szándékos volt a használata. A srácok fényképéhez ez illik szerintem.

zstukacs: én a fő különbséget abban látom, hogy nálunk ez mindenkinek melléktevékenység, és 0 forintból hoztuk össze, továbbá senki nem vállal aktuálpolitikai szerepet. Továbbá nem akarunk feleslegesen zaklatni senkit, azért, hogy benne legyünk a tévében. Ugyanakkor igyekszünk beszélni olyan dolgokról, amelyekről szerintünk kell, és ezek sokkal fontosabbak, mint hogy a pirosvirágos, a kékmadaras vagy a narancssárga csapat nyer-e.
Legalább is én így látom, ha a többiek máshogy, majd ők elmondják a különbséget.

Végeredményben ez egy homokozó.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.10.17. 16:11:12

zstukacs

Ez is egy gittegylet, csak mi nem öltözünk be pártfüggetlen mikulásnak és nem akarunk főműsoridőben csokit osztani a gyerekeknek. :)

Az igazi baj az újkorcsoporttal mégsem a nyomulás, hanem a médiavisszhang excel táblába gyűjtött, bőrkötéses kiadása. Értelmetlen, céltalan kontraproduktív. Ha az ország talán legfontosabb, legsúlyosabb problémájáról nekik ennyi jutott eszükbe, akkor a semmit talán nem kéne ilyen arroganciával teríteni.

zstukacs (törölt) 2008.10.17. 18:35:18

mit lehet erre mondani,
1) gyártsatok pólót, díjazzátok a legjobb írásokat, tudom is én. ennél jobbat nem tudok.
2) írjatok wikit. a reakció csinált ilyet, csak éppen alig van benne szócikk. lehetnének abban konkrét programelemek, amiket javasoltok. jó volna, ha az összes közéleti csoport vezetne wikit, és akkor a napnál is világosabb volna, hogy ki mit gondol konstruktívan. a blogokban meg lehet erről vitázni

az országra nézve:
3) továbbra is úgy gondolom, hogy a forró kása, amit kerülgetünk a pártfinanszírozás. meg kellene nevezni az a kornkrét forrást, amiből az állampártok holdudvarukat finanszírozzák. nekem jobb ötletem nincs, mint a játékadó. (74Mrd - 2008) önkéntes alapon fizetik a népek, nem kell hajigálni a pénzt, ha nem muszáj.

-- a pénznyerő automaták bevételét (41Mrd) nyerjék meg a "szakértő" héják.
-- ami a kaszinóból jön (3Mrd) az megy az pártünnepségekre. ebből meg lehet fizetni néhány díszpintyet.
-- a lottójátékok adója mennek az állami díjasoknak a tudományra, kultúrára. (28Mrd) ezt szedjék össze a verebek.
-- a sportjátékoké meg a kiemelt sportolók díjazására. (2Mrd), ezt meg kapják a galambok.
nem folytatom, mert a végén még valami naiv közgazdasági elméletet improvizálok itt.

4) élesen el kellene választani a baloldali és a jobboldali tömörüléseket. de ez nem úgy válik ketté, hogy mszp-fidesz, jó napot kívánok.

hanem úgy, hogy vannak a rászorultakat támogató közéleti szerveződések (közalapítványok), ezek mind baloldaliak, és vannak a civil szervezetek, akik nem a rászorultakkal foglalkoznak, hanem a rátermettekkel. ez mind jobboldali. akkor is ha maszopos, vagy szadeszes. csak a szociknek elvben a nulladik generációs értelmiséget kellene magukhoz vonzani, a papa, mama dolgozott még dolgozott a gyárban. másik kérdés, hogy erre tökéletesen alkalmatlanok, a konzik meg a sokadik generációst. akinek gyerekkorában nem a pálinkás üveg esett a fejére, hanem a révai nagylexikon.

5) tessenek hozzászokni, hogy a parlamenti képviselet a demoban en bloc balos. még a jobbik is az lenne, ha bekerül a parlametbe. azt várhatod, hogy bárki felszólal a házban, hogy töröljék el a fedezet nélkül kiosztott nyugdíjat, közalkalmazotti bért, adókedvezményt, meg lakástámogatást. ez az amit az állam csak kényszerhelyzetben lép meg.

6) meg kellene abban állapodni, hogy a közalapítvány kötődik az állampártokhoz, és a parlament munkájához, és a civil szervezeteknek az uniós képviselet munkáját segítik. mert az uniós képviselet meg pártpolitikai hovatartozástól függetlenül jobbos.

nép, nemzeti, konvervatív, ha arról van szó, hogy legyen tudom is én herendi porcelán, meg makói hagyma, ami amúgy nem tudom, hogy mitől jobb, mint a hagyma, de én támogatom, hogy világhírű, és makó környékén a kisparaszt élhessen meg ebből, ha eddig is abból élt, legyen hagymafesztivál, stb, ezért szocik szerintem ugyanúgy lobbizhatnak, mint a nácik, nemzeti érzésűek. az itt nem szitokszó. legyen valaki kibaszott büszke a magyarságára ha úgy érzi, és felőlem járhat bocskorba. ha pávatollal lehet vonaglani, akkor kakastollal is lehessen. de a lényeg, hogy az uniós képviselet a jobboldal. és az összes civil szervezet, definíció szerint. így gondolom.

csá.

scsaba1 2008.10.17. 19:21:14

zstukacs

Ez irtó zavaros, különösen a vége... Mit is akarsz mondani tulajdonképpen?

Vidéki 2008.10.18. 10:53:50

Egyetértek a szerzővel. Az SZDSZ közeli gondolkodók úgy viselkednek, mintha csak a Parlament-Hűvösvölgy-Rózsadomb háromszög létezne az országban.
Elefántcsont tornyaikba zárkózva, mit sem sejtve az ország valóságos problémáiról osztják az észt, a nagy média(propaganda)birodalmak hathatós támogatásával.
Zstukacs hozzászólásait olvasva nem tudom, hogyan tartoznak ezek a cikkben felvetett témához. Jellemzője a piszkálódási, lejáratási szándék. Ez a propagandisták jól bevált eszköze volt és maradt.

zstukacs (törölt) 2008.10.19. 03:17:18

Vidéki,
akkor elmondom hogyan kapcsolódnak:
1) válasz arra, hogy "0 forintból" csináljuk. mintha az valami érdem volna. ne csináljátok ingyen.
2) válasz arra, hogy "mi okosabbak" vagyunk. írjon minden csoport wikit, és akkor majd én egyik szekértáborhoz se tartozó egyszerű választó eldönthetem, hogy számomra melyik tábor az okosabb. nekem úgy tűnik egyik se okosabb a másikánál.
3) pártfinanszírozás. ez az amiről szó van. mi a fenéből kéne finanszírozni a pártokat. meg kellene mondani. nincs megmondva.
4) a szoclib gittegyletek egy része ugyanolyan civil mint amilyenek ti vagytok.
5) a civileknek nem az állampártokkal kellene foglalkozniuk, hanem az unió ügyeivel.

lejáratás?
csak pár posztot olvastam, nekem úgy tűnik, hogy ócska zsidózós blog. minél messzebb, annál jobb.

Caracalla 2008.10.19. 11:40:46

zstukacs:
1, Az, hogy mennyi pénz van vagy nincs mögötte, nem érdem, legfeljebb olyan info, ami alapján könnyeb elhelyezni ezt az egészet. Mi nem vagyunk újság, sem szervezet.
2, Igazából a wiki nem rossz ötlet, de jelenleg még sem szabadidőben sem tudásban nem tartunk ott, hogy koherens javaslatokat raknánk le az asztalra. Ugyanakkor mi semmilyen táborhoz sem tartozunk, nem párt vagy ilyesmi vagyunk. Ezt egybites politikai felfogással lehet, hogy nehéz megérteni, de ettől még nem változik.
3, A pártfinanszírozás érdekes kérdés, csak az erre vonatkozó szabályokat a zavarosban halászgató pártoknak kellene elfogadnia (mert ők ülnek a parlamentben).
4, Lehet. Ellenben mi elbújunk itt a kis blogunkon meg honlapunkon, és nem minden vágyunk az, hogy médiaszereplőkké meg _közírókká_ váljunk.
5, Ennek túl sok értelme nincsen. Az Unió bizonyos kérdésekben valóban hazánk felett áll, de egy csomó dolog maradt nemzeti tagálllami szinten. Azzal foglalkozunk btw. ami érdekel minket, mégpedig olyan rendszerben, hogy mindenki arról ír egyénileg, ami őt egyénileg érdekli.

+1lejáratás: Vidéki + zstukacs: nem kell ezt a dolgot túlpörgetni. Arra van a komment, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, Én személy szeritn örülök annak, ha valaki veszi a fáradtságot, hogy kritikát fogalmazzon meg. Ellenben a zsidózást kökeményen kikérem magunknak (a többiek nevében is). Ezt valamivel kevered, olvasd el alaposabban az írásokat.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása