Hommage á T. S. Eliot

Konzervatorium I 2008.08.27. 09:20

Kifogástalan úriember, Nobel-díjas költő-drámaíró, polihisztor a maga nemében – huszonéves korától arannyá vált szinte minden írása. Ám hatalmas mennyiségű és néhol homályos munkáin túl a mai napig számos rejtély lengi körül alakját – ezek közül mutatnám be egy rövid életrajz ismertetése után talán a legfontosabbat, amely még rengeteg kötetnyi kihívást jelent mind a magyar, mind pedig a külföldi Eliot-kutatók számára.

Lakatos Márk írása

Eredetileg szeptember végére szántam ezt a kis összefoglalót, ugyanis abban az időben ünnepelné a címben foglalt költő százhuszadik születésnapját. Ugyanakkor nem véletlen, hogy a megannyi évfordulós közül pont őt szemeltem ki, mivel nála konzervatívabb figurát, mind jellemében, mind pedig munkájában, keresve sem találni az angol nyelvű irodalomtörténetben.

Kifogástalan úriember, Nobel-díjas költő-drámaíró, polihisztor a maga nemében – huszonéves korától arannyá vált szinte minden írása. Ám hatalmas mennyiségű és néhol homályos munkáin túl a mai napig számos rejtély lengi körül alakját – ezek közül mutatnám be egy rövid életrajz ismertetése után talán a legfontosabbat, amely még rengeteg kötetnyi kihívást jelent mind a magyar, mind pedig a külföldi Eliot-kutatók számára.

Számokban és címekben

"Classicist in literature, royalist in politics,
and Anglo-Catholic in religion."


Thomas Stearns Eliot (1888-1965) amerikai születésű költő, kritikus, drámaíró, az angol nyelvű irodalmi modernizmus kulcsfigurája. Filozófiát, klasszika-filológiát és modern nyelveket hallgat a Harvardon és egyéb, hasonló tekintélyű európai intézményekben – Párizsban előszeretettel hallgatja Henri Bergson óráit, Angliában szoros barátságot köt a kor filozófus-sztárjával, Bertrand Russell-lel. 1916-ban befejezi disszertációját az idealista filozófus, F. H. Bradley filozófiájából (Knowledge and Experience in the Philosophy of F. H. Bradley), de a háború megakadályozza, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba megvédeni azt. Költői karrierje egyik legfontosabb versének (TheLove Song of J. Alfred Prufrock – J. Alfred Prufrock szerelmes éneke) publikálásával indul: mentora, Ezra Pound (1885-1974) segítségével jelentetik meg Harriet Monroe Poetry c. folyóiratában, 1915-ben. Prufrock lesz a címadója a két év elteltével kötetté bővülő, ironikus, szimbolista illetésű, új-metafizikus versek halmazának (Prufrock and Other Observations – Prufrock és egyéb elmélkedések, 1917) – innentől kezdve válik Eliot hatása elsöprővé a kortárs, angol nyelvű irodalmi jelenben.

1920-ban megjelenik a The Sacred Wood, első kritikai összeállítása, amely úgyszólván újradefiniálja az irodalomkritika műfaját: új kritikai normát, a hagyomány jelentőségét helyezi a modern költészet és kultúra hátterébe (legfontosabb esszéje a Tradition and Individual Talent, magyar nyelvenHagyomány és egyéniség címmel olvasható). 1922-ben megjelenik a The Waste Land (Átokföldje) c. szabadverse, a modern sterilitás és rejtett megváltás többnyelvű anti-eposza.

A vers öt töredékből áll, az eredeti verziót, ami jelentősen különbözött az 1922-es állapottól, Eliot Pound segítségével rövidítette meg a nagyobb intenzitás elérése érdekében. 1926-27-ben kísérletezik először a drámai költemény műfajával (Sweeney Agonistes), 1935-ben meg is jelenik legjelentősebb drámája, a Murder in the Cathedral (Gyilkosság a székesegyházban). Eliot 1927-től brit állampolgár, majd „Anglo-Catholic in religion”. Későbbi, nagyhatású munkái közül a The Four Quartetts (Négy kvartett, 1943) a legfontosabb, melyben személyes, spekulatív, vallásos jellegű költemények szerepelnek. Itt már a modernizmus általános társadalmi sterilitása ingatag, de mégis kézzelfogható gazdagsággá alakul át. Irodalmi munkásságát Nobel-díjjal jutalmazták 1948-ban.

Az „igazi” T. S. Eliot


Nehéz dolog Eliotról magáról szót ejteni. Nem kevés kutatás után kiviláglik megfoghatatlan természete, s lépten-nyomon filozófiai nehézségekbe botlik az őt megismerni kívánó befogadó. Olyan filozófiai természetű nehézségekbe, melyeket gyakran önmaga indukált, s amelyek leküzdése lehetővé teszi a személye, az egyénisége és az egyéniségét alkotó univerzumok megismerését. Az efféle nehézségeken való felülkerekedés jelenti ma az Eliot-kutatás, kevésbé comme-il-faut kifejezéssel élve az „Eliot-ipar” létjogosultságát – azt, hogy miért is készülnek szinte minden minőségéről vaskos kötetek, irodalomtörténeti- és elméleti kommentárok, filológiai kutatások. Ám a fő kérdés itt az, hogy miben áll Eliottal foglalkozni valójában?

Mivel az „igazi” T. S. Eliotot keresi az irodalomtudós, az első és legfontosabb lépés az „igazi” kifejezést különböző kontextusokban definiálni. Előrebocsátom, ez nem sikerülhet, nem is fog soha – az irodalomtörténeti kutatásban éppúgy nem létezik objektív mérce, mint a historiográfiában, vagy azt éppen tudományos konszenzusnak hívják. Eliotot általában költőként, kritikusként, filozófusként aposztrofálják, s életműve – és természetesen a biográfusai (Allen Tate, Laura Cowan, James Olney, Lyndall Gordon, Richard Shusterman stb.) által teremtett könyv- és tanulmánycímek – mind igazolják is ezeket a jelzőket. Itt éppen meg is elégedhetnénk azzal a biztos tudattal, hogy tulajdonképpen létezett egy költő-, egy kritikus vagy egy filozófus-Eliot, ám ezen a ponton maga az ember szól közbe: a fenti kategóriákat ugyanis magába foglalja egy sokkal bonyolultabb fogalom, amit egyszerűen csak Life-ként ismer az Eliot-filológia. Az igazi Eliot egészében csak Élet-fogalmán keresztül ismerszik meg.

Life


James Olney nagyszerű esszéjében[1] a problémát a következőképp tálalja:
“Eliot declared that he wanted no Life to be written, and he inserted a clause to this effect into his will; and those responsible for his estate […] successfully prevented a biography by making access to the materials necessary for writing a Life difficult if not impossible”[2] Ennek két lehetséges okát látja:

(1)

The whole problem lies […] in what we understand by the deceptively simple word “life” or “Life”: for what Eliot was resisting, in one sense at least, was the transformation, effected by someone else, of his lower-case, unitalicized, lived life into an upper-case, italicized, written Life.[3]

 

Olney itt megkísérli az egyszerű életfogalom (life, mint életrajzi adat) kiterjesztését valamiféle felsőbb kategóriává, amit Life-ként ért, amit Életkénthív elő az Eliot által hátrahagyott óriási méretű korpuszból. Nem is meglepő, hogy Eliot nem akarta, hogy pusztán tankönyvi szereplőként maradjon fenn az utókor számára – s ekként érvényesítette akaratát a végrendeletében: „Eliot wanted a Life “played out in the poetry.[4] Az Élet tehát olyan kategória, amely magában foglalja a költő (talán így járunk a legközelebb az igazsághoz) személyét, annak minden kategóriájával és minőségével együtt, az Élet-művét, annak minden részletével, jegyzetével és füzetlepra írt vázlatával együtt.

Olney egy következő magyarázattal is szolgál a specifikus Eliot-jelenségre: 

(2)

As the life […] is played out in the poetry – in the whole body of poetry, the poet’s entire oeuvre – only the poet can write a “Life of the Poet”: such a “Life” is the poetry, and the poetry has for its entire and sufficient subject the enacted or embodied “Life of the Poet.[5]

 

Az idézet szűkebb értelemben arra mutat rá, hogy (mint sok más költőnél) az élet, mint tiszta életrajzi adat, ugyanúgy jelen van a költeményekben, mint ahogy a költemények konstituálják az így teremtett Életet. W. B. Yeats szavaival: “My life has been in poems. To make them I have broken my life in a mortar… I have seen others enjoying, while I stood alone with myself – commenting, commenting…”[6]

Ám a Költő Életének az Élet-művel fennálló viszonya ismeretlen marad, de csak addig, amíg a kutatás ki nem oldja a rejtélyes csomókat – s fordítva, amíg aKöltő Élete része vagy egysége Eliot életének, definiálni kell az rész viszonyát az egészhez – ami a görög filozófiától kezdve Hegelen keresztül a pragmatista esztétikán át egészen a mai napig izgatja a filozófus elméket.


Felhasznált irodalom

Bradbury, Malcolm, McFarlane, James (szerk.) Modernism. New York: Penguin Books, 1976.

Moody, A. David (szerk.). The Cambridge Companion to T. S. Eliot. Cambridge: Cambridge University Press, 1994.


[1] Olney, James. Where is the real T. S. Eliot? or, The Life of the Poet. In. Moody, A. David (szerk.). The Cambridge Companion to T. S. Eliot. Cambridge: Cambridge University Press, 1994. 1-13.

[2] Olney, James. uo1.

[3] Uo. 1.

[4] Uo. 1.

[5] Uo. 2.

[6] idézte: uo. 12. 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr92634354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.08.27. 10:39:05

Kis kiegészítés
"A kultúra meghatározása" megjelent magyarul, azonban a "The Idea of Christian Society" még nem. Nem túl hosszú, és fontos, érdemes lenne lefordítani. Pl. ebben jelenik meg a "semleges társadalom" fogalma, természetesen elítélően :)
Jó kis libsi kritika.

Eliot magyar vonatkozása, hogy alapítója és spiritus rectora volt (Ch. Dawson mellett) a keresztény konzervatív Moot Körnek, amihez csatlakozott Mannheim Károly és Polányi Mihály. Az e magyarikra gyakorolt hatása nem nagyon tárgyalt itthon. Miért? :)

mr. pharmacist1 2008.08.27. 17:57:45

Aztat nem lehet. Állítólag hatással volt arra a könyvre Maurras. Úgy meg még pfujjosabb.

Kicsit kipofozták ottan Mannheimet? ;]

Weialala leia, wallala leialala.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.08.27. 21:26:08

Mannheimet sem feltétlenül szeretnék az európaiértelembenvettek. Főleg a vallásos nevelésre vonatkozó észrevételei miatt:((

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.08.28. 09:25:17

Tényleg csak halkan tenném hozzá, hogy sztem a költők, írók véleménye nem-irodalmi dolgokról_erősen_túl van értékelve. Számtalan olyan példa van, ahol egy "tehetséges irodalmi személy" ordas baromságokat hordott össze, mikor épp nem elvont modernista költeményeket írogatott. Hamár Eliot a téma, akkor felhozhatnám példának Ezra Pound-ot, de lehetne sorolni...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.08.28. 11:33:10

Úlf,


tényleg nem kötöszködni akarok, de nekem úgy tűnik, hogy az akadémiai értelmezések mindig csak azokról akarják "leválasztani" a politikai jelentést, akik konzervek voltak. Érdekes módon a nem kicsit bal vagy lib mondanivalóval bíró irodalmi személyeknél szerves részként kezelik a bal/lib mondanivalót.
Megpróbáljuk Chestertonnál is?:-D

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.08.28. 12:05:02

Ebben lehet valami, bár sztem abban is, hogy írhat valaki "jó" műveket (persze ez szubjektív, én pl. nem kedvelem sem Eliot, sem Pound dolgait), és lehet ugyanakkor effektíve őrült.
NEM azt mondom, hogy bármelyikük az lett volna, bár Pound elég furcsa csávó lehetett, az tuti. ;)
Én szeretem elválasztani a két dolgot (tehetség-világnézet), bár sokszor nem könnyű.

Amit ezzel mondani akarok:
1. E. A. Poe kurva jó író volt? Igen.
2. Ugyanakkor teljesen kész volt-e? Igen.
3. Lehetne még sorolni...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.08.28. 18:58:30

Eliot szvsz nem egy költő, akinek voltak ilyen-olyan nézetei. Ő tényleg hatott az angolszász, főleg brit konzervekre. Az a két könyv, amit idéztem, biztosan.
És van még egy ma újafelfedezett esszéje, ami magyarul is megjelent, és a hagyomány-kreativitás-egyéniség ügyben eléggé klasszikussá lett. Azt .
www.bartleby.com/200/sw4.html

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása