shadai
I 2008.06.19. 07:03
Minden évben Pészach ünnepén felolvassuk az Egyiptomi Kivonulás történetét és ennek kapcsán felidézzük azokat a csapásokat - számszerűen tízet - amelyet az egyiptomiak elszenvedtek a (számukra) “sajnálatos események” során. Emlékeztetőül: vérré változtak a folyóvizek és elpusztultak a halak, aztán békák lepték el Egyiptomot, majd tetvek is, később vadállatok jöttek, aztán dögvész tört ki az állatok között, aztán fekélyek borították az emberek testét, aztán jégeső verte el a termés nagyját, aztán sáskahad zabálta fel a maradékot, aztán három napos sötétség borult a földre, végül elpusztult minden elsőszülött egyiptomi, ember, állat..
Nagy córesz volt.
Ez az ősi történet rávilágít egy olyan kauzális (ok-okozati) összefüggésre, ami azóta is fennáll, de amelyet a modern, “felvilágosodott” közvélemény szeret - elsőre racionálisnak tűnő okokból - felcserélni.
A történet így zajlik a Bibliában: az egyiptomiak antiszemitákká váltak, ki akartak direkt cseszni a zsidókkal, mire épp az ő szerencséjük fordult meg és jöttek nagyon rossz idők rájuk. Tehát a képlet - figyeljünk a sorrendre:
Antiszemitákká váltak —› rossz idők érkeztek.
Ez a képlet azóta elég sokszor ismétlődött meg a történelem során. Azokban az országokban és társadalmakban, ahol a zsidók ellen fordultak, ott tartósan nem termett sem gazdasági siker, sem politikai stabilitás, sem erős társadalmi kohézió. Épp ellenkezőleg. És fordítva is igaz: azokban az országokban, ahol befogadták a zsidókat, ott ahol a politika és társadalom filoszemita volt, ott gyakran alakult ki nagyfokú prosperitás, sőt “aranykorok” jöttek létre (pár példa: Mór Birodalom 711-1492 között, Magyar Királyság 1470-1526 között, Török Birodalom 1492 után, Holland Birodalom 1593 után, Nagy-Brittania 1656 után, Amerika 1776 után, Izrael 1948 után, Németország 1989 után).
A mai elképzelés ennek épp a fordítottja:
Rossz idők vannak —› antiszemitizmus lesz.
Azaz egyfajta “collateral damage” (járulékos kár) gazdasági vagy más válságok esetén az antiszemitizmus. Pedig látható, hogy miként akkor Egyiptomban, az antiszemitizmus térnyerése megelőzi a “rossz idők”, a nagy válságok kialakulását. Sőt, azt állítom, hogy épp az antiszemitizmus térnyerése okozza ezeket a “rossz időket” - pontosan úgy, mint az Exodusban.
Tehát miért áll fenn ez a kauzális összefüggés? Úgy tűnik, hogy ennek két oka is van, egy tágabb értelemben vett kulturális, egy pedig gazdasági.
1. Gazdasági ok
Lássuk az utóbbit először: a zsidóságnak már a késő ókortól kezdve speciális (mondhatni nélkülözhetetlen) ismeretei voltak a nemzetközi kereskedelemben és a pénzügyekben. Ezt a tudásukat mindenhol a befogadó ország szolgálatába állították, lojálisak voltak az uralkodóhoz: az okosabb vezetők ezt tudták is és éltek a lehetőségeikkel. Amikor például a spanyolok kiűzték a szefárdokat másfél évezred után Spanyolországból, Bajazet szultán (aki befogadta őket) így reagált a spanyol lépésre:
“Hogyan nevezhetnénk Aragóniai Ferdinándot bölcs királynak, azt a Ferdinándot, aki elszegényítette saját földjét és meggazdagította a miénket?”
A török szultánok nem csak gazdasági, hanem politikai jogokkal is felruházták az odamenekült zsidókat, és nem hagytak ki egy lehetőséget sem, hogy ne kárörömködjenek a “sötétnek” tartott európai antiszemita uralkodók fölött, mondván, hogy azok épp a legjobb alattvalóitól fosztják meg magukat és gazdagítják velük ellenségüket (azaz őket). Később valami egészen hasonló mentalitást alakítottak ki az angolok (Cromwell, 1656) és persze az “Amerikaiak” is (de jure: 1776). Magyarországon a középkori zsidóság aranykora egybeesett a magyarság aranykorával is: ez volt Mátyás kora.
2. Kulturális ok
A gazadsági okon túlmenően van ennek a dinamikának egy másik kontextusa is. A filoszemitizmus ugyanis gondolkodásmód, habitus: kultúra. A befogadás kultúrája, a tolerancia kultúrája, a kölcsönös elismerés és tisztelet kultúrája. Annak a kultúrája, hogy hisszük: mások - “idegen” - tudása, ismeretei nem veszélyt, hanem esélyt jelentenek számunkra. Ezt a más-tudást nem üldözni kell, nem félni kell, hanem a saját szolgálatunkba kell állítani. A filoszemita társadalmak mind hiszik, tudják, vallják: a tudás a nemzeti nagyság forrása. Akkor lesz egy nemzet nagy és sikeres, ha minél többféle tudást képes odavonzani és asszimilálni. Ezt tették a törökök: és sikeresek lettek. Ezt tették az angolok, a hollandok, az amerikaiak: nagyon sikeresek lettek. Ezt teszik a mai németek (akik 1991 óta pl. közel 100.000 volt szovjetunióbeli zsidót fogadtak be eddig): és újra Berlinről szól a mai Zeitgeist.
Az antiszemitizmus ezzel szemben: a befeléfordulás, az elzárkózás, a kontraság kultúrája. Egyfajta pót-identitás: az antiszemitizmussal egy olyan gondolkodás nyer teret, amely negatívan, azaz másokkal szemben határozza meg a saját pozíciót, a saját kultúrát és identitást. Ahol a zsidókkal rosszul bánnak, ott másokkal is rosszul bánnak. Az ilyen társadalmakban nem hisznek abban, hogy másoktól érdemes lenne tanulni, nem hisznek a tudástranszferben.
Ma Magyarországon van antiszemitizmus, de ez nem a mindenféle (gazdasági, politikai, identitásbeli) bajaink “mellékhatása”. Épp fordítva. E mindenféle bajaink az antiszemitizmus mellékhatásai.
---
A szerző nem történész.
(Az írás eredetileg a Judapest.org blogon jelent meg.)
