Adott szeretve tisztelt költségvetésünk, annak is a kiadási oldala. Ami rendszerint nagyobb, mint a bevételi oldal. Ezen persze lehet igazítani, egy ideig lehet próbálkozni a bevételek növelésével, meg bársonyosan reformálni, meg átrendezni az adórendszert, ami önmagában is elég vicces ötlet, nyilván valaki nem járt matematikaórára, és ezért elhiszi, hogy 2*25 az nem épp ugyanannyi, mint 1*50.
Akadékoskodók kedvéért: tudom, hogy nem mindegy, milyen adónem formájában vonnak el ugyanannyi pénzt, nagyon nem, de ennek a posztnak nem ez a lényege, plusz a Dobogókői Szocialisták úgy tesznek, mintha az összes elvonás is tudna ettől csökkenni...
Szóval mondjuk, van valami életképes, megvalósíthatónak tűnő ötlet, ami tartalmaz mindent: a munkát terhelő adók és járulékok csökkentését, részleges pótlásukat fogyasztási adókból, valamint azt is, hogy a kiadási oldalon mihez kell hozzányúlni. Igen, az a munkahipotézis, hogy feltesszük: a gondolkodni valók nehezén már túlvan a tisztelt reformer. Már tudja, kinek fog fájni. Tudom, tudom, ma Magyarországon nincs ilyen, de tegyük fel.
Ekkor a reformer bejelenti, hogy ő már mindent tud, az állami újraelosztást visszaszorítjuk 50 %-ról 40 %-ra, GDP arányosan, azaz körülbelül 3000 milliárd forinttal kevesebbet fog költeni (és beszedni) az állam. Ilyenkor felfortyannak a szociális partnerek, az antiszociális partnerek, a szakszervezetek kihantolják Jimmy Hoffát, a vasutasok sztrájkolni kezdenek, a forradalmi értelmiség pedig kolumnás cikkekben követeli a szociális vívmányok védelmét. Sőt, fokozását, és a minimálbér áfájának eltörlését.
A reformok ezek után a közhangulatnak megfelelő mértékben bársonyossá válnak. Azaz nem történik semmi. Nos, ezt a szituációt eddig senki nem tudta kezelni.
Nekem viszont van egy javaslatom, ami tökéletesen illeszkedik az ország mentális és morális állapotához (mondhatni, az egyetlen megoldás, amelyik képes szervesen illeszkedni közállapotainkhoz, ebben az értelemben tehát konzervatív javaslatnak is tekinthető), és ezt megfogadva lényegében bármiféle reformintézkedés végrehajtható. És nem idegen a mindenkori magyar kormányok szellemiségétől sem. Mindössze arra van szükség, hogy egy átmeneti időszakra (3-5 év, mondjuk) lemondjanak a 10 %-os költségcsökkentésről, és beérjék mondjuk 7-8 %-kal.
A maradék 2-3 % körülbelül 600-900 milliárd forint. Évente. Ebből kell megoldani, hogy a többi elvonás miatt senki ne ugráljon. Na nem a szavazók, hanem a hivatásos ugrálók, progresszív értelmiségiek, civilek, szakszervezetek, és így tovább. Igen, jól kezdik sejteni, amiről beszélek, az az
intézményesített korrupció.
Bizony. Évi 600 vagy 900 milliárd forint kevés, hogy a szavazók közti osztogatással megfordítsa a közhangulatot. Viszont pazarul be lehet belőle tömni az összes ingyenélő szájat, akik különben telesírnák a fél világot a bánatukkal, és megszerveznék a fúrólobbi tevékenységét.
Betenni őket a köztévé éjszakai műsorába, támogatni a tanszékeiket, elküldeni a szakszervezeti és kamarai vezetőséget tanulmányozni távoli, kellemes klímájú országok testvér-szervezeteinek működését néhány hónapon át, jó sok pályázati pénzt megítélni nekik a nünükék védelmére, stb. Cserébe kussolnak - illetve ha nem, kit érdekel, ha egyszer mindenki tudja, hogy állampénzből voltak Dubaiban k... kikapcsolódni.
Aztán, ha mindezek után reformerék végrehajtották a költségvetés átalakítását, el lehet zárni ezeket a csapokat - hiszen a támogatottak megtették kötelességüket, kussoltak. Mehetnek. Senkinek nem fognak hiányozni, mert a többiek meg már rájöttek, hogy nem jártak rosszul.
