... az két dolog, és egymástól igencsak különbözik.
mond: Gondolatokat élőszóban v. írásban kifejez, közöl.
tesz: 1. Cselekszik. 2. A jelzett mozgást, cselekvést végrehajtja.
Az Értelmező Kéziszótár definíciói szerint is elég távol van egymástól a két szó jelentése.
Sem ez, sem a józan paraszti ész nem akadályozza meg azonban a derék publicistákat abban, hogy erről tudomást vegyenek.
Újságíró-tipológia
Persze sokféle újságíró van: vannak például a mezei pártújságírók. Nekik eleve az a feladatuk, hogy leírják, amit aznap fönt mondanak, az úgy van/volt/lesz. Szó és tett között a saját oldalon teljes az átfedés, a másik oldalon viszont teljes az ellentét - ezt kell bizonyítaniuk. Velük túlzottan nem érdemes foglalkozni. Olvasni nem szoktam őket, hiszen ha esetleg mást írnak, mint amit kellene nekik, abból botrány lesz, amiről meg úgyis hallani fogok, és nem maradok le semmiről.
Van azonban egy szűk csoportja az újságíróknak, akik nem "elkötelezettek", többnyire pedig a személyes és piaci szabadság a hívószavaik. Ők általában nem az eleve adott pártkötődéshez keresik az érveiket (a szadesz azért jó, mert... a szocik azért jók, mert...). Egy ilyen elvont, elefántcsonttornyos értelmiségi attitűd jellemző rájuk: megvan a saját elképzelésük arról, hogy milyen a világ, mit kellene csinálni, mik a helyes lépések, amitől minden szép lesz és jó. És bele-beleszerelmesednek egy-egy pártba vagy politikusba, melytől/akitől azt várják, hogy majd megvalósítják az ő ideáit. Publicisztikáik jó része rendre arról szól, hogy csalfa szerelmesük legutóbbi lépésével mennyiben tett a kedvére, és mennyiben csapta be - vagyis saját elképzelésüket teszik meg mércének, és azzal mérik a politikai élet szereplőit.
Ennek a szerelemnek persze sok fokozata van. Nagyon könnyű az utóbbi típusból átkerülni az előbbibe, pártújságíróvá/bértollnokká válni, lásd Debreczeni esetét. De ha mondjuk a párt(újság)író felsőfokát Kartal Zsuzsának nevezzük, akkor nem nehéz belátni, hogy ezt a szintet elérni azért mégiscsak nehéz innen.
For a better Magyarland
De nézzük meg ezt az egészet egy példán keresztül:
"Nemrég még teljesen nyilvánvaló volt, hogy Gyurcsány Ferenc a józan, reális, és az elkerülhetetlen áldozatokat el nem hallgató felelős hazafiság egyszemélyes élvonala, aki nem kertel, hanem megmondja, hogy át kell rendezni az országot, mert ránk rohad. Nagyon őszintén mondja,
nincs más. Lesznek tüntetések, fájni fog, de meg kell tenni. Orbán Viktor meg az a figura volt, akinek semmi sem drága, és szociális demagógiában tekergőző pajorként rágja a jövő gyökerét. Mindenkinek szükségletei szerint - így vartyogott az iszapból."
Ezt írja Tóta W. Árpád
Térfélcsere c. írásában, és publicisztikai illetve
egyéb munkásságát ismerve, ő ezt valóban így is gondolja. Legalábbis gondolta. Tévedett, úgy tűnik, lassan belátja.
Itt álljunk meg. Tóta W. nem egy hülyegyerek. Tisztában volt vele, hogy hosszú évek alatt felépített imázsát bizony ki fogja kezdeni a gyurcsányi "reformok" kommunikációjához való közelebb simulás. De úgy ítélte meg, hogy ez nem nagy áldozat azért, ha cserébe Magyarország kicsit olyanabb lesz, amilyennek ő szeretné, és mindezért ő maga is tehet valamit. For a better Magyarland. A dolog itt nem a vakhitről, az ideológiai fanatizmusról, vagy arról szól, hogy őt kilóra megvették.
Nem, ez csupán a régi lemez az idealista értelmiségiről, aki csak jót akar, és azt hiszi, mások is. Saját szerény eszközeivel szeretné segíteni a nemes célt, aztán fokozatosan ráébred, hogy átverték, kihasználták: csak udvari bohócnak, hasznos idiótának kellett. Sokszor erre maga rá sem jön, az a legszomorúbb az egészben. És itt nem, nem a politikával van a baj. Hanem azzal, aki nem ismeri fel, hogy mi a hatalom logikája.
Most hozzam példának az Antalléból Orbán, onnan meg egyenesen Gyurcsány karjaiba tántorodó Debreczenit megint? Jó. Debreczenit Antall (na jó, valójában persze Lezsák) MDF-e kizárta a frakcióból, magyarul: kiszúrtak vele. De ő antallista maradt. Lúzerség. Aztán az MDF-nek inkább a fidesszel, mintsem a kisgazdákkal szimpatizáló része kivált a pártból, megalapította az MDNP-t. Majd a Fidesz nem kötött velük választási szövetséget (koppantak is), ellenben koalícióra lépett Torgyánékkal. Paff. Az akkor MDNP-s Debreczeni meg maradt Orbán híve, aki átverte őket. Lúzerség megint.
A harmadik felvonás pedig jelenleg zajlik. Lehetne még hozni példákat bőven, ott van mindjárt szegény Tölgyessy esete. Reméljük, Árpád tanult a leckéből. For a better Magyarland, not for a better Szoci hátország.
Idea és valóság
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni napokban beszéltem egy volt frakcióvezetővel, aki a politikai kommunikációról és cselekvésről, illetve ezeknek etikájáról a következőket mondta:
Ha politikusként azt mondom, nem lesz gázáremelés, az azt jelenti, hogy nem szeretnék és nem tervezek gázáremelést. Ettől függetlenül, ha a körülmények úgy alakulnak (világpiaci árak), akkor mégis lesz gázáremelés. De ez nem jelenti azt, hogy én becsaptam az állampolgárokat, nem terveztem, nem én tehetek róla. Ellenben ha azt mondom, hogy nem lesz gázáremelés, de közben tudom és tervezem, hogy gázáremelés lesz, akkor becsaptam őket. Ugyanazt mondom (nem lesz), ugyanaz történik (lesz), mégis máshogy ítélhető meg a dolog. Annak ellenére, hogy esetleg a közvéleménynek mindkét esetről ugyan az lesz a véleménye. A lényeg, hogy tudom, hogy igazat mondtam, vagy tudom, hogy becsaptam őket. A lényeg: morális.
Azok az újságírók, akiknek elképzelésük van egy better Magyarland-ről, és publicisztikájukban ezen ideáikat kérik számon a politikusokon, az idea/valóság viszonyának mechanisztikus szemléletével szintén elvétik ezt a morális tényezőt. A politikus akkor jó, ha megvalósítja az elképzelést, akkor rossz, ha nem. Óriási hiba a morális szféra kiiktatása, a szándékok figyelmen kívül hagyása, és aki ezt teszi, arra mindez a végén vissza fog ütni. Például úgy, hogy rájön, őt felhasználták, és ráadásul nem is azért a célért, amiről eredetileg szó volt.
És akkor, Tóta W.-n túllépve, amit végképp nem értek: ha valaki a média, a reklám, a píár, a politika, a politikai tudományok,a történelemtudomány, a társadalomtudományok stb. világában azért némileg otthon van, elvileg magasan iskolázott, talán píáros, talán közel van a politikához, akkor hogyan nem képes átlátni a politika kommunikációján? Aki használja a "populizmus" kifejezést, aki kritizálja a számára nem szimpatikus politikai erő kampányát és kommunikációját, az miért nem képes észrevenni azt, hogy MINDEN politikai erő hasonló eszközökkel él? Nem, nem arról van szó, hogy a politikusok lopnak és monnyanak le, hanem hogy a politikai mezőnek, a hatalomnak megvannak a saját szabályai. Lehetnek nemes célok, őszinte, tisztességes szándékok, de csak ezeknek a szabályoknak a keretei között érvényesülhetnek. Ez így megy. Nincsenek fényvitézek, de nem is kellenek. Politikusok vannak. Amit mondanak, meghatározott céllal és érdekből mondják. Ezt olyan nehéz belátni?
Ne higgy a szemednek, ne higgy a fülednek
Kiszivárgott. Orbán azt mondja. Gyurcsány azt mondja. Én azt mondom: kit érdekel? A szavak, a látvány, az érzékek
becsapnak. Az adókulcsok és az APEH viszont léteznek, szoros összefüggésben a nyugdíjemelésekkel. Ez bizony
generációs politika.
1. Nézd meg, hogy a közvéleménykutatási statisztikák szerint kikből áll a szavazótábor. Hogy nagyképűen (bocsi)
magamat idézzem: "Elhitted azoknak, akiknek a szavazótábora túlnyomó részt inaktívakból, nyugdíjasokból és segélyen élőkből áll, hogy ők a kapitalizmus bajnokai? Gratulálok." Verseny, öngondoskodás a szocialisták szájából? Viccelsz? Középosztály, kapitalizmus a Tisztelet Társasága politikai platformjától? Szerinted ez komoly?
2. Nézd meg, hogy az adott erő mit tett, amikor kormányon volt. Nézd meg, hogy mit mutatnak az adott erő kormányzása alatt a gazdasági mutatók. Hasonlítsd össze X és Y kormány statisztikáit. Így nem koppansz esetleg akkorát.
Ne higgy a szemednek, ne higgy a fülednek. (Bár a statisztikáknak is veszélyes hinni, főleg olyan időkben, amikor előszeretettel trükköznek vele.)
/kép: NÉGYmadár/