vendégszerzőnk írásaHónapokkal a II. világháború kitörése után a nyugati világban – elsősorban az Egyesült Államokban – emberjogi szempontból soha addig nem tapasztalt, progresszív folyamatok indultak meg. Tanulva a hitleri Németországgal előzetesen folytatott semlegességi politika teljes kudarcából, az USA külügyminisztériumában már 1939. decemberében felállítottak egy bizottságot, melynek feladata a háborút követő világrend alapelveinek kidolgozása volt. Levonva az aktuális történelmi tapasztalatok tanulságát, miszerint akár demokratikus úton is létrejöhetnek diktatórikus rendszerek, melyek belső törvénykezése két lábbal tiporja a humanitárius jogi normákat, az angolszász hatalmak felismerték, hogy az emberi jogok védelme kizárólag nemzetközi szabályozással lesz garantálható. Az Egyesült Államok és Anglia ezért már a háború alatt tudatosan készült a békeévek nemzetközi együttműködésének előkészítésén. Roosevelt elnök 1941. januári, Kongresszus előtt mondott beszédében hangot adott meggyőződésének, hogy a háború után kialakítandó, új rendszernek az emberi jogok tiszteletben tartásán kell alapulnia.
A háborús bűnösök nürnbergi perében a 24 fő gyanúsítottat béke elleni bűncselekményekkel, emberiség elleni bűncselekményekkel, háborús bűncselekményekkel, valamint a felsorolt bűncselekmények elkövetésére szőtt összeesküvéssel vádolták. A periratokat olvasva kitűnik; többüknél a vádpontok között szerepelt a köz- és magántulajdon lefoglalása, elkobzása, illetve fosztogatása. A perben a Nemzetközi Katonai Törvényszék nem csupán a Harmadik Birodalom legfelső rendőri, katonai, gazdasági és politikai vezetőinek bűnösségét állapította meg, de bűnszervezetekké nyilvánította a náci Németország több hivatalos szervezetét (NSDAP, SS, SD, Gestapo) is.
A per során felmerült – a védelem egy része is erre épült –, hogy a vád megsérti a nullum crimen sine lege alapelvet, melynek értelmében kizárólag olyan tettekért lehet valakit felelősségre vonni, amelyek az elkövetés idején bűnnek számítottak. A II. világháború és a nürnbergi per tanulságai nyomán kibővítették a Genfi Egyezményeket. A Negyedik Genfi Egyezmény értelmében a kollektív bűnösség megállapítása háborús bűncselekménynek számít. A 33-as paragrafus kimondja: „Védett személy nem büntethető olyan bűncselekményért, melyet nem személyesen követett el,” továbbá „a kollektív büntetések minden megfélemlítő vagy terrorintézkedéshez hasonlóan tiltottak.”
Magyarország 1949. december 8-án csatlakozott a háborús és emberiség ellenes bűntetteket meghatározó Genfi Egyezményhez, mely kimondja: az ilyen bűncselekmények nem évülnek el.
Véleményem szerint az osztálygyűlöletet szándékosan szító, erőszakosan vallásellenes, egyes embercsoportokat (kulákok, arisztokraták) származási alapon üldöző szélsőbaloldali rezsim tettei teljes mértékben kimerítik az emberiség ellenes bűncselekmények fogalmát.
Vajon mi az akadálya annak, hogy egy demokratikus berendezkedésű ország – a náci Németország hivatalos szervezeteinek megítéléséhez hasonló módon – bűnszervezetekké nyilvánítsa a polgári lakossággal szemben elkövetett, kirívó törvénysértésekben élen járó MKP-t, PRO-t, KATPOL-t, ÁVO-t, illetve ÁVH-t?
Az emberiség ellenes bűntettek megítélésében egy demokrata nem tehet különbséget aszerint, hogy az egyik diktatórikus rendszerben fajelméleti, a másikban osztályideológiai alapon üldöztek, kényszerítettek emigrációba, lehetetlenítettek el vagy tettek tönkre, börtönöztek be, kínoztak meg, illetve végeztek ki embereket. A megítélés során közömbös a totalitárius rendszerek sokszor eufemisztikus, a valódi célokat szándékosan leplező, tudatosan félrevezető terminológiája. Nem e szörnyű tettek publikus célra készült értelmezései vagy technológiai kivitelezése, hanem konkrét mibenléte rendeli őket büntetendővé.
Ha áttekintjük, hol tartunk az előző rendszerben elkövetett emberiség ellenes bűnök tetteseinek felelősségre vonásában, lesújtó képet kapunk. A mai napig feltáratlanok a háborút követő évek törvénysértései, a bírói felhatalmazás nélküli letartóztatások, a foglyokkal szembeni embertelen bánásmód, a kínvallatások. Ugyancsak senkit nem vontak felelősségre az ötvenes évek koncepciós pereinek előkészítéséért, az azokban való tettleges részvételért.
Történészek 70-80 olyan 1956-os sortüzet tartanak számon, ahol a karhatalom, a rendőrség, illetve a katonaság a fegyvertelen tüntetők közé lőtt. Tiszakécskén, Kiskőrösön és Kecskeméten vadászrepülőket vetettek be a felvonuló lakosság ellen – Kiskőrösön és Kecskeméten szerencsére volt annyi emberség a pilótákban, hogy felszálltak, de nem használták fegyvereiket. Nyomozás harminc ügyben indult, ebből tíz jutott el a vádemelési szakaszig, végül hat elmarasztaló ítélet született. A rendszerváltoztatás előtt elkövetett, 3 év börtönbüntetéssel szankcionálható bűncselekmények elkövetőire vonatkozó 1990-es amnesztia miatt ezen ítéletek kétharmadát ráadásul nem is hajtották végre; börtönbe gyakorlatilag két elkövető került. Kettő a 70-80-ból.
Ahogy a józanul gondolkodó demokrata nem vonhatja kétségbe egy nácivadász igyekezetének létjogosultságát, ugyanúgy kézenfekvőnek és kifogásolhatatlannak kell lennie számára egy kommunistavadász tetteinek. De vajon miért nincs kommunistavadászunk? A háborút követő elüldözéseket, ítélet nélküli fogva tartásokat, kínzásokat, az ötvenes évek kitelepítéseit, munkatáborait, koncepciós pereit miért nem követték a rendszerváltozás után sem felelősségre vonások?
Igen, tudom, az Ellenzéki Kerekasztal során az MSZMP garanciát kapott az elszámoltatások elmaradására. Nos, ezzel mindjárt két probléma is van; az akkor ígéretet tevő demokratikus ellenzéknek sem legitimitása, sem joga nem volt arra, hogy csoportos felmentést adjon egy nemzetközi jogi egyezmény hatálya alól. A Genfi Konvenció egyik legfontosabb alapelve, hogy a háborús és emberiség ellenes bűncselekmények egy ország saját törvényeitől függetlenül büntethetők maradnak, és nem évülnek el.
A számonkérések elmaradásával Magyarország egy különleges fontosságú nemzetközi egyezményt sértett és sért folyamatosan meg.
Mielőtt bárki előhúzná a tarsolyából a félrevezető „boszorkányüldözés” címkét, szeretném leszögezni: itt nem koncepciós perekről vagy kollektív bűnösség megállapításáról, hanem jogállami keretek között lefolytatandó, személyes felelősségeket megállapító vizsgálatokról, nyílt tárgyalásokról, politikamentes ítéletekről – nemzetközi jogba ütköző bűncselekmények felderítéséről, azok tetteseinek felelősségre vonásáról van szó.
(a kép a Kossuth téren történt sortüzet ábrázolja - azért ezt a képet raktuk ki, mert róla nem találtunk)
