Gilgames blogján olvastam Czakó Gábor
kiváló írását. Nagyon sok minden van, amivel egyetértek benne, különösen fontos az a két megfigyelése, hogy
1. a kommunizmus összekeverte a szellemi, politikai, gazdasági stb. elitet, és talán ez lehet az oka ennek, hogy ezek nálunk sokkal inkább össze vannak fonódva, mint Nyugaton, nem ellenőrzik és korlátozzák egymást, illetve hogy
2. a népet is sikerült megrontani, egy sima elitcsere semmire sem lenne jó.
Van viszont egypár dolog, amivel vitatkoznék.
Czakó szerint a három alapérték a műveltség, a kereszténység és a hazaszeretet. Hm. Azt javasolnám, hogy ezt egy picit tágabban fogalmazzuk meg, mondjuk valahogy úgy, hogy ismerni és érteni a világot, ezt egy magasabb rendű értékrend keretei között értelmezni, és mindezt a közösség javára fordítani, ezek a normális elit jellemzői.
Ennek specifikus példái leggyakrabban valóban a helyesen értelmezett hazaszeretet és helyesen értelmezett kereszténység (voltak?), de egyfelől ezek a elvek túl sokszor voltak (tudatosan) félreértelmezve, kihasználva, másrészt pl. a vallás szerepét sokszor átveszi a kultúra, a hazaszeretetét a kis, helyi közösségekben működő filantrópia és így tovább. Szóval, inkább az általánosra, mint a specifikusra érdemes összpontosítani.
De ez igazából csak részletkérdés, mindettől függetlenül a kommunizmus elemzése szerintem nagyon is találó.
Amivel inkább van bajom, az az, amikor bejön a képbe a "globalizmus". Czakó célozgat rá egy ponton, hogy mintha ő is kedvelné azt az elterjedt modellt, amikor az indiai kasztrendszer négy főkasztját személyiségtípusnak és társadalommodellnek is tekintjük - rendben, tegyük ezt, nem egy rossz modell, bár vannak bajaim vele (ezt majd máskor), bár a szanszkrit szavakkal dobálózás elkerülésének végett inkább azt javasolnám, hogy hívjuk úgy a négy fő típust, hogy a szent, a hős, a polgár és a droid.
Ebből a szentet és a hőst kénytelenek vagyunk kilőni. Bocs, de ma semmi esélye, és azzal kell dolgozni, ami van. Nincs értelme álmodozni. Ami esélyünk megmaradt, az az, hogy polgár és a droid között válasszunk. Talán.
A polgár (vaisja) - az üzletember, a szakember, a mesterember - fő jellemzője, hogy belülről vezérelt, van ambíciója, képes döntéseket hozni, motiválja a szakmai büszkeség. Hozzállása inkább termelői, mint fogyasztói, nem veti meg persze a kellemes dolgokat, de legalább annyira motiválja az jól végzett munka öröme, a szakmai kihívások és így tovább. Fogyasztási szokásaiban is belülről vezérelt: tudja, hogy mit akar. Jellemezhető pl. tévénézési szokásaival: választ egyet a ma már szerencsére sokféle csatorna közül, vagy betesz egy DVD-t, vagy fog egy könyvet, ha semmi érdekes nincs. Tud és akar dönteni, választani.Hozzállása a globalizáció által kínált étlaphoz leginkább úgy jellemezhető, hogy független: tudja, hogy mit akar, és tökmindegy, hogy azt kielégítő terméket-szolgáltatásst egy világmárka kínálja-e vagy a faluszéli javasasszony, aki a legjobb ajánlatot teszi, azt választja, és kész. Két legfontosabb jellemzője tehát az, hogy belülről vezérelt és hozzállása legalább annyira termelői, mint fogyasztói.
A droid (súdra) jellemzője, hogy függő, nem belülről vezérelt. Munkahelyén mindig meg kell mondani neki, hogy mit csináljon, ha nem mondanak neki semmit, nem csinál semmit. Lustaságra hajlamos, nem zavarja a függő helyzet, szívesen él segélyen, munka nélkül, ha az segély elég nagy (ez inkább Nyugat-Európában jellemző, ott elég nagy). Fogyasztási szokásaiban is teljesen kívülről vezérelt, mindig megveszi azt, amit éppen reklámoznak, amit nyomnak, ami "cool". Hozzállása kizárólag fogyasztói.
A kapitalizmus eredetileg erősen termelői rendszernek indult, ld. Weber. Ám a marxizmus Nyugaton is erősen jelen volt, csak más, finomabb formában, ÁVÓ helyett kritikai elmélet és kulturális relativizmus. Mindez meglehetősen sokat tett azért, hogy a rendszer droidos, fogyasztói irányba mozduljon el, elsősorban az igények, ízlések, a kereslet területén. Az üzletembereket is sikerült valamennyire megrontani - ma kiszolgálnak olyan igényeket, ízléseket, amiket Rockefeller és Vanderbilt anno undorodva utasított volna el.
Valamennyire - de nem teljesen. Én azt látom itt Angliában, hogy míg a populáris kultúra, a szórakoztatóipar, az éjszakai élet stb. tragikusan primitív, az üzleti életben még mindig jelen van a polgári mentalitás. És emiatt állnak jobban: mert nálunk már ott sincs jelen.
És pontosan ebből következik, hogy a globálgagyi igazi oka nem az üzlet, nem a tőke, hanem a kultúra, az oktatás liberális-relativista szétverése. Az igényt a jóra elsősorban az iskolákban kell felkelteni, és ha ez nem történik meg, ha a gagyira van igény, akkor miért az üzletembereket hibáztatjuk, hogy a gagyit nyomják? Nem nagyon van más választásuk.
A Nyugat tehát egy kevert polgári/droid társadalom, azon belül is inkább Amerika a polgáribb, persze a középnyugatra és a délre ("red state") gondolok főleg, nem New Yorkra, az gyakorlatilag Európa. A mi társadalmunk viszont eléggé droidos. Tény, hogy a globalizációnak is inkább a droidos vonala jött be hozzánk, a hipermarketek, gyorséttermek idomított, agyatlan alkalmazottainak, a tévékben hirdetett gagyi vacakoknak formájában. Részben mert erre volt igény, mert a kommunizmus által megrontott nép erre volt nyitott. Részben mert erre volt pénz és erőforrás. Részben mert talán ezt a legkönnyebb exportálni (ez a legkevésbé kultúrafüggő). Sok oka lehet.
Mindenesetre szerintem nem szabad a globalizációt egyértelműen negatívnak tekinteni, mert még mindig vannak benne olyan polgári vonások, amik nálunk már hiányoznak. Egy dolog Hollywood, más dolog a Szilíciumvölgy. (Pedig földrajzilag nincsenek is messze egymástól...)
A feladat tehát az általános globalizációellenesség helyett inkább az, hogy valahogy szűrni és ösztönözni, hogy inkább a polgári vonala jöjjön be, a tudásalapú, kreatív, "nagy hozzáadott értékű" vonala, amelyek nem csak anyagilag éri meg jobban, de egész egyszerűen egy jobb, önállóbb, belülről vezéreltebb személyiségtípus kialakítását is ösztönönzik. Miközben ugyanezen dolgozni lokális szinten is, mert tény, hogy azt is látom Angliában, hogy ami a polgári vonalon megmaradt, az sokkal inkább lokális. Keverve lokális-globális, mondjuk. A pubokban a sörök legalább fele még mindig brit, az elektronikus kütyük persze már mind ázsiaiak.
Egyetértek, hogy a néppel kell valamit kezdeni: de a hősöket és szenteket el kell felejteni, semmi esély rá. Az egyetlen esély megpróbálni polgárt faragni a népből, már akiből lehet és aki akar azzá faragódni. Hogy egyértelműen fogalmazzak: nagyjából materialista keretek között kell dolgozni, mert arra van lehetőség. Azt lehet kezdeni a néppel, hogy abba az irányba motiválni, hogy ne csak élj egyik napról a másikra, ne csak csináld azt, amit a munkaadó meg a tévé mond, hanem legyen valami ambíciód, legyen valami vágyad, legyen valami célod, ismerd meg azt az örömöt és büszkeséget, amit egy sikeresen elvégzett szaktanfolyam, vagy egy saját munkák eredményéből megvett lakás jelent.
Az értékek hierarchiájában sikerült annyira alacsony szintre zuhannunk, hogy az emberek egy részének már semmiféle célja nincs, még fogyasztási sem. Ezen a szinten a globalizáció inkább szövetséges, mint ellenség, mert ezen a szinten még egy nagyobb tévé vágya is jobb, mint a teljes céltalanság.
Egy szinttel feljebb a fogyasztás helyett a termelésre, alkotásra, szakmai büszkeségre, szaktudásra, a jól végzett munka örömére lehet összpontosítani, nevelni. Ez sem globalizációellenes, inkább globalizációfüggetlen, kb.
E szintek fölé egyelőre nem érdemes menni. Ebből kifolyólag nincs értelme a globalizációellenességnek sem - annak csak azon a szinten van értelme, amikor már tömegesen vannak olyan emberek, akik nyitottak valamiféle nem-énközpontú és nem-materiális célok és értékek befogadására. Ez nagyon-nagyon messze van, ezzel egyelőre nem érdemes foglalkozni.
Egy dolgot ne csináljunk, mert az nagy hülyeség. Valamelyik budapesti aluljáróban láttam egy olyan reklámot, hogy "Ciánkáli - az anti-divat bolt". Egyébként egész jó cuccaik vannak, de az "anti-divat" hétmérföldes ostobaság. Ha az ember zsigerből ellenséges mindennel szemben, ami éppen "cool", az pontosan ugyanolyan függő helyzet, mint azoké, akik követik a divatokat. Az önálló ember nem divatellenes, hanem divatfüggetlen: tudja, hogy mit akar, és a legkevésbé sem zavarja az, ha az, amit éppen akar, az véletlenül pont divatos is, mint ahogy az sem, ha nem az. A globalizációval szemben egy "anti-divat" hozzállást felvenni, amit sok radikális fiatal és néhány öregedő nemzeti értelmiségi csinál, szerintem abszolút ostobaság.
E ponton ki kell igazítanom azt, amit fentebb írtam: nem csak az apátia a legalacsonyabb szint, hanem a fafejű ellenségeskedés is ugyanannyira az.
Sajnos, ez eléggé mélyen bennünk van. Olyan tíz évvel ezelőtt, amikor kedveltem a kockadobálós szerepjátékokat, a műfajnak volt két lapja, a Bíborhold és a Rúna. "Természetesen" - és ez a mentalitás talán Magyarország legnagyobb átka - a műfaj pár ezres közönsége igen hamar két táborra szakadt, anyázták egymást rendesen. Szerintem ez még a fogyasztóinál is alacsonyabb szint, mert jobb butának és elégedettnek lenni, mint butának és elégedlennek. A fogyasztó egyszerűen örül neki, hogy nem egy lapot vehet meg, hanem kettőt. Egy szinttel feljebb a termelői, alkotói (értsd: nem buta) mentalitás az, amikor a két lapban megjelent anyagokat az ember felhasználja pl. saját modulok írásához, ez a típus szintén örül neki, hogy több alapanyag van. Egyiknek sincs oka ellenségeskedni.
És hogy mi volt az anyázás oka? Kornya Zsolt megfigyelése szerint az emberek valahogy úgy fogalmazták meg, hogy a Bíborhold olvasói inkább kiskocsmákban, a Rúna olvasói inkább McDonalds-ban ültek össze játszani, ami mögött az volt, hogy a Bíborhold eléggé igénytelen, amatőr munka volt, de szívvel-lélekkel csinálták, míg a Rúna profi munka, de eléggé felszínes és üzleties. Ahh, a jó öreg népi-urbánus ellentét. Hogy a rosseb vinné valahova... Hadd ne kelljen magyaráznom, hogy mennyire primitív dolog ezen összeveszni, hogy amikor van két dolog, amelyik a minőség egyik-egyik felét kínálja (kiskocsma: hangulat, Meki: tisztaság, rend, Rúna: profi grafika, Bíborhold: lelkesedés), akkor a normális dolog a teljes minőséget kívánni és nem nekiállni anyázni, hogy az igénytelenség melyik formája a kívánatos...
Ahhoz, hogy valamit kezdeni lehessen a néppel, tehát valahogy fel kellene számolnunk a hamis ellentéteket is, mert ez így olyan, mint a kötélhúzás, így nem lehet menni sehova.
És a hamis ellentétek generálásában, ahogy elnézem, Czakó is benne van egy kicsit - az utolsó mondatokra gondolok. Magasabb értékek és pénz nem ellentétesek egymással. Az egyik cél, a másik eszköz. Célnak tekinteni az eszközt hiba, és ez egy elterjedt hiba, igen, hülye az, aki a robogóját oltárra teszi és imádja, ahelyett, hogy ráülne és oda menne vele, ahol lenni akar, ez rendben van, de az erőforrások és azok generálásának értelmiségi lenézése is abszurd. Olyan ez, mintha egy indiántörzsnek azt tanítaná valaki, hogy a puska ördögi találmány - azt' onnan kezdve sok szerencsét az önvédelemhez tomahawkkal... az egyetlen lehetséges esély valami jobbra átvenni a hatékony, profi módszereket, miközben nem felejteni el a célt. Ma többre mennénk száz olyan oxfordi MBA-t végzett magyar cégvezetővel, aki közben nem felejtett el őszintén idealistának lenni, mint pár ezer vagy pár tízezer morgolódó-tüntető antiglobalistával.
