"
A Népköztársaság útján
mennyi különös alakot elrejt
a konfekció-kabát.
És sohasem tudható,
hogy mikor nem látja senki őket,
mivé változnak át." /KFT/
Kezdjük szabad asszociációval. Kínos. Nevetséges. Gagyi. Szánalmas. Vérciki. Folytathatnám még, de körülbelül a lényegesebbeket már leírtam, amik az Operabálról és a "rendszerellenes", szokásosan érdektelen és szellemtelen utcabállal tüntető butakomcsi-laptopanarchista népfrontról, na meg a mindkét társaságban erősen felülreprezentált szellemileg hátrányos helyzetűekről eszembe jut. Úgy is mondhatnánk, a szellem elitje nem nagyon képviseltette magát.
Először is, mi a rák az az operabál vagy "Operabál", vagy legalábbis minek kellene lennie?
Egyes konziknak akár tetszhetne is ez a rendezvény, mint monarchikus, 19. század végi "hagyomány", ferencjózsef-nosztalgia, miegymás. (Nekik egészségükre.) 1877-ben tartották az első bécsi operabált, a magyar kistestvér előzményei pedig 1886-ra nyúlnak vissza. Aztán kihantolták és életre keltették a harmincas években, végül 1996-ban is, vagyis egy kétszeres zombival van dolgunk. A három "életszakaszban" természetesen közös, hogy a "társadalom krémje", a "társaság", az "elit", stb. önreprezentációjának színtere, legalábbis hogy annak akarja magát mutatni. Khm.
És akkor el is érkeztünk a legérdekesebb kérdéshez, hogy vajon ezek szerint - amennyiben itt tényleg az elit jelenik meg -, kik is tartoznak oda? Zámbó Árpi (vagy Árpy, vagy mittudomén)? Kóka János? Schmuck Andor? Andy Vajna? Szekeres Imre? Meg a többi énekes(nőcske), műsorvezető, "médiamunkás" meg ízlésficamos felsővezető és vállalkozó? A kohéziót a budapesttévés-fásymulatós arcoktól a vállalkozókig és a politikusokig érzésem szerint az ízlés totális hiánya illetve az elithez való tartozás fitogtatása teremti meg, de az is lehet, hogy egyszerűen csak az önértékelési zavar, a műveletlenség és a szimpla, egoista butaság. A libi pártvezér meg a szoci Szekres elvtárs bulvár-és médiaképes szereplése egy ilyen, a Horthy-barokknál is üresebb és igénytelenebb rendezvényen (mert most már állami ideológia sincs mögötte, na meg a Monarchia is jóval messzebb van időben), magáért beszél.
Gondolhatnánk azt, hogy a "nagy" bécsi Operabál félresikerült, provinciális kis magyar klónja szükségszerűen ilyen: hogy a díszvendégek minden esetben populáris műfajokban alkotó B-kategóriás "művészek" (A-kategóriások is vannak, de csak kiöregedettek, akik alacsony áron érhetőek el), és hogy míg Bécsnek komoly és folytatható hagyományai vannak e téren, addig nekünk nincs, na meg hogy ők nem bulvárosodnak ennyire. Ha így gondoljuk, nagyot tévedünk. Az egyetlen különbség a bécsi és a magyar között, hogy nekik van pénzük a bulvárvilág nagyvadjaira és friss luxusribancaira, így mondjuk Paris Hiltonra. (A mostani "sztárvendégünket", a Klimpír Királyát és a Romantika Hercegét inkább nem ekézem, túl magas labda...) Szóval náluk is ugyan ez megy, csak ott nagyban. Az a világ, amely életre hívta ezt a rendezvényt valamikor, mind műveltségében, mind hagyományaiban, mind társadalmában eltűnt - itt is, Bécsben is. Az Operabál rendszerváltás utáni életre galvanizálása gesztusában azt jelenti, hogy a folytonosság mégis létezik, ami nyilvánvalóan hazugság. Nem maradt más, mint a külsőségek, a halott váz feltöltése hozott anyaggal. Az eredmény anakronisztikus, groteszk, szánalmas. A jelmezbálozással, karneválozással, stb. semmi gond nincs, más korok jelmezét felölteni vicces és jó dolog. Az Operabállal az a gond, hogy azt sugallja, hogy a külsőségek átvétele jelentéssel rendelkezik: hogy ez az elit valahogy folytonos, de legalábbis ekvivalens a régi elitekkel. Nem is tudom, melyik a rosszabb, ha ez nincs így (és ez csak bohóckodás), vagy ha ez tényleg így van...
Azaz: nem, az Operabál nem a burzsoázia önünneplése, tivornyázása, a kizsákmányolók kirúgása a hámból, satöbbi, amit az ATTAC meg az egyéb munkás-dolgozó-felszabadítási-alternatív akciószervezetek-centrumok-sejtek-frontok hangoztatnak
valamelyik komcsi-náci tőkés-sztereotípiákat megjelenítő heppeningjükön, most épp a
"Rongyosbálon". A "burzsoázia" (nagytőlések, pénzemberek) és az arisztokrácia, mint hatalommal rendelkező ÉS magukat a társadalmi eseményeken elitként reprezentáló rétegek ilyen formájukban eltűntek, azon nem elhanyagolható okból, hogy
az ATTAC-félék totalitárius elvbarátai kiírtották és tönkretették őket. A mai "nagytőkések" pedig többnyire - egy-két megalomán és narcisztikus kivételtől eltekintve - nem szeretik mutogatni magukat.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szerkezetében teljesen más rétegek jelennek meg az Operabálon, burzsujok helyett a média és a politikai bulvár arcai, akik hatalmukat nagyrészt a szavazatvásárlós osztogató-segélyező politikának, illetve a médiamunkások esetén ennek propagálásának köszönhetik. Éppen az Operabál kapcsán ekézni a kapitalizmust, elég buta dolog, de hát másra nem is számíthatunk ettől a társaságtól, ráadásul (lásd a népszabós linket) egyikük el is ismerte, hogy csupán egyszerű média-és PR-szempontok vezérlik őket - azaz pontosan ugyan az, ami az Operabál résztvevőit is: műsoridő, magamutogatás. Surprise, surprise! Ráadásul a derék szélbalosok abban sem különböznek a bálozóktól, hogy miközben szintén "szegénységpárti" szlogenekkel kábítanak, közben ők maguk elég jól el vannak eresztve. Budai lakással, rahedli domain-bejegyzéssel és high-tech gadget-ekkel, európai ösztöndíjakkal és nemzetközi hasonszőrűek rendezvényeire való utazgatással, na meg persze államilag finanszírozott bölcsészképzésben nem nehéz anarchistának meg marxistának lenni...
Idézet:
"Nem az Operabál résztvevőivel van bajunk. Mi a profit őrült hajszolása ellen tüntetünk" - nyilatkozta (illetve a Pestiside.hu szerint: hazudta) Benyik Mátyás, az ATTAC hazai elnöke a Népszabadságnak. A szervezet szerint a rendszerkritika a valódi üzenet, az Operabál csak az apropó, "a kapitalizmus rút arcát" szeretnék megmutatni: felhívni a figyelmet a jövedelmi különbségek növekedésére, a nincstelenek egyre gyarapodó tömegére, a lakatlan házakra, laktanyákra, amelyekbe beköltözhetnének - ha hagynák." (
hírszerző.hu)
"Kérdésünkre Benyik Mátyás elismerte, hogy ezzel az erővel akár egy bankszékház előtt is demonstrálhatnának, de az valószínűleg "nem szólna akkorát", mint a köztudatba jobban belevésődött Operabálhoz időzített akció." Ezek az amúgy
néha vandalizmusra (bocs, street art!) is kapható szélbalosok pedig rettentő módon csodálkoznak, ha azon találják magukat, hogy egy-egy rendezvényükön skinheadekkel meg árpádsávos mélymagyarokkal azonos célok ellen (karvalytőke, satöbbi) tüntetnek...
Agyhalott felebarátaink céljaihoz és retorikájához pedig álljon itt végezetül egy idézet Molnár Attila Károlytól:
"Ma a 'kizsákmányolás' kifejezés több szempontból is értelmetlen, hiszen a gazdaságilag sikertelenek zöme nem dolgozik, ezért kizsákmányolni sem lehet. Viszont segélyekből és a szociális állam szolgáltatásaiból él. A sikertelenek másik nagy része sem alkalmazott, hanem vállalkozó a féllegális gazdaságban. Ezen kívül a kizsákmányolás gondolatához társul a kizsákmányolóé is. Mára viszont eltűntek a marxista karikatúrák cilinderes, barkós, pocakos, szivarozó, degeszre tömött pénzes zsákjaikon ülő kapitalistái, és a tőketulajdon nagy része Nyugat-Európában is a kisembereké, a nyugdíjbiztosítóké lett, a tulajdonos nehezen azonosítható. Ezért jóval megfelelőbb jelszó ma az elnyomás, amelynek értelme is homályosabb: elnyomható az is, aki nem dolgozik, hanem az államból él vagy a törvények megkerüléséből."
/Bevezetés a tudlib tanulmányozásába/
